Új Szó, 1990. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1990-05-21 / 117. szám, hétfő

Az étterem egyik bejárata Zsivkovnak huszonkét Csaknem négyhónapos, megfe­szített munka után tájékoztatták a bolgár és a nemzetközi közvéle­ményt annak a vizsgálatnak az ered­ményéről, amelyet a parlament kü­lönbizottsága folytatott Todor Zsivkov ügyében. A volt teljhatalmú vezető, Todor Zsivkov ellen felhozott vádak egyike a nemzetiségek közötti ellenségeske­dések szitására vonatkozik. Főkép­pen a török kisebbség kötelező érvé­nyű, 1984-es névváltoztatását, illetve a tavalyi 300 ezres, Törökországba irányuló exodust róják a számlájára. A tények bizonyítják: Zsivkov felelős a „nemzetiségi politika súlyos tévely­géseiért", amelyek alapul szolgáltak az etnikai és vallási lázongásoknak. Vádolják a volt párt- és állami vezetőt a hivatali beosztásával való visszaéléssel is. Még mindig lehetet­len megállapítani az utasítására épí­tett, saját használatú 22 rezidencia pontos értékét, mivel a terv- és költ­ségdokumentációkat megsemmisí­tették. Becsült adatok szerint összér­tékük 140 millió levára rúg. Csupán a karbantartásra évente 5 millió levát fordítottak. A bizottság dokumentumai ezenkí­vül felelőssé teszik Zsivkovot az or­szágban kialakult válsághelyzetért. Az ellene felhozott vádakra nyilvános tárgyalásokon válaszolhat az agg ve­zér. Hogy mikor? Talán a választások után... (B) KÖSZÖNTŐ Ötéves a Három kívánság Gálaműsorral ünnepelte tegnap ötödik születésnapját a Magyar Televízió egyik népszerű gyermekműsora, a Három kí­vánság. Az évforduló alkalmából megje­lent a hasonló című lemez is, amelyen neves magyarországi popsztárok énekel­nek. Az egyik dalt a népszerű műsorveze­tő, Dévényi Tibor adja elő. Budapesten bejelentették azt is, hogy ezentúl havonta kapható a Három kívánság című, 32 olda­las színes gyermekmagazin is. • 1990. május 20-án ünnepli 85. szüle­tésnapját a drága, jó édesanya, özv. Dikasz Lászlóné ölveczki Mária Marcelházán. Szívük teljes melegével szeretettel kö­szöntik és jó egészséget kívánnak: lányai: Margit és Teréz, vejei; négy unokája, unokavejei, valamint a déd­unokák: Gabi, Tündi, Dávid, Anti, Évi, Balázs, Ákos és Andrea, akik sok-sok puszit küldenek a dédiké­nek. Ú-1693 • 1990. május 2-án ünnepelte 48. szüle­tésnapját a szerető, drága, jó édes­anyánk, nagyma­flip mánk és anyósunk, jšSf M a j e s Ág nes Örsújfalu, Vadaš. m JtKtm E szép ünnep alkal­ül ^^H^H mából szívből gratu­lálunk, hosszú, boldog, örömteli életet és erőt, egészséget kívánunk: lányai, fiai, menye, vejei és az öt kisunoka, akik sokszor csókolják a drága, odaadó nagymamát. Ú-1695 • 1990. május 8-án ünnepelte 60. szüle­tésnapját Bócz Jenő Lekéren. E szép ünnep alkalmából gratulálunk és hosszú, boldog életet kívánunk: szerető felesége, fia: Tibor, lányai: Erika és Rózsika, menye: Márti, vejei: Laci és Milán, valamint a hat unoka: Tibike, Zolika, Deniska, Erika, Janka és a kis Tamás, akik sokszor csókol­ják a nagyapát. Ú-1706 • Szívünk teljes szeretetével köszöntjük a drága, jó szülőket és nagyszülőket, Borsányi Dezsőt és nejét, Borsányi Margitot Pereden, akik 1990. május 21-én ünneplik házas­ságkötésük 50: évfordulóját. E szép ün­nep alkalmából gratulálunk, erőt, egészséget és hosszan tartó boldog éle­tet kívánunk családjuk körében: Volt egyszer egy munka verseny... Az együttműködés új formáit keresik Rajkán a magyar és a szlovák vasutasok Más volt ez az este, mint az eddigiek. Rajkán a minap a szokásos baráti találkozóra jöttek össze azok a szlovákiai és magyarországi vasutasok, akik 1976 óta teljesítenek szolgálatot ezen a fontos vasúti csomóponton. Ettek­ittak, elbeszélgettek a fehér asztal mellett, még nótáztak is. Senkinek sem hiányzott a korábban elmaradhatatlan ünnepi szónoklat, na és a munkaver­seny értékelése. Egyetértettek azzal, hogy a közös vándorzászlót tartsák meg emlékül a magyar vasutasok, hiszen ők nyerték el az utolsó munkaver­senyen. - Azért nem volt teljesen haszontalan dolog a munkaverseny - mondta Szabó András, a MÁV győri körzeti üzemfőnökségének vezetője. - Sok hasznos tapasztalatot hozott, segítette a munkát ezen a fontos határállomá­son, amely a Párkány-Szob vonal után a második legfontosabb csomópont a két ország között. - Igaz, mind több formális elem, ideológiai cafrang rontotta a verseny hitelét, ezért helyénvaló a javaslat, hogy a munkaversenyt el kell felejteni. Rajkán is búcsút mondanak hát az együttműködés lejáratott, megkövesült formáinak, keresik viszont az újat, a korszerűt. És már nem két partner teszi ezt, hanem három, mert a Hegyeshalomnál szolgálatot teljesítő osztrákok is bekapcsolódnak a vasutasbarátság ápolásába. E hónap végén Győrött lesz a három ország vasutasainak találkozója. Fehér asztal mellett, munkaver­senyről szó sem lesz, legfeljebb akkor, ha vicceket, régi történeteket mesélnek. A vidám program, az eszem-iszom mellett azért minden bizonnyal szakmai kérdésekről, az együttműködés új formáiról is elbeszélgetnek. Ha arra gondolok, hogy sok kollégámhoz hasonlóan engem is hányszor megróttak az illetékesek, mondván: nem elégszer, és nem túl lelkesen írok a munkaversenyről, akkor némi keserűséget érzek magamban, aztán - mosolygok... CSERESZNYÁK ISTVÁN, GYŐR fiai, menyei, unokái és a nászék. Ú-1712 • Szívünk teljes szeretetével kö­szöntjük Dany i Máriát Gesztetén, aki május 19-én ün­nepelte 59. születés­napját. Jó erőt, egészséget és hosz­szú, boldog életet kí­vánunk szerettei körében: Károly, Margó, gyermekei Károlyka, Lacika, Mari, Andrea és a kis Csabi, aki sok-sok puszit küld a drága jó Nénének. Ú-1728 • Az ObPPP. I. dolgozóinak kollektívája őszinte szívvel köszönti kedves munka­társukat, Matijek Gusztávot jelentós jubileuma alkalmából. Ezúton is köszönetünket fejezzük ki neki. Ú-1754 W/ MEGEMLÉKEZÉS • Ma, halálának harmadik évforduló­ján emlékezünk a drága édesanyára és nagymamára, Maurerné / Racs­ául É Bf o ko Máriára Hr aB| (Palást). Mr jHH| Emlékét szeretettel v JMHHi őrzik: fiai- József és Péter családostul Ú-1680 • Fájó szívvel emlé­kezünk a legdrágább fiúra, férjre, édesa­pára, apósra és nagyapára, Sikula Ernőre (Baracska), akit a kegyetlen halál 1989. május 21-én, életének 70. évében ragadott ki szerettei köréből. Akik ismer­ték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a számunkra oly szomorú, első évfordulón. Emlékét örök­ké szívünkben őrizzük: Gyászoló idős édesanyja, felesége, lánya, fia, veje, menye, unokái és dédunokái. Ú-1690 Meghalt a Muppet-show atyja Elhunyt Jim Hensori, a világszer­te ismert Muppet-show bábfigurái­nak tervezője. A művészt ötvenhá­rom éves korában, egy New York-i kórházban érte a halál. Egy liter - egy korona (ČSTK) - Bébiételek készítésére alkalmas ivóvizet kezdtek a napok­ban árusítani - egy liter 1 korona - a Hradec Králové-i vásárcsarnok­ban. A Tŕebechovice pod Orebom-i vízforrásból nyert ivóvizet rendsze­resen ellenőrzik a közegészségügyi állomás dolgozói. A víz nitráttartal­ma mindössze 5 milligramm literen­ként. Az egészségügyi norma 15 milligramm/liter. (amerikai) • TATRA: Bestseller (ame­rikai) MOZIK MŰSORA • DUKLA: Megfizethetetlen (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA: Száll a ka­kukk fészkére (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA-KERTMOZI: Fájó szerelem (francia) 21 • METROPOL: Végzetes vonzerő (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • MIER: Győzelem (amerikai) nonstop vetítés 9-töl 13-ig • Daniel (amerikai) 15, 17.30, 20 •OVSIŠTEI MŰVELŐDÉSI HÁZ: Vízbe fúlni tilos! (francia) 17.30, 20 • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Csalo­gányok a cérnán (cseh) 17, 19.30 • SLOVAN: Kabaré (amerikai) 15,17.30, 20 • TATRA: Viszontlátásra, a pokolban! (szlovák-olasz) 15, 17.30, 20. • DRUŽBA: A Beverly Hills-i zsaru II. (amerikai) • MLADÁ GARDA: Hanussen (magyar) • SLOVAN: A menyasszony gyönyörű volt (olasz) • ÚSMEV: Hair SZÍNHÁZAK MŰSORA • RADOŠINÁI NAIV SZÍNPAD (Szak szervezetek Háza): Női osztály (19) • MATESZ: (Pozsony): Maud és Harold (19) RÁDIÓMŰSOR POZSONY (magyar adás az 1017 kHz­en, a 294,9 méteres hullámhosszon): 7.00-8.00: Jó reggelt. Zenés információs műsor, benne: hírek, körzeti időjárás, sajtószemle, sport, műsorajánlat • 12.00: Hírek 12.10: Sport és muzsika. 12.55: Hírek. 15.00: Hírek. 15.05: Fáklya, kulturális magazin (ism.). 15.35: Slágerről - slágerre. 16.00: Napi krónika. TV-MUSOR 16.50: Választás '90 16.55: A nap eseményei pár percben 17.05: Választás '90 19.00: Esti mese 19.10: Választás '90 19.15: Időjárás-jelentés 19.20: Választás '90 19.30: A televízió naplója 19.50: Rozarkával. Tévéfilm (ff.) 21.05: A rendőrség nyomoz 21.15: Tibet - a menny kapuja. 1. rész 22.00: Események, kommentárok 22.30: Közgazdaság, Csehszlovákia, Eu­rópa. Dokumentumfilm 23.10: Hirek II. MŰSOR 16.25: A kék királyság. Mesejáték. 2. rész 17.05: Külföldi melódiák 17.25: Jack Holborn. Új-zélandi filmsoro­zat. XII/7. rész 18.00: Esti mese 18.10: A szlovák nyelvről 18.25: Hírmagazin 19.10: Szabad választások 19.20: Időjárás-jelentés 19.30: Az idő archívuma. 7. rész 20.00: Beszélgetés a műveltségről 21.00: Időszerű események 21.25: Sporthírek 21.35: Választás '90 22.05: Sporttükör BUDAPEST Tv1 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10: Nonstop nonszensz. Didi, mint ta­xisofőr. NSZK film Delta (ism.) Képújság Képújság Déli videóújság Hírek román nyelven Perpetuum Mobile A Kuckó jelenti... Szám-adás Katolikus híradó Kalendárium 1990. Ismeretterjesz­tő magazin Esti mese Cimbora Híradó Magyar évszázadok összeesküvés: A chicagói nyolcak pere. Amerikai film Chris Connor Her Trio a ,,Pori Jazz 1989" fesztiválon Híradó 3. 10.55: 11.20: 16.20: 16.30: 16.40: 16.45: 17.20: 17.30: 17.50: 18.00: 18.50: 19.10: 19.30: 20.05: 20.25: 22.30: 23.00: Tv2 Kudlik Júliával és Aigner Szilárddal 17.15: Tv2 - Riportok, zene 17.45: Bumm!!! Telefonos játék 18.00: Hétfőn hatkor 18.25: Gyerekeknek! 18.50: Hatoslottó-sorsolás 19.00: Nonni és Manni. Izlandi tévéfilm­sorozat. VI/2. rész 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora 21.00: Híradó 2 21.30: Telesport 23.00: Tv2 - Napzárta AZ OSZTRÁK TELEVÍZIÓ MŰSORA 9.00: Hírek. 9.01: Sinha Moca. 9.30: Osztrák képek. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Kaméliás hölgy. Amerikai film. 12.15: A mese új ruhái. 12.20: Hétköznapi történelem. 13.00: Hirek. 13.05: Jogi ese­tek. 13.35: Heti körkép. 13.55: Az állatok paradicsoma. 14.05: Trükkdoboz. 14.20: Batman. 14.45: Enterprise űrhajó. 15.35: Fraggles. 16.00: An-tan-ténusz. 16.20: Mini színpad. 