Új Szó, 1990. október (43. évfolyam, 230-256. szám)

1990-10-31 / 256. szám, szerda

Jkf ovember elseje a hívő em­I V ber számára a lelki elmé­lyülés napja; a halottak napjának előestéjén elhunytainkra gondo­lunk. Miben különbözik mégis ez az idei az előző évek ünnepeitől? Abban, hogy hosszú évtizedek után most végre viszonylag sza­badabb légkörben emlékezhetünk meg azokról, akiknek az elmúlt évtizedek folyamán bárminemű megpróbáltatást kellett elszen­vedniük. Annyi minden történt velünk az elmúlt évtizedekben, amiről végre beszélnünk kell. Azt hiszem, a legcsúnyább történelmi idősza­kot, a legnagyobb megaláztatáso­kat, legmélyebb megpróbáltatá­sokat is tisztességgel le kell zár­Ma az első gyertyát az ő emlékük­re gyújtsuk. A második világháború vérzi­vatarairól, embertelenségeiről nehi akarok részletesen írni. Ha erre a korra gondolunk, apáink sorsáról kell beszélnünk. Kato­nákra, hadifoglyokra, munkaszol­gálatosokra, szerencsétlen mene­kültekre, családokra gondolok most; a megfagyottakra, a hadifo­goly-táborokban elhunytakra, a „málenykij robot" számtalan ár­tatlan áldozatára, övék legyen holnap este a második gyertya. A háború utáni évek az újrakez­dés lehetőségét jelentették. Fellé­legeztek az emberek, feledni igye­kezték a borzalmakat, a koncent­rációs táborokat, a megszállók Gyújtsunk gyertyát nunk magunkban. Ki kell monda­ni, ami nyomaszt, kibeszélni a ne­héz évek ezer nyomorúságát, de megvallani a bűnt, a mulasztást is. Utána pedig megbocsátani önmagunknak, egymásnak és gyertyát gyújtani az ünnepen. És remélni, hogy csakhamar megtör­ténhet a múlt teljes lezárása. Ha visszatekintünk a huszadik századra sok olyan állomása van történelmünknek, amelynél meg kell állnunk. Kezdjük talán az első világ­égéssel, annak áldozataival, akik máig idegen földben nyugszanak. Az 6 emléküket néhány köz­ségünkben őrzi még emlékosz­lop. Az én generációm a nagyszü­leiről beszél, amikor róluk szól. durvaságait. Ránk azonban újabb megpróbáltatások vártak: Beneš nemzetállam rögeszméje tízezre­ket tett földönfutóvá. Tízezreket hurcoltak ki állatok módjára a Szudéta-vidékre vagy telepítet­ték át Magyarországra, ötvenkilós csomaggal. Idegenbe, szülőföld­jüktől távolra. Róluk ez idáig ke­veset beszélhettünk. S negyvennyolc végén alig­hogy véget ért az egyik megpró­báltatás, a nemzeti hovatartozás miatti üldözés, máris jött a másik, az ideológia. Az ötvenes években a féktelen kommunizmus érdeké­ben foganatosított terror követ­keztében papok százai kerültek börtönbe, hívók, becsületes, ár­tatlan emberek tízezrei munka- és internálótáborokba. A kivert fo­gak, letépett körmök, jéghideg börtöncellák emlékét oldja béké­vé az újabb gyertya fénye. A hatvanas, hetvenes évekre visszaemlékezve, hajlamosak va­gyunk békésebb, enyhébb évek­ről beszélni. Igen, az ember teste talán valóban nem volt akkora veszélyben, mint a negyvenes vagy az ötvenes években. A sem­miért nem hurcoltak el embereket éjnek évadján, ugyanakkor a tár­gyilagos értékelés nem feledkez­het meg arról az embertelen szel­lem i-ideológiai nyomásról, amely épp ezekben az években állandó­sult - és deformálta a lelkeket. A hetvenes és a nyolcvanas évek­ben sokan meginogtak, annyira ellenállhatatlannak érezték az ide­ológiai nyomást, értelmetlennek vélték az ellenállást. A belső önfel­adások korszaka ez az időszak: a sok tönkretett pálya, meghaso­nult lélek szintén megérdemel egy gyertyát. S bekövetkezett a változás: ki gondolta volna, hogy az ördögi tökéletességgel (?) felépített ma­sinéria az igazság szavára egy­szer csak így szertehullik? A lé­lek, a hit ellenállt - és győzött; aki létével, gondolataival, cselekede­teivel hozzájárult az embertelen rendszer bukásához, aki kitartá­sával rést ütött a totalitarizmus falán: megérdemel egy gyertyát. Azok emlékére is gyújtsunk gyertyát, akikről nem szóltunk! Abban a reményben, hogy no­vember elsején pontot tehetünk mély megpróbáltatásaink után. Jöjjön a béke már! CSÁKY PAL (Méry Gábor felvétele) A BŐSÉG ZAVARA - VAGY „CSAK" FÉLELEM? A csaknem húszezer magyar nemzetiségű lakost számláló Pozsonyban hosszú ideig jelentett megoldhatatlan problémát a magyar óvodai osztályok riasztóan alacsony száma. Szülők kérvényeinek tucat­jait kellett évről évre helyhiány miatt elutasítani. Különböző szülői cso­portok jóvoltából fel-felújult a hivata­lokkal vívott harc további osztályok nyitásáért, kezdeményezéseik azonban sorra zátonyra futottak - nagyrészt az illetékes szervek elu­tasító magatartása, de olykor egyes szülők nemtörődömsége miatt is. Az idén, amikor végre sikerült elérni, hogy néhány új osztályt megnyitot­tak, az utóbbi eset látszik megismét­lődni. Vagy mégsem egészen? Szlovákia fővárosában az idei ta­névkezdésig négy magyar óvodai osztály létezett, a köztudatba mé­lyebben azonban csak az egyes vá­roskörzethez tartozó Augusztus 29­e utcai osztály került be, ez fekszik ugyanis több szempontból a legide­álisabb helyen: a városközpontban, ahol a szülők zöme dolgozik, és a Duna Utcai Magyar Tanítási Nyel­vű Alapiskola közelében, ahová a szülők iskolás korú gyermekeiket hordják. Ennek az óvodának kellett ez idáig a legtöbb magyar szülő kérvényét visszautasítania, utána következett a vereknyei i tagozatos óvoda és a pozsonypüspöki magyar óvoda, nyilvánvaló tehát, hogy egy új osztály megnyitására a leginkább itt volt szükség. A Duna Utcai Ma­gyar Tanítási Nyelvű Alapiskola ke­retében működő Szülők és Iskolaba­rátok Szövetségének Választmánya közel egy évtizedes küzdelmének eredményeként a belvárosi óvodá­ban az idén már két magyar osztály nyílt, de sikerült Ligetfalun is meg­nyitni egyet. A végeredményben si­kerrel végződött kezdeményezés egyes állomásairól Samarjay Zol­tánnal, a választmány óvodai bizott­ságának tagjával beszélgettem. - Tavaly ősszel, amikor az új vá­lasztmány először összeült, hosszas vita után, hogy érdemes-e újra neki­fogni, úgy döntöttünk, megpróbáljuk. A novemberi események megsok­szorozták erőnket, vérmes remé­nyekkel kecsegtettek mindannyiun­kat. A napi sajtóban, a rádióban felhívást intéztünk a pozsonyi ma­gyar szülőkhöz, hogy a gyermekeik számára anyanyelvi óvodai nevelést igénylők jelentkezzenek a Duna ut­cai alapiskolában. A januárig beér­kezett hetven igénylést körzetek szerint osztályoztuk, majd bead­ványt intéztünk a fővárosi nemzeti bizottság oktatási osztályához. Eb­ben leírtuk az akkori áldatlan helyze­tet, mellékeltük a körzetek szerint csoportosított igényléseket is, me­lyek alapján kértük, hogy az Au­gusztus 29-e utcai óvodában nyis­sanak még egy magyar osztályt és ÚJ SZÚ 5 1990. X. ,31„ A _ utóbbi napokban Szlová­i\ZJ kia fővárosa úgy festett, mintha az országnak a nyelvtör­vénynél fontosabb gondjai nem is lennének. Hangoskodó tüntetők, transzparensek, éhségsztrájkolók árasztották el a Szlovák Nemzeti Tanács épülete előtti teret. Felkor­bácsolt nemzeti érzelmek hevítet­ték az amúgyis feszült légkört. A nyelvtörvény körül zajló ese­mények megosztották az embere­ket is. Ez most jó vagy rossz? - tehetnénk fel a kérdést. A válasz azonban nem egyöntetű. Jó, hogy a nézőpontok tisztázódása követ­keztében csoportok, pártok kö­zött, sőt azokon belül is élesebben kirajzolódtak az erő- és választó­vonalak. Ennek legékesebb példá­ja, hogy az események hatására a Szlovák Nemzeti Párt Végrehaj­tó Bizottsága is nyilatkozatban ha­tárolta el magát a nevében fellépő, a kormány leváltását és Szlovákia elszakadását hangosan követelő nacionalista csoportoktól, holott ezt az izzó politikai légkört e párt vezetői is szították. E párton belül is polarizálódnak a'z erők? Bizo­nyára igen, mert az SZNP vezető­sége felszólította Vit'azosiav Mori­cot elnöki tisztégéről való lemon­dásra. Az események első eredménye­ként leszögezhetjük, hogy a nagy csatában a józanabb erők kereked­tek felül, s a nemzetiségi kisebbsé­gek számára némileg kedvezőbb nyelvtörvény-javaslat kapta meg a többséget. Bár a valóság mégis­csak az, hogy a két rossz közül a kisebbik rosszat emelték törvény­erőre. A politikai élet tovább alakulása, kristályosodása szem­pontjából azonban döntő jelentő­ségű, hogy a kormány hosszabb tétovázás, néha a szélsőséges cso­Az utóbbi szlovákiai események további tanulsága, hogy a nyelv­törvénnyel kapcsolatban tekinté­lyes nemzetközi szervezetek, egyének is hallatták hangjukat. A nyelvtörvényt a világon általá­ban a kisebbségek nyelvének vé­delmében "hozták vagy hozzák. A mi esetünkben más, hiszen a többség nyelvének védelmét ik­tatták törvénybe, ami lényegében a kisebbségi nyelvek használatá­nak korlátozását jelenti. A tünteté­Okulunk? portoknak is valósággal udvarló megnyilatkozásai után végül hatá­rozott fellépésre kényszerült a de­mokratikus erők, a további pozitív kibontakozás érdekében. Ám a hangoskodó csoportok le­hetséges befolyását továbbra se szabad lebecsülnünk. A nemzeti érzelmek húrjait pengető demagó­gia ideig-óráig nagyobb tömegeket is megtéveszthet. Elég példa volt már erre a történelemben, s ez eleve óvatosságra int. Annál is in­kább, mivel a hangoskodók vezé­reinek egyéni politikai ambíciói a nyelvtörvény ürügyén is meg­nyilvánultak. E törekvésükről bi­zonyára a jövőben se mondanak le. sen részt vevő (vagy éppen csak kíváncsiságból oda sodródott) tőzsgyökeres szlovák nénike ért­hetetlenül állapította meg: Hisz itt nem nekünk, hanem a magyarok­nak lenne okuk tüntetésre. A nem­zetközi visszhang viszont annak ékes bizonyítéka, hogy megújhodó világunkban a politikai folyamatok nem szigetelhetők el az ország ha­tárain belül, s a demokratikus erők vagy éppen a kisebbségi sorsúak mindenkor nemzetközi támogatás­ra is számíthatnak. S ha már hevenyében amilyen­olyan mérleget akarunk vonni, nem feledkezhetünk meg az ese­mények jobbára szenvedő alanyá­ról - nemzeti kisebbségünkről. Megelégedéssel nyugtázhatjuk, hogy igaza tudatában az egész elle­ne irányuló - mondhatnánk - kam­pány idején megőrizte higgadtsá­gát. Annak ellenére is, hogy a szlo­vák nyelv kizárólagosságának szükségét indoklő képviselők a parlamenti vitában az igazságtól távol álló vádakat is gyakran han­goztattak ellenünk. Szerkesztősé­günk is kapott felhívást sztrájkra, amennyiben elfogadják a diszkri­minációs nyelvtörvényt. Telefonon is jelentkeztek olvasóink Szlovákia városaiból, községeiből, hogy meddig tűrjük až alaptalan vádas­kodást, sokszor szinte mocskoló­dást. Szerkesztőségünkbe számos levél is érkezett vegyes tartalom­mal. Ezekben sok a keserűség, nagy a kiábrándultság. Ugyanak­kor levélíróink többsége vallja, hogy Dél-Szlovákiában a szlová­kok és a magyarok eddigi békés együttélését kívülről zavarják. Ezt pedig ideje lenne megakadályozni. így is győzött a higgadtság, a megfontoltság. Ez óriási tőke a jövőre is. Ezzel a tőkével Szlová­kia és az egész ország demokrati­kus erői mindenkor számolhatnak. ZSILKA LÁSZLÓ egyet-egyet Dúbravkán, valamint Li­getfalun. Kértük azt is, hogy mielőtt döntenének, tegyék lehetővé a probléma személyes megbeszélé­sét, mivel a beadványban terjedelmi okoknál fogva nem tudtuk minden érvünket felsorakoztatni. A kérésnek eleget tettek, a