Új Szó, 1990. július (43. évfolyam, 153-177. szám)

1990-07-21 / 169. szám, szombat

Piac (vagy más?) kutatás? Ismerősöm lelkesen újságolta: - Képzeld, egy magáncég munka­társakat keres piackutatás végzésé­re. Még fizet is! Igaz. nem sokat, de a gyermekgondozási segély mellé jól jön majd a pár korona. Tudom, téged is érdekel a kereskedelem, nézd. már elküldték a kérdőívet és itt a tájékoztató is. • Persze, hogy érdekel, évek óta figyelemmel kísérem az ellátást, a kereskedelmet. Azt is tudom, a szakemberek körében a piackuta­tással kapcsolatban több eltérő vé­lemény alakult ki. Az ellátás javítását célzó mindeh lépésnek örülnünk kell és bizonyára hasznos lesz a magán­piackutatás is - villant át az agya­mon, de miután kezembe vettem a sokszorosított körlevelet, már egé­szen más gondolatok foglalkoz­tattak. A Korenek Marketing nevű társa­ság azzal kezdi levelét, hogy orszá­gunk történelmi határkőhöz érkezett és ha a gazdaság sikeresen akar működni, ehhez folyamatos informá­ciókra van szükség a piacról. Ezek megszerzésére, elemzésére és a tá­jékoztatásra vállalkozik a társaság. Maga hozza létre és képezi ki a kül­ső munkatársak hálózatát. Úgy ter­vezi, egész Szlovákiára kiterjesztik hatáskörüket, hogy reprezentatív adatokhoz jussanak. A Korenek Marketing cég elvárja, hogy a külső munkatársai olyan egyének legyenek, akik szívesen dolgoznak emberekkel, nem okoz számukra gondot, hogy idegenekkel felvegyék a kapcsolatot. Az ankéto­kat végzőknek becsületeseknek és feddhetetleneknek kell lenniük. A tájékoztatóból azt is megtud­hattam, hogy minden érdeklődővel szerződést kötnek és írásbeli nyilat­kozatot kérnek a becsületes együtt­működésre és a leszögezett szabá­lyok betartására vonatkozóan. Figyelmet érdemel a munkatár­sak feladatkörének leírása is. A cég elvárása szerint általában havonta egyszer elbeszélgetnek a lakóhe­lyen kiszemelt személlyel, egy-egy beszélgetés általában 30-40 percig tart majd és a helyesen kitöltött illetve időben továbbított kérdőívért a munkatárs körülbelül 40 koronát kap. Sok mindent megtudtam még a levélből, csak épp a lényeget nem. Tulajdonképpen kinek és milyen cél­lal gyűjtik majd az információkat, illetve hogyan hasznosítják ezeket?. De ezen nem sokat töprenghettem, mert szemügyre vettem a jelentkező lapot és megdöbbentem. Hogy mi­lyen adatokra volt kíváncsi a cég? Név, titulus, születési szám, cím, telefonszám, iskolai végzettség (melyik iskolában - címmel együtt - szerezte meg ezt). Mikor fejezte be tanulmányait, milyen szakon. A munkáltató neve, címe, telefon­száma, munkahelyi beosztás, nem­zetiség, nyelvtudás. Tagság és tiszt­ség a tömegszervezetekben. Politi­kai hovatartozás és közérdekű tevé­kenység. Aztán négy kérdés: miért vállalja a cégnél a munkát, mennyi időt szentel majb ennek a tevékeny­ségnek, melyik napszakban, tud utazni a lakhelyén kívülre is? Hátborzongató. Hisz a fenti ada­tokat még a teljes munkaidőben dol­gozóktól sem kérik manapság a munkahelyeken! Ráadásul két da­rab két évnél nem régebben készült fényképet is csatolni kell! Kis Nyelvőr Két újabb divatszavunk: a jelen és a lévén Az utóbbi időben a közéleti és a publicisztikai stílusban két új divatszó bukkant fel: a jelen és a lévén. Szótáraink mindkét esetben a választékos stílusminósítést adják meg - korábban e szavak főképp az igényesebb értekező stílusra voltak jellemzőek -, vagyis ebből a szempontból örvendetesnek kellene minősítenünk terjedésüket. Ha azonban más oldalról közelítjük meg a kérdést, meg kell állapítanunk, hogy használatuk nem kifejezőeszközeink gazdagodásának irányá­ban hat, hanem épp ellenkezőleg: e szavak más kifejezések kárára terjednek. A jelen egyrészt mindinkább kiszorítja a mai, mostani stb. szava­kat, másrészt az az (ez) mutató névmást, illetve ennek ragos alakjait. Különösen modoros a jelen pillanatban kifejezés, de a jelen problémák, gondok, időszak, jelen írás, beszéd, példa stb. túlzott elburjánzásával sem érthetünk egyet. Az efféle kifejezések főleg akkor hatnak zavaróan, ha egy-egy szövegben többször is előfordul­nak. Az egyhangúságot elkerülhetjük, ha a jelen mellett - vagy helyett - a már említett lehetőségekkel is élünk. A „jelen problémáink a múltban gyökereznek" helyett mondhatjuk például ezt: mai, mostani gondjaink a múltban gyökereznek. A ,, Jelen írásban ezt a kérdést kívánom megvilágítani" mondatot így is átfogalmazhatjuk: Ebben az írásomban ezt a kérdést kívánom megvilágítani. E példával kapcso­latban azonban megjegyezhetjük, hogy a mutató névmási kijelölő jelzőt csak akkor alkalmazzuk, ha valóban van funkciója - például szembenállást fejez ki -, ellenkező esetben inkább hagyjuk el, például: írásomban ezt a kérdést kívánom megvilágítani. A jelen még csak most van terjedőben, gyakori használata egyelőre még nem vezetett jelentésváltozáshoz; a lévén esetében jelentés- és egyben szófajváltás is folyamatban van. Ez a szó eredetét tekintve a lesz igéből képzett határozói igenév, jelentése - a Magyar értelmező kéziszótár szerint: „Minthogy az van, amit állítunk; mert úgy van, amint állítjuk". E meghatározásból kiderül, hogy a lévén valaminek előrebocsátott okát, természetesen magyará­zatát fejezi ki. Ezt a mondatot tehát: Beteg lévén nem mehettem el a gyűlésre így fogalmazhatjuk át: Mivel beteg voltam (mert beteg voltam) betegségem miatt nem mehettem el a gyűlésre. A példaként idézett mondatból-is látható, hogy ezzel a szerkezettel általában mellékmondatot helyettesítünk, s az ok-okozati viszony „formai jegye" a lévén. Ezért szinte természetszerű, hogy napjainkban elindult átértékelődés kötőszóvá; ezzel együtt jár, hogy az eredetileg névutói helyzetből egyre inkább átkerül mondatkezdőibe. A szófajvál­tás a nyelvben nem ritka jelenség,több más kötőszónk is így jött létre; a lévén ilyen használatát a nyelvművelők azonban azért helytelenítik, mert az utóbbi időben mind jobban kiszorítja az okot kifejező kötőszókat. Erről a tényről magunk is meggyőződhetünk, ha figyelme­sen olvassuk - főleg a magyarországi - lapokat, újságokat. A lévén elsősorban a mivel kötőszót váltotta fel, de egyre ritkábbak pl. a mert, ugyanis, ezért stb. kötőszavaink is. Ezzel kapcsolatban még egy más hibára is felhívhatjuk a figyelmet: a lévén jelentéséből következik, hogy mellette nem szerepelhet igealak, ezt azonban - úgy tetszik - sokan nem tudják, ezért hallhatunk, olvashatunk efféléket: ,,Lévén a gyár tavaly kiváló ered­ményt ért el, a kollektíva megkapta a vándorzászlót", „Lévén magam is fiatal vagyok, megértem a problémátokat". Stb. Ezen nem nagyon segít, a hogy kötőszó beiktatása sem, csak a mondat lesz nyakateker­tebb. A lévén eredetileg a sűrítés eszköze, kötőszói használata viszont bonyolítja, feleslegesen megnyújtja a mondatot. Egyszerűbb lenne tehát, ha ilyen mondatok helyett: „Lévén, hogy volt mép néhány percünk, interjút kértem az előadótól", „Lévén hogy a faluban nincs vezetékes gáz, ezért a salak elhordását saját kocsi hiányában nem tudják kellőképpen megoldani" ezt mondanánk: Ugyanis (mivel, mert) volt még néhány percünk, interjút kértem az előadótól; A faluban nincs vezetékes gáz, és saját kocsival sem rendelkezünk, a salak elhordását nem tudnánk megoldani. SZABÓMIHÁLY GIZELLA De ezután jön még a java: a ke­zes neve, aki kijelenti, hogy XY urat, hölgyet becsületes, feddhetetlen emberként ismeri és nevével, aláírá­sával, címével igazolja mindezt. Megáll az ész! Ha én munkát akarok vállalni, a szomszédom vagy a só­gorom vagy egyáltalán ki legyen, lehet a kezesem és miért? Végül pedig a jövendő munka­társnak egy becsületbeli nyilatkoza­tot 'kell aláírnia, hogy az adatok megfelelnek az igazságnak. Ameny­nyiben büntetett előéletű a jelentke­ző, erkölcsi bizonyítványt is küldenie kell. Lehet, hogy túlságosan bizalmat­lan vagyok, de bevallom, hogy a tá­jékoztatót és a kérdőívet olvasva semmi jó sem jutott az eszembe. Furcsa munkáltatónak tűnik az, amely a címét sem adja meg a jö­vendő munkatársainak, csupán egy pozsonyi postafiók számát, ahová a jelentkezési lapot a felsorolt ada­tokkal továbbítani kell. De vajon mi lesz a következő lépés? DEÁK TERÉZ Allergiás vagyok! Nem vagyok rebellis termé­szetű. Szinte zokszó nélkül vet­tem tudomásul az élelmiszer­árak emelését, hiszen mint min­denki (azok is, akik most csodál­koznak, illetve szidják a kor­mányt), vártam, hogy a környező - országokban évek óta dúló drá­gulás hozzánk is begyűrűzik. Nem estem pánikba, nem tan­koltam tele üzemanyaggal az autómat (sem egyéb tartály híján a fürdőkádunkat), és nem álltam, állok sorba mosóporért, szappa­nért és sorolhatnám még. De ma reggel eldőlt bennem a borjú, mégpedig két okból. Az egyik a túrókrém ára, amely köz­tudottan 60 fillérrel emelkedett, vagyis ma 2,60 koronába kerül. De mit láttak szemeim? A hazai (szlovákiai) túrókrém helyett cseh érkezett, a régi ára 1,50 volt, az új csupán 2 korona. Tehát a két országrészben gyártott ter­mék közti különbség 60 fillér, a szlovákiai fogyasztó kárára. A másik meglepetés a hentes­áru-részlegen ért, mégpedig a sonka árának láttán. Ugyanis a termékre nem a bejelentett 104 koronát írták ki, hanem 120-at. Amikor rákérdeztem, • megma­gyarázták, hogy amit látok az négyszögletes és nem gömbölyű sonka. Érvelésemre, hogy a sonkának teljesen mindegy mi­lyen formában készítik (szerin­tem a gyártási folyamat egy és ugyanaz volt a sonkák 100 koro­nás korában mint most), választ sem kaptam. Most azon töröm a fejem, miért olcsóbb, ha csak 60 fillérrel is a cseh túrókrém mint a szlovák, s miért drágább a négyszögletes sonka, mint a kerek! Tartok tőle, hogy valakik az orromnál fogva vezetnek s tisz­tességtelen hasznot húznak be­lőlem. És erre, bevallom, allergi­ás vagyok! (péterfi) Nyílt levél egy országgyűlési képviselőhöz Mottó:,,... álljatok meg hitben!..." (Pál apostol) Kedves Csáky Pál! Szegedre „menekültem". Egymás után zúdultak rám az események, (két meghatározó dátum: 1987 februárja - Csemadok járási konferencia, majd 1989. november 17.) néha már úgy éreztem, ellenállhatatlanul sodornak magukkal. Nem szeretem az ilyesmit. Időt kellett nyernem, hogy megtalál­hassam - újra - az archimedesi szilárd pontot. Ezért vettem részt Szegeden a J ATE által szervezett nyári egyetemen, hogy - kissé távolabb a történések­től - a fogalmak letisztuljanak, az indulatok ülepedjenek, az értékrendszerek érlelődjenek. Tudod, úgy éreztem magam Szegeden, mint egy siratófalnál. Vagy 20 előadáson keresztül: Clemenceau, Molotov, Beneš, Trianon, Szálasi, Pots­dam, Jalta, Párizs, lakosságcsere, deportálás, '56... Eltűnődöm. Történel­münk - a legújabbkori is, sajnos - megrázkódtatások láncolata. Mi, a felvidéki magyarság (is) mindig játékszerei és kiszolgáltatottjai voltunk a nagyhatal­mak és a mindenkori magyar kormány politikájának. Szekfű Gyula Három nemzedék című könyvét vittem magammal Szegedre. Életem egyik legmeg­határozóbb könyve (Bibó, Hankiss, Liska művei és a Biblia mellett). Az első nemzedék prominens egyénisége, Széchenyi, akit legnagyobb magyarként emlegetünk, fogalmazta meg minden magyar közéleti tisztséget betöltő egyén kötelező célját: „Parlagról Erényre való emelkedés". Ezt feljesztette tovább - második nemzedék - Deák Ferenc, „a haza bölcse". (Vajon a fel­fellángoló nemzetiségi vitákban részt vevők közül hányan ismerik Szemere Bertalan 1849-i nemzetiségi törvényét, vagy a kiegyezés utáni 1868. évi 44. Eötvös-Deák-féle törvényeket, az ún. „egyenjogúsági törvényt", melyben megfogalmazódik, hogy ,,az ország minden polgára saját községéhez, egyházi hatóságához és törvényhatóságához, annak közegeihez s az államkormányhoz intézett beadványait anyanyelvén nyújthatja be. A törvé­nyek magyar nyelven alkottatnak, de az országban lakó minden más nemzetiségek nyelvén is hiteles fordításban kiadandók." Kimondja: „hogy az oktatás nyelve minden tantárgyban a tanulók anyanyelve..."). Ez volt 1868­ban, igaz, 1875-ben jöttek Tisza Kálmánék... (3. nemzedék). Szegeden, miközben FaludyÓ da a magyar nyelvhez című csodálatos lírai költeményét hallgattam, s szobám ablakából a Fogadalmi templomra nyíló panorámát bámultam, visszazökkentem a mába. Azon meditáltam, most sem tagadjuk meg önmagunkat, vitastílusunk és annak tartalma ma is agresszív, már-már infantilis. Sorolhatom: FMK-Együttélés-vita, Csemadok KB-ülés, Panoráma, a magyar (és a szlovák) parlamenti ülések stb. Ma, amikor Európa 1992-re az Erazmus-programot kívánja megvalósítani (a Közös Piac országában minden iskolai bizonyítványt egyenértékűnek tekintenek majd), mi évszázados sérelmeket emlegetünk, s ezzel újabb sebeket ejtve újra csak elszigetelődünk. Mi, akik talán az ötödik nemzedék vagyunk, próbáljuk meg azt, ami apáinknak, őseinknek nem sikerült. A sok évtizedes tudattorzulások, a rossz beidegződések, a hamis politikai szlogenek után új értékorientációra kell törekednünk. Ma, a külpolitikai súlypontáthelyeződések korában én a megoldást nem a külföldtől várom elsősorban, önmagunktól. Fegyverünk legyen a tudás, a felkészültség, a magas