Új Szó, 1990. szeptember (43. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-11 / 213. szám, kedd

Ma kezdődik az I. jégkorongliga 48. felvonása­Fárasztó hokimaraton sok újonccal A versenykiírás szerint - hivatalosan - ma este rajtol a 48. élvonalbeli hokibajnokság. A múlthoz hasonlóan, most is, a bajnok BEK kötelezett­ségei miatt, előrehoztak egy mérkőzést (22. forduló, Sparta - Nitra 6:1). Keddtől 52 fordulón át, 1991. március 7-ig 14 csapat küzd a bajhoki pontokért, majd ezt követően a négy legjobb a play off-szakaszban az érmekért lép jégre. A két leggyengébb kiesik az I. ligából, a CSNLI és az SZNL I győztese kerül fel az élvonalba. Fárasztó hokimaraton lesz a javából az I. jégkorongliga 1990/91-es sorozata, hiszen hetente három fordulót is rendeznek! A játéknapok: kedd, csütörtök és vasárnap. Már tavaly so­kan bírálták* ÚJ SZÚ 7 1990. IX. 11. a Csehszlovák Jégkorong Szo­lul vétségét, mert ^S I igen sűrített prog­ramot 'kényszerí­tett a játékosokra. Az igényes és monoton pontvadá­szat nagy része unalmas meccsek­ből állt, s a nézők is egyre keveseb­ben voltak a bajnoki találkozókon. Éppen ezért nagy meglepetésnek számított, amikor a vezérkar úgy döntött: kibővíti az I. liga mezőnyét, s megváltoztatja a lebonyolítási rendszert. Az illetékesek még akkor is hajthatatlanok voltak, amikor Pa­vel Wohl, a csehszlovák válogatott vezető edzője kijelentette: ha 12-röl 14-re emelik a létszámot, külföld­re távozik... A prágai szakvezető SPORTHÍRADÓ • A SPARTAK KOMÁRNO ifjúsági vi­zilabdacsapata nyerte az olaszországi Triestben rendezett nemzetközi tornát. A komáromiak a fináléban 13:11 -re verték a hazai gárdát. • A Forma-l-es vb összetettjében vezető Senna a Monzában rendezett Olasz Nagydíjon az első sorból rajtolt és több mint 6 másodpercet vert legna­gyobb ellenfelére, a francia Prostra. Eredmények: 1. Ayrton Senna (brazil), McLaren-Honda 1:17:57,878 óra, 2. Prost (francia) Ferrari 6,054 másod­V ízi labda Négyszer tíz perc? Az elmúlt hét végén tartotta elnökségi ülését a Csehszlovák Vízilabda Szövet­ség. Ezen többek között - a beérkezett pályázatok alapján - megválasztották a válogatott új edzőjét. A vezérkar úgy döntött, hogy Peter Baďura lesz Stof­fan Rudolf utóda. Az ŠKP (a múltban ČH) Košice és a nemzeti hetes trénere hétfőn kijelentette: -Azt fogom szorgalmazni, hogy az I. ligában 4x10 percre növekedjen a tisz­ta játékidő. Már most felhívtam az illeté­kesek figyelmét: a bajnokság lebonyolítá­si formája elavult és unalmas. Mivel az UK és az ŠKP magasan kiemelkedik a mezőnyből, ezért jóval többször kellene találkozniuk! Remélem, a szövetség elfo­gadja azt a javaslatot is, hogy már febru­árban kezdődjön az I. vízilabdaliga. Nagy szüksége lenne a válogatottnak egy profi menedzserre. Erre a posztra Bottlik Lász­ló a legalkalmasabb. Ő lenne a szövetsé­gi kapitány is! A vízilabda szövetség a kö­zeli napokban tárgyal erről. A Nyugat­Németországban élő Roman Bačík azt üzente, örömmel vízbe szállna a cseh­szlovák együttesben. Ennek semmi aka­dálya. A közeljövő részletes tervét a hó­nap végén ismertetem... (zsi) Irak nemkívánatos az Ázsiai Játékokon Az Ázsiai Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága rendkívüli ülést tartott Pekingben a szep­tember 22-én kezdődő Ázsiai Játékokkal kapcsolatban. A tes­tület egyhangúlag amellett a ja­vaslat mellett szavazott, hogy Irakot Kuvait annektálása miatt zárják ki a pekingi kontinentális eseményekről, és erről legalább 48 órával a megnyitó előtt sza­vaztassák meg a 38 tagállamot. A bizottság így próbálja kizár­ni a játékok bojkottjának a lehe­tőségét, amelyet pedig már né­hány ország kilátásba helyezett Irak indulása esetén. Egy cson­ka esemény azonban Kínának - és a sportnak - hatalmas vesz­teséget jelentene. C. L. Mehta, az Ázsiai Olim­piai Bizottság főtitkára az ajánlá­sát azzal indokolta, hogy az Iraki Olimpiai Bizottság tagságát és versenyzési jogát mindaddig fel kell függeszteni, amíg Kuvait Olimpiai Bizottsága nem működ­het normális körülmények kö­zött. (N) I A MAI MŰSOR 17.00: VSŽ Košice - TJ Vítko­vice, (jv.: Danko), AC Nitra - AC Zlín (Sutka). 17.30: Slovan Brati­slava - Poldi SONP Kladno (Ma­chač), Motor Č. Budéjovice - Škoda Plzeň (Bolina), ChZ Lit­vínov - Tesla Pardubice (Lipa), Dukla Trenčín - DS Olomouc (Vrábel). 20.00: Sparta Praha - Dukla Jihlava (Rejthar). nem teketóriázott, vette a sátorfá­ját és ment. De nemcsak ő távozott, hanem a válogatott nagy része is. Több mint 50(!) I. ligás hokis szerepel az új idényben a profiklubokban. Néhányan a tengerentúlon pró­bálnak szerencsét, a „kivándor­lók" zöme azonban Nyugat-Euró­perc hátrány, 3. Berger (osztrák) McLa­reh-Honda 7,404 mp. hátrány, 4. Man­sell (angol Ferrari 56,219 mp. A vb idei sorozatából még négy futam van hátra. A vb állása 12 futam után: 1. Senna 72 pont, 2. Prost 56, 3. Berger 37, 4. Boutsen 27, 5. Piquet 24, 6. Pat­rese 17. • Az olaszországi Rietiben rende­zett nagyszabású atlétikai viadalon is­mét vereséget szenvedett Carl Lewis. Ezúttal nem Burrelltöl, hanem másik honfitársától Whiterspoontól kapott ki. Érdekesebb eredmények - férfiak: 100 m: Whiterspoon 10,13, 2. Lewis 10,14, 3. Burrell 10,25 (mind amerikai), 200 m: Regis (angol), 400 m: Johnson (amerikai) 44,21, 1500 m: Di Napoli (olasz) 3:32,78, 5000 m: Boutayeb (ma­rokkói) 13:12,26, 110 m gát: Dees (amerikai) 13,29, magasugrás: Conway (amerikai) 230, rúdugrás: Bubka (szov­jet) 585. Nők - 100 m: Ottey (jamaikai) 10,85, 400 m: Quirot (kubai) 50,27, 1500 m: May (keletnémet) 4:05,48, tá­volugrás: Drechsler (keletnémet) 717. pában, alacsonyabb osztályban korongozik majd! Szinte mindenki ment, akit hívtak... De vajon ki(k) maradt(ak) itthon? Az ismertebbek közül csupán néhányap! Az egyes csapatok keretében sok az újonc, ismeretlen név; jobbára ifijátékosok­kal egészítették ki a viharvert" együttest. Ez a hihetetlenül nagy népván­'dorlás is azt bizonyítja: felettébb elhibázott lépés volt kibővíteni az I. liga résztvevőinek létszámát. Kár, nagy kár, hogy mesterségesen felhígították a mezőnyt. Egészen biztos sok lesz az unalmas, előre lefutott meccs, s ezekre az alacsony színvonalú összecsapásokra senki sem kíváncsi. Tavaly is soknak bizo­nyult a heti három forduló, mindeki panaszkodott a sok utazásra és a fáradtságra. Ismét ott vagyunk, ahol a part szakad... Sajnos, megint az történt, mint a múltban: a játéko­sok távollétében, megkérdezésük nélkül döntöttek az új lebonyolítá­si formáról és a létszámemelés­ről. Érthetetlen dolog, hogy akkor bővítik a programot, amikor vala­mennyi együttes anyagi nehézsé­gekkel küszködik. A bajnok Spartától 13(!) játékos - Doležal, Gudas, Musil, Tlačil, Rendi, Látal, Tóth, Maškarinec, Gross, Mann, Kučera, Vykoukal és Hosták - távozott. Josef Hore­šovský edző kijelentette: „Egyik napról a másikra szétesett a csa­pat. Egyszerűen tehetetlenek vol­tunk. Hogy mi lesz az új idény­ben? Nehéz megmondani..." A VSŽ Košice gárdáját kilencen hagyták cserben: Svitek, Jančuš­ka, Bôžik, Vodila, J. és P. Bondra, Majerčík Staš és Bača! És folytat­hatnánk a sort... Úgy volt, hogy Stanislav Neve­selý, a válogatott mestere és Jaros­lav Walter, a Slovan trénere^szintén külföldre megy, ám az utolsó pilla­natban meggondolták magukat. Egyikük sem akarta elhagyni a süly­lyedő(?) hajót. Badarság volna az esélyekről szólni, hiszen nem tudjuk, milyen játékerőt képviselnek a csapatok. Vajon melyik együttesnél jár sikerrel a fiatalítás? Pár nap múlva okosab­bak leszünk... ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Nemcsak a ser­leg, de a két játé­kos, Andre Agas­si (baloldalt) és Pete Sampras arckifejezése is elárulja, melyikük nyerte az Egye­sült Államok nem­zetközi teniszbaj­nokságát (és 350 000 dollárt) Flushing Mea­dow-ban. (ČSTL-felvétel) US Open '90­Sabatini és Sampras Flushing Meadow-ban vasárnap éj­szaka ért véget az Egyesült Államok nem­zetközi teniszbajnokságának férfi egyes döntője, melyben két hazai játékos, Agassi és a mindössze 19 esztendős Sampras mérte össze erejét (az elődön­tőben Agassi nagy küzdelemben 6:7, 6:3, 6:2, 6:3 arányban verte a nyugatnémet Beckert, a másik ágon Sampras 6:2, 6:4, 3:6, 6:3 arányban diadalmaskodott a nála 12 évvel idősebb John McEnroe ellen, és előtte Lendít is búcsúztatta) Sampras, aki Flushing Meadow-ban eddig még a ne­gyeddöntőbe se jutott, az utolsó aka­dályt is meglepően biztosan vette és 1 óra 42 perc alatt 6:4, 6:3, 6:2 arány­ban verte ismertebb ellenfelét, és első­ségével ő lett az amerikai teniszbajnok­ság legfiatalabb győztese. A női döntőben az első helyen kiemelt nyugatnémet Steffi Graf meglepetésre 2:6, 6:7, arányban kikapott az argentin Sabatinitól, akinek ez az első Grand Slam-gyözelme. A női páros fináléjában a csehszlovák Novotná, Suková kettős nem bírt a Navrátilová, Fernandez pá­rossal és 2:6, 4:6, arányban vereséget szenvedett. (sr) I. labdarúgóliga, 5. forduló Brno—Olomouc 0:4 (0:1) Brünn, 1300 néző, játékvezető: Grégr. Góllövők: Drulák 3 és Hapal. A gyér érdeklődéssel kísért találkozón a hazai együttes ezúttal is kritikán aluli teljesítményt nyújtott, és joggal tanyázik egyetlen pont nélkül a tabella alján. Az eseménytelen első félidő 38. percében egy kapu előtti kavarodást követően a brünni Chovanec kézzel ütötte ki a háló­ba tartó labdát és a büntetőt Drulák a jobb felső sarokba vágta. Szünet után újabb hidegzuhany érte a hazaiakat. Drulák már a 40. másodpercben a hálóba talált és ezzel el is dőlt a találkozó sorsa. Hapal és Drulák további góljai már csak a kegye­lemdöfést jelentették Dobiáš edző csapa­tának. Az I. liga állása: 1. Slovan 5 4 10 16:4 9 2. Cheb 5 3 11 9:3 7 3. Nitra 5 3 11 7:3 7 4. B. Bystrica 5 3 11 10:7 7 5. Bohemians 5 2 2 1 10:6 6 6. Hr. Králové 5 2 2 1 5:6 6 7. Olomouc 5 2 1 2 9:4 5 8. Ostrava 5 2 1 2 12:9 5 9. Sparta 5 13 1 6:6 5 10. Prešov 5 2 1 2 5:7 5 11. Slávia 5 2 12 12:14 5 12. Vítkovice 5 2 0 3 6:9 4 13. Dukla 5 2 0 3 6:10 4 14. DAC 5 0 3 2 5:10 3 15. Inter 5 1 0 4 2:10 2 16. Brno 5 0 0 5 0:14 0 A 6. forduló műsora - szeptember 14, péntek, 17.00: Cheb - Dukla (jv: Valeš). Szeptember 15, szombat, 16.30: Sparta - FC Nitra (Krchňák), 18.00: Inter - Vítkovice (Zvonič), Ostrava - Hradec (Velický). Szeptember 16, vasárnap, 15.30: Olomouc - Prešov (Wencl), 16.00: B. Bystrica - Bohemians (Stre­chaj), 16.30: DAC - SLOVAN (Bohúnék), 18.00: Slavia - Brno (Chocholuš). Alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok CSEH NEMZETI LIGA I 4. forduló: Slušovice - Č. Budéjovice 4:1, Neratovice - Kladno 2:1, Pardubice - Drnovice 3:1, Liberec - Chomútov 2:0, Teplice - Brandýs 2:2, Xaverov - Opava 1:2, Plzeň - Zlín 1 :1, Ml. Boleslav - Haví­ŕov 1 :1. 