Új Szó, 1990. október (43. évfolyam, 230-256. szám)

1990-10-17 / 244. szám, szerda

w Az előttünk álló évek kockázatai Milyen szociális következményei lesznek a gazdasági reformnak? Az egyik kockázat kétségtelenül a munkanélküliség, amely a közgazdászok szerint kevésbé veszélyes, mint az infláció, viszont azoknak, akiket érint, nagyon sok gondot okoz. Ezekről a kérdésekről beszélgetett a Práce munkatársa Helena Wolekovával, a szövetségi munka- és szociális ügyi miniszter helyettesével. ÚJ SZÚ 1990. X. 17. - Lényegében nem ismerjük sem az inflációt, sem a munkanélküliséget, habár az utóbbi években rejtett formájában már mind a két jelenséggel találkozhattunk. Inkább túlfoglalkoztatottságról beszélhetünk, amely a becslések szerint mintegy 350-700 ezer emberre vonatkozik, főleg az adminisztratívában és a kisegítő üzemrészlegeken. Ha figyelembe vesszük, hogy az idén az első félévben az állami és a szövetkezeti szektorban százezerrel csökkent az alkalmazottak száma, könnyen megállapíthatjuk, hogy egyre több munkaerő szabadul fel. A vállalatok és a költségvetési szervezetek racionálisabb hozzáállása következtében keletkezett munkanélküliséget nem lehet befolyásolni. Már nem engedhetik meg maguknak, hogy fölösleges munkaerőt foglalkoztassanak. Ez még nem nyilvánul meg teljes mértékben, sok vezető úgy érzi, felelősséggel tartozik azoknak az embereknek, akik belé helyezték bizalmukat és kellemetlenségek nélkül igyekeznek megoldani a helyzetet. A külföldi munkavállalóktól és azoktól válnak meg, akik már betöltötték a nyugdíjkorhatárt. 0 Az emberek azonban a szerkezeti átalakítás következtében is elvesztik munkahelyüket. - Az átalakítás szükséges a piacgazdaságra való átmenet időszakában, de ugyanakkor olyan foglalkoztatás-politika kell, amely társadalmi szempontból célszerű, a gazdasági és társadalmi fejlődést szolgáló munkát biztosít mindazoknak, akik dolgozni akarnak. Nehézségeket okoz viszont, hogy miközben számolnunk kell a bányászat és a gazdaságtalan kohászati termelés viszszaszorításával, a fegyvergyártás korlátozásával és a Szovjetunióban épülő közös létesítmények befejezésével, nem tudjuk még, hogy az egyes területeken mely ágazatok fejlődnek majd. Általánosságban megállapíthatjuk ugyan, hogy g

¥ munkaerő a kereskedelembe, a szolgáltatásokba, az idegenforgalomba és a pénzügy területére csoportosul át. • Csehszlovákiában jelenleg mintegy 30 ezren keresnek munkát, kb. a felük segélyt kap. Egyes források szerint az év végéig 100 ezer, 1992 végéig pedig már 1 millió 200 ezer ember lesz munka nélkül. Véleménye szerint helytállóak ezek a becslések? - Nem szívesen beszélek számokról. Már csak azért sem, mert a statisztikai adatok nem adnak pontos áttekintést a mai helyzetről. Tény azonban, hogy a munkanélküliek száma emelkedik és már nemcsak azok körében, akik szakképzetlenek, vagy pedig megelégszenek azzal , hogy mu nkanélküli segélyt kapjanak. Komoly jelenség, hogy a munkát keresők között, főleg Szlovákiában, egyre több a közép- vagy főiskolát végzett személy. Úgy tűnik, hogy az intézkedések - a tanulmányok meghosszabbítása, a külföldi tanulmányutak - nem elég hatékonyak. Az iskoláknak kevés a tantermük, a diákotthonuk, a külföldi tanulmányokhoz pedig nyelvtudás kell. Németországban, amely gazdag ország és aránylag magas munkanélküli segélyt fizet, már rájöttek, hogy az ifjúságot nem szabad tétlenségre ítélni. • Mit tehetünk? A parlament nem hagyta jóvá azt a javaslatot, hogy a munkahelyek adókedvezményt kapjanak a frissen végzettek foglalkoztatásáért. - Bizonyos tartalékot jelent a nálunk dolgozó aránylag sok külföldi, a nők aránytalanul nagyarányú foglalkoztatása, a dolgozó nyugdíjasok magas száma, a szabadságok meghosszabbítása és a társadalmi szempontból célszerű munkahelyek megteremtése. • A szülői segély bevezetése nyilván arra ösztönzi az anyákat, hogy háromévesnél kisebb gyermekeikkel otthon maradjanak. Nem számolhatunk azonban a nyugdíjak olyan mértékű kiegyenlítésével, hogy a nyugdíjasok lemondjanak munkaviszonyukról. - Amikor a nyugdíjasokról beszélünk, nem azokra gondolunk, akik elérték a nyugdíjkorhatárt. Hangsúlyozni szeretném, nálunk nincs olyan jogszabály, amely megtiltaná, hogy dolgozzanak. Megsértenék a nemzetközi megállapodásokat, ha valakinek munkaviszonyát kora miatt bontanák fel. Ennek ellenére nem állíthatom, hogy nem a nyugdíjkorúaknak mondanak fel először vagy munkatársaik nem gyakorolnak rájuk lelki nyomást. Felmerült az a javaslat, hogy a nyugdíj évi 7 százalékos emelését ne kössék-e ahhoz a feltételhez, hogy határozott időre, legfeljebb egy évre kötnének munkaviszonyt a nyugdíjkorhatárt elért személlyel. Teljesen más a helyzet, ha valaki önszántából dönt, hogy nyugdíjba megy, ilyenkor már nem követelhet semmilyen privilégiumot. • A minisztérium adatai szerint mintegy 50 ezer nyugdíjkorhatárt elért személy dolgozik, 650 ezren pedig az öregségi nyugdíj mellett fizetést is kapnak. - Amennyiben tovább romlik a helyzet a munkaerőpiacon, fokozatosan korlátozni kell foglalkoztatásukat és érvényesíteni az elvet: vagy fizetés, vagy nyugdíj. Javaslat született például, szüntessék meg a kivételt, amely lehetővé teszi, hogy a műszaki-adminisztratív dolgozók évente 22 ezer koronát keressenek a nyugdíj mellett. Ez bizonyára megkönnyítené az abszolvensek elhelyezését. Lehetővé kell tenni a nyugdíjasoknak, hogy a szolgáltatásokban, az egészségügyben dolgozzanak és kisegítő munkákat végezhessenek. Véleménye szerint a korlátozások nem rendelhetők el központilag, területenként kell dönteni. A munkaügyi hivatalnak tudnia kell, hogy engedélyezhető-e az adott helyen a nyugdíjasok foglalkoztatása. • Úgy tűnik, hogy a munkaügyi hivatalokat nem létesítették megfelelő időelőnnyel, jelenleg ezek a hivatalok csak a volt munkaügyi szakosztályok munkakörét látják el és nem megfelelő szinten munkát közvetítenek. Sok helyen alig futja az erejükből arra, hogy kéthetenként fogadják mindazoKat, akik segélyt kapnak. - Ismerjük a külföldi tapasztalatokat, azt is tudjuk, hogy hogyan kellene ezeknek a hivataloknak működniük. Létesítésükben Csehország bizonyos előnyben van Szlovákiával szemben, pedig a munkanélküliség ott nagyobb arányú. Ami a kötelező látogatásokat illeti, szerintem ezek szükségesek, arra ösztönöznek, hogy mindenki keressen magának munkahelyet. Az Egyesült Államokban azt tapasztaltam, előnyösebb, ha a segélyt hetente fizetik ki és méghozza a munkaügyi hivatalban. 0 Ha már a külföldi tapasztalatoknál tartunk, Svédországban bevált, hogy többet fordítanak az átképzésre, mint a munkanélküli segélyre. Nálunk az átképzésben eddig nem sokat tettünk. - Ezzel egyetértek, de tudnunk kellene, hogy milyen szakmákra kell az embereket átképezni és ki fogja ezt végezni. A megszűnő vállalatoknak, de azoknak a munkáltatóknak sem érdekük, hogy fizessék az átképzést, akik nem tudják, milyen jövő áll előttük. Az átképzés rendszere csak most van kialakulóban. Állami, területi és vállalati programokat kell kidolgozni. Az átképzés a szerkezeti változások elválaszthatatlan része lesz. A kormányoknak külön programokat kell kidolgozniuk a munkanélküliséggel kapcsolatos kérdések megoldására. 