Új Szó, 1990. október (43. évfolyam, 230-256. szám)

1990-10-01 / 230. szám, hétfő

Miként vélekednek mezőgazdaságunkról Nyugaton? Beszélgetés Blaas Géza mérnökkel, a Mezőgazdasági Közgazdászok 7. Európai Kongresszusának résztvevőjével Mint arról röviden a napi sajtó hírei is beszámoltak, a közelmúltban Hágában találkoztak a mezőgazdaság problémáival foglalkozó közgazdászok, hogy felmérjék Európa mezőgazdaságának helyzetét, legégetőbb gondjait, és megvitassák a fejlesztés lehetőségeit. A Mezőgazdasági Közgazdászok 7. Európai Kongresszusának egyik cseh-szlovákiai résztvevőjével, Blaas Géza mérnökkel, a pozsonyi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Közgazdasági Kutatóintézet munkatársával a tanácskozáson szerzett tapasztalatokról beszélgettünk. • Talán évtizedek óta nem esett annyi szó a mezőgazdaság helyzetéről és jövőjéről, mint az utóbbi hónapokban. Minden hazai és külföldi szakmai fórumon azt halljuk, hogy nem csupán nálunk, de tulajdonképpen az egész világon rengeteg a probléma ebben az ágazatban. Miként tükrözte ezt a hágai tanácskozás? - A szervezőbizottság már a kongresszus előkészítése során igyekezett a legégetőbb agrárgazdasági és agrárpolitikai kérdésekre terelni a résztvevők figyelmét, amit az egyes szaktanácskozások témamegválasztása és színvonala igazán hűen tükrözött. Számunkra, cseh-szlovákiai résztvevők számára az agrárprotekcionizmus felszámolásáról, a világpiac feltételeihez való alkalmazkodásról, a megváltozott műszaki és gazdasági tényezők hatását szem előtt tartó, új gazdasági stratégiák kidolgozásáról, valamint az emberiség egészségét nem veszélyeztető, környezetkímélő termelési módszerek elterjesztéséről folytatott viták voltak a legérdekesebbek. A tanácskozás központi témája az európai családi farmok alkalmazkodó képességének és túlélési esélyeinek a megvitatására szorítkozott, de a témával összefüggésben tulajdonképpen a már említett kérdések mindegyikét érintették a felszólalók. Itt kell elmondani, hogy a kongreszszus félnapos plenáris ülést szentelt a kelet-európai agrárpolitikai fejlemények megvitatásának. • Mint tudjuk, nálunk szakkörökben nagy nemtetszést váltott ki, hogy a kormány alaposan „lefaragta" a mezőgazdaságnak nyújtott támogatást. Külföldön hasonló irányzat kezd uralkodni. Erről hogyan vélekednek a szakemberek? Gondolják, hogy a 20-30 hektáros családi farmok képesek túlélni ezt az érvágást? - Mindenekelőtt azt kell leszögezni, hogy az állami támogatás és piacszabályozás rendszere nemcsak a nyugat-európai országokban, de az USA-ban és Japánban is a hazai termelők külföldi konkurenciától való védelmét szolgálja. Bizonyos kivételektől eltekintve, az egész támogatás az árrendszerbe van beépítve, ami aránylag magas, a termelőnek kedvező árszinthez vezet. Igen ám, csakhogy mindez jelentős túltermelést eredményezett, s óriási terhet rótt az állami költségvetésre. Ezért a támogatás csökkentésével újabban mindenütt igyekeznek mérsékelni a termelést, ami például a tejnél és a tejtermékeknél sikerült is. A farmerek az ár csökkenésében vagy növekedésében érzékelik az állami támogatás és a piaci szabályozás közös hatását, s a gazdálkodás jövedelmezősége és a más ágazatokban elérhető bérszint alapján döntik el, felhagynak-e a gazdálkodással, avagy a mezőgazdaság mellett egyéb tevékenységre is vállalkoznak. Két tényezőtől, a farm nagyságától és a termelés szerkezetétől függ, hol van a jövedelemszint még elviselhető határa. Vitathatatlan, hogy ez a szint egyre emelkedik. Úgy tartják, az egy személyt foglalkoztató farmnak napjainkban legalább 70 hektárosnak kellene lennie, viszont például az NSZK-ban a családi gazdaságok átlagosan mindössze 17 hektárosak. Ebből fakad, hogy a gazdálkodóknak több mint a fele más munkahelyet keres, esetleg jövedelemkiegészítő