1. Plzeň 4 2 2 0 9:3 6 2. Liberec 4 2 2 0 8:4 6 3. Opava 4 3 0 1 5:2 6 4. Zlín 4 2 2 0 6:3 6 5. Havíŕov 4 2 1 1 10:5 5 6. Slušovice 4 2 1 1 9:6 5 7 Kladno 4 2 0 2 6:4 4 8. Drnovice 4 1 2 1 4:4 4 9. Pardubice 4 2 0 2 4:4 4 10. Chomútov 4 2 0 2 3:4 4 11 Brandýs 4 1 2 1 5:7 4 12. Ml. Boleslav 4 1 1 2 2:4 3 13. Č. Budéjovice 4 1 1 2 3:6 3 14. Neratovice 4 1 0 3 3:6 2 15. Teplice 4 0 2 2 2:9 2 16. Xaverov 4 0 0 4 3:11 0 9-10. Vranov 5 2 1 2 4:6 5 Sp. N. Ves 5 2 1 2 4:6 5 11. Giraltovce 5 2 1 2 4:7 5 12. Budkovce 5 2 0 3 7:7 .4 13. Rim. Sobota 5 1 2 2 2:4 4 14. Handlová 5 113 6:9 3 15. Detva 5 0 3 2 1:6 3 16. Bard. N. Ves 5 0 2 3 5:11 2 NYUGAT-SZLOVÁKIA KERÜLETI BAJNOKSÁG: Trnava B - ZŤS Tovarníky 1:3, Tlmače - 0. Po­tôň 3:1, Šamorín - Nitra B 2:1, N. Mesto - Štúrovo 2:2, Stroj. Nitra - Trebatice 2:1, Zl. Moravce - Komárno 1:1, Vŕbové - Gabčíkovo 3:2, Hlohovec - Malacky 0:1. 1. Malacky 6 4 2 0 9:4 10 2. Vŕbové 6 4 1 1 13:7 9 3. Gabčíkovo 6 3 2 1 17:6 8 4. Trebatice 6 4 0 2 9:6 8 5. Tlmače 6 3 2 1 10:7 8 6. Nitra B 6 3 12 11:10 7 7. Komárno 6 2 2 2 8:6 6 8. Hlohovec 6 3 0 3 6:5 6 9. Stroj. Nitra 6 2 2 2 6:8 6 10. Štúrovo 6 2 13 13:10 5 11. 0. Potôň 6 2 1 3 7:9 5 12. Šamorín 6 2 1 2 5:11 5 13. Tovarníky 6 2 0 4 7:10 4 14. N. Mesto 6 1 2 3 7:13 4 15. Zl. Moravce 6 0 3 3 5:13 3 16. Trnava B 6 0 2 4 4:12 2 BRATISLAVA: Inter jun. - Kablo 9:0, Rapid - Poz. stavby 1:1 , Lamač - Jarovce 0:0, ŠKP jun. - Dev. N. Ves 2:1, Krasňany - Lokomotíva 3:2, Vinohrady - Trnávka 1:1, Matador jun. - Devín - elmaradt, Lokomotíva - ŠKP Jun. 0:3 - mérkőzés nélkül; 3. forduló. 1. ŠKP jun. 4 3 0 1 9:4 6 2. Dev. N. Ves 4 3 0 1 7:3 6 3. Jarovce 4 2 2 0 8:4 6 4. Interjún. 4 2 1 1 17:2 5 5. Devín 3 2 1 0 6:2 5 6. Trnávka 4 2 1 1 10:7 5 7. Poz. stavby 4 2 11 4:2 5 8. Vinohrady 4 1 3 0 5:4 5 9. Lokomotíva 4 112 7:8 3 10. Rapid 4 0 3 1 2:4 3 11. Krasňany 4 112 7:17 3 SZLOVÁK NEMZETI LIGA II Nyugati csoport: 1. Slovan B 5 4 0 1 9:4 8 2. Prievidza 5 3 11 9:3 7 3. H. Sereď 5 3 1 1 6:3 7 4. Vráble 5 2 2 1 7:8 6 5. Partizánske 5 1 3 1 5:3 5 6. Dúbravka 5 2 1 2 6:4 5 7. Dubnica 5 2 1 2 6:5 5 8-10. Matador 5 2 1 2 5:5 5 Doprastav 5 1 3 1 5:5 5 ES N. Zámky 5 2 1 2 4:4 5 11. Topoľčany 5 2 0 3 7:9 4 12. TTS Trenčín 5 1 2 2 6:7 4 13. VTJ Trenčín 5 2 0 3 8:12 4 14. Bánovce 5 1 2 2 5:10 4 15. Púchov 5 1 1 3 4:4 3 16. Zl. Klasy 5 113 4:10 3 Keleti csoport: 1. Ružomberok 5 4 0 1 11:7 8 2. VSŽ Košice 5 3 11 12:6 7 3. Bytča 5 2 3 0 7:4 7 4. Čadca 5 3 0 2 7:5 6 5. Kys. N. Mesto 5 2 2 1 10:8 6 6. Bardejov 5 2 1 2 9:4 5 7. Trebišov 5 2 12 10:9 5 8. Martin 5 2 1 2 6:6 5 - Vlčany 2:3, Sládkovičovo - Trstice 1:0, Čalovo - Láb 6:0, Trhové Mýto - Hurba­nova Ves 1:0, Topoľovec - Veľký Biel 1:1. 1. Čalovo 6 5 0 1 15:4 10 2. Vlčany 6 5 0 1 12:7 10 3. Matúškovo 6 4 1 1 15:4 9 4. Sládkovičovo 6 4 1 1 13:7 9 5. V.Biel 6 3 2 1 16:8 8 6. Topoľovec 6 2 3 1 8:10 7 7. Láb 6 3 0 3 6:11 6 8. H. Potôň 6 3 0 3 12:11 6 9. Hurbanova Ves 6 12 3 10:11 4 10. Trstice 6 2 0 4 8:9 4 11. Topoľníky 6 12 3 11:15 4 12. Trhové Mýto 6 1 2 3 5:14 4 13. Hroboňovo 6 1 0 5 5:13 2 14. Bernolákovo 6 0 1 5 3:14 1 Kelet: Tek. Lužany - Svodín 0:0, Be­šeňov - Plášťovce 3:1, Šurany - Iža 4:2, Šahy - St. Tekov 1:1, Dvory - D. Peter 3:1, Kolárovo - Nesvady 5:1, Kozárovce - Imeľ 2:0. 1. Bešeňov 6 4 11 16:4 9 2. Šurany 6 4 1 1 16:9 9 3. Kolárovo 6 4 0 2 19:8 8 4. Dvory 6 4 0 2 14:10 8 5. Imeľ 6 4 0 2 8:8 8 6. Nesvady 6 2 2 2 14:11 6 7. St. Tekov 6 2 2 2 4:8 6 8. Kozárovce 6 3 0 3 9:14 6 9. Iža 6 1 3 2 7:5 5 10. Svodín 6 2 1 3 4:10 5 11. Šahy 6 12 3 14:13 4 12. D.Peter 6 2 0 4 9:17 4 13. Plášťovce 6 114 3:10 3 14. Tek. Lužany 6 114 4:14 3 KÖZÉP-SZLOVÁKIA KERÜLETI BAJNOKSÁG: D Hámre - Podbrezová 4:0, D. Kubín - D. Niva 6:1, Strážov - D. Vestenice 4:0, Dukla B. Bystrica - Istebné 4:0, V. Krtíš - Lučenec 0:4,. Fiľakovo - Selce 3:1, Predmier - Zvolen 1:2, Brezno - Lipt. Mikuláš 1:0. 1. D. Kubín 5 4 0 1 13:5 8 2. Strážov 5 3 11 5:3 7 3. Podbrezová 5 3 11 9:7 7 4. B. Bystrica B. 5 3 0 2 13:7 6 5. Lučenec 5 3 0 2 10:6 6 6. Predmier 5 3 0 2 7:9 6 7. Lipt. Mikuláš 5 3 0 2 6:3 6 8. D. Hámre 4 2 1 1 11 :4 5 9. Brezno 5 2 1 2 8:4 5 (Folytatás a 8. oldalon) 12. Lamač 4 0 2 2 1:3 2 13. Matador jun. 3 0 0 3 2:10 0 14. Kablo 4 0 0 4 4:19 0 I. A-OSZTÁLY Délnyugat: Šúrovce - Jablonec 1:0, Galánta - Piešťany 2:1, Jur - Myjava 2:2, Brodské - VTJ Senica 2:1, Lakš. N. Ves - Modranka 5:1, Pezinok - Váhovce 0:1, DAC B - Lehnice 3:2, Baka - Križovany 2:1 1. Myjava 6 4 11 14:6 9 2. Lehnice 6 4 1 1 14:8 9 3. Váhovce 6 4 1 1 10:6 9 4. VTJ Senica 6 3 2 1 11:6 8 5. DAC B 6 4 0 2 13:8 8 6. Jur 6 3 2 1 10:7 8 7. Šúrovce 6 3 2 1 7:6 8 8. Baka 6 3 1 2 7:5 7 9. Lakš. N. Ves 6 1 3 2 11:12 5 10. Galánta 6 2 1 3 7:9 5 11. Brodské 6 2 1 3 7:12 5 12. Piešťany 6 2 0 4 11:10 4 13. Modranka 6 2 0 4 7:15 4 14. Križovany 6 114 7:10 3 15. Jablonec 6 1 0 5 6:12 2 16. Pezinok 6 1 0 5 3:13 2 Északkelet: Žitavany - V. Uherce 1:0, Sládečkovce - Želiezovce 3:6, Nová Ves - Topoľčianky 2:0, Bošany - NFC Nové Zámky 3:0, Pečeňany - Marcelová 2:1, Stará Turá - Dulovce 3:0, Tvrdošovce - Bánov 2:1, Pribeta - Horná Kráľová 2:1. 1. Žitavany 6 3 3 0 10:4 9 2. Stará Turá 6 3 3 0 12:7 9 3. NFC N. Zámky 6 3 12 12:6 7 4. Želiezovce 6 3 12 12:9 7 5. Tvrdošovce 6 3 1 2 8:6 7 6. Dulovce 6 3 12 13:12 7 7. Marcelová 6 2 2 2 11:8 6 8. Bošany 6 2 2 2 11:10 6 9. Bánov 6 14 1 7:6 6 10. Pečeňany 6 2 2 2 9:9 6 11. Horná Kráľová 6 2 2 2 8:10 6 12. Pribeta 6 2 1 3 5:8 5 13. Nová Ves 6 2 1 3 6:10 5 14. Topoľčianky 6 2 0 4 3:13 4 15. Sládečkovce 6 114 9:11 3 16. Veľké Uherce 6 114 6:13 3 I. B-OSZTÁLY Dél: Matúškovo - Bernolákovo 4:0, Hroboňovo - H. Potôň 1:2, Topoľníky

Next

/
Oldalképek
Tartalom