16.30: Vif-zack. 16.55: Mini tv-híradó. 17.05: Levélszekrény. 17.35: Mini tudósítás. 17.55: Vörös és kék. 18.00: Mi. 18.30: Állatmenhely. 1930: Tv­híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Hétfői sport. 21.15: Hunter. Krimisorozat. 22.00: Oldalpillantások. 22.10: Szomszédasz­szony. Bolgár film. 23.30: Serpico. Krimi­sorozat. 00.20: Hírek. FS2 16.55: Művészlexikon. 17.00: Borcsiná­lók. Európa bortermelő vidékei. XIl/l. rész. 17.30: Hársfa utca. 18.00: Sinha Moca. 18.30: Wurlitzer. 19.00: A tartomá­nyok mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Hotel Paradies. Szórakoztató műsor. 21.15: Schilling. 22.00: Tv-híradó. 22.25: Az evés nagy öröme. 23.10: Éjszakai stúdió. Beszélge­tés Ingó Hermann-nal. 00.10: Hírek. (Műsorváltozás lehetséges!) ÚJ SZÚ 4 1990. V. 23. McDonald's - Győrött Szó ami szó, ez a gyorskiszolgáló étteremlánc is elég lassan jutott el Közép-Kelet-Európába. Persze, er­ről nem ők tehetnek, mert az itteni határok csak most nyílnak meg a nyugati tőke, a korszerű technoló­gia, így a McDonald's előtt is. Igaz, hamburgert már évek óta vásárol­hattunk utcai árusoktól, büfékben mifelénk is, látszólag nincs hát sem­mi új a közép-európai nap alatt. De csak látszólag, mert ez a hamburger nem az a hamburger. A McDonald's éttermeknek ugyanis sajátos varázsa és óriási forgalma van. Ma már 51 országban, több mint 11 ezer étteremben naponta két és fél millió embert szolgálnak ki. Kiváló minőség, gyors és udvarias kiszolgálás, tiszta környezet, reális ár - ez az alapelv, s ehhez mindenhol szigorúan ragaszkodnak. Mondják, hogy az átlagame­rikai Tokióban, Hongkong­ban és más egzotikus tája­kon legelőször a McDonald's éttermet keresi föl, mert itt ugyanaz a kellemes környe­zet, ugyanolyan minőségű étel fogadja, mint lakóhelyén. Ezért a világ bármelyik táján ebben az étteremben otthon érzi magát. Szombattól Győ­rött is, ahol az Arrabona áru­házhoz és a színházhoz kö­zel, a Lenin utcában nyílt meg a Bábolna-McDonald's Kft első vidéki étterme. A kel­lemes környezetben egy­szerre 300 vendég tud helyet foglal­ni, a nyitvatartási idő minden nap, hétvégeken is 9-től 22 óráig. Nézzük a reális árakat. A Big Mac menü 141, a Big Mac 76, a hambur­ger és a sajtburger harmincegyné­hány forint. Ugyanennyi a tejturmix, a tejszínes eperfagyi, a kóla és a Fanta is. - Nagyon olcsó - vélekedik a nyugati turista; tényleg nem drága - mondja a hazai polgár; hát... dünnyögi a cseh és a szlovákiai vendég. Ezzel kapcsolatban van egy jó hírem és egy rossz. Mind többen rebesgetik, hogy rövidesen a koro­náért talán valamivel több forintot kapunk. S ugye, nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy eltaláljuk: az éttermi árak nem sokáig marad­nak nálunk sem a jelenlegi szinten... A győri étteremavatón mondtak még egy jó hírt. Belátható időn belül lesz McDonald's étterem nálunk is, az első valószínűleg Prágában, a Vencel téren nyit. Magyarországi vendéglátóim bíznak abban, hogy addig is, sőt azután is sok csallóközi, pozsonyi és más szlovákiai és cseh­országi turista is benyit a győri gyorsétterembe. - Ennél gyorsabb étkezési lehe­tőséget, olcsóbb és kulturáltabb ét­termet nem találnak a Rába parti városban - mondja az üzletvezető. Üzleti filozófiájához magamban hozzáteszem, hogy a Duna túlsó partjáról ide látogató hazánkfiának bizony rendszerint nincs sok ideje, és főleg nincs sok pénze. Ám a kis­pénzű turista is megéhezik... Sz. J. Udvarias kiszolgálás (Méry Gábor felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom