Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)

1990-08-09 / 185. szám, csütörtök

Vihar után rendet teremt az ember Egy Csemadok-kezdeményezés margójára Vihar után kilép az ember a házból: végre tiszta, friss levegő annyi fülledt nap után, és szivárvány az égen. Aztán a földre veti tekintetét, tiszta az udvar, takarított a vihar, persze közben ez-az felborult, kerti asztal, pléhhordó, a nyúlketrecben áll a víz, néhány tetőcserepet lesodort a szél, az egyik méhkaptár alatt összerogyott a korhadt faláb, s lesz dolog a kertben is. Amit összetört, elvitt a vihar, az többnyire olyan is volt, ami maradt, legfeljebb elmozdult, kibillent, meghajlott, azt érdemes helyreállítani, megőrizni továbbra is. A rendszerető ember munkához lát. Bár nem valami eredeti a párhuzam, sántít is egy kicsit, hadd éljek vele, jobb híján: akármilyen gyengéd is volt a gyengéd forradalom, azért, ahogy az minden rendes for• radalomhoz illik, viharként „viselkedett" - miközben lerombolta évtizedes börtöneink falait, hozott bőségesen fényt és tiszta levegőt - felborított, elmozdított, kibillentett helyéből vagy „csupán" kikezdett ezt-azt, olyasmit is, amire szükségünk van, amit egyelőre mással helyettesíteni nem tudnánk. Nincs ezen mitcsodált kőznünk, a forradalmak természetéből következik. A kérdés az most, tudunk az eddig itt sohasem volt lehetőségek teremtésé mellett rendet teremteni, felújítani, megújítani. A Csemadok alatt is rengett a talaj. Záporoztak rá az ütések, okkal, ok nélkül. Gúny tárgya is lett. Igaz, inkább olyanok szemében, akik a Csemadokot némely vezetője szerint ítélték meg, azonosítva velük a szövetséget. Olyanok szemében, akik a szövetség negyven esztendejéböl csak a citerázó, daloló Csemadokot látták. (Mellesleg: nem értem, miféle szemlélet az, amely a folklór szintjén született, számtalan esetben nemzetközi mércével mérhető teljesítményeket lebecsülni, arról már nem is beszélve, hogy népművészeti együtteseink évtizedeken át milyen szerepet játszottak egy-egy közösség fenntartásában, a „túlélésben".) Ugyanakkor szándékosan vagy ismeretek hiányában megfeledkeztek arról, hogy a Csemadok művelődési táboraiban és helyi művelődési klubjaiban az ismeretterjesztésen túl sok találkozó olyan politikai fórummá vált, nagyon hamar, mely az állampárt szemében már ellenzéki megmozdulásnak számított, és ugyancsak felkeltette a titkosok figyelmét. Szónokoltak a Csemadok ellen olyanok, akik más lehetőségek híján éppen a különböző Csemadok-fórumokon mondhatták el bátor véleményüket, vagy, uram bocsá', adhatták a karakán magyar gyereket. Sokaknak az sem jutott eszébe, hogy a Csemadok a csehszlovákiai magyar irodalom és képzőművészet terjesztéséért is tett azért egyet s mást. Gyerünk neki a Csemadoknak, tagadva progreszszív elmék, tehetséges rendezők, együttesvezetók és mások, egyszerű emberek ezreinek értékteremtő munkáját, melynek jelentőségét, több irányban ható szerepét hadd ne részletezzem most, amiként azt sem, hogy a Csemadok berkeiben kifejtett kulturális, művészeti, alkalmanként politikai tevékenység eredményei nélkül milyen alapokról rajtolhatott volna nemzeti kisebbségünk az új politika színterein. Amikor, bevallom, eléggé demagóg módon, megkérdeztem az egyik „forradalmárt", annak idején miért nem hozott létre más magyar fórumot, szövetséget, ha a Csemadok hirtelen annyira büdös lett neki, csak hallgatott... De ne legyünk érzékenyek, a támadásokra számítani lehetett, a forradalmak velejárója, hogy feltűnik mindenféle magatartás, az addig lapítókból, közönyösökből egyszerre „hós" lesz, akinek stílusa általában útszéli, aki szerint mindenki hülye egy bizonyos körben. Voltak, vannak azonban a kritikának másféle képviselői is, akiknek a szavára oda kell figyelni. Emellett az idő, a külső körülmények és igények szinte automatikusan késztetik változásra, változtatásra a Csemadokot, másként egyáltalán a létjogosultsága kérdőjelezódne meg. Szerencsére, van, minek alapján elindulhat az új utakon, van mire építeni. Egy konkrét példa. A komáromi Csemadok Galériából (ugyan hányan tudták, hogy létezik ilyesmi is?) a minap képzőművészeti bolt lett, melyet a Csemadok keretében alakult, a cégbíróságon április 5-én bejegyzett Csemart művészeti ügynökség hozott létre Csemart Galéria néven, azzal a céllal, hogy bizományi árusítás formájában is közvetítse elsősorban a csehszlovákiai magyar képzőművészeti értékeket. Mint a megnyitóról szóló tudósításunkban beszámoltunk róla, a galéria, mely egy Csemart-üzlethálózat kiépítésének első állomása, fokozatosan bővíteni fogja tevékenységi körét, azaz szlovák, cseh és egyetemes magyar képzőművészeti értékek, továbbá magyarországi sajtótermékek, könyvek, lemezek és más kulturális-művészeti cikkek közvetítésével-árusításával is foglalkoznak majd. Nem kellett tehát sokáig keresgélni, sem termet, sem személyeket, az előző évek munkája nyomán eleve kínálkozott a lehetőség. Ugyanígy az sem véletlen, az sem egyik napról a másikra született eredmény, hogy mindjárt az elején húsznál több csehszlovákiai magyar amatőr és hivatásos képzőművész mintegy százötven alkotásával indulhatott a bolt, és pusztán időhiányban eredő okai voltak annak, hogy nem lett ez a szám jóval magasabb, például a keletiek egyelőre teljesen hiányoznak a galériából. A természetes igény jelentkezése mellett én legalábbis látom mögötte azt a sok-sok kiállítást, melyeket az elmúlt években többnyire éppen a Csemadok-szervezetek, illetve e szervezetek közreműködésével is rendeztek Marcelházán, Csicsón, Királyhelmecen, Kulcsodon, Nagymegyeren, Bodrogszerdahelyen, Somorján, Rimaszécsen és még számos helyütt a magyarlakta vidékeken. Igaz, általában nem vonzottak valami nagy közönséget, és az is igaz, hogy többnyire ráfizettek egyegy ilyen kiállításra a művészek (alig kelt el egy-két alkotásuk), mégis volt jelenlétet dokumentáló és kohéziós szerepük ezeknek a tárlatoknak, főként egy olyan helyzetben, amikor az évtizedeken át monopolhelyzetben lévő Dieloban, valamint a hivatásos kiállító szervezetekben - néhány kivételtől eltekintve - perifériára szorultak a csehszlovákiai magyar képzőművészek. A Csemadoknak, a Csemart Galériának, illetve a majdani üzlethálózatnak és a Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának együttműködése révén, vagy ahogy Kubiőková Kucsera Klára, az utóbbi szervezet ügyvivője mondta: egy mederben folytatott közös tevékenységével - alapvetően megváltozhat helyzetük, munkájuk fogadtatásának erkölcsi és anyagi oldalát tekintve egyaránt. Továbbá: egész képzőművészetünk helyzete, s talán változás áll be a közte és a közönség közötti viszonyban is, nemcsak sznobjai lesznek e kapcsolatnak, hanem igazi értői, élvezői - és tulajdonosai - különféle képzőművészeti alkotásoknak mind nagyobb számban. Az elmúlt évek Csemadok-kezdeményei nyomán most olyan mechanizmus látszik formálódni nemzeti kisebbségünk kulturális-művészeti életének egyik szférájában, melynek működésével növekedhet rangja a művésznek, az alkotásnak, növekedhet a kiállítások, aukciók és megrendelések száma, szépülhet környezetünk, magasabb szintre emelkedhet vizuális kultúránk, röviden: melynek révén mindnyájan gyarapodhatunk. Persze, az önigazgatási formákon túl ehhez a szociális körülményeknek, a közhangulatnak, mindennapi közérzetünknek is olyan irányban kell változniuk, különben ... BODNÁR GYULA Egyedülálló lehetőség a gazdasági szakembereknek (ČSTK) - Több mint háromezer vállalkozó, vállalatvezető, tanácsadó, oktató és más szakember részvételével októberben Prágában kerül sor az eddigi legnagyobb kelet-nyugati vállalkozásszervezési és -irányítási kongresszusra. A tanácskozás céljairól beszélt a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának adott interjújában Ondrej Landa, a CECIOS '90 előkészítő bizottságának elnöke, a Csehszlovák Tudományos Akadémia Tudományelméleti és -történeti Intézetének munkatársa: ÚJ SZÚ 1990. VIII. 9. - A kongresszus fő célja, hogy a csehszlovákiai vállalkozókkal és vállalatvezetőkkel megismertesse a világon jelenleg érvényesülő vállalkozói gondolkodásmódot, valamint az irányítás elméleti és gyakorlati kérdéseit. A tanácskozáson számos neves személyiség vesz részt, például Willi Wapenhans, a Világbank európai, közel-keleti és északafrikai pénzügyi kérdésekkel foglalkozó alelnöke, továbbá a világhírű Henry Mintzbert professzor, S^iina Takeo, a japán IBM cég elnöke s Abal Aganbegjan professzor, a Szovjetunió Minisztertanácsa Népgazdasági Akadémiájának rektora. A tervek szerint hazánk részéről többek között Marián Čalfa szövetségi miniszterelnök és Václav Valeš miniszterelnök-helyettes szólal majd fel. • Mi lesz a tanácskozás fó témája? - A stratégiai irányítás és az innováció. Ezen belül a három alapvető témakör a stratégiai irányítás, a menedzserképzés és a tanácsadói tevékenység lesz. Kerekasztal-beszélgetésekre is sor kerül a kelet -nyugati vállalkozói együttműködésről, mégpedig a kapcsolatok új formáiról (a vegyes vállalatokról), továbbá a marketing, valamint a kutatás, fejlesztés és finanszírozás terén való együttműködésről. A kerekasztal-beszélgetéseken kívül szemináriumok is lesznek. Ezeken a vállalkozók az információs technológiákkal, hírközléssel, petrolkémiával, bankrendszerrel, számítástechnikával, ökológiai technológiákkal és reklámmal kapcsolatos kérdésekről folytathatnak eszmecserét. • Hazai részről kinek lesz hasznos a kongresszus? - Azt szeretnénk, ha minél többen vennének rajta részt a vállalkozói szférából. Mindenekelőtt a vállalati igazgatókra és igazgatóhelyettesekre gondolunk, továbbá azokra, akik új utakat keresnek a központi gazdasági szervek menedzsereinek képzése felé. A hazai résztvevők számára - tekintettel a tanácskozás színhelyének, a Kultúrpalotának a kapacitására - megközelítőleg 1500 férőhelyet biztosítottunk. A tanácskozás egyedülálló lehetőség a gazdasági vezetőknek. Ilyen kongresszust hazánkban még sohasem tartottak, és ezután sokáig nem is fognak. • Mondana valamit történetéről? -Az első nemzetközi irányítási kongresszusra 1924-ben Prágában került sor. Védnöke Tomáš Garrique Masaryk volt. Azóta 3-4 évenként tartják meg. A legutóbb tavaly szeptemberben New Yorkban volt. Az októberi prágai sorrendben a második európai kongresszus lesz. Ugyanis a világkongresszusokon kívül az egyes térségben külön is tartanak ilyen tanácskozásokat. A gazdasági reform szempontjából számunkra rendkívüli alkalom kínálkozik a kongresszus megrendezésével. A hazai gazdasági vezetők találkozhatnak a nemzetközi vállalkozói körök neves képviselőivel, s egyebek között eszmecserét folytathatnak velük a hazai gazdasági problémákról. A „feltámadt

1

1 hullaégetö Hárman egy filmről Kopfrkingl úr igazi cseh hazafi; nyájas, figyelmes, családszerető ember, maga a megtestesült jóság, munkahelye, a krematórium valóságos szentély számára, foglalkozását a megszállottak mániákus áhítatával tiszteli. Kopfrkingl úr tiszta német lélek; megtévedt, könnyen befolyásolható, veszélyes ember, maga a megtestesült gonoszság, családját a munkahelyén irtja ki, foglalkozásában a birodalmi terv megvalósításának egyik legmagasztosabb eszközét látja. Kopfrkingl úr hullaégetö harmincas évek Prágájában, de már nem sokáig, mert az „új rend" híveként új feladat vár rá, zsidók százait, ezreit „mentheti" majd meg, kizsákmányolástól, szenvedéstől, éhségtói és nyomortól. Ladislav Fuks, a cseh próza európai hírű képviselője a lelki, erkölcsi, szára fejlődjön, nem mindennapi helyzet vagy valami különös korszak szükséges. Kopfrkinglból a náci ideológia hívta elő a gyilkost, de előhívhatta volna valami más is, bármi más, ami eltér a szokásostól. Az ördög mindannyiunkban ott lakozik, állítja Herz, csak kellő impulzusra vár, s már meg is mutatja magát. Én nem tudom, hogy van ez, de abban biztos vagyok, hogy A hullaégetőnek el kellett készülnie. Ez olyan film, amely alaposan meggondolkoztatja a nézőket, erre nem lehet azt mondani, hogy húsz évvel ezelőtt még érdekes volt, de ma már nem az. Ez éppen attól érdekes, hogy mindig borzasztó és mindig „élő" marad. Lakmét, a hullaégető feleségét Vlasta Chramostová alakítja a filmben. - Fuks regénye és Herz rendezése egyvalamit bizonyít számomra: s magatartásbeli átváltozás képletét, és a karrierizmus pontos diagnózisát adja meg 1967-ben íródott kisregényében, A hullaégetőben. Nem ez az első műve, amelyből film született. A pásztorfiú-ból František Vláčil, a Boldogultak báljából Jaroslav Dudek, a Mundstock úr egereiből Vészi János készített filmet; A hullaégető - két évvel a megjelenése után - Juraj Herz rendezésében került a mozikba. Herznek ez volt a negyedik filmje, de az első, amelyet (1973-ban) betiltottak. Az indoklás egyszerű volt és „magától értetődő": a szocialista embertípusra káros, sőt romboló hatással van a náci ideológiával fertőzött hullaégetö. Egy normalizálódó rendszer „kulturális vezérkara" persze nem ettől bukik ki, hanem attól, hogy látja: Kopfrkingl úr manipulált ember, a manipulálás pedig a legfelsőbb körök legjobb stratégiája - és ez már politika. Herz rendezéséből tehát „dobozos" film lett, s csak most, huszonegy évvel az elkészülése után kerül széles körű forgalmazásra. Ladislav Fuks így emlékezik viszsza a film születésére: - Heteken át egy patinás, Moldva-parti kávéházban dolgoztunk a forgatókönyvön, de mindig csak szerdán és csütörtökön, hogy a találkozás mindkettőnket várakozással töltsön el. Herz az elsó perctől fogva képekben látta