Új Szó, 1990. szeptember (43. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-20 / 221. szám, csütörtök

A faluból elszármazott író - Zalabai Zsigmond - újkori feltámadást remél N

égyszázan állják körül a fekete gránitobeliszket. Az emléktelenség sokszorozódik bennük, s közben a fehérmárvány bakacsákó galambként tollászkodik a kőkoszorún. Templom előtt lelkekből építik a felfoghatatlan dolgok emléktelenségének a másik templomot. Beleköltözik-e majd az Isten, mint a majd háromszáz éve épült műemlékbe? Emlékmű előtt templom... templom előtt a lélek emléktelenségéből emelt templom ... műemlék előtt emlékmű... emlékmű előtt műemlék. Egy öregasszony tolószéke mögött a fiatal Idő áll. Fiatalasszony formája van. Az Ipoly felé az öreg Idő ballag. Fekete kalapos öregember. Állj meg! A hidat lerombolták. Sorompó választja el a múltat a jelentől. Az emlékek idejét az emléktelenség idejétől. Ipoly pásztó népe ma lezárja múltjának legújabb szakaszát. Bár a vízparton, a hidat idéző út semmibe vesző végén a sorompót még mindig egy tank páncéljának darabja egyensúlyozza, a lelkekben már helyreáll a rend. Itt igazából most ér véget a II. világháború. Az emlékezés titkai törnek elő a szabadba. Idegen földben nyugszanak Ipolypásztó háborús áldozatai. Jeltelen sírokhoz vitt eddig a képzelet özvegyet, testvért, árvát, unokát. Titkok éjszakáira szakad a nap fénye. Halottak napján titkon gyújtott gyertyák, hajnalig pislákoló mécsesek fényét sűríti a nap. Az őszi verőfényben egy falu döbben önmagára. Prédikátorok utódai szólnak a megtartó hitről. Evangéliumi üzenetet mondanak. Emlékőrzésre biztat a szomszéd falu fiatal plébánosa. Keresztények és keresztyének, istenes emberek és lelkükben magányosak hallgatják az Igét. Az egykori mezőváros bíráinak fiatal utódja a mindennapok-gondjai felől tekint vissza a múltba. A faluból elszármazott író újkori feltámadást remél a történelem sodrában csonkult falu lakóinak. Vele együtt remélik az itt lakók, hogy hamarosan előbbre tudnak lépni saját történelmükben. A II. világháború harctérre hajtott ártatlan áldozatainak emlékét őrizve könnyebb szembenézni a közelmúlt másik nagy sorscsapásával, a kitelepítéssel. Ipolypásztóról írta Zalabai Zsigmond két könyvét, a Mindenekről számot adok és a Hazahív a harangszó című történelemvallatást és önvallomást. Könyveiben az ipolypásztóiak viharos múltja szelídül igaz olvasmánnyá. A két könyv szellemét idézi ez a vasárnap délután. Sokan jöttek el, de a valamikor majd másfélezres falu lélekszámához bővített templomot már nem töltötték meg teljesen az emlékező istentiszteleten. -A folyamatot meg lehet, ezért meg kell állítani - mondja az istentiszteletet követő baráti összejövetelen Mészáros Ottó, az alig három hónapja ismét önálíó közigazgatási egységgé lett Ipolypásztói Helyi Nemzeti Bizottság elnöke. A fiatal községi bíró jó eséllyel indul a helyhatósági választásokon. - A baj csak az, hogy pillanatnyilag a gazdasági feltételek nincsenek meg ahhoz, hogy minden fiatalt itthon tartsunk. Mindenki eljár dolgozni, egyedül a szövetkezet az, ami itt kínál munkahelyet. Ezért csökken a falu vetkezet. Nem is gondoltak arra, hogy valaha vissza kell adni a tulajdonosoknak. A dokumentumokat likvidálták, a parcellaszámok nincsenek regisztrálva. A szövetkezet egyetlen nagy parcellába kapcsolta, s a régi tulajdonosok szerinti birtokok iratai nincsenek meg. De van remény, így sokan visszajönnek. Ez a falu jövőjét alapozná meg. Sallay György múlt századi prédikátor utóda a faluban Kovács Géza református pap. Huszonöt éve gondozza az ipolypásztói hívek hitét. - Most már reménytelibb évek jönnek. Az utcán végig téglákat láthat. Sok fiatal család készül fészekrakásra. Mire megöregszünk addigra a falu megfiatalodik. A hitélet viszont elég siralmas, de nem csak itt. Minden rám bízott gyülekezetben ezt tapasztalom. Nyolc faluban ötszáz lélek van rám bízva. Abból templomba ha száznyolcvanan járnak. Idén kihirdettem, hogy megkezdődik a hittan-tanítás, a jelentkezők neveit most fogom megtudni. Évente hárman-négyen konfirmálnak. Húsz esztendővel ezelőtt sokkal többen voltak. Fényképeken ezt dokumenKökoszorún bakacsákó Ipolypásztói áldozatok Riport 1990. szeptember 16-án lakossága. A fiatalok elköltözése ugyan most megállt. Ennek a folyamatnak a megfordítását segítené, ha a faluban lévő téglagyárat újra megnyithatnánk. Ez a szövetkezet tulajdona, s egy osztrák céggel tárgyainak. Mi nagyon szeretnénk, ha megállapodnának. Lenne munkalehetőség. Ez az új önkormányzatot is segítené, hiszen a helyi adottságok függvénye lesz, hogy mennyi pénzt tudunk majd a fejlesztésre fordítani. Rengeteg megoldásra váró feladat vár ránk. Végre befejezzük a művelődési házat, amely húsz éve épül. Iskolánk nincs. Szerettük volna már idén szeptemberben újra megnyitni a kisiskolánkat. Elő is készítettünk mindent, de az ipolyszakállosi alapiskola vezetői önös érdekből meggyőzték a szülőket, hogy lépjenek vissza. Kellett volna egy meghatározott létszám, de a szülők az ellenpropaganda nyomására meghátráltak. Azzal érveltek, hogy nem lesz olyan színvonalas a tanítás, így a szülők megijedtek. Reményt keltő, hogy a fiatalok visszajönnek a városból. Nehezednek az életkörülmények, s a falu egyre inkább biztosabb és könnyebb megélhetést kínál. Akik elmentek mondjuk Zselízre, most itt akarnak családi házat építeni. Ezt segíti az is, hogy viszonylag nagy területen folyt belterjes gazdálkodás, s a néhány éve a házak közvetlen közelében elvett földterületeket visszakövetelik az emberek. Persze ez is rengeteg gonddal jár, mert annak idején igencsak magabiztosan vette el a szötálni is tudom. A társadalmi változások után itt még jóformán el sem kezdődtek a változások. Nehezebben bomlanak le az emberek lelkéről a félelem burkai. Remélem, hogy az önigazgatás emberei a mostani szellemben működnek együtt velem. A falu lakói nem közömbösek. Amikor idekerültem, s láttam a templom siralmas állapotát, pénzt akartam gyűjteni a hívektől. Eléggé kedvetlenül fogadtak, s később hallottam, hogy az elődeim is mindig így kezdték, aztán elmentek, s a templom restaurálásából nem lett semmi. Nem volt más választásom, minthogy előbb helyreállíttattam a templomot, s a gyűjtést csak utána folytattam le. Azt hiszem, erre alapoztattam meg a huszonöt éve tartó bizalmat. Már volt olyan eset is, hogy kölcsön tudtunk adni a helyi nemzeti bizottságnak. Remélem, ez a viszony tovább javul. Vannak hát jelei a kibontakozásnak. A II. világháború ipolypásztói áldozatai emlékművének felavatása után a kitelepítettek emléktábláját szeretnék leleplezni. Addigra felállítják a templom kerítését, s talán a most épülő családi házak is megváltoztatják az eddig öregedő falu arculatát. A

múlt lezárása nélkül aligha képzelhető el a jövőbe vetett bizakodás. Csak a megnyugvó lelkek képesek az értékteremtésre. DUSZA ISTVÁN Jeltelen sírokhoz vitt eddig a képzelet. .. A lelkekben már helyreáll a rend (Méry Gábor felvételei) Profiként csámborogva tovább Akinek az elmúlt néhány évben lehetősége nyílott a kassai népzenekar meghallgatására, az tudja: a Csámborgó fellépéseit, zenészeinek hozzáállását mindig is a professzionalizmus és a tiszta forráshoz, a gyökerekhez való ragaszkodás jellemezte. Ennek mi sem lehet ékesebb bizonyítéka, mint hogy tavaly nyáron a budapesti parlamentben átvehették A népművészet ifjú mesterei címet. Mindezek ellenére - vagy éppen ezért - a zenekar tagjai ez év tavaszán otthagyták állásukat, hivatásos zenészek lettek. Kováts MarcelleI, a Csámborgó vezetőjével e döntés körülményeiről beszélgettünk. - Eredetileg nem úgy indultunk, hogy mi profi zenekar akarunk lenni, az igény viszont, amely a fellépéseink iránt megmutatkozott, akkora volt, hogy nem tudtunk volna eleget tenni neki, ha nem a zenélést választjuk fő hivatásul. így teljesedhet be csak fő célkitűzésünk is, az, hogy önálló jellegű műsorokkal eljussunk a dél-szlovákiai falvakba, lehetőleg az összesbe, tehát a legkisebb faluba és a legporosabb kultúrházba is. Az egész hazai magyarságot szeretnénk megismertetni az általunk játszott népzenei stílussal, illetve az ezzel járó táncokkal. Többnyire néhány táncost is magunkkal viszünk fellépéseinkre. Tájainkon nagy szükség van ennek a zenének a propagálására, sajnos, nálunk a magyar népzene sokak számára a magyar nótánál kezdődik és ott is ér véget. - A nótánál maradva: tíz-tizepöt éve foglalkozol aktívan a népzenével. Soha nem fogott el a kísértés,hogy Lagzi Marci légy? - Nem. Egyrészt azért, mert amikor én kezdtem, akkor Lagzi Lajcsi és a 3+2-féle stílus még sehol sem volt, másrészt pedig, szerintem, az autentikus magyar népzenének nincs szüksége arra, hogy ilyen módon nyúljanak hozzá. Egy nagyon káros elmélet juttatta fel végül is ezt a stílust oda, ahol van. A magyar népzene és néptánc, akár a Kárpátmedencében, akár Európában gondolkodunk, önmagában is megél és nincs szüksége arra, hogy így, ilyen módon popularizálják, ahogy ezt a már említett zenészek teszik. Én maradok a tiszta forrásnál, legalábbis azt hiszem, hogy ott vagyok, és erről az oldalról próbálom meg. - Viszont a lagziság pénzt jelent, s úgy hírlik, nem is keveset. Lehet manapság jó üzlet az autentikus népzene is? • - Nézd, mi mindig tudtuk, hogy a progresszív és a közízlést nem kiszolgáló művészet csak a legritkább esetben kasszasiker. Az anyagi vetületét azonban mindennek a szervezés határozza meg, azaz, hogy az ember mennyire tudja magát eladni. Minden itt kezdődik és itt végződik. - Profiként a Csemart szervezi a turnéitokat. Hogyan kerültetek velük kapcsolatba, illetve milyen „gazdának" bizonyulnak? - Végső soron kölcsönösen kerestük egymást, amióta tudtunk egymás létéről. Amennyire tudom, mi vagyunk az első ilyen jellegű zenekaruk. A Csemart egy új cég, egy új kezdeményezés, ahogy profi vonalon mi is újak vagyunk, és az együttműködésünk még csak pár hónapos, így arról, hogy milyen „gazda", illetve mennyire elégedettek ők velünk, még nem tudok nyilatkozni. - Hány önálló fellépésetek volt az idén? - Említettem már, hogy mindenhová elmegyünk, ahová hívnak. A számok önmagukért beszélnek. Ebben az évben itthon hetven önálló koncertünk volt, Magyarországon harminc, Olaszországban húsz. Ezenkívül még számtalan közös fellépésünk volt különböző táncegyüttesekkel (nyolc táncegyüttest kísérünk), itthon is, meg Magyarországon is. - Mennyibe kerültök és mit kap a közönség ezért az összegért? - Az összeg sok mindentől függ, attól például, hogy sikerül-e összekötni a fellépéseket, nagyobb távolságok esetében ugyanis nőnek a benzinköltségek. Ha sikerül zsinórra fűznünk a hívásokat, akkor 2500-3000 korona körül mozog a fellépés ára. Ezért az összegért körülbelül egy-másfél .órás műsort kap a közönség a kárpát-medencei magyarság népzenéjéből és táncából, az idő rövidsége miatt azonban a teljesség igénye nélkül, természetesen. Nyolc-kilenc tájegység zenéje, táncai azonban mindenképpen beleférnek. Vannak saját feldolgozásaink is, érdekes dalpárhuzamaink, melyeket a magyarsággal szomszédos népek dalaiból állítottunk össze. Van egy műsorunk Huszita dalvándorlás címmel, melyben például morva, szlovák, gyimesi és moldvai dalpárhuzamokat mutatunk be. Ezenkívül van egy templomi hangversenyünk Jeles napok címmel, Szvorák Katalin közreműködésével, aki két éve velünk énekel, s akivel több közös műsorunk is van. Megemlíthetném még a gyermekműsorunkat is, melyet rendhagyó énekórák formájában iskolákban adunkelő. KLUKA JÓZSEF Megint ingáznak Berlinben Már nem a jobb, hanem a több pénz csábít Berlinben a Fal megnyílása után újra megindult az ingázás a két Berlin között, amely nem egészen harminc évvel ezelőtt a határok 1961. augusztus 13-i lezárásával szakadt meg. A különbség a múlt és a jelen között az, hogy akkor kétféle pénz volt forgalomban Berlinben - a nyugati és a keleti márka -, ma pedig egész Berlinben a nyugati márka a törvényes fizetőeszköz. Akkor hatósági szabályozással ingáztak a dolgozók, legalábbis a legális munkavállalók, ma viszont ilyen szabályozás nincs. 1949-ben a munkanélküliség következtében mintegy százezer nyugat-berlini dolgozott Kelet-Berlinben és 45 000 kelet-berlini Nyugat-Berlinben. Az ingázók aránya 1952-re kiegyenlítődött, majd a visszájára fordult: 1961-ben már csak 13 000 nyugat-berlini dolgozott KeletBerlinben - majdnem minden második a keletnémet kezelésben levő Birodalmi Vasutak alkalmazottja volt Nyugat-Berlinben. A nyugati városrészben dolgozó kelet-berliniek száma viszont 63 000-re emelkedett. Ehhez még hozzá kell számolni körülbelül 20 000 olyan személyt - főleg női munkavállalókat -, akik nyugat-berlini háztartásokban, vagy a női felsőruházati iparban dolgoztak-feketén. A két márka közötti vásárlóerő-különbség miatt a Nyugat-Berlinben dolgozó kelet-berlini a keleti bér többszörösét, a Kelet-Berlinben dolgozó nyugat-berlini nyugati bérnek csak egy töredékét kereste volna meg; az egyik busásan nyert, a másik csúfosan vesztett volna a pénzváltáson. A nyugati hatóságok ezért Bérkiegyenlítő Pénztárt hoztak létre, ahol a Keletről ingázó munkavállalók bérét 90 százalékban keleti márkára cserélték át 1:1 arányban. Az egységes pénz bevezetése után már nincs szükség bérkiegyenlítő pénztárra: mindenki nyugati pénzt keres és nyugati pénzzel fizet. A probléma most az, hogy Nyugat-Berlinben háromszor magasabbak a bérek és a fizetések, mint az NDK-ban - így nagyon is jó bolt Kelet-Berlinben vagy Berlin környékén lakni és Nyugat-Berlinben dolgozni. Érthető, hogy egyre többen élnek az alkalommal és vállalnak munkát Nyugat-Berlinben: számuk ez év derekára már majdnem elérte az ötvenezret. A Nyugat-Berlinben feketén dolgozó keletnémetekről nincs hivatalos adat; becslések szerint több mint tízezren lehetnek; zömük a szolgáltató ágazatokban, az építőiparban és kézműves üzemekben dolgozik. A nyugat-berlini munkáltatók az odaátról bejáró munkavállalókkal általában nagyon elégedettek - főleg a termelésben dolgozókkal. Jól képzett munkaerők, szorgalmasak, szeretik a munkát. Szaktudásuk révén nem okoz nekik különösebb nehézséget a modern nyugati technika elsajátítása - rövid átképzés után otthonosan mozognak a számukra eleinte szokatlan gépek között. A múlttal ellentétben Nyugatról alig jár át valaki Keletre dolgozni. Ha mégis, akkor ezek a személyek a városi igazgatás vagy a nagy nyugati bankok és cégek alkalmazottai, akiket Kelet-Berlinben, vagy az NDK más városaiban nem keleti, hanem nyugati tarifa szerint fizetnek... TRUGLY ÖDÖN, Berlin ÚJ SZÚ 4 1990. IX. 20.