Új Szó, 1990. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-21 / 144. szám, csütörtök

Négyszemközt VLADIMÍR MEČIAR belügyminiszterrel Álmatlan éjszakák Szlovákiában a választások győztes pártja a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom lett, melynek egyik kulcsembere Vladimír Mečiar belügyminiszter, a nemzeti egyetértés kormányának tagja. E kormány léte végéhez közeledik, és az NYEE azt javasolja, hogy Mečiar úr alakítsa meg az újat. Ezek a tények késztettek bennünket arra, hogy feltegyünk néhány kíváncsiskodó kérdést, visszapillantsunk a közelmúltba és megtudakoljuk, miként látja jövőnket. • Miniszter úr, hivatalbalépésekor mi lepte meg a leginkább? - Feladatom sokrétűsége. Úgy tűnt, hogy annyi probléma nehezedik a vállamra, ahány pikkely egy karácsonyi asztalra szánt halon sincs. Annak ellenére, hogy már a kezdet kezdetén felállítottam a fontossági sorrendet, hamarosan rá kellett jönnöm, hogy a követelésekkel elő álló minden reszort képviselője saját ügyes-bajos dolgát tartotta a legfontosabbnak. Nem maradt más hátra, mint minden felvetett témával egyformán foglalkozni. • Ez bizonyára felettébb nehéz helyzetet teremtett... - Hát, nem könnyűt. Mindenekelőtt tüzetesen át kellett tanulmányoznom az előterjesztett anyagokat, a múltból örökölt hagyatékot. Az akták százait lapoztam végig, mérlegeltem a legszükségesebb tennivalókat és a reális lehetőségeket. • Ennek ellenére e rövid idö alatt is sok pozitívumot tud felmutatni. -Többet szerettem volna... Ez nem álszerénység, csupán tudatosítom, hogy többre lett volna szükség. Ám figyelembe kell venni, hogy különös időszakban éltünk, amikor a minisztertől azt is elvárták, hogy a tárca körébe tartozó munkán kívül aktívan politizáljon. Azért is, mivel választások előtt álltunk és a választóknak joguk volt arra, hogy találkozzanak a pártok jelöltjeivel, megismerjék gondolkodásmódjukat és programjukat. Elnézést, eltértem a feltett kérdéstől. Azzal kezdeném, hogy alapelveinket, alapcéljainkat a világhoz való közeledés határozta meg. Tudatosítottuk, hogy túlságosan eltávolodtunk Európától és a világban megszokott praktikáktól. Szlovákia mindennemű fellendülésének alapelvét a közelítésben, az utolérésben, az egy szintre jutásban látom. Célunk elérésének feltétele a gazdasági stabilitás, a sokoldalú nyitás, a polgárok szociális biztonsága, az egyensúly megteremtése. A részfeladatok sora szinte végtelen. Amit már sikerült megoldanunk: kimondtuk, hogy mindennemű - adminisztratív, gazdasági, jogköri stb. - felépítkezésünk alulról felfelé történik, vagyis hogy a község, a város, a járás dönti el szükségleteinek sorrendjét és kielégítésük módját. Ellenezzük a központból jövő utasítások módszerét. Jó eredményként nyugtázom, hogy a titkosrendőrség szálait felgöngyölítettük, bár még ma is sok ember életét keserítik meg múltbeli tevékenységükkel, bizonytalanságot és kétkedést keltenek. Úgy tűnhet, hogy velük szemben tán senki sem volt immúnis, hogy ,,mindenkiről mindent tudtak és mindenki ellen mindent felhasználtak". Az „apparátus" már nem létezik, ám óriásteste még mindig beárnyékolja napjainkat. Ugyanezt vonatkoztathatnám a kommunista párt tisztségviselőire is. Fokozatosan tudódnak ki cápaméretű és kishal jellegű viszszaéléseik. Sajnos, az első és a második esetben is, olyan széles a „baráti körük", hogy hatásuk súlyát szinte fel se tudjuk mérni. • Ennek tudatában mi garantálja a polgár biztonságát? - Minden demokratikus államban a törvény és annak őrzője - a bíróság és a rendőrség, vagy ahogy nálunk még mondjuk, a közbiztonsági szervek. Sajnos, a múltban ezek is az „ügy" szolgálatában álltak, így aligha bízott bennük valaki, nem fogadta el őket partnerként, inkább ellenséget látott bennük. Átépítettük a biztonsági szervek apparátusát, más kritériumok szerint dolgoznak, remélem, ezt mindenki észrevette. • Engedjen meg egy kis kitérőt. Olyan szóbeszéd járja, hogy november 17-e előtt létezett valamiféle, terv, mely szerint „biztonsági okok" miatt a belügyminisztérium felelős osztálya zavarni akarta a magyarországi rádió és televízió adásait. Igaz a pletyka? - Erről én nem tudok és az áttanulmányozott dokumentumokban sem találtam semminemű erre vonatkozó utalást. • Nyilvánvaló, hogy mindannyiunkat az említett témakörök érdeklik a leginkább. Valamennyien egy kis szenzációt érzünk a kimondottak mögött - ez emberi tulajdonság. Sőt, úgy véljük, hogy nem egy ügyet, eljárásmódot még mindig fátyol borít. Ám életünknek még ennél is prózaibb összetevői vannak, mondjuk a lakáskérdés megoldása, a megélhetés, a közlekedés, a szolgáltatások stb. Ez mind, és még sok más, az ön tárcájához tartozik. - Lakáshelyzetünk katasztrofális. Ezzel semmi újat nem mondtam. Igaz, nincs hajléktalan ember az országban, viszont más lapra tartozik, milyen körülmények között, hol és miként lakunk. A paneltábor nem megoldás, a generációk szűkös együttélése, a hiányos szolgáltatások glorifikálása, a szennyezett légkör tagadása és még sorolhatnám. Csak tévútra vezethetnek bennünket. Reálisan kell felfognunk helyzetünket és azon a lehető leggyorsabban javítanunk kell. Bizonyára sokan nemtetszéssel fogadják majd a lakbéremelést, de szükséges lépés volt. Hasonlóképpen az utasszállítás díjának emelése is, másképpen nem tudjuk modernizálni elavult úthálózatunkat, repülőparkunkat, röptereinket sőt, viziközlekedésünket sem. • A lakáskérdésben, az ökológia problémáinak megoldásában, a közlekedésben, a szolgáltatásokban, az egészségügyben és sok más területen a jövőben a helyi szervektől várjuk a megoldást. Úgy véli, képesek lesznek erre? - Azt szokták mondani, hogy közelebb az ing, mint a kabát. Ennek a szóbeszédnek van alapja és remélem, hogy a nemzeti bizottságok megnövekedő hatásköre arra ösztönzi majd a demokratikusan székükbe ültetett elöljárókat, valamit tegyenek is, bizonyítsanak, hogy polgártársainknak többet, jobbat akarjanak adni. A jövőben sok múlik majd a helyhatósági választásokon. Országunk felvirágzásának tulajdonképpen ez a záloga. • Megengedi, hogy kihasználjam a lehetőséget és néhány magánjellegű kérdést tegyek fel? -Állok elébe... • Úgy hírlik, ön fáradhatatlan. Minisztertársai irigylik munkabírását, vitalitását. - Valóban? Tény és való, hogy háromnégy óra alvással megelégszem. Annyi a tennivaló, hogy a munka szenvedélyemmé lett. • És a kikapcsolódás? -A munka. Persze, az is „csízió". Amit nem szívesen csinálok, de meg kell tenni, azt munkaidőben teszem, ami viszont érdekel, mégis munka, azt kedvteléssé emelem. • Míg nem volt miniszter, akkor is ilyen volt az életvitele? - Nem. Akkor arra ügyeltem, hogy tökéletesen ellássam munkakörömet, feladataimat és elég időm maradjon a családra, a szabadidő hasznos eltöltésére is. Kertészkedtem, túráztam, sportoltam, látogatóba mentem, barátokat fogadtam. Most ennek, átmenetileg, megálljt kellett mondanom. Ám semmit sem számoltam fel. A munkahelyemen fizetetten szabadságot kértem, családom eredeti lakásunkban maradt, a visszatéréssel számolok. • Úgy hírlik, miniszterelnök lesz... - Más kérdés mit szeretnék én, mit mások, mivel bíznak meg, mi a fontos és mi mellőzhető, miből választhatok és mi ultimátumszerű. Egyelőre jó érzéssel tölt el a tudat, hogy e néhány hónap alatt megtettem, amit lehetett. Nem egy álmatlan éjszakám volt és nem is lehetek mindennel elégedett. Bizonyára sok minden miatt még sokáig fogok rágódni, leginkább az emberek jelleme, hozzáállása miatt. Annyira kívánnám, hogy mindanynyiunkat berakjanak egy tisztítóba, hogy tiszta lappal kezdhessük éietünket. Persze, ez képtelenség. Elődeink hibáit és saját terhünket is cipelnünk kell. A kérdés csak az, mennyire vagyunk képesek harcolni, előrelátni, tiszta szívvel élni... • Mi ön szerint az elkövetkező időszak legfőbb tennivalója? -A leglényegesebbnek azt tartom, hogy az emberek ne csalódjanak abban a pártban, mely szavazattöbbséget szerzett, hogy e pártnak meg legyen a kellő ellenzéke, hogy a kormányba rátermett emberek kerüljenek, hogy sikeresen magunk mögött tudjuk a helyhatósági választásokat és hogy valamennyien a tőlünk telhető maximumot nyújtsuk minden vonalon. OZORAI KATALIN Irodalom az Irodalmi Szemlében Gondolom, ezt a címbeli idiotizmust sokan értetlenül szemlélik. Viszont, aki kezébe veszi az Irodalmi Szemle idei 3. és 4. számát, s rászánja magát az olvasásra, aligha tartja gyengeelméjűségnek ezt a ,,cipőt a cipőboltból" szempontot. Történt ugyanis, hogy ezúttal aligha említésre érdemes okok durva egybeesése miatt, a magamfajta hivatásos előfizető a márciusi számot az áprilisival együtt június 10-én kapta meg, tisztességesen fóliába csomagolva. Nos, ez a postaládámban véletlenül érintkező két szam nemcsak a lakkozatlan, illetve lakkozott borító okán különbözik egymástól. A 3. számot még az előző főszerkesztő - Varga Erzsébet jegyzi, de a 4. számot már Grendel Lajos szerkesztői szempontjai határozták meg. Ezzel a ténnyel együtt a két számban más-más szerkesztőbizottsági névsor szerepel. Ez elegendő lehetne, hogy ne tekintsek a 3. számra, ám az abban olvasható írások megérdemlik a figyelmet. Egyebekkel együtt Tőzsér Árpád Egy csallóközi hóemlék és Megkésett olvasónapló a Nomád naplóról című jegyzetét, illetve esszéjét olvasva jut eszembe az egyetemes magyar irodalommal szembeni számos adósságunk. Amikor mindegyre a magunk nézőpontjából szemlélődve a magyar irodalom világméretű egységét hangoztatjuk, gondolunk-e arra, hogy a magyar irodalom egészét nem vettük birtokba, nem építettük be gondolkodásunkba. Legfeljebb „a nemzet és nép" kategóriapárral jellemezhető irodalmi gondolkodás felszíne foglalkoztat bennünket. Tőzsér Árpád írja Csoóri Sándort köszöntő írásában: „1980 januárjában kezdtem olvasni Csoóri eszszékötetét, a Nomád naplót. A könyv hosszú hetekig volt élvezetes olvasmányom és felrázó élményem. Olyasmit kínált, ami azóta is hiánycikk a magyar szellemi életben: egységes világképet. Rendszerezett, áttekinthető, egy tengely köré szerkesztett világmagyarázatot". Nagy kedvem van hozzátenni: egy világmagyarázatot a sok közül, mert azért van még jónéhány karizmatikus magyar író és költő, aki másként ugyan, de ugyanolyan teljességgel magyarázza a világot. Meg talán reneszánsznak is „reneszánszak", akárcsak a Tőzsér Árpád láttatta Csoóri Sándor, ami persze mit sem von el állítása helyénvalóságából. A harmadik szám másik jellegzetességét az „irodalmon kívüli" írások adják. Gyönyör József igazából mostanában érdekessé váló tanulErdei óvoda Gyógyít a tiszta levegő • A költségeket a környezetszennyező gyárak állják • Kovácspatakra jövőre is szívesen eljönnek Nagyokat ásítozva nyújtózkodnak, tekintetükkel anyjukat keresik, majd hirtelen kapcsolnak, hiszen nincsenek is odahaza! Az ágyból tanító nénijük vidám hangjára ugranak ki, aki a fürdőszobába kíséri őket, s ellenőrzi a reggeli tisztálkodás alaposságát. Ezután következik a neheze, el kell dönteni, ki mit vegyen fel magára, s bizony az öltözködésnél nagyon elkel még a segítség. Nem csoda, mert kicsikről, óvodásokról van szó, akik távol a szülőktől, erdei óvodában töltenek felejthetetlen két hetet. Az 5-6 évesek ügyesen magukra kapják a melegítőt, s mert enyhe az idő, a reggeli tornát az udvaron végzik el. A negyven gyerek és a négy tanítónő élvezettel tornásznak, majd gyors kézmosás után az ebédlőbe vonulnak. S míg a gyerekek jóízűen fogyasztják reggelijüket, addig a ligetfalusi Ulbricht utcai óvoda igazgatónőjét, Kvetoslava Kmotorkovát faggattam arról, hogyan jutottak el Kovácspatakra. - Az V. városkerületi nemzeti bizottság ajánlotta ezt a lehetőséget, s mi kapva-kaptunk az alkalmon, hogy gyerekeinket kimenekítsük a panelrengetegből. Nem először szervezünk erdei óvodát, de ilyen jól még nem gondoskodtak rólunk soha. A Kék Hal szálló és étterem vezetője mindenben segítségünkre van, és ami a lényeg, szereti a gyerekeket. A szakácsnők szintúgy, talán ezért is főznek olyan finomakat - lelkendezett az igazgatónő. - Tegnap is - mesélte - a gyerekek vacsorára darakását kértek. A tányérokon nem maradt semmi, sőt mindenki duplát kért. A friss levegő, a sok mozgás hatására kiváló az étvágyuk, s a dupla vacsora után egy emberként közölték, hogy ők még éhesek. A szakácsnők percek alatt elkészítették a pótvacsorát, zsíros kenyeret, hagymával. Nem tudom, Kovács József üzemvezető hogyan csinálja, de naponta még friss salátát is kapunk az ebédhez. A tízóraihoz, uzsonnához való paradicsomot, paprikát, répát mi vásároljuk, mert így olcsóbb. Azt sajnáljuk csupán, hogy nem kapható gyümölcs. Igaz, a minap a szomszédban lakó idős bácsi egy kosár cseresznyével lepte meg a kicsiket. Nagyon jók itt az emberek - szögezte le elégedetten. Mialatt beszélgettünk, eleredt az eső. A kicsik elszomorodtak kissé, tudták, a délelőttre betervezett séta meghiúsult. - Hova készültek? - próbáltam oldani a bús hangulatot, mialatt a tanítónők a pótprogramról tanakodtak. - A Dunához. Tegnap kagylókat is szedtünk, sok nagy hajót láttunk, integettünk a motorcsónakban ülő katonáknak - sorolták lelkesen. - Amíg az eső csendesebbre fordul, videózni fogunk - jelentette be a tanítónő, s szavait hangos éljenzés követte. Míg a gyerekek átrándultak a mesevilágba, megnéztem a szálláshelyüket. - Nem luxuskategória, de a háromágyas szobák tiszták, tágasak. A gyerekek kedvenc szórakozása a „szomszédolás", az egymás látogatása. De rajzolhatnak, és a magunkkal hozott társasjaték is kelendő. Az ebéd utáni pihenőt legszívesebben kihagynák, de ebből nem engedhetünk - tudtam meg szemle közben. - Az uzsonnát többnyire magunkkal visszük a sétáinkra s az sem zavar bennünket, ha netán csepereg az eső. Mindenki hozott gumicsizmát, esőköpenyt, légcsöves gyerekeink itt el sem köhintik magukat. Nagyon rájuk fért a levegő, a környezetváltozás. S talán az sem elhanyagolható szempont, hogy a szülő az erdei óvoda költségeihez csak napi 5 koronával járul hozzá. Az ötszöri étkeztetés, szállás költségeit a Ligetfalut szennyező gyárak, vállalatok állják. Megtudtam, a vacsora után megnézik az esti tévémesét, majd irány a fürdőszoba. - Negyven gyereket lezuhanyozni nem kis munka - szörnyűiködöm, de az igazgatónő csak legyintett. - Az első hét végén a hajukat is megmostuk, megszárítottuk. Majd beszélt arról is, hogy esténként a már fekvő gyerekeknek, ráadásként, mesét olvasnak, de este nyolckor elcsendesül a ház. A tanítónők felváltva tartanak éjszakai ügyeletet, be-betakargatják a gyermekeket, őrzik békés álmukat. - Nem fárasztó a 24 órai szolgálat? - kérdeztem, amikor visszatértünk a gyerekek közé az ebédlőbe. - De az. Ám ha az ember arra gondol, hol élnek, élünk, vállalni kell. A 24 órás felügyelettel, levélírással, az esti puszival együtt. És ide. Kovácspatakra szívesen hozzuk el a gyerekeket jövőre is. PÉTERFI SZONYA mányt közöl a csehszlovákiai magyarok képviseletéről a letűnt rendszer államhatalmi szerveiben. Popély Gyula ravasz előrelátással megkomponált tudománypolitikai jegyzete egy, a megírás pillanatában még körvonalazódni sem látszó (sajnos azóta sem körvonalazódó) kisebbségpolitika közvetett bírálata. Viszonylag gazdag az irodalomelméleti tanulmányok és irodalomtörténeti visszaemlékezések száma, amelyeket Hubik István, Turczei Lajos, Jaroslava Pašiaková, Zeman László és Csáky Károly tollából közöl a folyóirat. Néhány esetben erősen vitatható és megkérdőjelezhető a 3. számban olvasható versek színvonala. Viszonylag sok a fiatal, illetve kezdőnek számító költőtől közölt alkotás, amelyek nem emelik líránk minőségi szintjét. Ezzel szemben Duba Gyula Az író az igazsággal álmodik című elbeszélése kesernyésen mosolygó vissza- és betekintés a mindennapiság irodalomközeli állapotaiba, amelyek valójában kisstílű sorsunk tragikumából fakadnak. A 3. számhoz képest a 4. számban jóval több az irodalom, vagyis így válik érthetővé a bevezetőben indokolt idiotizmusom, hiszen valójában Grendel Lajos Székfoglaló beszéd helyett című írása ösztönzött ennek megfogalmazására. Tömören szólva: az új főszerkesztő irodalmat ígér egyetlen irodalmi lapunkban. Tehet-e mást? A nevével jegyzett első lapszám már körvonalazza azt a teret, amelyet a szerkesztőség az irodalom terepének tekint majd. Kiss Irén (Budapest) és Kukorelly Endre (Budapest) versei, Fekete J. József esszéle Lantos László (Vajdaság) költészetéről, majd a költő versei, Václav Havel (Prága) esszéje is bizonyítja, hogy a lap nyitottsága növekszik. Ez szerencsére nem jelenti azt, hogy az olvasó ne kapna valamifajta eligazítást irodalmunk nemzedékeinek sorjázásában. Ennek szép példáját adja Hizsnyaí Zoltán, aki fiatal pályakezdő költőtársát, Z. Németh Istvánt mutatja be. Z. Németh versei nemcsak a pályatárs, de az olvasó figyelmét is megérdemlik. Prózánknak ebben a számban megjelent szegmensei közül (minden sanda és önös szándék nélkül) Grendel Lajos Thészeusz két szék közé esik majd eszmét cserél Istennel című regényrészletét, Kőszegi F. László Vivát epilepszia luncheon meat! című elbeszélését, Hogya György Sültalmaillat és homoesztázis című kisprózáját emelném ki. Van azonban az Irodalmi Szemle 4. számának egy olyan fajta tulajdonsága, amely messzebbre mutató gondolatokat gerjeszt az olvasóban. Nemzetek és nemzeti kisebbségek címmel beszélgetést közöl Székely András Bertalannal, a Magyar Köztársaság kormánya Nemzetiségügyi Kollégiumának és Titkárságának munkatársával. Ennek számos fontos ténybeli megállapítása mellett van egy hiányossága: Magyarországnak időközben új kormánya lett, amelynek következtében sokban megváltozik a határain túl élő magyar kisebbség, illetve az ottani kisebbségek irányában végzett munka. Vagyis: ez a beszélgetés megjelenése órájában már csak töredékeiben érvényes. Az ilyen írások is (de nem elsősorban ezek) sürgetik, hogy végre legyen irodalmi, kulturális és társadalmi hetilapunk. Politikai mozgalmaink közelharcai közepette, mintha elfeledkeztünk volna a szellemi gyarapodásról, s a mi sajtónkat a szüntelen fogyás veszélye fenyegeti. Elodázott lapalapítási igyekezeteinket ismét felkészültségünk, képességeink állítólagos hiányával indokolják, s gazdasági nehézségekre hivatkozva teszik lehetetlenné. Meddig? Az Irodalmi Szemle végre irodalmi lap szeretne lenni, s a társadalomtudományi dolgozatok, tanulmányok helyeként a Regio című folyóiratot jelöli meg. Mindezzel együtt sem zárkózik el az esszék közlésétől, ami mégiscsak gondolkodásunkat serkenti majd. Szükség lenne azonban egy olyan irodalmi és publicisztikai hetilapra, amelyből cseh és szlovák barátainknak már közel egy tucatnyi áll a rendelkezésükre. ÚJ SZÚ 4 DUSZA ISTVÁN 1990. VI. 21.