Új Szó, 1990. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1990-05-22 / 118. szám, kedd

František Bako: „Nem szalaszthatjuk el a lehetőséget" Történelmi siker küszöbén Világcsúcs férfi súlylökésben ÚJ szó 7 1990. V. 22. A sportban már számtalanszor bebizonyosodott, nem érdemes előre inni a medve bőrére. A Duslo kézilabdázónői, akik egypontos előnnyel várják a hajrát, sem „könyvelték" el az aranyérmeket. Mindezek ellenére úgy tűnik, hogy Vágsellyén már huthetik a pezsgőt. František Bako csapata előtt ugyanis a hét végi, utolsó rájátszásos fordulóban soha nem látott lehetőség nyílik, hogy történelmi sikert könyvelhessen el. A tét: a bajnoki cím. Közvetlenül a pozsonyi torna utolsó mérkőzése, a drámai küzdelmet hozó Inter - Duslo összecsapást követően szólaltattuk meg a vágsellyei lányok edzőjét. - Nagyon készültünk ezekre a találko­zókra - mondta a Vág-parti gárda meste­re. - Sorsdöntőnek az Iskra elleni találko­zót tartottam. Lányaimat főleg pszichikai­lag kellett „rendbe ráznom", hogy mie­lőbb felejtsék el a partizánskéi nagyará­nyú vereséget. A legkeményebb diónak az ellenfél jól záró védelmének feltörése látszott. Ez aktív szélsőjátékkal sikerült. Ellenfelünk védelme többször fellazult, s mi ezt rendre kihasználtuk. - A házigaz­dák elleni mérkőzés sem számított séta­lovaglásnak. Az Inter hazai pályán min­denki számára kemény ellenfél... • A kívülállónak úgy tűnt, mintha SPORTHÍRADÓ • A labdarúgó-világbajnokság után Jozef Vengloš, a csehszlovák váloga­tott edzője átadja a váltóbotot Milan Máčalának, a Baník Ostrava szakveze­tőjének. Segítője Milan Lešický (FC Plastika Nitra) lesz. • Athénban bonyolították le a Gö­rögország - Csehszlovákia férfi és női úszóviadalt, amelyet a vendégek nyertek. A legjobb eredményt Beinhauer érte el a 200 méteres mellúszásban (2:18,68), a nőknél Černá új csehszlovák rekordot állított fel a 400 méteres vegyesúszásban (4:58,13). • Az USA labdarúgó-válogatottja New Havenben 30 000 néző előtt 1:0 (0:0) arányban nyert a Partizán Beog­„rad ellen. A gólt Vermes lőtte. Az USA összeállítása: Meola - Trittschuh (Doyle) Banks, Windischmann, Stoll­meyer (Balboa) - Harker, Ramos, Cali­guiri, Wynalda - Vermes, Murray. védencei kissé lebecsülték volna a gyengélkedő hazai együttest... - Erről szó sem volt. Az, hogy a mér­kőzés nagy részében az Inter irányította a játékot és nekünk csak az utolsó 10-15 percben sikerült nagy üggyel-bajjal felzár­kóznunk, a fáradtság rovására írható. Az Iskra elleni kimerítő meccs után este a pőstyéni üdülőközpontunkba utaztunk, és másnap kora reggel jöttünk vissza. Játékosainknak nem sok ideje maradt a regenerálódásra. Az első félidőben sem a védők, sem a csatárok nem álltak fela­datuk magaslatán. Sok labdát eladtunk, így fordulhatott elő az a nem mindenna­pos szituáció is, hogy az Inter kapusa, Tarhaiová gólt dobott, és az ellenfél öt góllal elhúzott. • Remélte akkor, hogy játékosai még „feltámadnak"? • Franz Beckenbauer 20 éves fiát, Stephant szerződtette a Crvena Zvezda futballcsapata. Mint ismeretes, Franz Beckenbauer édesapja jugoszláv szár­mazású volt. Baggio: világrekord! Csütörtökön még csak a szerződés ténye volt biztos, péntekre már az is, hogy Roberto Baggio „világrekordot" jelentő összegért, 13 millió dollárért szerződött a Juventus labdarúgócsapatához. A Fio­rentinát elhagyó válogatott középpályás fizetése évi 1,7 millió dollár lesz, ezen kívül jár neki természetesen az ilyenkor dukáló luxuskocsi és villa is. Érdemes egy gondolatnyit elidőzni az összeg nagyságánál, hiszen éz valóban minden eddigit felülmúló, Maradona tar­totta a csúcsot 12,5 millió dollárral (1984, Barcelona-Napoli), majd Ruud Gullit kö­vetkezett 8,5 millióval. Utána két Olimpi­que Marseille-játékos sorakozik az örök­rangsorban, Sztojkovics és Waddle. A jugoszlávért 7,2, az angolért 7 millió dollárt fizetett a francia klub. Holnap: Milan-Benfica BEK-döntő HARMADSZOR IS OLASZ CSAPAT? Nem vitás, az AC Milan az esélyese a holnap 20.15 órakor Bécsben sorra kerülő labdarúgó BEK-döntőnek, való­színűleg a harmadik kupa is Olaszor­szágba kerül. így lenne stílusos. A mi­lánóiak a címvédők és Itália rendezi a világbajnokságot, hadd legyen még. népszerűbb a futball Csizmaország­ban. Persze a Benfica is áhítozik a si­kerre: vissza akar vágni a Milannak az 1963-as vereségért. A világ legjobb klub­csapatának tartják az AC Milánt, amely az idei ki­írásban minden ellenfe­lét túljátszottá. Nem fér­het kétség a döntőbe ju­tásához. Ez nem mond­ható el a Benficáról. Marseille-i meccse után az újságok azt írták, hogy „csak a Szűzanya mentette meg a súlyos vere­ségtől". Papin és Francescoli két-két ka­pufát lőtt, ezért lett csupán 2:1 az ered­mény. A visszavágón aztán a Lutz-stadi­oňban (Fény-stadion) 120 000 néző előtt a cserejátékos Vata (a tavalyi gólkirály) nem volt puha: a 83. percben kézzel bokszolta a hálóba a labdát. A teljesen nyilvánvaló szabálytalanság ellenére a belga Van Langenhove gólt ítélt. Még a francia miniszterelnök is interveniált az UEFA-nál - eredménytelenül. Bizony, meglopták az O. Marseillét, melynek nagyhatalmú elnöke, a multimilliomos Bemard Tapie azt mondta az első meccs után: ha csapata 1:0-ra kikap Lisszabon­ban, akkor nézzék inkább lánynak és hívják Bernadette-nek... Mit várhatunk a 35. BEK-döntőtől? Az AC Milan valószínűleg szokott pres­singjátékát igyekszik majd ellenfelére kényszeríteni és így uralni a mérkő­zést. Köztudottan ezt nem nagyon sze­retik a több brazillal és két svéddel felálló technikás, a rövidpasszos fut­ballt képviselő portugálok. De mi min­dent meg nem tesznek majd a beígért csillagászati prémiumért?! Az összeg nem ismert, de tudjuk, a Benfica-játé­kosok havi fizetése mintegy 25 000 dollár. Silvio Berlusconi, a Milan elnö­ke még egy lírát sem adott játékosai­nak az előző kupameccsekért. Ö csak a serleg megvédését premizálja. Azt viszont bőkezűen: fejenként 1,6 millió francia franknak megfelelő összegre számíthatnak a milánóiak a bécsi finálé meg nyerése esetén... A két csapat útja a döntőig - AC Milan: Helsingin JK 4:0 és 1:0, Real Madrid 2:0 és 0:1, FC Malines 0:0 és 2:0 - hosszabbítás után, Bayern München 1:0 és 2:1 - hosszabbítás után. Benfica: Derry City 2:1 és 4:0, Bp. Honvéd 2:0 és 7:0, Dnyepropetrovszk 1:0 és 3:0, Olym­pique Marseille 1:2 és 1:0. Valószínű összeállítások - AC MILAN: G. Galii -Baresi, Tassotti, Costacurta, Maldini -Colombo, Rijkaard, Stroppa, Evani -Van Basten, Massaro. BENFICA: Sil­vino-Carlos, Samuel, Aldair, Veloso -Hernani, Paneira, Valdo, Thern-Lima, Magnusson. A meccset az osztrák Kohl vezeti. A 34 BEK-DÖNTŐ - 1956 Párizs: Real Madrid - Stade Reims4:3,1957 Mad­rid: Real - Fiorentina 2:0, 1958 Brüsz­szel: Real - AC Milan 3:2, 1959 Stutt­gart: Real - Reims 2:0, 1960 Glasgow: Real - Eintracht Frankfurt 7:3 (Puskás négy gólt lőtt), 1961 Bern: Benfica - FC Barcelona 3:2 (a spanyol csapat góljait Kocsis és Czibor rúgta), 1962 Amszter­dam: Benfica - Real 5:3 (Puskás három­szor talált a hálóba), 1963 London: AC Milan - Benfica 2:1, 1964 Bécs: Inter Miláno - Real 3:1, 1965 Miláno: Inter - Benfica 1:0, 1966 Brüsszel: Real - Partizán Beograd 2:1, 1967 Lisszabon: Celtic - Inter 2:1, 1968 London: Man­chester United - Benfica 4:1, 1969 Mad­rid: AC Milan - Ajax 4:1, 1970 Miláno: Feyenoord - Celtic 2:1, 1971 London: Ajax - Panathinaikosz 2:0, 1972 Rotter­dam: Ajax - Inter 2:0, 1973 Belgrád: Ajax - Juventus 1:0, 1974 Brüsszel: Bayern - Atletico Madrid 1:1 -hoszabbítás után, megismételt meccs 4:0,1975 Párizs: Ba­yern - Leeds United 2:0,1976 Glasgow: Bayern - St. Etienne 1:0, 1977 Róma: Liverpool - Mönchengladbach 3:1, 1978 London: Liverpool - FC Bruges 1:0,1979 München: Nottingham - FF Malmö 1:0, 1980 Madrid: Nottingham - Hamburger SV 1:0, 1981 Párizs: Liverpool - Real 1:0, 1982 Rotterdam: Aston Villa - Ba­yern 1:0, 1983 Athén: Hamburger SV - Juventus 1:0, 1984 Róma: Liverpool - AS Roma, 1:1- hosszabbítás után, 11 ­es rúgásokkal 4:2, 1985 Brüsszel: Ju­ventus - Liverpool 1:0, 1986 Sevilla: Steaua - FC Barcelona 0:0 - hosszabbí­tás után, 11-es rúgásokkal 2:0, 1987 Bécs: FC Porto - Bayern 2:1, 1988 Stuttgart: Eindhoven - Benfica 0:0 - hosszabbítás után, 11-es rúgásokkal 6:5,1989 Barcelona: AC Milan - Steaua 4:0. (T.V.) - Igen, bíztam benne. Főleg azért, mert még elég sok idő volt hátra és ellenfelünk legjobbja, Čápová nélkül ját­szott. Határtalan lelkesedéssel végül si­került kiegyenlítenünk, és megkaparinta­nunk az „aranyat" érő pontot. • A bajnoki címre céloz? - Hazai közönség előtt nem szalaszt­hatjuk el az egyedülálló lehetőséget. Eltö­kélt szándékunk, hogy a város, kézilabda­sportjának 45 éves történetében első íz­ben bajnokot avasson. xxx A pozsonyi torna egyik érdekes szín­foltját minden bizonnyal a szurkolók jelen­tették. Bármilyen furcsán hangzik, az Inter két mérkőzése során egyszer sem ját­szott „házi környezetben". A tempera­mentumos Iskra-, illetve Duslo-szurkolók mellett szinte látni sem lehetett őket. Részben talán ennek köszönhető, hogy a nagyszerű játékosokkal rendelkező fő­városi csapatnak otthonában mindössze egy pontra tellett erejéből. A partizánskéi szurkolók, különösen a Duslo elleni összecsapás alatt mindent megtettek azért, hogy győzelemhez segítsék ked­venceiket. Svéd mintára, klubjuk színeivel kipingált arccal, síppal-dobbal, kereplők­kel, bábeli hangzavart teremtve buzdítot­ták csapatukat. A kisebb létszámú, ám nem kevésbé temperamentumos vág­sellyei drukkerek is kitettek magukért, örömmel nyugtázhattuk: a pattanásig fe­szült légkörben a szurkolók „párbaja" konfliktusmentesen zajlott le. Példájukat a labdarúgórajongók is követhetnék. (O.V.) A Los Angeles-i nemzetközi atlé­tikai viadal legkiemelkedőbb ered­ményét az amerikai Randy Barnes érte el a férfi súlylökésben. A fedett­pályás világcsúcstartó (22,66) és a szöuli olimpia ezüstérmese kezé­ből a második kísérlet során 23,12 méterre szállt a vasgolyó; ez hat centiméterrel több, mint az NDK-beli Ulf Timmermann régi világrekordja. A szédületes lökés a világcsú­cson kívül 50 000 dollárt is hozott gazdájának. A 193 cm magas, 130 kg súlyú óriás elmondta: legkö­zelebbi célja a 24,30 méter. Ez a jo­gosítványának a száma. Rajta kívül jó teljesítményt ért el a 400 méteres síkfutásban Everett (44,72), a 110 méteres gátfutásban Kingdom (13,37) és Campbell (13,47). Eperjesi pólóbotrány Kassán Elfelejtettek szólni az ellenfélnek Szombaton délelőtt hiába várták az ellenfelet a kassai fedett uszodában, az eperjesi pólósok nem érkeztek meg. A ke­let-szlovákiai rangadó tehát elmaradt. Mint ismeretes, a Prešov hazai mérkőzé­seit Kassán kénytelen lejátszani! Ezúttal az újonc VŠV Košice gárdájával mérkő­zött volna. Ha nincs egy nehezen felfog­ható félreértés... De vajon mi is történt? Erről faggattuk - telefonon - Milan Kon­covýt, az eperjesiek csapatvezetőjét: - Nem akartam elvállalni ezt a funkciót, de mivel Alexander Oríšek edzővel egy munkahelyen dolgozunk, kötélnek álltam. Már a bajnokság kezdete előtt lefixáltam a kassai uszoda vezetőivel, hogy vala­mennyi hazai találkozónkat szombaton és vasárnap is 10.30-tól bonyolítjuk le. Ez a