fokú tolerancia és a valóságos (nemcsak deklamált) demokrácia. Félek a szélsőségektől. Főleg a szélsőjobbtól, a politikai fasizmustól, a rasszizmustól. - Mit tennél Te? - kérdezted utolsó beszélgetésünk során. A legfonto­sabbnak a személyiségünk és az emberségünk megőrzését tartom. Nagy a felelősségetek, de bízom Bennetek és főleg Benned. Ez a nemzeti kisebbség az utóbbi 70 évben sokszor megtiportatott, megaláztatott. Lakos­ságcsere, deportálások, kuláklista, koncepciós perek... A temetőket ott­hagyni talán a legfájdalmasabb! Győzzünk már végre önmagunk felett! Szüntessük meg az ellenségképe­ket, s ne statisztáljunk a kicsinyes politikai (és nemzetiségi) csetepatékban! Ehhez kívánok erőt és hitet. Mert meggyőződésem, hogy a hit (s nemcsak istenhitre gondolok) határozza meg életünket, s nem a körülmények. Hiszen a földön mindenütt egyforma távol az ég! Baráti öleléssel ZOLLER MIHÁLY „ökológiai gépkocsik" Pozsony utcáin . (Ivan Rýchlo felv. - ČSTK) Ismerkedéstől a szexklubig A néhai járási pártbizottságok épületeibe új lakók, új intézmények költöztek szerte az országban. így történt ez Dunaszerdahelyen is, ahol az egykori „Fehér Ház" legfrisebb albérlője az AMOR társkereső és programszervező iroda. Magánvállalkozás, s mindössze pár héttel ezelőtt kezdte meg működését - nem csekély megrökönyödések közepette. - Munkánk három részből áll - kezdte a beszélgetést Patasi Ta­más, aki főfoglalkozásban a házke­zelőséghez befutó panaszokat inté­zi, mellékfoglalkozásként pedig egyedülállók ismerkedését, partner­kapcsolatok létrejöttét segíti elő. - Jövendő ügyfelünknek -folytat­ta - mindössze 200 koronát kell befizetnie, s mi az általa kitöltött kérdőív alapján 10 partnert ajánlunk fel neki. Mielőtt a tisztességben megőszült olvasók felszisszennének, hadd te­gyük hozzá magyarázatul,- hogy mindössze választási lehetőségről, s korántsem egy esetleges hárem kialakításáról van szó. Tehát ennyit a társkeresésről, jöhet a többi... - Tervezzük, hogy ha majd ele­gendő ügyfelünk lesz, ún. ismerke­dési kirándulásokat is szervezünk. Ezeket szerte az országban, az uta­zási irodák segítségével bonyolítjuk le. Hasonlóak lesznek az ismerke­dési estek, különböző vendéglátó­ipari egységekben. A harmadik elképzelés a szexklu­bok létrehozására vonatkozik. - Biztosak vagyunk abban, hogy a vállalkozás talán legsikeresebb ré­szét a szexklubok képezik majd. A klubok műsorában sztriptíz is sze­repelne. A prűdségben nevelkedett újság­. író hitetlenkedik, hogy már akadtak jelentkezők a vetkőzésre is. Azt a felvilágosítást pedig kétségekkel fogadja, mely szerint a klubtagság­hoz aláírással kell bizonyítani, hogy nincs az illető hölgynek (úrnak) nemi betegsége. - Irodánk a társkereső szolgálatot az egész ország területére kiterjeszti, sőt bekapcsolódunk a magyarorszá­gi, a későbbiekben pedig az auszt­riai hálózatba is. Az információk hallatán lenne né­hány kérdésem: osztrák szomszé­déknál nem feltétel-e vajon a nyelv­tudás, továbbá mi a garancia arra, hogy az ajánlott partnerek között nem fut-e össze az ember mondjuk a szomszédjával, s legvégül pedig hiszik-e, hogy az igazán magányo­sok társat találnak a szexért lihegők közt? SZITÁS GABRIELLA ÚJ SZÚ 4 1990. VII. 21.

Next

/
Oldalképek
Tartalom