a történetet és ugyanabban a sorrendben, ahogy később vászonra vitte őket. Alaposan felkészült a forgatásra; improvizálásnak. elbizonytalanodásnak még csak a legapróbb jelét sem tapasztaltam nála. Egyetlenegyvalamivel lepett meg csupán, azzal, hogy a címszerepre Rudolf Hrušínskýt kérte fel. Én máshogy képzeltem el Kopfrkingl urat. Magasnak, vékonynak, bágyadtnak és gyengének. Olyannak, mint amilyen Josef Kemr volt húsz évvel ezelőtt. Szerepet osztani persze nem az író dolga, hanem a rendezőé, és Herz Hrušínskýban látta meg a hullaégetőt. Az erős, zömök, hízásra hajlamos Hrušínskýban - aki zseniális alakítást nyújtott. Végül is ki ez a Kopfrkingl? Örült vagy születésétől fogva pszichopata? Életre keltője szerint a kor, a náci megszállás időszakának áldozata, aki legbelül, a lelkében már fiatalon is hajlott a fanatizmusra. - Minden emberben ott az eredentő rossz magja - mondja Rudolf Hrušínský -, a kérdés csak az, hogy kicsírázik-e vagy sem? Ahhoz, hogy a totális hatalom nemcsak megfélemlíteni - deformálni is képes az embert. Bár Kari Kopfrkingl jellemében a náci megszállás idején áll be alapvető változás, a fasizmus és a totalitarizmus között pedig nem lehet párhuzamot vonni, „megbízható", mindenre kapható személyből az elmúlt húsz év alatt is láttam éppen eleget. A filmet 1968 júniusában kezdtük el forgatni, de augusztusban, amikor a Vencel téren álltak a szovjet tankok, szünetet kellett tartanunk. Mi ott lakunk a Múzeum mögött, kőhajításnyira a tértől, és a férjem, Stanislav Mi lota akkor azt mondta: addig sem fog tétlenül ülni, amíg nem folytatjuk A hullaégetőt, egy operatőr ne az ablakból nézze az eseményeket. Azzal fogta a kézikameráját és lement a térre, hogy filmre vegye „a nagy bevonulást". Két hétig gyűjtötte az anyagot, aztán befejeztük a Herz-filmet és attól fogva sem ő, sem én nem dolgozhattunk többet. Engem nemcsak a filmezéstől, a színpadtól is eltiltottak. Húsz éven át sehol sem játszhattam, csak otthon. Kitaláltam ugyanis egy újfajta színházat: a lakásunkban, az ebédlőben tartottuk az előadásokat. Listára került írók, költők, színészek jártak hozzánk, Seifert, Kohout, Vaculík, Havel, Landovský, néha harminc vendégünk is volt. Lent az utcán, a ház közelében pedig ugyanannyi „titkos" sétálgatott, és egymáson csodálkoztak, hogy ugyanarra a címre jöttek. Hetvenhétben, a Charta évében, ezt el nem felejtem soha, Shakespeare Macbethjét játszottuk Kohout átigazításában, azt a művet, amely a hatalomhoz vezető véres útról szól. Landovský volt a címszereplő, én a Lady, a férjem pedig filmre vett bennünket. Kilenc előtt néhány perccel kopogtatnak az ajtón. Rendőrség. És vagy tizenöt hívatlan vendég csörtet be az előszobába. Tél volt, hideg, januári tél, akit elvittek, azt vagy száz kilométernyi autózás után lökték ki a kocsiból, hogy tessék, erre senki sem jár, erre csend van és sötétség, itt nyugodtan és zavartalanul gondolkozhat a kultúráról. Engem, mint nőt, megkíméltek ettől az „utazástól". Nekem a rendőrségre kellett bemennem, ahol az első kérdés így hangzott: „Szóval a Macbethet játszották .. és ki írta a darabot?" Visszatérve A hullaégetőre: nekem ez a film húsz éven át a pályám végét jelentette. És ma úgy érzem, új fejezetet nyit az életemben. SZABÓ G. LÁSZLÓ Ladislav Fuks, a hullaégető „atyja" Lakmé, a feleség: Vlasta Chramostová (Méry Gábor felvételei)