Új Szó, 1990. október (43. évfolyam, 230-256. szám)

1990-10-26 / 252. szám, péntek

iffssssjjysssssssssssj^'sssssssssssssssssssssss/ssssssssssssssssssssss^ KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS A MAGYAROK ÉS SZLOVÁKOK LAKTA JÁRÁSOKBAN Miért nem hisznek a számoknak? A szlovákok és magyarok döntő többsége pozitívan értékeli az együttélést • A magyarok 71 százaléka szlovákul beszél a hivatalokban • Elegendő iskola van? • A pártok népszerűsége • Melyik sajtónak hisznek? A Szlovák Statisztikai Hivatal Közvéleménykutató Intézete a közelmúltban érdekes és tanulságos felmérést végzett Szlovákia nemzetiségileg vegyesen lakott járásaiban. A felmérés céljairól és eredményeiről Szabó Ferenccel, az intézet igazgatójával beszélgettünk. • Miért választották felmérésük tárgyául a szlovák és a magyar lakosság együttélésének tárgykörét? - Napjainkban az alapvető politikai és gazdasági változások során felszínre kerülnek- az évtizedekig mesterségesen visszaszorított, elhallgatott követelések és érdekek. Számos vitának, nézeteltérésnek lehetünk tanúi, ezért naprakész és objektív képet akartunk kapni. • Hol végezték kutatásaikat és mely kérdésekre irányult figyelmük? - Tizenegy járásban - Dunaszerdahely, Galánta, Komárom, Érsekújvár, Léva, Nagykürtös, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa-vidék, Töketerebes - ötszáz szlovákot és ötszáz magyart kerestek fel munkatársaink szeptember 20. és 26. között. Felmérésünk az emberi kapcsolatokra; a szlovák és magyar nyelv használatára, az anyanyelvi oktatásra, a társadalmi szervezetek hatására, a politikai pártok és mozgalmak szerepére, valamint a hírközlő eszközök objektivitásának megítélésére irányult. • Megállapították, hogy a megkérdezettek, illetve közeli hozzátartozóik mintegy fele vegyes házasságban él és több mint négyötödük-, nek baráti köre mind a két nemzetiségre kiterjed. Szoros szálak fúzik egyrr\áshoz ezeknek a járásoknak a lakosait, de hogyan értékelik ók maguk együttélésüket? - Mindenekelőtt azt mondanám el, hogyan vélekednek a vegyes hát zasságokról. A magyarok 25 százaléka helyesli ezeket és csak öt százaléka ellenzi, 65 százalékuk szerint pedig a nemzetiségi hovatartozás nem játszik szerepet a házasságkötésben. A megkérdezett szlovákoknál ez az arány 17,4 illetve 71 százalék. Ami magát az együttélési illeti, kérdésünk nem az általános helyzetre vonatkozott, hanem az adott településen uralkodó állapotokra. A szlovákok 74 százaléka a viszonyt jónak ítéli meg, 21 százaléka rossznak. A magyarok kedvezőbb véleményt mondtak, 85 százalékuk szerint jó és csak 9 százalékuk szerint rossz a viszony. A megkérdezetteknek csak kis hányada szerint javult a viszony november 17. óta, romlást viszont a szlovákok 33 és a magyarok 23 százaléka tapasztalt, míg a többség szerint a helyzet nem változott. A jövőt illetően a szlovákok 25 és a magyarok 15 százaléka a kapcsolatok romlasával számol. • Fény derült arra is, milyen mértékben tudnak szlovákul, illetve magyarul ezeken a területekeh? - A szlovákok 38 százaléka azt mondta, hogy mind a két nyelvet egyformán beszéli, negyedük tud magyarul, de problémát okoz, hogy megértesse magát, 37 százalék nem tud magyarul. A megkérdezett magyarok 79 százaléka mind a két