Új Szó, 1990. szeptember (43. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-18 / 219. szám, kedd
Kire van szükség a varrodában Kevés a munkaerő a tornaijai ruhaüzemben A piacgazdálkodásra való áttérés számos termelőüzemben új helyzetet teremt. Rengeteg példa van arra, hogy a hatékonyság irányába mozdulás az utcára teszi az embereket. Emelkedik a munkanélküliség, s ezzel egyidejűleg a nem kívánatos társadalmi feszültség is. Csaknem mindennaposak a munkaerő feleslegről, a létszámcsökkentésről szóló hírek, ellentétben azokkal, melyek munkaerőhiányról szólnak. Éppen ezért lepett meg a hír, hogy a tornaijai Ruhaüzemben munkaerőhiánnyal küszködnek, s ennek áthidalására nemrég kooperációs szerződést írtak alá a rőcei szőnyeggyárral. A negyed évszázada létező üzemnek ez a lépése annál is érthetetlenebb volt számomra, mert még a tavalyi évet is eredményesen és magas nyereséggel zárták. AZ IGAZGATÓ INDOKAI - A jelenlegi körülmények között valóban egy paradox helyzet állt elö, de szükségünk volt erre az intézkedésre - kezdi az okozati összefüggések magyarázatát Ján Marcinek mérnök, a gyár fiatal igazgatója. - Ahhoz, hogy hatékonyan termeljünk évi 25 millió korona nyereséget kell elérnünk, s ez a jelenlegi helyzetben lehetetlen. Július elsejétől az OZETA állami részvénytársaság részeként tevékenykedtünk, október elejétől akarunk az önállósulás útjára lépni, és a jövő év kezdetétől már teljesen a magunk urai akarunk lenni. Ahhoz, hogy mindez sikerüljön és majdan a saját lábunkon is meg tudjunk állni, már most lépnünk kellett. A gyakorlatban ez annyit jelent: naponta 3500 terméket, legyen az zakó, nadrág vagy kész öltöny, kell megfelelő minőségben legyártanunk. Ráadásul egyre szigorúbbak az alapanyaggal, a textíliával és a munkával szemben támasztott követelmények, amelyeket már a piac törvényei diktálnak. Különösen a mi esetünkben, hisz jelentős exporttevékenységet folytatunk. Tavalytól Hollandiába is szállítunk, ottani piacon bizony nincs pardon. A tulipánok országába össztermelésünk mintegy tizenöt százaléka jut el, de a legnagyobb tételt, kivitelünk 65 százalékát a Szovjetunióba irányuló export teszi ki. Nem egy esetben a holland Meerschwam, Smeets és Verbeek magáncégek közreműködésével jutottunk hozzá a kelméhez, mivel mi nem tudjuk standard minőségben elkészíteni, beszerezni. A precíz munkavégzés viszont már a mi feladatunk, s ez részünkről fokozott odafigyelést, a dolgozóktól pedig hozzáértő munkát követel. LÉTSZÁMINGADOZÁS - NAPONTA Nekünk egy pontosan és jól dolgozó varrónő többet ér mint aki két-három selejtet termel. Jelenleg ezer körüli a dolgozók létszáma. Ezt azért mondom ilyen hozzávetőlegesen, mert ez a szám szinte hetente változik. Nincs olyan nap, hogy a varrónők mindkét műszakban és mindegyik munkahelyen hiánytalanul megjelennének. A munkaerő-elvándorlásnak kétféle oka van. Sokan férjhez mennek, elköltöznek, gyesre mennek, vagy éppen egészségügyi okokból kényszerülnek távozásra. De olyanok is vannak szép számban, akik nem bírják vagy szándékukban sincs felvenni az itteni munkatempót, megfutamodnak a velük szemben támasztott követelmények, feladatok elől. Nagyvolumenű és igényes termelésünkhöz mindenképpen szükségét éreztük a kooperációs kapcsolatok kiépítésének. Már három éve megbízható partnernek számít a nagybalogi szövetkezet, most pedig az új kihívásra reagálva a rőcei szőnyeggyárral kötöttünk együttműködési szerződést - egyelőre két évre. Augusztus elsejétől a mi anyagunkból kölcsönadott gépeinken varrnak számunkra nadrágokat. Nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki: kölcsönösen előnyös ez a kapcsolat. Hogy nekünk miért, azt már említettem. Nekik pedig azért, mert Rőcén leépítés történt, munkaeröfelesleg keletkezett, s az elbocsátás veszélye fenyegette a dolgozónőket. FOGYNAK A MUNKASZOMBATOK A fényárban úszó varrodában személyesen is meggyőződtem arról, hogy hányan hiányoznak. Több gép kezelője nélkül maradt. Helyettük mások végzik el a munkát. Megtudtam tőlük: aki ügyes, az keres is, nem riti<a a havi 2900 koronás tiszta kereset. Nem hiány tehát az anyagi megbecsülés, éppen ezért ütött szöget a fejembe a munkaerő-elvándorlás aránylag magas mutatója. Ezt nem lehet csupán a fizetésekre szűkíteni - érvel alkalmi kísérőm, Csernok Gábor, a zakókészítő részleg vezetője. - Nálunk 328 fős a teljes létszám, és jelenleg épp egy tucatnyian hiányoznak. Ettől függetlenül a tervbe foglalt mennyiséget el kell készítenünk. Felvetődik a kérdés: ki és mikor végezze el ezt a munkát? Azokra marad, akik itt dolgoznak, és ha kell, szombaton is bejövünk. Szerencsére a kooperáció következtében egyre kevesebb a munkaszombatunk. • Csernok Gábor: „Megint hányan hiányoznak? - Ez így még érthető is lenne - vetem közbe -, de nem egészen értem, mi okozza végül is az elvándorlást? Miért nem bírja utánpótlással a helyi szakmunkásképző? -Alkalmazottaink mintegy kilencven százaléka nő, s ez a tény már önmagáért beszél. A nők előbb férjhez, majd gyesre mennek, elköltöznek, otthon maradnak gyermekükkel. Ráadásul ezt a munkát is meg kell szokni, s bizonyos szívósság és felelősségtudat kell hozzá. Monoton tevékenység, ülő foglalkozás, s ez sok fiatalnak a kedvét szegi. A szakmunkásképző ugyan neveli az utánpótlást, ami az év elején markánsan meg is mutatkozik, de később sokan megfutamodnak. Jól fizetünk, de mindenkinek nem ez a mérvadó. - Sajnos, a rehabilitációs központunk még mindig nem készült el, holott ez egy picit enyhíthetne a helyzeten. Szintén segítség lehetne az automatizálás. Az elvándorlás további oka tehát a viszonylag nehéz munkában keresendő. Persze, ez csak azoknak okoz gondot, akik nincsenek hozzá szokva. Megmondom őszintén, nekünk ilyenekre nincs szükségünk. Ezért van tehát relatíve munkaerőhiány a tornaijai konfekcióüzemben. Kísérőm szilárd meggyőződése, hogy gazdaságunk szekere csak így mozdulhat előre, áz emberi munka csak így nyerheti vissza igazi rangját. POLGÁRI LÁSZLÓ ÚJ szú 5 1990. IX. 18 * Kilencven százalékuk nő (A szerző felvételei) Az életmű V®kettészakadása? Megemlékezés Franz Werfelröl, születésének 100. évfordulóján Megfeledkezni látszanak a lapok annak a művésznek a centenáriumáról, akit a cseh, az osztrák és a német irodalmi lexikonok íróként, lírikusként és drámai szerzőként egyaránt sajátjukként jegyeznek. Az évfordulós megemlékezések általában az írói jelenlét egyfajta fokmérőjének számítanak. Jólesően hatna, ha most, Werfellel kapcsolatban ez valahogy, valamiféle véletlen folytán érvényét vesztené. Mert hihetetlennek tűnne, hogy a népirtás elvetemültségével szembeni győzelmes élniakarás eposzának, a Musza Dag negyven napjának a szerzője iránt a közöny jelei mutatkozzanak. S éppen most, amikor a nemzeti gyűlölködés továbbra is kimutatja méregfogát, de tájainkon egyre több az esély annak hatástalanítására. S talán le nem becsülhetően olyan művek üzenetét is kibontva, mint amilyeneket Werfel alkotott. A Musza Dag egyébként beleérzésének mélységével és szolidaritásának magával ragadó erejével szinte örmény nemzeti íróvá avatta Werfelt. Az idén áprilisban, amikor Bécsben emléktáblát lepleztek le tiszteletére, az örmény kormány képviselője kijelentette:' földijei körében minden családban legalább két könyv található. Az egyik a Biblia, a másik a Musza Dag negyven napja. Úgy tűnik, a Werfel-évfordulót inkább a szakmai irodalmi közegben tartják számon. A Literárny týždenníkbőf értesülhettünk arról, hogy a közelmúltban Bécsben nemzetközi részvétellel megrendezett elméleti tanácskozás foglalkozott Werfel életművével. A hetilap munkatársa beszélgetést készített a csehszlovákiai résztvevőkkel, jeles hazai Werfel-fordítókkal és szakértőkkel. A beszélgetésből kiderül, hogy a szimpózium tulajdonképpen akkor vett igazi lendületet, amikor az angolszáz professzorok jóvoltából feléledt a régi viszály: vajon elérte-e Werfel a prágai német írók között Musilék szellemi magaslatait, vagy megrekedt az olvasóhoz leereszkedő lektűr írói hajlamoknál. Musilékat már kortársként és sorstársként is zavarta Werfelnek az olvasók iránti nyitottsága. Egyes darabjait csupán nézőcsalogató fogásnak minősítették, örvendetes, hogy a találkozó résztvevőit erősen foglalkoztatta a kérdés: miben is rejlik Werfel írói sikere? íme az ellentmondás: az élő köztudatban mintha Werfel nevének homályba borulásától kellene tartani, az irodalmárok viszont a túl eleven fogadtatását kifogásolják. Persze, alighanem múltbavesző irodalomtörténeti jelenséget látva benne. Werfel népszerűsége ugyanis a húszas években nőtt meg, 1927-ben elnyerte a csehszlovák államdíjat. Az olvasói befogadásnak nyilván megvannak a korabeli meghatározói. De Werfellel kapcsolatban a műélvezés és -értelmezés parázs vitákat kiváltó ellentmondásainak nyilván mélyebben rejlő okai vannak. Szellemi magatartás és annak társadalmi erőtere adhat erre választ. Werfel pályája épp akkor indul, amikor a hosszúra nyúlt tizenkilencedik évszázad - egy szellemes megállapítás szerint - majd két évtizeddel „túlnövi önmagát". Eszerint ugyanis valójában az első világháború kitörése az igazi korszakhatár, jelezve a társadalmi és hatalmi ellentétek kiéleződését. Jelképszerűséget sejtetve történik említés arról, hogy Werfel pár nappal azután született, amikor a hatalmas árvíz majdnem elsodorta az egész prágai Károly hidat. Az a korszak vette kezdetét, amelyet a szellemi vívmányok hihetetlen gyarapodása és a józan észnek ellentmondó felhasználásuk között létrejött magasfeszültség jellemez. Ebben a helyzetben a humanista értékeket feladni nem akaró művészet az ésszerűség helyett a megérzésre próbál hagyatkozni. S mindez a végletekig fokozva eljutott a racionalizmus tagadásáig. Az elmagányosodás egyet jelentett a természettől, a világegyetemtől és az Istentől való elszakadás kérdésével. A kiútkeresést a közösségi lét utáni felfokozott óhaj vezérelte. Werfel az istenfélő hívők gyülekezetében véli felfedezni a közösségi egybetartó erőt, mely számára egyre inkább a katolikus egyházban gyökerezik. Zsidó származásával jut el ehhez a világszemlélethez. Ennek jegyében az ember földi létének értelme az isteni irgalom elnyerésében, a megváltásban rejlik. Az isteni próbatétel Werfel műveinek szüntelenül visszatérő motívuma. De lényében az emberi valóság és a hívő lélek nehezen tudott közös nevezőre jutni. A természet robusztus, életörömtől sugárzó alkattal áldotta meg. Kortársai szerint nem volt számára idegen a prágai éjszakai élet sem. Egyik novellájában egy ismert prágai „örömtanya" világát eleveníti fel, ahol Bismarck is megfordult, s az ablaküvegbe karcolta a szeretkezések mennyiségi vonatkozásait. Werfel vallásosságát valamiféle harmadik útként értelmezik a választható lehetőségek között. A természetfölötti miszticizmusban az író menekülését látják, a valóság előli kitérését. így ír róla Fábry Zoltán is 1927-ben, a csehszlovákiai liberális kormánypárti A Reggelben. Egyébként Werfel levelezéséből kiderül, hogy Sigmund Freud is feltette neki a kérdést: tudatában van-e annak, hogy a vallásosság menekülés a lét terheinek vállalása elől? Werfel azt válaszolta, hogy nem vonja kétségbe a megállapítás logikáját, de úgy érzi, hogy ő maga mindig hű maradt önmagához. Ennek lényegéhez talán az a kelet-európai fejlődésértelmezés vihet közelebb, ami a centrum-periféria elméletként kelt egyre élénkebb figyelmet. Berend T. Iván adott ennek hangot, Ránki Györgygyei együtt már a hetvenes években, amikor az ilyesfajta fejtegetések könnyen megkapták a polgári spekulatív begyűrűzésnek szánt címkét. Lényege az a kelet-európai történelmi helyzetfelfogás, mely a Nyugattal szembeni, múltból örökölt lemaradásból indul ki. Eszerint a leküzdésére irányuló huszadik századi kísérletek olyan zárt, bűvös kört képeznek, amely a nyugateurópai értékek szélsőbaloldali és szélsőjobboldali meghaladásának kudarcaiból és az azokat tarkító totális háborús válságokból kerekedik ki és tér vissza önmagába. ,,A korszak végén a térség megtépázva, felborzolva visszatérőben van a Nyugat értékeit és útját követő politikához" - írja Berend T. Iván akadémikus. S így kap élesebb megvilágítást a kérdés, vajon nem áll-e meg önmagában az az írói magatartás, amely tiltakozás a társadalmi erők mozgásának kiszámíthatatlansága ellen, oly módon, hogy nem akar róla tudomást venni, hanem azoktól függetlenül keresi a harmóniát? Vajon csak az egyértelmű állásfoglalás lehet az írói üzenet minősítője? S vajon ma, tévutak, zsákutcák kiábrándultságával szemben nem jelent-e támaszt a távolságtartó kétkedés? Werfel ugyanis regényalakjainak nemigen szolgáltatott egyértelmű igazságot. S alighanem itt, ebben az útkeresésben gyökerezik az az írói szemlélet, melyet az olvasóval szemben is a bizonytalanság és a szüntelen keresés jellemzett, amely mögött egy minden irányban érzékeny nyitottság munkált. Jó lenne remélni, hogy a mostani évforduló felszíne alatt is új hatások kapnak erőre, amelyek Werfel lényének és munkásságának ellentmondásait igyekeznek a korszellemnek megfelelően, viszonylagosan áthidalni. Lehet, hogy műélvezés és szakmai értelmezés kerül új szinten egymást kiegészítő és gazdagító kölcsönhatásba. KISS JÓZSEF