Új Szó, 1990. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-04 / 129. szám, hétfő

Tévedés történt(?) Az eltűnt újság írói etika nyomában Komáromban ÚJ szú 3 1990. VI. 4. A Szabadság Párt Sloboda című .lapjának első választási száma Megérik-e (a szlovákok Délen) a 2000. évet? [Prežijú (Slováci na juhu) rok 2000?[ címmel terjedelmes cikket közölt Komáromról. Az írás szerzője, Eva Klačková ,,veszélyesnek, kiélezettnek és logikátlannak" minősíti a dél-szlovákiai helyzetet, amelyet a következőképp summáz: ... a szlovákok a Szlovák Köztársaság déli és délkeleti részén betolakodóknak érzik magukat". Ezt az állítást elsősorban két riportalanyának állításaira alapozza. Mivel Ľuboš Mihálikuak, a komáromi hajógyár. fiatal mérnökének és Ján Ďurkovský doktornak, a Járási Járványügyi Állomás mikrobiológusának az újságírónő kérdéseire adott néhány válasza nem tűnt teljesen tárgyszerűnek, felkerestük őket, hogy felvilágosítást kérjünk tőlük. - Mérnök úr, ön a komáromi iskolákkal kapcsolatban a következőket nyilatkozta: ,,A gépipari szakközépiskolában például négy magyar osztály van - egyenként 20 diákkal és két szlovák osztály - 40-40 diákkal. A színvonalról nem szükséges szólni". Honnan származnak ezek az ön által ismertetett adatok? - Én ezt a cikket előzetesen nem hagytam jóvá. Megjelenését követően felhívtam az újságírónőt, aki az idő rövidségére hivatkozott, úgymond, ezért nem ismertette velem a cikk szövegét. Én nem beszéltem a komáromi gépipari szakközépiskoláról, itt, sajnos, tévedés történt. - Mégis, hogy kerülhettek a cikkbe ezek az adatok? - Létezik valamilyen szakközépiskola, én, sajnos, nem tudom, melyik, csak közvetett információim vannak róla, nem jártam utána. Ezért meg is kértem az újságírónőt, hogy erről ne írjon. Ha előzetesen a kezembe adja a cikket, ezt a részt határozottan töröltem volna. Az iskola színvonaláról sem nyilatkoztam; sok barátom, kollégám van a komáromi gépipari szakközépiskolát végzettek között. Úgy hiszem, a színvonaluk ugyanolyan, mint bármely más hasonló szakiskolát végzetteké, semmivel sem jobb vagy rosszabb. Mit mond erről a legilletékesebb, a Komáromi Gépipari Szakközépiskola igazgatója, Kanyicska Teodor mérnök? - Nagyon meglepett ez a cikk, reagáltunk is rá, május 8-án levelet küldtünk a Sloboda szerkesztőségének, amelyben helyreigazítást kérve közöltük: „Az elhangzottakkal szemben az igazság az, hogy iskolánkon minden évfolyamban 3 szlovák és 4 magyar osztály van. 1990. január 31-én 840 tanulónk volt, közülük 337 látogatta a szlovák és 503 a magyar osztályokat. A szlovák tanítási nyelvű osztályokban átlag 28,1 a magyar tanítási nyelvű osztályokban pedig 31,4a tanulók létszáma. Az iskola színvonaláról csak annyit, hogy évente tanulóink 35-40 százaléka jelentkezik főiskolára, s ebből 80-90 százalék nyer felvételt, a szlovák és magyar osztályokból átlagosan azonos arányban. Ezekkel az eredményekkel a Nyugat-szlovákiai kerület szakközépiskolái között általában az előkelő második helyen állunk". - Igazgató úr, a Sloboda leközölte levelüket? - Nem, egyáltalán nem reagált rá. Sajnos, nem ajánlott levélként küldtük el. De megjelentette .a DunajDunatáj járási hetilap május 19-én szlovák és magyar nyelven. De térjünk vissza Mihálik mérnök további állítására: „A hajógyár nagyon nagy vállalat, de most, a bizalmi választásoknál valamennyi szlovák kiesik". - Mérnök úr, valóban így áll a helyzet? - Ez a másik dolog, amiről nem beszéltem. A vállalati dolgozók tanácsának tagjaként jól tudom, hogy ilyen választások nem voltak és nem is lesznek nálunk. Ez ismét tévedés. - Egy másik kérdés így hangzott: „Memorandumuk harmadik bekezdésében egy olyan bizottság felállítását követelik a Szlovák Nemzeti Tanácstól..., amely többek között kivizsgálná a szlovákok Dél-Szlovákiából való elköltözésének okait. Érinti ez önt is, vagy sem?" S az ön válasza: „Engem egészen közvetlenül. Amikor Pozsonyban a főiskolán tanultam és az itteni iskolák jóvoltából nagyon jól tudtam szlovákul, a kollégák »parasztnak« és magyarnak könyveltek el, »magyaros« kiejtésem miatt. Én itt vagyok itthon és egész jól érzem magam, de a feleségem, aki eperjesi, nem tudja megszokni az itteni életet, ezért Pozsonyba költözünk". - Ez nem egészen így volt, nem rólam, hanem egyik barátomról gondolták, hogy magyar. - Ez bizonyára véletlen tévedés. Súlyosabb probléma, hogy a szlovák sajtóban újabban gyakran jelennek meg írások, melyek szerint az itteni szlovákok veszélyeztetve érzik magukat a magyar lakosság részéről. Noha semmi konkrétumot nem tartalmaz, az ön válasza is megerősíteni látszik ezt az állítást. Érték önt vagy a családját fenyegetések az itteni magyarok részéről? - A feleségem olyan helyen dolgozott, ahol mindeki magyarul beszélt és nem tudta ezt megszokni, mivel egy szót sem tud magyarul. Kellemetlenül érezte magát. Lehet, hogy vitái voltak, például közös történelmünket illetően. Ha ismeri a magyar és a szlovák történetírást, bizonyára tudja, hogy közös történelmünk magyar és szlovák interpretálása egyetlen pontban sem egyezik. így lehetséges, hogy amikor ilyen kérdések kerültek szóba, konfliktusba keveredett... De ha a két nemzet szakavatott történészei sem tudnak közös nevezőre jutni, miért kellene, hogy a laikusok megegyezzenek? - De hát ilyen munkahelyi történelmi viták miatt érzi itt magát annyira rosszul a felesége? - Nem tudott megszokni, az időjárás is más, mint Eperjesen... - Hol dolgozik a felesége? - Pozsonyban. - Naponta bejár Komáromból? - Nem, csak hetente jár haza, már második éve, így én vagyok a két kicsivel. - És akkor most ön is Pozsonyba költözik? - Ez még valahol a csillagokban van. Jó állásom van, szeretem a munkámat. A rendkívül nyílt, készséges és rokonszenves Mihálik mérnök után felkerestük munkahelyén Ján Ďurkovský doktort is. - Doktor úr, ön többek között a következőket nyilatkozta: „Komáromban még nem olyan rossz a helyzet, de a kisebb városokban a szlovákok már lassan félni kezdenek!" Tud olyan konkrét esetről, amely méltán ad okot az aggodalomra? - Ezt, amit ön idéz, a komáromi kormányülésen Mečiar miniszter úr mondta. - Kérem, legalább egyetlen konkrét esetet mondjon: hol, mikor, ki ellen alkalmaztak erőszakot vagy fenyegették meg az itt lakó magyarok? - Értse meg, én nem szaladgálhatok a falvakban, szakmailag rettenetesen le vagyok terhelve. Ezeket a dolgokat, amelyeket a miniszter úr mondott, sok embertől hallottam én is, anélkül, hogy elmondták volna, hogy no most konkrétan ez vagy az ezt vagy azt tette. - Ezt is ön nyilatkozta: „A legelenyészőbb az esély arra, hogy vezető állásba lehessen jutni. Epp most kezdik betölteni a kórházban a főorvosi állásokat a kizárólag magyar nemzetiségű orvosokkal". Mint azt dr. Benyó Zoltántól, a Járási Egészségügyi Intézet igazgatójától megtudtuk, ez a mondat nem kis vihart kavart az itteni orvosi körökben. Vezetőségi gyűlésen tárgyalták meg, ahol ön elhatárolta magát az újságcikkben közölt kijelentéstől. - Én az újságírónőnek nem főorvosi állásról beszéltem, hanem igazgatói állásról. -De az újságcikk főorvosi állásokról beszél. - Én például azt sem mondtam, hogy most nyertem meg egy pályázatot Považská Bystricában és mégis Komáromban maradok. Igaz, hogy megnyertem a pályázatot, de 15 évvel ezelőtt. Ahogy azt sem mondtam, hogy „nem vagyok hajlandó magyarul beszélni", hanem azt, hogy nem tudok. - Doktor úr, a Sloboda munkatársának azt mondta Bajnok doktorról, a Járási Egészségügyi Intézet pszichiáteréről, hogy „teljesen rasszista szellemű előadásokkal járja a falvakat - a szlovák-magyar vegyes házasságokból származó gyermekeket pszichikailag csökkent értéküeknek minősíti. Ezt nem szabadna megengedni, ez szönyű!" ön hallotta Bajnok doktor előadásait? - Nem, akkor a feleségemet kellett volna elvinnem magammal, ő ugyanis perfektül tud magyarul. Ezt másoktól hallottam. - Kiktől konkrétan? - Kapcsolatban állok a Szlovákok Független Pártjának tagjaival, mint egészségügyi dolgozót, ők figyelmeztetnek olyan dolgokra, amelyek itt történnek, s amelyekkel nem értenek egyet. Mint például arra is, hogy Bajnok kolléga a falvakban turnézva igyekszik megagitálni a gyerekeket, hogy magyar iskolába járjanak, hogy ne adják a magyarok a gyerekeiket szlovák iskolába. Érintkezésbe léptem a járási nemzeti bizottsággal, hogy megtudjam, pontosan merre is járt a kolléga úr. Mivel Bajnok doktor azt mondta, hogy pert indít ellenem, meghagytam magamnak ezeket a dolgokat és ezekkel fogok majd védekezni. Már vannak emberek, akik hajlandók ellene tanúskodni. Tudja, nagyon jó barátok voltunk Bajnok doktorral, ezért nagyon bántott, amikor tegnapelőtt találkoztunk az utcán és ő nem köszönt nekem. Azt kellett volna mondania: „Ugyan, Janko, mit mondtál rólam, hiszen ez nem igaz." - És mit mond erről az érintett, Bajnok István doktor? - Engem szakmailag bosszant a dolog, mert ekkora badarságot, mint amit Ďurkovský doktor mondott velem kapcsolatban a lapnak, nem állíthat egy pszichiáter. Mint az egykori Szocialista, most Művelődési Akadémia lektora járom a vidéket, Lévától Galántáig, sőt Pozsonypüspökiig, előadásokat tartok az óvodás- és kisiskoláskorú gyermekek szüleinek a gyermekneurózisok (pislogás, dadogás, éjszakai ágybavizelés, rémálmok, viselkedési zavarok) kiváltó okairól, amelyek közé tartozik a helytelen kétnyelvű nevelés is. (Mellesleg ez volt a témája a második attesztációs diplomamunkámnak is, amelyet 1982-ben védtem meg Pozsonyban.) Ezzel kapcsolatban kénytelen vagyok hangsúlyozni, hogy minden gyereket anyanyelvén kell beiskoláztatni, mivel csak így garantált a teljes emberré válás, a differenciált személyiségfejlődés. Szakmailag bizonyítható tény, hogy a helytelenül alkalmazott kétnyelvű nevelés (itt a helytelenül alkalmazotton van a hangsúly!), egy sor neurotikus tünet forrása lehet. A vegyes házasságokból származó gyerekek esetében mindig azt hangsúlyozom, hogy a gyerek azon a nyelven tanuljon, amelyet otthon gyakrabban használ, vagy amelyik nyelven a szülő segíteni tud neki a tanulásban. Ha az apa magyar, az anya pedig szlovák, s az apa kevesebbet tartózkodik otthon, természetes, hogy az anya tud többet foglalkozni a kisiskolás gyerekkel, s ugyancsak természetes, hogy ilyen esetben nem fogom javasolni a gyerek magyar iskolába adását. Leleteim záradékában leírt javallatokkal tudom bizonyítani, hogy mindig a szülőkkel közösen megegyezve javasolom a helyes nyelvi példa megkeresését és kialakítását. Lehet két, esetleg több nyelvet azonos fokon párhuzamosan elsajátítani, de ehhez arra van szükség, hogy mindkét nyelv egy-egy adott személyhez érzelmi szálakkal kapcsolódjon. (A gyerek érzelmi szálakkal kapcsolódjon azokhoz a személyekhez, akiktől a nyelveket tanulja). Feltételezem, hogy Ďurkovský doktor előadásaim valamilyen rosszhiszemű interpretálása alapján ítélkezhetett, egyrészt, mivel nem szakember, nem orvos, tehát nem tudja megítélni a munkámat, másrészt soha nem vett részt egyetlen előadásomon sem. Mivel, hangsúlyozom, elsősorban szakmai ötudatomat sértik a Sloboda cikkének személyemre, illetve munkámra vonatkozó kitételei, május 2-án levelet írtam a lap főszerkesztőjének, s közöltem, amennyiben nem kapok elégtételt egy nyilvános helyreigazítás formájában, sajtópert indítok a Sloboda ellen. Erre a levélre mindeddig nem érkezett válasz. Térjünk vissza Ďurkovský doktorhoz, aki a komáromi egyetem kérdésével kapcsolatosan a következőket mondta: „Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a magyar alapiskola tanulói aláírásokat gyűjtenek az egyetem ügyében. Nagyon kérik ezeket az aláírásokat, mivel, ha nem kapják meg őket, ötöst kapnak". - Ďurkovský doktor úr, honnan szerezte ezt az értesülést? Konkrétan melyik alapiskoláról van szó? - Ezt is a Szlovák Független Pártjának tagjai mondták nekem. -Voltam az érintett alapiskolában, beszéltem az ottani pedagógusokkal: Kmeczkó Eta, a Steiner Gábor utcai Fučík Alapiskola igazgatóhelyettese, Szántó István, a Munka Utcai alapiskola igazgatója és Barta Vilmos, a Béke utcai alapiskola igazgatója egyöntetűen minden reális alapot nélkülöző rágalomnak minősítették az alapiskolás gyerekek aláírásgyűjtésre való ilyesfajta felhasználását, kényszerítését. - Nos, az emberek nem akarják bevallani. - Doktor úr, summázva az öntől hallottakat: nem minden pontban egyezik az, amit ön a Slobodának nyilatkozott, azzal, ami a cikkben valójában megjelent. Miért nem cáfolta meg a lapban a tévedéseket? - Globálisan egyetértek a cikkel. Elvégre az ember mégsem beszél képtelenségeket! A fonál itt megszakad. Avagy induljunk a nyomába Ďurkovský doktor informátorainak is? Egyikük nevét sem volt hajlandó elárulni. Néhányukat mégis felkerestük, s kiderült, hogy ők is csak másoktól hallott információkra hivatkoznak. Mert ez a legkönnyebb. Mint ahogy könnyű másod-harmadkézből származó információk alapján egyetlen mondattal megkérdőjelezni egy iskola színvonalát, három alapiskola tanítóinak pedagógiai tisztességét, vagy egy orvos szakmai rátermettségét, becsületét. S ugyancsak könnyű az igazukat kereső, bizonyító érintettek leveleit még csak válaszra sem méltatni. A sajtó célja a pontos, tárgyilagos, naprakész tájékoztatás. De mi a célja a Sloboda cikkéhez hasonló félretájékoztatásnak? A tabutémák feloldása, a központi sajtóirányítás megszűnése nem az újságírói etika mellőzésére jogosítja fel, hanem az eddiginél jóval nagyobb felelősségre kötelezi az újságírókat. A „most már mindent lehet" alapon történő szenzációhajhászás, hangulatszítás, a tényekkel való felelőtlen manipulálás ideig-óráig még sikerhez is vezethet. Hosszú távon azonban aligha lehet erre építeni. Utóirat. Az itt közölt cikk már nyomdában volt, amikor megjelent a Sloboda 21/90 száma, amely ugyan közli dr. Bajnok és a Komáromi Gépipari Szakközépiskola tiltakozó levelét, de olyan szerkesztői kommentárral ellátva, amely nem egészen elégítheti ki az ügyben érdekelteket. Eva Klačková továbbra is fenntartja az eredeti írásában kifejtett álláspontját. VOJTEK KATALIN GÁGYOR ALÍZ Demokrácia gyerekcipőben Miről álmodik (még borús éjszakán is) az újságíró? Például egy levélről, melynek írója arra kéri, védje meg őt és százhetven tagtársát. Mondjuk a földműves-szövetkezet vezetőitől, akik ellenségei a demokráciának, s elzárkóznak a bizalmi szavazás elől. Jaj annak, aki kinyitja a száját; szedheti a sátorfáját, mehet a szövetkezetből. A vezetőségi tagok között sok a rokon, például a főgépesítő az elnök sógora. így aztán érthető, hogy hiába kérte a leváltását negyven traktoros, még az egynapos figyelmeztető sztrájkjuk sem vezetett eredményre. Erről írni kell, határoz az újságíró, s miközben gépkocsija a kilométereket falja, már a riport címét tervezgeti. Nem úgy a visszaúton, mert akkor már tudja, hogy a levél - esetünkben Bátorkesziről érkezett - a rágalom iskolapéldája. Először is, az aláírás hamis. A név viselője ugyan létező személy, csakhogy a levelet nem ő írta. Ebből már sejteni lehet, a levél tartalmával is baj van. A traktorosok valóban sztrájkoltak, de nem a főgépesítő ellen, hanem azért, mert szombat-vasárnap nem akartak vagonkirakási ügyeletet vállalni. Tettük traktoronként 800-1000 korona teljesítménykiesést okozott a szövetkezetnek, így az elnök (a főgépesítő egyébként nem a sógora) az ügyet a taggyűlés elé terjeszti, ítéljen a közösség. Másodszor: 162 aláíró valóban kérte a bizalmi szavazást, csakhogy az indítványhoz ennyi kevés, mivel az aktív tagok száma 443. Ráadásul az aláírások egy része olvashatatlan (a pontos név feltüntetése nélkül valódiságuk ellenőrizhetetlen, kétségbe vonható). A Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom szövetkezeti csoportját az érdektelenség oszlatta fel. Volt szóvivői megerősítették, két gyűlésükön több szövetkezeti vezető vett részt mint tag. Harmadszor már nem is próbálkoztak, inkább csatlakoztak az NYEE falusi csoportjához. Továbbá: olyasmiről, hogy másvalakit az elnök megfenyegetett, „ha bírálni merészel, mehet a szövetkezetből" nem tud senki. Sót, az elnök jelenlétében a legutóbbi munkaértekezleten is vagy négyen bíráltak konkrét hiányosságokat, és semmi bántódásuk nem esett. Azaz mégis. Van egy szókimondó és mindenkor bátran bíráló gépkezelő, akit tavaly ősszel átmeneti jelleggel más munkakörbe helyeztek. Büntetésből, de nem a szókimondásáért. Amikor utasították, hogy a kukoricaszár-szecskát már ne a pótkocsiba, hanem a földre szórja, nem engedelmeskedett. Az utasítás mögött szervezési mulasztást, pótkocsihiányt gyanított, holott arról volt szó, hogy a répaszelet silózásához már nem kellett több kórószecska, viszont a még lábán álló kukoricaszárat a szántás megkönnyítése és az elbomlás meggyorsítása végett fel akarták aprítani. Ami jó a földnek, nem jó a gépkezelőnek. Ugyanis ha pótkocsiba gyűjti a szecskát, többet keres. Eddig a történet, amely akár mese is lehetne, de sajnos nem az. így nem zárhatjuk le azzal, hogy minden jó, ha jó a vége. Például azért, mert olyan kérdések nyugtalanítanak, amelyekre nem tudom a választ. Vajon ki volt és mire számított a levél írója. Talán arra, hogy a demokrácia köntösébe „csomagolt" sorait egyszerűen leközöljük, s elképzeléseinek megfelelően megtépázzuk néhány általa rossznak kikiáltott vezető becsületét, mielőtt utánanéznénk az igazságnak? Vagy netán arra számított, hogy a szenzáció kedvéért vállaljuk a pletykalapokra jellemző, legfeljebb helyreigazítunk szerepkört? Nem, kedves ismeretlen levélíró! Az ilyen eljárás nálunk nem szokás. Mi a demokráciát - önnel ellentétben - nem így képzeljük el. EGRI FERENC