megrendelőlapokkal is bizonyítható! Három héttel az ominózus meccset meg­előzően értesítettem a bírókat és a VSV csapatát a változatlan (!) kezdési időpont­ról (10.30 és nem 16.30). Utánanéztem, s az uszodában is a régi menetrendről tudtak. Csütörtökön este Oríšek edző vá­ratlanul bejelentette a fiúknak: szombaton fél öttől lesz a meccs, a buszt is megkés­ve, délutánra rendelte. Pedig megálla­podtunk, ezekről a dolgokról közösen döntünk. Nekem egy árva szót sem szólt, a hátam mögött cselekedett, majd rám hárította a felelősséget és besározott. Alaptalanul rágalmazott, pedig ő a hibás. Csak tudnám, hogy honnan vette a délu­táni kezdést! Nemcsak a csapat, hanem én is övön aluli ütést kaptam, ezért ve­szem a kalapom és távozom. Elég volt, nem csinálom tovább... Természetesen, az edzőt is felhívtuk, aki igen szűkszavúan nyilatkozott: - Ilyen felelőtlenséget! Nap mint nap együtt vagyunk, s alapvető dolgokról nem tudunk megállapodni. Mindenkinek tudnia kellett, hogy fél öttől van a meccs, hiszen a medence is délutánra volt megren­delve...! A kassai fedett uszodában ezt az infor­mációt kaptuk: - Az eperjesiek szombat délutánra re­zerválták a nagymedencét, ezt megelőző­en mindig délelőttre kérték... Vajon ki változtatta meg az eredeti időpontot? Az edző a csapatvezetőt vá­dolja, Koncový pedig Oríšeket! Közülük valaki elfelejtett szólni az ellenfélnek s a bíróknak. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok Cseh Nemzeti Liga I 27. forduló: Havíŕov - Opava 5:1, Slušovice - Brandýs 3;1 , Chomútov - Hr. Králové 0:1, Frýdek-Místek - Mladá Bo­leslav 0:2, Liberec - Zlín 4:1, Plzeň - Kladno 1:0, Pardubice - Č. Budéjovice 1:0. 1. Hr. Králové 27 18 5 4 46:16 41 2. Plzeň 27 16 6 5 46:25 38 3. Slušovice 27 14 6 7 50:33 34 4. Pardubice 27 13 7 7 39:30 33 5. Č. Budéjovice 27 13 6 8 50:30 32 6. Xaverov 26 13 5 8 39:31 31 7. Ml. Boleslav 27 12 6 9 43:40 30 8. Havíŕov 27 11 7 9 43:31 29 9. Brandýs 27 11 5 11 49:44 27 10. Zlín 27 9 7 11 31:37 25 11. Teplice 26 9 7 10 29:35 25 12. Opava 27 7 9 11 31:42 23 13. Kladno 27 6 8 13 35:51 20 14. Liberec 27 7 5 15 29:45 19 15. Chomútov 27 6 6 15 25:44 18 16. Frýdek-Místek 27 1 3 23 14:68 5 Szlovák Nemzeti Liga II Nyugati csoport 1. ČH Bratislava 28 19 3 6 58:24 41 2. Dubnica 27 18 3 6 40:19 39 3. Vráble 27 12 8 7 55:34 32 4. N. Zámky 27 14 3 10 37:31 31 5. H. Sered 27 10 7 10 22:25 27 6. Trenčín 27 11 5 11 35:42 27 7. Puchov 27 11 4 12 36:33 26 8. Bánovce 27 10 6 11 39:40 26 9. Slovan jun. 28 9 8 11 33:36 26 10. Topoľčany 27 10 5 12 32:37 25 11. Zl. Klasy 27 10 5 12 36:54 25 12. Doprastav 27 10 4 13 39:38 24 13. N. Mesto 27 7 10 10 30:38 24 14. Matador 27 11 1 15 34:37 23 15. VTJ Trenčín 27 7 7 13 26:37 21 16. Interjún. 27 6 5 16 26:43 17 6. Trebatice 28 11 5 12 42:43 27 7. Vŕbové 28 10 7 11 38:48 27 8. Štúrovo 28 10 6 12 45:48 26 9. Topoľčany 28 10 6 12 46:50 26 10. Malacky 28 10 6 12 39:46 26 11. Hlohovec 28 9 8 11 35:44 26 12. O. Potôň 28 11 3 14 40:46 25 13. Šamorin 28 10 5 13 36:46 25 14. Zl .Moravce 28 8 8 12 32:37 24 15. Pezinok 28 9 6 13 34:48 24 16. Lehnice 28 5 7 16 21:61 17 BRATISLAVA: Trnávka - Rapid 3:2, Krasňany - Dev. N. Ves 0:1, CH jun. - Devín 1:2, ZMDŽ - BAZ Dúbravka 1:1 , Vinohrady - Stav. závody 0:1, Lamač - Javorce 3:0, Spoje jun. - Lokomotíva 1:2. 1. Dúbravka 22 17 2 3 52:24 36 2. Devín 22 14 4 4 35:16 32 3. ČHjun. 22 12 5 5 58:29 29 4. Dev. N. Ves 22 12 4 6 43:30 28 5. Lamač 22 10 7 5 36:24 27 6. Rapid 22 9 7 6 37:34 25 7. Lokomotíva 22 8 5 9 37:32 21 8. Trnávka 22 8 5 9 34:38 21 9. Jarovce 22 8 4 10 40:39 20 10. Vinohrady 22 8 2 12 41:38 18 11. Stav. závody 22 5 7 10 21:36 17 12. Krasňany 22 5 5 12 32:56 15 13. ZMDŽ 22 4 3 15 31:55 11 14. Spoje jun. 22 3 2 17 24:70 8 Keleti csoport 1. Stropkov 27 14 8 5 45:23 36 2. Sp. N. Ves 27 15 2 10 41:27 32 3. Budkovce 27 13 6 8 35:31 32 4. Ružomberok 27 12 6 9 38:20 30 5. R. Sobota 27 11 6 10 27:22 28 6. Vranov 27 11 6 10 32:30 28 7. Bardejov 27 10 7 10 24:22 27 8. Detva 27 10 7 10'28:35 27 9. Martin 27 10 6 11 33:25 26 10. Giraltovce 27 11 4 12 33:36 26 11. Kys. N. Mesto 27 9 8 10 27:34 26 12. Bytča 27 12 2 13 28:41 26 13. Fiľakovo 27 9 7 11 30:37 25 14. Lučenec 27 10 4 13 35:39 24 15. Bard. N. Ves 27 11 2 4 36:48 24 16. Snina 27 6 3 18 21:43 15 Nyugat-Szlovákia KERÜLETI BAJNOKSÁG: Str. Nitra - Štúrovo 2:3, Trebatice - Partizánske 2:0, Lehnice - Komárno 0:6, Vŕbové - Nit­ra jun. 3:1, Hlohovec - O. Potôň 2:0, Malacky - Zl. Moravce 2:0, Pezinok - ZŤS Topoľčany 2:0, Gabčíkovo - Ša­morin 5:1. 1. Partizánske 28 19 6 3 68;29 44 2. Nitra jun. 28 16 5 7 50:33 37 3. Str. Nitra 28 15 3 10 42:26 33 4. Gabčíkovo 28 13 5 10 72:54 31 5. Komárno 28 14 2 12 57:43 30 I. A-OSZTÁLY Délnyugat: Šúrovce - Váhovce 1:1, Myjava - Bernolákovo 3:0, Leopoldov - Galanta 2:1, Brodské - Lakš. N. Ves 1:0, Jur - Piešťany 3:0, Láb - Modranka 2:1, Baka - VTJ Senica 3:0, Trnava jun. - Jablonec 7:0. 1. Trnava jun. 28 18 5 5 77:22 41 2. Váhovce 28 15 6 7 43:32 36 3. Lakš. N. Ves 28 15 5 8 57:36 35 4. Modranka 28 11 10 7 61:38 32 5. VTJ Senica 28 13 6 9 36:44 32 6. Baka 28 13 5 10 40:34 31 7. Šúrovce 28 11 7 10 39:42 29 8. Myjava 28 12 4 12 50:31 28 9. Galanta 28 11 6 11 43:40 28 10. Piešťany 28 11 5 12 53:48 27 11. Brodské 28 11 5 12 41:49 27 12. Jablonec 28 8 11 9 30:46 27 13. Leopoldov 28 9 7 12 33:61 25 14. Jur 28 9 6 13 37:45 24 15. Láb 28 4 6 18 20:48 14 16. Bernolákovo 28 4 4 20 27:71 12 Északkelet: Pribeta - Nová Ves 2:2, H. Králővá - V. Uherce 3:1, Bánov - Mar­celová 3:1, Tlmače - H. Srnie 2:0, S. Turá - Bošany 2:2, Sigma N. Zámky - Želie­zovce 5:0, Dulovce - Topoľčianky 2:0, Pečeňany - Žitavany 4:2. 