Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)

1990-08-11 / 187. szám, szombat

Még egyszer a benzináremelésröl Furcsa világelsőség Vannak, akik a lakosság első igazi teherpróbájának, mások a kereslet-kínálat kiegyenlítési módjának, megint mások meggondolatlan, elhamarkodott lépésnek tartják a benzináremelést. Hogy meggondolatlanságról, gazdasági szükségszerűségről, vagy a gazdasági reformfolyamattól való eltérésről esetleg a reform fontos részéről van-e szó, nehéz megmondani. Annyi azonban bizonyos, hogy a benzinárakat illetően a listavezetők közé kerültünk. Nem nagy dicsőség, sőt, úgy tűnik, egyre távolabb visz minket Európától. Ugyanis a vén kontinens tőlünk nyugatra fekvő országaiban benzinügyben egészen más a helyzet. Vegyünk alapul például egy átlagos nyugatnémet állampolgárt, akinek átlagos órabére 1988-ban az év végén (a Szövetségi. Statisztikai Hivatal adatai alapján) 19,29 márka volt. Abban az időszakban a 91 oktános benzin literje 1,09, a 97-99 oktánszámúé pedig 1,12-1,24 márka volt. Tehát az órabérből csaknem két évvel ezelőtt 19 liter benzint vehetett meg a nyugatnémet lakos. Franciaországban ugyanebben az időszakban 41,25 frankot fizettek egy órára. A szuper benzin 5,10 frankba került. Tehát a franciák egy óra alatt 8 liter benzin árát tették zsebre. Dániában szintén az említett időszakban 104,13 dán korona volt az átlag órabér, a benzin ára pedig 6,85-7,03 koropa között mozgott. Ez a pénzösszeg 15 liter benzinre volt elegendő. S most vegyünk egy nagy lélegzetet ... Csehszlovákiában tavaly az átlagos órabér 18,90 korona volt, Nem panaszkodhatnak (ČSTK) - Köztudott, hogy a hadiipari termelés átalakítása, a konverzió több hazai vállalatnál nehézségeket okozott. Nem így az Uherský Brod-i fegyvergyárban, amelynek alkalmazottai nem panaszkodhatnak, hogy nincs munkájuk. Ugyanis a golyós vadászpuskák esetében külföldi, főleg NSZK-beli, ausztriai, norvégiai, svédországi, franciaországi, spanyolországi, nagy-britanniai és ausztráliai megrendeléseknek csupán a 60-70 százalékát tudják teljesíteni. - A világon mindenütt több lett az emberek szabadideje. Sokan a lőtereken keresnek pihenést, s ezért egy jó sportfegyver mindig keresett - mondotta a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának adott interjújában Jirí Peška gyárigazgató. A vállalat hazai és külföldi partnerekkel egyaránt keresi a kapcsolatok, a kooperáció lehetőségét. Az első szerződést már meg is kötötték. a speciál benzin 8 koronába, a szuper 9 koronába került. A végered. mény: alig több mint 2 liter benzin egy óra alatt! De sajnos, mindez már a múlté. Legalábbis ami az üzemanyag árát illeti. Ugyanis két hete már csak bő égy literre futja egy órai keresetünkből. Szóval nagyjából így fest a mi világelsőségünk, amelyet a kormányban helyet foglaló szakemberek a külső feltételek változásainak, a kereslet, kínálat és ár közti viszony törvényszerűségeinek, a csakhamar ránk köszöntő konvertibilis valutában történő elszámolásnak tudnak be. A felsorakoztatott érvek mind igazak, ezt minden hozzáértő és kevésbé szakavatott ember tudja. (De azt már kevesen értik, hogy miért éppen most, és miért éppen ilyen nagy mértékben emelkedtek a benzinárak. A hír hallatán még a nyugati szakemberek is csóválták a fejüket figyelmeztetve arra, hogy az ilyen tempójú áremeléssel a lakosság türelme is gyorsabban fogy.) ^ Tény, hogy az utóbbi időben gyors ütemben változtak a külső feltételek, konkrétan egyre csökkent a szovjet kőolajkínálat. Ezt azonban már a gyengéd forradalomban született kormány is tudta (hogy csak a legközelebbi múltat említsem), a lakosság számára is érezhető intézkedés azonban csak most született. A dollárelszámolásra való áttérés sem éppen újkeletű dolog, de „fent" erre sem reagáltak folyamatosan, vagy ha úgy tetszik, körültekintően. A jelek szerint kissé elaludt a kormány. Vagy netán a lakosságot altatta (áltatta)? Most már majdnem mindegy, hogy is történt, a lényeg, hogy a derült égből lecsapott a villám. S az okát - a lakosság szemszögéből nézve - nehéz megmagyarázni. Mert a kereslet-kínálat és ár közötti viszony törvényszerűségei sem hatják meg különösebben az embereket. Már csak azért sem, mert törvényszerűségek ugyan Nyugaton is vannak, a benzinárak mégsem érnek az égig. És az egyik politíkusunknak-közgazdászunknak az a megjegyzése sem nyújt vigaszt, mely szerint a benzin árát azért kellett felemelni, hogy ezután a bécsi, vagy más nyugati országokbeli benzin ne legyen olyan drága számunkra. Mondják, minden csoda három napig tart. Ez a „csoda" azonban még sokszor három napig fog tartani. És bizonyára nem öregbíti majd kormányunk jó hírnevét. Már csak azért sem, mert ez a legutóbbi intézkedés sokakat megfosztott a rendszeres autóhasználattól, ami úgy látszik, nálunk még sokáig luxusnak számít. KOVÁCS EDIT SZEMÉTLAVINA (Alaptétel): Mindenből lehet szemét. És mindenkiből lehet szemetes. (Első értekezés): A kuka - rendeltetésszerű használat esetén - a város, a nagyközség higiéniáját hivatott biztosítani. Ellenkező esetben a higiéna, mint a kulturáltság egyik ismérve, illuzórikussá válik. Ezért a kukákat - használatbavétel előtt - feltétlenül ki kell nyitni. E művelet elmulasztásának következménye, högy a szemét a kuka körül, a földön landol, ami főként nyaranta von maga után penetráns bűzt. A kukát, más edényektől, többek között az is megkülönbözteti, hogy kerekeken gurul. Ennek ellenére a kuka nem arra való, hogy gurigázzunk vele. Lehet továbbá zajártalmak forrása is, ami rugós fedelének könnyelmű csapkodásából keletkezik. Ellenpélda erre a kukafedél óvatos kezelése; ily módon a zajártalmak szinte teljesen elkerülhetők. Előfordul, hogy a kukának hiányzik a fedele, a zajártalom ilyenkor teljes mértékben kiküszöbölhető - ehelyett viszont egyéb ártalmak keletkezésével kell számolnunk. (Lásd: bűz.) A kukában - elvileg - mindent lehet tárolni, ami fölösleges. Gyakorlatilag mégse mindent (például: anyóst, piszkálódó főnököt, randalírozó szomszédot, kellemetlenkedő ellenlábast stb.) Folyékony vagy gyúlékony anyagok tárolása a kukákban szintén tilos, mert az ott keletkező tűz ugyanúgy veszélyes, mint minden egyéb tűzeset, ám ennek taglalása nem ennek az értekezésnek a témája. (Tények, adatok): Egy ember naponta átlagosan nyolcvan-kilencven dekányit szemetel. Évente tehát több mint három mázsát. A Szlovákiában termelődő háztartási hulladékkal egy esztendő alatt másfélszázezer vagont lehetne megrakni. Becslésem szerint ez annyi, hogy a szerelvény mozdonya Pozsonyban lehetne, az utolsó kocsi valahol az Adria északi partjain... A hulladék összenövekedése egyébként arányban áll a fogyasztás emelkedésével. Pozsonyban például minden évben körülbelül tizenötezer köbméterrel többet szállítanak el a kocsik. A külföldi szakirodalmakban ezt nevezik szemétlavinának. Szlovákia fővárosában ez idén tavasszal sztrájkba léptek a szemetesek. Akciójuk nem tartott tovább kéthárom napnál, mégis hetekre felborult a szemételfuvarozási ütemterv. Az első egy-másfél napon nem lehetett észrevenni semmit, a harmadikon piszkossá váltak az utcák, a negyediken a járókelők már alig győzték kerülgetni a kihajított papírdobozokat és ételmaradékokat. Ahová, a felborult menetrend miatt, ennél huzamosabb ideig sem jutotÚJSZÚ 1990. VIII. „1495. rovására, egymás ellenére nem lehet felemelkedést remélni? Az a hazánkfia, aki saját fajtája más vallású tagjait, a lutheránusokat is legszívesebben Németországba hajtaná, hogyan számolna el később nemzetébresztője csontjaival? Talán azt is kikaparná a földből, hogy bevagonírozza, kitelepítse, elűzze? Maga is elhiszi azt az abszurd állítást, hogy a kisebbség elnyomhatja a többséget? Vagy csak arról van szó, hogy a puszta léte provokálja? Ki ne ismerné a viccet, amelyben a róka és a farkas, ilyen-olyan ürügygyei, naponta elfenekeli a nyulat: egyszer azért, mert nem süvegeli meg őket, máskor, mert füstszűrös cigarettával kínálja. Ha nincs cigarettája, azért. Ha füstszűrő nélküli a cigaretta, repül a pofon. Ha köszönni merészel, fenéken rúgják. Amilyen időtlen és keserű ez a morbid elméncség, annyira jellemző állapotainkra. A

fővárosba költözésemet követően, évekig telefonon értekeztem szüleirhmel. Bementem a pozsonyi főpostára, s kértem, hívják fel Meliatát. Kívülálló számára elképzelhetetlen, mekkora kínokat álltam ki, amikor minden alkalommal kétszer-háromszor ki kellett betűznöm szülőfalum újkori keresztségben kapott nevét, hogy megértsék. Olykor előre leírtam, az értet. lenkedést elkerülendő. Pedig a Meliata szószörny (ami, tudomásom szerint nem jelent semmit) szlovák elméből pattant ki. Vajon a keresztapa tisztában volt-e azzal, mit agyalt ki? Vagy csak úgy, a saját gyönyörűségére, eljátszadozott a szavakkal, mert hatalmában állott? Nem kellétt volna pedig messzire mennie: a helytörténeti munkák mindenütt jelzik Melléte eredetét, amely feltehetően a szláv Maieta személynévből alakult ki. Hogyan lett belőle Meliata, csak a jóisten tudja, s az a valaki, akinek nem lévén inge, másokra szabta. Hogy hogyan feszeregnek benne azóta is, kinek számít? Hacsak annak a háromszáz embernek nem, akik lakják, s akiket a kutya sem kérdezett. Mintha egy lekezelő gesztussal vetették volna oda: akit eddig Bélának hívtak, legyen ezentúl Bála, vagy Béle, vagy akár Méla. Csodálkozhat-e egyetlen jóérzésű szlovák is azon, ha a kis község megelégelte a csúfnevet? Tudom én, a népek nagy hibbantójának bolseviki bajusza alól előbújt, a brezsnyevi debilis-szemöldök árnyékában nevelkedett tanítványok számára éppúgy lenyelhetetlen falattá vált a nemzeti kisebbség kérdése, akár a cári ohranás-jobbágyiperzsa birodalomból internacionalistává kalapált, felső-voltai-rakétás civilizáció avanzsált népjóléti temetőben az ébredező nemzetek kérdése. Sejtem azt is, mekkora pimasz nemzetárulás kell ahhoz, hogy a nagyorosz sovinizmus torkából kimenekítsék a bárány kákát. Ha másért nem, Oroszország megmaradásáért. De sejti-e vajon az a Hamburgban, a