foglalkozásként folytat parasztgazdálkodást. Visszatérve az állami támogatásokra, közvetlen segítséget csak a kedvezőtlen adottságok között gazdálkodók kapnak. Mint például az alpesi gazdák, de ez a kedvezmény is inkább a népesség megtartását és a táj kulturált jellegének megőrzését szolgálja, mint a termelőkedv serkentését. Közvetlen jellegű az alternatív termelési módszerekre áttérő gazdálkodóknak nyújtott támogatás, valamint a szerkezetváltáshoz és a termelési technológia korszerűsítéséhez nyújtott, kedvezményes kamatozású hitel. Ha az Európai Közösség államai és a többi ország érezhetően módosítaná támogatási politikáját, az mindenképpen a termelés gyors összpontosításához és intenzifikálásához vezetne, ami sem társadalompolitikai, sem környezetvédelmi szempontból nem kívánatos. • Újabban sokat hallunk az alternatív gazdálkodás meghonosításának szükségességéről. Való igaz, egészség- és környezetvédelmi szempontból helyes lépés volna, csakhogy egyelőre külföldön sincs annyi híve, mint gondolnánk. Ráadásul a nyugati országokban az árukínálat szabályozásának egyik módját látják az átállásban. - Nos, igen, az uralkodó agrárpolitikának igencsak megfelel az alternatív termelési módszerek terjedése. Csökkenti a túltermelést, megőrzi a farmerek jövedelmét. Nincsenek egyeztetett adatok a különböző biodinamikus termelési rendszerek térhódításáról, viszont annyi bizonyos, hogy Nyugat-Európában legfeljebb a termőterület 5 százalékán alkal'' maznak környezetbarát módszereket. Az alternatív gazdálkodás további térhódításának az szab határt, hogy lesz-e felvevőképes piac, hajlandó-e a fogyasztó a biotermékekért magasabb árat fizetni. Nem titok ugyanis, hogy a drágább biotermékeket főleg a tehetősebb fogyasztók vásárolják. • Szaksajtónkban gyakran találkozunk olyan nézetekkel, hogy fel kellene adnunk,az önellátásra való törekvés alapelvét. Nyugaton is „élnek" ilyen irányzatok? - Olyan kérdés ez, amit feltétlenül dinamikusan és dialektikusan kell megközelíteni. A háború után minden európai ország önellátásra törekedett, Az Európai Közösség tagországai bizonyos élelmiszerekből (tej, hús) önellátók, de nem igyekeznek a hazai szükségletnél többet termelni belőlük, míg más termékekből (gabona, cukor, bor) a szükségletnél 22-27 százalékkal többet termelnek. Ausztria globális önellátás szempontjából 100 százalék alatt van, viszont egyes élelmiszerekből a szükségesnél 10-20 százalékkal többet produkál. Nekünk sem az önellátás alapelvét kell feladnunk, csupán az egykor autarkiára alapozott, mára elavult koncepción kell változtatnunk. Vagyis ne akarjunk mindenáron önellátók lenni, inkább használjuk ki a nemzetközi árucsere és munkamegosztás előnyeit. Személy szerint azt vallóm, ha képesek volnánk is előteremteni a jelentősebb élelmiszer-behozatalhoz szükséges anyagiakat, nem mondhatunk le saját mezőgazdaságunk céltudatos fejlesztéséről. Ezt egyetlen fejlett ország sem tartja járható útnak. Még az óriási fizetési mérlegtöbblettel rendelkező NSZK sem, amely egyre korszerűbb technológiával és technikával igyekszik növelni mezőgazdaságának termelő és versenyképességét. • Gondolom, valamilyen összefüggésben hazánk mezőgazdasága is szóba került a hágai kongresszuson. Miként vélekednek rólunk Nyugaton? - Az volt a benyomásom, hogy a nyugati agrárszakemberek nem ismerik részletesen mezőgazdaságunk helyzetét. Jobbára arról folyt a vita, hogy a nyugati gazdasági szervek és szervezetek milyen politikát érvényesítsenek a kelet-európai országokkal szemben. Talán a nyugatnémet Tangermann professzor fogalmazott a legnyíltabban. Szerinte Nyugaton általános az elvárás, hogy a politikai változásoknak köszönhetően a nyugati agrártemékek számára megnyílik a kelet-európai piac. Arra számítanak, hogy a kelet-európai országokban növekedni