Új Szó, 1990. október (43. évfolyam, 230-256. szám)

1990-10-25 / 251. szám, csütörtök

A JÓ VISZONY PRÓBAKÖVE ÚJ SZÚ 1990. X. 24. Ma éppen ezekben az órákban tárgyalja a Szlovák Nemzeti Tanács a nyelvhasználatról szóló törvényjavaslatot. Törvényjavaslatok A Szlovák Nemzeti Párt öt képviselőjének törvényjavaslatát, valamint a kormánykoalíció hét képviselőjének első dokumentumát e hasábokon már elemeztük. Létezik egy további törvényjavaslat is, amelynek szövegét - sajnos - mindmáig nem ismerem teljes részletességgel. Ez pedig az Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom képviselőcsoportjának a javaslata, amelyhez egy kommunista képviselő is csatlakozott. Csak annyit tudok róla, hogy a javaslat elismeri hivatalos nyelvként a szlovákot, de azt szeretné elérni, hogy a nemzeti kisebbségek tagjai korlátozás nélkül használhassák anyanyelvüket az általuk lakott városokban és községekben mind hivatalos kapcsolatokban, mind a közéletben. Nem élvezi a Szlovák Nemzeti Tanács bizottságainak a támogatását, sőt a kormányét sem. Az is az igazsághoz tartozik, hogy a kormány az ún. Matica-javaslatot sem támogatja. A kormány törvényjavaslata Az előterjesztő képviselők és azok pártjai és mozgalmai (Nyilvánosság az Erőszak Ellen, Kereszténydemokrata Mozgalom, Demokrata Párt), valójában a szlovákiai kormánykoalíció, időközben a javaslatot átdolgozták, módosították, állítólag jobban figyelembe véve a nemzetközi egyezményeket és a hazai nemzeti kisebbségek érde.keit. A kiszivárgott hírek szerint még annak a nemzetközi konferenciának az anyagait is megszerezték, amelyet a nemzeti kisebbségek jogairól tartanak meg ebben az évben, s amelyen majd elfogadják az európai nemzeti kisebbségek chartáját. Ezek után tekintsük át röviden azt a törvényjavaslatot, amelyet a Szlovák Köztársaság kormánya október 16-án hagyott jóvá és terjesztett a törvényhozás elé. Legalábbis annak főbb szakaszait vizsgáljuk behatóbban. A nyelvhasználati törvény kormányjavaslatának 2. §-a így deklarálja a szlovák nyelvet a Szlovák Köztársaság hivatalos nyelvévé: A Szlovák Köztársaság államterületén a szlovák nyelv a hivatalos nyelv. Ehhez a szakaszhoz, gondolom, nem kell kommentár, ellenben a 3. szakaszt már nem lehet szó nélkül hagyni. Vegyük hát közelebbről szemügyre. A 3. paragrafus összesen négy bekezdésből áll. A legnagyobb meglepetést számomra azonban nem a bekezdések száma okozta, hanem az, hogy átvette a Szlovák Nemzeti Párt képviselőinek, az ,,ötök" csoportjának törvényjavaslatából csaknem az egész 2. és 3. szakaszt. Sőt, úgy tűnik, hogy az átdolgozott szöveget a nemzetközi egyezmények szelleme rr.eg sem érintette. A nyelvhasználatról szóló 3. §, amely a kormány napilapjában, a Národná obroda 1990. október 17-i számának 11. oldalán olvasható, magyar fordításban így hangzik: (1) Minden állami és önkormányzati szerv és azok dolgozója köteles az előtte lefolytatott eljárás során a hivatalos nyelvet használni szóban és írásban, valamint más, az állam által elismert formában. A természetes és jogi személyek a hivatalos nyelvet használják hivatalos kapcsolatokban. (2) A közokiratokat a hivatalos nyelven adják ki. (3) Az állami és önkormányzati szerveknek és azok dolgozóinak meg kell teremteniük a feltételeket ahhoz, hogy alkalmasak legyenek a hivatalos nyelvet szóban és írásban, esetleg más államilag elismert formában alkalmazni. (4) A városoknak, a községeknek, azok részeinek, az utcáknak a neveit hivatalos nyelven tüntetik fel. E rendelkezések elolvasása után néhány szóra feltétlenül meg kell állni, legalábbis a 4. bekezdésnél. Már csak azért is, mert a nemzeti kisebbségek tagjainak nyelvhasználatát bizonyos mértékig, korlátozottan lehetővé teszi az 5. § 2. bekezdése. A 3. § 4. bekezdéséhez azonban nem kapcsolódik semmiféle 'enyhítés. A városok, a községek és azok részeinek a nevét, az utcák, a terek és más közterületek elnevezését ugyanis a készülő törvény csakis szlovák nyelven engedélyezi. Megjegyzem, a kormány ezt a bekezdést többségi szavazattal fogadta el. A törvériy hatálybalépte után tehát a városok és községek neveit nem szabad majd a legnagyobb szlovákiai nemzeti kisebbség, a magyarok esetében sem feltüntetni annak nyelvén. Ugyanez a helyzet várható az utcák és a terek elnevezése esetében is. Szóval a jövőben csakis egy - mégpedig szlovák nyelvű utcatáblák lesznek Szlovákiában. Még szomorúbb azonban, hogy ezt a nacionalista jellegű rendelkezést maga a kormány - a Szlovák Köztársaság területén élő magyarok kormánya is - hagyta jóvá, s javasolta, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács törvényerőre emelje. A hivatalos nyelv oktatásáról a 4. § így rendelkezik: Az állam köteles az iskolai és művelődési rendszerben megteremteni annak feltételeit, hogy a Szlovák Köztársaság polgárai megtanulhassák a szlovák nyelvet és azt elsajátíthassák a hivatalos és a mindennapi kapcsolatokban való alkalmazáshoz szükséges mértékben. Tehát tekintettel arra, hogy az állami alkalmazottak, sőt az önkormányzatok dolgozói is, a hivatalos eljárás során kötelesek a szlovák nyelvet használni, minden alkalmazottnak tökéletesen meg kell tanulnia szlovákul. Ezzel tulajdonképpen a mi esetünkben a magyar nyelv feleslegessé válik. Rájuk nem vonatkozik az a kedvezmény, amelyet az 5. § 2. bekezdése tartalmaz. Ez csak a polgárokat érinti. Ugyanis azokban a városokban és községekben, ahol egyes nemzeti kisebbségek tagjai a lakosságnak legalább 20 százalékát képezik, ők hivatalos kapcsolatukban a saját anyanyelvüket használhatják. Más a helyzet a cseh nyelvvel. Az előző, tehát a ,,hetek" törvényjavaslatához képest itt is változás történt. Mégpedig a cseh nyelv javára. Míg ugyanis az előző javaslat 2. §-ának 2. bekezdése csak megengedte, hogy a polgárok a cseh nyelvet is használhassák hivatalos kapcsolatuk során, tehát a cseh nyelv jogállása nem lett volna egyenlő a szlovákéval, azaz nem vált volna az is hivatalos nyelvvé Szlovákiában, addig a kormányjavaslat a cseh nyelvet a szlovák nyelvvel egyenjogúvá teszi. Ezt így fejezi ki a törvényjavaslat 5. §-ának 1. bekezdése: A cseh nyelv az e törvény szerinti célokra a hivatalos nyelvvel egyenjogúan használható. Semmi kétség, ebből az következik, hogy valójában mind a szlovák, mind a cseh nyelv Szlovákia egész területén hivatalos nýelv lesz. Csak a magyar és más kisebbségi nyelveknek nem adják meg ezt a privilégiumot. Más szóval azt is jelenti, hogy a kormány törvényjavaslata a nyelvek révén elismeri a cseh nemzet egyenjogúságát a szlovákkal, de sem a magyar, sem pedig más nemzetet nem tart egyenjogúnak és egyenrangúnak a szlovák nemzettel Szlovákia területén. A diszkrimináció a magyarság esetében a legszembetűnőbb. A törvényjavaslat beterjesztője, a kormány, úgy bánik Szlovákia legnagyobb lélekszámú nemzeti kisebbségével, tehát a magyar nemzet