Új Szó, 1990. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1990-05-28 / 123. szám, hétfő

Emlékszem, tavaly még mennyire más volt ez a tábor. Tőszomszédságában, a közeli tó partján, mint minden évben, találkoztak a századeleji automobilok tulajdonosai. Táncház lett volna. A rengeteg érdeklődő a füstös, zajos kávéházba igyekezett épp bezsúfolódni, a bankettterem egymásra rakott asztalokkal, székekkel várta, hogy kezdődjék a tánc. Ekkor érkezett meg a két hivatlan vendég. A szakadt, ütött-kopott öltözékükkel életvitelt, tiltakozást, dacot kifejező farmernadrágosok, nittekkel, tiltott jelvényekkel, baboskendökkel „felvértezett" vagy éppen az alkalomnak megfelelő gúnyában, térdig érő kinyúlt pulóverekben „tündöklő" táborlakók között. Megjöttek: kihívóan, nem a helyhez illően, rikítóan másként. Vasalt teszilnadrágban, keményített, vakítóan fehér ingben, frissen borotvált arccal, hatalmas hajtókájú ballonkabátban, s természetesen igazi gentlemanhez illő tavaszi pasztell színekben. És - gumitalpú cipőben. Valamint hatalmas kitűzővel, hogy a kétségnek még a legkisebb gyanúja sem merülhessen fel, ők valóban az automobilok szerelmesei. Hihette volna az ember, azok közül valók, akik benzinfoltos munkaruhájukban, könyökig olajosan bütykölik naponta kiapadhatatlan szorgalommal hőn szeretett járgányukat. Mi magunk azonban hitetlenek voltunk. A körülmények tettek azzá. Ha nem bujkált volna bennünk állandóan a kétkedés kisördöge, ha nem éreztük volna szükségét annak, hogy, bár „majdnem-makulátlanok" vagyunk, s a többieknél semmivel sem bűnösebbek, állandóan résen kell lennünk, ha nem kényszerülünk arra, hogy örökösen keressük a kiskapukát a számunkra annyira természetes, s mégis annyira tiltott véleménymondáshoz, ha emberhez méltóbban vallhattuk volna magunkénak természetesnek vélt dolgainkat, ha nem lettek volna tilalomlisták, s egyáltalán, ha elméletével és gyakorlatával más lett volna az akkori jelen, talán igazán hittünk is volna két betoppant vendégünknek. Akkor azonban már megtörténtek a tábor „meghiúsítását célzó intézkedések". A szervezők nem kapták meg a lefoglalt házakat. A műsortervet, „rrtegtekintés" címén, le kellett adniuk. Az előadásokat betiltották. De a táborozók maradtak, az előadók végül mégiscsak megszólaltak, félig titkon és rangrejtve, de meghallgattattak. Tavaly még valójában a megszokott körülmények között zajlott az épp első kerek évfordulóját ünneplő táborozás. Egy évtized nagy idő, s a hagyománynak súlya van. A ghymesi vár falainak tövében aligha lehetett volna csak úgy, a tollvonások módszerét alkalmazni. A művelődési táborok sorát indító ghymesi hétvége már hosszú ideje meghatározó. Jöttek a régiek, az évek során kialakult törzsgárda, s jönnek az újak rendíthetetlenül ma is. Az első szabad művelődési tábpr résztvevői lehettünk az idén. Hogy az előző táborok immár történelemmé vált tapasztalatait nélkülöznünk kellett? Boldogan elfeledjük-azokat az időket, amikor a „demokrácia" nevében s védelmében folyt a megfélemlítés. A bizalmatlanság csírája is - reméljük - már a múlté. Ezentúl már nem csak egy-egy előadásért hozott áldozat a várba vezető túra. Már nincsenek sorompók, tilalomfák. A kitágult határok és lehetőségek révén azonban minden bizonnyal a távolságok is megnőnek. Az egymás közti távolságok is. (A bizalmatlanságot, az elhidegülés váltaná fel?) Hiszen eddig egészen más szempontok érvényesültek. Sokféleségünkben is egyek tudunk lenni, mert összetartott a „tiltott szó" gyönyörűsége, az együvétartozás közös érzése. Törvényszerű, hogy megindult a (politikai) differenciálódás, az ezerarcú mély csak most fedi fel önmagát. Pusztán magyarságunk ma már aligha elegendő politikai-társadalmi hitvallásunk kifejezéséhez. Indulatot, dühöt vagy a szépséget ezután is rá lehet csempészni a kopjafára. Titkaink azonban már nem a régi titkok lesznek, s talán bűneinknek sem lesz nyilvántartójuk. A „más dimenziók" térhódításának ideje ez a mostani. A tábor immár politikai „küzdőtérré" válhatott, a megmérettetés nyíltan megvalósulhatott. Kérdés azonban, hogy ezután mi teheti jobbá a tábort? Mert attraktív programmal előrukkolni immár nem jelent majd különösebb bátorságot. Igaz, az idén még megilletődve néztük-hallgattuk a Ghymes zenekar fergeteges műsorát. Élveztük a Laár-Galla kettős csípős fricskáit a világról (s benne rólunk, mindnyájunkról), sommás ítéletüket is örömmel fogadtuk. Megénekeltetett bennünket Ag Tibor népzenekutató. És felmentünk az idén is a várba, hallgattuk Kobzos Kis Tamást. A letűnt múlt dalaiban is sejtve a jövő Európájának távlatait. E szabadtéri műterem döbbentett rá: a táborok, a ghymesi tábor történetében akár újrakezdhetjük a számolást. De vajon hétköznapjaink új keletű kavalkádjában nem kezdődött-e meg máshol máris egyfajta visszaszámlálás? Körvonalazódó önös érdekeinktől vezérelve észrevesszük-e, hogy a hely, ahol más idők lehetőségei nyílnak, egyben saját értékeinek lassú temetője is? Ma még nagymamák öltöztetnek itt unokákat. De felismerjük-e a mi „Erdély-szindrómánkat"? A sorvadó zoboralji falvakban felfedezzük-e a kincset, s időben felocsúdunk-e, hogy a jövőbe menekítsük az arra érdemes múltat? FÓNOD MARIANNA (D -o ÉRDEKESSÉGEK NEGYEDÉVI STATISZTIKÁNKBÓL II. Tudja-e, hogy... .. .nincs kedvező fordulat a környezeti ártalmak felszámolásában. Három hónap alatt 207 alkalommal szennyezték a vízforrásokat, ebből 122-szer olajszivárgás folytán. Környezetvédelemre 1,4 milliárd koronát fordítottunk. ... továbbra is csökken a születések száma. Az első negyedévben 51 ezer 700 újszülött jött a világra. Száz megszületett gyerekre 88 művi terhességmegszakítás esik. ... házasságot 24 ezer 700 esetben kötöttek, a bíróságok összesen 10 ezer válást mondtak ki. ... hazánk lakossága március végén elérte a 15 millió 654 ezret. A Cseh Köztársaságban 10 millió 362 ezren. Szlovákiában 5 millió 292 ezren élnek. ... csökkent a termelés (2,9 százalékkal) a központilag irányított iparban, a bányaipari, a nyers- és alapanyagigényes ágazatokban még ennél nagyobb (4,7 százalékos) a visszaesés, míg a feldolgozóiparban valamivel kisebb (1,9 százalékos). Az átlagosnál nagyobb arányban csökkent a szénbányászat (8,6 százalék) a vegyipari termelés és a kőolajfeldolgozás (6,9 százalék) és a kohászat (4,1 százalék) teljesítménye. ... továbbra is kevés az új termék. A legmagasabb minőségi fokozatba (Q) mindössze 0,7 (!) százalékukat (pontosan 23 darabot) soroltak be. Ez értékviszonylatokban 40 (!) százalékos visszaesés. ... kedvezően alakult az állati termékek felvásárlása. Vágóállatból 421 ezer tonnát, baromfiból 65 ezer tonnát, tejből 1 millió 418 ezer litert, tojásból 772 millió darabot adtak el a termelők. ... csökkent az állatállomány. A tehenek száma legnagyobb mértékben az Észak• és Közép-csehországi kerületben, a sertéseké a nyugatés a kelet-szlovákiaiban. A baromfitartást csak a Nyugat-szlovákiai kerületben korlátozták. ... rendkívüli módon felszökött a borjúelhullás. (Adatokat nem közöl a jelentés). Szintén növekedett, s már 7 százalékos a malacelhullás. Hetvenezerrel csökkent a felnevelt malacok száma. ... három századdal nagyobb az átlagos napi fejési átlag (9,93 liter) és nagyobb az átlagos havi tojáshozam (69,02 darab). ... negyedév alatt vasúton 104 millió 200 ezren (mérsékelt növekedés) utaztak, a közúti személyszállítást 618 millióan (2,7 százalékos visszaesés) vették igénybe. Légi úton 217 ezer, a városi tömegközlekedésben 825 millió 200 ezer, a prágai metrón 123 millió utast szállítottak. ... március végén 4 millió 174 ezer 300 telefonállomása volt az országnak, számuk negyedév alatt 42 ezer 600-zal gyarapodott, de még így is 363 ezer 900-an várnak telefonra. ... emelkedett (26,1 százalékkal) a gépek és a berendezések hányada a beruházási költségekben. Ez azonban nem jelent alapvető fordulatot a technológiai ellátottságban, többnyire olyan gépekről, berendezésekről van szó, melyeket a hazai gyártók már nem tudnak külföldön értékesíteni. ... csökkent (4,1 százalékkal) a külkereskedelmi forgalom. Amíg a korábbi szocialista országok irányába 20,1 százalékos a visszaesés, a fejlett tőkés és a fejlődő államokkal 24,1 százalékos a növekedés. Kevesebbet szállítottunk a Szovjetunióba (13,6 százalékkal) Lengyelországba (55,2 százalékkal), Jugoszláviába (33,4 százalékkal), Magyarországra és az NDK-ba. A behozatal növekedése (1,1 százalék) mellett csökkent az import a Szovjetunióból (20,7 százalék), Romániából (50 százalék) és az NDK-ból (9,4 százalék). Növekedett a tőkés kivitel, főként az USA-beli, a holland, az NSZK-beli s az olasz exportnak köszönhetően. A Szövetségi Statisztikai Hivatal jelentéséből válogatta: J. MÉSZÁROS KÁROLY „Mert végösszegnek ez maradt. Csalódtunk mindenben. A nagy, harsogó viták, miket már oly rég hitetlen és szótlan hallgattam, a magas teóriák úgy dőltek össze, mint a kártyavárak, s akik hittek: e kelekótya had úgy jár ma búsan; az eszméből sápadt arcukon csak az idegbaj maradt." Faludi György: A pompéji strázsán, XXIII. strófa H

uszonkét évvel ezelőtt, közvetlenül szent István napját követően, mi szlovákiai magyarok, szinte egyöntetűen emeltük fel tiltakozó szavunkat, szóltunk intő figyelmeztetéssel a magyar anyák - szülőföldünkre hívatlanul belépett - fiaihoz, akárcsak elődeink tették: „Ne higgy magyar a németnek, akármivel hitegetnek... "Csak annyival változtattunk a régi szövegen, hogy a „német" szó helyébe Brezsnyev nevét tettük. Ezt a tiltakozást - és ezt fontos hangsúlyozni -, oly időben tettük, amikor tankokkal, élesre töltött géppisztolyokkal, fegyverekkel, az országba hívatlanul betört hadseregekkel voltunk körülvéve. Akkor közös erővel egyszerűen eltiporták az új tavaszért lelkesedő szabadságvárók álmát. Én és sok-sok társam kiállásunkért húszévi szilenciumot kaptunk. Nem írhattunk, nem szólhattunk, éber szemek vigyázták minden mozdulatunkat. Ez a tilalom nemrég megszűnt. Elhangzott az „ego te absolvo" és ez talán jogot ad arra is, hogy tiltakozzam a mostani politikai nyüzsgés során használt övön aluli ütések ellen, visszautasítsam egyes zavarosban halászni akarók, a „kivagyiságától eltelt harcosok méregkeverését. Mily furcsa az élet! Aki tegnap hozsannázott, ma tetemre hív! Akik tegnap még a novemberi események alakulásában nem kis részt vállaltak, akik lehetőséget adtak arra, hogy a gyengéd forradalom előtti időszakban Prágából, Pozsonyból a tiltott szót szabadon kimondhassák, ezúttal mértéket tévesztve a mi tanyáinkon próbálgatnak embert emberrel összeugratni, hogy aztán azok hátán csattanjon az ostor, akik