nyelven megérteti magát; 18 százaléka nehezen, de beszél és csak 3 százaléka nem tud szlovákul. Egyébként ez utóbbiak az 50-65 évesek korcsoportjából kerültek ki. Azoktól, akik mindkét nyelven beszélnek, megkérdeztük, milyen nyelven intézik hivatalos dolgaikat. A szlovákok 97 és a magyarok 71 százaléka a szlovák nyelvet jelölte meg. így jogosan merül fel a kérdés, hol fordulhat elő, hogy a szlovákok nem értik meg magukat a helyi hivatalokban? Ezek az adatok teljesen ellent mondanak á propagandának és meglepő, hogy a magyaroknak csaknem háromnegyede nem használja anyanyelvét a hivatalokban. Nagyon megoszlanak a vélemények a kétnyelvű feliratok és községtáblák kérdésében. - Valóban. A kétnyelvű feliratokat a szlovákok 26, a magyarok 74 százaléka támogatja, a csak szlovák feliratokat a megkérdezett magyaroknak csak egy százaléka szorgalmazta. • Gyakran találkozunk azzal a nézettel, hogy a vegyes lakosságú területeken kevés a szlovák iskola. Milyen eredményeket mutat ki felmérésük ezen a területen? ' - Három kérdést tettünk fel: elegendő anyanyelvű óvoda, illetve alapiskola van-e községükben és elégedettek-e járásukban az anyanyelvű középiskolák és szakmunkásképzők hálózatával. A szlovákok 89 és a magyarok 70 százalékának van lehetősége arra, hogy gyermekét anyanyelvű óvodába járassa, az alapiskoláknál 90 és 77 százalék ez az arány. A megkérdezett szlovákoknak 85 százaléka ítélte meg úgy, hogy gyermekeiknek megfelelő lehetőségük van arra, hogy a középiskolákban és szakmunkásképzőkben anyanyelvükön tanuljanak, a magyaroknál ez az arány lényegesen alacsonyabb: 53 százalék. • Sokszor emlegetik a nemzetiségi ellentétekkel kapcsolatban a Csemadokot és a Matica slovenskát. - Erre is rákérdeztünk. A szlovákok 45 százaléka szerint a Matica inkább pozitíy hatást gyakorol, míg a magyaroknak csak 20 százaléka vélekedik így. Túlnyomórészt negatív a hatása a szlovákok 16 és a magyarok 38 százaléka szerint. A Csemadoknak a szlovákok "23 százaléka inkább kedvező hatást, 36 százaléka pedig negatív hatást tulajdonít. A magyarok 49 százaléka pozitívan, 13 százaléka pedig negatívan értékeli a Csemadok szerepét ezen a téren. • Hogyan viszonyulnak a megkérdezettek Csehszlovákia áilamjogi rendezéséhez? -A szlovákok 77 százaléka és a magyarok 86 százaléka szövetségi államban akar élni. A konföderációt a szlovákok 10 és a magyarok 3 százaléka támogatja, míg az önálló szlovák államot a szlovákok 9 és a magyarok 2 százaléka. • Befejezésül még egy kérdés. Kihez juttatták el közvéleménykutatásuk eredményeit? Tudomást szerzett róluk a széles közvélemény? - Valamennyi fontos szervnek és személyiségnek, a képviselőktől a kormányig elküldtük az eredményeket. A sajtóirodának is átadtuk őket, de bevallom, nagyobb érdeklődést vártunk a sajtó és általában a tájékoztató eszközök részéről. Rengeteg adattal ismerkedhettünk meg, és bár sokan nem szeretik a számökat, ez esetben elkerülhetetlenek. A közvéleménykutatók számára munkaeszközt jelentenek és nekünk is sokat elárulnak napjaink valóságáról. Csak egyet sajnálunk:' ezeket az adatokat nem ismerik (vagy nem akarják ismerni?) azok, akik a tömegek előtt és a sajtóban arról beszélnek, hogy Dél-Szlovákiában tarthatatlan a helyzet, az ottani szlovákokat