sze­mélyes megbeszélésen ígéretesen alakult a kérvényezők ügye: az érin­tett körzetek jelen levő óvodai tanfe­lügyelői kész javaslatokkal léptek elő, felsorolták azokat a ligetfalusi és dúbravkai óvodákat, amelyekben le­hetséges a magyar óvodai osztályok megnyitása. A szülőket képviselő óvodai bizottság habozás nélkül munkához látott: szétküldték az ajánlott óvodák jegyzékét és felkér­ték a szülőket, jelöljék be a számuk­ra legmegfelelőbbet. A visszajelzé­sek után a bizottság leadott 16 liget­falusi igénylést, majd megelégedés­sel nyugtázta, hogy a körzeti nem­zeti bizottság tanácsa jóváhagyta a magyar osztály megnyitását, még­pedig egy, minden szempontból megfelelő helyen, a Synek utcai óvodában. A dúbravkai osztály ügye másként alakult... De adjuk vissza a szót Samarjay Zoltánnak. -A dúbravkai osztály megnyitá­sát 17 szülő igényelte. Meg is kapták az értesítést, hogy a gyerekeket fel­vették a Krajňák utcai óvodába. Ezután hívott fel a körzeti tanfelü­gyelő, hogy a magyar osztály meg­nyitásának kérdése nem került a nemzeti bízottság tanácsa elé, és a szlovák szülők, illetve pedagógu­sok is ellenzik a magyar osztály megnyitását. Ugyanakkor a magyar szülők kezében már ott volt az érte­sítés, hogy gyermekeiket felvették a magyar osztályba! A tanfelügyelő másik óvodát ajánlott, mi beleegyez­tünk ebbe a megoldásba is. Ekkor tájt azonban már megjelentek a kör­nyéken a magyarellenes falfeliratok, a szlovák szülők aláírásgyűjtéseket szerveztek, melyek ugyan nem vol­tak mindig magyarellenesek, céljuk azonban nyilvánvalóan az volt, hogy lehetetlenné tegyék a magyar osz­tály megnyitását. A tanács helyszű­kére hivatkozva nem is járult hozzá a megnyitáshoz. Fellebbezni akar­tunk, de a szülők úgy döntöttek, hogy az időközben nyíltan magya­rellenessé vált^közhangulat miatt az idén elállnak a követelésüktől. Samarjay Zoltánék küzdelme te­hát Dúbravkán eredménytelen volt: ellenzőik alantas eszközökkel, nem­zetiségi gyűlöletszítással akadá­lyozták meg a magyar óvodai osz­tály megnyitását. A leplezetlen rossz­indulattal Tóth Klárának, a verek­nyei tagozatos óvoda igazgatónőjé­nek is szembe kellett néznie, aki Samarjay Zoltánéktól függetlenül kezdeményezte óvodájában egy újabb magyar osztály megnyitását, a meglevő mellé. Sikerére a szlovák szülők, illetve pedagógusok a sze­mélye ellen irányuló rágalomhadjá­rattal válaszoltak... K örbejártam valamennyi pozso­nyi magyar óvodai osztályt, elnéztem a boldogan viháncoló gye­rekeket, elbeszélgettem óvónőikkel. Kiderült, mindegyik óvodában elő­fordult, hogy néhány szülő, bár igénylését beadta, mégsem Íratta be gyermekét a magyar osztályba. Bár az osztályok (7) nagy részében ez nem jelent különösebb problémát, az újonnan megnyitott Synek utcai magyar osztályt a bezárás veszélye fenyegeti: az időközben 20-ra sza­porodott bejelentett gyerek közül 17­et Írattak be és csak 10-et hordanak szülei rendszeresen óvodába. Né­hány szülővel személyesen beszél­tem, olyanokkal is, akik más óvoda magyar osztályába sem vitték el vé­gül is a gyermekeiket: néhány gye­rek vegyesházasságban született, a jelentkezési lap leadásakor az egyik, á beiratáskor pedig a másik szülő győzött. A szülők egy része az országos méreteket öltő magyarel­lenes kampánytól riadt vissza, a má­sik olyan szellemben nyilatkozott, hogy vár a jövő évig, nem adja bizonytalan jövőjű magyar osztályba a gyermekét. A ligetfalusi magyar szülők egy töredéke habozik, a má­sik Püspökire, illetve a belvárosi óvodába hordja gyermekét - miköz­ben a saját körzetében nyitott ma­gyar osztályt a megszüntetés veszé­lye fenyegeti. Hagyják? Hagyjuk? KLUKA JÓZSEF

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom