Új Szó, 1990. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1990-05-22 / 118. szám, kedd

Oldódnak-e a béklyók? Ipoly menti reflexiók Nagykürtös egyike azoknak a botcsinálta városoknak, amelyek a mindenható pártállam „jótékony" nemzetiségi politikájának köszönhetően kaptak méltatlanul nagy szerepet a közigazgatásban. Az egykori bányásztelepülés az Ipoly menti magyar falvak etnikai elmosódását volt hivatott elvégezni azzal, hogy járási székhellyé avanzsált. Teljesen nyilvánvaló (hisz statisztikai adatok bizonyítják), hogy a Losonc-lpolyság között fekvő magyarlakta községek Léva és Nagykürtös felé irányuló közigazgatási átcsoportosítása milyen rombolást végzett ezeknek a falvaknak az oktatásügyében, identitásuk gyengülésében. Aki alkalmi látogatóként érkezik Nagykürtösre, meglehetősen tanácstalanul álldogálhat az autóbusz-pályaudvaron, amelyet csak a legnagyobb jóindulattal lehet pályaudvarnak nevezni: a váróterem, szétvert padjaival, harlemi hangulatot áraszt, ráadásul csak sejthető, merre is fekszik maga a város. Próba szerencse - elindulhat fölfelé az egyik utcán, s három-négy perc alatt a városka főterén találja magát. Maga a városközpont jellegtelen, jószerivel egy utcá és a főtér alkotja: jobbra a Dolina Szálló, szemben a művelődési ház, amely előtt Lenin elvtárs üldögél robusztusán, a letűnt idők ittfelejtett tanújaként - hasonlóképpen a város bejáratában őrködő szovjet tankhoz, amelynek, szemmel láthatóan nem igen akarózik elgördülnie onnan. A látogató láthat még egy postaépületet, néhány boltot, s rengeteg lengyel rendszámú személygépkocsit a parkolóban. Ezek után meg sem lepődik, hogy hiába keres szabad szobát a Dolina nevű menhelyen: teli van lengyel vendégmunkásokkal. A népmesébe illó helyzeten a portásnéni jóindulata segít, talán mégis akad egy szobájuk, mondja, igaz, egy szerelmespár pásztorórázott benne az előbb, de ha megfelel... Mit tehet az ember, némi szellőztetés után elnyúlik az egyik (szerencsére érintetlen) ágyon, s az udvari kocsmából beáradó részeg ricsaj andalító hangjai mellett próbálja végigaludni az éjszakát. Látszólag nagyot fordult a világ a járás falvaiban. Mint az első fecske, ötlik szemembe Lukanényén, a hnb-épületóben a hivatalt jelölő magyar felirat. Igaz, egyelőre félhivatalosan, kézzel festve. Híves Györgyné, a művelődési központ vezetője szerint sokak számára vörös posztó egyelőre a magyar felirat, de, mint mondja, már készítik a boltok feliratait is. Ipolyvarbón viszont Kelemen Sándor, az alapiskola igazgatója panaszolja: mindössze négy elsősük van. Talán a következő évfolyam jobb lesz, mindenesetre egyelőre szkeptikusan szemlélik az oktatásügy jelenlegi helyzetét. Kelenyén, Szécsénkén, Kovácsiban és Ipolykeszin szeretnék viszszaállítani a körzetesítéssel felszámolt kisiskolákat. A járási oktatásügyi szervek, úgy hírlik, támogatják törekvéseiket, de nem tudni, lesz-e elég gyerek a megvalósításhoz? Az egész járásban egyébként mindössze tíz magyar nevelési nyelvű óvoda található. Az iskolák helyzete elszomorító, s ehhez nagy mértékben hozzájárultak maguk a szülök is, akik, csak ők tudják, milyen meggondolásból, szlovák iskolába íratták gyerekeiket. Vannak olyan falvak, ahonnan tíz-húsz kilométernyire buszoztatják a gyerekeket, például Zsélyre, holott a szomszéd községben ott a magyar iskola. Mi sem jellemzőbb a keserű viszonyokra, mint például a bussai alapiskola példája, ahol a 200 gyerekből mindösze 43 a magyar. Az iskola igazgatója szlovák, helyettese úgyszintén, s bár a megegyezés úgy