Új Szó, 1990. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1990-05-07 / 106. szám, hétfő

Dr. Szabó Rezső Helyreigazít... „Nem gittegylet volt, ezért megszüntették" Annak idején beszámoltunk róla, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács 26. ülésén döntés született a nemzeti bizottságokkal és a nemzeti kisebb­ségek kérdéseivel foglalkozó bizottság kettéválasztásáról. Ezt köve­tően lapunkban április 29-én interjút közöltünk dr. Zászlós Gáborral, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnökével e jelentós lépés előzményeiről. Nos, a Szlovák Nemzeti Tanács jelenlegi alelnöke nyilatkozatának első mondata arra késztette dr. Szabó Rezsőt, aki 1968 és 1970 között az SZNT alelnöke volt, hogy kiegészítse, illetve helyreigazítsa az ott leírtakat. Ebbéli szándékát telefonon közölte a szerkesztőséggel, s azt követően találkoztunk. • Az ön által kifogásolt mondat lapunkban így hangzott: „ Vissza kell térnünk 1968-ba, amikor is Szabó Rezsóék szorgalmazták a bizottság megalapítását, de igyekezetüket nem koronázta siker". Tiltakozása azt sugallja, e megállapítás téves... - Valóban így van, s nem is egy, hanem három tévedés is szerepel az interjúban. Az első mondatnál maradva: Nem „Szabó Rezsóék" szorgalmazták a bizottság létreho­zását, hanem a Csemadok Központi Bizottsága, mégpedig 1968. március 15-ei állásfoglalásának volt ez az egyik sarkallatos pontja. Az állásfog­lalásban rögzítettük, hogy a törvény­hozó szervben - esetünkben az SZNT-ben - önálló bizottságot kell létesíteni a nemzeti kisebbségek ügyeinek napirenden tartására, e te­rület gondjainak megoldására. Hosszú politikai viták után 1968. szeptember huszonharmadikán megalakult ez a bizottság, ezt köve­tően a nemzeti kisebbségek helyze­téről rendelkező 144/1968-as sz. al­kotmánytörvény ezt az ország alap­törvényébe foglalta, s ezután szüle­tett meg az 1968. december 28-án jóváhagyott, 204-es számú SZNT­törvény, amely ezt konkrét formába öntötte. Ennek 54. paragrafusa ki­mondta, hogy meg kell alakítani az SZNT-ben a nemzeti kisebbségi ügyek bizottságát, amely mint emlí­tettem, már három hónappal koráb­ban megalakult és működött. • Még mindig a kifogásolt mon­datnál maradva dr. Zászlós Gábor azt állítja, hogy,,igyekezetüket nem koronázta siker". - Ez nyilvánvaló tévedés, hiszen a fentiek bizonyítják, hogy a bizott­ság megalakult, sőt átgondolt tervek alapján működött. E bizottság 30 tagú volt, éppen ezért „kis Szlovák Nemzeti Tanácsnak" is nevezték. Munkájában részt vett mind a 16 akkori magyar képviselő, az öt ukrán és kilenc szlovák képviselő. Elnöke Fábry István személyében magyar volt, alelnöke ukrán - Michal Min­doš, titkára pedig Krivošík István, a Magyar Területi Színház volt igaz­gatója. A bizottság munkaterve félé­venkénti lebontásban tartalmazta a legfontosabb feladatokat és kemé­nyen dolgozott, mégpedig alapvető kérdéseken. Kidolgozta a nemzeti kisebbségekről szóló törvényt, a nyelvtörvényt, a képviseleti tör­vényt. Tehát nem gittegylet volt, s ezért megszüntették, mégpedig 1971. március 8-án, az SZNT 12. számú törvényével. Azt mondtam, megszüntették, mert formailag „csupán" beolvasztották az SZNT nemzeti bizottságokkal foglalkozó bizottságába, s az új bizottság aztán a nemzeti kisebbségek ügyeivel már szinte nem is foglalkozott. Károly és Diana Ma, hétfőn érkezik négynapos hi­vatalos látogatásra Magyarországra Károly walesi herceg és hitvese, a népszerű Diana hercegnő. Gaz­dag programjuk van. Röviddel meg­érkezésük után a trónörökös a Hő­sök terén koszorúz. A Parlamentben találkozik Göncz Antal ideiglenes köztársasági elnökkel; Németh Mik­lós ügyvezető, majd Antall József kijelölt kormányfővel. Az első napi programot a Parlament Vadász ter­mében díszvacsora zárja. A hercegi pár szerdán este a Víg­színházban a Renesans Theater Compani vendégjátékában megte­kinti Shakespeare Lear királyát. V. P. G. (Munkatársunktól) - A Csehszlo­vák Béketanács megszűnése, illetve a Cseh-Morva Béke- és Emberjogi Unió megalakulása után első sajtó­értekezletét tartotta a különvált Szlo­vák Béke- és Emberjogi Unió. A jö­vőben önfinanszírozással kívánják megoldani, s a járásokban működő mozgalmaknak is teljes önállóságot biztosítanak - tudtuk meg a mozga­lom elnökétől, Jozef Drozdtól. A mozgalom felhívással fordult a közvéleményhez, melyben rámu­tatott arra, hogy az utóbbi hetekben történt atrocitások távol állnak attól a törekvéstől, amely a közös európai házba való bejutást szorgalmazza. A mozgalom képviselői a provokatív akciók jövőbeni előfordulásának megakadályozását a Közbiztonsági Testület dolgozóitól várják, s azok­tól, akik szívügyüknek tekintik a civi­lizált Európához tartozás eszméjét. A mozgalom, melynek első sike­res akciója a húsvét előtti dévényi békemenet volt, tovább tevékenyke­dik. Az elkövetkező hetekben példá­ul felveszi a kapcsolatot az ausztriai, a holland és a dániai békemozgal­mak képviselővel is. Az Unió, mely­nek alapgondolata a szabad, békés élethez való jog fajra, nemre, nem­zetiségre és világnézeti hovatarto­zásra való tekintet nélkül tömöríti az állampolgárokat. (szitás) • Dr. Zászlós Gábor állítása sze­rint a parlamenti bizottság gondolata januárban az FMK-ban fogalmazó­dott meg... - ... ezzel szemben a valóság az, hogy a Csemadok Központi Bizott­sága december hatodikán rendkívüli ülést tartott. Itt rehabilitáltak engem, s én ekkor javasoltam, hogy egy küldöttség menjen a kormányelnök­höz, s követeljük: a nemzeti kisebb­ségek nevében legyen egy minisz­terelnök-helyettes. A Csemadok KB javasolta Varga Sándort, s mindezt írásban, még december hatodikán be is nyújtották. Ugyanez a küldött­ség járt Rudolf Schusternél, az SZNT elnökénél, s elvitte azt az írásbeli javaslatát, hogy a 140/1968­as számú alkotmánytörvény szelle­mében újra legyen az SZNT-nek a nemzeti kisebbségek kérdéseivel foglalkozó bizottsága, amelyet, mint már említettem, a múlt rendszer al­kotmányellenesen megszüntetett. Sőt, még ezt megelőzően ez a köve­telés szerepelt abban az Állásfogla­lásban is, amit a „Harminchármak" írtak alá még 1989 márciusában. Beadványaink hatására az SZNT el­nöke egy öttagú képviselői bizottsá­got bízott meg, amely 1989. decem­ber 19-én elkészítette a nemzeti kisebbségek bizottságának felállítá­sáról szóló javaslatot. Ezt a javasla­tot azonban az SZNT Elnöksége elutasította. Ennyit mindenképpen szerettem volna hozzáfűzni a vitatott interjúhoz. MÉSZÁROS JÁNOS Egy LEHETŐSÉGgel több Indul az első magyar nyelvű magánkiadású lap ,,Kedves Olvasó! Tudomásom szerint az első magánkiadású itteni magyar lapot tartod a kezedben. Célom, hogy ez a lap a Te gondola­taidat is képviselje a nyilvánosság előtt. Szolgálni akar és nem kiszol­gálni..." - olvasható majd a Lehe­tőség első számában Gálán Gézá­nak, a lap kiadójának tollából. A lapot csütörtöktől, tehát május 10-től keresheti a közélet, a humor, a játékosság, a politika és az erotika iránt érdeklődő olvasó a Postai Hír­lapszolgálat elárusítóhelyein. Ahogy Sírgyalázás „Zsidók, ki innen!", „Zsidó disznók" - ismeretlen tettesek ilyen és hasonló feliratokkal gya­lázták meg az elmúlt hét végén Berlinben Bertolt Brechtnek, a je­les német írónak, színházi szak­embernek, valamint feleségének a sírját. Mint köztudott, haladó politikai meggyőződésük miatt a fasiszta rendszer üldözte a Brecht házas­párt, akik ennek következtében, 1933-1948 között emigrációban éltek. Hazatérve, Bertolt Brecht megalapította a világhírű Berliner Ensamble-t, melyet haláláig, 1956-ig, közösen irányított felesé­gével, aki 1971-ben hunyt el. Kurosawa-díj Menzelnek Szombaton San Franciscóban Kurosawa-díjjal tüntették ki Jirí Men­zelt eddigi munkásságáért, mellyel az egyetemes filmművészetet is gyarapította. A díjat a San Franciscó-i filmfesz­tiválon adják át 1986 óta, amikor is először éppen a világhírű filmrende­ző, Akira Kurosawa kapta meg. Az idei eseményre Jirí Menzelt is meg­hívták, több filmjével egyetemben. Az eddigi kitüntetettek között olyan alkotók szerepelnek, mint Michael Powell, Robert Bresson és Joseph Mankiewicz. a lap kiadója meghívott újságíróknak elmondotta, e lap megjelentetésével új szint akar elhelyezni a csehszlo­vákiai magyar sajtótermékek palet­táján. A 30 ezres példányszámban megjelenő hetilap nyílt fórum kíván lenni, nem zárkózik el a különböző, egymással ütköző vélemények köz­lése elől sem. A mindössze négyta­gú szerkesztőségi kollektíva célja, hogy minden olyan téma helyet kap­jon a 8 oldalas lap hasábjain, ami más lapjainkból - profiljukból eredő­en - kimarad, tükröztetve a gondol­kodás sokféleségét. Tisztában van­nak vele, hogy nagy kockázatot vál­lalnak, hiszen ismerik a lapterjeszté­si nehézségeket is, ugyanakkor azonban bíznak benne: jó tartalom­mal nemcsak az első számot adják el... -pg­APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS • Mély fájdalommal mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, munkatársnak, barátnak, lakótársnak, szomszédnak, jó ismerősnek és mindazoknak, akik 1990. április 24-én elkísérték utolsó útjára a gu­tái temetőbe drága halottunkat, a felejthe­tetlen jó férjet, édesapát, fiút, testvért, vőt, sógort Kalmár Lászlót, akit a halál váratlan kegyetlenséggel, 37 éves korában ragadott ki szerettei köré­ből. Köszönjük a részvétet és a virágado­mányokat, amelyekkel enyhíteni igyekez­tek soha nem múló fájdalmunkat. Emlé­két, szeretetét és jóságát örökké meg­őrizzük A gyászoló család Ú-1627 MEGEMLÉKEZÉS • Fájó szívvel emlé­kezünk 1989 május 7-re, amikor a szere­tett férj, édesapa és nagyapa, Csölle Vilmos (Nagymegyer) 58 éves korában örökre eltávozott szerettei köréből. Emlékét őrzik: felesége, gyermekei, vejei, unokái. Ú-209 KÖSZÖNTŐ Minden nagyváros életéhez hozzátartoznak az utcai zenészek, a portrérajzo­lók, sőt a vándorkomédiások is. Miért ne lehetne ez Pozsonyban is így? A főpróba már május elsején megvolt. (Lőrincz János felvétele) • Szívünk teljes szeretetével köszöntjük a legdrágább férjet, édesapát, apóst és nagyapát, Kása Bélát Vajkán, aki 1990. május 7-én ünnepli 70. szüle­tésnapját. E szép ünnep alkalmából hosz­szú, boldog életet, jó erőt, egészséget kívánunk. Megköszönjük gondoskodását és kívánjuk, hogy szeretete még sokáig melengesse az egész családot: szerető felesége, gyermekei, menye és unokái. Ú-1571 MOZIK MŰSORA • DUKLA: Megfizethetetlen (amerikai) 15.30, 18, 20.30 •HVIEZDA: Nővérek (amerikai) 15.30, 18, 20.30 •METRO­POL: Ördögök (francia) 15.30, 18, 20 • MIER: A két nagyorrú és a videó (NSZK) nonstop vetítés 9-től 13-ig • Phar Lap (ausztrál) 15, 17.30, 20 • OVSIŠTEI MŰVELŐDÉSI HÁZ: Dirty Dancing (amerikai) 17.30, 20 •SLO­VAN: Csalogányok a cérnán (cseh) 16, 17.30, 20 • SZAKSZERVEZETEK HÁ­ZA: A Beverly Hills-i zsaru II. (amerikai) 17, 19.30 • TATRA: Vízbe fúlni tilos! (francia-olasz-amerikai) 15, 17.30, 20. • MLADÁ GARDA: A nyomkereső (nor­vég) • SLOVAN: Nap, széna és néhány nyakleves (cseh) TATRA: Száll a kakukk fészkére (amerikai) • ÚSMEV: Indiana Jones és a végzet temploma (amerikai) SZÍNHAZAK MŰSORA SZÍNPAD (Szakszervezetek Háza): Ra­dírozd ki és írd le! (19) • KASSAI ÁLLA­MI SZÍNHÁZ: Játék Jézus Krisztus urunk és megváltónk kínoztatásáról és dicsősé­ges feltámadásáról (19) RÁDIÓMŰSOR POZSONY (magyar adás az 1017 kHz­en, a 294,9 méteres hullámhosszon): 7.00-8.00: Jó reggelt. Zenés információs műsor, benne: hírek, körzeti időjárás, sajtószemle, sport, műsorajánlat. 12.00: Hírek. 12.10: Sport és muzsika. 12.55: Hírek. 15.00: Hírek. 15.05: Fáklya, kultu­rális magazin (ism.). 15.35: Slágerről - slágerre. 16.00: Napi krónika. TV-MUSOR • SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Don Giovanni (19) • RADOŠINÁI NAÍV 16.35: A náci Németország utolsó napja. Dokumentumfilm (ff.) 16.50: Választás '90 16.55: A nap eseményei pár percben 17.05: Választás '90 19.00: Esti mese 19.10: Választás '90 19.30: A televízió naplója 19.50: Nők. Tévéfilm (ff.) 20.50: A rendőrség nyomoz 21.00: Az 1945-ös prágai felkelés 21.40: J. Hutka zenés műsora 22.00: Események, kommentárok 22.30: Michal Dostál rajzai zenés kísé­rettel 23.25: Hírek II. MŰSOR 16.25: A boldogság keresése. Tévéfilm. III/3. rész 17.00: Külföldi melódiák 17.15: Érdekességek a japánok életéből 17.30: Jack Holborn. Új-zélandi filmsoro­zat. XII/5. rész 18.00: Esti mese 18.10: A szlovák nyelvről 18.25: Hírmagazin 19.10: A Magas-Tátráról - másképp 19.30: Az idő archívuma. 1. rész 19.55: A Lady Pank lengyel rockegyüttes koncertje 20.15: Sporttükör 21.10: Időszerű események 21.35: Választás '90 21.55: Katedra. Az alapiskolákról 22.25: Szlovák dokumentumfilm BUDAPEST Tv1 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10: Fogat fogért. NDK tévéfilmsorozat. VII/6. rész: Szeszélyes időjárás 10.10: A HÉT (ism.) 11.10: Delta (ism.) 11.35: Képújság 16.20: Képújság 16.30: Déli videóújság 16.40: Hírek román nyelven 16.45: Kuckó 17.20: A Perpetuum jelenti... 17.30: Szám-adás 17.50: Katolikus híradó 18.00: Kalendárium 1990. Ismeretterjesz­tő magazin 18.50: Esti mese 19.10: Cimbora 19.30: Híradó 20.05: Sükösdi Mihály: Egy államférfi ne­hézségei. Tévéjáték 21.10: Magyar évszázadok 21.30: P. Csajkovszkij születésének 150. évfordulójára. Anyegin - opera (ism.) 23.50: Híradó 3 Tv2 Endrei Judittal és Aigner Szilárddal 17.00: Képújság 17.15: Tv2 - Riportok, időjárás, zene 17.45: Mozaik. Telefonos játék 18.00: Hétfőn hatkor 18.25: Gyerekeknek! 18.46: Tv2 19.00: Szimfónia. Francia tévéfilmsoro­zat. XVIII/18. rész 19.53: Tv2 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora 20.55: Tv2 21.00: Híradó 2 21.20: Tv2 21.30: Telesport 23.00: Tv2 - Napzárta A SZOVJET TELEVÍZIÓ MŰSORA 10.30: Tv-híradó. 13.30: Hírek. 13.45: Az NDK Televízió műsorából. 14.30: Gyer­mekek órája. Benne: Francia nyelvlecke. 15.30: A gazdasági reform radikalizálódá­sa a szovjet köztársaságokban. 16.30: Tv-híradó. 17.00: Hangverseny Csaj­kovszkij születésének 150. évfordulóján. 19.00: Tv-híradó. 19.40: Reklám, közle­mények, információk. 19.45: Aktuális in­terjú. 19.55: A hangverseny folytatása. 21.25: örökségünk. 22.00: Hírek. 22.25: így is lesz. Tévéfilmsorozat. 1. rész. 23.45: Filmajánlat. AZ OSZTRÁK TELEVÍZIÓ MŰSORA 14.00: Trükkdoboz. 14.15; Batman. 14.40: Ház az Eaton téren. 15.25: A leg­szebb gyermekdalok.: 15,35: Fraggles. 16.00: An-tan-ténusz. 16.20: Mini szín­pad. 16.30: Vifzack: 16.55: Mini tv-híradó. 7.05: Levélszekrény. 17.10: A nádi kaló­zok. 17.35: Mini tudósítás. 17.55: Vörös és kék. 18.00: Mi. 18.30: Állatmenhely. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Hétfői sport. 21.15: Hunter. Krimi­sorozat. 22.00: Oldalpillantások. 22.10: Apropó film. 22.40: A gyengédség pilla­natai. Francia-izraeli film. FS2 16.40: Művészlexikon. 16.45: Éva afrikai volt. Az ember evolúciója. 17.30: Hársfa utca. 18.00: Sinha Moca. 18.30: Wurlit­zer. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Hotel Paradies. Filmsorozat. 21.15: Schilling. 22.00: Tv-híradó. 22.25: Otto Neuroth, a gondolkodó. 23.15: Éj­szakai stúdió. ÚJ szú 6 (Műsorváltozás lehetséges!) 1990. V. 10.

Next

/
Oldalképek
Tartalom