Új Szó, 1990. szeptember (43. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-04 / 207. szám, kedd

Az elnöki tanácsadó A Frankfurter Allgemeine Magazin nyugatnémet hetilap az elmúlt napokban közölte Krisztina Koenen cikkét KARL SCHWARZENBERGRÖL, a köztársasági elnöki iroda vezetőjéről. A cikk egyebek között ezt írja: Az emberi jogok, Kelet-Európa ügyei és különösen Cseh-Szlovákia iránti érdeklődést „örökölte" Schwarzenberg. Közép-európaiként megengedheti magának, hogy egyszerre több országban is hazainak érezze magát. Prágában született 1937-ben és Cseh-Szlovákiát 1948ban szüleivel egy évvel azután hagyta el, hogy az ország új uralkodói az e célra kidolgozott törvény alapján kisajátították a család vagyonát. A Schwarzenberg családnak 640 000 hektár erdeje volt, valóban állam az államban, saját törvényekkel. Világos volt, hogy a szocialista örökösöket ez bosszúra ösztönözte. Nem segített a család a második világháború alatt tanúsított közismert antifasiszta magatartása sem. Kari Schwarzenberg sohasem félt a szocializmussal való találkozástól. A bécsi Schwarzenberg téren felállított bizarr emlékműegyüttes jelképesnek tekinthető. Dicső elődjének, Kari Philipp von Schwarzenbergnek, a lipcsei ütközet híres vezérének lovasszobra látható itt. Kari Schwarzenberg gazdaságát nagybácsijának, Heinrichnek köszönheti, aki gyermektelen volt. A nagybácsi a vagyontalan joghallgatót jelölte ki örökösének. Gazdálkodónak és erdésznek tartják, a parasztszövetség tagja. Ez jellemével és örökségének jellegével függ össze. A bécsi palotán kívül, amely a éO-as évek óta szálloda, Stájerországban a harmadik legnagyobb erdőgazdaság és fürésztelep, továbbá néhány kisebb mezőgazdasági és turistalétesítmény tulajdonosa, önmagát gyenge közgazdásznak tartja, az apja iránti tisztelet azonban arra kötelezi, hogy megfelelően gondoskodjék az üzemekről. A vagyont nem azért örökölte, hogy elherdálja, hanem azért, hogy megnagyobbítsa. Ezt is teszi annak ellenére, hogy szüntelenül ellent kell állnia a politika csábításának. Tevékenységének súlypontját a Nemzetközi Helsinki Szövetségben, a nemzeti szervezetek szövetségében végzett munka képezi. E szervezetek feladata, hogy országukban az emberi és állampolgári jogok mindennemű megsértését regisztrálják s ezeket az információkat a világ közvéleményének rendelkezésére bocsátják. Kezdetben ez egy szerény célnak tűnhet, de az elmúlt évék eseményei bizonyítják, milyen sokat jelenthetnek ezek az információk. öt évvel ezelőtt Bruno Kreisky javaslatára Schwarzenberget elnökké választották és a múlt évben Lech Walesával megkapta az Európa Tanács Európai Emberi Jogi Díját. Az osztrák helsinki bizottságnak is ő az elnöke. Mai szoros kötődése a cseh-szlovákiai politikai élethez a helsinki bizottságban végzett munkája során alakult ki. Mint mondja, szervezete sok éven át gondoskodott hazánkról. Gyakran látogatott el az országba. de naqvon óvatosnak kellett lennie, mert elég volt, ha valakivel szóbaállt és máris szüntelen üldöztetésnek tette ki. Ebben az időben ismerzetvédő, az tudja, mennyi diplomáciai érzéket, türelmet, taktikát feltételez Havel Schwarzenbergről. Lehet, hogy a tanácsadó el tudná képzelni az életét Cseh-Szlovákiában is, hiszen második anyanyelve a cseh. Az is lehet, hogy ez a kívánsága. Családjának történelmi neve bátorságot, de ugyanakkor visszafogottságot is kölcsönöz. A régi rezsim kemény időszakában is szót emelt az ellenzék bebörtönzött és emberi jogaiktól megfosztott tagjaiért, különösen Václav Havelért, s latba vetette nevét és nemzetközi tekintélyét. Ezzel szemben most, a szabad Cseh-Szlovákiában szégyenlősen visszafogott. Nem szeretné azt a látszatot kelteni, hogy túlságosan be akar avatkozni a dolgokba. Romániai gyerekek Nyárasdon kedett meg Václav Havellal és Jirí Dienstbierrel, s ekkor született meg a máig tartó barátság. „Ha néhány hónappal ezelőtt valaki megkérdezte volna, barátom-e Václav Havel, gondolkodás nélkül igennel válaszoltam volna. De most, hogy köztársasági elnök? Hogyan hangzik, hogy „az elnök a barátom"? Kari Schwarzenberg a köztársasági elnök egyik legközvetlenebb személyi tanácsadója. Arra törekszik, hogy a prágai politikában játszott szerepe látszatra a legkisebb legyen. Ez azonban gyorsan megváltozhat. Václav Havel, aki barátjának tartja Schwarzenberget, hivatalba lépése után azonnal nagyon ké-, nyes feladattal bízta meg. Az elnök a konzultánsok tanácsát szívesen állítaná össze a cseh és a szlovák emigráció személyiségeiből. Ezzel a feladattal Schwarzenberget bízta meg. Aki tudja, hogy ebben a tanácsban foglal helyet Ota Šík közgazdász, Milos Formán filmrendező, Milan Horáček nyugatnémet környeKarl Schwarzenberg nem tartozik egyik politikai irányzathoz sem. A „liberális" és „konzervatív" megjelölést elavultnak tartja. Ahhoz az elvhez tartja magát, hogy az ember mindent csak kölcsön kapott, s mindenért el kell majd számolnia önmagának és „ott fenn valakinek". Az emberek ma már nem tudják megkülönböztetni a szabadságot az arcátlanságtól - sajnálkozik a tanácsadó. Ezzel csak a szigorú etikához való visszatérést óhajtja. Teljesen elfogadhatónak tartja, hogy Havel farmerben dolgozik a várban, mert ez még távolról sem jelenti, hogy az elnök megsért bizonyos udvariassági szabályokat. Bizonyos csodálattal tekint Kelet felé, ahol a forradalom után ismét kezdik tiszteletben tartani az udvariassági formákat, Nyugaton mindez megy ki a divatból. Az udvariassági fordulatokat az emberi kapcsolatok gazdagodásának tartja. Kari Schwarzenberg nem akar az emberek előtt lesütött szemmel járni. Segíteni a rászorulókon - ez volt, s ma is ez a Vöröskereszt feladata szerte a világon. E nemes küldetést tudatosítva a Vöröskereszt dunaszerdahelyi járási bizottságának dolgozói gondoltak egy merészet, s elhatározták, nem várják meg míg valaki rájuk nyitja az ajtót, ők keresik meg a segítségre szorulókat. Kerestek, s találtak. De erről már beszéljen Másán Mária, a kiváló ötlet „szülőanyja". - Az év végi összefogás Románia megsegítésére járásunkban óriási méreteket öltött, s a szervezésben részt vett a Vöröskereszt is. Ám az idő múlásával mintha alábbhagyott volna a lelkesedés. Mindenki a maga bajával törődik csupán. Azért gondoltuk, most rajtunk a sor, tenni kell valamit. Felvetődött az ötlet, hogy nyári tábort kellene szervezni a romániai gyerekek számára. Kihez forduljunk? - tanakodtunk. Végül kapcsolatba léptünk a győri Vöröskereszttel, s ók elvállalták a szervezést. Megegyeztünk abban, hogy időben szólnak, mikor érkezik a kis csoport. Egy pénteki napon sürgönyben értesítettek, hogy kedden huszonöt gyerek két felnőtt kísérővel Dunaszerdahelyre érkezik. Ilyen rövid idő alatt elintézni a szállást, étkeztetést, s még sok mindent? Lehetetlennek tartottuk, ezért nem vállaltuk fogadásukat, s erről táviratban értesítettük a győrieket. S mi történt? Kedden telefonáltak a győri vöröskeresztesek, megérkeztek a gyerekek, mehetünk értük. Csak hebegtem a táviratról, meg arról, hogy nincs autóbuszunk a gyerekek elszállítására, hogy nem készültünk fel fogadásukra. A győriek vállalták, elhozzák a gyerekeket, mi pedig csináljunk valamit... Másán Mária munkához látott. Nyárasdon egy magánházat bérelt, ágyakat, ágyneműt vitetett a helyszínre (az egészségügyi szakközépiskolából). Közben persze meleg ételről is gondoskodnia kellett, s szakácsnőkről, akik majd főzni fognak. Segítséget Kért a járási nemzeti bizottságtól, el is vállalták az anyagi terhek egy részét, a nyárasdi szövetkezet pedig megoldotta a gyerekek első napi étkezését. Sőt, a tábor üres éléskamrájába zöldséget, gyümölcsöt szállítottak. Beszélgetőtársam elmondta, bárhová, bárkihez fordult, segítőkész emberekre lelt. A pékség igazgatója az első nap négy kenyeret és százhúsz kiflit küldött a gyerekeknek, gondolván, ha nem sikerül főtt ételt adni nekik, legalább péksüteménnyel lakjanak jól. Közb A cseh történelem tanulságai ránk is vonatkoznak Mi közép-európaiak a hamis káprázat, illúziók és álrealizmus között vergődünk. Napról napra szembesülünk oly problémákkal, melyekre egyszerűen fátylat borítunk, csakhogy ne kelljen szembenéznünk az igazsággal. Az önkritika fájó és kijózanító, egyaránt lehet felmagasztosító és lebunkózó. Az identitás követelményét kicsúfolok, lekicsinylők ugyanúgy tették s teszik ezt sajnos ma is, ahogy a múltban kinevették a nemzetiségi kérdésért síkraszálló Mocsáry Lajost, amikor a nép valósággal siketen ment el aggódó figyelmeztetései mellett és sajnos eleink túlontúl későn döbbentek rá a már jóvátehetetlen mulasztásaikra, politikai rövidlátásukra. Vagy mily lelkesedéssel fogadták Thaly Kálmán apokrif dalait, s milyen fájó volt az ébredés, a kijózanodás, mert úgye a derék hazafi szívet-lelket melengető dalai bizony nem fakadtak a kuruc harcosok ajkáról, de századokkal később a komárom megyei Nagyigmánd és Kisbér közti csépi születésű és főleg Rákóczyért rajongó Thaly Kálmán íróasztalán láttak napvilágot. S máról holnapra szertefoszlott az addig hitelesnek vélt gyűjtemény. Havel elnök érthetetlenül sokat vitatott salzburgi beszédében az igazság elkerülhetetlenségéről beszélt, az igazság megvallásáról még akkor is, ha az fáj. Nos, ilyfajta cikkel konfrontálta olvasóit az elmúlt hetekben Ivan Sviták, a neves cseh filozófus és publicista. Megállapításait fontosnak tartom idézni: • A cseh történelem mindvalahány neves gondolkodója, kezdve Palackýtól, a nemzet atyjától Masarykon, Pékáron át Zdenék Nejedlýig és Ján Patočkáig, mindannyian a cseh történelem értelméről elmélkedtek. Vajh, a cseh nemzet léte mire is való? - tették fel a kérdést. - Miért kell, hogy csehek legyünk? Sót egyes radikálisok még azt is állították: Nincs az égvilágon semmi értelme a csehek létezésének. Sokkal jobb volna, ha elnémetesednének. Dobrovský, a 'kiváló nyelvész, a cseh nyelv megújhodásának nagy személyisége maga sem hitt a cseh nyelv fennmaradásában. De a 120-200 évvel ezelőtt élt nemzetébresztőink sem hittek a cseh nyelv jövőjében. Bármennyire is hihetetlen, sajnos ez a valóság - állapítja meg cikkében Ivan Sviták. A cseh történelemben bennünket úton és útfélen valamiféle káprázat, illúzió és valóság közti sablonos konfliktus kísérget - hangoztatja a neves cseh író és publicista. - Ez tragikus! Gyakran az illúziókban veszünk el, máskor meg megfojt ben* nünket a realitás. Az illúziók iránti hajlamunk oly mechanizmusszerű jelenség, mely mélyen a cseh jellemben gyökerezik. Sőt visszanyúlik a messzi múltba. Nem kétséges: a huszitizmus a cseh történelem heroikus szakasza volt. De a hősi időket igen problematikus század követte, amikoris a huszitizmus egyre alább süllyedt. Az illúzió és a realitás közti történelmi hullámzás mindannyiunkat, a külföldön élő emigránsainkat és az otthon élő cseheket egyaránt üldözi. Mi gyakrabban inkább Európát, mint saját nemzetünket szeretnénk megváltani. Büszkék vagyunk, hogy a huszitizmussal elindítottuk a reformációt. A társadalmi rendszert a prágai tavasszal törekedtünk demokratizálni. Fedél alá akartuk hozni a demokratikus struktúrát. Ám az eredmények olyanok lettek, mint amilyenek. Gondolkodásunkban a legalapvetőbb hiba az illúziók és a realitások ellentéteinek sablonossága. Közben arra kellene törekednünk, hogy egyrészt megszabaduljunk a megváltónak vélt káprázatainktól, másrészt lerázzuk magunkról az úgynevezett pszeudorealizmust. Feltenném a kérdést, vajon a cseh nemzetben miért éltesek még ma is az itt említett illúziók? Ha figyelemmel kísérjük az amerikai sajtóban az úgynevezett csehszlovák realitásról szóló híreket, úgy nem is ritkán oly dolgokkal szembesülünk, melyekről a cseh polgár mindeddig még nem is értesült. így legalább is globális értelemben az általános helyzet kapcsán továbbra is valamiféle káprázatban, tévhitben élünk. Mi csehek például még mindig abban a hitben élünk, hogy ránk mindaz nem érvényes, ami érvényes a lengyelekre, a magyarokra, a keletnémetekre. Ugyan miért? Mi 1945 után azt szajkóztuk: ez a szocializmus építése. Olyan népet jellemeztek ezzel az ,,epitetonnal", amely kiválóan fejlett ipari struktúrával rendelkezett, ugyanakkor nálunk még csak polgárháború sem volt, ahogy ez megesett a lengyeleknél. De a különbségeket az eltelt negyven esztendő felszámolta és sajna ugyanolyan keserves helyzetben vagyunk, akár a többiek, ám még ma is azt hisszük, hogy ránk valamiféle cseh kizárólagosság érvényes. Hát nem érvényes!" Eddig Ivan Sviták cseh filozófus mondanivalója. S a magyarok, a mi számunkra mi a levonható konklúzió az itt elmondottakból? Mi is többnyire az illúziók útján járunk éš a hamis realitásoknak hódolunk. Vigyázó szemekkel kell figyelnünk magunk és utódaink holnapi életének alakulására. Neragadtassuk hát el magunkat a kecsegtető, a hamis illúzióktól, helyettük kíséreljük meg felismerni a realitás útjára vezető intő figyelmeztetéseket. Szívleljük meg egy nagy európer figyelmeztetését, intett akkor is, ha az illető nem volt magyar, de tanácsát becsületesen gondolta maga és népünk számára egyaránt: ,,... Nem ijedünk meg az akadályoktól és ha húszszor sikertelen marad törekvésünk, huszonegyedszer is megpróbálkozunk. Ha politikai törekvéseink nem is találkoznak mindig a legszélsőbb radikális elemek helyeslésével, az nem lehet akadálya felelős politikánknak. Ha pedig a nemzetek kölcsönös megértésének szolgálatát valaki is hazám elleni véteknek bélyegezné, oda se neki!" Spektátor Aggodalma feleslegesnek bizonyult, hiszen megmozdultak a vásárúti szövetkezetben éppúgy, mint a dunaszerdahelyi húsipari vállalatnál, de szállítmányok érkeztek a nagymegyeri és a dióspatonyi zöldségfelvásárlótól is. A tábor hírére összefogott a falu. Az első naptól kezdve sokan édességgel, gyümölccsel, befőttel, de készpénzzel is kopogtattak ajtajukon. A templomban a hívők több mint ezerkétszáz koronát - zsebpénzre - gyűjtöttek a romániai vendégeknek. A nyárasdi Vöröskereszt elnöknője a tagság beleegyezésével 600 koronával járult hozzá a költségekhez. Amikor Nyárasdra megérkezett a 27 fős csoport, szinte mindent a helyén találtak és ahogy illik, táborvezető várta a fiatalokat. A programról Koprdáné Földes Andrea táborvezető készségesen tájékoztatott... Fürdünk, sportolunk, voltunk Pozsonyban, hajóztunk a Dunán, ellátogattunk a szerdahelyi múzeumba. Esténként tábortűznél vigadunk, de rendeztünk táncházat a szerdahelyi Istigline együttes közreműködésével, volt diszkó és álarcosbál is. A legjobb álarckészítők természetesen tortát kaptak, a kürti vöröskeresztesek sütötték. Beke Zoltán, a nyárasdi népművelési központ vezetőjének jóvoltából számítógépek és számítógépes játékok is állnak a Kolozs-megyéből érkezett gyerekek rendelkezésére. Ezenkívül naponta videózhatnak is. A listavezető természetesen a kung-fu, a karate és az akciófilmek. A leszerződött szakácsnők (a Vöröskereszt apácaszakállasi és padányi helyi szervezetének elnöknői) naponta finom falatokkal várják a farkaséhes gyerekeket, akiknek kivétel nélkül minden ízlik. - A mai tyúklevesbe való házimetéltet a szomszéd néni hozta, a dinynyét - elterjedt a faluban, ez a kedvenc gyümölcsük - is naponta házhoz szállítják. Megható az emberek szeretete, a gondoskodás - közölte Másán Mária. - Nagyon jó itt- mondta könnyes szemmel Mitrea Cornélia matematika tanárnő. - Vendégszeretetüket, kedvességüket, segítő szándékukat elfelejteni nem fogjuk. Mindent köszönünk. - Először jöhettünk külföldre-vette át a szót kolléganőjétől Tar Éva tanítónő. - A táborozást az aranyos-gyéresi református lelkész úr szervezte meg, közösen az egyik helyi mezőgazdasági üzemmel. Két nap alatt kaptunk útlevelet. Ilyen a diktátor alatt nem létezett. Közösen megállapították, azt sajnálják a legjobban, hogy olyan gyorsan eltelt a tizenegy nap. S a gyerekek véleménye? Nyitrai Réka Gyöngyi és Serester Zita Eliza a sík vidéket csodálták, hiszen otthon fenyvesek között élnek. Leginkább a fürdést élvézik, ennél jobban csak a „számítógépezésnek" örülnek, hiszen eddig, otthonukban nem jutottak hozzá. Nečin Anca Delia és Mitrea loana Codruta a csendet, a nyugalmat élvezik, s csodálják az emberek szeretetét, örömmel mutatták a Madách Könyvkiadó könyvadományait és egyáltalán nem zavarta őket, hogy magyar könyveket kaptak. - A könyv érték - hangsúlyozták. Az ízletes ebéd után az udvaron szabad játék következett. A gyerekek hol magyarul, hol románul beszéltek, teljes egyetértésben. Vajon megmarad-e a barátság hazatértük után is? - villant át az agyamon búcsúzás közben. Két felnőtt, tizenhat lány és kilenc fiú nyarát tették széppé a Vöröskereszt dunaszerdahelyi járási bizott• ságának dolgozói. Csak ők tudják, hogy másfél óra alatt is „tető alá" lehet hozni egy tábort, csak akarni kell. S ők nagyon akartak... PÉTERFI SZONYA ÚJ SZÚ 4 1990. IX. 4. Méry Gábor felvétele KÁDEK GÁBOR