Új Szó, 1990. július (43. évfolyam, 153-177. szám)
1990-07-12 / 161. szám, csütörtök
Csütörtök, 1990. július 12. Ára 1 korona XLIII. évfolyam, 161. szám Befejeződött a Népi Kamara és a Nemzetek Kamarája 4. együttes ülése A kormány bizalmat kapott a Szövetségi Gyűléstől Nézetek ütköztetése a parlament ülésén • Szövetségi szintű nemzetiségi kormánybizottság • A Szövetségi Gyűlés határozata (Parlamenti tudósítónktól) - A Népi Kamara és a Nemzetek Kamarája 4. együttes ülése szerdán a szövetségi kormány programnyilatkozata fölötti vitával folytatódott. Előtte azonban Jirí Sedlák képviselő, aki az alakuló ülésen nem volt jelen, tette le a képviselői fogadalmat Rudolf Batték, a Népi Kamara elnöke előtt. Az ülésen, amelyet Konštantín Viktorín, a Szövetségi Gyűlés alelnöke vezetett, Marián Čalfa miniszterelnökkel az élen jelen voltak a CSSZSZK kormányának tagjai. Visszatérve még a parlament keddi tanácskozásának zárószakaszára, elmondjuk, hogy ebben felszólalt Vladislav Niedoba (Együttélés) is, egyebek közt támogatta a kormánynak a felekezetek, s a nemzeti ós etnikai kisebbségek iránti nagyobb türelemre való felhívását. Síkraszállt továbbá a lengyel -csehszlovák kishatárforgalom felújítása mellett. A tegnapi ülésen az első felszólaló Jan Sole (PF) a parlament elnökségének tagja a törvényhozó testület tagjainak felelősségéről és felkészültségéről, valamint a parlament és a kormány közti viszonyról szólt. Hangsúlyozta, hogy a sarkított megfogalmazások helyett sok esetben célravezetőbb lenne a különféle politikai irányzatokhoz tartozó képviselők közti személyes kapcsolat. Utána Karel Storne (PF) kért szót, s kíméletlen. bírálatban részesítette a Csehszlovák Televíziót, mivel kedd esti adása egyáltalán nem tükrözte a parlament tanácskozásának tartalmát és légkörét. Václav Tomis (MSZT) az észak-morvaországi bányászok és kohóipari dolgozók azon aggodalmának adott kifejezést, hogy a tervezett gazdasági változások következtében rosszabbodik szociális helyzetük. Ján Slota (SZNP) visszautasította Ondrej Huml (PF) előz&riapi állítását, hogy a SZNP lehetetlenné akarja tenni a parlament munkáját. Hangoztatta, hogy pártjának képviselői a szlovák nemzet büszkeségét védelmezik. Stanislav Pánis (SZNP) felszólalásában bírálta az előző kormányt, hogy nem tiltakozott egyes magyar vezetők csehszlovákellenes megnyilatkozásai ellen, majd a cseh képviselőkhöz intézve szavait megemlítette, hogy Dél-Szlovákiában a szlovák gyermekeknek távol eső iskolákba kell járniuk. Felszólalása végén felszólította Jozef Mikloško miniszterelnök-helyettest, vázolja, mi lenne a nemzetiségi kormánybizottság célja. Anna Ovčačková (MSZT) az egészségügyi ellátás hiányaira hívta fel a figyelmet. Ladislav Žáček (MSZT) a lakossági takarékbetétek elértéktelenedésének megelőzését sürgette. Pavol (Folytatás a 2. oldalon) Az elnöki iroda munkájának az átszervezését illetően Václav Havel elmondta, hogy létre hozták az alábbi részlegeket, élükön a következő személyekkel: belpolitika - Jiŕí Križan, külpolitika - Šaša Vondra, szociálpolitika - Véra Čáslavská, kultúrpolitika - Miroslav Masák, gazAlbánia A hét végén valószínűleg elhagyják az országot a menekültek (ČSTK) - Az albán hatóságok valószínűleg engedélyezik, hogy a hét végén menekültek ezrei hagyhassák el az országot és csatlakozzanak azokhoz a honfitársaikhoz, akik már Csehszlovákiában örülnek szabadságuknak - közölte a Tiranában levő diplomatákra hivatkozva az