asszimiláció fenyegeti és erre hivatkozva nemzetmentő lépéseket szorgalmaznak. Meddig folyik még a süketekpárbeszéde? CSIZMÁR ESZTER / vmm iisn LiwiL / bsSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS^rSSSSSSSSS'S'S'S'S*'S*'\ Betoppan szerkesztőségi szobámba jótôllú kollégám, és beszélgetés közben megjegyzi: mintha valamiféle szorongást, a félelem nyomait érezné jópár írásomban. Hirtelen azon kapom magam, hogy szinte önkéntelenül rábólintok szavaira és szinte akaratlanul is tudatosítom magamban, hogy az utóbbi hetek közhangulatában bizony sokkal inkább a szorongástól a félelemig jutottam, semmint a derűtől az optimizmusig. Sőt! Ujabban afölött is dilemmában vagyok, hogy mi a bátorság, amelynek fokozatai, szerintem, tulajdonképp kitaláltatnak, így tehát nincsenek is. „Mindössze" arról van szó, hogy az ember mindig lépni akar egyet ezen az illúzió szülte grádicson, hogy elmondhassa önmagának és másoknak, amit önmagától és másoktól is elvár. A bátorságkép ily módon eléggé képlékeny, bár kétségtelen: nyilván nagy szükség van rá. Elsősorban a gerincességet, a győzhetetlenséget bizonyítandó. Még suhanckoromban olvastam George Orwell egyik könyvét, amelynek címére, szégyenemre, ma már nem emlékszem; viszont a cselekmény egyik mozzanata örökre rögződött bennem... A csenevész, halálra ítélt hindut hat tagbaszakadt börtönőr viszi az akasztófához. Szurony, puska, bilincs, lánc és hat izomkolosszus a törékeny emberke halálba tartó útjának utolsó kísérete. A hindu nem kiáltozik, b Vajon miért nem? Talán mert bátor? Nem, nem ordít, hogy a torkából kitóduló hang legalább még egyszer betöltse a teret. Vajon miért nem? Talán mert nem fél a haláltól? Nem, nem sikolt a lépésről lépésre közelebb kerülő végzetes kötél láttán sem. Ennyire erős lenne? Vagy egyszerűen csak zsibbadt és közönyös? Vagy az élete sem volt soha más, mint a folyamatos riadalom? Hajdani olvasmányélményem tanúsága szerint a hindu látszólag maga a bátorság szobra - de mi zajlik a bensejében? Viselkedésének van-e valamilyen köze a bátorsághoz? Szerintem nem. Inkább az afféle szorongás megnyilvánulása ez, amelynek külső jele a méltóság, a kurázsi. Annak őszinte felmutatása, hogy őt nem lehet legyőzni. És annak igazolása, hogy sosem véletlen: kiből lesz fegyőr és kiből rab. Ki a győzedelmeskedő és ki a vesztes. Kinek gyönyörűség az ilyenolyan erőszak alkalmazása, és ki soroltatik az elnyomást elviselni kényszerülők táborába. Kik építik fel a hallgatás tornyait, és kik záratnak ezekbe a tornyokba. Mint ahogy az sem véletlen, hogy az utca dühödt zajában kik hisznek a saját legyőzhetetlenségükben. A levél őszinte műfaj, így elárulhatom: nem tudcjm, pillanatnyilag mi a bátorság, mert az emberekben Pozsonytól Ágcsernyőig inkább a félelem munkál. A mit szabad (majd) és mit nem lélekvesztő csatái dúlnak sokakban. Az utca hangulata által gerjesztett gyötrelem a méltóság megsemmisítésére hivatott. Eközben legföljebb vegetál a jövőtudat fája, és a demokrácia édenkertje legeslegföljebb a távoli horizonton sejlik. A mai helyzet és a látóhatár széle között óriási a vákuum; benne a történelmünk, az életünk, a jelenünkbe ivódott múltunk. Mennyi vesztés, mennyi bátortalan reŕnénykedés, mennyi fohász a jobb korért és