Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)

1990-08-24 / 198. szám, péntek

I. LABDARÚGÓLIGA Nem az Ostrava volt jó... (t. v.) - A bajnokság második fordulójában is az Ostrava gondosko­dott szenzációról: miután a nyitómérkőzésen hazai pályán kikapott a Slaviától (3:4), szerdán 5:1-re verte Dunaszerdahelyen a DAC-ot. Meglepetés a javábóll Hogy ne legyen egyedülálló, arról az Inter gondoskodott, mindkét pontot „odaadta" az újonc Hradecnak, és eddig még gólt sem rúgott. Pedig a tavaszi idény legeredményesebb csapatá­ról van szó... ' Mi történt Duna­szerdahelyen? - kér­dezik a szurkolók. Aki nem látta a meccset, azt hihetné: a vendé­gek egy klasszissal jobbak voltak ellenfelüknél. Egyálta­lán nem így állnak a dolgok. A DAC tulajdonképpen önmagát verte meg. Már a bajnoki nyitány előtt köztudott volt, nem híres a védelme, főleg annak közepe. Szerdán ez teljes mértékben igazolódott. Gyermeteg hibákat követett el (az első gólnál a lassú škarecký engedte, hogy Horváth az alapvonalig vigye a lab­dát és onnan visszagurítva Hýravý senkitől sem zavartatva vezetést szerezzen), Mikuš (nem tipikus kö­zéphátvéd és bizonytalan) öngólt rú­gott, Kapko nagyképű és fölösleges hazaadásából született a harmadik ostravai gól. Ilyen előnyt adni 45 perc alatt bármilyen ellenfélnek, végzetes „nagylelkűség". Aztán jött a második öngól (nem Szaban, ha­nem Kašpar fejelte szögletrúgás után) és már 0:4 volt. Az Ostrava tehát „talált" gólokkal kényszerítette térdre ellenfelét. Nem kellett nagyon erőlködnie. Ugyanis az említetteken túlmenően a DAC alulmúlta önma­gát. Pavlikot és Diňát szorosan fe­dezték a jó gyorsasági erőnléttel rendelkező vendégek, akik nem ri­adtak vissza már a pálya közepén a taktikai faultoktól. Gyártottak is be­lőlök csaknem harmincat. Ez viszont nem mentség a hazai­ak kevésbé szervezett, helyenként kaotikus játékára. Ritka balszeren­csés mérkőzést vívtak, de nem fut­balloztak jól. Annnyira zavarólag ha­tott rájuk Mikuš öngólja, hogy utána már nem tudtak magukhoz térni. Persze az lenne a legrosszabb, ha most pánikba esnének a játékosok, az edzők és a vezetők. Egy amerikai mondás szerint, minden lefekvés után van felkelés, ha közben nem hal meg az ember. Az Inter háza táján sincs nyu­galom. Két meccs után 0 pont és 0:4-es gólarány a „termés", s majdnem a nullával egyenlő a játék. Hiányoznak a tavalyi gólki­rály Ľubomír Luhový góljai és Mora­vec átadásai (mindketten egy má­sodosztályú francia együtteshez szerződtek), hiányzik (legalábbis úgy tűnt) a csapatszellem, a labda­rúgók játékkedve. Állítólag sokak A kajak-kenu vb-n valamennyi csehszlovák egység továbbjutott Attila a régi hajóban? ÚJ szú 990. VIII. 24. A selejtezők két versenynapja után, a 13 tagú csehszlovák csapat valamennyi hajója még versenyben van a poznani Malta-tavon rendezett kajak-kenu vb-n. Tegnap délután még kérdéses volt a somorjai neve­lésű Matus-Botló egység továbbju­tása. Délelőtt ugyanis a kajakosok 1000 méteres előfutamában csak a 6. helyen végeztek, 7 másodperc­cel lemaradva a győztes magyar Petrovics-Szabó duó mögött, s így a reményfutamban kellett javítaniuk. Ez sikerült, így a mai középdöntők­ben komplett összeállításban szere­pelhet a csehszlovák gárda. Legjobb kajakosunk, a komáromi Szabó Attila tegnap szabadnapos volt, ugyanis a verseny előtti utolsó SPORTHÍRADÓ • A linzi nemzetközi atlétikai viadal érdekesebb eredményei - 100 m: Ca­son (amerikai) 10,18, 400 m: Valmon (amerikai) 45,78,4x100 m: Santa Monica (Witherspoon - Burrel - Heard - Lewis) 38,23, 800 m: Barbosa -(brazil) 1:45,51, távol: Jefferson (kubai) 821, rúd: Riskov (szovjet) 575, súly: Barnes (amerikai) 19,91, kalapács: Gécsek (magyar) 78,84, 110 m gát: Nehemiah (amerikai) 13,22,400 m gát: Harris (amerikai) 49,40. Nók - 100 m: Finn (amerikai) 11,16, 400 m: Quirot (kubai) 50,78, 100 m gát: Lopez (kubai) 12,97. • Váltakozó sikerrel szerepelnek teniszezőink az amerikai Mahwahuban. Radka Zrubáková 6:2, 6:3 arányban legyőzte a svéd Lindqist, viszont Hele­na Suková 6:4, 5:7, 2:6-ra kikapott a szovjet Meshitovától. További ered­mények: Maleeva-Provis 3:6, 6:0, 6:2. A Forest Hills-i férfi verseny első for­dulójának eredményei: Lendl-Cash 6:4, 6:1, P. McEnroe-Mayotte 6:4, 6:4, Sanchez-Jörryd 6:4, 3:6, 6:3. • Fiatal sportolók haláláról adtak je­lentést a hírügynökségek Melbourneből és Portlandból. Brian Hewitt, az amerikai­tól eltérő szabályokkal játszott ausztrál football-bajnokság 24 éves játékosa egy ütközést követően olyan súlyos fejsérü­lést szenvedett, hogy két nappal az eset után meghalt. Rick Craney, 36 éves amerikai ökölví­vó edzés közben összeesett és már nem tudták feléleszteni. Az orvosok szerint szív-koronaér megbetegedés okozta ha­lálát. • Nagy létszámú csapatot indít az NDK a spliti atlétikai Eb-n: 34 férfi és 38 női versenyzőt nevezett. Az 1986­os, stuttgarti Európa-bajnokok közül a névsorban szerepel Melzer (akadály), Gauder (50 km gyaloglás) és Heike Drechsler (200 m). napon lemondta indulását az 1000 méteres távon, hogy teljesen az 500, majd a 10 000 méterre kon­centráljon. Szerdán 500 méteren ő is a reményfutamból biztosította továbbjutását (egyebek közt mege­lőzve a világbajnok ausztrál Hun­tert), mivel roppant erős előfutamá­ban a harmadik lett a kanadai Crychlow és a magyar Gyulai mö­gött. Pénteken a középfutamban is rendkívül erős ellenfelek várják vi­lágbajnokunkat, aki egyéb gondok­ról is beszámolt: „Szerdán erős szél fújt, óriási hullámokat kavart és problémát okozott új hajóm irányítá­sa. A kormány ugyanis a hajótesttel egy vonalban van, s ezáltal a nagy hullámverésben labilisabb. Ha pén­tekre is ilyen marad az időjárás, a hagyományos kormányú hajóm­mal indulok a középdöntőben, azzal, amelyet a 10 000 méteres versenyre hoztam magammal. A harmadik legnagyobb lengyel városban a rossz idő ellenére is meglepően nagy az érdeklődés a vb iránt. A kedd esti ünnepélyes meg­nyitón, melyhez különböző műsorok nyújtottak vonzó keretet, több mint 150 ezres, főleg fiatalokból álló kö­zönség vett részt. Ilyesmire itt, a pá­pa 1983-as látogatása óta nem volt példa. MAJOR LAJOS, Poznan számára kezd