UPI hírügynökség. Az optimizmus jelei mutatkoztak meg az ENSZ-főtitkár különmegbizottja és az albán fél közötti tárgyalásokon is, s a nyugatnémet külügyi szóvivő is derűlátóan nyilatkozott: „Okunk van arra, hogy elhigyjük, a hét végén kiengedik az országból a menekülteket". Az olasz kormány szintén megkezdte az előkészületeket arra, hogy a menekülteket Dracból hajón szállítássá át Brindisibe. Az olasz külügyi szóvivő kijelentette: a hadművelet szervezése még néhány napig eltart, „lehet hogy egy-két napig, de lehet három vagy négy napig is". Giorgio de Andeis, Olaszország tiranai nagykövete az AFP hírügynökségének adott nyilatkozatában elmondta, már kiállították az útiokmányokat a 808 albán - menekült számára és a fővárosban némileg nyugodtabb lett a helyzet azután, hogy a csehszlovák nagykövetségen tartózkodott albánok elhagyták az országot. Nem várta ki viszont az utazási engedélyt az a hat fiatal albán, ^aki motorcsónakkal hajózott át az Adriai-tengeren, és kedden délután az olasz Otrantóban kötött ki. Politikai menedékjogot kért. (Folytatás a 3. oldalon) daságpolitika - Richard Wagner, míg a sajtószolgálat vezetője Michael Žantovský, aki egyben a köztársasági elnök szóvivője. Újdonság az emberi jogokkal foglalkozó részleg, amelynek egyelőre még nincs állandó vezetője. Ideiglenes vezetője Martin Bútora. A konzultánsok tanácsának vezetője Milan Šimeček lett. Tagjai többek között olyan hírességek, mint Tomáš Baťa, Miloš Formán és Martina Navrátilová. Az elnöki iroda vezetőjének a köztársasági elnök Karel Schwarzenberget nevezte ki. Az elnöki kol(Folytatás a 2. oldalon) Franciaországba - vízum nélkül (ČSTK) - Július 15-étől - három hónapot meg nem haladó időre - vízum nélkül utazhatunk Franciaországba. A rendelkezés életbe lépését megelőző jegyzékváltásra tegnap került sor a Külügyminisztériumban. A megállapodás kizárólag a turistautakra vonatkozik, a franciaországi munkavállalás esetében nem szűnt meg a vízumkényszer. A csehszlovák állampolgárok egy hónapot meg nem haladó időre ugyancsak vízum nélkül utazhatnak a tengerentúli francia felségterületekre. Mai számunkban: Kamatozó tőkebefektetés, mint gazdálkodási forma ...A pénzgazdálkodás a piacgazdaság szerves része, a nyereségképzés egyik formája. Ebben a bankban pénzünk nem elfekvő érték lesz, hanem hasznot hozó tőke. (4. oldal) ígéretek hálójában ... A 300 éves jubileumon is fenékig itták a keserűség poharát. Már akkor érezhető volt, a tízliteres elektromos vízmelegítők gyártása egymagában nem sokáig biztosíthat 140 embernek megélhetést. (5. oldal) Halovány csapatok és csillagok .. .Már nagyon régen tudjuk, minden sztárnak a csapatot kell szolgálnia. Ez a legfontosabb. Minél magasabb szinten teszik, annál nagyobb a kölcsönös haszon. Voltak-e egyáltalán csillagok a Mondialén? Talán csak Maradona idézte a múlt nagyjait... (7. oldal) Ülést tartott a Szlovák Köztársaság kormánya A nemzeti és a nemzetiségi érdekekkel összhangban (ČSTK és tudósítónktól) - Ülést tartott tegnap a Szlovák Köztársaság kormánya. Egyebek között áttekintette az adóreform koncepciójára és a gazdaságirányítási kormánytanácsának létrehozására vonatkozó javaslatot, valamint a rózsahegyi papírgyár építéséről szóló jelentést. Átszervezések az elnöki irodában Václav Havel sajtótájékoztatója (Munkatársunktól) - Václav Havel köztársasági elnök tegnap délelőtt sajtótájékoztatót tartott a prágai várban, amelyen hazai és külföldi újságírók vettek részt. Michael Žantovský, az elnök szóvivője ismertette azokat az átszervezéssel kapcsolatos terveket és feladatokat, amelyek az elkövetkező két év folyamán az elnöki iroda dolgozóira várnak. A tanácskozás után tartott sajtóértekezletén Vladimír Mečiar miniszterelnök Szlovákia külpolitikájáról nyilatkozva elmondta: Szlovákiában a külügyi szolgálatot vállaló szakemberek felkészítését fogjuk koordinálni, irányítani. Egyúttal minden egyes szinten tárgyalásokat kell kezdeni, hogy áttekintsük az államközi és nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő kérdéseket, mégpedig olyan értelemben, hogy ami állami, az a Külügyminisztérium ügye, s ami a nemzetközi kapcsolatokat ílléti, a köztársaságnak joga volna részt vennie bennük. Például a Szlovák Köztársaságot mi gátolja abban, hogy mondjuk szerződést kössön Ukrajnával. Vannak olyan nemzetközi területek, amelyek csak a szlovák kormánnyal szeretnének tárgyalni. Javasoljuk, hogy e tekintetben osszák fel a hatáskört. A Szlovák Köztársaság kormánya ilyen értelemben már fejt ki tevékenységet nemzetközi téren - példának hozhatom fel a konzuláris szolgálatot -, illetve a köztársaság, területén élő külföldiek esetében. Mindez az új minisztérium hatáskörébe kerül át. Természetesen a föderációs hatáskör megbontása nem jöhet számításba mindaddig, míg a törvényhozási szervek nem tárgyalnak róla, ós szükséges egy ide vonatkozó alkotmánytörvény is. E téren még egy tényező is van, éspedig az, hogy nem szeretnénk megbontani jelenlegi formájában a minisztérium irányította külkereskedelem monopóliumát, de intézményeket kell létrehozni Szlovákia területén is a nemzetközi kereskedelemben és az áru(Folytatás a 2. oldalon) Bécs Három ország javaslata az összeurópai folyamat intézményesítésére (ČSTK) - A párizsi csúcstalálkozót előkészítő bizottság tegnapi bécsi ülésén Ladislav Balcar nagykövet, a csehszlovák küldöttség vezetője előterjesztette Csehszlovákia, az NDK és Lengyelország közös javaslatát az összeurópai folyamat intézményesítésére. A tervezet az európai új politikai realitásokból és abból az új szerepből indul ki, amelyet a NATO és a Varsói Szerződés hivatott betölteni. Fő célja", összeurópai állandó intézmények létrehozása a biztonság elmélyítésére és az együttműködés fejlesztésére, a helsinki folyamatban részt vevő országok legfelsőbb vezetői, külügyminiszterei és szakértői rendszeres találkozói mechanizmusának létrehozása. A dokumentum indítványozza, hogy a 35 ország állam-, illetve kormányfői kétévenként tartsanak találkozót, s alakuljon meg az európai biztonsági és együttműködési tanács, amely miniszteri szinten álTedeumot celebráltak a minap Bánovce nad Bebravouban. Azt követően mondtak hálaadó szentmisét, hogy a helyi tanítóképző falán leleplezték Monsignore Jozef Tiso emléktábláját. Ö alapította a tanintézetet 1934-ben, majd ő is igazgatta. Az emléktáblát Ján Chryzostom Korec nyitrai püspök leplezte le és szentelte fel..." Nagyjából ennyit közöl a hírügynökségi jelentés, és az embernek ezernyi dolog jut róla eszébe. Kétségtelen, hogy itt Jozef Tiso rehabilitálásának előkészítéséről van szó. Nyíltan úgyszólván 1989. november 17-étől folyik ez a per. Titokban - nem kevés szlovák lelkében - attól a perctől, hogy 1947-ben a sajtóiroda világgá röpítette a hírt: a népbíróság ítélete alapján a Szlovák Állam volt elnökét Pozsonyban kötél által kivégezték. A politikai pályára lépett plébános a Hitler ellenes antifasiszta koahcio vezetőinek dontese alapján került rá még a második világháború idején a felelősségre vonandó háborús főbűnösök listájára. Nemzetközi viszonylatban azért találtatott bűnösnek, mert politikai tevékenységével hozzájárult a Csehszlovák Köztársaság felszámolásához, ellenséges kézre juttatásához. A szlovák nemzet zöme azért nem tudott neki megbocsájtani, mert a Felkelés kitörése után segítségül hívta Hitlert, majd az antifasiszta küzdelem vérbe fojtása után katonai parádén vett részt, Tedeumot celebráltak, német tábornokokat tüntetett ki, és ezt mondta 1944. november l-jén: „Dicsőség Adolf Hitlernek, dicsőség hadseregének, minden munkatársának, az SS egységeinek, dicsőség az itt jelenlevő tábornok uraknak és a többi hadosztályparancsnoknak, amiért segítségünkre siettek..." A hírszolgálati irodának a bánovcei Tedeumról szóló jelentését csak néhány lap közölte. Ennek ellenére - nem tudni, hogyan - már százezrek állást foglaltak Pozsonytól Ágcsernyőig a kérdésben. Van, aki habzó szájjal azt állítja, hogy Szlovákia népének eddigi legnagyobb történelmi tévedése a Felkelés volt. Mások merőben másként vélekednek. Azokra gondolnak, akiknek 1944 augusztusában volt mersze fegyvert fogni a százszoros túlerőben levő ellenséggel szemben. A németek és a hazai gárdisták által felégetett falvak elpusztított lakosságára gondolnak, és arra a 60 ezer állampolgárra gondolnak, akiket a Szlovák Állam éveiben származásuk miatt külföldre hurcoltak, rabszolgaként dolgoztattak, halomra gyilkoltak. Ami negyven egynéhány esztendeje bűntett volt, az ma sem minősíthető emberséges cselekedetnek. Aligha van még egy ország a világon, amelyben egy háborús bűnös középületen emléktáblát kapott volna. Nálunk most ez is megtörtént. Vajon lehet egyszerre szeretni a Felkelést is, meg Jozef Tiso volt köztársasági elnököt is? TÓTH MIHÁLY talában évente kétszer tanácskozna. A csúcstalálkozó vitatná meg az európai együttműködés fejlesztésének elvi kérdéseit, a tanács konzultációs és egyeztető funkciót töltene be, a különböző^ területeken való együttműködés időszerű kérdéseit vitatná meg. A háromoldalú javaslat feltételezi egy kicsi, de hatékony állandó titkárság létrehozását is, melynek fővárosa esetleg Prága lenne. A biztonsági struktúrák megerősítése érdekében a három ország ajánlja két központ létrehozását is - az egyik a bizalom és a biztonság megszilárdításának kérdéseivel, a leszerelés ellenőrzésével foglalkozna, a másik pedig a konfliktusok megelőzésével, illetve megoldásával. A határvédelemről (ČSTK) - Idén Prágában immár második alkalommal tartottak találkozót a csehszlovák-nyugatnémet határ védelméről. A tanácskozáson - amélyen az NSZK határőrségének vezetői, valamint a csehszlovák határrendőrség szervezésével megbízott munkacsoport tagjai vesznek részt - a hazai szakértők megismerkedhettek a nyugatnémet határőrizeti szervek tapasztalataival. A találkozón áttekintették a jövőbeli együttműködéssel, ezen belül főleg a szervezett bűnözés megelőzésével összefüggő kérdéseket is. Nagy fogás (ČSTK) - A prágai Ruzynéi repülőtér vámigazgatóságának dolgozói tegnapra virradó éjjel nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le, amelyet két afrikai futár juttatott el a CSSZSZK-ba. A 40 kg marihuanát különlegesen kialakított rejtekhelyen fedezték fel. A csempészek leleplezése a szolgálatot teljesítő vámőrök következetes munkájának és éberségének köszönhető. K é t T e cl e vi m