Új Szó, 1990. július (43. évfolyam, 153-177. szám)

1990-07-23 / 170. szám, hétfő

ÚJ szú 3 1990. VII. 23. A hír igaz, de... Feloszlatták a Pedagógiai Kutatóintézet magyar szakcsoportját Véletlenül jutott szerkesztőségünk tu­domására: július elsejei hatállyal meg­szüntették a Pedagógiai Kutatóintézet magyar szakcsoportját. Az információ el­ső hallásra meglepő, hogy mennyire igaz, s mi rejlik mögötte, arra a tagozat munka­társainál és az intézet igazgatójánál ke­restük a választ. Már a hír nyilvánosságra hozatalának módja is meglehetősen gyanús, sőt, za­varba ejtő volt:. Tankó László kandidátus, az intézet magyar szakcsoportjának volt vezetője említi meg - mintegy mellékesen - válaszlevelében, melyet egy lapunkban megjelent, személyét s munkacsoportjá­nak tevékenységét bíráló nyílt levélre írt. , Az ominózus rész pontosan így hangzik: „Egyébként, ha ez megnyugtatja, közlöm önnel, hogy szakcsoportunkat, a Kutató­intézet magyar tanítási nyelvű iskolák önálló csoportját 1990. július elsejével megszüntették, feloszlatták, két másik csoportba olvasztották be, s én nem va­gyok csoportvezető." Elgondolkodtató, hogy - legalábbis úgy tűnik - a tagozat vezetőjét a csoport feloszlatása csupán egy frappánsnak szánt replika erejéig érdekli? S a felemás benyomásaim az ügyben elmélyedve csak szaporodtak. Tankó úron, ahogy megtudta látogatá­som célját, azonnal látszott, hogy bánja - mint a „kutya, amelyik hetet kölykezett" - a levélbeni elszólását. Többször hang­súlyozta, hogy talán nem is kellene erről írni, az egésznek nincs akkora jelentősé­ge. Ennek ellenére sikerült belőle „kicsi­holni" néhány, a megszüntetéssel kap­csolatos alapinformációt (csoportjának múltbeli áldozatos és megerőltető tevé­kenységéről sokat, ám ez esetben feles­legesen beszélt). A tagozatot július elsejei hatállyal szüntették meg, ő néhány nappal előtte, a többiek július másodikán értesültek -a dologról. Szervezetten nem tiltakoztak ellene, elmondásuk szerint a bejelentés előidézte döbbenet miatt. Csoportvezető­jük útján azonban többször is megkérték az intézet igazgatóját, hogy jöjjön le közé­jük (irodája egy emelettel feljebb van), (S indokolja meg újra az intézkedést. Az igazgató megígérte, lejön, mihelyst ideje engedi. Ez a mai napig (július 16-a) nem történt meg. A helyzet a jelen pillanatban a következő: a magyar tagozat szlovák nyelvvel foglalkozó három szakdolgozóját „átvezényelték" a szlovák nyelvi mód­szertani szakcsoportba, a három magyar nyelv- és irodalomoktatással foglalkozó szakdolgozót pedig a nyelvek módszerta­ni szakcsoportjába osztották be. A volt csoportvezető egy harmadik csoportba került. Munkájukat - elmondásuk szerint - ott folytathatják, ahol abbahagyták. Hogy szakmailag jobb-e a légkör, kedve­zőbbek-e a munkakörülmények az új szakcsoportban, arról még nem tudnak nyilatkozni. A kép teljességéhez még hozzátartozik: az intézetben július elsején lezajló szerkezeti változás nemcsak a magyar tagozatot érintette, tizennégy szakcsoportot vontak össze kilenccé, s ennek a maqvar is „áldozatul esett", összefoglalva s egyben megindokolva az idézőjelet: egy pillanatra sem szállt meg a bizonyosság, hogy indokolt lenne áldozatról beszélni. A szakcsoport dolgo­zói folytathatják eddigi tevékenységüket, s - egyelőre? - nem kellett elhagyniuk régi helyüket sem. Együtt, a megszokott környezetben dolgozhatnak, csak éppen más csoportvezető irányítása alatt. A bi­zonytalanságot fokozó részletek viszont a beszélgetések folyamán csak sokasod­tak. Egyik jellemzője az ügynek például a „papír" (bumáska) hiánya. A szakcso­port nem kapta meg papíron a megszün­tetéséről szóló határozatot. Tankó úr érte­sítette ugyan Pukkai Lászlót, az SZMPSZ elnökét az eseményről, de csak szóban. Szólt Dobos László képviselőnek is, aki papírt kért, melyen pontokba összefoglal­va le lenne írva az egész feloszlatás, az esetleges következményeivel együtt, s melynek alapján léphetne az ügyben; ez a mai napig nem íródott meg. Egy papír azért mégiscsak van. A volt csoportveze­tő - saját bevallása szerint - a minisztéri­um illetékeseit szűkszavú levélben, csu­pán a lényegre - ez esetben a megszün­tetés tényére - szorítkozva értesítette az ügyről. Ján Herbernek, az intézet igazgatójá­nak már az elsó szavaival sikerült meg­hökkentenie. Tudtam a jöveteléről, mond­ta, Tankó úr az imént telefonált. (A nem kért szívességért ezúton mondok „köszö­netet" Tankó Lászlónak.) Szinte azonnal folytatta: bár az intézet belső ügyének tartja, hajlandó nyilatkozni a témáról, mi­vel úgy látja, hogy a szakcsoport volt vezetője a kisebbségi magyar iskolaügy egyik bástyájának leomlásaként igyekszik beállítani az ügyet. (Mint elmondta, Tankó úr többször fölkereste, úgy tűnt, nem tud belenyugodni a csoport feloszlatásába, így nem értem, előttem miért próbálta bagatellizálni az ügyet.) A dolog az igaz­gató szerint így áll: A magyar tagozat feloszlatása az intézet egészét érintő át­szervezés következménye. Az átszerve­zés célja a munka hatékonyságának, mi­nőségének fokozása, a szakcsoportok közti együttműködés növelése. Az eddig önálló tagozatok közül nemcsak a ma­gyart, az ukránt is beolvasztották a nyel­vek módszertani szakcsoportjába. A ma­gyar tagozat dolgozóinak véleményére is, miszerint az elosztásnak pont fordítva kellett volna - ha már valóban szükség volt rá - történnie, tehát a magyar nyelv­vel és irodalommal foglalkozó szakdolgo­zókat lett volna helyes a szlovák (anya­nyelvi) módszertani szakcsoportba áthe­lyezni, s a másik hármat az (idegen) nyel­vekszakcsoportjába, megvolt az igazgató­nak a kész válasza. Tudja, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolákban más á magyar és a szlovák nyelvek tanításának mód­szertani megközelítése, a szakcsoport dolgozói azonban szerinte az egész át­szervezésnek túlzott jelentőséget tulajdo­nítanak, az egész nem más, mint admi­nisztratív változás. Az intézet egyébként is új munkamódszerre tér át, a kutatási témákat" ezentúl pályázat útján kell el­nyerniük a minisztériumtól. Ha ez sikerül, az intézet vezetősége megbíz egy szak­embert a feladat megoldásával, s csak rajta áll, kiket választ munkatársul, az intézet minden dolgozója a rendelkezésé­re van bocsátva. Természetesen hívhat külső munkatársakat is. Azokkal a témák­kal, melyeknek nemzetiségi iskolaügyi vonatkozásai vannak, természetesen az e téren jártas szakembereket bízzák meg,, illetve helyet biztosítanak nekik a munka­csoportba. Gyanakvó kérdésemre, hogy nemcsak azért időzítette-e az átszerve­zést július elsejére, hogy a nemzetiségi iskolaügyet a tanév kezdetén kész hely­zet elé állítsa, elmondta, hogy az intézet július elsején egészében újjáalakult, en­nek keretében hajtották végre az átszer­vezést is. A magyar szakcsoport tagjai közé csak azért nem mBnt el, folytatta, mert feleslegesnek tartotta elismételni a már elmondottakat. „Talán mégis le kellett volna mennem", morfondírozott. Az igazgató személyéről alkotandó képhez talán még annyit tehetnénk hoz­zá: az átszervezés az ó személyes dönté­se volt, úgy véli, beosztásából eredően joga volt hozzá, s teljés mértékben vállalja érte a felelősséget. A magyar szakcso­port, illetve a volt magyar szakcsoport dolgozói korrekt embernek tartják. Es nem tagja semmilyen pártnak. KLUKA JÓZSEF Nemcsak benzinnel él az autó Jótanácsok kezdőknek és spórolóknak A benzinárak emelése lelohasztotta ugyan a száguldást, de remélhetőleg ösztönzi a feltalálókedvet. Akinek nem telik idejéből vagy pénzéből üzemanyagra, néhány ügyes fogással otthon vagy a szomszéd barkácsműhelyében átalakíthatja járművét mondjuk (nap)sugárhajtásúra. Előnye, hogy a nap - még - ingyen süt. Hogy ez nem Is olyan ördöngösség, arra alább néhány bizonyítékkal Is szolgálha­tunk. 1. Ne keseredjen el, akinek Trabantja van. Igaz, hogy szennyezi a levegőt, igaz, hogy sokat fo­gyaszt, de csak ad­dig, míg nem jár napelemre. A képen látható átpofozott Trabi a Tour de So­lon, a napelemes autók világverse­nyén 100 km-es óránkénti sebessé­gével bizonyította, hogy a Trabantok felett még nem járt el az idő. 2. Persze, gondol­tunk az igényeseb­bekre is. A japán Ho­xan cég Phoebusa már a következő Tourra készül. Gyor­saságban nem tud ugyan többet, mint az előbbi Trabant, de formatervezése jelzi: ez a jövő jár­gánya. 3. Fiatalok! Nem te­lik Ferrari, Nisan, Porsche vagy Škoda Rapid sportkocsira? Elő a szerszámoslá­dával, minden ház­tartásban akad egy­két alig használt autóabroncs, villany­motor meg napelem, és ha a haverok is segítenek, pár nap múlva készen állhat a napsugárkocsi. Hogy ez nem ilyen egyszerű? Hát akkor a képen látható NSZK-beli fiatalem­ber hogyan csinálta? SZERKESZTI: KOVÁCS EDIT A lapját a középkori olasz pénz­váltó és fizetésközvetítő ban­károk rakták le. Kezdetleges formá­jában ezek a „pénzügyi szakem­berek" saját váltó kiállításával tettek fizetési ígéretet. A ma leggyakoribb idegen váltók csak valamivel később alakultak ki, méghozzá a középkori vásárokon. Szigorú jogi szabályozá­suk a 14. század végére nyúlik visz­sza. A váltó kezdetben nem volt átruházható, ezért a forgalomban nem vett részt. Igazi értékpapírrá tehát csak akkor vált, amikor lehető­ség nyílt átruházására. Erre a lehe­tőségre pedig 1600-ig kellett várni - legalábbis az első fennmaradt em­lékek szerint -, amikor is Nápolyban kerültek az átruházható váltók forga­lomba. Mai alakjuk azonban Franciaor­szágban keletkezett; a franciák ráír­ták a váltó hátlapjára a forgatmányt (vagyis azt, hogy átruházható). Ek­kor azonban már a 17. században járunk, tulajdonképpen az igazi vál­tójog kialakulása is erre az időszak­ra tehető. Az 1673. évi Ordonnance du Commerce - a francia kereske­delmi és váltójogi törvény - szolgált alapul a váltójogszabályok megálla­pításához, amelyeket csaknem min­den nagyobb városban külön-külön alkottak meg. Az egyes államok vál­tótörvényei a 19. században láttak napvilágot. 1930-ban pedig nemzet­közi szerződéssel létrejöttek a genfi váltójogi egyezmények, amelyeket a legtöbb ország elfogadott. Mi is valójában e több száz éves múltra visszatekintő váltó lényege? Olyan forgalomképes értékpapír ez, amely feltétel nélküli fizetési kötele­zettséget tartalmaz. A kötelezettsé­get a váltón (a kiállított okiraton) meghatározott időben, helyen és személy részére kell teljesíteni. Az A váltó okiratot szigorú váltójogi szabályok­nak megfelelő formában kell kiállíta­ni. A formai előírásokat a váltójogi kellékek foglalják össze. Ha közülük bármelyik hiányzik, a jogszabály szerint az okirat nem tekinthető vál­tónak. Az értékpapírnak az előírá­sokból kiindulva tartalmaznia kell: a váltó megnevezést az okirat szö­vegében; a pénzösszeg megjelölé­sét, idegen váltó esetén a címzett nevét; az esedékesség megjelölését (ha hiányzik, a váltó bemutatáskor esedékes); a fizetési helyet; a ked­vezményezett nevét; a váltó kiállítá­sának napját