Új Szó, 1990. április (43. évfolyam, 78-101. szám)
1990-04-26 / 98. szám, csütörtök
Kinevezünk, visszahívunk, kitüntetünk... Miniportré Ladislav Tomaček vezérőrnagyról, a köztársasági elnök katonai irodájának közelmúltban kinevezett vezetőjéről - Mondjon néhány szót eddigi pályafutásáról? - A martini tüzérségi szakiskola elvégzése után tanulmányaimat a Brnói Katonai Akadémián folytattam, majd csapattisztként szolgáltam, törzskari feladatokat láttam el. Később elvégeztem a szovjet hadsereg vezérkari akadémiáját. Az új tisztségbe való kinevezés abban az időben ért, amikor is 50. születésnapom megünneplésére készülök. - Az egyszerű ember, de a katonák nagyrésze sem ismeri az iroda tevékenységét, mítosz veszi körül. Ismertesse olvasóinkkal a munkakörét! -A köztársasági elnök mint a hadsereg legfőbb parancsnoka alkotmányos jogai közé tartozik többek között a tábornokok, a katonai tisztségviselők kinevezése, illetve visszahívása, állami kitüntetések adományozása a hadsereg és a belügyi tárca állományának, az államvédelmi tanács tagjainak kinevezése, illetve visszahívása stb. Az ezekkel kapcsolatos iratokat, okmányokat készítjük elő, illetve aláírásra a köztársaság elnöke elé terjesztjük. Foglalkozunk a beérkezett levelekkel, amelyekből naponta mintegy Leállították az építkezést Már az alapok ásásakor ellenezte a pozsonyi Dunaj Szálló építését a Zöldek Pártja s a Természet- és Tájvédők Szlovákiai Szövetsége. Nyomós érvük volt: az építkezésről nem tájékoztatták a szakmai közvéleményt és a lakosságot. A főváros újonnan választott elöljáróságának kezdeményezésére az illetékes építési hivatal leállította a munkálatokat, s az SZK Építőipari Minisztériuma átvizsgálta a dokumentációt. Az eredmény: hatálytalanította a területi döntést és elrendelte ismételt megvitatását. A legfontosabb követelmény: át kell értékelni a szálloda javasolt befogadóképességét, tekintettel arra, hogy a város történelmi központjában van. Hl Gondok a színes tv-készülékek körül Csaknem 270 ezer színes tévékészüléket kell(ene) az oravai Tesla dolgozóinak az idén legyártani és piacra dobniuk Ám, hogy sikerül-e a tervet teljesíteniük, az a jövő zenéje. Alkatrészhiány miatt ugyanis máris 10 ezer darab a lemaradás. Néhány NDK-beli alkatrésszel való rendszertelen ellátás miatt a közelmúltban le kellett állítani a Philips és Grundig márkával vetekedő Color 428-as típusú, teletexszel, sztereohangfalakkal, mikroszámítógéppel ellátott tv-készülékek gyártását. Az oravai Tesla vezetősége ezekben a napokban tárgyalásokat kezdett a Philips céggel az összeszerelő gépsor korszerűsítéséről. (ČSTK) 400 van. Az irodának mindössze hét hivatásos katona és egy polgári alkalmazottja van. - Milyen egy munkanapja? - A korán kelők közé tartozom. A munkámat igyekszem a határidőnapló alapján megszervezni, de sajnos nem mindig sikerül. Az első dolgom a levelek aláírása, majd fogadom a várőrség parancsnokságának szóbeli jelentését. Mivel tudnom kell, hogy az előző 24 órában mi történt a hadseregben, áttekintem a jelentéseket, tanulmányozom a külföldi katonai politikai helyzetet, hogyha véleményemet kikérik mindenkor kellő tájékoztatást tudjak adni. Délután a beérkezett posta átnézése kerül sorra, majd találkozom az elnök illetékes tanácsadójával, a Honvédelmi Minisztérium kollégiuma tagjaival és kapcsolatot tartok a Honvédelmi Minisztérium irodájával. Foglalkozom a várőrséggel kapcsolatos kérdésekkel is. - Kapott már személyes feladatot az elnök úrtól? - Ez csak természetes. Szeretném hangsúlyozni, hogy az elnök úrral való találkozásaimon meggyőződtem arról, hogy hadseregünk élvezi bizalmát, hogy a tábornokokat olyan katonai szakembereknek tartja, akiknek bármilyen kérdést fel lehet tenni és figyelemmel kíséri a hadseregben végbemenő demokratizálódási folyamatot. Egyszóval úgy is mint a legfőbb parancsnok, úgy is mint a köztársasági elnök szívügyének tekinti a hadsereg életét. (német) A lakosság 63 százaléka szándékozik az urnák elé járulni Közvélemény-kutatási eredmények (ČSTK és P) - A Prágai Közvélemény-kutató Intézet a március 27-e és április 4-e között végzett felmérése során 726 állampolgárnak tett fel kérdést a közelgő választásokkal kapcsolatban. A felmérés eredményeiről kedden tájékoztatta az újságírókat az intézet igazgatója és több más munkatársa. Elmondták: a felmérés szerint a lakosság 63 százaléka szándékozik az urnákhoz járulni, 31 százalékuk még nem döntött, 2 százalékuk nem akar részt venni a választásokon, a többieknek pedig még nincs választójoguk. A közvélemény-kutatás adatai arra engednek következtetni, hogy a Cseh Köztársaságban - ha most tartanák meg a választásokat - az emberek 21 százaléka a Polgári Fórumra, 15 pedig a Keresztény és Demokratikus Unióra szavazna. E tekintetben a Szlovák Köztársaságban fordítottak az erőviszonyok. A Kereszténydemokrata Mozgalom a szavazatok mintegy 26 százalékát, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen pedig 14 százalékát szerezné meg. J. Herzmann-nak, az intézet munkatársának a feltételezése szerint az, hogy napjainkban már kevesebben voksolnának a Polgári Fórumra és a Nyilvánosság az Erőszak Ellen Mozgalomra, mint az előző felmérés mutatta, talán azzal függ össze, hogy a két politikai erő részt vesz az irányításban. És az, aki irányít, hibázik is. A két politikai mozgalom népszerűségére egyéb tényezők is negatívan hathatnak, például az új politikai pártok alakulása, a szociáldemokratáknak a PolZenei tavasz - nemzetközi orgonafesztivál (Munkatársunktól) - A patinás Hernád-parti városban neves hazai és külföldi szólisták közreműködésével május 3-tól június 4-ig tartóan rendezik meg a XXXV. Kassai Zenei Tavaszt, május 4-től május 19-ig pedig a XX. Nemzetközi Orgonafesztivált. Amint azt Angela Janušková, a szervezőbizottság titkára a tegnapi sajtóértekezleten elmondta, a zenei tavasz nyitóhangversenyét hagyományosan a házigazdák, a kassai filharmonikusok tartják, mégpedig a fiatal szlovák zeneszerző Norbert Bodnár Ouvertura in modo classico című zenemüvének ősbemutatójával. A nyitóhangversenyen Marie Klemens karnagy dirigálásával és a jeles szovjet szólista, Dmitrij Berlinszkij hegedűművész közreműködésével Paganini 1. hegedűre és zenekarra írt hangversenyét (d-dúr, op. 6), valamint Brahms 1. szimfóniáját (c-moll, op. 68) is előadják. A zenei tavasz során a kassai közönség az NDK-beli Olaf Koch, az amerikai Leo Najar, a mexikói Emrique Diemecke karnagyok, Angelina Abadzsieva bolgár hegedűművész, Alekszandr Fraucsi szovjet, Cristian Alivej és Konsztantyin Andrei román gitárművészek, Albert Rodrigez Aszuna kubai klarinétművész kiváló interpretáló kvalitásával ismerkedhetnek meg. A kassai zenei Tavasz záróhangversenyét Kovács László vezényletével a miskolci Filharmonikus Zenekar tartja. A XX. Kassai Nemzetközi orgonafesztiválon hat hangversenyre kerül sor. A Szent Erzsébet-dómban az írországi Gerald Gillen és a hazai Kamilla Klugarová, illetve František Balún mutatkozik be. A Művészetek Házában Félix Friedrich német, Magdaléna Czajka lengyel orgonaművészek önálló hangversenyét tartják. Az orgonafesztivál keretében ugyancsak itt rendezik meg az ostravai Janáček Filharmónia és a kassai Filharmonikusok orgonamuzsikára épülő hangversenyeit is. (-szák) gári Fórumból történt kilépése, valamint a Szocialista Párt és a Polgári Fórum közötti nézeteltérések. Szlovákiában fontos szerepet játszik az, hogy létrejött a Kereszténydemokrata Mozgalom. Népszerűségének fokozódásához jelentősen hozzájárult a pápa látogatása és a keresztény pártok mértéktartó fellépése. Távolról sincs egységes vélemény azzal kapcsolatban, hogy melyik párt vagy mozgalom szerzi meg a szavazatok többségét. A megkérdezettek több mint fele (56 százalék) úgy véli: egyes választópolgárok szavazatukat arra a politikai pártra vagy mozgalomra adják, amely leginkább reménykedhet a sikerben. A Közvélemény-kutató Intézet tovább folytatja a választásokkal kapcsolatos felméréseket; a következő információkat május elejére várhatjuk. A Szlovák Rádió felkérte a Csehszlovák Sajtóirodát, hogy tegye közzé annak a közvélemény-kutatásnak az eredményeit, amelyet április 9-e és 17-e között tartott. A felmérésből kitűnik, hogy a júniusi parlamenti választásokon a szlovákiai választópolgárok mintegy 90 százaléka kíván részt venni. Az 1200 megkérdezett fele azonban még nem döntött, hogy melyik pártra vagy politikai mozgalomra adja voksát. A közvélemény-kutatás eredményei szerint a megkérdezettek 13,2 százaléka a Kereszténydemokrata Mozgalomra, 11,1 a CSKP-ra, 8,3 a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalomra és a Független Magyar Kezdeményezésre, 4,7 a Demokrata Pártra, 3,5 a Zöldek Pártjára, 2,9 százaléka pedig az Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom koalíciójára szavazna. ÖHIR KÖSZÖNTŐ • Április 26-án ünnepli 60. születésnapját a legdrágább feleség, édesanya, nagymama, Földi Valéria Hidegkúton. E szép ünnep alkalmából gratulálnak, és hosszú, boldog életet kívánnak: szerető férje, lánya, veje és három unokája. Ú-1014 • Április elején ünnepelte 50. születésnapját Smolka Ilona Imelyen. E szép ünnep alkalmából sok szeretettel gratulál. férje, fia, lánya, menye, veje és unokái: Ingrid, Gabika, Romanko, Zsoltika és Timiké. Ú-1468 • 1990. május 22-én ünnepelte 40. születésnapját a drága jó édesanya, anyós, Hrabovsky Klára Megyercsen. E szép ünnep alkalmából jó erőt, egészséget, sok boldogságot kíván: lánya: Szilvia, veje: Csaba, férje: András, édesanyja és a nászék. Ú-1475 • Hálás szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, szomszédnak, munkatársnak és ismerősnek, akik 1990. március 20-án elkísérték utolsó útjára a hodosi temetőbe a szeretett édesapát, testvért, nagypapát és dédnagypapát, özv. Danics Lajost. Külön köszönetet mondunk a szép búcsúbeszédért, a sok koszorúért, virágért, melyekkel enyhíteni igyekeztek mély fájdalmunkat. Agyászolócsalád. Ú-1456 MEGEMLÉKEZÉS H KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS • Fájó szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik 1990. április 12-én elkísérték utolsó útjára a nagyszarvai temetőbe drága halottunkat, Mária Oravczovát. Köszönetet mondunk a CSKP-alapszervezet képviselőinek és a helyi nemzeti bizottságnak a szép búcsúbeszédért, a koszorúkért valamint a sok virágért, mellyel enyhíteni igyekeztek fájdalmunkat. Agyászolócsalád. Ú-1420 • Életünk legfájdalmasabb napja marad 1989. április 26-a, amikor rövid, súlyos betegség után, 59 éves korában elhunyt Tóth László (Dióspatony). Akik ismerték és tisztelték, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a számunkra oly szomorú, első évfordulón. Emlékét örökre megőrizzük: Szerető felesége: Teri, lánya: Mária, fia: Laci, veje: Imi, menye: Viola, valamint unokái: Diana, Imike, Szabolcs és Anita Ú-1231 • 1980. április 26án, 66. életévében, rövid betegség után eltávozott körünkből a szeretett feleség, édesanyánk, Laczkó Istvánné (Kalná nad Hronom). Akik ismerték és tisztelték, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot e számunkra oly fájdalmas, tizedik évfordulón. Emlékét és szeretetét örökre szívünkben őrizzük. Férje és gyemekei családjukkai: Ú-1370 RÁDIÓMŰSOR MOZIK MŰSORA • DUKLA: Szellemirtók (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA: Dirty Dancing (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • METROPOL: Kabaré (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • MIER: Meztelen szerelem (francia) nonstop vetítés 9-től 13-ig • A nyomkereső (norvég) 15, 20 • SLOVAN: Esőember (amerikai) 15, 17.30, 20 • TATRA: Végzetes vonzerő (amerikai) 15, 17.30, 20' • DRUŽBA: A smaragd románca (amerikai) • MLADÁ GARDA: Vízbe fúlni tilos! (francia) • SLOVAN: A semmirekellő (japán) • ÚSMEV: Filmarchívum SZÍNHAZAK MŰSORA • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Vándorszínház (19) • KIS SZÍNPAD: A földigiliszták életéből (19) • STÚDIÓSZÍNPAD: Ó, apa. (19) • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Bolondok bárkája (19) • KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Balettimpressziók (19) • (Smer Stúdiószínpad): Váltóőrök (19) • MATESZ (Komárom): Negyven gazfickó meg egy ma született bárány (19) • THALIA SZÍNPAD (Tornaija): A pillangók szabadok (19) POZSONY (magyar adás az 1017 kHz^ en, a 294,9 méteres hullámhosszon): 7.00-8.00: Jó reggelt. Zenés, információs műsor, benne: hírek, körzeti időjárás, sajtószemle, sport, riport, műsorajánlat. 12.00: Hírek. 12.10: Iskolások műsora (ism ). 12.40: Helyesen szlovákul. 12.45: Tíz perc könnyűzene. 12.55: Hírek. 15.00: Hírek. 15.05: Tudomány és technika. 15.25: Popzene. 16.00: Napi krónika. TV-MUSOR 8.55: Hírek 9.00: Iskolatévé (ism.) 9.20: Pénztonnák. Tévékomédia (ism.) 10.20: Az éveket nem állíthatod meg! 16.20: Jégkorong-vb: Csehszlovákia - Svédország mérkőzés Az 1. szünetben: A nap eseményei pár percben A 2. szünetben: Jaroslav Belaj. Portréfilm 18.50: Tom és Jerry. Amerikai rajzfilm 19.00: Esti mese (ism.) ":f ' 19.10: Gazdasági jegyzetek 19.20: Időjárás-jelentés 19.30: Tv-híradó 20.00: Hollywood. Angol filmsorozat VI/6. rész 21.00: Szondák. Ismeretterjesztő műsor 21.40: Csernobil. Dokumentumfilm 22.00: Özvegyek. Angol filmsorozat. XII/10. rész 22.50: Kérem, szóljanak hozzá... 23.40: Hírek 23.45: Éjszakai olvasmány II. MŰSOR 16.50: Kontaktus-stúdió 18.00: Esti mese 18.10: Párbeszéd-stúdió 19.30: Nemzetközi szimpózium az államigazgatásról Budapesten. Dokumentumfilm 19.50: Jégkorong-vb: Szovjetunió - Kanada mérkőzés Az 1. szünetben: Boroszlán. Természetfilm A 2. szünetben: Időszerű események. 1. rész •• 22.20: Időszerű események. 2. rés* 22.30: Sporthírek 22.35: Ez történt 24 óra alatt 22.50: Egyházi zene BUDAPEST Tv1 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10: Barenboim Beethovenről. Angol filmsorozat. G-dúr zongoraverseny 1. tétel (ism.) 9.35: A dezertőr. Olasz film (ism.) 11.05: Mozgató 11.15: Képújság 15.55: Képújság 16.05: Pannon krónika 16.15: Hírek szerbhorvát nyelven 16.20: Műsorajánlat 16.25: Telesport. Jégkorong-vb: Csehszlovákia - Svédország mérkőzés 18.50: Van öt perce? 18.55: Műsorajánlat 19.05: Esti mese 19.15: Lottósorsolás 19.25: Közlemények. Műsorajánlat 19.30: Híradó 20.05: Magyar évszázadok. A zsidóság egyenjogúsítása 20.25: Peter Strohm. NSZK bűnügyi filmsorozat. A mór megtette kötelességét 21.15: Hazai Tükör 22.35: Videovilág. Választási video 23.35: Híradó 3 Tv2 Kudlik Júliával és Rózsa Péterrel 17.00: Képújság 17.15: Tv2 - Riportok, időjárás, zene 17.45: Bumm!!! Telefonos játék 18.00: Tv2 18.25: Gyerekeknek 18.53: Tv2 19.00: Szép, mint egy görög. Görög tévéfilm 19.55: Jégkorong-vb: Szovjetunió - Kanada mérkőzés Az 1. szünetben 20.40: Tv2 - Nézze meg az ember! A 2. szünetben 21.30: Híradó 2 22.15: Tv2 22.20: Napzárta 23.05: La Fontaine-mesék. NSZK-magyar rajzfilm. A gém 23.15: Dialógus. Magyar-román párbeszéd 23.55: Tv2 A SZOVJET TELEVÍZIÓ MŰSORA 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.35: Írország - Szovjetunió barátságos labdarúgó-mérkőzés, felv. 8.15: Világjárók klubja. 9.25: Angol nyelv gyermekeknek. 10.30: Tv-híradó. 13.30: Időszerű események. 13.45: Orosz táncok. 14.35: Tudományos magazin. 15.20: Tatár nemzeti dalok. 15.45: Tizenhat évig és azon túl. 16.30: Tv-híradó. 17.05: Rajzfilmek felnőtteknek. 17.15: Jégkorong-vb: Csehszlovákia - Svédország mérkőzés, 2. és 3. negyed. 19.00: Tv-híradó. 20.00: Jégkorong-vb: Szovjetunió - Kanada mérkőzés. 22.30: Időszerű események. 22.55: Hosszú út a dűnéken. Tévéfilm. 7. rész. 0.05: Georg Ots zenéje. 1.00: Cirkuszműsor. AZ OSZTRÁK TELEVÍZIÓ MŰSORA FS1 9.00: Hírek. 9.01: Sinha Moca. 9.30: Tájak és emberek. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Morgan, a kalóz. Olasz film. 12.00: Az amerikai Dél. 12.25: Idősek klubja. 13.10: Hirek. 13.20: Mi. 13.50: Noé bárkája-vállalkozás. 14.20: Batman. 14.45: Ház az Eaton téren. 15.35: Perrine. 16.00: An-tan-ténusz. 16.20: 14 - és most? 16.35: Zenei műhely. 16.55: Mini tv-híradó. 17.10: Spit MacPhee igaz története. 17.35: Mini lexikon. 17.55: Vörös és kék. 18.00: Mi. 18.30: Praxis Bülowbogen. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Show-mix. 21.45: Tessék befáradni! 22.00: Oldalpillantások. 22.10: Svejk, a derék katona. Osztrák-NSZK filmsorozat. X 11J/2, rész 23.10: Hírek. 23.15: Jégkorong-vb. 0.45: Hírek. FS2 17.10: Művészlexikon. 17.15: A lengyel mocsárvidék élővilága. 18.00: Sinha Moca. 18.30: Wurlitzer. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hirek. 20.15: Belpolitikai magazin. 21.05: Spektrum. 22.00: Tv-híradó. 22.25: Centrál Kávéház. Kívánságfilm; Hirek. (Műsorváltozás lehetséges!) ÚJ SZÚ 782 1990. IV. 24.