szólt, hogy magyar lesz a helyettes, Lukács Ilona tanítónőt többségi alapon leszavazták. A Csemadok járási bizottsága egy lakóház első emeletén található. A mintegy tízezer lakosú városnak mindössze 532 lakója magyar, ebből mintegy százharminc Csemadoktag. Tóth Ágnes, a szervezet szakelőadója éppen azon morfondírozik, hogyan válaszolják meg a járási újságban megjelent cikket, amelyben a Matica slovenská járási szervezete követeli a szlovák nyelv hivatalossá tételét, s felháborítónak tartja a magyarok jogos követeléseit. Ó maga kissé bizonytalan, nem tudni mi lesz a Csemadok sorsa, talán a Csemart jelent majd megoldást számukra is. A Csemadok-tagság egyébként nem mondható nagyon aktívnak, nemrég író-olvasó találkozót szerveztek egy nógrádi íróval, mindössze két lelkes olvasó jelent meg. Április hatodikán alakult meg Nagykürtösön a Matica slovenská járási szervezete, egyelőre százharminc taggal. A megalakulás alkalmából nyilatkozatot adtak ki, melyet elküldtek a köztársasági elnöknek, a Szövetségi Gyűlésnek, az SZNTnek és a szlovák kormánynak. A nyilatkozat szövege sokatmondó, idézzük első három pontját: 1. Elsősorban is teljes mértékben támogatjuk a Dél-Szlovákiában élő szlovákok felhívását a Szlovák Nemzeti Tanácshoz és a szlovák kormányhoz, amelyet 1990. március 3-án fogadtak el a Matica slovenská szervezetei. 2. Mély nyugtalanságunknak adunk hangot azokkal a követelésekkel és fejtegetésekkel kapcsolatban, amelyek szerint Komáromban magyar oktatási nyelvű egyetemnek kellene megalakulnia. Hangsúlyozottan tiltakozunk az ilyen követelések ellen, amelyeknek abszolút semmilyen alapjuk sincs, s példátlanok az egész civilizált világban. 3. Követeljük, hogy az új szövetségi alkotmányban egyértelműen fogalmazzák meg azt az elvet, miszerint Csehországban a hivatalos nyelv a cseh, Szlovákiában pedig a szlovák. Egyúttal kérjük, hogy ez az elv, a szlovák nyelv hivatalossá tétele Szlovákiában, legyen benne a Szlovák Köztársaság alkotmányában. Úgy látszik, a Matica slovenská friss nagykürtösi szervezete szívügyének tekinti a magyar oktatásügybe való beleszólásnak a jogát. Mély nyugtalanságuk részben érthető, hisz a vajúdva növögető demokrácia az egymás szájába könyöklésnek a gyakorlatát veszélyezteti. Bodzsár Gyula, a járási hetilap, a Haladás főszerkesztő-helyettese, a magyar oldalak szerkesztője nyugtalankodik a lap jövőjét illetően. Nincs pénz, nincs mecénás, a földműves-szövetkezeteknek elég a maguk baja. Igaz, még mindig ötven fillérért árulják a lapot, a neve továbbra is Haladás, új megoldást kéne találni, de gyorsan. Egyedül a Nyilvánosság az Erőszak Ellen járási vezetői kínáltak megoldást. Átvennék a lapot, s rugalmasságukat* bizonyítandó, már nyomdát is találtak a közeli Salgótarjánban, ami lényegesen leegyszerűsítené a dolgot, hisz eddig Zólyomba kénytelenek utazgatni. A magyar nyomdáknak még mindig van szabad kapacitásuk, s az NYEE helyi képviselőinek nincsenek skrupulusaik a határt illetően. A Matica slovenská talán prüszkölne a hasonló elképzelések hallatán. Ipolyvarbón panaszkodtak, hogy a postai hírlapterjesztő leállította az Új Szó küldését az iskolába, holott más iskoláknak továbbra is jár a lap. Nem tudják mire vélni, s nem értik az önkényeskedést. A jnb oktatási osztálya április elsejétől szüntette be a pártsajtó küldését az iskoláknak, illetve adott utasítást a postai hírlapterjesztőnek. Alžbeta Rendeková, a PNS osztályvezetője erre hivatkozik, amikor afelől érdekődöm, hogyan lehet az, hogy se szó, se beszéd, nem küldik az Új Szót. Ők