Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)

1990-08-08 / 184. szám, szerda

Szene hivatalosan nem fürdőváros, ahhoz, hogy megkapja ezt a státuszt, lehetőséget kellene ter

emteni ahhoz, hogy a vendégek egész évben fürödhessenek. A város 14 ezer lakója közül sokan örülnek ennek, mondván, nyaranta is gondot okoz a város lakosságát felduzzasztó 20-30 ezer turista. - Az idén kevesebb nyaraló fordul meg a tavaknál, megszűnt a „keleti" turistaáradat. Ahelyett, hogy mindenki élvezné, van hely a parton, nem kell órákig várakozni üdítőre, ételre, sörre - kivéve az élelmiszerüzletet - újabb gond zúdult a nyakunkba, a diszkó kérdése - mondta Štefánia Remková mérnök, a Szenei Városi Nemzeti Bizottság titkára. S még mielőtt szólhattunk volna, folytatta. - Nincs kifogásunk a fiatalok szórakozása ellen. Ha a diszkók nem végződnének verekedéssel, randalírozással, akár naponta megrendezhetnék úgy, mint ez idáig. Csakhát a rendbontók miatt sokan álmosan, fáradtan indultak munkába. Csoda, hogy panaszt emeltek s kérvénnyel fordultak hozzánk? A nyugalom érdekében heti két alkalommal (szerdán, szombaton) engedélyeztük a diszkó megrendezését. A reakció ismert. A városi nemzeti bizottság falára éjszaka felkerült a felirat: Naponta akarunk diszkót! Demokrácia, hol vagy? A februárban megválasztott új városi vezetőség első teendői közé nál egy kihelyezett rendőr és katona teljesít szolgálatot. Mit tehetnek? Fogják meg minden sört, pálinkát ívó tini kezét? Mire van a csapszék fölött a tábla, fiatalkorúakat és Utasokat nem szolgálunk ki? Ellenőrizzék a csaposokat, büntessék őket a kihágásokért. Ez nem a járőr dolga! A százados elmondta, az egyik diszkó után, rendbontás miatt egy olyan fiatalkorút hallgatott ki, aki alig állt a lábán. Nagy hangon állította, nem részeg. Amikor az alkoholszonda elszíneződött, bevallotta, sört ivott három becherovkával. - Tény az, hogy az italból bátorságot merítő fiúk hamar összeverekednek. De mert verekedni sem tudnak, megsebesülnek, s ijedt, ittas társaik orvoshoz viszik a sérültet. Az orvosi rendelőben ügyelők pedig félnek az agresszív fiataloktól, akik •erőszakosak, durvák. Részegségükben gyakran követelik, mentővel szállítsák őket haza, de vannak olyanok is, akik gyógyszerrel szeretnék doppingolni magukat s követelőznek. Ha figyelembe vesszük, képzelését, hogy a diszkó legyen alkohol nélkül. Hát ez nem megy! - Tegnap hányan voltak a kerthelyiségben?. - kérdeztük félbeszakítva beszélgetőtársunkat. - Úgy kétszázan, de szombatonként négyszázan is eljönnek. Nem tagadom, én is hallottam, hogy a diszkóból távozók zavarják a közrendet, de erről nem mi tehetünk. Ott a rendőrség, a vnb fizessen valakiknek, akik rendre intenék a verekedőket. Minden diszkón elcsattan egy-egy pofon, miért kell ebből ügyet csinálni! Amikor a nemzeti bizottság leállította a diszkót - talán csak korlátozta, vetettük közbe, - részt vettünk a vnb tanácsülésén, ahol vállaltuk, hogy gondoskodunk a rendről. Ajánlatunkat elutasították, mondván, erre nem volnánk képesek. Egyesek azt is a szememre hányták, hogy a zene túl hangos. Pedig én tudom hol a határ. Közvéleménykutatás A tó déli oldalán, a diszkó helyszínén vagy 50 fiatalkorúnak tettük fel Kinek kell a diszkó? Háborúskodás Szencen hogy éjszaka nők is ügyelnek, nem csoda, ha kérik, rendőr óvja épségüket. De nekünk nincs elegendő emberünk, s a szomszéd körletekben is hasonló a helyzet - fakadt ki hirtelen, majd kissé megnyugodva a megoldásról beszélt. - A tényleges katonai szolgálatot megtagadókat kellene bevetni. Ott lehetnének A visszautat már túlórában teszik meg - mondja Oto Lévai százados ÚJ SZÚ 1990. VIII. 8. tartozott, hogy megoldja a tiatalok jogos követeléseit. A városi művelődési központban ifjúsági klub alakult és sok egyéb mellett bevezették heti két alkalommal, a diszkót. A jó buli híre hamar eljutott a város határain túlra, de szinte minden alkalommal verekedés, hangoskodás is volt a diszkó alatt és után. - Az összetűzéseknek utójátéka volt, a sérültek hol a rendőrségen, hol az orvosi rendelőben tértek magukhoz. S akik eljutottak a vasútállomás várótermébe, a vonat érkezéséig randalíroztak tovább - sorolta Ján Caputa osztályvezető. (Igaz, kissé nehezen bírtuk szóra, eleinte azzal utasított el bennünket, nem kompetens arra, hogy tájékoztassa a sajtó képviselőit. Csak Remková mérnöknő határozott rábeszélésére állt mégis kötélnek.) - Tudjuk, nem sok, amit a nyár folyamán nyújtani tudunk a fiataloknak. Nincsenek megelégedve a heti hat alkalommal megtartott filmvetítésekkel, nem kell nekik a szerdai fúvós hangverseny sem. Naponta táncolni akarnak. De kérdezzék meg a rendőrőrsön, mi zajlott itt naponta és mi zajlik itt még mindig heti két alkalommal - búcsúzott tőlünk a tit- ^ kár. - Mi lesz a nemzeti bizottság falát csúfító felirattal? - kérdeztük végül. - Bízunk abban, hogy azok, akik az éj leple alatt odamázolták, eltávolítják. A rendőrőrsön A részegek kiáltozásaira ébredők az első pillanatban nem a hangoskodókat szidták, hanem - tehetetlenségükért - a rend őreit. Miért nem tudják lecsitítani a részegeket? - kérdeztük az őrsön Oto Lévai századostól. Térkép elé állva megmutatta azt a körzetet, amelyet a járőröknek naponta be kell járniuk. - A Kárpátoktól a Dunáig autóznak, Báhonytól Dunajská Lužnáig körülbelül 40 kilométer. Ha reggel elindulnak, megállnak a kijelölt helyeken, válaszolnak a kérdezőknek, rendre intik a rendbontókat, a hazafelé utat már túlórában teszik meg. A tavaka diszkókban, az utcán, az állomáson és hasznosak lennének az orvosi rendelőben is. Mindenki jól járna, nem igaz? Az „ellenfélnél" Jozef časný lemezlovast az ágyból húztuk ki, mégsem volt morcos. Sőt, örült, hogy elmondhatja véleményét. - A diszkózás a hobbim, de a lemezlovasság egyben kereseti lehetőség. A felszerelésbe egy vagyont fektettem be, szeretném, ha ez a pénz megtérülne. Azt vallom, ahol 40 ezer (!) ember üdül, ott kell a diszkó. Nem hiszem, hogy a nemzeti bizottságon a nyaralók emeltek panaszt ellenük, szerintem egyes vezetőknek nem tetszik az effajta szórakozás. A fiatalok igénylik a táncot. Örült ötletnek tartom a vnb ela kérdést, hiányolják-e az elmaradt napi diszkót. Legnagyobb meglepetésünkre, nemmel feleltek, sőt sokan azt is bevallották, nem is mennének el. - Ugyanis - közölte az egyik magát megnevezni nem akaró tini lány, - ott kevés a szenei, s aki mégis elmegy, az inkább iszik, mint táncol. - Honnan tudod, ha még nem jártál ott? - kérdeztük, mire elmondta, Szencen ez a vélemény. Eszünkbe jutott, hátha a pénztárban ülő nyugdíjastól többet tudunk meg. - El kell őket küldeni répát egyelni. A rendbontókat hiába keresik (délután fél három volt), azok most még alszanak, hiszen tegnap is olyan részegek voltak, mint a csap. Hogy honnan tudom? Hát józan ember nem hányja le a lépcsőket, s nem rondít ide. Reggel jó egy óráig sikáltuk a bejárat előtti térséget. Csak azt szeretném tudni, honnan van ezeknek annyi pénzük?! Végül még ellátogattunk a vasútállomásra, ahol Stresnyák János forgalmista is azt panaszolta, reggelenként a váróterem olyan mint a disznóól. Arra a kérdésünkre, hogy diszkónapokon miért nincsenek ügyeletben a vasúti rendörök, azt válaszolta, hogy az éjféli vonattal vagy Pozsonyba, vagy Galántára utaznak. - A cirkusz csak ezután kezdődik - közölte nem nagy lelkesedéssel. Mi a megoldás? Diszkó vagy nem diszkó - ez itt a kérdés, csakhát eldönteni, kinek van igaza, nem az újságíró feladata. Mert a megkérdezetteknek különkülön talán igazuk is van, de a külön igazukkal nem sokra mennek. Tény az, hogy a diszkó korlátozásáért nem a városi nemzeti bizottság dolgozóit, hanem a rendbontókat terheli a felelősség. Ezt kellene megérteniük azoknak, akik Szencen a demokráciát a diszkó kapcsán megkérdőjelezik PÉTERFI SZONYA f i

——• „A dal ered szívből..." Kölcsey Ferenc születésének bicentenáriuma Kit is ünnepelünk most? Egyáltalán jut-e szellemének e tájon az ünneplésből? Arra gondolok: tudunk-e mást is a Himnusz költőjéről, mint amit „A magyar nép zivataros évszázadaiból" merített versezet szerzőjéről tanáraink jobbik fele tanított nekünk? Jelent-e, életművének ismeretében jelenthet-e példát a Reformkor e nagy alakja? Szeretnem hinni, de mai egyéni balfogásainkat, közéleti tévelygéseinket, pártoskodásainkat látva, nem hihetem. Igen, tudjuk a Himnusz első szakaszát, de nem mindig tiszteljük. Megtanultuk szerzőjének nevét, de nem tanultuk meg életének üzenetét. Azt az egy szakaszt hangtalan mondjuk, azt a néhány sort alkalom adtán belső szabadságunk mértékétől függően hangosan vagy halkan énekeljük. És tovább? A történelmi nemzeti sorstabló, amelyet Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én Csekén foglalt költeményKi tünteti el a feliratot? (Méry Gábor felvételei) M. Kiss József metszete be, tudatosodik-e bennünk olyan mértékben, amilyen ahhoz szükségeltetik, hogy bizakodást adjon a-nehéz időben? Pedig Kölcsey élete intés azoknak is, akik a köz ügyeinek képviseletére vállalkoztak. Elete olyan tiszta, amilyen ragyogó költészete. S itt nemcsak a magyar nemzet vezérlő dalává lett Himnuszra gondolok, hanem olyan versekre is mint a Huszt, a Vanitatum Vanitas, az Igazság, A Szabadsághoz, a Zrínyi második éneke vagy a Rebellis vers. Iskoláinkban járva, elvétve felfedezek egy-egy idézetet a Versenyemlékek epigrammáiból vagy a Husztból. Meglepő, hogy a tanítók ritkábban nyúlnak az évtizede külön füzetben is megjelentetett nevelő célzatú Parainesis Kölcsey Kálmánhoz című munkájához. Holott ez az erkölcsös életre intő dolgozata a magyar iskolákat szinte egy évszázadon át kísérte. Kénytelen vagyok utalni rá, hogy ez is példázza azt, mennyire a tanító eltökéltségétől, erkölcsi tartásától függ mindaz, arhit tanítványai elé tár. Lehet a hatósági hivatalokban kimért kvantumokat oktatni, de meg kell mutatni, hogy akinek a szükség megszületik lelkében, saját tetszése szerint hajolhasson a megismert forrás fölé. Az 1790. augusztus 8-án Sződemeteren született Kölcsey Ferenc életének meghatározó szakasza kötődik tájainkhoz is. A szatmárcsekei földesurat, mint megyéjének kinevezett aljegyzőjét, 1832. november 6-án országgyűlési követté választották. A következő esztendő második havában megtartja követi szűzbeszédét a pozsonyi országgyűlésen. A Magyar Remekírók sorozatban legutóbb 1975-ben közreadott beszédeiből kiderül, hogy mennyire nem vármegyéjének nemesi rendjeihez kötődött, hanem a legszélesebb értelemben vett közügyekhez. 1832. december 13-án írt naplóbejegyzésében a haza, a nemzet szolgálatáról így gondolkodott: „S te mit fogsz érette tenni? Mit fogsz tenni most, midőn álmok helyett való pálya nyílik előtted? Lesz-e erőd létrehozni az ideákat, mik húsz év óta boronganak kebledben? Lesz-e bátorságod szembeszáll ani minden akadállyal, mik az új, ismeretlen pályázó útját ezerfelől elzárják? Fogsz-e túrni rettentést, aki barátság és szeretet karjából léptél ki? Fogsz-e tűrni jéghidegséget, kit forró kebel ápolt mindeddig? Fogsz-e túrni hálátlanságot és félreértést, kiért a szenvedés óráiban meleg könnyek hullottak, s kinek szeszélyeit is kedvező pillantások szelíden fogadták? De fogsz-e ostromot is állani a kísértések közt? Fogsz-e híven maradni, ha tántorodásodra bér tétetik? Fogsz-e szél és hab ellen küzdeni, ha minden elhágy; ha bűnnek mondatik, amit angyalod kebled mélyén sugall, ha minden való és jó, minden szép és nagy legyőzetve süllyedez? Oh, jól érzem én, mit és mennyit kellene tennem; te pedig ott fenn, vagy itt benn, mindeddig tisztán megőrzéd e kebelt, ad segédet mindvégiglen!" Olyan ez a naplótöredék, mint egy jövendölés. Bizonyossága annak, hogy Kölcsey Ferenc nemcsak költői hevülésekben volt kora legnagyobbjainak egyike, de a közjó szükségleteit, a haza, a nemzet létfeltételeit jól ismerő politikusok között is előkelő hely illette meg. S hogy a naplójában feltett kérdései 1835. február 9-én milyen válaszokat kaptak, azt a Búcsú az országos rendektől című beszédéből tudhatjuk meg: „Eljött az idő, sakir. válasz az úrbérben megérkezett. Megyénk jónak látta az V. és VIII. cikkelyekre nézve a válasz mellé állni s ezt oly egyetemi kitétellel adá tudtunkra, mely által a tőlünk két évig követett elv egyszerre eltöröltetik; s melynél fogva a szatmári követeknek ezentúl az elsőbbitól egészen ellenkező utat kell kezdeni. Mit valánk teendők? Engedni? Az szívünk gyózódésével meg nem fér. Nem engedni? Azt követi kötelességünk nem hagyta. Tehát folyamodnánk küldőinkhez: szabadítanák fel régi elveinket: szabadítanák fel megkezdett pályánkat, melyen a haza szerencséjének eszközeit feltalálhatni reméltük. (...) Most ók másokat választottak helyünkre; mi pedig megnyertük személyes szabadságunkat. Mi most otthon, vagy ahová sorsunk vezérlend, ismét vívhatunk elveinkért, törekedhetünk azoknak, törvény, s társasági rend és önérzés által nem tilalmazott útakon, győzedelmet szerezni; igyekezhetünk azokat rokon érzelmű kebelekbe általplántálni: - mert ha jók azok, s a haza virágzására megkívántatók, bizony rokon keblek nélkül szűkölködni nem fognak." így két és fél esztendő után búcsút mondott a követi hivatásnak, mert összetűzésbe került Szatmár nemeseivel, akik megválasztották követüknek. Országgyűlési tevékenységét nagyra méltatta Kossuth Lajosnak az a gesztusa is, hogy az erről a napról írt országgyűlési tudósítását gyászkeretben küldte szét. Kölcsey visszatér hát Szatmárcsekére, ahol életének hátralévő részét eléggé viharos körülmények között élte le. Családbéli ellenlábasai bujtogatták ellene parasztjait, s azok feldúlják birtokát. Magányosan halt meg, s egy nappal halála után, 1938. augusztus 25-én temették el Szatmárcsekén. Wesselényi Miklós mondta róla: „nem közénk való volt". Sírja ma is zarándokhely. Ha nem is nagy tömegek, de irodalmárok rendszeresen összegyűlnek a magányos bölcselő, a nemzeti költő és az erkölcsében rendíthetetlen politikus sírjához. Mert Kölcsey Ferenc nemcsak a magyar Himnusz költője. Műveiből ma is az a lélek érint meg bennünket, amely nélkül nincs tisztes helytállás, s a haza, a nemzet ügyeiben csak üres szóvirágok az elmondott vélemények. De gondolkodásra késztetnek az irodalomról írt esztétikai fejtegetései, a görög filozófusokról írt értekezései is. Nem tudom megállni, hogy befejezésül ne idézzem a Parainesis egyik gondolatát, mert oly jellemző nagy költőnk életére: „Minden egyes ember, még a legnagyobb is, parányi része az egésznek; s minden rész az egészért lévén alkotva: azért kell munkálnia is. Ki saját jóllétét egyetlenegy fő cél gyanánt űzi, nevetségessé teszi magát minden gondolkozó fej előtt". DUSZA iSTVÁN