fog a fogyasztás, s ez enyhíthet a nyugati piac feszült helyzetén. A valóság azonban mást mutat: a kiskereskedelmi ártámogatás megszüntetése után inkább csökkent a kereslet, ezért a kelet-európai országok a behozatal helyett a kivitelt igyekeznek növelni. Hátrányos helyzetükön, ami termékeik csekély versenyképességéből fakad, csupán devalvációval segíthetnek. • A nálunk erőteljesen szorgalmazott mezőgazdasági privatizálás kapcsán Ota Šik nemrég úgy fogalmazott, az egészséges konkurencia és az árukínálat bővítése szempontjából szükségesnek látszik ez a lépés, viszont nem volna szerencsés dolog erőszakkal felszámolni azt, ami bevált és jól működik. A hágai tanácskozás résztvevői szerint is meg kellene őriznünk a szövetkezeteket, s ha igen, milyennek kellene lenniük a jövőben? - A nyugati kollégák szerint ez a bonyolult kérdés kétféle megközelítést igényel. Problémát okoz, hogy Nyugaton a termelőszövetkezet, mint gazdasági forma, gyakorlatilag ismeretlen. Úgy mondják, nem vált be. A kibuc és moshav típusú szövetkezetek sikereit kivételes körülményeiknek tulajdonítják. Viszont sokan elismerik a nagyüzemi termelés előnyeit. A nálunk elért termelési koncentrációt és technológiai szintet kompetitív előnyünknek könyvelik el. Mint mondják, az a feladatunk, hogy összehangoljuk a tulajdonosi érdekeltséget a munkavégzéssel és az ésszerű, gazdaságilag megalapozott üzemmérettel. Többek szerint ez a vagyon személyesítésével (vagyonjegy, részvény), bizonyos üzemen belüli vállalkozási formák bevezetésével, kereskedelmi társaság létrehozásával, egyéni gazdálkodással stb. oldható meg. Arra nézve is vannak elképzelések, miként lehetne szövetkezeteinket a szövetkezők szolgálatába állítani. • Személy szerint miként látja Szlovákia mezőgazdaságának jövőjét? Lehet-e életképes egy néhány hektáros családi farm? - Ahogy én látom, a nyugati társadalmaknak is éppen elég bajuk van a tulajdonosi és az ésszerű gazdálkodási struktúra összehangolásával. Életképes ugyan lehet a törpe családi farm, de egy 6-7 hektáros gazdaságnak, mint családfenntartó gazdasági formának, sem Nyugaton, sem nálunk nincs jövője. A minimális munkaerőt (3-6 fő) foglalkoztató, erősen szakosított termelési szerkezetű 500-600 hektáros gazdaságok egyelőre jól bírják a versenyt. Nálunk most okos és előrelátó agrárgazdasági politikára van szükség leginkább, amely átsegítené a mezőgazdaságban dolgozókat az elkerülhetetlen tulajdonosi és szervezeti struktúraváltáson. KÁDEK GÁBOR Megveszem a vendéglöt - Egy héten belül minden vállalkozni akaró állampolgár megkapja az engedélyt - mondja elöljáróban Borovszký László, a Galántai Jnb helyi gazdálkodási szakosztálya magánvállalkozási alosztályának vezetője. - A vállalkozás iránti érdeklődés annyira megnőtt, hogy kénytelenek voltunk külön alosztályt létrehozni. Naponta általában huszonötén keresnek fel, van aki csak érdeklődik, mások kérvényt adnak be, vagy már az engedélyért jönnek. A seredi Peter Seveőek, egy trnavai vállalatnál dolgozott, kávéfőzőket, darálókat, villamosberendezéseket javított. Elhatározta, hogy önállósítja magát. Több éves tapasztalata alapján tudja, bőven lesz munkája, hiszen a környékbeli vendéglátóipari vállalatoknak nincs szakosított karbantartójuk. - Nem vagyok túlzottan optimista, de úgy gondolom, ha igyekszem, megtalálom a számításomat. Ha többet dolgozom, a jövedelmem is nagyobb lesz. A vendéglők is jól járnak, mert ha kell, ünnepnapokon is rendelkezésükre állok - állítja határozottah. Leadja kérvényét és a szükséges iratokat, s máris új ügyfél, a seredi autókemping vezetője jelentkezik. - Megveszem az állomással szemben lévő vendéglőt. Szeretném az engedélyt mielőbb elintézni, mert a bank csak akkor ad hitelt, ha megvan a vállalkozói engedélyem. Noteszébe beírja, milyen okmányokat, igazolásokat kell beszereznie. Átveszi a jnb által készített nyomtatványt, amely a kérvény szerepét tölti be. Nincs szakmunkásbizonyítványa, de megnyugszik, amikor megtudja, hogy mivel négy évet a vendéglátóiparban dolgozott, ez nem lehet akadálya vállalkozásának. A következő ügyfél már megkapja a vállalkozói engedélyt mezőgazdasági termékek termesztésére, felvásárlására és értékesítésére. Dr. Ondrej Čierník korábban pedagógusként dolgozott, ezért megkérdezem tőle, miért hagyta el a katedrát. - A pedagógusfizetés nem nagy, így a szünidőben már korábban is foglalkoztam zöldség felvásárlásával. Van tehát némi tapasztalatom, így elhatározásom megalapozott. A vállalkozástól nem várok gyors meggazdagodást, de nem tagadom, tisztességes jövedelemre számítók. - Zöldséget és mezőgazdasági termékeket akar értékesíteni Mátyusföldön? - vetem közbe. - Az Észak-morvaországi kerületet, Ostrava környékét céloztam meg. Az a szándékom, hogy ahol lehet, üzletet létesítek. Már van saját tehergépkocsim, így a szállítás nem okoz majd gondot. A mi vidékünkön a zöldségből fölösleg van, azon a környéken meg hiánycikknek számít. Idehaza a család is segít, északon pedig elárusítókat foglalkoztatok majd. Tudom, szükségem lesz üzleti szellemre, erős akaratra, no meg tömérdek munka vár rám, de enélkül nem lehet vállalkozni. Míg korábban ebben a járásban a vendéglő, a büfé, az ostyasütés volt a sláger, az utóbbi időben egyre több ipari szakmunkás kezd vállalkozásba, főleg azok, akik a szolgáltató tevékenységüket a megrendelőnél végezhetik el, s így nincs szükségük műhelyre. A statisztika szerint a járásban a vállalkozók között van már több mint hatvan asztalos, mintegy száz szabó, tizenkét fodrász és borbély és tíz cipőjavító. -Július derekától 1320 vállalkozót vettünk nyilvántartásba - tájékoztat Borovszký László. - Az engedélyen feltüntetjük a statisztikai hivatal által megadott nyilvántartási számot, hogy a kisvállalkozó folyószámlát tudjon nyitni, betegbiztosítást köthessen és az adóhivatal is nyilvántartásba vehesse. A kezdőknek igyekszünk tanácsot adni, sőt a vállalkozók gyűlésére is eljárunk, hogy ha kell, kéznél legyünk. Középkorú házaspár nyit be az ügyintéző irodájába. Afelől érdeklődnek, hogyan is kezdhetnének családi vállalkozásba. A feleség foglalkozása szűcs. Bőrök felvásárlására, szűcstermékek készítésére és értékesítésére szeretnének engedélyt szerezni. -Egyelőre egyszemélyes vállalkozás lesz - mondja magyarázólag a férj - én majd segítek a feleségemnek. Ha látok benne fantáziát, betársulok, de addig a biztos munkahelyemet nem hagyom ott. Régen a kisiparos környezetében megbecsülésnek örvendett. Erre már csak az idősebb emberek emlékeznek. Az elmúlt évek során a szakmunkások, akikből ma esetleg kisiparosok lesznek, megszokták, hogy mások határozzák meg munkájukat, s most nehéz maguknak dönteniük. - Nekem könnyebb a dolgom - vélekedik Lau Károly, aki zenepedagógus Vágsellyén és mint vállalkozó ezt a tevékenységet szeretné folytatni a környező falvakban. - Hangszer vásárlására nem kell költenem. Miután távozik Ferdinánd Halada, a helyi gazdálkodási szakosztály vezetője megjegyzi: -A különböző tevékenységekre a jnb és a helyi nemzeti bizottságok eddig több mint háromezer engedélyt adtak ki, de ez a szám napról napra változik. Az utóbbi hetekben a mi szakosztályunkon fordult meg a legtöbb ügyfél. Amint látja, gyorsan intézkedünk. Eddig csak két kérvényt utasítottunk vissza, mivel a kérelmezők többszörösen büntetett előéletűek voltak, örülünk annak, hogy a vállalkozás iránt ilyen nagy az érdeklődés, annál is inkább, mivel a közeljövőben a jnb vállalatainak nagy részét privatizálni szándékszunk. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a vállalkozási kedv toyább növekedjen. NÉMETH JÁNOS ÚJSZÖ 4 1990. X. 1.