Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)

1990-08-22 / 196. szám, szerda

Kapcsolatteremtés „S a hozzáértő, dolgozó nép okos gyülekezetében hánynivetni meg száz bajunk." A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének első konferenciáján - ez év májusában - az országos képviselőtestület, azon belül a vezetőség feladatul kapta a Szövetség külső és belső kapcsolatainak megszervezését. A kapcsolatteremtés a mi szempontunkból azt is jelenti, hogy kilépünk az ismeretlenség homályából, átvesszük testvérszervezeteink tapasztalatait, tájékoztathatjuk hazai és külföldi szakmán belül barátainkat terveinkről, elképzeléseinkről. Természetesen, tesszük ezt mind azzal a céllal, hogy nemzeti kisebbségünk iskolái országos, esetleg európai színvonalra emelkedjenek. Elsődleges feladatunknak tartottuk tisztázni kapcsolatainkat az FMK, az MKDM és az Együttélés politikai mozgalmakkal. Erre a három mozgalom képviselőjének komáromi felszólalása, valamint e mozgalmak oktatási programja kötelezett bennünket. A komáromi konferencia résztvevői meggyőződhettek arról, hogy e három politikai mozgalom felül tud emelkedni választási, ha úgy tetszik, politikai érdekein, amikor nemzeti kisebbségünk oktatásügyének felemeléséről, művelődési szerkezetének progresszív átalakításáról van szó, ha a negyven év politikai rendszere tiporta pedagógus-kreativitásnak, a tanulók önrealizálódásának megújulása kerül előtérbe. A Szövetség megbízásából tárgyalásokat folytattunk Tóth Károly, dr. Janics Kálmán és dr. Duray Miklós elnök urakkal. A tárgyalások kronológiáját mellőzve, a komáromi konférencia határozatainak szellemében a tanítóközösség legfontosabb problémáit vitattuk meg. Megegyeztünk abban, hogy a három politikai mozgalom támogatja a Szövetség azon elképzeléseit, melyeknek értelmében az oktatásügyi tárca vezetőjének egyik helyettese magyar nemzetiségű legyen, aki egyúttal a „nemzetiségi főosztályt" is irányítaná. A „nemzetiségi főosztálylyal" kapcsolatban (azért az idézőjel, mert a szlovák változat magyar fordítása még nem terjedt el a köztudatban) hangsúlyozzuk: személyi változásokra lenne szükség. A „főosztály" szerkezeti felépítése, működési mechanizmusa nem képezhette vita tárgyát, ugyanis azt nem ismerjük. Nemzeti kisebbségi létünk egyik fontos kérdése a pedagógusképzés, s az ennek kapcsán felmerülő komáromi főiskola vagy egyetem kérdése. A felsőoktatási intézmény szükségességéhez nem fér kétség. Tehát kell. Ebben mindnyájan egységesek voltunk. Azt kell eldöntenünk, mit akarunk; főiskolát vagy egyetemet? Milyen előfeltételek megteremtésére van szükség a beindításához? Magától értetődő, ezek olyan kérdések, amelyekről sem a Szövetség, sem a három politikai mozgalom egyedül nem dönthet. Ezért Szövetségünk azt ajánlja, a szervezést magára vállalva, hogy szeptember első felében találkozzon a Szövetség tizenkilenc tagú választmánya a Szövetségi Gyűlés és a Szlovák Nemzeti Tanács magyar nemzetiségű • képviselőivel. Ezen a találkozón kidolgoznánk egy közös tervet, amely természetesen nem nélkülözheti a jogi, a közgazdasági, valamint a szakmai megalapozottságot sem. A terv megszületése, elfogadása után a Szövetség és a megbeszélésen részt vevő mozgalmak képviselői a tervezet szellemében tevékenykednének. A mozgalmak vezetői egyetértettek abban, hogy a hazai magyar oktatásügyet egységes egészként kell értelmezni, s minden, ezt érintő problémát, azok megoldását a Szövetségre bízzák. Ugyanakkor a Szövetség kötelezte magát egy olyan szakértői csoport létrehozására, amely akár egy-két nap alatt képes az oktatásügyünket érintő bármely javaslat kidolgozására, annak eljuttatására az SZNT-be, illetve a Szövetségi Gyűlés képviselőinek. A politikai mozgalmak vezetői nemcsak erkölcsi, hanem anyagi támogatásukról is biztosították a Szövetséget. A közeli napokban utalnak át folyószámlánkra, anyagi lehetőségeikhez mérten, egy bizonyos összeget. Az, hogy a több mint négyezer tagot számláló Szövetség mögött három politikai mozgalom hatalmas, oktatásügyünket politikailag nem megosztó erkölcsi ereje áll, meghozta munkakedvünket, megszűnt bennünk az elhagyatottság érzése. Úgy tűnik, a „turáni átok" nem mindig visszatérő jelenség. A Szövetség elhatározása: a mozgalmakhoz kötődő tevékenységét szeretné a fair play alapján kifejteni. ígéretesen fejlődnek kapcsolataink a Szlovák Pedagógus Fórummai is. Már május végén felvettük a kapcsolatot Slaninka úrral, a Fórum elnökével. A többórás tárgyaláson megegyeztünk abban, hogy áttanulmányozzuk egymás programját, alapszabályzatát, s jogászok, közgazdászok bevonásával szeptemberben újból tárgyalóasztalhoz ülünk. Az* esetleges felmerülő akadályok eltávolítása után, a konföderáció elveit megtartva, belépünk a Szlovákiai Pedagógusok Uniója tagszervezeteinek sorába. Megismerkedtünk ezenkívül Jan Szarowski tanár úrral, a český Tešínben székelő hazai lengyel pedagógusok elnökével. Megküldtük az elnök úrnak programunkat és alapszabályzatunkat.. A napokban várjuk a választ, bízva.abban, hogy az pozitív lesz. ^ Kedvezően alakulnak kapcsolataink a magyarországi szervezetekkel, egyesületekkel, bár meg kell jegyezzük: a kölcsönös ismeret hiánya rányomja bélyegét egy-egy akciónkra. Mire gondolunk? A jóindulattal, segítő szándékkal felkínált akciók egész sorozata olyan gyors intézkedést kíván, amely hibalehetőségeket rejt magában. Vegyük például a Coménius Alapítvány, a Magyarok Világszövetsége vagy a nyári egyetemek kínálatait. Ezek nagyon későn jutnak el hozzánk, egyrészt azért, mert Magyarországon is most szabadultak fel az e rendezvények dotálására pénzösszegek, másrészt Szövetségünk is fiatal, ismeretlen az említett szervezők elótt, vajmi keveset tudnak rólunk. Mindezek ellenére a Szövetség járási elnökeinek közreműködésével már ezen a nyáron 30-35 kollégát küldtünk át Magyarországra, az említett rendezvényekre. A pozsonyi Magyar Kulturális Központ igazgatója, Kiss László úr már az ősz folyamán két akciónk, mégpedig a Kodály- és a Zsolnai módszerről tartandó előadások társszervezője lesz. Szándékosan hagytuk a végére az oktatásügyi tárcához fűződő kapcsolatunkat. A tárca vezetőivel az ominózus érsekújvári találkozó után hosszú ideig szüneteltek a kapcsolatok. A miniszter úr egyéb elfoglaltságára hivatkozva, nem tudott részt venni a komáromi konferenciánkon sem. Gondoljuk, mind a két fél tudatosította, ez a helyzet tarthatatlan, ki kell mozdulni a holtpontról. Kisebbségi oktatásügyünk kerekét előmozdítandó, nekünk kellett az első lépést megtennünk. A Szövetség nevében a régi-új tárcavezetőnek kinevezése alkalmából jókívánságainkat fejeztük ki. Talán ennek is köszönhető, hogy Hejný miniszterhelyettes úr a Szövetség elnökét meghívta egy értekezletre, amelyen a minisztérium munkatársain kívül a három kerületi osztályvezető, valamint Máté László vezetőségi tagunk vett részt. Ezen a tanácskozáson fogadta el, s adta feladatul a tárca a Nyugat-szlovákiai kerület osztályvezetőjének: a surányi közgazdasági középiskola magyar osztályait helyezzék át Érsekújvárba, vagy más megfelelő helyre. Itt született döntés arról is, hogy a Komáromban szervezendő szlovák nyelvű mezőgazdasági szakközépiskola első évfolyama - egy osztály - egyelőre a Komáromhoz legközelebb eső, hasonló szlovák nyelvű intézmény kihelyezett osztálya lesz. Ez volt egyébként a komáromi konferencia határozata is. Ezután az értekezlet után teljesítettük a tárca ama kérését, hogy pedagógusaink vegyenek részt az ún. szubkomissziók^ munkájában. Ha ott vagyunk, a döntéseket befolyásolhatjuk, vagy negálhatjuk. Ha nem, akkor is születik döntés, de nélkülünk. A miniszter úr személyes kérésére, amelyet a „nemzetiségi főosztály" vezetője tolmácsolt, július 27én a Szövetség elnöke több mint egyórás megbeszélésen vett részt a minisztériumban. Kováč miniszter úr és Vantuch miniszteri tanácsos úr a kapcsolatok normalizálását szorgalmazták, majdnem a nyitrai állásfoglalásukhoz tértek vissza. Miután konkrét témák megtárgyalására a Szövetség elnöke a vezetőségtől felhatalmazást nem kapott, a beszélgetés, melyet a miniszter úr irányított, az ismert témák körül forgott. A Szövetség elnöke értesült arról, hogy a miniszter kollégiuma elfogadta és a minisztertanács elé terjeszti a Nyitrai Pedagógiai Kar magyar tagozatának felújítására szánt béralappal kapcsolatos 450-500 ezer koronáról szóló javaslatot. A komáromi felsőoktatási intézmény kérdése is terítékre került. A tárca - Kováč miniszter úr véleménye szerint - nem zárkózik el e probléma elől, de úgy gondolja, hogy a fokozatosság elvét megtartva, körültekintőbben kell előkészíteni a dokumentumokat. Szó esett - a Szövetség elnöke vetette fel - a Pedagógiai Kutatóintézet szerkezeti változásairól, valamint az elsó magyar nyelvű magánszaktanintézet megszervezéséről is. Ha csak a búcsúzó miniszter gesztusáról van szó - biztos vagyok benne, hogy nemcsak arról -, akkor is elértünk valamit: van hol folytatni a megkezdett beszélgetést. Dr. Pukkai László, az, SZMPSZ országos választmányának elnöke Ján Chovanec a Slobodný piatok című hetilap főszerkesztő-helyettese, az ismert publicista és kommentátor, a Szlovák Rádió rehabilitációs bizottságának elnöke, kérésemre így foglalta össze az első nap első óráit. A kísértetjárásnál is rémesebb volt az az augusztus 21-i hajnali ébredés. A rádióból értesültem az eseményekről, abban a szekundumban indultam is a Zoch utcai épületünkbe. A téren szovjet tankok sorakoztak a rádió épületére irányított ágyúikkal, géppuskáikkal. A Nagyposta előtt talán éppen valamelyikük végzett a nemrégen még vérben fekvő, halott, ártatlan polgártársunkkal. Kilenc óra lehetett. A portán igazgatónkkal, Andrej Sarvašsal álltam, amikor a hosszúkabátos, magasnövésű szovjet őrnagy, altiszt és két géppisztolyos közkatona kíséretében átlépte a bejárati kapunkat. Az igazgató után tudakozódott. Én sarkonforduLtam és rohantam a bemondók földszinti stúdiójához s jelt adtam Milan Matejčík kollégámnak, hogy hagyja abba a hírek olvasását. Ekkor a mikforonhoz hajolva megszólaltam: „Igen tisztelt hallgatóink, búcsúzunk önöktől, mert ezekben a pillanatokban a szovjet hadsereg egységei megkezdték a rádió épületének megszállását." A végszónál már ott állt az őrnagy s mellette az igazgatónk is, aki izgatottan, ám határozottan tiltakozott az épület megszállása ellen. Sápadtan, remegő hangon, meg-megakadva beszélt, s mert hirtelenében nem jutottak eszébe a szükséges orosz szavak, felém fordulva utasított: „Jano, fordíts!" így cseppentem a tolmács szerepébe. Elsőnek főnökünket mutattam be, majd magamat. A szovjet őrnagy is bemutatkozott: Jegorov őrnagy vagyok - mondta. Sarvaš utasítására így folytattam: - A szlovák nemzeti felkelésben volt egy Jegorov őrnagyunk, ám az barátunk volt, nem úgy, mint ön." Jegorov válasza rövid volt: - Bocsánat, katona vagyok, parancsot teljesítek! - Önök itt lesznek ma, holnap, holnapután - mondta most már kissé csillapodva Andrej -, ám eljönnek a hétköznapok, s nekünk fel kell azokra készülnünk. Az őrnagy katonái közben mind nagyobb számban, emeletről emeletre elfoglalták az épületet s az ajtók elé, csőre töltött fegyverrel, „davaj gitárral" felszerelt őrségek álltak fel. Kikerültünk az épületből, s a kapu előtti lépcsőkről szóltunk az egyre sokasodó tömeg csillapítására törekedve. Innen beszélt Ladislav Mňačko, Laco Ťažký, Dominik Tatarka. Tatarka szavaira máig is jól emlékszem: - Barátaim, legfőbb célunk most a nyugalom. Hisz ezek barbárok, láthatjátok, hogy öldösik polgártársainkat a városban. Nyugalom, mert még rosszabbra fordulhatnak a dolgok. Milánnal a Duna felé mentünk, hogy felmérjük a helyzetet. A Šafárik téren véres volt a kövezet, az egybegyűltek, főként diákok, egyetemisták az itt lekaszabolt Danka Košanovát gyászolták, siratták, átkot kiáltva a megszállókra. Megpróbálkoztunk szót váltani a tankok tetején ücsörgő szovjetekkel. Ők egyre, akár valami hanglemez, hajtogatták: ellenforradalom van nálatok, ellenforradalom. S amikor az ő nyelvükön mondtunk ellent e hamis híresztelésnek, egy háromstráfos altiszt állt közénk, lehurrogva saját legényeit: - No, mi az, nem ismeritek a parancsolj? Tilos kapcsolatba lépni a civil lakossággal! Bennünket meg durván elkergetett. Még aznap megindultak a célratörő tanácskozások, hogy mielőbb sor kerülhessen az adásokra. A három adó felállításában és elindításában másokon kívül Zdeno Jedlička mérnök vezetésével döntő szerepet játszottak a rádió és a posta műszaki dolgozói, valamint dr. Laco Košťa, aki az akkori politikai és állami vezetés, valamint a rádió közt áz összeköttetés fontos munkáját végezte. (Laco, napjaink igazságügyminisztere, bizonyára megbocsátja nekem ezt a bizalmaskodásnak vehető megszólítást.) Számunkra, a későbbi menesztettek, kisemmizettek számára az eltelt 22 év során, ő a maga ars memorandijával, jelentette a hitet, a bátorítást. - Bennünket nem törnek meg - mondogatta mindig. - Megbirkózunk mindennel, ha szerény, szorító feltételek közt is, de megküzdünk a megpróbáltatásokkal. Bizonysággal elérkezik a nap, a mi napunk, mert lehetetlen, hogy az erőszak túléljen bennünket! (Folytatjuk) Kovács F. Lajos ajándéka 1987... A Csemadok Központi Bizottsága Pozsonyban levelet kap a Selmecbányán élő Kovács F. Lajostól. Tartalma a következő: Kovács F. Lajos méltó helyen szeretné tudni könyvtárát, ezért úgy határozott, hogy a Csemadoknak ajándékozza. A Csemadok Központi Bizottsága köszönettel nyugtázza Kovács F. Lajos nagylelkű ajánlatát, s úgy dönt, kerüljenek a könyvek a Selmecbányához legközelebb eső Csem'adok-szervezet birtokába. így a Csemadok losonci alapszervezete - elismervény fejében - még az év júliusában elszállítja a 385 kötetből álló könyvtárat. Az értékes könyvek között ott található Széchenyi Hitelje, valamint Madách Az ember tragédiája, melyhez Zichy készített illusztrációkat. Kovács F. Lajos Aradon született. Tizenöt éves, amikor a család 1911ben Selmecbányára költözik. Édesapja üveg- és porcelánkereskedő, ő maga szintén ezzel foglalkozik, közben jut ideje másra is. Beleszeret a gyönyörűszép vidékbe, mely rabul ejti. Már 1924-ben megjelenik tollából a Banská Štiavnica a okolie (Sprievodca turistov) című kiadvány, mely 1926-ban magyarul is napvilágot lát: Selmecbánya és környéke címmel. A kis 'útikalauz címtárból, monográfiából és illusztrációkból áll. Kovács F. Lajos járja a bányavidék hegyeit, felvételeket készít az épületekről, aknaszájakról, tárnabejáratokról, valamennyit számba veszi. Eredményeit különböző publikációkban teszi közzé. A leggazdagabb ismereteket a két részből álló topográfia tartalmazza: A jSelmec-Körmöci Érchegység bányászati emlékeinek topográfiája, valamint a Szepes-Gömöri Érchegység bányászati emlékeinek topográfiája. Mindkét munka kézirat a leírt létesítmények fényképtes dokumentációjá'val. Az egyik példány a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában, a másik az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattárában található. A Bányászat című folyóirat 1983/9 száma így ír az 1964-es levéltári fényképkiállitásáról: „Selmecbányán 1964 augusztusában, az Akadémia 1763-ban alapított első tanszékének 200 éves | jubileumi konferenciáján megjelentek nagy meglepetéssel szemlélték a levéltár emeletén megrendezett kiállítást, amely fényképeken mutatta be az egykori selmeci bányakerület még fellelhető értékeit. Kovács F. Lajos - e különleges fényképsorozat készítője - egyből ismertté vált a közép-európai bányászattörténészek körében. Közel 800 szakember írta ... egyből Ismertté vált a közép-európai bányászattörténészek körében (Böszörményi István felvétele) be elismerő sorait a kiállítás vendégkönyvébe. " Nagyon jó visszhangja volt az 1982. október 27-én Selmeckörnyéki bányák emlékei című kiállításnak is, melyet a Soproni Bányászati Múzeum gótikus pincehelyiségeiben rendeztek meg. Kovács F. Lajos többszáz bányászati felvételt készít. A belőlük rendezett kiállítás 1982 és 1989 között megjárja Sopront, Hévizet, Oroszlánt, Pécset, Rudabányát, Tapolcát és Dunaújvárost. Kiderül belőlük, hogy szerzőjüket nem csak a bányászat, hanem annak mellékágai (például a kohászat) is érdeklik. A Selmec romantikus, történelmi magvában élő idős kutatónál, aki jelenleg életrajzán dolgozik - Kovács F. Lajos az idén, április 8-án töltötte be a 94. életévét -, nemrégiben háromtagú küldöttség járt. A losonci Csemadok nevében Galcsík Károly köszönetét fejezte ki a nagylelkű adományozásért, s átadta Kovács F. Lajosnak a Csemadok Aranyérmét és Arany Plakettjét. Egyben meghívta Kovács F. Lajost, látogasson el Losoncra, és személyesen győződjön meg arról, hogy ajándéka méltó helyre talált a Csemadok nemrég visszakapott székházában. Ardamica Ferenc ÚJ SZÚ 4 1990. VIII. 22.