Új Szó, 1990. július (43. évfolyam, 153-177. szám)

1990-07-26 / 173. szám, csütörtök

• Ebéd a tarlón Aratók között Dús kalászok a Varjúdomb dűlőben ÚJ szú 5 1990. VII. 26. A Töketerebesi járásban többször átfutó záporok parancsoltak hosszabb-rövidebb kényszerpihenőt az aratóknak, de amlht arra lehetőség nyílott, mindenütt nagy igyekezettel folytatták a gabona betakarítását. Az Ung-vidék legnagyobb gabonatermesztő gazdaságának számító nagykaposi Béke Földműves-szö* vetkezetben ottjártunkkor tizennégy kombájn dolgozott a földeken. A kaposkelecsényi kertek alatt négy „tizenhatos" vágta a 70 hektáros Veresdomb dűlőben kasza alá érett gabonát. A dűlő szélén - minden eshetőségre felkészülve - traktoros eke, néhány méterrel tovább tartálykocsi. Ennek árnyékában pihentek a kombájnosok, akiknek éppen a váltótársaik ültek a gépeken. - Hogy megy a munka? - Ma nem panaszkodhatunk. Igazi nyárias az idő, aztán a termés is kitűnő - mondták szinte egyszerre. - Ha az eső nem zavar, az aratás, folyamatos, fennakadások nincsenek - vette át a szót Vajo József gépesítési csoportvezető. - Mind a termés minőségét - ahogy azt a felvásárlók visszajelzései igazolják -, mind pedig a mennyiséget illetően elégedettek lehetünk. Úgy tűnik, az utóbbi évtizedek legjobb aratása az idei. A tervezettnél sokkal jobb termésre van kilátás. Itt 6-6,5 hektárhozam mutatkozik. A mennyiséget tekintve, hasonló véleménnyel nyugtázta a csoportvezető szavait Balog László és Kukolik Zoltán kombájnos is. Az előbbi tizenhatodik az utóbbi huszonhármát dik alkalommal ül a kombájn nyergében. - Ilyen termésre nem emlékszünk - mondták. - Másfél forduló után üríteni kell a magtartályt, pedig ez a tábla nem is hosszú, csupán néhány száz méter. De így van ez a határunk többi részén is. A gazdag hozamú táblán, amelyen Agra búzafajta termett, valóban rövid időközönként telt meg a gépek magtartálya, ezért sokszor fordultak a szállító járművek. Beszélgetés közben észrevettük, hogy az egyik E-516-os „legyökerezett". -Valami baj van? - kérdeztem a szerszámok után kutató kombájnostól. - Nem komoly. A gyűjtödobon az egyik ujj meglazult és elveszett, egy másik pedig elhajlott - mondta Nagy László. Társai között veteránnak számít, harmincharmadik alkalommal vesz részt az aratásban. - A mi talajviszonyainknak leginkább a tizenkettesek és tizennégyesek felelnek meg. A vágószerkezetük jobban alkalmazkodik a talaj egyenetlenségeihez - magyarázta. - Pótolható a hiányzó alkatrész? - Ez esetben igen. Többnyire az ékszíjakkal van problérpa. Azokból kevesebb a tartalék, pedig hamar elhasználódnak. - Milyen .gyakori a műszaki hibákból származó „kényszerpihenő"? - Ezeknél a gépeknél nagyon ritka. Másfelől a kombájnosok többnyire gépjavítók is, maguk készítik elő az aratásra a gépeket. Én az üzemanyag-szivattyúkat javítom. Közben egy kék AVIA kanyarodott le a főútról a dűlő felé, ebédet hozott az aratóknak. A kombájnosok jó étvággyal falatozták s közben elmondták, hogy ha az idő továbbra is kitart, a Varjúdomb dűlőben estére befejezik a munkát s a négy kombájn másutt folytathatja a jónak ígérkező termés betakarítását. Minden percet kihasználva, hogy az 1346 hektáron termesztett kalászos gabonafélék termése mielőbb fedél alá kerüljön. (katócs) Nagy László percek alatt kijavította a meghibásodott gyűjtődobot (Kissi István felvételei) „Kényelmes partnerek... voltunk" Beszélgetés Gennagyij Janajewel, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának elnökével Az SZKP XXVIII. kongresszusának szünetében az APN tudósítója interjút készített Gennagyij Janajewel, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának elnökével. • Mi a véleménye a szovjet szakszervezetekben jelenleg végbemenő változásokról? - A szakszervezetek több mint 70 éven keresztül valósággal beépültek az államrendszerbe. Az SZKP szigorú diktátuma szerint tevékenykedtek. Ennek folytán mi, szakszervezeti vezetők és funkcionáriusok, kényelmes partnerek voltunk az állam, a pártvezetőség számára, minden döntésüket jóváhagytuk, s ennek során nem fordítottunk figyelmet arra, vajon ezek a döntések népszerűek-e az emberek körében vagy nem. Az a sztrájkhullám, amely tavaly nyáron végigsöpört az országon, feltárta, hogy mennyire csökkent a dolgozók bizalma a szakszervezetek iránt is. Élesen vetődött fel a kérdés: vajon a szakszervezetek megmaradjanak régi minőségükben, korábbi állaspontjuk mellett vagy új helyet foglaljanak el a társadalomban? És a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának ősszel tartott plénuma a második döntést választotta azáltal, hogy a szakszervezetek gyökeres megújításának irányvonalát tűzte maga elé. # Mi a szakszervezetek új álláspontjának a lényege? - A Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának plénuma úgy határozott, hogy a szakszervezetek mindenféle párttól, az SZKP-t is bele értve, független, önálló szervezetek. Ahol érdekeink megegyeznek, ott az SZKP-val együtt fogunk eljárni. Más esetekben azonban saját politikánkat követjük, amelyet elsősorban a dolgozó emberek érdekei szabnak meg. Ami pedig a kormánnyal való kapcsolatainkat illeti, ezek is teljesen új alapra épülnek. Nem játsszuk tovább á kényelmes partnerek, egyfajta „házi" szakszervezetek szerepét. Ezentúl konstruktív ellenfelek leszünk, akiknek saját álláspontjuk van. Természetesen támogatni fogjuk a kormánynak mindazokat a döntéseit, amelyek véleményünk szerint a lakosság széles rétegei érdekeinek kielégítésére irányulnak. És síkraszállunk azon határozatok ellen, amelyek csorbíthatják ezeket az érdekeket. Emellett készen állunk arra, hogy felhasználjunk minden, számunkra hozzáférhető és a törvény által megengedett harci formát és módszert, a sztrájkokat is beleértve, bár ezek nemkívánatosak, mivel destabilizálják a gazdaságot és anyagi kárt okoznak a dolgozóknak. Nézetem szerint, az ilyen önálló álláspont végeredményben elősegíti majd azt, hogy a szakszervezetek ismét élvezzék a nép bizalmát. 0 Hogyan vélekedik arról, hogy új szakszervezeti struktúrák keletkeztek az országban? - Megértéssel és reménységgel fogadom. Úgy vélem, semmi rossz sincs abban, hogy új szakszervezetek születtek. Igaz ugyan, egyelőre még kezdetlegesek. Amellett vagyok, hogy együttműködni kell az ilyen párhuzamos alakzatokkal. E célból olyan szövetséget lehetne létrehozni, amely egyenjogú és csakis önkéntes alapon mindenkit egyesít. • Hogyan értékeli az SZKP XXVIII. kongreszszusát? - Ez a kongresszus az ország számára rendkívül nehéz időben ült össze, amelyet az jellemez, hogy a társadalom életének valamennyi területén válságjelenségek mutatkoznak. Őszintén szólva a kongreszszuson folyó vita bennem az aritmia képzettársítást keltette. Konstruktív javaslatok is voltak, de a hangzatos szócséplés is gyakori volt. - (APN) r Nádszegi kesergések G

ondolom keveseknek adatott meg az a természetes szépség, a tájnak az a harmóniája, mint a Nádszegen és környékén élő embereknek. Ettől a 4000 lakosú falutól néhányszáz méterre ka*nyarog a Kis-Duna, melyet széles erdősáv kísér egészen torlfoljatáig. Gutáig. Sok nádszegit köt ide ifjúsága. Felnőtt korukban is úgy térnek ide vissza az emberek, mint gyermekkoruk igaz, sok csintalansággal, szívből jövő kacagással és megismeréssel teli színhelyére. Életük elválaszthatatlan részévé vált a folyó, a partjait kísérő növény- és állatvilág. De sajnos, ma máf csupán csak emlékezni tudriak arra a csodálatosan szép, rejtelmes ösvényeivel átszőtt erdőre, a susogó nádasokra, s az állatvilágra, melynek az biztonságot, menedéket nyújtott. Ma már azonban nincs hol elbújniuk az életükre törő orvvadászok elől, hiáb^ keresik a fák dús lombozatát. Csupán 30-40 hektár összefüggő „sivatagot" és az erdészeti vállalathoz tartozó kukoricaföldet találnak. Ugyanis az ember, hogy a „kulturális " és anyagi szükségleteit fedező famennyiséget biztosítsa, kiirtotta az erdőt. Úgy tudjuk, a szép fákat feldolgozták és szerény összegű valuta ellenében Ausztriába exportálták, hogy onnan méregdrágán bútorokat vásárolhassunk, esetleg árucsere-forgalom keretében még több fáért nyugati fogyasztási cikkeket kaphassunk. Nem tudom ki érti meg ezt a „tudományosan megalapozott", tervszerűen előrelátó gazdaságot, de én valahogy még mindig nem vagyok képes felfogni, hogy nálunk „átgondolt, az össztársadalmi érdekeknek megfelelő erdőgazdálkodás folyik". Azt, ami itt történt egyáltalán nem nevezném ésszerű fakitermelésnek, hanem aljas viszszaélésnek a természet bőkezűségével, teremtő erejével szemben. Ha az ember az erdészeti szakmunkákban utánanéz, mekkora teerdősáv sem maradt, azt is kitermelték. A sors iróniája, hogy a Pákó hídtól innen, az út legelején még az erdőirtás után is ott díszeleg a védett területet jelző tábla. Eddig bizonyára az erdőt, az ott található növényi ritkaságokat „védte". De most mit véd - a sivatagot? Lehet, ha majd az idő megengedi, barkácsolok egy táblát „Védett sivatag" felirattal (esetleg aláírom még, hogy „Homokot elhordani tilos!"), hiszen nálunk ez is ritkaság. Vagy tán a jövőben már nem lesz az? Ahol a homok az úr rületen végezhető tarvágás anélkül, hogy a talaj homokosodását előidéznék, akkor rádöbben, hogy az bizony csupán tizedrésze az itt tönkretett 30-40 hektárnak. A pusztítás 1988 végén kezdődött, és sajnos, még a mai napig is tart. Ma már kerékpárral sem lehet átvágni az említett területen. A kerék porba süllyed, a szél telehordja szánkat, szemünket homokkal. Korábban a lakosok szinte hadakoztak az erdő melletti házhelyekért. Ma, ha fúj a szél a hajdani erdő mellett álló házakban szellőztetni sem lehet. A homok az úr és kérlelhetetlenül ellep mindent. A

Kis-Dunából ágazó Pákó (régen sórakpart volt itt) mentén még 10-15 méteres széles Az élére állított kocka kimozdult az egyensúlyból és egy másik oldalon állapodott meg. A természet rendjébe ilyen durva módon beavatkozni azonban több mint felelőtlenség. Nincsenek éles oldalai és szögletes sarkai, amelyek ilyen barbár úton „hasznosíthatók", kisajátíthatok ebből a végtelenül finom és érzékeny rendszerből. Ennek a rendszernek, egy messzire nyúló „kozmikus láncnak" magunk is részei vagyunk, s maradunk is az idők végeztéig. Vagy tán többet ér anyagi vágyaink kérlelhetetlen, bármi áron történő csillapítása, mint ennek a csodálatos összhangnak a fenntartása? A még megmaradt erdőrészben tovább sokasodik az eldobott fólia, konzervdoboz és egyéb szetnét. S szinte banális lenne megemlíteni, hogy a folyó mellett nyaralók és az alkalmi fürdőzők után mi minden marad. Szabadidőmben barátaimmal együtt órákat töltünk a szemét összegyűjtésével. Igyekezetünk azonban csepp a tengerben. Tán nem is erre volna szükség, hanem a fürdőzőket kellene kisebb „agymosásban" részesíteni. Nem képesek a hulladékot hazavinni és otthon a szemeteskukába dobni? Mi pedig nem vagyunk képesek figyelmeztetni embertársainkat, gyermekeinket: „kisfiam a természetet nem szabad bepiszkítani..." Erdészünket legtöbbször pufogó, füstös, zajos kis teherkocsijával fahordás közben' látom. Rendezett-e ő és kollégái-ketten, hárman is vannak - valaha erdőtisztítást? Felhívta-e már a lakosság figyelmét erdeink egyre romló állapotára? Az erdőben pusztán anyagi nyereséget látnak és semmi mást? Ennyire közömbösek? Akkor miért választották ezt a hivatást? Évente kivágni az előírt mennyiséget, ezzel eleget tenni a kötelességnek, ezt egy egyszerű favágó is meg tudja tenni. /

tt-ott átsétálok falunk újonnan keletkezett „büszkeségén", a sivatagon is és a két éve még zöldellő erdő rejtelmes, dinamikus életére emlékezek... Az arcomba csapó éles homokszemek azonban rádöbbentenek a valóságra. KATONA ZOLTÁN /