Új Szó, 1990. július (43. évfolyam, 153-177. szám)

1990-07-11 / 160. szám, szerda

14. labdarúgó-világbajnokság Miért a döntő lett volna kivétel? Minden idők leggyengébb döntőjének tartja a világsajtó a Német Szövetségi Köztársaság - Argentína finálét. Van benne valami. De miért a döntő lett volna kivétel a Mondialén, hiszen az egész világbajnokságot csak úgy emlegetik, hogy 1962 óta nem volt ilyen alacsony színvonalú futballfesztivál. És bizony azóta láttunk néhány nem éppen szívderítő seregszemlét. Az idei azonban majdnem mindenkit elszomorított. Szurkolókat és szakembereket egyaránt. Két fő dolog miatt: bíráskodás és kivá­rásos játék. Ha szidták (és joggal!) a dön­tő játékvezetőjét, a mexikói Codesalt, akkor eszünkbe kellett, hogy jussanak a többiek: Fredriksson, Cardelliono, Kohl, Courtney, Vautrot és mások, bele­értve a partjelzőket. Mindnyájan olyan baklövéseket csináltak, hogy azokért még a sörmeccseken is megkergették volna őket. Nem egy világbajnokságon! Ahol ugye nem italra ment a játék. Felme­rül a kérdés: miért ez a zűrzavar a bírók között? Mi és ki keverte meg őket, hogy botrányt botrány után idéztek elő ítéleteik­kel? Maradona maffiáról beszélt. Sze­rinte csak úgy tudták őket megállítani (elismeri, a németek jobbak voltak), hogy a nyakukra küldték Codesalt. De ki a maf­fia? Maradona nyíltan nem mondta ki, ám minden kétséget kizáróan a FlFÁ-ra gon­dolt. Hogy a nemzetközi szövetség „súgott" a bíróknak, azt a vak is láthat­ta és tapasztalhatta. Gondoljunk csak Itália esetére. A FIFA, amely a világbaj­nokság előtt többször is felmérést, ellen­őrzést és fejtágítást rendezett a kiválasz­tott „sípmestereknek", tulajdonképpen csalásra, tehát sportszerűtlenségre uszí­totta a játékvezetőket. A bírókat, a sport­szerűség, a tiszta játék őrangyalait. Es ők eléggé otrombán, szégyentelenül csaltak is. Hol egyik, hol másik csapatnak. Ahogy a „felsőbb elv" megkívánta. A szabályok szigorú betartása leple alatt kényük­kedvük szerint - persze nem összeté­vesztve a csapatokat - osztogatták a piros és sárga lapokat, a partjelzők pedig, mintha a megboldogult május elsejei felvonulásokon lettek volna: ál­landóan fenntartották a zászlójukat. Természetesen csak akkor, ha az a csapat támadott, amelyiknek nem volt „szabad". Egyszóval a játékvezetők szomorú fesztiválja (is) volt a Mondiale. Hogy a bí­rák mennyire elfogultak voltak egy-egy válogatottal szemben (vagy csak úgy fi­togtatták atyaisteni jogkörükből eredő ha­talmukat), azt a mexikói bizonyította a döntőn: nem látta, amikor Brehme lábát elhúzta az argentin kapus (előtte a lest sem látta!), elnézte, amikor a má­sik oldalon Matthäus finoman elakasz­totta a tizenhatoson belül Calderont, de a hajrában már „tisztán látta" a Völ­ler elleni szabálytalanságot. Erről bizo­nyára annyit fognak még vitatkozni, mint az 1966-os angol-nyugatnémet döntő harmadik, Hurst által lőtt góljáról. Elhisz­szük, senkinek sem tetszett, miszerint az argentinok egész a döntőig jutottak „ellenfutballjukkal", ám a sportszerű­id J SZÚ 1990. VII, 11. Aki szelet vet... Minden olasz lap nagy terjedelem­ben foglalkozik a vb-döntővel és az olasz közönség Maradona elleni tünte­tésével. Az újabb „Maradona-eset", ahogy az a mini közvélemény kutatás­ból kitűnik, ismét két részre osztotta az olaszokat. Claudio Martelli, az olasz kormány alelnöke: „A publikum haragja egyetlen játékos ellen eltúlzott volt. A nézők viselkedésére minden bizonnyal kiha­tott, hogy Argentína tizenegyesrúgá­sokkal ütötte el Olaszországot a továbbjutástól." Luciano Moggi, az SSC Napoli vezéri­gazgatója: ,,A közönség viselkedése elfo­gadhatatlan és szégyenletes volt. Nem tudom, hogy a bíró, a döntőn mutatott játék, vagy a szurkolók viselkedése volt-e a legszomorúbb." Franco Carraro, Róma polgármestere: „Maradona a pályán nagy játékos, de azon kívül provokatör. Eljön Rómába és kineveti Rómát; Nápolyban megpró­bálja felheccelni a szurkolókat az olasz csapat ellen. Aki szelet vet, vihart arat..." Lucca de Montezemolo, a Mondiale szervező bizottságának elnöke: „Az egész világbajnokság folyamán akkor éreztem magam a legkellemetlenebbül, amikor a nézők fütyültek egyes orszá­gok himnuszainak játszásakor, bele­értve Argentínát. Ilyesmi megengedhe­tetlen. " Antonio Matarrese, az Olasz Labda­rúgó Szövetség elnöke: „Megszoktuk Maradona különcködéseit; a gond azonban az, hogy mindent elnéznek neki." Italo Allodi, az SSC Napoli volt vezér­igazgatója: ,,Maradona a labda művé­sze, és csak azért kifütyülni, mert valaki­nek nem rokonszenves, annyit jelent, mintha elítélnénk Picassót azért, mert kommunista. Argentínában sok olasz él, megsértettük történelmünk egy kor­szakát." ség értelmében nem kellett volna min­den moccanásukat büntetni. És itt vagyunk a kivárásos labdarú­gásnál, amely teljes fényében ragyo­gott a Mondialén. Ugyanis mit szólnak ehhez a vb színvonalát hivatalból mente­gető, a játékot csak azért is dicsérő, csodaszépnek látó szakemberek? Mond­hatnak bármit. Mindent láttunk. A Mondia­le előtt sem nagyon akartunk hinni nekik, de annyi jót és szépet ígértek, hogy szinte akaratlanul megszédültünk az örömtől. Aztán a válogatottak nagy-nagy több­sége nem azzal a céllal lépett pályára, hogy győzzön, hanem hogy elkerülje a vereséget (a híres-hírhedt Herrera szelleme?). És mit tettek ennek érde­kében? Megszállták a középpályát, romboltak, igyekeztek szétverni a játé­kot, abban bízva, hogy „találnak" egy gólt; és ha ez nem sikerül, még mindig van remény: a tizenegyesrúgások! És ezzel a kegyetlenül szigorú hadrenddel és felfogással az edzők megölték a lát­ványosságot, a csapatok nem tudták lekötni a nézők figyelmét. Érdektelen, eseménytelen, unalmas meccseket lát­tunk, amelyeket a futball semleges (?) főszereplői, a bírák színeztek piros és sárga lapokkal. Ha ezt a labdarúgó akar­ta csinálni, nem hagyták. Amint a csatár átlépte a felezővonalat, egyszerűen fel­rúgták. Rengeteg volt a szabálytalanság. A gyengébb csapat nem hagyta játszani a jobbikat. Egyszóval: fő a biztonság. Ha valamelyik együttes vezetést szerzett, még jobban ügyelt a „bekkelésre". A kivárásos futball egyértelmű tér­nyerése, sót már-már hivatalos tudo­másvétele azt eredményezte, hogy iz­zadtságszagú munka lett a gyönyörű játék. Erre pedig nem vevő a néző. Az eredménycentrikus tétmérkőzések lassan kiölik a labdarúgásból a látványt, a fantá­ziát. Élvezhetetlenné teszik. Hogy azért volt izgalom a Mondialén? Igen, a sokat vitatott tizenegyespárbaj, amelyet szinte minden szakember a pokolba kíván. Ugyanis kevés köze van a játékhoz. Mert mégsem az utcate­rek bajnoksága, hanem az angol-nyugat­német meccs hosszabbítása után például a világbajnokság döntője volt a tét. Az ír válogatott „döntetlenes" menetelését lát­va szinte megborzongtunk, hogy valaki nyeretlenül is lehet világbajnok. Mert vari­nak tizenegyesrúgások! De ki tud ennél jobbat? Felgyorsult világunkban nincs idő megismételni a mérkőzéseket. El kell dönteni. Még irreális alapon is? (T. V.) Császári pompával fogadták Frankfurtban a világbajnok nyugat­német labdarúgó-válogatottat. A városház erkélyén- balról jobbra: Littbarski, Brehme, a csapatkapitány Matthäus és egé­szen jobb oldalt Klinsmann. (ČSTK-felv.) Császári fogadtatás Passarella lesz Bilardo utóda Edzőkeringő A Mondialén szerepelt csapatok háza táján nagy a sürgés-forgás. Nemcsak a játékoskeretekben lesz­nek nagy változások, de az edző­posztokon is. Távoznak a leszere­pelt csapatok mesterei, de nem ma­radnak helyükön a döntő résztvevői­nek trénerei sem. Franz Beckenbauert volt játé­kostársa, a 96-szoros válogatott Berti Vogs váltja fel. A bűnbak bra­zil Lazaroni Firenzébe távozik. A hálátlan posztra több jelentkező is akadt. A volt válogatott kapuson Emerson Leaon kívül Roberto Fal­cao, valamint Carlos Perreiera ne­ve is szóba került. Az utóbbi játékos az Egyesült Arab Emírségeket ve­zette az olaszországi vb-n. A ju­goszláv Milutinovics, aki a Mondia­lén Costa Rica csapatával a kelle­mesebb meglepetések közé tarto­zott, a mexikói Pumas klubhoz szer­ződik. A holland Beenhakker a to­vábbiakban az Ajaxot vezeti, s he­lyében mindenki szívesen látná Jo­hann Cruyffot, akit viszont szer­ződése még a Barcelonához köti. A szimpatikus angol Bobby Robsont a PSV Eindhoven szer­ződtette. Úgy hírlik, Linekeréket a továbbiakban az Aston Villa edző­je, Graham Taylor vezeti. Az, hogy a szovjetek mestere Lobanovszkij és a koreai gárda edzője, Li Ho Taík lemondott, senkit sem lepett meg. Mint ismeretes, Jozef Vengloštól Milan Máčala vette át a váltóbo­tot. (č) A bátor bíró - Hogy kiállítottam két argentin játékost és tizenegyest ítéltem Ar­gentína ellen ez a dél-amerikaiak hibája volt, nem pedig az enyém - mondotta hazatérése után Edgardo Codesal, a vb-döntő mexikói játékve­zetője. - Pályafutásom során so­sem hagyott el bátorságom, és boldog vagyok, hogy így történt a világbajnoki döntő során is. A megítélt büntetővel kapcsolat­ban a következőket mondta Codesal: „Az argentin játékos azon igyeke­zetében, hogy elérje a labdát, sza­bálytalanul akadályozta a nyugat­német csatárt, aki elesett. Szerin­tem ez szándékos szabálytalanság volt, ezért ítéltem büntetőt." • Visszafogadták az angol labdarú­gócsapatok az európai kupatornákra! Mint ismeretes, 1985-ben, az emlékeze­tes brüsszeli tragédia (39 halott) után tiltották ki kontinensünkről a szigetorszá­giakat. Az UEFA tegnap háromórás vita után döntött az angolok javára. Tehát az idén láthatjuk a Manchester Unitedet (KEK) és az Aston Villát (UEFA Kupa). A bajnok Liverpoolnak még három esz­tendőt kell várnia. A nyugatnémet válogatott hazaérke­zése, bevonulása Frankfurtba valóban császári díszmenet jellegét öltötte. Beckenbauer szövetségi kapitányt és csapatát nemzeti hősnek kijáró tiszte­lettel ünnepelte a Majna-parti nagyvá­ros. A virágkoszorúkkal díszített gép­kocsik végeláthatatlan embertömeg gyűrűjében hajtattak be Frankfurt köz­pontjába, a Römer térre. És amikor Beckenbauer, majd Matthäus csapat­kapitány a városháza erkélyén magas­ba emelte a győzelmi trófeát, a hetven­ezres, zászlóerdőt lobogtató tömeg elképesztő üdvrivalgásba tört ki. Amíg a józan többség minden intelem nélkül is megfelelő keretbe tudta ágyazni a drámai sporteseményt, addig egy igen hangos kisebbségnek sikerült a brutalitás és a gusztustalanság szuperlatívuszával „megajándékozni" az 1990-es labda­rúgó-világbajnokságot. A keletnémet szurkolók is sajátjuk­ként ünnepelték a nyugatnémet válo­gatott világbajnoki címét. Berlin öröm­mámorban úszott, a város petárda és autókürtök fülsiketítő zajától volt hangos, a Brandenburgi-kapunál és Nyugat-Berlin szívében igazi szilveszteri hangulat ural­kodott. A város mindkét részében sok helyen órákra megbénult a forgalom, mert az utcákat ellepte a zászlókat lengető, győzelmi táncot lejtő tömeg. Berlin keleti felében nemcsak á fut­ballrajongók ünnepeltek. A parlament épületével szemközti parkban már a döntő közben verekedést provokál­tak a futballhuligánok, majd a mérkő­zés után mintegy 400, álarcos fiatal birodalmi zászlókat lobogtatva és Hit­lert éltető jelszavakat kiabálva az Ale­xanderplatzra masírozott és válogatás nélkül rátámadt a járókelőkre. A rend­őrség csak késve avatkozott be, így fordulhatott elő, hogy a randalírozók több tucat kirakatot bezúztak, egy rend­őrt súlyosan megsebesítettek. Végül 11 rendbontót őrizetbe vettek, xxx • Argentína válogatottja ugyan ve­reséget szenvedett a döntőben, de szurkolói ugyanolyan ünneplésben ré­szesítették Buenos Airesben, mint 1986-ban, amikor világbajnok lett. Ti­zenöt órás repülőút után a küldöttség 20 kilométeres triumfális utat tett meg hat óra alatt a repülőtérről a város szivébe. A Casa Rosada palota erkélyén Carlos Menem, köztársasági elnök fo­gadta a labdarúgókat. A csapatot mintegy 50 000 ember éltette. - Bajnokok vagy­tok, köszönjük nektek, mindent meg­tettetek hazátokért, a játékvezető győ­zött le benneteket - kiáltották világgá a transzparensek. Ďiego Maradona, aki a vb záróünnep­ségén nem volt hajlandó kezet adni Joao Havelange elnök­nek, hazatérése után sem titkolta csalódását: „Meg kell mondanom Dalmita lányom­nak, hogy a labda­rúgásban is létezik maffia. A tizene­gyes, amellyel vereséget szenvedtünk, kitaláció volt. Utoljára játszottam az argentin csapatban, eljött az ideje, hogy átadjam helyemet a fiatal, tehet­séges játékosoknak. Nápolyban még két évig szeretnék futballozni, aztán végleg haza megyek." Julio Grondona, az Argentin Labdarúgó Szövetség elnö­két az olasz szurkolók bosszantották a legjobban: „Fütyültek a himnuszunk alatt és Maradona minden megmozdu­lása alkalmából. Mit vétettünk az ola­szoknak azon kívül, hogy az elődöntő­ben legyőztük őket?" Az elnök egyúttal megerősítette, nem fogja Bilardo edzőt győzködni, hogy hosszabbítsa meg szer­ződését, amely decemberben lejár. Min­den valószínűség szerint Daniel Passa­rella, az 1978-as világbajnok argentin válogatott csapatkapitánya, Menotti edző nagy barátja lesz Bilardo utóda. Menotti már bejelentette: az új szakvezetőnek Argentínát vissza kell állítania a támadó futballra, amellyel 12 esztendővel ezelőtt meghódította a világot. (sr) Sportfogadás A športka 27. játékhete I. húzásának nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 1 nyertes á 300 000 korona, III. díj: 75 nyertes á 22 767 korona, IV. díj: 5052 nyertes á 588 korona, V. díj: 105 226 nyertes á 47 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. díj: 9 nyertes á 203 288 korona, II. díj: 3 nyertes 203 288 korona, III. díj: 737 nyertes á 1989 korona, IV. díj: 17 149 nyertes á 142 korona, V. díj: 189 745 nyertes á 18 korona. A Sazka 27. játékhetének nyere­ményelosztása: I. dij: nincs nyertes, II. díj: 45 nyertes á 6237 korona, III. díj: 873 nyertes á 748 korona. Az 5 a 40-ből Olimpiai Sazka 27. játékhetének nyereményelosztása: I. díj: 2 nyertes á 128 882 korona, II. díj: 11 nyertes á 15 629 korona, III. díj: 174 nyertes á 2964 korona, IV. díj: 6551 nyertes á 118 korona. (ČSTK) Miniküldöttség utazik a spliti Eb-re? Atlétáink továbbra is gyengélkednek A gyaloglók viszik a prímet • Ki követi Kucej, Železný és Brenkusová példáját? • A jövő ígérete: Végh Hajnalka • Sedláková végképp kiégett? Bármilyen hihetetlenül is hangzik, válogatott atlétáink közül - ha leszámítjuk a maratoni futókat és gyaloglókat - az eddigi versenyek során mindössze hárman teljesítették a spliti Európa-bajnokság kiküldési szintjét. Mindjárt hozzá kell tennünk, versenylehetőségben nem volt hiány, sőt. A Grand Prix-viadalokon kívül több rangos nemzetközi találkozón is bizonyíthattak volna legjobbjaink. Sajnos nem így történt. Egy-két kivételtől eltekintve mindig úgy tűnt, hogy majd a legközelebbi versenyen születnek a jó, vagy legalábbis reménytkeltő eredmé­nyek. Mindeddig azonban hiába vártunk a „feltámadásra". Nem egészen két hét múlva, a prágai országos bajnokságon lesz már talán valóban az utolsó bizonyí­tási lehetőség. Ha ott sem szedik össze magukat legjobbjaink, akkor csak miniküldöttség utazik a kontinens-bajnokságra. Négy esztende­je a stuttgarti Eb-n 31 csehszlovák atlé­ta rajtolt. Most a ve­zetőség, ismerve a sportág nyomorú­ságos helyzetét, csak 25 tagú csapattal számol. Úgy tűnik azonban, ez a szám sem reális, mert az eddigiek során mindössze 12-en teljesí­tették a kiírt szinteket, s ebből a számból ketten maratoni futók és heten gyaloglók, ráadásul az utóbbi számban országon­ként csak hat versenyzőt lehet nevezni; így egyikük nem rajtolhat. Az említett három atléta a gerelyhajító Železný, a gátfutó Kucej és magasugró Brenkusová. Exvilágcsúcstartó gerely­hajítónk rendkívül sérülékeny, é.s emiatt jóval kevesebb versenyen indul, mint ve­télytársai. Az idei évadot is sérüléssel kezdte, de úgy tűnik, az NSZK-beli gyógykezelés jót tett neki, mert első nagy viadalán, Oslóban 86,02 méteres kiváló eredménnyel győzött. Igaz, hogy a világ­rekord azóta ismét közelebb került a 90 méterhez, de ha Železnýnek a Norvégiá­ban elért dobáshoz hasonló eredményt sikerül Splitben elérnie, dobogóra kerül­het. Ján Kucej formája is biztató. 400 m gáton először Tokióban, majd a Po­zsony Nagydíjon teljesítette a szigorú szintet, és a nemrég lezajlott ligaverse­nyen csak négy századdal maradt el tőle. Mindezek ellenére neki nincsenek érmes esélyei Jugoszláviában; már az is siker­nek számítana, ha a döntőbe verekedné magát. / Jana Brenkusová néhány nappal ezelőtt egy „szakállas" országos csúcsot adott át a múltnak. Az atlétikai liga máso­dik fordulójában, Pozsonyban, tikkasztó hőségben 193 cm-t ugrott és 1 cm-el megjavította Mračnová 14 éve fennálló rekordját. Az egyébként gyatra színvona­lú viadal további reményteljes eredmé­nyét a Slávia UK színeiben versenyző, és mindössze 17 esztendős dunaszerdahe­lyi Végh Hajnalka érte el, aki 184 cm-s ugrásával Brenkusová mögött a második helyen végzett. Úgy tűnik, a csehszlovák atlétika egy­kori nagy ígérete a fedettpályás vb-ezüst­érmesünk, Sedláková képtelen kilábalni a hullámvölgyből. Amikor a szezon elején nem teljesítette a beharangozott két perc körüli időt 800 m-n, ezt sokan a mexikói edzőtáborozás rovására írták. „Még fá­radt a magaslati levegőn tartott edzések­től" - mondogatták. A fiatal atlétanő ered­ményei azonban a továbbiakban is elma­radtak a várakozástól, és igen gyenge időkkel, általában a vert mezőnyben vég­zett. A szlovák bajnokságon például a 16 évvel idősebb Podkopájevával szemben maradt alul. Másnap kétségbeesett kísér­letet tett az 1500 méteres távon, ám ez sem sikerült. A további vereséget a ver­seny feladásával előzte meg. Nem való­színű tehát, hogy a még nem is olyan régen Kratochvílová utódjának kikiáltott futónő bekerül a spliti keretbe. Erre első­sorban a tízpróbázó Zmélíknek (mindösz­sze 11 pontja hiányzik a szint teljesítésé­hez), továbbá a vágtázó Valiknak, a ma­gasugró Ruffíninak és a hétpróbázó Pod­radckának van esélye. Minden további nevezés kellemes meglepetésnek számi­tana (Q v )

Next

/
Oldalképek
Tartalom