szlovákiai részével, mintha ennek tagjai bevándorlók volnának. S még valamit. A ,.hányad" fogalma már az első köztársaság idején sem felelt még a kor követelményének. Feltételezhető, hogy ma is elégedetlenség forrásává válik. Döntő tényező: a képviselők bölcsessége Inkább nem is folytatom a törvényjavaslat további ismertetését, és nem bonyolódom bele az egyes rendelkezések elemzésébe és a várható következményekbe. Fájó, hogy 1990-ben ilyen nyelvhasználati törvsényjavaslat fekszik a törvényhozás előtt. Szomorúsággal tölt el az is, ihogy hét évtized után ide jutott a szlovákiai magyarság. Átélve^ az utóbbi évtizedek, de különösképp az utóbbi hónapok történéseit, félek a jövőtől. Féltem a magyar ifjúságot. Mert az én korosztályom élete, és az utánam következőké is maholnap véget ér, de mi lesz a fiatalsággal? Milyen jövő áll előtte, ha az anyanyelvét még a demokráciában sem fogja tudni használni az élet minden területén? Ha az anyanyelve nem lesz egyenlő azokéval, akikkel együtt él, együtt dolgozik és szórakozik? Attól is félek, vajon mi történik akkor, ha még jobban elszabadulnak az indulatok és szenvedélyek? A háború befejezése után mi ugyanúgy a győztes Csehszlovákia népét alkottuk, mint a csehek és a szlovákok, vagy más szláv nemzetiségek tagjai, mégis megfosztottak bennünket a csehszlovák állampolgárságtól, és egy kiagyalt kollektív vád alapján egész létünk vált bizonyta-' lanná. Akkor magunkra maradtunk. Nem védett meg bennünket senki. Nemcsak a nagyhatalmak, hanem még a szlovák szélsőséges erők játékszerévé is váltunk. Sajnos, a veszély ma is fenyeget, s most is egyedül vagyunk. Újból csak a magunk erejére támaszkodhatunk. Lehet, hogy a törvény megkapja a szükséges szavazatokat, a többség leszavazza a kisebbséget, megtörténik a majorizálás, s győznek a szélsőséges erők, de akkor még jobban felülkerekedik a magyargyűlölet. Ezúttal azonban meg vagyok győződve arról, hogy ez a győzelem csak pirruszi győzelem lesz, viszont a szlovák és a magyar nép közti viszonyban keletkezett kár nehezen lesz jóvá tehető. Mindezek ellenére bizakodom. Bizakodom azért, mert bízom a képviselők bölcsességében. Ezért fontos, hogy különösen a Szlovák Nemzeti Tanács magyar nemzetiségű képviselői a szavazásnak a megszokottnál nagyobb figyelmet szenteljenek. Közel ötven év távlatából is ismeretesek azoknak a képviselőknek a nevei, akik a Szlovák Állam zsidótörvényének elfogadásakor elhagyták a termet, s azt is tudjuk, ki szavazott a törvény ellen. A képviselő urak úgy határozzanak, hogy döntésük miatt valaha ne kelljen szégyenkezniük a saját népük és Európa előtt. Bármilyen eredménnyel is végződjék a szavazás, a szlovákiai magyarság nem válik közönyössé, nem vonulhat vissza, különösen most, a közelgő helyhatósági választások előtt. Igyekezzenek a helyi önkormányzati szervekbe olyan embereket bejuttatni, akik majd a szlovákiai magyarság helyi közösségeinek támaszai lehetnek. Ez idő szerint csak a saját erőnkre támaszkodhatunk. Ne feledjük el azonban, hogy ez a nép átélt nagyobb megpróbáltatásokat is, s a sors csapásai alatt megedződött, ezért most sem szabad feladnia a reményt, nem szabad önként lemondania a jövőjéről. GYÖNYÖR JÓZSEF 03 a> >a> > 03 O -03 O -03 mindenki fél, nyolc évnyi háború elég volt, tartanak egy újabbtól. De ezt nem nyilvánítják ki, mert a rezsim kegyetlen megtorlásaitól még jobban félnek. • Mennyiben változott meg az önök élete az invázió után? - Mozgásunkat a hivatalok nem korlátozták, nagykövetségünk viszont kiadott egy felhívást, hogy ne nagyon utazgassunk. Az az igazság, hogy nem is volt hozzá kedvünk, hiszen senki sem tudta, mi lesz. Bagdadban az útkereszteződéseken harckocsik, légvédelmi ágyúk Szeretnék még visszatérni... Dr. Molnár János Irakról - itthon Arabísztikát tanult a Károly Egyetemen. 1986-ban kapott ajánlatot a Strojexporttól, hogy tolmácsként dolgozzon egyik iraki építkezésen. Szakmába vágó ajánlat volt ez, elfogadta. Kis megszakítással négy évet töltött a közel-keleti országban, amelyet szeptember 20-án hagyott elj vagyis majd két hónappal a Kuvait elleni agresszió után. • Milyen vállalkozás volt ez. s önnek konkrétan mi volt a feladata? ' - Egy körülbelül 100 millió dolláros meliorációs .munkára kapott megbízást a Strojexport, elvégzésére a Doprastavval kötött szerződést. Iraknak ezen a vidékén, az ősi Mezopotámia területén már évezredek óta öntözéses gazdálkodás folyik. A csatornarendszereket állandóan, javítani, felújítani kell. Már a babilóniai írásos emlékekben is - egy-egy uralkodó dicsőítéséből - ki nem maradhatott, hogy felújította a csatornákat. Mondanom sem kell, hogy a mi munkánk is a meliorációs Szaddam program-része volt. Kezdetben kizárólag tolmácsként dolgoztam, fordítottam a cég levelezését arabból és arabra, tolmácsoltam a tárgyalásokon. Később bővült a munkaköröm, én intéztem a mindennapi ügyes-bajos dolgokat a helyi hivatalokban, mindenütt, ahol arabul kellett tárgyalni, így például a külföldieket nyilvántartó hivatalban. Minden külföldinek, aki vízummal érkezik az országba, egy hónapon belül be kell magát jegyeztetnie a belügyminisztérium eme hatalmas és nagyhatalmú hivatalában. Mindenkinek rendszeresen személyesen kell jelentkeznie, s ha a külföldi cégek el akarják kerülni a kieséseket, irakiakat alkalmaznak erre a munkára. Azt hiszem, én voltam az egyetlen külföldi, akit ez a nyilvántartó hivatal elfogadott ügyintézőként, partnerként. • Vagyis ennek a hivatalnak köszönhetően a kormányzat mindig pontosan tudja, hogy hány külföldi és hol tartózkodik az országban? - Hát persze, ezért tudták az invázió után, hogy kit hol kell keresni. • És előtte? Augusztus másodika előtt lehetett valamit érezni abból, hogy Irak támadásra készül? - Bagdad egyik külvárosában éltünk, a lakótelepünk mellett volt egy vasút. Július végén érezhetően növekedett a katonai szerelvények közlekedésének sűrűsége, tankokat és más haditechnikát szállítottak, értesüléseink szerint Bászra felé. De ez nem volt különösebben feltűnő, mert állandóan zajlott a haderő átcsoportosítása. Igaz, július közepén a sajtó már arról cikkezett, hogy az iraki-kuvaiti határ igazságtalan, ki kell tolni dél felé. Azután jöttek a vádaskodások, hogy Kuvait lopja az iraki olajat, s köteles 2,5 milliárd dollár kártérítést fizetni Bagdadnak. Szerintem a Kuvait elleni agreszszió fő oka az, hogy Iraknak túl nagy volt a tartozása az emírséggel szembenj Ezzel a támadással akarta végleg elodázni fizetési kötelezettségét, s egyben a többi arab hitelezőnek is tudtára adni: nem fizet. Elutasításának pedig éppen azzal a haderővel adott nyomatékot, amelyet ebből a pénzből hozott létre. Ez a különös magatartás azzal magyarázható, hogy amikor az Irán elleni háború idején Bagdad megkapta a sok pénzt, azt ajándéknak tekintette. Amikor a harcok befejeződése után figyelmeztették tartozásaira, azt rossz néven vette. Mentségére szolgál, hogy a milliók folyósításakor a gazdag arab országok nem tisztázták eleve a visszafizetés feltételeit. • S mi volt augusztus 2-a után? A tömegek valóban olyan spontán módon támogatták Szaddam akcióját, ahogyan azt a hivatalos propaganda állította és állítja? - Spontán támogatásról szó nincs. Igen, voltak tüntetések Szaddam mellett, de azokat a Baath-párt szervezte, s igazán nem voltak tömegesek. A tévékamera ügyes eszköz, egy 300 fős csoport is nagy tömegként mutatható meg a képernyőn. Én mindennap Bagdad belvárosában jártam, s csak egyszer botlottam ilyen tüntetésbe. Azt tettem, amit mindenki: kikerültem. Az emberek egyszerűen oda sem figyeltek rájuk. Persze, tiltakozó megmozdulások nem voltak. Irakban szinte jelentek meg, ellenőrző pontokat létesítettek, de mindenekelőtt a hadköteles korú férfiakat ellenőrizték, a dezertőröket igyekeztek elfogni. A külföldieket békén hagyták. Félni akkor kezdtünk, amikor Kuvaitból elhurcolták a nyugati állampolgárokat, majd amikor Irakban is begyűjtötték őket. Nem tudhattuk, ránk mikor kerül sor. • A Kuvait elleni támadás idején az ön felesége és kislánya is Bagdadban volt. Hogyan sikerült őket hazaküldeni? -Hál' istennek, sikerült, s viszonylag problémamentesen. Egy hét után - bizonyos feltételek mellett - a külföldiek, a túszként fogva tartottak kivételével, elhagyhatták az országot. A feltétel a vállalt munka befejezése volt, illetve a hivatalos szerződésbontás, ami természetesen Irak számára volt nagyon előnyös, így kevesen éltek vele. A családtagok távozása nem volt feltételhez kötve. Problémát az elszállítás okozott, hiszen a bagdadi repülőteret lezárták. Jordánia vagy Törökország felé lehetett csak egy-egy átjárón elhagyni az országot. A mi családtagjaink autóbuszokkal és gépkocsikkal mentek Ammanba, onnan repülőgéppel Ciprusba, majd Prágába. A munkásokat is folyamatosan, kisebb csoportokban hazaküldtük. Utoljára huszonegyen maradtunk, mi is Ammanon keresztül jöttünkéhaza. Akkor összesen egy nyolcvanfős csehszlovákiai csoport jött el Irakból. • Milyenek voltak az utolsó napok? - Kemények. Az embargó meghirdetése után napról-napra romlott az ellátás. Nem volt liszt, cukor, tej. Zöldségből és gyümölcsből viszont változatlanul volt választék. De ezzel már nem nagyon foglalkoztunk, gyakorlatilag éjjel-nappal dolgoztunk, hogy mielőbb átadhassuk az építkezést és hazautazhassunk. • Nagyon sok tanúvallomás szerint az irakiak mindent elvittek Kuvaitból, ami csak mozdítható volt. Bagdadban voltak ennek jelei? - De még mennyire! Először is, rengeteg új gépkocsi jelent meg az utcákon, kimondottan luxusautók, ,a legújabb modellek. Az üzletekben olcsó elektronikai cikkeket kezdtek árulni, de főleg a feketepiac indult virágzásnak, serényen üzleteltek a Kuvaitból visszatért katonák. A kormány viszont kiadott egy rendeletet, amely azonnali kivégzést helyezett kilátásba a rablásokért, a rabolt holmi értékesítéséért. Ez, természetesen, csak a „nem hivatalos" zsákmányolásra vonatkozott. • Az ön véleménye szerint Szaddam hajlandó engedni Kuvait ügyében, rávehető a kivonulásra? - Nem. Az már nem Szaddam volna. S arra sem lehet számítani, hogy a rezsimet belülről megdöntik. Az elnök már felszámolta az ellenzéket. • Visszatérne még Irakba? - Igen, szívesen. Szeretnék még visszatérni, de majd csak a Szaddam-rezsim után. Addig semmiképpen GÖRFÖL ZSUZSA