elviselhetetlen lenni Adamec edző „szöges ostora", a kí­méletlen, ellenvetést nem tűrő, cseppet sem szalonképes modora. Valamilyen feszültség van kialakuló­ban a futballisták és a szakvezető között. Hiába űzte,, hajtotta véden­ceit a Hradec elleni meccsen, hiába kiabált rájuk torkaszakadtából, vala­hogy „nem hallották" edzőjük gyak­ran megmosolyogtató bekiabálásait. Annál jobban hallatszott minden 'szava a lelátóra. Szerencse, hogy nem voltak ott apácanövendékek.. ? • Már szombaton megkezdő­dik a bajnokság harmadik fordu­lója, melynek slágermérközése a SLOVAN - INTER összecsapás lesz. A válogatott pedig szerdán Finnországban lejátssza az őszi idény első mérkőzését a vendéglá­tók együttese ellen. A bajnokság műsora - augusztus 25, szombat, 17.30: Bohemians - Ostrava (jv.: KrondJ), augusztus 26, vasárnap, 17.30: Sparta - DAC (Pekar), FC Nitra - Slavia (Maurer), Hr. Králové - Olomouc (Gonda), Zbrojovka - Cheb (Mádl), Prešov - B. Bystri­ca (Velický), Vítkovice - Dukla (Bo­hunék), 19.00: Slovan - Inter (Krchňák). • Milan Máčala, a csehszlovák válogatott edzője kijelölte tizenhatos keretét, melynek tagjai augusztus 29-én megmérkőznek idegenben Finnország együtesével: Stejskal, Palúch-Bílek, Hipp, Némeček, Tit­tel, Staš, Hašek, K. Kula, Jiŕí Né­mec, Belák, Hýravý, Kukleta, Sed­láček, Skuhravý, Knoflíček. Tarta­lékok: Srníček, Weiss, Vinš, Pec­ko, Bittengel, Kuka. Amint a ne­vekbök kitűnik, Máčala edző három idegenlégióst is meghívott a ke­retbe. . I. labdarúgóliga - 2. forduló Slavia-Sparta 3:3 (2:1) Prága, 4700 néz6, játékvezető: Christov. Góllövők: Rehák 2 (egyet 11­esből) és F. Veselý, illetve Siegl, Tritt­schuh és Novotný. A gyors, változatos játékot hozó prágai örökrangadón a hazai együttes kezdett jobban, és Rehák révén már a 2. percben vezetéshez jutott. Az első negyedóra vé­ge előtt F. Veselý szögletét Zák fejelte kapura és a hálóba tartó labdát Bielik kézzel védte. A11-est Ŕehák félmagasan a bal sarokba vágta. Ezekben a percek­ben a Slavia uralta a játékot és úgy túnt, biztos győzelmet arat. A vendégek azon­ban nem adták fel és a 29. percben Trittschuh leadását Siegl szorongatott helyzetben, nagy erővel vágta a hálóba. A második félidő 17. percében a sérült Némeček helyére a másik idegenlégiós, Mwjtwa állt be. A következő percben Trittschuh - húszméteres bombája az egyenlítést jelentette. Amikor Novotný ve­zetéshez juttatta a vendégcsapatot, a szurkolók már elkönyvelték a Sparta győzelmét, mely az utolsó percekben a ki­állított Kukleta nélkül játszott. A 91. perc­ben F. Veselý szemfüles góljával beállí­totta a végeredményt. Nem ment a játék az Internek a Hradec Králové elleni I. ligás labdarúgó­mérkőzésen. Felvételünkön Lancz (középen) küzd a labdáért a vendég­védőkkel. (Vojtišek felv.) Kerékpáros-vb Már nincs remény? Japánban folytatódott a pálya­kerékpáros-világbajnokság. Jeki­mov szerezte a Szovjetuniónak az' első profi világbajnoki címet, miután az üldözöverseny döntőjében le­győzte a francia Moreau-t: Jekimov 5:39,04 - Moreau 5:40,66. Jekimov tavaly az amatörök