víg(abb) esztendőkért. te " Mi hát a bátorság? A passzív rezisztencia? A szembenézés? A derekas kiállás? Az utca hangzavarában is a sebek nyalogatása? Annak világgá kürtölése, hogy az értelmetlen viszálykodások „eredményeként", fix pontként, a szegénység jelenik meg. Az a szegénység, amely előbbutóbb nem csupán a munkaalkalmak, a bevételek, az anyagi javak hiányát hozza a nyakunkra; hanem a test, a szellem és a lélek vissza nem fordítható elkorcsosulási folyamatainak kiváltója. Olyan sorvasztó és megalázó folyamatoké, amelyek végül is legyőz(het)ik az embert! Ebben a helyzetben igazán nem tudom, hogy mi a bátorság. Azt tudom viszont, hogy sokan sok minden miatt szorongásban élünk. Ebben a helyzetben szinte törvényszerű, ha hagyjuk, hogy a nagyobb félelem legyőzze bennünk a kisebbet. Ezt tudatosítva visz utunk szinte napról napra szorongástól félelemig... Persze, lehet, hogy mindez épp maga a bátorság. Amint felgördült a vasfüggöny KAPCSOLATBA LÉPTEK A BURGENLANDI ÉS A SZLOVÁKIAI MAGYAROK ÚJ SZÚ 1990. X. 26. A szigorú rendőrállam idején vettük fel a kapcsolatot, majd évekig szinte lopva leveleztünk. Ha idehaza adtam tel a levelet, nem érkezett meg a címzetthez, így főleg Magyarországról küldtem azokat. A válaszlevelek szintén csak ezen az úton jutottak el hozzám. Aztán 1985-ben nejemmel gondoltunk egy nagyot és merészet - elhatároztuk, hogy személyesen is megismerkedünk a burgenlandi Alsóórnek életével. Főleg a levelekben sokszor olvasott virágzó magánvállalkozások, a faluban kiépített szolgáltatóhálózat és a pezsgő nemzetiségi kulturális élet szervezése és fenntartása érdekelt különösképpen. Nem kis huzavona után, de végül megkaptuk a ki utazási engedélyt, amit egy kicsit köszönhetek talán annak is, hogy abban az időben a SZISZ KB elnökségi tagja voltam - emlékszik vissza a magyarlakta ausztriai kisközség Alsóőr (német névén Unterwart) és a losonci járásban levő Csorna barátságának egyik kovácsolója Juhász István. Titokban tartott magánlátogatásuk egész ideje alatt az alsóőriek vendégszeretetét élvezték. A sok tanulsággal és személyes élménnyel járó látogatás ugyanúgy, mint a dr. Galambos Ferenccel történt személyes találkozása mély nyomokat hagyott a fiatal Csemadok-funkcionáriusban. A hatszáz iakosú község szellemi vezéregyénisége, aki egyszemélyben tanár, lelkipásztor, könyvtáros és lapszerkesztő, nagy örömmel vette az ajánlatot a két falu kulturális és sportkapcsolatainak felvételére. Már akkor hitet tettek amellett, hogy amint a vasfüggöny felgördül, csoportos látogatásokat is szerveznek. Az öt évig titkon dédelgetett álom valóra váltásához a gyöngéd forradalom demokratikus légköre; a határzárak lebontása és a vízumkényszer eltörlése teremtették meg a lehetőséget. Az utazási vágy, egy közeli szomszédos ország, de mégis „nyugati" falu magyarajkú közössége megismerésének vágya és természetesen a kíváncsiság indította el a csornaiakat. Az autóbusz az utolsó helyig megtelt, s két nap után szerencsésen és hiánytalanul vissza is tértek. - Tudja nem az lepett meg, hogy a focicsapatuk lelépte a mieinket, hisz ott egy volt magyar válogatott, Halmosi Zoltán edzi a csapatot, sokkal inkább a rend és a tisztaság. Az sem lepett meg, hogy három vendéglő is van a faluban, de