érdekében állítólag „jó szót" ejtenek. Nagylelkűen a talpalávalót próbálgatják, átvitt értelemben eljátszani, hogy a verbunkot, máskor a palotást, a csárdást, majd a rezgőt. Kérdem: a mi örömünkre, a mi hasznunkra? Aligha! Mert sajnos muzsikájukban sok a kimondottan hamis vagy az oda nem való hang. A „Kilátó"-nak vagy a „Körkép"-nek (készakarva használom a magyar megnevezést - és nem az idegenből átvettet) az események, képek hű, az igazságnak megfelelő visszaadására kellene törekednie. Sajnos, mostanában ez az adás mintha inkább dezorientálna, legalábbis szlovákiai viszonylatban. Egymillió magyarról szól. Sajnos, lényegesen kevesebben vagyunk. Ebben nem kis mértékben, éppen az évtizedeken át folyó hírhedt „gehe, sehe, höre und schweige" politika a bűnös. Akkortájt, beleértve az ittjárt magyar írókat és sajtósokat (tudnék elképesztő neveket mondani), nemhogy tiltakoztak volna a sorozatos in iuriák ellen, de úton-útfélen figyelmeztettek bennünket a szocialista internacionalizmusból eredő kötelezettségeinkre. Vagy vegyük csak a „komáromi egyetemmel" kapcsolatos okfejtéseket. Szót kapott-e benne ember- és állatorvos, bíró, ügyvéd és közigazgatási jogász, kik maguk tapasztalataiból szólhattak volna hozzá ehhez a felmerült, s nem egyszerű és kisebbségi jövőnket nem kis mértékben meghatározó kérdéshez. T

iszteletreméltó kollégáim, bízzák ezt ránk, szlovákiai magyarokra, és példaként ne hivatkozzanak, mint kész tényre a közel, de inkább a távoli jövőben talán „lábra álló" miskolci egyetemre. Ez félrevezető példa. Különben nemrég hallgattam egy vitát a budapesti tévében. A pesti egyetemisták és a pesti professzorok követelték: az új kormánynak sürgősen lépnie kell annak érdekében, hogy az egyetemi oktatás legyen oly tudományos szinten, amelyet a kor igényel. Ha ez a helyzet egy régi-régi híres egyetemen, akkor vajon milyen nívón fogja a szlovákiai magyar fiatalságot nevelni, teszem azt, a komáromi egyetem jogi, orvosi tanszéke? A csehszlovákiai magyarok e belső (műveltségi követelményekkel összefüggő) problémáinak megoldására vannak hivatott szaktekintélyei, rövidesen lesznek választott képviselői, van egy országos szervezetünk, vannak saját lapjaink - az ő dolguk ez ügyben eljárni - ésszel, akarással és felkészültséggel. De előre biztosítom, közülünk egyetlen újságíró sem fog ez ügyön önös dicsvágyból a sajtóban publikálandó nyílt levelet intézni sem a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság, sem a Magyar Köztársaság elnökéhez. Arról is biztosíthatom, hogy se a hazai magyar sajtóban, se a rádióban, vagy a tévében oly fajta tetemrehívás sem hangzik majd el, mint a magyar tévé egyik legkiválóbb riporterének ajkáról - sajnálatos módon - hangzott a „komáromi elképzeléseket" illetően a csehszlovák kormány címére: „Bordélyház igen - Komáromban magyar egyetem nem?!" Véleményem szerint az újságírók és tévé-publicisták számára is érvényesek az általános etikai szabályok! Vajon a kölcsönös acsarkodás helyett nem tenné-e helyesebben a két ország sajtója, ha azzai büszkélkedett volna, hogy történelmünk során mi volt az, ami összekötött a múltban, s lehetne máig összekapcsoló erő. Például arról kellett volna írni és szólni, hogy a most szentté avatott Premysl Ágnes, Ottakar cseh király lánya nem más, mint az árpádházi III. Béla király unokája, akit eddig boldog Ágnesként ismertünk. És bizony Corvin Mátyásról - aki halálának épp mostanság 500. évfordulóját emlegetjük - olyan személyiség, aki jelentős alakja volt e térségnek. Az általa alapított Academia Istropolitánáról is lehetett volna nem egy előadást tartani, s így is enyhíteni a két ország közt mesterségesen felszított problémákon. A provokatív pro és kontra villongások helyett nem lenne helyesebb a magyar költészet cseh és szlovák pártfogóival foglalkozni, igen, éppen mostanában, Pavol Országh Hviezdoslawal, Jozef Horávaí, Janko Smrekkel, Emil Boleslav Lukáccsal. Lényegesen többet és gyakrabban beszélni a nagyszombati Mikuláš Schneider-Trnavský haláláig tartó, az iskolatárs Kodály Zoltánhoz való barátságáról, Bartók Béla és a Felső-Garam menti falvak lakosága közti felmérhetetlen értékű kapcsolatról. Bizony, bizony, bölcsebb, okosabb, emberibb s igazabb lenne ez a módszertani, pozitív irányú sajtóelkötelezettség, mint a sok apró-cseprő, eltúlzott, a veszekedést, sértegetést tudatosan kereső, az ellentéteket forraló ütköző pontok tálalása. H

iszem, hogy a viharos idők támasztotta hullámok csitulásával, a demokrácia tudatos és közös akarásával, európaiság vágyunkkal, az egymás véleményének objektív megismerésével, a pluralisztikus élet közös igénylésével, még az ellen sem lesz majd negatív észrevétel, ha egy magyarországi turistacsoport a kassai dómban, az általunk is ugyanúgy tisztelt Rákóczi Ferenc sírjánál, magyar trikolórral ékesített koszorút helyez el és elkezdi imádságosan mondani az Isten áldd meg a magyart. De ma még, amikor az eltorzult 40 évből kilépő világunkban, sajnos, minden forr, akár koraősszel a szőlő leve a hordóban, sőt a mérges gázok is ki-kicsapnak, bizony félreérthető ez a „kiállás". Félreérhető, itt Szlovákiában. Az elmúlt napokban nagy-nagy megnyugvással, megelégedéssel és örömmel hallgattam végig három megnyilatkozást, az „intra muros et extra muros (falakon belül, falakon kívül) élő magyarság magatartásformájára, az adott helyzetből adódó, egymás iránti becsülést és megértő viszonyra vonatkozó ajánlást, mely jóhiszeműségével kizárja a több oldalról (a két nemzet és nemzetiség) jelentkezhető sértés és sértődöttség lehetőségét. A három megnyilatkozást három tiszteletreméltó, rendkívül magas politikai és tudományos szerepet betöltő személyiség tette: Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke, jelentős magyar író, Antall József, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke (Istenem, hogy is vallhatna másként ez ügyben éppen ő, akinek édesapja a legzivatarosabb magyar korszak igaz és töretlen humanistája volt) és Borsódy István egyetemi tanár, történész, az Egyesült Államokból érkezett vendég, az első Csehszlovák Köztársaság fiatal magyar értelmiségének egykori rangos tagja. Az említett három személyiség üzenetéből a számomra levont tanulság: okosabb, bölcsebb, célirányosabb, sőt eredményesebb is lesz, ha a két ország s a két országban élő nemzetiségek dolgában a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság elnökével ilyen hivatott személyiségek fognak a bennünket nagyon is érintő ügyekben szót váltani s nem az önmaguk kinevezte szónokok intéznek hozzá „nyílt levelet". Hisz még sosem vezetett jóra, ha közkatonák tábornokokat akartak kioktatni. B

efejezésül a jó öreg Arkhimédészt idézném, akinek szólása: „Ne zavard köreimet", az eltelt sok száž év ellenére az egész világon még ma is közszájon forog. Én meg még akkor is e mondásra hivatkozom, ha a magyarországi tévé jeles katonája ezek után - persze átvitt értelemben - hirtelenjében úgy bánna el velem, mint ama római katonaelődje Arkhimédésszel. Spectator ÚJ szú 28 1990. V. 26.