0 A foglalkoztatási alap azonban még nem jött létre. -Legelőbb 1992-ben lesz ilyen alapunk, amikor érvénybe lép az új adórendszer. Addig az állami tartalékalapból fizetik a munkanélküli segélyeket. Az idén fél milliárd korona jut Szlovákiának és csaknem egymilliárd a Cseh Köztársaságnak. Ezt a pénzt az átképzésre, a társádalmilag igényelt munkahelyek megteremtésére és a közérdekű munkákra is fel kell használni. 0 Számolnak a magánvállalkozás támogatásával? -Az első félév végén 225 magánvállalkozónk volt, többségük azonban rendes munkaviszonyuk mellett vállalkozik. Becslések szerint a következő években a vállalkozók 600-800 ezer személyt foglalkoztathatnak. Számításba jön, hogy azok a munkanélküliek, akik kisebb magánvállalkozások iránt érdeklődnek, bizonyos feltételek mellett az egyévi munkanélküli segélynek megfelelő támogatást kapnának. 0 Az elképzeléseket mikor követik konkrét lépések? Ezekben a napokban terjesztjük a szövetségi kormány elé a foglalkoztatás 1990-1992 évi stratégiájának alapelveit. Már folyik a foglalkoztatásról szóló törvény tárgyalása, amely a munkanélküliek támogatására vonatkozó rendelettel együtt 1991. január elsején léphetne érvénybe. Őszi séta (Gazdag József felvétele) Indulatok nélkül A Szlovák Nemzeti Tanácsban bizonyára kevés olyan törvényjavaslat kerül megvitatásra, amely oly fokra hevíti országunk - s azon belül Szlovákia - lakosságát, mint éppen a nyelvtörvény tervezete(i). Alapjában véve nem szabadna ilyen ügygyei kapcsolatban ennyire szélsőséges nemzeti indulatokat szítani a bűntelen és védtelen kisebbségekkel szemben. Sőt éppen az ellenkezőjét kellene szolgálnia: ha már szükséges, akkor az ország nyelvtörvényével is megszentelni azt az alapvető egységet, mely éppen a társadalmi változások oly emlékezetes napjaiban létrejött. A jelenlegi felzaklatott politikai állapotért nem az itteni magyarság a felelős. Ennek semmivel se részese - ha csak éppen a fizikai létével nem. Felelősek azok a szlovák szélsőséges politikai körök, melyek mindenáron olyan nyelvtörvényt kívánnak a parlamenttel elfogadtatni, s amelyek az itt élő magyarságot - a leghatározottabban kimondva - szinte megfosztanák a legalapvetőbb jogától, az anyanyelv használatának lehetőségeitől is. Következésképp elbizonytalanodnánk nyelvünkben és feladnánk létünk nélkülözhetetlen részét. Elképesztő, hogy ezek a poltikai körök olyan jogi keretek közé kívánják szorítani a szlovák nemzettel együttéló kisebbséget, mely minden nemzetközi emberjogi egyezménynek ellentmond. Választóinktól naponta halljuk a kérdést: mit tett eddig ez ellen a parlamentben az MKDM-Együttélés parlamenti klubja? Tett, és nem is keveset. Eredmény már az is, hogy mindeddig nem fogadták el a Matica törvénytervezetét. E csoportnak is van külön beadványa. Ugyanakkor, ügyünk támogatása érdekében tárgyalásokat folytatunk olyan képviselőcsoportokkal, amelyek a parlamenti politikájukat nemzetközi mércéhez igazítják. A választók gyakran megkérdezik azt is: mit érez ilyenkor a képviselő? Természetesen ez nem érzés, hanem felelősség dolga. Ezért, s csakis ezért vagyunk itt. Mindent el kell követnünk, s el is követünk a parlamentben, a bizottsági üléseken, de szűkebb környezetünkben is, hogy - ha már lennie kell nyelvtörvénynek Szlovákiában - csakis európai színvonalú megoldásokat tartalmazzon. E mozgalmas, aggodalmakkal teli napokban újra a költőkhöz fordulok. És Horváth István költő szavaival üzenem: „A nyelv csak élve tündököl. / Balga, ki gyilkosként rátör. / A kincs helyén hiány marad. / S nem lesz a rabló gazdagabb." BARTAKOVICS ISTVÁN, az MKDM képviselője A

hazai sajtó nem éppen derűt keltő írásokat közöl nyugati vállalkozók nálunk szerzett benyomásairól. Többek között egyesek csalódottan jelentették ki, hogy mielőtt valaki is szóba állna velük, előbb a markát nyújtja... Enyhén szólva tisztes ajándékot várva, mert enélkül nem is kezdenek érdembeli tárgyalásokat. Szegény tapasztalatlan külföldiek! Azon csodálkoznak, ami nálunk már évtizedek óta berögzött és bevált gyakorlat? Hazai sajátosság, hogy előzetes baksis nélküli munkára, szolgáltatásra még csak ígéretet se csikarhatnak ki tőlünk... Jaj, a busás baksis nálunk jól bevett szokás! Szinte szabály. Szűkebb körben már évtizedek óta nyilvános titok. Ebben az egyre bővülő körben mozgók a megmondhatói. íratlan törvény volt (vagy talán ma is az?), hogy könyv illusztrálásáért, plakáttervért a grafikus honoráriumának tíz-tizenöt százalékát egyetlen szó vagy előzetes megegyezés nélkül is leadta megrendelőjének. Ellenkező esetben további megrendelésre aligha számíthatott. De van ám egy másik hazai specialitásunk is. A megrendelő valaha, normális körülmények között mindig - természetesen kellő színvonalon - a lehető legalacsonyabb termelési költségekre törekedett (beleértve a már említett reklámot, illusztrációit stb. is). Nem úgy hazai megrendelőink! szélesebb területre kiterjedt. Egy vendéglő vezetője beszélte el gyengébb pillanatában, hogyan szabadult meg saját pincérétől... A történet úgy kezdődött, hogy új pincér érkezett. A főnök kíváncsian figyelte munkáját. Ügyes, rátermett munkatársnak tűnt. Eddig minden Sápszedők Szemléltetésül, íme egy példa. Évekkel ezelőtt jó ismerősöm arra panaszkodott, hogy egy reklám-pavilon tervét visszautasították. S egyáltalán nem szakmai megfontolásból. Egyszerűen azért, mert a megrendelő olcsónak ítélte! Keressük a logikát? Nagyon is egyszerű: a megrendelő a tiszteletdíj összegéből kapja a százalékot... Nesze neked, gazdaságosság! Az íratlan baksis-törvény azonban nemcsak zárt művészi körökben érvényesült. Sok esetben nagyobb vállalati hirdetést is csak annak adtak, aki a hirdetésszerzőnek „részesedést" fizetett. Sőt, érvénye egyre rendben is l$tt volna, csak este, záróra után került sor rendhagyó esetre. Ugyanis a pincér elszámolás után nem jelent meg a főnökénél és nem adta le a neki járó aznapi sápot. Talán majd holnap - vigasztalódott a főnök. De a pincér se másnap, se harmadnap nem jelentkezett. A főnök kérni nem akart, ennyire mégsem alacsonyodhat le. Viszont a beosztottjának ismernie kellene íratlan „kötelességét". De furcsamód nem ismerte. Ezért a főnök kihasználta a kereskedelmi felügyelettel fenntartott jó kapcsolatát (ennek ápolására egy főnök mindig gondosan ügyelt) és ellenőrzést kért saját beosztottjára... Nem részletezem. A pincér először bírságot fizetett. Másodszor pedig a főnök áthelyeztette őt azzal az indoklással, hogy ó már pedig nem dolgozhat olyan munkatárssal, aki a vendéget meglopja. Ugye, megható elvszerüség? És hát kizárólag a fogyasztók védelme... Állítólag egy jobb állás megszerzése se volt mindig ingyenes. Szlovákia fővárosában a verebek csiripelték, hogy benzinkúthoz való felvétel beugrója ötszámjegyű összeg körül mozgott. A szóbeszéd szerint a zöldségboltba, taxivállalathoz történő bejutásnak is megvolt a megszabott ára. Ha igaz, bizonyára megérte, mert a tisztelt vevőtől vagy ügyféltől ilyen vagy olyan formában ezt az előleget is bevasaltáK. Szomorú tény, hogy így festettek a szocialista „gazdasági kapcsolatok", mert ugye nem egyedi esetről volt szó, hanem valóságos rendszer alakult ki. így volt (van?) ez nálunk. S úgy vélem, a hozzánk érkező külföldi vállalkozni akarónak még sok mindent meg kell tanulnia, mielőtt velünk egyáltalán szóba állna. KALÁSZ LÁSZLÓ