csak egy rendeletet hajtottak végre, mondja, s arról sejtelme sem volt, hogy az Új Szó már január elsejétől nem a kommunista párt lapja. Arra hivatkozik, hogy a Pravda nyomdában készül... Felvilágosítom, (bár valószínű, hogy ő is tudja): a Verejnosť, a Nap, sőt a magyar nyelvű katolikus Remény is a Pravdában készül, azon egyszerű oknál fogva, hogy ott vannak rotációs nyomdagépek. Őket nem világosította fel senki... Egyébként megrendelhetik újra, s azoknak az iskoláknak, amelyeknek továbbra is küldik, a helyi nemzeti bizottságok fizették elő. Úgy tűnik, a PNS nagyon rugalmas, ha valaminek a megszüntetéséről van szó, míg a megrendelésnek a megrendelést követő hónap elsejétől tesz eleget. Ha valaki végigbuszozik a Nagykürtösi járás falvain, a változás legkézzelfoghatóbb bizonyítékait a házak ablakaiban látja: csaknem valamennyi ablakból II. János Pál pápa integet derűs mosollyal. Az itt élő emberek végre félelem nélkül vállalhatják felekezeti hovatartozásukat. A pápa derűs mosolya egyébként nem kétséges, sokat elárul a választások kimeneteléről is ezen a vidéken. Az emberek egyelőre találgatják, hogyan alakul majd a közigazgatás kérdése, kis járások, vagy nagy járások alakulnak-e, hová fognak tartozni a Losonc-lpolyság-Léva tengelyen. Nagykürtösből, úgy tűnik, elegük van. KÖVESDI KÁROLY FMTOK, PöiiriKy MOZGAÍMM fóiraA. Együttélés Politikai Mozgalom Nyelv és kultúra A nemzet és a nemzeti kisebbség számára a nyelv és a kultúra olyan szervesen szilárd egységet alkot, annyira elválaszthatatlan, mint a gyermek számára az édesanyja és az édesapa. Más nép, más nemzet nyelvét és kultúráját is szépnek tartjuk, de nem úgy, mint az édesanyánkat-édesapánkat: megcsodáljuk, mint egy gyönyörű, idegen nőt, mint egy rokonszenves férfit. Barátságot is kötünk vele s emlékünk marad róla. Az édes anyanyelvvel és az apaként nevelgető nemzeti kultúrával azonban vérrokonságban vagyunk, fölnövekedvén pedig magunk is épülésére szolgálunk mindkettőnek. Mindnyájunkat édesanyánk féltő szeretete ihletett az első gondolatokra. Többé nem is tudjuk elválasztani a gondolkodásunkat az édes anyanyelvtől (hacsak erőszak árán meg nem teszik ezt velünk). Álmunkban is ezen a nyelven szólunk: a számunkra legkedvesebbiken. Éppen azért érint bennünket olyan fájdalmasan a tény: édes anyanyelvünk állapota egyre romlik. Gondoljuk csak meg: ott, ahol élünk, talán magunk is hozzájárulhatunk a gyógyulásához. Az ő gyógyulása a mi épülésünkre is szolgál. Ha ugyanis romlik a nyelvünk, vele párhuzamosan csökken a gondolkodásunk színvonala is. Ennek pedig az lehet (egyebek közt) a következménye, hogy sorvadásnak indul a kultúránk. Márpedig az a nép, népcsoport vagy kisebbség (figyelmeztetett európai gondolkodású írónk, Fábry Zoltán), amelyik nem képes létrehozni maradandó értéket: kultúrát - az előbbutóbb letöröltetik a térképről. Az anyanyelv - vele együtt a kultúra és a gondolkodás - azáltal gyógyul, hogy gondozzák. Elsősorban úgy, hogy használjuk! Minél több helyen: mindenütt. A társadalmi élet minden területén. Az Együttélés Politikai Mozgalom ezért szorgalmazza mindnyájunk óhajára és jogaira hivatkozva, hogy azokban a közigazgatási egységekben (üzemekben, intézményekben stb.), ahol a nemzeti kisebbségünk létszáma meghaladja a lakosság (illetve az ott dolgozók 10 százalékát), ott a vezetői munkakörök betöltésénél elsőbbséget élvezzenek azok a szakemberek, akik megfelelő szinten beszélik a kisebbségek nyelvét. A kisebbségeknek jogot kell biztosítani arra, hogy kérelmeiket, hivatalos