Új Szó, 1990. április (43. évfolyam, 78-101. szám)

1990-04-09 / 84. szám, hétfő

Amikor az Új Szó szerkesztője felkért, értékeljem a lapban a szép magyar beszéd versenyét, először az idei országos döntő elemzésére, vagyis afféle szokványos értékelésre gondoltam. Később azonban arra az elhatározásra jutottam, megosztom az olvasóval azokat a gondolatokat és gondokat is, amelyek e versennyel kapcsolatban a szervezőkben, közönségben, a versenyzők felkészítésében részt vevő pedagógusokban, s nem utolsósorban az iskolák igazgatóiban minden évben felmerülnek. • Kell-e ilyen verseny? Az eredmények - még az országos döntőben nyújtott teljesítmény - alapján is arra a véleményre jutnak-juthatnak a hivatalos és nem hivatalos értékelők, hogy nincs a verseny mögött megfelelő tömegmunka. A versenyek - tisztelet a kihanem teátrális mozdulatokkal akarta „jellemezni" magát a téma (Ki vagyok én?) alapján. Sajnos, sikertelenül. Nem tudom, akad-e ma igazgató vagy más pedagógus, akit meg kellene győznünk az élőszó fontosságáról. Fejlődő demokráciánkban egyre nagyobb szerepet kap majd az emberek szóbeli közlése, véleménynyilvánítása. Nem elég a kiskorú állampolgárt azzal nyugtatgatni, hogy ma már őszintén megmondhatja, amit a nyilvánossággal közölni óhajt, hanem lehetőleg már az iskolában meg is kell tanítanunk erre; korához mérten ki kell alakítani benne a szóbeli közlés készségét. Évek nehéz munkájára van ehhez szükség, hiszen még az anyanyelv kulturált használata sem sajátítható el máról holnapra, a mondanivaló megalkotásához szükséges gondolkodási képességről nem is szólva. Nem lehet ugyanis a „mit mondjunk"-ot meg a „hogyan mondjuk"Az élőszó súlya GONDOLATOK A SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENYÉRŐL ÚJ SZÚ 1990. IV. 7. • (Magda Borodáčová felvétele - ČSTK) vételnek (ha van ilyen) - általában csak az iskolai versennyel kezdődnek, s ezeken csupán a versenyért felelős pedagógus által kiválasztott tanulók vesznek részt. Vagyis hiányoznak az osztályversenyek. Ez nem csupán a zsűritagok logikusnak látszó feltevése, hanem az oktatási minisztérium illetékesének tapasztalata is. Az amúgy is megterhelt iskolák igazgatói csupán „eggyel több akciót" látnak a versenyben, s beleegyeznek abba, hogy a felelősök formálisan oldják meg a részvételt. Tehát valójában hiányzik az a munka, amellyel megtaníthatnák a tanulókat az értelmező szövegolvasásra és a szövegalkotásra. Nyilván ab- ban a tudatban mellőzik ezt, hogy hasonló tevékenység a tanítási órákon is folyik. így éppen talán a legilletékesebbek nincsenek meggyőződve a tanulók ilyen jellegű felkészítésének szükségességéről. Többször hangsúlyoztuk már, hogy a verseny által támasztott követelmények némileg más jellegű munkát kívánnak, mint a tanterv szerint végzett oktató tevékenység. Nem vitatjuk, olvastatják a tanulókat órákon is, de vajon a kiejtésre, hangsúlyozásra, hanglejtésre s a szövegben levő gondolat kifejtésére ügyelnek-e annyira a pedagógusok és a tanulók, mint akkor, ha egy szöveget kizárólag ilyen szempontból dolgoznak fel? Égy tény mindenképpen cáfolhatatlan: még a gimnáziumi tanulók jó részének is * nagyon iskolás az olvasása; nem beszélve az alapiskolák versenyzőiről. A hangsúly nem mindig a kiemelkedő szóra, egységre kerül, nem mindig az értelmet szolgálja. Sőt - nagy igyekezetükben (pódiumhangvétel) - ott is hangsúlyoznak és szünetet tartanak a versenyzők, ahol ez indokolatlan, s ezzel - a folytonosság érzékeltetése helyett - „darabokra törik" az összefüggő szövegrészeket. Talán a köznyelvi kiejtés az a szempont, amelynek érvényesítésére ügyelnek az olvasásban, mivel