Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)

1990-08-14 / 189. szám, kedd

Autósok oázisa Maroknyi ember összefogásáriak eredménye • Aki tehette, segített • Megvalósításra váró tervek Néhány hónap alatt megváltozott a Pozsony-Prága autópálya városvégi őrtornyának környéke. A Devínska Nová Ves-i autóklub tagjai nem számolták, hogy hány óra társadalmi munkát dolgoztak, csak. azt a célt látták maguk előtt, hogy a fő turistaidényre mindent rendbe tegyenek. - Az őrtorony használati jogának megszerzése nem volt könnyű, de az a fontos, hogy mégis sikerült _ jegyzi meg Jozef Studenič sportmester, kiváló autóversenyző, az alapszervezeti elnökből lett igazgató. - Szerencsénkre az illetékes szervek támogattak bennünket és igy létesítményünk július 2-től az autósok rendelkezésére áll. Az átépített őrtoronyban autószerelő műhely és eszpresszó, szociális helyiség és zuhanyozó található. Nemcsak röviditalt, frissítőt, hanem hideg és meleg ételeket is felszolgálunk reggel nyolctól este tízig. Igaz, ma még nem nagy a választék. Az autósok szempontjából azonban az a fontos, hogy egy szerelő, és az autómentő szolgálat folyamatosan ügyeletet tart. Már az első hónapban mintegy harminc autós vette szolgálatukat igénybe. - Amikor megkezdtük az őrtorony átalakítását, a Z akcióval számoltunk, de végül saját pénzünket használtuk fel. Eredetileg azt terveztük, hogy a szponzoroktól kapott pénzen versenyautók szállítására alkalmas autóbuszt veszünk, de ezt elhalasztottuk. Támogatást kaptunk a volt Honvédelmi Szövetségtől, s nem * utolsósorban a Szlovák Állami Biztosítótól - folytatja Jozef Studenič. - Igyekeztünk jól gazdálkodni. Berendeztük az épületet, parkolót építettünk. A nehezén már túl vagyunk. Jövőre készen lesz a kinti büfé és az átmeneti szálláshely azok számára, akik az autójuk meghibásodása miatt éjszaka nem tudják útjukat folytatni. A Devínska Nová Ves-iek már korábban is foglalkoztak autómentéssel. A két kocsijuk jól vizsgázott a közelmúltban megrendezett nemzetközi autóversenyen, amelynek társrendezői voltak. Van autóvontatásra alkalmas gépkocsijuk is, igaz, ezt kölcsön kapták, de a biztosító azt ígéri, hogy hamarosan erre a célra új járművet kapnak. Elkészült a helikopter-leszállópálya is, s hogy a pályát használják is, az az egészségügyi tárcán múlik. -Az igazgatónk nemcsak kiváló sportoló, hanem jó szervező is. Mi többiek, amiben tudjuk segítjük - ál. Iítja Miloš Vágner mérnök. - Az a célunk, hogy az autómentő szolgálatot, amelynek a Slovakia nevet adtuk, egész Szlovákia területére kiterjesszük, természetesen más autósklubok, intézmények segítségével. Ez lényegében azt jelentené, hogy a fő útvonalak mentén 150 kilométerenként lenne egy miénkhez hasonló bázis. Természetesen ehhez pénzre van szükség és mások segítségére. A biztosító egyetértésével azt javasoljuk, hogy az autótulajdonosok a kötelező biztosítással önkéntesen 36 koronát fizessenek be. Segítségnyújtás esetén eztazösszeqet leszámítanánk a költségekből. gii--. Miközben beszélgetünk, az igazgató telefonon intézkedik. Táviratilag lemondja az egyik versenyen való részvételét, majd figyelmezteti barátját, hogy kér hét múlva egy svájci versenyen indulnak. Este kilenc óra felé jár az idő, de az ottlevőknek nincs munkaidejük. - Niki Lauda légi közlekedési vállalatot hozott létre. Véra Čáslavská 100 ezer koronát ajánlott fel karitatív célokra - jegyzi meg Jozef Studenič. - Nem vagyok már fiatal, nem gyűjtöm a pénzt, így amit a szponzoroktól kapok, azt a Slovakia autós mentőszolgálat hálózat kiépítésére szeretném fordítani. Bízom abban, hogy igyekezetemet az idegenforgalomban érdekelt intézmények és az Állami Biztosító is támogatni fogja. Fontosnak tartom a rászoruló autósok megsegítését. Közismert, hogy sok ember életét lehetne megmenteni, ha a segítség időben érkezne. A hálózat kiépítése után rádiós kapcsolatot szeretnénk létesíteni, hogy tömeges baleset esetén a bázisok közösen tudjanak segítséget nyújtani. A kiváló sportoló, a motorsport megszállottja Škoda 130-as gépkocsijával évek óta képviseli hazánkat a különböző nemzetközi versenyeken. A múlt évi országos bajnokságon a második helyet szerezte meg. Szép karriert ért el, de nem tudja megállni, hogy a versenyek közötti időt tétlenül töltse el. Reggeltől estig lót-fut, szervez, nem a maga, hanem mások érdekében. Azt mondja, ősztől kisebb javításokat, olajcserét, a fényszóró beállítását bárkinek elvégzik. Fontolgatják, hogy egy autómosó is elkelne. - Ha egy év múlva erre jár, meggyőződhet majd róla, hogy az őrtorony és a környéke valóban az autósok oázisává vált. Olyan hellyé, ahol a rászorulók segítséget kapnak, az elfáradtak megpihenhetnek, erőt gyűjthetnek - mondja búcsúzóul. NÉMETH JÁNOS A közép-európai ember Dobossy László születésének 80. évfordulóján Immár másfél évtizednél is több idő telt el azóta, hogy Dobossy László az Irodalmi Szemle hasábjain tanárának és mesterének, Krammer Jenőnek a sorsán tűnődve feltette a kérdést: ,,Lehetünk-e s miként lehetünk európaian közép-európaiak és közép-európaian magyarok?" Egy olyan életmű felidézése váltotta ki belőle a kétkedő és bizonyosságot kereső töprengést, amelyből a személyes példaadás árad. A távlatokba ágyazódó aprómunka értelmét bizonyítja, érzékeltetve az időleges és az állandó, a helyi és az általános párosítását. S alighanem a több síkon is kifejezésre jutó önazonosság megőrzésének rendkívül nehéz akadályaira gondolva, azokat tudatosítva vált gondterheltté a tanítvány hangja. Hisz Dobossy László ekkor, neves irodalomkutatóként - túl életének hatodik évtizedén - számvetést végezhetett e tekintetben. Saját életútjának tapasztalatain mérhette le, hogy milyen roppant nehézségekbe ütközik hitvallás és magatartás egységének megóvása. Dobossy László már diákként szembekerült a szűkebb és tágabb kötődés és az értékteremtés fonákságaival. Az elkötelezett nemzetiségi és népszolgálatot vállaló szlovákiai sarlós mozgalom vezető alakjai közé tartozott. Modern, életre nevelő művelődési és neveléstudományi elképzelései olyan szellemi látóhatáron belül mozoghattak, amelyet párizsi tanulmányok is tágítottak. De e küldetéstudat fűtötte eszmélődés körülményeit szinte hihetetlennek tűnő ellentmondások terhelték. 0 maga írja egyik tanulmányában, hogy a sarlósok ez idő tájt könnyebben kijuthattak Csehszlovákiából a Sorbonne-ra, mint Budapestre, vagy bármelyik magyarországi városba. A Horthy-Magyarországon a fiatal „újarcú magyarok" nemkívánatos elemnek számítottak. Később pedig a csehszlovák hadseregben sújtották őket a megbízhatatlanság következményei. A többes kötődés és a szellemi többlet igénye minduntalan nekiütközött a másodrendű lét korlátainak. Dobossy László számára többször is lehetőség adódott - Csehszlovákián kívül is - arra, hogy magyarságát feladva, vagy annak természetes közegéből kiszakadva oldja fel ezt az áldozatot követelő feszült állapotot. A második világháború után hivatalos ajánlatot kapott a francia állampolgárság elnyerésére. A háború kitörése ugyanis Franciaországban érte. A kassai gimnázium francia-magyar szakos tanáraként 1938 után párizsi ösztöndíjhoz jutott. Részt vett a francia ellenállásban. Joggal írhatta évtizedek múltán: „Aki ilyen helyzetben önszántából magyar maradt, meg kellett tanulnia ÚJ SZÚ 1990. Vili. 14. - A szociológusnak vajon mi a véleménye arról, hogy az egyetemi fölvételiken - állítólag - megjelent a baksis? - Kajánul azt konstatálja, hogy kiegyenlítődött a mérleg. - Éspedig? - Eleddig csak a Nagy Emberek, a Fontos Elvtársak tudtak eredményesen szólni valakinek az érdekében; most viszont a Pénz is beszél. Feltéve, ha tényleg igaz a mendemonda ... Persze, a végeredmény szempontjából szinte közömbös, hogy a pincér vagy a hentes huszonötezrét ítéljük-e el, vagy azt, hogy az elvtársak a zártláncú telefonjaikat erre is használhatták. Egyik sem tisztességesebb és egyik sem tisztességtelenebb, mint a másik. - És akinek a múltban nem volt „keresztapja", mostanában viszont pénze sincs? - Annak marad a remény, hogy a tudása is elegendő lesz a bejutáshoz. Tanulni kell, ez a legfontosabb. - Ha jól értem, komolyabb pályaválasztási „vizsgálatokat" tartanak helyesnek .. - Nézze, alkalmasint elképzelhető, hogy nem abból lesz a legjobb orvos, aki a vizsgán a legjobban tudta a kémiát, hanem abból, aki a lehető leghamarabb emberi közelségbe tud kerülni a páciensével. Ezért valóban nem ártana alaposabb pályaválasztási vizsgálatokat tartani. De legalább ennyire fontos, hogy aki nem tudja a felvételi tárgyakat, az legföljebb az esélytelenek biztos nyugalmával indulhasson A mindenkori felvételik akkor lesznek igazságosak, ha nem bizonyos ágazatok pillanatnyi szükségletei jelentik majd a iránytűt, hanem a vizsgált fiatalok valódi hajlama és képessége. Magyarán, szerintem ez azt jelenti, hogy a felkészült, a rátermett és a tehetséges igenis diplomához juthasson: a gyengébb képességű és az alkalmatlanabb pedig ne „cifrázhassa" a képet. A riporterrel társalgó tanszékvezető már néhány éve azt merte javasolni az illetékes főhatóságnak, hogy nyissák meg az egyetemek és a főiskolák kapuit minden érettségiző előtt; avagy alakítsanak ki kétlépcsős felvételi rendszert. Ez utóbbi azt jelentette volna, hogy először ott rendeznék meg a vizsgát, ahová nehéz a bejutás, majd pedig ott, ahol könnyebb. Akik az egyik helyen nem érték volna el a szükséges pontszámot, a másik helyen, tiszta lappal, újra pályázhattak volna. így szinte mindenhová - természetesen becsületes felvételi eljárás esetén - a legjobbak és a jók kerültek volna. Ráadásul az első^év végén, amikor már mérhetők a teljesítmények, az is eldönthető lett volna, hogy ki mehet tovább, ki nem? Persze, mindehhez annyi pénz kellene, amennyi nincs. És egyhamar nem is lesz. Több helyiség kellene, több oktató, több fölszerelés, több internátus, több műszer, több ösztöndíj, több jegyzet - amikor mindezekből már most is kevés van. Ezért fordulhat elő, hogy egyelőre és nem is a legbutábbak közül sokan elkallódnak. Hogy évente hányan, arra nincs pontos adat. Mint ahogy arra sincs, hogy évente mennyi kárt okoz ez az országnak. Százezreket? Milliókat? Milliárdokat? Nem vagyok szakember, nem tudom kiszámolni. Bár ki tudja, talán ki sem lehet számolni... Tény viszont, hogy ami így tehetségben elvész, az hiányzik. Hiányzik, bár arra sincs pontos adat, hogy hány vállalat kerülhetne ki az elkallódók segítségével a kátyúból. Egy biztos: annál mindenképpen több, amennyit az ország megengedhetne magának. Kézpénzként vándorló készpénzben számolva és erkölcsi veszteségekben mérve egyaránt. A riporter csak annyit tehet, hogy hozzáfűzi mindehhez: kár, nagy kár. MIKLÓSI PÉTER reménytelenül vállalkozni s eredmény nélkül is kitartani." Még nem is olyan régen, nemzetközi tekintélynek örvendő tudósként is tapasztalhatta az alkotói üzenet célbaérésének akadályait. A szakma jeles kiadványokban franciául is megismerhette számos romanisztikai és bohemisztikai tanulmányát. S ugyanebben az időben, a hetvenes évek végén, amikor cseh irodalmi folyóiratok közlik több írását, Magyarországon is csak vidéki művelődési folyóiratban, a miskolci Napjainkban jelenik meg a csehszlovákiai magyarok háború utáni sorsa feletti meditálása. Ebben a Tóth László költőtől kapott adatok és feljegyzések alapján a Csehországba kitelepített és elfelejtett szórványmagyarok nyomába eredt. Csehszlovákiában ekkortájt az ilyen jellegű múltidézés csak valamiféle, szinte megmagyarázhatatlan véletlen folytán láthatott napvilágot. Dobossy László ebben a kilátástalan helyzetben adott - a mára oly divatossá vált műszóval - hangot a reménynek, hogy „előbb-utóbb spiritualizálódhatnak kapcsolataink és határaink is". íme, felborult háromszög alámerülő és ágaskodó csúcsainak egyensúlyozására emlékeztetett hosszú időn át mindaz, amire a szellemi életben Dobossy Lászlót kérdésként megfogalmazott hitvallása szólította. De hol és miben is kereste ezt az egyensúlyozó erőt. „A közép-európai ember" - ezzel a Győry Dezsőtől kölcsönzött címmel jelent meg nagy érdeklődést keltő tanulmánykötete 1973-ban. S az emberi dimenzió itt a tudós vizsgálódásnak nemcsak tárgya, hanem produktuma is. Modellértékű magatartást és szemléletet jelez, melyet földrajzilag behatárolt történelmi-társadalmi meghatározók alakítanak. A cseh irodalmi emberiesség történelmi-társadalmi gyökérzete áll érdeklődése középpontjában. S ez a megközelítés szükségszerűen összehasonlítást jelent a cseh és a magyar fejlődés viszonylatában. Két nép egymás iránti megértését segítő igyekezet vezérelte e mű születését és továbbgyűrűzését. Olyan módszerből fakadt, melyet ő maga több tudományággal érintkező, „közép-kelet-európai tudományszakként" értelmezett. Dobossy László közép-európai körülhatároltsága nem jelent bezárkózást. Rálátásában jelen van a nemzeti-nemzetiségi kötődés, a világirodalmi összefüggésekre figyelmeztető F. X. Šalda hatása, Karel Čapek nemzetek fölöttiségének vonzereje, de Romáin Rolland egyetemes humanizmusa is. A cél számára a megbékélés, az a kiegyenlítődés, melynek tengelyében az emberi lényeg áll. Ö maga ezt olyan magaslat eléréseként fogta fel, amelyről Pál apostolra hivatkozva már nincs többé zsidó, sem pogány, sem görög, sem barbár, vagyis a mi helyzetünkre vetítve az igét, sem magyar, sem cseh, sem szlovák.., - csak ember." S ez már válasz is részéről a bevezetőben idézett kérdésre. Egyéni életút és szellemi teljesítmény példázza, miként valósítható meg európai értékrend, kelet-európai meghatározottság és nemzeti azonosság összhangja. Nem véletlen a bibliai példabeszéd segítségül hívása. A törekvés távlatosságát érzékelteti. Felvetődik a kérdés: milyen helyzetbe kerül Dobossy László életműve ma, amikor az európai együttműködés új perspektívái tárulnak fel. Dobossy László felfogásában a közép-keleteurópai tudományszak meghatározó vonása az átélés, a megélés, a közvetlen élettapasztalat. A szüntelen újragondolás Dobossy Lászlónak szinte személyiségjegye. Egy otthonában készült interjú során, a nyolcvanas évek elején azt hangsúlyozta, hogy nem az olvasás, hanem az újraolvasás művészetét kell elsajátítani. S ez alighanem Dobossy László írásainak értelmezésére is vonatkoztatható. Egymás érdekeinek megismerése és tiszteletben tartása lerövidítheti až Európába vezető utat. De figyelmen kívül hagyása ellehetetlenítheti a középeurópai népek európai betagozódását A megértés együtt jár a múltbeli és mai összekötő szálak keresésével. Talán jelképes értelmű, hogy ép napjainkban jelenik meg Dobossy László kétkötetes cseh-magyar szótárának fordított sorrendű, magyar-cseh kiadása. Talán ez is jelzi a kölcsönösség meglétét, de igényét is, az európai együttműködést szolgálva. KISSJÓZSEF Amikor az idegenek szíve jobban fáj... Az utóbbi hónapokban gyakran ért az a megtisztelő feladat, hogy az Euro-lánc polgári kezdeményezés tagjaként külföldieket kalauzolhattam szűkebb hazám, Csallóköz ellentmondásosan vadregényes és megrázóan kietlen tájain. A francia, német, osztrák, amerikai, holland természetvédők szava elállt, amikor egy-egy helyre megérkeztünk. Hol csodálkozva, hol szörnyülködve érdeklődtek az épülő bősi vízerőműről és annak hatásairól. Sokan közülük meglepően tájékozottak voltak, sőt úgy tűnik, tájékozottabbak, mint nálunk némely ,,nagy" politikus. Nem kellett sok időt vesztegetni arra, hogy a Nagy Mű láttán ne kételkedjenek azokban a veszélyekben, amelyek az ártéri erdőket, az egyedülálló dunai növény- és állatvilágot, az ivóvízkészletet, a talajvizeket, a mezőgazdasági területeket fenyegetik. A gáttal kettészelt termékeny földek láttán a külföldi vendégek arcán gyakran tükröződött sajnálkozás. A gát mögül kikandikáló templomtorony alapján megkérdezték: laknak még off ehiberek? Igen, még laknak - válaszoltam és hozzátettem, mennyire „örülnek" a három kis csallóközi falu lakosai a nagy ,, szerencsének ", hogy éppen az ó falujukat zárták el a külvilágtól, tették bizonytalanná életüket, nekik kell a betonteknőt kerülgetniük, teherautók dübörgését elviselni már egy évtizede, és belenyugodni abba, hogy gyermekeik már másutt, távolabb keresnek boldogulást. A külföldiek sokat jegyzeteltek, hogy otthon beszámolhassanak mindarról, amit itt láttak, tapasztaltak. Nem győztek fényképezni, hogy bizonyítékokat is szolgáltassanak, ha hazaérnek Marseillebe, Münchenbe, New Yorkba, Amszterdamba. Lencsevégre kapták a falvak fölé tornyosuló gátat, az ijesztő méretű betonmedret, s annak ,,holtbiztos" falán a repedésekből elóbúvó növényeket, az odafestett tiltakozó feliratokat, a teherautók porfelhőjét, az út mentén kaszáló bácsikát, az évszázados dunai fákat, a ritka madarakat. Sžámtalan érdeklődő kérdésük közül elsőként rendszerint azt tették fel, mit szól mindehhez a lakosság? Eddig nem szólhatott - válaszoltam, sohasem kérdezték, döntöttek helyette. Most bár szólhat, hiába szól, nem hallatszik messze a hangja. Tiltakozásaink, amelyeket különböző fórumoknak benyújtottunk, semmit sem érnek. Vendégeink vegyes érzelmekkel, benyomásokkal távoztak. Egyrészt szeretnének itt maradni, letelepedni egy régi parasztházban közel a Dunához, másrészt fellélegeznek, hogy menekülhetnek az út mellett betonkígyóként végigkúszó gát látványától, amely bántóan lezárja a horizontot. Úgy tűnik, jobban fáj a szívük a szőkülő búzáért, az erdőért, vízért, Csallóközért, mint azoknak, akik a bősi vízierómú sorsáról dönteni hivatottak! -benk