irataikat anyanyelvükön terjeszthessék elő; hogy szabadon használhassák anyanyelvüket a társadalmi, politikai, gazdasági, vallási és kulturális életben, továbbá a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban és az élet egyéb fontos területein, hogy a nemzetiségek a vezeték- és keresztnevüket az anyanyelv szabáVálasztási tudnivalók Többé-kevésbé már közismertté vált, hogy a szavazólapokat legalább három nappal a választások előtt megkapjuk, s hogy a szavazólapok tulajdonképpen az egyes politikai pártok jelölőlistái. Ebből kiindulva azonban elterjedt néhány téves információ is. Például az, hogy 69 szavazólapot veszünk majd át a választások előtt. Elvben logikus adat, de mégsem igaz. Mert tény, hogy 23 párt (mozgalom, illetve ezek koalíciója) indul a választásokon, de nem az összes terjesztett elő jelölőlistát az egyes választókerületekben. Sőt előfordult az is, hogy egyes pártok nem használták ki azt a lehetőséget sem, hogy három jelölőlistát terjeszszenek elő az adott választókerületben (egyet a Szlovák Nemzeti Tanács választására, egyet-egyet pedig a Szövetségi Gyűlés két kamarájának, a Népi Kamarának és a Nemzetek Kamarájának választására). Az egyszerű számításoK tehát csődöt mondanak: nem 23x3 szavazólapot kapunk! Az SZK Belügyminisztériumától kapott adataink némileg pontosabbak (bár, a hátralevő rövid időben sem kizárt a változásuk). Ezek szerint a pozsonyi választókerületben a Szlovák Nemzeti Tanácsba 15, a Népi Kamarába 15 és a Nemzetek Kamarájába 14 párt jelölt képviselőket. A pozsonyi választók tehát 44 szavazólapot kapnak. A nyugat-szlovákiai választókerületben az SZNT-be 15, a Népi Kamarába 15 és a Nemzetek Kamarájába 15 párt jelöltette magát. így a nyugat-szlovákiai választóknak 45 szavazólapot kellene kapniok. A közép-szlovákiai választókerületben az SZNT-be 14, a Népi Kamarába 17 és a Nemzetek Kamarájába 17 párt jelölt képviselőket. Ebben a választókerületben 48 szavazólapot kellene kapniok a választóknak. És végül a kelet-szlovákiai választókerületben az SZNT megválasztására 13, a Népi Kamara, illetve a Nemzetek Kamarája megválasztására szintén 13-13 párt terjesztett elő jelölőlistákat, s ez 39 szavazólapot jelent. A szavazólapokból kell a választónak kiválasztania a választások napjára hármat, miközben ügyelnie kell arra, hogy mindhárom szavazólap más-más képviselő-testület választására szóljon. Ezt megkönnyíti számára a szavazólapok színes jelölése is. A Népi Kamara választására szóló szavazólapot halványpiros sáv különbözteti meg, a Nemzetek Kamarája megválasztására szóló szavazólapot halványkék sáv, a Szlovák Nemzeti Tanács megválasztására szóló szavazólapot az előző kettőtől pedig az, hogy nem lesz rajta színes megjelölés. A korábbi gyakorlattal ellentétben egyegy szavazólapon nem egyetlen egy név lesz, hanem annyi, ahány jelöltet indított az adott párt az egyes képviselő-testületek megválasztására a választókerületben (lehet például akár csak hét név, de lehet 59 is). Lényegében tehát pártokra szavazunk, s nem egy-egy jelöltre. Ez azonban nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy három különböző politikai párt szavazólapját helyezzük majd a választások napján a borítékba. Érvénytelen lenne azonban a szavazatunk, ha például mindhárom szavazólap kék sávval lenne megjelölve, hiszen így nem lehetne megállapítani, melyik párt jelöltjeit szeretnénk képviselőként bejuttatni a Nemzetek Kamarájába. (m-n.) lyai szerint anyaköny veztethessék és tüntethessék fel a hivatalos okmányokban. A helyi érdekű nyilvános dokumentumok, a közérdekű feliratok és a helységnevek a vegyes lakosságú területeken két- vagy többnyelvűek legyenek, csakúgy mint az utcák, terek, közintézmények nevei. A vegyes lakosságú területeken dolgozó orvosok és ápolók ismerjék a kisebbségek (magyarán szólva: a betegeik) nyelvét. Hasonlóképpen a kereskedelemben, az üzletekben és a szolgáltató üzemekben alkalmazottak. A közérdekű biztonsági előírásokat és közlekedési szabályokat a kisebbségek nyelvén is közzé kell tenni. Meggyőződésünk, hogy nem léteznek felsőbbrendű, avagy harmad- és hatodrangú nyelvek. Valljuk, hogy az emberekkel és a nemzetekkel egyetemben, a nyelvek egyenrangúak. Éppen ezért egyenrangú s egyenjogú hely illeti meg őket a társadalmi életben - tehát az életünkben. Mire is van hát szükség, hogy ez valóra váljék - hiszen évtizedek óta mindennek az ellenkezőjét tapasztaltuk. Legalapvetőbb célunk a demokrácia elvén működő jogállam megteremtése, amely alkotmányos eszközökkel biztosítja a társadalom önszerveződését s az önigazgatás gyakorlatát. Mint halnak a víz, annyira szükséges a nemzeti kisebbségek számára a társadalmi, ezen belül az oktatásügyi és kulturális önszerveződés és önigazgatás. Eddig mások döntöttek helyettünk és nélkülünk. Ideje hát, hogy a magunk kezébe vegyük kulturális életünk irányítását. így majd a tévedésekért - önmagunkon kívül - senkit sem okolhatunk, így az eredményeinkre is jogosan lehetünk majd büszkék, hiszen a magunk erejéből születnek. Nekünk kell eldönteni azt is, milyen intézményekre van szükségünk kulturális életünk teljes és zavartalan megvalósításához. Kulturális intézményeinknek eleddig kirakat jellege volt: inkább politikai, semmint kulturális célokat szolgáltak. Amit kisebb-nagyobb kegyként kaptunk - abból is mindig csak egyetlenegyet: egy könyvkiadót, egy kulturális szervezetet, egy napilapot, egy színházat és így tovább. Egy sor intézményt azonban hiába kértünk. A mai napig nincs egyetemünk, néprajzi múzeumunk, központi könyvés irattárunk, nyelvi intézetünk, zenés színházi társulatunk, bábszínházunk és így tovább. Szükségesnek tartjuk, hogy az (új) intézmények vezetői nyilvános pályázat révén nyerjék el tisztségüket. Hogy a nemzeti kisebbségek államilag támogatott intézményeinek felügyelete, jogkörének védelme, valamint az állami támogatásban az arányosság elvének garantálása és ellenőrzése tartozzon a nemzeti kisebbségek demokratikusan megválasztott parlamenti képviselőtestület, illetve az általa elfogadott reprezentatív (szakbizottság jogkörébe. A nemzeti kisebbségek kulturális életének zavartalan működését s koordinálását a Kulturális Minisztérium mellé rendelt Államtitkárság biztosítsa. Szabadjon továbbá magánintézményeket is alapítani, főként a közművelődési hálózatban. A magyar könyvtárak legyenek a magyar (illetve a helyi) közművelődési hálózatban láncszemek. Legyen szabad létre hozni független, önigazgató egyleteket, amelyek felkarolhatják a műkedvelő igényeket és tevékenységet. A kulturális egyletek (érdekeiknek megfelelően) - szövetségekbe tömörülhessenek. Hány képzőművész, gyakorló zenész vagy műkedvelő színjátszó várt erre hiába évtizedek óta! A nemzeti kisebbséget se törvény, se pénzügyi rendelet ne akadályozza abban, hogy kapcsolatot tartsanak fenn az államhatáron túl élő nemzetükkel (anyaországukkal); illetve az azonos kultúrájú (de más országokban élő magyar) csoportokkal - mert a nemzet kulturálisan egyetemes. Az Együttélés Központi Ügyvivő Testülete nevében ÚJ SZÚ 5 1990. V. 23. KMECZKÓ MIHÁLY Szavazólapok