Új Szó, 1990. október (43. évfolyam, 230-256. szám)

1990-10-09 / 237. szám, kedd

Mit adnak vissza és mit nem? Gyakorlati kérdések a resfitúciós törvényről A Práce közölte Rostislav Seniuknak, a Szövetségi Gyűlés képviselőjének a restitúciós törvénnyel kapcsolatos olvasói kérdésekre adott válaszait. Mivel bizonyára olvasóinkat is érdeklik ezek az időszerű problémák, az alábbiakban ismertetjük a válaszokat. 0 Visszakaptam a házamat és ötletemet. A restitúciós tör\'éo j ,^retében visszaszolgáltatlak az üzlet berendezését is? - A/ eddigi használó kötelesséq. hojy megvételre felajánlja önnek a berendezést is, a maradványértéknek megfelelő áron. • örökösei vagyunk egy objektumnak, amelyet az 1948. évi ' 125. számú törvény értelmében államosítottak. Az ingatlanhoz ogy üzlet is tartozott. Kérhetjük már most ennek visszaadását? - A törvény erre az államosításra nem vonatkozik. Várnia kell egy további törvény elfogadására. • Schwarzenberg visszakapt3 Orlíkot. Hogyan lehetséges, hogy műemlékeket is visszaadnak? - Ez teljesen rendben van. • Megvan a járási nemzeti bizottság határozata, amely szerint az 1959. évi kormányrendelet értelmében elvették ingatlanomat. Elegendő, ha a visszaadásra vonatkozó kérvényhez ezt a határozatot csatolom, hogy szükség van a nemzeti bizottság állásfoglalására is? - Elegendőnek kellene lennie a j írási nemzeti bizottság határozatának. • Milyen kártérítést kapok a lebontott családi házért? -Az 1964. évi 73. számú hirdetmény értelmében teljes kártérítést kap. • Mi lesz a sorsa azoknak a műhelyeknek, amelyeket 1951-ben sajátítottak ki? - Ezt a kérdést egy előkészületben lévő további törvény oldja meg. OA 15. számú kormányrendelet értelmében 1964-ben kisajátították vagyonomat. A restitúciós törvény értelmében visszakapom majd? - Igen. • A nagynénim rámhagyott egy bérházat. Nem vagyok közvetlen örököse. Igényelhetem a házat? A bérházban üzlethelyiségek is vannak. Ezeket elárverezik vagy pedig én adhatom őket bérbe? - Először bizonyítania kell, hogy jogos örökös. Ezután visszakapja a házat és szabadon rendelkezhet az üzlethelyiségekkel. Amennyiben élelmiszerüzletekről van szó, a kínálatot két évig nem változtathatja meg. • Milyen kártérítést kapok, ha az 1962-ben térítésmentesen állami tulajdonba vett ingatlant most teljesen leromlott állapotban adjak vissza? -Az 1964. évi 73. számú hirdetmény értelmében meghatározzák az eredeti árat és a mostanit. A különbözetet megtérítik. • Szüleim már nem élnek, törvény szerint én vagyok az örökös. Fizetnem kell örökösödési adót? Visszakapom a berendezést is? -Tanúsítania kell, hogy ön az egyedüli örökös. Ezután a vagyont a törvény értelmében visszakapja, közjegyzőség bejegyzi a vagyonátruházást. Az eredeti berendezést a mai állapotban kapja vissza, az eddigi tulajdonos által vásárolt berendezéseket megvásárolhatja, a maradványértéknek megfelelő áron. • Szüleim házát 1953-ban elvették és egy adminisztratív szerződés alapján 1953-ban eladták a nemzeti bizottságnak. Hogyan igényelhetem vissza ezt a házat? - írásban szólítsa fel a házzal ma rendelkező szervezetet, hogy adja vissza. Bizonyítania kell azonban, hogy ön az örökös és mellékelnie kell az ingatlan-nyilvántartás kivonatát. 0 Az 1945-ben konfiskált vagyon legutóbbi tulajdonosa a Gestapo besúgója volt. A lánya most visszaköveteli a vagyont. Megkapja? - Amennyiben a vagyont az 1959. évi 15. vagy 71. számú hirdetmény szerint sajátították ki, akkor igen. • 1953-ban szüleimmel együtt a határmenti területre te-, lepítettek ki bennünket. Visszakapom a házat, földet, erdőt és állatokat? - A restitúciós törvény csak a házra vonatkozik. A többi kérdést a földről szóló törvény oldja majd meg, amelynek előkészítése már folyik. 0 Amennyiben visszakapjuk szállodánkat és vendéglőnket a személyzetet is át kell vennünk? - A restitúciós törvény csak a vagyon visszaadását oldja meg. A munkajogi viszonyokat nem oldja meg és a tulajdonosnak nem kötelessége, hogy munkajogi kötelezettségeket magára vállaljon. 0 Feleségem egy nagy bérház tulajdonosa volt, amelyet nyomásra, de pénzügyi okokból is az államnak ajándékozott. Az ilyen esetekre is vonatkozik a restitúciós törvény? - Nem. Ezeket az ügyeket a nem bírósági rehabilitálásról szóló törvény oldja meg, amelynek tervezetét decemberben terjesztik a parlament elé. • Vonatkozik a törvény a teherszállítási vállalkozásra is, amelyet 1953-ban a Csehszlovák Autóközlekedési Vállalathoz csatoltak? - Amennyiben ez 1955 előtt történt, a törvény erre nem vonatkozik. 0 Számolnak az 1948 után konfiskált vagyon visszaadásával is? - Igen, ezeket a kérdéseket a következő törvények oldják majd meg. 0 Férjem szüleinek házuk és asztalosműhelyük volt. 1960ban a vagyont átvette az állam és a szülők 3000 koronát kaptak. Közben a házat lerombolták. A telek a villanyművek tulajdonába került. Igényelhetünk kártérítést? -A kapott összeget vissza kell adniuk a privatizációs minisztériumnak, majd ez a minisztérium egy éven belül kártérítést fizet önöknek a lerombolt házért az 1964.évi 73-as számú hirdetmény által meghatározott összegben. 0 Apámnak fémnyomó műhelye volt. Hogy milyen név alatt szerepel ma, nem tudjuk. Hogyan állapíthatjuk ezt meg? - Meg kell tudniuk, ki a vagyon mai tulajdonosa, aki köteles önöknek bemutatni a vagyon megszerzésére vonatkozó iratokat. Ezután a mai használót írásban felszólíthatják, hogy a vagyont adja vissza. 0 Egy telek társtulajdonosa voltam, amelyen három ház állt. Ezeket lerombolták, majd újépületet építettek. Igényelhetek kártérítést? -Az 1964. évi 73. számú hirdetmény értelmében teljes kártérítést igényelhet a lerombolt házakért. 0 Vissza szeretném kapni azt a vagyont, amelyet emigrálásom után kisajátítottak. A vagyon megvételére hitelt vettem fel, 1987-ben való hazatérésem óta törlesztem a kölcsönt a takarékpénztárnak. - Az ilyen ügyeket a törvény nem oldja meg. Forduljon kérvénnyel az ügyészséghez, hogy vagyonát adják vissza. 0 Szüleim üzletét 1961-ben kisajátították és anyám apánk halála után lemondott földjeinkről. Jogomban áll, hogy visszakérjem a vagyont? -Az üzletre vonatkozóan igen, a földekről egy előkészületben lévő törvény dönt majd. 0 Vonatkozik a restitúciós törvény a földekre is? Bérbe adhatom vagy eladhatom földjeimet? - Nem. Ezeket a kérdéseket a mezőgazdasági földről szóló törvény szabályozza majd. 0 Szüleim házukat 1956-ban az államnak ajándékozták. Az ingatlanra vonatkozó minden iratot megsemmisítettük. Hol kaphatok a házra vonatkozó bizonylatokat? - A közjegyzőségen bejegyzésnek kellene lennie arról, hogy a vagyon az állam kezébe került. 0 Vonatkozik a resfitúciós törvény azokra a házakra, amelye_ ket 1962-ben kényszerből az államnak ajándékoztak? - Nem. Ezeket a kérdéseket a nem bírósági rehabilitációról szóló törvény oldja majd meg. • Visszakapjuk az 1950-ben államosított vagyont, ha az alkalmazottak száma nem haladta meg az 50 személyt? - Ezt is az előbb említett törvény oldja majd meg. 0 Vonatkozik a restitúciós törvény azokra a gazdaságokra, amelyeket 1948 februárjában a járási vagyonigazgatási bizottságok döntése értelmében kellett átadni? - Ezekre nem vonatkozik. 0 Mi történik a jelenleg felújítás alatt álló ingatlanokkal, amennyiben a rekonstrukcióra jelentós összegekre van még szükség? - Amennyiben az eredeti tulajdonosnak nem lesz elég pénze a felújítási munkák befejezésére, kártérítést kap az 1964/73. számú törvény értelmében. 0 Egy malmot örököltem, amelynek gépi berendezéseit az elmúlt évtizedekben elszállították vagy megsemmisítették. Az épület jelenleg üres. -Sajnos, a restitúciós törvény nem vonatkozik a megsemmisített gépekre. Az eredeti tulajdonosnak jogában áll kérni, amennyiben tudja, hogy a gépek jelenleg hol vannak, hogy azokat szolgáltassák vissza, de pénzügyi kártérítés nélkül. 0 Hogyan lehetséges, hogy a törvény értelmében az eredeti tulajdonosnak meg kell vásárolnia a mai üzem részét képező ingóságokat, miközben az 1955 és 1962 között kisajátított vagyonnal együtt az ingóságokat is kisajátították? -A parlamentben felmerült erre vonatkozó javaslat. Nem fogadták azonban el, mivel a mai üzemek részét képező ingóságok visszaadása ellentétben állna az év elején jóváhagyott alkotmány 9. fejezetével. Ténylegesen a szervezet térítés nélküli kisajátításáról lenne szó, ami lehetetlen. ill HMLE: Vélemények a szlovákiai nyelvtörvénytervezetről Az ősz folyamán az SZNT elé kerülő, a Matica slovenská által kidolgozott államnyelvtörvény-tervezet felkeltette a cseh demokratikus közvélemény figyelmét is. A kérdéssel kapcsolatos megnyilvánulásokban közös, hogy a szlovák nyelvnek kizárólagos hivatalos nyelvként való kötelezővé tétele az emberi jogokat s azokon belül a nemzeti kisebbségek jogait is védelmező nemzetközi egyezmények megsértését jelentené. A MAGYAROK NEM ISTEN BÁRÁNYAI... A Svobodné slovo október 5-i számában Eva Martinková fejti ki véleményét e kérdésről. Cikkéből idézünk: „Mitől érzik magukat fenyegetve a szlovákok? Talán a magyar kisebbség öntudatának növekedésétől, amelynek mindig tanúi lehettünk a totalitárius rendszer felbomlásakor - a legutóbb 1968-ban. A közvélemény elhiszi-e a szlovákok elmagyarosításáról szóló téziseket, vagy azt, hogy a magyar népesség szaporulata nagyobb, mint a szlovákságé (amit, csak úgy mellesleg, nem igazolnak a statisztikák). De lehet, hogy csupán történelmi reminiszcenciáról van szó. Vegyük például csak a bolgároknak a török kisebbség iránti türelmetlenségét, amelynek gyökerei kétségkívül a törökök balkáni uralmáig nyúlnak vissza... Azt vetni a magyarok szemére, hogy a nemzeti érzést az állampolgári hovatartozás fölé helyezik - abszurditás! Ezen az állapoton parancsszó nem változtathat. Ellenkezőleg: minden akció ellenakciót vált ki, s a magyarok, lelki alkatukat tekintve, nem Isten bárányai. Az a törvény, amely nem csillapítja a kedélyeket, hanem szítja, nem jó törvény. A TÖRVÉNYTERVEZET ALKOTMÁNYELLENES A Polgári Fórum hetilapja, a Fórum 36. számában Jan Rýchlik foglalkozik a szlovákiai nyelvtörvény előkészületeivel. Idézünk írásából: „Amint várható volt, az Együttélés a javaslatot elutasította, mint elfogadhatatlant. A mozgalom elnöke, Duray úr rámutatott arra, hogy november 17-e után a kisebbségi ügyek igazságos rendezéséről volt szó, a törvénytervezet azonban még azokat a vívmányokat is megszünteti, amelyekben a kisebbségeknek Csehszlovákia megalakulásától, tehát 1918-tól részük volt, sőt, a tervezet ellentmond nemzetközi kötelezettségeinknek is. S. ez valóban igaz" - állapítja meg Jan Rýchlik, majd így folytatja: „Duray azonban tiltakozásával közvetlenül Marián Čalfa szövetségi miniszterelnökhöz fordult, s ezzel világosan értésre adta, hogy a kérdést nem tekinti pusztán szlovák ügynek. Arra is rámutatott, hogy a mindmáig érvényes 144/1968 sz. alkotmánytörvény része az alkotmánynak, tehát a törvénytervezet alkotmányellenes. Szélesebb öszszefüggésekben azt is mondhatnánk, hogy Duray úr ezzel az érvelésével kétségbe vonta az SZNT jogát arra, hogy a 144/1968 sz. alkotmánytörvény megváltoztatásáról egyáltalán tárgyaljon. Az Együttélés alelnöke, Stanislav Gawlik a törvényjavaslatot a türelmetlenség és a nacionalizmus szélsőséges példájának minősítette, s javasolta: a tervezetet megítélés végett terjesszék nemzetközi fórum elé. Stanislav Gawlik rámutatott arra is, hogy a vegyes nemzetiségű területeken élő szlovák lakosságnak a törvény minden jogot szavatol, de a kisebbségek számára nem garantál semmit. A kisebbségek nyelvhasználatát lehetővé tevő kompromisszumos kormányjavaslatot a nacionalisták elutasítják..." ,,A hasonló helyzetű országokban, például az Olaszországhoz tartozó, a nagyszámú német kisebbség lakta Dél-Tirolban vagy Finnországban, ahol a lakosságnak körülbelül tíz százaléka a svéd kisebbséghez tartozik, tehát a vegyes lakosságú területeken már régen bevezették a kétnyelvűséget. S Csehszlovákiának Európába való visszatérését nagyon megnehezítené, ha kisebbségeink ügyének megoldásában nem ugyanezt az utat járnánk" - összegezi véleményét a Polgári Fórum hetilapjában Jan Rýchlik. Összeállította: SOMOGYI MÁTYÁS O — eptember 1-je számomra 1952 O^ óta az újév napjával azonos, akkor léptem át ugyanis először, kisdiákként, az iskola küszöbét. Nem állítom, hogy az azóta eltelt közel négy évtized alatt mindig ugyanaz az öröm és ragyogás töltött el e napon, a várakozás izgalma azonban még sohasem hiányzott belőlem. 1969 szeptemberétől, mióta már nem a katedrára nézek, hanem a katedráról nézem „a mindig újakat", az új évet idéző érzéseim csak tovább erősödtek. Sose voltak egyértelműen felhőtlenek, boldogok, de nem fordult elő az sem, hogy csak elkeserítőek, lehangolóak lettek volna. Szeptember elseje táján, de természetesen máskor is, mindig elolvasom azokat az újságcikkeket, amelyek az iskolával, a neveléssel, az oktatással foglalkoznak. Az olvasottak fölött nemegyszer elgondolkodtam, de ezeket a gondolataimat, ahogyan a fentebb leírt érzéseimet se, még egyszer sem vetettem papírra. Nem azért, mert féltem, csak éppen más dolgom volt. Meg aztán sokáig azt gondoltam, ugyan minek - úgyse közölnék. S ha esetleg mégis, akkor olyan „ügyesen" meghúzva, hogy kellemetlenül érezném magam saját írásom olvasása közben. Most, elveimet „feladva", mégis írok. Hogy miért? Mert bosszant, amit a legtöbb tanév eleji cikkben olvastam. A šok lelkendezés „az első szabad tanévről", a nyílt és többé-kevésbé burkolt szemrehányások a gerinctelen és megalkuvó pedagógusoknak címezve, akik eddig „kiszolgáltuk a totalitárius rendszert", akiknek végre tükörbe kellene néznünk, akiktől számon kérik, miért butítottunk el annyi lelkes ifjú gyermeket. A szemrehányások azonban nem csak a sajtóból áradnak felénk, halljuk őket eleget felettes szerveinktől, sok szülőtől, a „szent közvéleménytől" is. Nem győzöm kapkodni a fejem. Üzenik az igazgatói értekezletről, hogy gondolkodjam el néhány kérdésen (szám szerint felsorolva), például: Mit tettem november 17-e előtt? Mire használSzámon kérnek... tam fel a két hónap szünetet? stb. Kérem szépen, én tanítottam. Higgyék el, dolgoztam. És a szünetben? Hát igyekeztem ^pihenni is, meg olvasni. Ahogyan többezer kollégám is, feltételezem. Dolgoztunk, majd pihentünk, hogy legyen erőnk újrakezdeni, hogy szembe tudjunk nézni a tanulókkal, hogy tudjunk újítani is és hogy állni tudjuk a felénk áradó szemrehányások özönét, melyek bosszantóak ugyan, de azért legtöbbünk lelkileg nem rokkan bele. (Ahogyan a „totalitárius" rendszerbe se. És nem rokkantak bele, szerencsére, a gyerekek sem, pedig sokak szerint negyven évig csak butítottuk őket. Nem rokkantak bele, mert ott a többnyire kiváló szülő, az igazságosztó közvélemény, és az éber újságíró, s ezek mind helyrehozhatják, amit mi elrontottunk.) Azért elgondolkodtató ez is, mint oly sok más. Nem furcsa? Számon kérik, mit csináltam november 17-e előtt. A legtöbbször ugyanazok, akik előtte a szememre vetették, hogy nem eléggé szocialista szellemben nevelek; akik ellenőrizték, vajon a kommunizmus eszmeisége áthatja-e minden órámat (mondjuk, ha a határozókat vagy a tulajdonnevek helyesírását tanítom). Sokszor az az újságíró kér, nézzek tükörbe most, aki Öt-tíz évvel ezelőtt is ezt ajánlotta, csak éppen más „menő" ideológia alapján. ľ 'j zenem nekik, mindnyájuknak: edU dig is gondolkodtam, volt saját véleményem és dolgoztam. Ezután is ezt fogom tenni - nem azért, mert ók ajánlják. Nem azért, hogy kiszolgáljak valakit vagy utasításokat hajtsak végre, hanem azért, mert hivatásomnak érzem a munkámat és szolgálatnak tartom, mióta eldöntöttem, hogy tanár leszek. Szolgálni fogok, de nem kiszolgálni. Szolgálni az iskolát, a gyereket, de kiszolgálni se rendszert, se felettest, se szülőt, sót, még gyereket se fogok. Szerencsére sokezren vagyunk ilyenek. Tudom, hogy nem mindnyájan, hogy köztünk is vannak rossz pedagógusok. Mint ahogy van rossz miniszter, újságíró, orvos, elárusítónő... és szerintem még rossz szülő is. Köztünk is van köpönyegforgató, gyáva stb. - miért épp köztünk ne lenne? Mi is emberek vagyunk. Éppen ezért hisszük, hogy eddig sem volt minden rossz és ezután sem lesz minden jó. Azért iskola lesz - hiszem; gyerek lesz - tudom, és a pedagógusok nevelni és tanítani fognak, mert ez a dolguk (még akkor is, ha mióta világ a világ, mindig akadnak, akik ezt megpróbálják megakadályozni, vagy legalábbis nehezíteni). Hiszen „az élet egyikünk számára sem könnyű. De nincs semmi baj, ha az embernek van kitartása, s főleg önbizalma. Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és hogy ezt a valamit bármi áron is el kell érnünk". Ezt a Maria Curiegondolatot mondtam el első ballagó diákjaimnak és azóta mondogatom másoknak is, magamnak is, ha netán úgy érzem, hogy a hitemet próbálják megtépázni. Többek közt a „tavalyi cselédek". Pásztó Ildikó, gimnáziumi tanár Kassa