annál inkább a bankfiók, az üzemanyagtöltő állomás, a tájház, a nyomda, a borbélyműhely, a mészárszék, hogy tovább ne is soroljam. Van tíz olyan család, amely húsz hektár földet művel meg főfoglalkozásban, de mintegy harmincan vannak olyanok akik 6-10 hektáron gazdálkodnak még a munkájuk mellett. A kultúra művelői - a tűzoltózenekar, vegyeskar, színjátszócsoport és mások - saját bevételeikből élnek, mégis színvonalasak. Ami leginkább megmaradt bennünk, és amit a leginkább megszívlelendőnek tartunk: a községi vagyon, a közösen létrehozott értékek megbecsülése és óvása - újságolták szinte egymástól kapkodva a szót a rögtönzött élménybeszámoló egybegyűltjei. A barátság szálai hamarosan tovább szövődnek, hisz a csornaiak már elküldték az október végére szóló meghívót. A falu népe szorgosan készül a fogadásra, a kintjártak pedig a vendéglátás, a kétnapos program szervezésén ténykednek. Juhász István első számú házigazdaként, de egyben a sportegyesület elnökeként is. - Igyekszünk kitenni magunkért, de azzal dicsekedhetünk, amint van. Megmutatjuk nekik a falu két kultúrtörténeti nevezetességét a templomot és a kastélyt. Az utóbbit sajnos egy kicsit pirulva, mert a szocializmus kultúrpolitikájának köszönhetően az épület rogyadozik. A focipályánk és környéke jól menő falvaknak is dicséretére válhatna, ami nem mondható el a falu egészét illető rendről és tisztaságról. Háztáji gazdaságaink sem ütik meg egyelőre az ott látott mércét, a családi farmok csak most vannak alakulóban, ezért inkább tanácsot kérünk majd barátainktól, annál is inkább, mert a két hely természeti adottságai hasonlóak. Azt is megmutatjuk nekik milyen a szövetkezeti gazdálkodás, hisz ők ezt nem ismerik. Két napig lesznek a vendégeink, így bőven lesz időnk elbeszélgetni, tapasztalatot cserélni és persze szórakozni, kikapcsolódni is. Azt szeretnénk, ha Alsóőr és Csorna barátsága ezen újabb találkozás alkalmával is tovább szilárdulna, tovább bővülne, mert két egyforma nagyságú, javarészt magyarajkú, de kisebbségi sorban élő és az egyetemes magyar kultúrához vonzódó faluközösségről van szó. POLGÁRI LÁSZLÓ Tankoljon a konnektorból! (Munkatársunktól) - A legtöbb külföldi vállalat az idei környezetvédelmi kiállításra, az ENVIBRNO-ra az NSZK-ból és Ausztriából érkezett. Nemcsak azért, mert a legközelebbi szomszédaink, s termékeik eladására ki akarják használni helyzeti előnyüket, hanem azért is, mert a környezet állapotát náluk a mi helyzetünk közvetlenül befolyásolja. Éppen ezért, az olyan vállalatok, mint a Pischoff Koema, vagy a Diestl, már keresik a kapcsolatot a csehszlovák cégekkel, hiszen köztudott, hogy várható egy nagyon szigorú környezetvédelmi törvény, amelynek életbe lépése után már csak két lehetőségük lesz a környezetszennyezőknek, vagy beruházni a környezetvédelembe, vagy bezárni az üzemet. Érdekes színfoltja a környezetvé-., delmi bemutatónak a bécsi székhelyű nemzetközi környezetvédelmi klub, amely például egy városi elektromobilt is elhozott azzal a jelszóval, hogy „tankoljon a konnektorból". S hogy a művészet sem hiányzik erről a technclógiai és technikai bemutatóról, arról is ez a klub gondoskodott. Az A-pavilonban kiállította Irina Lunkmoss környezetvédelmi témájú képeit. (szgy) A FÉLELEMRŐL