és helyét; a kibocsátó vagy kiállító aláírását. A váltó általában hitelviszonyt testesít meg, amelynek értelmében az egyik fél hitelezi követelését a másiknak. A hitel kiegyenlítése a kötelezettségről kiállított váltó áta­dásával történik. A váltót esedékes­ségekor ki kell fizetni, névértéke le­járatkor esedékes. A váltó a gazda­sági gyakorlatban a hiteleszköz és fizetési eszköz szerepét tölti be. A szóban forgó értékpapírnak meglehetősen sok típusát ismerjük. A fizetésre való kötelezettség szerint van idegen és saját váltó. Az idegen váltó esetében a kibocsátó egy má­sik természetes vagy jogi személyt szólít fel arra, hogy az okiratban megjelölt kedvezményezettnek a meghatározott időben és helyen a megjelölt összeget fizesse ki. Ez a változat a gyakoribb. Ritkábban állítanak viszont ki saját váltót. Eb­ben a kiállító megígéri, hogy a váltó­ban megjelölt összeget a meghatá­rozott helyen és időben kifizeti. Lejáratuk szerint a váltók lehet­nek megtekintésre (bemutatásra vagy látra) szólók. Ezek akkor ese­dékesek, amikor a váltóbirtokosok fizetésre bemutatják azokat. Vannak bemutatás után meghatározott idő elteltével esedékes váltók is. Ezeket először elfogadás végett be kell mu­tatni a címzettnek, a saját váltót pedig láttamoztatni kell a kiállítóval; a váltó az ettől számított határidő lejártakor esedékes. A gyakorlatban határozott napra szóló váltók is használatosak. A váltónak több spe­ciális változata van. Ilyen például az avalváltó. Ez a kezes aláírásával ellátott értékpapír. A rektaváltót nem szabad forgatni, átruházása csak engedménnyel lehetséges. A sola­váltó csak egy példányban készül, a telepített váltót pedig nem az elfo­gadó fizeti ki, vagy pedig az elfoga­dó lakhelyétől eltérő helyen fizetik ki. Hazánkban a váltó használatát a 191/50 Tk. számú törvény szabá­lyozza. Jogi szempontból tehát a váltó létező, használható, forga­lomképes értékpapír. Mivel más jogi előírások a szervezetek közti fizeté­sek lebonyolítását egységesen - a váltóval nem számolva - hatá­rozzák meg, ez az értékpapír az elmúlt években egyáltalán nem sze­repelt a belgazdasági gyakorlatban. Teljes terjedelmében a külgazdasá­gi kapcsolatokban vált gyakorlattá. Normális körülmények között a váltók az üzleti ügyekben nagyon fontos okiratok. Főként a pótlólagos pénzforrásokhoz való jutás eszkö­zei. A váltókészletet például egy bank mérlegében a pénzintézet hi­telképes aktívumaként könyvelik el. Mivel épülő piacgazdaságunkban a váltók is bizonyára rövidesen újra forgalomba kerülnek a következő cikkben a hozzájuk kapcsolódó leg­fontosabb fogalmakat magyarázzuk majd meg. 4. Ha mondjuk csak három kerék van otthon, mert az öreg Moszkvics negyedik kerekét elkérte a szomszéd a házilag barkácsolt gőzekéjébe, akkor sincs prob­léma. A képen látható háromkerekű sem a 12 koronás benzinnel üzemel, hanem az égből jövő sugarak hajtják. 5. S akinek nincs ki a négy kereke, fel­használhatja a gyerek biciklijét is (úgyis rossz volt a bizonyítványa, kerekezés he­lyett készüljön a pótvizsgára). Azt hiszem, ez a legtalpraesettebb ötlet, hiszen a nap­elemes kerékpárral felhős időben vagy napnyugta után még mindig beletaposha­tunk a célba. Nos, reméljük, ötlettárunk kielégítette bármely társadalmi rétegbe tartozó, vállalkozó kedvű s a drága benzin gőzét már nem szerető motoros igényét. De ha valamely banális ok miatt mégsem tudnák hasznosítani jőtanácsainkat, s közben továbbra sem telik autóra vagy benzinre, jusson eszünkbe egy már klasszikusnak számító magyar humorista mondása: a láb mindig kéznél van! (Szöveg: -szén­Foto: ČSTK)

Next

/
Oldalképek
Tartalom