között szerzett világelsőséget, az idén Hollandiába szerződött profinak, s közöttük is a legjobbnak bizonyult. Megvédte világbajnoki címét az amatörök között a keletnémet Bili Huck a repülőversenyben, miután a döntőben nyert a kanadai Har­nett ellen. Az elődöntő eredménye: Huck-Kovs (szovjet) 2:0 (10,745+10,604), Harnett-Fiedler (keletnémet) 2:1 (11,011+10,865­10,722). Az amatőrök motorvezetéses ver­senyében (50 km) az osztrák Kö­nigshofer bizonyult a legjobbnak 39:13,877 perces idővel, 2. Solari (olasz), 3. Bellati (svájci), mindkettő egy kör hátrány. Csehszlovákia üldözöcsapata a várakozásnak megfelelően ve­reséget szenvedett a negyeddön­tőben az olimpiai bajnok szovjet együttestől. A vesztesek közül Jenei Magyarországon keres munkát? A Rompres román hírügynökség sze­rint Jenei Imre, a volt szövetségi kapi­tány, aki a lemondását követően Spa­nyolországban nyaralt, jelenleg Magyar­országon tartózkodik, s állítólag munkát keres. A hírrel kapcsolatban Berzi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkára az MTI munkatársának azt nyilatkozta, hogy tudomása szerint a romániai szakember korábban tárgyalt a DVSC vezetőivel, ám nem tudott megegyezni. Jenei mostani szándékairól a magyar lab­darúgás vezetői semmit sem tudnak. (N) a csehszlovákok érték el a legrosz­szabb időt, s így a 8. helyen végez­tek. A 4000 méteres üldöző csapat­verseny negyeddöntőjének eredmé­nyei: Ausztrália 4:14,569-Francia­ország 4:17,880, Szovjetunió 4:09,897 - Csehszlovákia 4:19,130, Nyugat-Németország 4:12,721 ­Dánia 4:18,443, NDK 4:12,932 - Új­Zéland 4:18,577. Az elődöntő páro­sítása: Szovjetunió - Ausztrália, NSZK - NDK. Már nincs sok reményük a csehszlovák sportolóknak a vb további számaiban. Talán a két­üléses gépek versenyében sze­rezhetnék jó helyezést, valamint a pontozásos versenyben. (č) Csisztyakova nélkül • Szovjetunió színeit a várako­zásnak megfelelően nagy csapat, 42 férfi és 35 nő képviseli a spliti atléti­kai Eb-n. A legutóbbi győztesek kö­zül most is indul Krilov (200 m), Bubka (rúd), Emmijan (távol) és Ubartas (diszkosz). Hiányzik vi­szont a női távolugrás korábban el­sőszámú esélyese, Galina Csisz­tyakova, aki júniusi térdműtéte után még nem gyógyult fel teljesen. Az esélyesek között szerepel két világ­csúcstartó, a gyalogló Rjaskina és a súlylökő Liszovszkaja, továbbá az idei európai rangelső Grigorjeva (100 m gát) és Jeleszina (magas). A férfi csapatban az ügyességi atléták vannak többségben. A szov­jetek legerősebb számai közül rúd­ugrásban Bubka és Gataullin társa Jegorov lesz, hármasugrásban Ino­zemcev, Procenko és Lapsin indul. Kalapácsvetésben egyedül Nyikulin képviseli az „öregeket", a fiatal Asztapkovics és Abduvalijev mel­lett. Lewis a showbiznisre gondol A Linzben rajtoló szuperatléta, Carl Lewis által beharangozott világ­csúcs a 4x100 méteres váltóban ugyan nem sikerült a Santa Monica villámembereinek, ennek ellenére a néger atléta készségesen vála­szolt az újságírók kérdéseire. • Első ízben van Ausztriában. Mit tud róla? - Azt, hogy kis ország, az NSZK és Svájc