1. Tlmače 28 20 4 4 51:22 44 2. Pribeta 28 13 8 7 45:26 34 3. Želiezovce 28 14 6 8 66:49 34 4. Sigma N. Zámky 28 15 3 10 52:33 33 5. H. Kráľová 28 14 3 11 43:36 31 6. Bošany 28 11 9 8 45:43 31 7. Nová Ves 28 12 5 11 43:42 29 8. V. Uhorce 28 11 6 11 59:54 28 9. Pečeňany 28 12 3 13 49:57 27 10. Žitavany 27 10 6 11 56:51 26 11. Marcelová 28 10 6 12 47:43 26 12. Dulovce 28 10 4 14 44:50 24 13. Stará Turá 28 8 7 13 34:46 23 14. Topoľčianky 27 9 5 13 32:44 23 15. Bánov 28 10 3 15 36:55 23 16. H. Srnie 28 4 2 22 31:82 10 I. B-OSZTÁLY Kelet: Kolárovo - Tvrdošovce 0:2, lža - Dvory 1:0, Starý Tekov - Kozárovce 8:1, Imel - Milanovce 3:0, Šahy - Nes­vady 0:1, Bešeňov - SZ Šurany 2:1. 1. Tvrdošovce 22 14 4 4 53:19 32 2. Bešeňov 22 11 7 4 46:33 29 3. Tek. Lužany 22 12 4 6 47:31 28 4. Nesvady 22 12 2 8 47:33 26 5. Dvory 22 8 5 9 46:31 21 6. lža 22 9 3 10 32:27 21 7. St. Tekov 22 9 3 10 32:35 21 8. Imel 22 8 5 9 33:37 21 9. SZ Šurany 22 9 2 11 39:40 20 10. Kolárovo 22 6 8 8 40:48 20 11. Šahy 22 7 4 11 31:48 18 12. Kozárovce 23 7 4 12 27:45 18 13. Milanovce 23 5 3 15 23:69 13 Dél: .Vlčany - Tr. Mýto 2:0, Horná Potôň - Šaľa B 2:0, Hurbanova Ves - PI. Štvrtok 5:3, Matúškovo - Dac jun. 3:1, Trstice - Slov. Grob 5:2, Hroboňovo - To­poľovec 1:1 , Malacky - Topoľníky 3:0. 1. DAC jun. 24 14 6 4 59:20 34 2. Vlčany 24 11 7 6 51:37 29 3. Topoľníky 24 11 6 7 40:33 28 4. Matúškovo 24 11 5 8 40:33 27 5. Horná Potôň 24 13 1 10 50:28 27 6. Trstice 24 11 5 8 47:33 27 7. Hurbanova Ves 24 9 9 6 40:38 27 8. Hroboňovo 24 8 8 8 34:37 24 9. Trhové Mýto 24 7 7 10 24:31 21 10. Šaľa B 24 8 4 12 28:37 20 11. Slov. Grob 24 8 4 12 46:51 20 12. Topoľovec 24 6 8 10 36:51 20 13. PI. Štvrtok 24 7 6 11 23:47 20 14. Malacky 24 4 3 17 25:54 11 Kelet-Szlovákia KERÜLETI BAJNOKSÁG: Lubeník - V. Šebastová 2:0, Čaňa - Sabinov 5:2, Moldava - Prakovce 1:0, Poprad - Kračú­novce 3:2, VSŽ Košice - V. Kapušany 3:1, Svidník - Krásna 1:0, Prešov jun. - Spoje Košice 5:1, Sp. Vlachy - Družs­tevná 2:1. 1. VSŽ 26 18 3 5 53:13 39 2. Družstevná 26 13 4 9 56:38 30 3. Prakovce 26 13 2 11 46:37 28 4. Sabinov 26 11 6 9 42:39 28 5. V. Kapušany „ 26 12 3 11 42:39 27 6. Lubeník 26 10 6 10 35:39 26 7. Moldava 26 11 4 11 39:45 26 8. V. Šebastová 26 11 2 13 35:37 24 9. Poprad 26 10 4 12 33:37 24 10. Prešov jun. 26 10 4 12 41:47 24 11. Čaňa 26 11 2 13 33:42 24 12. Krásna 26 11 2 13 31:42 24 13. Kračúnovce 26 11 2 13 37:53 24 14. Svidník 26 10 3 13 29:37 23 15. Sp. Vlachy 26 10 2 14 38:46 22 16. Spoje 26 9 3 14 39:43 21 I. A-OSZTÁLY Keleti csoport: Kochanovce - Somo­tor 5:0, Lipany - V. Šariš 2:3, Zalužice - Uzovce 3:1, Š. Michaľany - Michaľany (Folytatás a 8. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom