Új Szó, 1990. október (43. évfolyam, 230-256. szám)

1990-10-05 / 234. szám, péntek

SOK A POTOLNk DE A TISZTÁZNIVALÓ IS! Gondolatok Jacek Baluch lengyel nagykövet pozsonyi sajtótájékoztatójáról Az ember azt hitte, hogy a tavalyi novemberi fordulat után könnyebben gördül fel (vagy el) az utolsó vasfüggöny is, amely Lengyelországot és hazánkat zárta el hermetikusan - némiképp módosítva a költő szavait: lélek a függönyön se be, se ki. Az öröm korai volt. Azt még csak megértettük, hogy a szabad eszmék beáramlásától féltettek bennünket (bár meg nem őriztek), hogy gyanús volt minden, ami lengyel, a Szolidaritást csak idézőjelben „illett" emlegetni, de hogy miért tart ilyen sokáig a határzár feloldása - már nehezebben. A vasfüggöny úgy látszik, annyira berozsdásodott, hogy nem mozdul a helyéről. Előbb a rozsdát kell eltávolítani, azután következhet a függöny. A rozsda károkat okozott, de a vasfüggöny - mert súlyos - csak közös erővel távolítható el, de az év végéig eltűnik. x A nagykövet, Jacek Baluch kitűnően beszél csehül - szlovákul kevésbé jól -, cseh nyelvet tanult a krakkói Jagelló Egyetemen (nagykövetté nevezéséig a Krakkói egyetem docense volt), és negyedéves egyetemistaként két szemesztert töltött Prágában, a Károly Egyetemen. A cseh irodalmat nemcsak ismeri, fordítja is. Jacek Baluch hat • hónapja van hazánkban, s a fél év alatt többször járt Szlovákiába. Nem véletlenül. Tudatosan törekszik a kapcsolatok bővítésére. Az 1968 utáni években a politikai fejlődés másként alakult Csehországban és másként Szlovákiában. A cseh országrészekben a polarizálódás lényegesen nagyobb volt, mint Szlovákiában. Lengyelországban erős ellenzék jött létre, amely Csehországban találta meg a partnereit. A változásokat követően mindkét országban olyanok kerültek hatalomra, akik már korábban is ismerték egymást, kapcsolatban álltak egymással. Szlovákiában ellenben nem voltak partnerek. A lengyel-szlovák határ hosszabb, mint a cseh-lengyel határ, az etnikai határ tulajdonképpen csak Téšín környéke; az új határ lényegében a volt német-cseh határ, ahol mindkét oldalon bevándorlók laknak, és csak most fedezik fel a vidék közös történelmét. A lengyel-szlovák történelmi folytonosság sokkal erősebb, és ezért fontos, hogy nagyobb súlyt fektessen mindkét fél a kapcsolatok minden irányú bővítésére. Szükség van erre azért, mert az elmúlt másfél, két évtized alatt a hivatalos lengyel-cáehszlovák kapcsolatok valójában lengyel-cseh kapcsolatok voltak; másrészt azért is fontos, mert például a lengyel kisebbség Csehországban él, a lengyelországi kisebbség viszont szlovák. Az utóbbi hónapokban gyakran felmerülő kishatárforgalom Szlovákia számára jelentősebb. Semmilyen gazdasági feltételekhez nem kötött - Tudtam, hogy nem kerüljük el a kishatárforgalom kérdését mondta a nagykövet. - Szomorú, hogy az emberek többsége nincs vele tisztában, mi is ez valójában. A kishatárforgalom a lakosságnak csak igen kis rétegét érinti, azokat, akik a határtól nem több mint tizenöt kilométernyire laknak. Ahhoz, hogy valaki egyszeri átlépési engedélyt kapjon, kell hogy rokona éljen a túloldalon, ahhoz pedig, hogy állandó átlépése legyen, földjének kell lennie a határ másik oldalán, amit művel, vagy pedig a másik országban kell legyen a munkahelye. A határon semmit nem szabad átvinni, sem pénzt, sem árut, csupán a napi élelmet, gyógyszert, munkaeszközt. A határátlépéshez útlevél sem kell. Tehát a kishatárforgalom felújításának semmiféle gazdasági feltétele nincs. A lengyel fél azt javasolja, hogy október 10-11 -én újra tárgyalják meg a kérdését, de már minden más összefüggés kizárásával. Zloty kontra korona Felmerült a kérdés, miért nem engedett a lengyel fél az árfolyamot illetően. Azért, mert Lengyelországban a dollár árfolyama egységes, a hivatalos és a feketepiaci (ami már nem az) ár között az elmúlt egy év alatt ez a különbség nem haladta meg a négy százalékot. S az sem mellékes, hogy Lengyelországban a valuta szabadon vásárolható, de Csehszlovákiában továbbra is büntetendő cselekmény. Az árfolyam... különbség- van Krakkóban és Gdanskban a korona árfolyama között. A bankban 210 zlotyért árulják a koronát, de az emberek inkább megveszik 300-ért a kantoroknál (a maszek pénzbeváltóknál). - Úgy véltük - mondta a nagykövet -, az év hátralevő három hónapjára felesleges valamiféle adminisztratív árfolyamot kialakítani, viszont amíg a határ zárva van, nincsenek meg a feltételei annak, hogy objektív árfolyamot állapítsunk meg, mivel a korona kínálata Lengyelországban csökken. A lengyel fél felajánlotta a csehszlovák félnek, hogy a fölösleges zlotyt kemény valutáért felvásárolja. Mindig több lengyel utazott (és többen utaznak a jövőben is) Csehszlovákiába, mint fordítva - azon egyszerű oknál fogva, hogy több mint kétszer annyian vannak. Felvetődött az is, hogy a lengyelek kivásárolják az országot. Ez így nem igaz - vélte a nagykövet, ez esetleg a dotált árucikkekre vonatkozhat... de az üzlet üzlet. Aki elad - haszna is van - Mi némi előnyben vagyunk Csehszlovákiával szemben, nálunk már tudják, hogy ha valaki elad valamit, azt akarja, hogy abból haszna is legyen. - Példaként hozta fél Jacek Baluch a krakkói ipari társaság tiltakozását, amikor az osztrákok számára bevezették a vízumkényszert. Ugyanis a kereskedő - a jó kereskedő - nem fél a vásárlóktól. A kereskedőnek a piacgazdaságban pedig már nemcsak a kereslet kielégítése a célja. Lengyelek Csehországban - szlovákok Lengyelországban A kisebbség mindkét országban jelentős veszteségeket szenvedett a múlt rendszerben - lévén, hogy ez a „probléma" nem létezett. Amikor Jacek Baluch járt iskolába - még működött szlovák gimnázium, és az egyetem, a szlovák tanszéken is minden évfolyamban volt szlovák hallgató. De Téšín vidékén is csökkent a lengyel iskolákban tanulók száma - kilencezerről három és fél ezerre. Pozitív és negatív jelenségekről egyaránt beszélhetünk a kisebbségekkel kapcsolatban. Pozitívum a tankönyvek a szlovák iskolák számára - ezeket Lengyelországban írták olyan szerzők, akik Csehszlovákiában nem juthattak szóhoz. A csehországi lengyel iskolák számára készült tankönyveket viszont fordították - ami egymagában is képtelenség - állapította meg a nagykövet. A lengyelországi szlovák kisebbség elég kis számú, és az, hogy nem tarthatták a kapcsolatot az anyaországgal, csak csökkentette a számukat. A kishatárforgalom ezért is nagy jelentőségű. Feltették a nagykövetnek a kérdést, vannak-e Lengyelországban a kisebbségeknek alkotmányban rögzített jogaik. Természetesen vannak, hangzott a felelet, de a helyzet Lengyelországban azért más. Ismeretlen például az államnyelv fogalma. Kulturális kapcsolatok Romlottak a kölcsönös informálódási lehetőségek, drágult a könyv, a folyóirat, nehéz helyzetben vannak a műfordítók, de azok is, akik csak kedvtelésből érdeklődnek a lengyel irodalom, kultúra iránt - panaszolták többen. A piacgazdaságban nem számíthatunk a sajtótermékek árának csökkentésére - de ez nem lehet akadálya, hogy arra érdemes művek fordításra kerüljenek. A szlovák irodalom hátrányban van a cseh irodalommal szemben - mégpedig azért, mert akiket az utóbbi 15 évben Lengyelországban kiadtak (a legtöbbjüket itthon nem), igen jó reklámot csináltak a cseh irodalomnak. Kundéra, Hrabal, Havel, Škorecký művei lengyelül hozzáférhetőek voltak. (Havel darabját akkor mutatta be a varsói Teatr Powszechny, amikor szerzője börtönben volt). Sok a pótolnivaló mindkét részről. Hiszen a szlovák közönség nem ismeri sem Gombrowiczot, sem Miioszt... KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA ipfiKnruDsn LÍWÉIL Idézetek Nyilván foglalkozási ártalom, hogy az újságíró még a jelmondatokat is elolvassa. így nem csoda, ha azok időnként még az álmainak bizonytalan területére is behatolnak. Nem titkolom, hogy nemegyszer épp faliújságokat és transzparenseket ,,olvasok", amikor felserkenek álmomból... Úgy gondolom hát, hogy ez olyan téma, amelyről érdemes néhány szót ejteni; hogy a jelmondatok megérdemelnek egy hétvégi tűnődést. Vegyük például József Attila gyönyörű töredékét: ,,Ne légy szeles. / Bár a munkádon más keres, / dolgozni csak pontosan, szépen, / ahogy a csillag megy az égen, / úgy érdemes." Azt hiszem, ha a magyarság körében egy felmérés megvizsgálná: ki ismeri e töredék teljes szövegét, siralmas eredményt kapnánk; pedig utolsó három sorát valószínűleg mindenki látta már felirat formájában. Nem lehet ötsoros jelmondatokkal dekorálni a falat! - mondhatja erre bárki. Való igaz, csakhogy a József Attila-törekedét megkurtítása a költői mondanivaló beszúkítését vonja maga után. Az első két sor ugyanis a költő mondanovalóját konkréttá,társadalmilag körülhatárolttá teszi, és erre építve fogalmazza meg az alkotó ember kötelezettségeit. Ezekben az összefüggésekben ez egy pillanatig' sem közhely, hanem a nem középiskolás fokon oktató költő szava. A belőle készült jelmondat viszont közhely, idézet - középiskolás fokon... Könnyen szaporíthatQ a példák száma. Kettőnél is több nemzedék olvasta-tanulta a „tanulni, tanulni, tanulni!" - kategorikusan pattogó parancsszavát, noha nem valószínű, hogy akad olyan diák, aki ettől a jemondattól kapott volna kedvet a magoláshoz. Nyilván jóval kevesebben találkoztak viszont Lenin következő, valamivel hosszabb, fiataloknak mondott, ám nemcsak fiataloknak szóló tanácsával, amely szerint veszedelmes volna, ,,ha csupán kommunista jelszavakat kezdenének elsajátítani. Ha az ebből fakadó veszedelmet nem ismernénk fel időben, és nem irányítanánk egész munkánkat arra, hogy e veszélyt elhárítsuk, akkor a kommunizmust így elsajátító ifjak és lányok csak kárára lesznek a kommunizmus ügyének." Időközben bebizonyosodott: Leninnek sok mindenben nem lett igaza, ám a fenti mondásával mindenképpen fején találta a szöget. , Nos, a jelmondatok sorsának forgandóságát tudatosítva, bizonyára akadnak, akik úgy vélik, hogy a legjobb volna, ha falainkat csak képekkel vagy virágokkal díszítenénk. Ünnepségekkel, parlamenti és helyhatósági választásokkal zsúfolt életünkben az efféle törekvés eleve kudarcra ítélt próbálkozás volna. Mi hát a teendő? Hogyan kerülhetjük el azt, hogy az egykori igazságok, a legfrissebb jelmondatok, vagy akár a költői idézetek ne alakuljanak unott frázisokká, hátbizonyjánosos közhelyekké falainkon? Talán először is arra kellene törekednünk, hogy jobban, eredeti összefüggéseikben ismerjük őket. Nem pusztán így

; jelmondattá egyszerűsítve. Tudom, a falak terjedelme korlátozott. Ám a bonyolult gondolat nem feltétlenül igényli a hosszadalmas fogalmazást. Arra kellene törekednünk, hogy közhelyekké silányított félidézeteinket száműzve, értelmes gondolkodásra serkentő sorokat válogassunk klasszikusainktól és kortársainktól. Egyelőre ijesztően ünnepélyesek vagyunk. Szegény jó Arany János jut eszembe, aki - miután felszólították verset írni egy bizonyos honvédemlékműre, megírta zseniális kétsorosát: „Itt nyugszanak a honvédek / Könnyű nekik, mert nem élnek!" Nem is lett belőle szoborfelirat. Jelmondatainkat nézegetve olykor úgy érzem, hogy ez az ijesztő ünnepélyesség nem és nem akar kikopni belőlük; legföljebb a hangsúlyaik módosulnak hol így, hol úgy... Ami engem illet, én legszívesebben Bedőlt Brecht soraiból készítenék jelmondatokat. Ő amúgy is szeretett röviden, szentenciózusan fogalmazni. Nagy idők, elszúrva című verse például, amelyben úgy vélte, hogy az új városok épülése sajnos a statisztika dolga, nem pedig a történelemé, nagyon is elgondolkoztató és sok helyre illő jelmondattal szolgálna: „Ugyan mit ér, ha városok épülnek, / S a nép ép esze kimarad belőlük?" Belátom, az ilyen ironikus mondat félreértésekre is alkalmat adhatna. Ne legyünk hát ennyire brechtiek! Tanuljunk ezúttal másként a nagy tiszteletlentől. Állítólag ő is kiakasztott egyszer dolgozószobájában egy jelmondatot. Igaz, ez a dolgozószoba eredetileg lóistálló volt Dániában, ahová Brecht a hazájából, Hitler elől menekült. A dolgozószobává alakított egykori lóistálló vastag tölgygerendájára Brecht a következő feliratot függesztette ki: Az igazság konkrét! j , Ennek továbbgondolása - legalábbis Lf [ A . itt és most - már nem az { tiii /J olvasóival levelezgető újságíró feladata. / 7 Követi-e az első lépést a második? Beszélgetés dr. Világi Oszkár képviselővel A Szövetségi Gyűlés kamaráinak legutóbbi együttes ülése törvényt alkotott néhány vagyonjogi sérelem orvoslásának módjárói. A restitúciós törvény tervezete parlamenten kívül és belül egyaránt élénk vitát váltott ki. A törvényről dr. Világi Oszkárral, a Népi Kamara képviselőjével, az alkotmányjogi bizottság' tagjával beszélgettünk. • Képviselő úr, ön mint vagyonjogi kérdésben tapasztalt jogász, miként vélekedik erről a fontos törvényről? - Ennek a törvénynek van egy politikai és jogtörténeti vetülete. Ez az első törvény, amellyel vagyonjogi sérelmeket akarunk orvosolni, s ez ma ebben az országban mintegy 10-20 ezer embert érint közvetlenül. A törvény előtt azonban nem mondtuk meg az embereknek, meddig, milyen mélységig megyünk el a vagyonjogi sérelmek orvoslásában. Mert már a kisajátítási és államosítási törvények életbelépése előtt léteztek pl. a Jednota fogyasztási szövetkezetek, amelyek többnyire ugyancsak elkobzott vagyon alapján jöttek létre. S erről most nincs szó; a törvényből az következik, hogy ezt a vagyont nem rehabilitálják. A jövő hónapban kerül napirendre a kisprivatizációs törvény, aminek alapján azokat az ingatlanokat, amelyeket az állam még ezen kívül sajátított ki, aukciókon értékesítik. Nem mondtuk ki, miért éppen ezek, s nem más ingatlanok kerülnek kalapács alá. 1959 ugyanis az államosítások és kisajátítások utolsó szakasza volt, amikor az érintettek már pénzbeli kiegyenlítést is kaptak ingatlanjaikért. Ezen a címen 1960-ban 130 millió koronát fizettek ki. Véleményem szerint ezeknek az embereknek vissza kellene adni ezt a pénzt, mert előttük volt egy népes csoport, akiket elkobzott javaikért semmivel sem kárpótoltak. Minderről időben s nyíltan kellett volna beszélni... Egy felfogás szerint ez a parlament, ez a kormány nem viselheti az erkölcsi terhét azoknak a bűnöknek, amelyeket mások követtek el. De nekünk sajnos, ezt a terhet viselnünk kell, mert ezzel a lépéssel mi is beléptünk ebbe a négy évtized alatt kialakult szövevénybe. Azzal, hogy az emberek egy csoportjának viszszaadjuk az ingatlanokat, de a többieknek már nem tudjuk visszaadni, mert szerintem nem is lehet, jogbiztonság szempontjából sem. Miért? Mtfi i akkor sohasem lenne itt sikeres gazdasági reform, mert akkor húsz év múlva is pereket perek követnének, s mindenki elégedetlen lenne, s tönkremenne a gazdaság. Szerintem hiba, hogy a törvény megvitatása előtt nem mondtuk meg világosan, hogy ez a törvény az első lépés, amelyet valószínűleg nem követ még egy lépés... • Ön a törvénytervezet vitájában elutasította és alkotmányellenesnek minősítette Václav Benda képviselőtársa módosító javaslatát, amelyben azt szorgalmazta, hogy érvénytelenítsék az 1959-től kötött szerződéseket, amelyek 16/1959 és a 71/1959 sz. törvény alapján vásárolt ingatlanokat érintik... - Ha a javaslatot elfogadnánk, a tulajdonosok egy csoportját vagyonjogilag újra rehabilitálnánk, azaz visszakapnák régi ingatlanaikat. Sokan nem tudatosítják, hogy ezzel tulajdonképpen egy nagyobb súlyos következményekkel járó precedenst teremtenénk. Ha érvénytelenítenénk azokat a szerződéseket, amelyeket a ma is érvényes jog alapján kötöttek, azokat sújtanánk s fosztanánk meg jogbiztonságuktól, akik az ingatlant a ma is érvényes törvények alapján jóhiszeműen vásárolták meg az államtól. Ha törvényerőre emelnénk egy jogszabályt, amely lehetővé teszi az érvényes jog alapján létrejött jogintézmények megszüntetését, ez azt jelentené, hogy ami az érvényes jog szerint ebben a pillanatban megvédhető és teljesen legális tulajdonviszony, ez a tulajdonviszony nem is létezik. Ilyen precedens megteremtése csökkentené a törvényességbe vetett hitet, s nagyon rontaná a legfelsőbb törvényhozó testület tekintélyét. Azért ütközik az alkotmányba az említett javaslat, mert az alkotmány biztosítja a tulajdonjog sérthetetlenségét. Egy ilyen döntéssel éppen ezt az alapelvet kérdőjeleznénk meg. Mi azt mondjuk: jogállamot akarunk. Ennek azonban fontos része a jogbiztonság. A jogállam nemcsak a jogszabályok halmaza, a jogállam elválaszthatatlan része a jogbiztonság is, ami az ember tudatában is megjelenik. S ha az állampolgár tudatában az jelent meg, hogy ez a törvény jó, de nem biztos, hogy öt nap múlva is érvényes lesz, akkor indokoltan kételkedik abban, hogy jogállamban élünk - mondotta beszélgetésünk végén Világi Oszkár képviselő. SOMOGYI MÁTYÁS