nagy banán árnyékában kerengő pár, ki dughatja el úgy a szerencsétlen aütóját, hogy legközelebb talán meg sem találja ? Hogy ezek az újkori dugdosok az okozói annak is, hogy a hatszázezer dél-szlovákiai magyar egy, nemzeti alapon verbuválódott politikai mozgalomba menekült - talán épp azért, mert oly sok rossz tapasztalat után már csak magában bízik? S tudja-e vajon, hogy éppen ezek a nagy banán víziójával kecsegtető, ám attól másokat félre taszigálni szándékozó próféták (s éppen ők) mutogatnak ismét ujjal miránk, a szeparatista nyulakra? Azt már fel sem tételezem, hogy tudnák: ennek az erőszakos, fennhéjázó, és védekezni nem átalló nemzeti kisebbségnek van egy - számomra ugyan kisebb - polgári mozgalma is, amely, nem átallva vállalni a nemzetárulónak kijáró megbélyegzést, mindezek ellenére bízik a többség demokratikusan gondolkodó erőiben, s vele együtt, európai módon próbál politizálni. Ilyen árnyalatokra a szlovák sajtó, amely a magyar fórumnak nevezett járvánnyal küszködik, nem figyelmez. Csak fújja a magáét, eszelősen, sejtetve, hogy a huszonnegyedik órában kell megoldani mindent, mert utána jön a vízözön: a helyhatósági választások, s vele az önkormányzatnak nevezett rémség, amikor már nem a felülről lobogtatott ukázok döntenek, hanem a kisközösségek. Oktatásügyük, helységnévtábláik, s teszem azt, szemétgödreik ügyében is. T T csak el nem baltázzuk ezt ii Cl is, mint annyi más lehetőséget, amelyből pártügyet, izgága személyeskedést csináltunk, visszaélve a választópolgárok türelmével és bizonytalanságával. KÖVESDI KÁROLY tak el a szemetesek, ott előbújtak a rágcsálók. Az érem másik oldalát tekintve, tény viszont az is, hogy a szemétben érték is rejtőzhet. Minden ország - a fejlettségétől függő módszerekkel - igyekszik a hasznosat megmenteni a pusztulástól. Van, ahol az éttermi konyhában hulladékórlő berendezés működik. A péppé gyúrt hulladék a földekre kerül - trágyának. Van, ahol válogatógépek működnek. És van, ahol csak a guberálók mentik a menthetőt. Mint például tájainkon. (Első vallomás): - Korán reggel járok, vagy esténként. Olyankor mindig teli vannak a kukák. Van egy botom, egy vödröm és ejgy papírzsákom. Minden kukába belepillantok, nincs-e benne első látásra valami érdemleges. A gyakorlat teszi ezt. Aztán bedugom a botot, megkavarom egy kicsit, így a felszínre kerülnek a nagyobb tárgyak. Amit érdemes kiemelni, azt a vödörbe dobom. A papírzsákba a kenyér kerül. Még mostanában, az áremelés után is rengeteg kenyeret dobnak ki az emberek. Akárki malacot hizlalhatna rajta. Nekem mindenképp megéri, kitűnő jövedelemkiegészítés. Pusztán abból, amit portásként kapok, nemigen tudok megélni. Ráadásul ott fülkében üldögélek, emitt meg a levegőn vagyok. Naponta több kilométert is gyalogolok közben. (Témaközelítés): A szemét az, amit kihajítanak. Mindegy mi volt korábban: ami szemétre kerül, szemétté válik. Emberi elhatározás folytán. Minden tárgy sorsa tulajdonosától függ... A szemét nemcsak nyelvünknek, hanem a világ valamennyi nyelvének legbőségesebb fogalomkörrel rendelkező szava. A tárgyak végtelen sorát foglalja magában. Levágott almahéjat. Kimerült golyóstollat. Fölöslegessé vált Brezsnyev-beszédgyűjteményt. Hasztalannak talált éjjeliedényt. Szakadt trikót. Kiürült pálinkásüveget. Papírzacskót. Tojáshéjat, öreg vekkert. Képkeretet, zsákvásznat, tollpárnát, füldugót, agyagvázát, gumilabdát, fogkefét, fürdőnadrágot, ringlómagot, cigarettacsiket. A szemetet a szemetesek szállítják el. Valaha volt a lovaskocsi. A lovakat azután a lóerők váltották fel. Eleinte a forgódobos szemétszállítók, újabban a szeméttömörítő kocsik. Ezekben tíz köbméter hulladék fér el ugyanakkora szemeteskocsiban, mint amekkora korábban mindössze két-három tonnát szállított. (Hivatalos vélemény): - A szeméttel való foglalkozás iparág - mondja a köztisztaságért felelős szolgáltatási vállalat felelőse. - De másfajta, mint a többi. Itt bármennyire is akarnák egyesek, nem lehet mérlegelni a jövedelmezőséget. A csőd is elképzelhetetlen. Mert akármennyibe kerül is, a hulladékot el kell szállítani. Nyereséget tőlünk számonkérní éppen olyan abszurdum, mint mondjuk a Temetkezési Vállalattól. Ott legalább választani lehet a nívósabb vagy az egyszerűbb temetés között; nálunk viszont nincs első vagy másodosztályú elhordás. A szemét egyforma. Legföljebb abban van különbség, hogy a városszéli gödröket feltöltő lerakóhelyekre, vagy az égetőkemencékbe kerül-e a szemét?! Már ahol van működőképes, megbízhatóan üzemelő égetőkemence... Mert Pozsony például hiába fő- meg világváros, itt évek óta gond a szemétégetés. A városháza korábbi urai egyszerűen képtelenek voltak kiszámítani, hogy a legköltségesebb égetókemencék építése is kevesebbe kerül, mint a lefutott kilométerek millióit jelentő és környezetszennyezést okozó szállítás. (Második vallomás): - Ültem én már a vállalat összes gépkocsiján. Locsoló kocsin, seprőautón, most szemeteskukával járok. Könnyű munka, kielégítő fizetés, de mindig cammogni kell. Pedig én a sebességet szeretem inkább. A balesetet is gyorshajtással okoztam tizenkét évvel ezelőtt. Akkor másfél évet ültem miatta. Vannak itt néhányan sorstársak, akik odabentről jöttek. Volt itt egyszer egy ember, akiről az a hír járta, hogy gyilkosságért ítélték el. Persze, vannak másfélék is, akik így akarnak megkapaszkodni és szakképzetlen munkások, akiknek mindegy, mit csinálnak. Mesélik, hogy a háború és 1948 után volt itt csak igazán díszes társaság. Egyesek, állítólag, szarvasbőrkesztyűben akarták megfogni a szemetesküblit... Nem rossz a társaság most sem. Munka után lemossuk magunkról a piszkot, az izzadságot és bedobunk egy-két fröccsöt. Nem nagyon akad nő, aki - ha elébe tesszük a konyakot -, megkérdezné, honnan a pénz. Különben is jó gyerekek a szemetesek. Több megbecsülést érdemelnénk. Emberek vagyunk mi is, még ha szemetesek is... Egyébként hivatalosan szállítómunkásokként titulálnak bennünket. Higgye el, nem ez a lényeg! Sokkal inkább az, vajon hőbörgős-e valaki, vagy inkább megfogja-e a dolog végét. Munka ez is, méghozzá életbevágóan fontos! (Második értekezés): A kuka külleme hűen tükrözi ama intézménynek avagy lakóközösségnek a higiéniához való viszonyát, amely a kukát használja. A kuka tartalma viszont az intézmény - avagy a lakóközösség t - életvezetési, valamint gazdasági viszonyairól nyújt reális képet. Ez irányú vizsgálódásainkhoz jó alapot ad, ha mélyebben belepillantunk egy-egy kukába. Mindezen tűnődve közmondások jutnak eszembe: Madarat tolláról, embert szemetéről. Vagy: ki mint él, úgy piszkít. Esetleg: ki korán kel, többet szemetel. MIKLÓSI TÉTER Fotó: Méry Gábor