között. Ebből arra követ­keztetek, hogy nagyon rendes em­berek lakják, örülök neki, hogy egy további országgal ismerkedhettem meg. Sajnos Bécsbe nem jutottam el, egyszerűen nem jutott rá idő. Otthon további versenyek várnak. • A100 méteres síkfutás világ­csúcsa az ön „tulajdona". Képes­nek tartja magát a 9,92 másodper­ces idő megjavítására? - Igen, azt hiszem még gyorsab­ban is tudok futni. • És saját magán kívül kik a je­löltjei? - Honfitársam, Burrell előbb­utóbb megközelíti ezt az időt, és mivel most csúcsformában van, meg is javíthatja. Rajta kívül még Withers­poon okozhat meglepetést. • Mi tetszik önnek Burrell fu­tásán? - Minden. Egyszerűen kiváló sprinter. Houstonban egyforma edzésmódszerekkel készülünk. Igen, Seattle-ben, a Jóakarat Játé­kokon Burrell legyőzött. Én ebben az idényben még csak keresem az op­timális formát. • Mire lehet képes 100 méteren a mai atlétageneráció? -Szerintem a 9,80 körüli idők reálisak. • Ben Johnson kijelentette, hogy ön érdemtelenül jutott a vi­lágcsúcshoz... - Nekem ellentétes a vélemé­nyem. Johnson dopping segítségé­vel futott nagy időket, én mindig tisztességesen versenyeztem, ered­ményeim szabályos körülmények között születtek. • Mikor kerül sor a Léwis -Johnson párharcra? - Egyelőre erre nem tudok pontos választ adni. Lehet, hogy 1991 au­gusztusában. Ha Ben már „tiszta" lesz, szívesen megküzdök vele. • Johnson állítólag egyik edzésén 10,03-at futott. Ebből az időből kiindulva gondolhat világ­csúcsjavításra? - Nem, semmiképpen sem. Nem tudom elképzelni, hogy ajzószer nél­kül 9,92 alá kerüljön. Szerintem ez teljesen lehetetlen. • Beámon 890 cm-es távolug­ró világcsúcsa már nagyon „sza­kállas", mikor adja át a múltnak? - Már több ízben megközelítet­tem, párszor nem sokon múlott az új rekord. Magaslati pályán biztosan hamarabb sikerülne túlszárnyalni, de én „normál" magasságban sze­retnék rekordot javítani. Az sokkal nagyobb fegyvertény. • önről köztudott, hogy a dop­ping nagy ellenzője. Melyik a leg­hatásosabb mód likvidálására? - Ez egy olyan nyavalya, mely nemcsak a sportot mérgezi, de az élet egyéb területein is nagy károkat okoz. Ezért szüntelenül beszélni kell a kábítószerek átkos hatásáról. De nemcsak beszélni... • Milyenek a sporttal kapcso­latos további tervei? - Már csak rövidlejáratúak. Min­dig egy évre előre tervezek. A követ­kező idény roppant nehéz, és szá­momra igen fontos lesz. • Közeleg a barcelonai olim­pia. Rajthoz áll Spanyolországban a hatszoros olimpiai bajnok is? - Még nem tudom. Ez majd csak a jövő évben dől el. Abban viszont már most biztos vagyok, hogy 1993­ban végleg szögre akasztom futóci­pőmet. • És mi lesz azután? -Több lehetőség is kínálkozik. Például a showbiznis területén. A szórakoztató ipar nem ismeretlen számomra, mint biztosan tudja, több lemezem is megjelent, önéletrajzom megírásának gondolata is foglalkoz­tat. Mindez sok időt vesz majd igénybe. • Az edzöségre nem gondolt? - Santa Monica egyik klubjától már kaptam ajánlatot. • Leghőbb vágya? - Egészségesnek maradni. (I'm)

Next

/
Oldalképek
Tartalom