itt nem vonja el figyelmüket erről a tartalomalkotás, mint a szövegalkotásban (ott már érezhető volt a tájnyelvek, sőt a szlovák nyelv hatása is). De a szövegalkotás sem ugyanolyan feladatokat ró a versenyben a tanulókra, mint az iskolai fogalmazás. Az iskolában rendszerint írott szövegek fogalmazása folyik, élőszóban elmondható, köznyelvi szövegek alkotására nemigen (vagy alig) van lehetőség. Ez érezhető is volt a versenyzők szövegén: „Általában igényes stílusban igyekezték fogalmazni; nem gondolatokat akartak velünk közölni, hanem cizellált szöveget, azaz az írott fogalmazás választékos, stilizált (fennköltebb) változatához igazodtak" (Wacha Imre zsűritag értékelő szavai). így sokszor nem tudtak elszakadni a papírtól, amelyen csak vázlatnak lett volna szabad lennie, e helyett azonban megszerkesztett szöveg volt. Aki meg a vázlatra vagy beszédkészségére hagyatkozott, azok közül csupán néhányan nyújtottak jobb teljesítményt. Többről kiderült, hogy nincs mit mondania a témáról; vagy közhelyeket sorolt fel, vagy a külsőséghez folyamodott: azt hitte, elég a „megjelenése", s nem szóval, ot egymástól különválasztva tanulni. Aki még mindig úgy véli, fölösleges kiegészítője a beszédverseny az iskolai munkának, az gondoljon vissza az elmúlt évtizedekre! Ezeknek a tapasztalatai bizonyították talán a legmeggyőzőbben, hogy közéletünk nagyon szegény volt élőszavas produkciókban. Éppen eleget hallhattuk (mert hallgatnunk kellett) képzetlen embereknek (talán már a saját tanítványainknak is!) a gondolatszegény és kusza fogalmazású „szónoklatait" (az akinek az Isten hivatalt adott, eszet is ad hozzá elv alapján), a semmitmondó, de az „előadóval" feltétlenül egyetértő maratoni hozzászólásokat (ezeket el is várták a hallgatóktól). Ha minderre visszagondolunk, aligha fogjuk majd fölöslegesnek érezni azt a többletmunkát, amelyet a szép magyar beszéd versenye ró ránk. A verseny tartalmi része Ez is állandóan vita tárgya. Évről évre visszatérő kérdés, jó-e a jelenlegi megoldás: a kétrészes program - vagyis az értelmező szövegolvasás és a szövegalkotás. Honnan vettük a ötletet a verseny jelenlegi tartalmi részének kialakításához? Részben a komáromi szavaló- és prózamondó versenyek megléte, részben a magyarországi nyelvi versenyek tanulmányozása adta az ösztönzést a mai megoldásához. Abból a tényből indultunk ki, hogy a Jókai Napokon versenyezhetnek tanulóink szépirodalmi - általában érzelmi töltésű, tehát művészi produkciókra is ösztönző - szövegekkel: verssel, szépprózával. De nem volt meg a lehetőség arra, hogy érzelemmentes, inkább a gondolatok logikus kifejtésére, közvetítésére alkotott (főként fejtegető prózai jellegű) szövegek előadásában, értelmező felolvasásában is megfelelő készségekre tegyenek szert. Magyarországon már folytak - s jelenleg is folynak ilyen versenyek. A szövegreprodukáló versenyek országos döntője Győrött van minden év áprilisában, a magyar nyelv hetében. Sátoraljaújhelyen viszont szövegalkotó (fogalmazási) országos versenyt rendeznek. Mi az előbbit kezdetben változtatás nélkül átvettük, később elhagytuk belőle a szabadon választott szöveg felolvasását, s helyette szövegalkotó részt vezettünk be, de azzal a megkötéssel, hogy a versenyen - megadott témák alapján, meghatározott idő alatt szerkesztett - szöveget szintén élőszóban adják elő. A szándék talán világos mindenki ejptt: szeretnénk a felnövekvő nemzedék tagjaiban kialakítani azt a készséget, hogy saját gondolataikat rendszerezett formában, megfelelően megválasztott nyelvi eszközökkel, világos és szabatos fogalmazásban, kulturált kiejtéssel és a "tartalomnak megfelelő hangsúlyozással, hanglejtéssel, szünettartással tudják közölni, természetesen a mondanivaló fontosságának megfelelő idő alatt. Az országos döntő helyéről A szép magyar beszéd versenyének országos döntője már több éve szerves része a Kazinczy nyelvművelő napoknak. Annak idején némi aggodalommal határozta el a nyelvi szakbizottság a két rendezvény összekapcsolását, attól tartva, hogy az előadás-sorozat kedvéért Kassára utazó résztvevők egy része esetleg unalmasnak fogja találni a tanulók szórakoztatónak éppen nem ígérkező vetélkedőjét. De az első évek tapasztalata megnyugtatta a szervezőket afelől, hogy nincs ok az aggodalomra; sőt meglepő volt az az érdeklődés, amellyel a közönség a vetélkedést kísérte, különösen azután, hogy a szövegolvasás kiegészült szövegalkotással is. Azonban nemcsak a verseny tartalmi részének megváltoztatása eredményezte az érdeklődés növekedését, hanem annak a ténynek is szerepe volt ebben, hogy a közönség nagy része pedagógus, akinek szakmájánál fogva sem lehet közömbös a versenyző tanulók nyelvi készsége, felkészültsége. S általában a közönségszavazat eredménye sem tért el jelentősen a bírálóbizottságétól: rendszerint valamelyik helyezett kapta a közönségdíjat is. Mindez azt bizonyítja, hogy a hallgatóságot érdekli a szép magyar beszéd versenye, alkotó módon részt vesz benne, s kár minden évben újra meg újra felvetni a kérdést: jó helyen van-e ez a Kazinczy nyelvművelő napok keretében. Hogyan tovább? örülnénk, ha sikerült volna meggyőzni a kételkedőket arról, hogy a versenynek fontos társadalmi szerepe van, s az iskola oktató-nevelő munkáját nem akadályozza, hanem elősegíti. A verseny tartalmi része: kettős arculata is indokolt; mindkét feladattípusnak megvan a didaktikai funkciója. A felolvasandó szöveg (a döntő szintjének megfelelően) igényes, de tartalom és forma szempontjából egyaránt érthető, feldolgozható. Úgy érezzük, a szövegalkotási témák sem haladják meg a tanulók korát, sem érdeklődési körét. Az idén például az alapiskolások a következők közül választhattak: 1. Neked sem lehet mindegy... (fejtegetés a környezetvédelemről); 2. Senki sem javasolta, mégis elolvastam (könyvismertetés); 3. Hogyan szerezhetnék nagy-nagy örömet édesanyámnak? (édesapámnak, barátomnak)? (elmélkedés); 4. Jót nevettünk ezen... (vidám történet); a középiskolások témái meg ezek voltak: 1. Sorsfordító napok (naplórészlet); 2. Ki vagyok ón? (önjellemzés); 3. És ők egyszerűen nem értették, mi az oka jókedvünknek... (elbeszélés); 4. Miért olvasom el újra és újra? (verselemzés); 5. Az én Petőfim (fejtegetés). Az alapiskolások nagy része (13-ból 8) a 4. témát (Jót nevettünk ezen...), a középiskolások túlnyomó többsége (13-ból 10) a 2-at (Ki vagyok én?) választotta. Ha visszatekintünk az elmúlt évekre, azt állapíthatjuk meg, hogy a verseny színvonala addig is nagyon változó volt. Arra is volt már példa, hogy az alapiskolások jobb pontszámokat szereztek a szövegalkotásban, mint a középiskolások. De az eredmények jelentős előrelépésről nem tanúskodnak. Az idén - sajnos - egyik kategóriát sem tudtuk kiemelni sem egyik, sem másik versenyfeladat megoldásában. S az okokat vizsgálva az látszik legvalószínűbbnek, hogy a pedagógus irányításával ugyan, de elszigetelten és „rohammunkával" készültek a tanulók a versenyre. Bárcsak a társadalomban végbement változások okozták volna az idei hanyatlást, mert akkor legalább lenne remény a jövőben a javulásra! Mi most mindenesetre megkérdezzük az érdekelteket: igazgatókat, pedagógusokat, a járási és kerületi versenyek szervezőit s az országos döntő közönségét is, ők miben látják az idei gyengébb eredmények okát, illetve volna-e valami javaslatuk, ötletük, amellyel javíthatnánk ezt a munkát. Hozzászólásukat az SZK Oktatási, Ifjúsági és Testnevelési Minisztériumának nemzetiségi iskolai főosztályára szíveskedjenek eljuttatni. Segítségüket köszönettel fogadnák a főosztály dolgozói. Az eddigiekhez még annyit tennék hozzá: azt a lehetőséget, amely már megvan, s hasznosnak mutatkozik, ne hagyjuk elveszni. Egy beindult akciót mindig könnyebb korrigálni, eredményesebbé tenni, mint újra elindítani. JAKAB ISTVÁN Knerék utódai év februárjában kellett L—Lm volna megemlékeznünk, nekünk is, Kner Imréről, a nagy magyar nyomdászról, a könyv művészéről, vagy ahogy egyik méltatója nevezte, a betű poétájáról - születésének századik évfordulója alkalmából. Nem feledkeztünk meg a centenáriumról, csak éppen a szűkebb-tágabb környezetünkben mostanában zajló események, napi aktualitások rendre elterelték róla figyelmünket. Egyre messzebbre került február 3-dika, az a nap, melyen 1890-ben megszületett Kner Imre, Gyomán, ahol édesapja, Kner Izidor, az ugyancsak híres nyomdász, könyvkötő ós kiadó 1882-ben nyomdát alapított. Le is mondtunk a méltató-emlékező írásról. Békéscsabán járván, elhaladva a Kner Nyomda előtt, jutott eszembe, mégsem hagyjuk annyiban a dolgot, ha ellátogatok az üzembe és írok róla, az is egyfajta tisztelgés lesz az európai hírű tipográfus munkássága és emléke előtt. Darida PáI nyomdamérnök, kereskedelmi és termelési igazgató fogad. Beszélgetésünk elején, elmondja, hogy Kneréken kívül egy másik híres nyomdászcsalád is élt a megyében, a Tevan-család. Tevan Adolf kiskereskedő 1903-ban Békéscsabán alapított nyomdát, mely a gyomaival együtt fejlődött; majd a második világháború után következett az államosítás, később névváltoztatások, átszervezések, végül 1964-ben egyesül a magyar alföld két híres nyomdája, vállalatot alkotva. így született meg a Kner Nyomda. ( - Az egyesítés előtt Békési Nyomda néven működött a csabai üzem, és itt ment végbe a nagyobb fejlődés, már a korábbi évtizedekben is. Tevan Andor, aki a bécsi grafikai szakiskola elvégzése után átvette apjától a műhely vezetését, és művészeti szempontból igényesen megformált könyvek egész sorát adta ki a magyar és a világirodalomból egyaránt, felismerte, hogy bővíteni kell a termékszerkezetet, a művészi kivitelezésű könyvek gyártása nem gazdaságos. A kereskedelmi célú nyomdatermékek előállítása lett az üzem fő profilja. így teremtett hagyományt Tevan például a csomagolóeszközök gyártásával. A békéscsabai üzem fokozatosan Magyarország és-talán Európa legnagyobb, legkorszerűbb nyomdaipari üzemévé vált. Ugyanezt nem lehetett elmondani a gyomairól, ezért döntöttek annak idején az összevonás mellett. Ma négy telephellyel működik a Kner Nyomda, ebből kettő Békéscsabán van, ahol csomagolóeszközöket, címkéket, hajlított kartondobozokat gyártunk, és itt nyomják a közepes nagyságrendben, illetve kis példányszámban megjelenő, magas minőségigényű, könyveket, fakszimile kiadásokat. Zömük tőkés exportra készül, ugyanígy a csomagolóeszközök jelentős része. És itt nyomják a Népújság című megyei lapot. Gyomán sokáig magas nyomással készültek a szép bibliofil könyvek, a könyvprofilban ezt a területet tartotta meg ottani nyomdánk. A negyedik telephely Gyulán van, ahol egyszerűbb kiállítású, puhatáblás könyvek készülnek, ott nyomják továbbá a román nemzetiségi újságot, valamint lakossági és közületi megrendeléseknek tesznek eleget. Fischer Edit, a marketing osztály vezetője arról beszél, hogy az elődökhöz méltó, szakmájukat szerető emberek dolgoznak ma is a Kner Nyomdában, ilyeneket nevelnek a vállalat szakközépiskolájában, melynek elvégzése után még valamennyien egy vagy két kiegészítő szakmát is elsajátítanak „itt bent". Saját alkalmazottaik természetesen a grafikai tervezők is. Közben reklámcsomagot nyújt át nekem, melyben a centenárium alkalmából kiadott Kner Imre emléke című könyvön kívül két miniatűr, gyufásdoboznál alig nagyobb könyvecskét is találok, az egyik Kner Izidor aforizmák tartalmazza, két kötetben, a másik, Erato címmel, Zichy Mihály erotikus rajzait, hozzájuk illő versek kíséretében. A nyomdaművészet remeke mindkét kiadvány, egyben igazolása a vendéglátóim szájából hallott felsőfokú jelzőknek. Amiként néhány nyugati márkás ital doboza is, melyek a vitrinből kerülnek elém. -Ahol ilyen „termékeket" állítanak elő, ott aligha fenyeget a csőd veszélye - vetem közbe, olvasva az egyik dobozon az Estéé Lander amerikai cég nevét, a másikon meg azt, hogy Stone's Original Ginger, Stone's of London. -Számunkra nagy előny, hogy Magyarországon már régóta a múltté a tervutasításos gazdálkodás, magunk alakítjuk a termékszerkezetet, olyan tevékenységet folytatunk, amely gazdaságos - mondja Darida Pál. - A nyereség természetesen változó, az árpolitikától is függ, hogy egy-egy terméket mennyiért adhatunk el. Igyekszünk úgy csökkenteni a költségeinket, hogy minden termékünk nyereséges legyen. Persze elképzelhető, hogy egy-egy piacpolitikai fogás érdekében olyan cikket is előállítunk, amely nem hoz nyereséget, illetve nullszaldós. - Az utóbbi években sok magyarországi vállalat kényszerül arra, hogy csökkentse - olykor radikálisan - dolgozóinak számát, önöknél mi a helyzet e téren? - Nálunk is évek óta folyamatos a létszámcsökkenés, nyolcvanhatban például 1300 dolgozója volt vállalatunknak, ma 1100-an vagyunk. Ennek egyik oka a technika fejlődése, az elmúlt év januárjában fejeztünk be - világbanki hitelből - egy nagyobb beruházást, nyugati gépeket vásároltunk. A másik a költségek csökkentéséből következik. De olyan eset nem.volt, hogy mi egész embercsoportoknak mondtunk volna fel. A nyugdíjasokról van itt inkább szó, meg a munkaerő-vándorlásról, mely természetszerűleg a mi vállalatunkat sem kerüli el. Univerzális szakemberekre van ma szükségünk, hogy a lehető legjobban ki tudjuk használni a munkaerőt. -Mindenben piacot, üzletet látunk - mondja Fischer Edit, még az előbbi kérdésre válaszolva. - Nyugati kapcsolataink jók, vannak közNyomdajegyek a különböző évekből a különböző kiadványokhoz tük, úgymond, visszatérő kapcsolatok. Ugyanez nem mondható el a „keletiekről", a KGST őket is tönkretette. Csehszlovákiával, az NDKval szeretnénk közvetlenebb kapcsolatokat kiépíteni; abrünni kiállításon ott vagyunk, mint megfigyelők. Szakmai szempontból szintén szüksége van az embernek kapcsolatokra, nem beszélve arról, hogy haszon származhat belőle. Állnunk kell a versenyt, a külső és a belső piacon egyaránt. Ez pedig nem egyszerű. Hogy egy példát mondjak: kényesek a nyugati technikák, ami azt jelenti, hogy nekünk a nyersanyagot, a festéket is külföldről kell behoznunk. E

zután üzemlátogatásra indulunk, szíves kísérőm Fischer Edit, aki kisebb-nagyobb helyiségekbe, tágas csarnokokba vezet a Kner Nyomda békéscsabai üze-. mében: a számítógépektől kezdve a legkorszerűbb nyomdagépeken át a lézerágyúig minden megtalálható itt, aminek révén szemet vonzó „köntösben" jelennek meg a piacon a mosószerek, cigaretták és más árucikkek, valamint az úti- és szakácskönyvek, lexikonok, krónikák, fakszimile kiadványok. És természetesen ott vannak a gépek mellett az emberek, a Knerek, Tevanok utódai. B. GY.