Új Szó, 1990. április (43. évfolyam, 78-101. szám)

1990-04-02 / 78. szám, hétfő

Tizenöt éve készült az első zárójelentés Megköszönték, kifizették és félretették Ma ugyanazt tartalmazza a szakértői bizottság állásfoglalása a Csallóköz ivóvízkészletére leselkedő veszélyekről Tavaly májusban, amikor a magyar kormány a közvélemény nyomá­sára a nagymarosi vízlépcső építésének felfüggesztését bejelentette, többek között Budapest és más települések vízellátásának veszélyezte­tésével érvelt. A vízügyi-lobby ezeket a félelmeket megalapozatlannak, hangoztatólt laikusoknak mondotta. Természetesen hasonlóan nyilatkozott a csehszlovák fél is. A Magyar Tudományos Akadémia ad hoc bizottságának ellenérveit tárgytalannak mondta. A beruházás hibáit hangoztató kutatókat - ál­ökológusoknak nevezve őket - hozzá nem értéssel vádolta. A suttogó propaganda pedig azt terjesztette, hogy Magyarország a nagymarosi vízlépcső felfüggesztésével, környezetvédelmi intézkedések követelé­sével egyéb céljai (?) elérése érdekében politikai nyomást akar gyako­rolni Csehszlovákiára. Kijelentették: tudósaink mindent számba vettek, mindent megfontoltak. Budapest parti szűrésű kutalt, a szigetközi és a csallóközi ivóvízkészleteket a beruházás részéről semmiféle veszély nem fenyegeti. Azt, hogy ezek a kijelentések mennyire felelőtlenek, sőt hazugok voltak, bizonyítja a szlovák kormány mellett januárban létreho­zott két szakértői bizottság zárójelentése is. Az 1. számú, a beruházásnak a felszíni és a föld alatti vizekre kifejtett hatásával foglalkozó bizottság megállapításairól dr. Ján Lehockýval, a Pozsonyi Vízgazdálkodási Kutatóintézet felszín alatti vízvédelmi osztályának vezetőjével beszélgettem. Hónapok kérdése Doktor úr, a vízerőmű tervezői előszeretettel hangoztatják: nem a beruházás megvalósításának kö­vetkeztében szennyeződnek el a Duna, illetve a tájegység felszín alatti vizei. Azokat az erőmű részéről semmiféle negatív hatás nem éri. Tudjuk a Dunát, a Csallóköz vizeit káros anyagokkal évtizedek óta az ipar és a mezőgazdaság terheli. En­nek alapján sokan tán igazat adnak a beruházónak, hozzátéve: víztisztí­tókat kell építeni, kevesebb vegy­szert kell alkalmazni a mezőgazda­ságban, s az erőmű - ha már eddig 15 milliárd koronát ráköltöttünk - üzemelhet... - Hogy a csallóközi vizeket az ipar és a mezőgazdaság szennyezte el, az nyilvánvaló. A Slovnaft például 30 éven át naponta 20 tonna (!) olajszármazékkal terhelte a Dunát, ugyanannyi került a Kis-Dunába is. A szennyeződés egy része ugyan elhagyta az országot, bizonyos mennyiség azonban bekerült az ágrendszerbe, s innen az árterület kavicsrétegeibe. A kőolajszármazé­kok nagyon tartós anyagok, s így 20-30 méteres mélységben, a Duna mentén 20-50 méteres sávban ma is megtalálhatók. Az árterület ka­vicsrétegeiben a vízszint emelkedé­se és süllyedése ezeket az anyago­kat ma is „mozgásban" tartja. Ha például jönnek a tavaszi áradások, akkor a megnövekedett víztömeg nyomásának hatására a folyótól 100 méterre is elkerülhetnek. Ha te­hát a tározó és a felvízcsatorna feltöltésével a magas vízoszlopot ál­landósítjuk, akkor természetesen a nagy nyomás is állandósul. így az évtizedek óta felgyülemlett kőolaj­származékok, egyre távolabbra ke­rülve jelenlegi helyüktől, elérhetik a főváros és más települések szá­mára ivóvizet szolgáltató szemeti és somorjai központi vízbázist. Feltéte­lezhetően ez néhány hónap alatt bekövetkezhet. A következménye­ket pedig aligha kell bővebben ma­gyarázni. Veszélybe kerülne így nemcsak Pozsony, a Csallóköz nagy része, de Közép-Szlovákia és Dél-Morvaország ivóvízellátása is. Tudomásom szerint az erőmű építésének hívei azzal érvelnek, hogy ez a kavics és a homokszem­csék közötti hézagok kolmatációjá­nak, eldugulásának köszönhetően nem történhet meg... -Az eldugulással valóban szá­molni kell. Ennek azonban nem sza­bad pozitív hatást tulajdonítani, an­nál is inkább, mivel a meder kolma­tációjának következtében csökkenni fog a Duna mentén lerakódott ka­vicsrétegekbe behatoló víz mennyi­sége. Ez pedig a tájegység középső részén 3 méteres talajvízszint-csök­kenéssel jár. Ezt kell majd több mint 20 ezer hektár öntözésével helyre­hozni. Az eldugulás azonban az ol­dott állapotban lévő káros anyagok mozgását teljesen nem akadályozza meg. A kolmatált rétegeken ugyanis annyi szennyezőanyag mindig átjut, amennyi veszélyt jelent. Jó példa erre a Kis-Duna, melynek medre szinte teljesen eldugult, de a fenol­és egyéb származékok a környező vizekben mégis kimutathatók. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a fo­gyasztásra szánt vizet klórozni kell. A klór hatására még az olyan kis mennyiségű kőolajszármazék is ér­zékelhető minőségromlást okoz, amelyet ízlelő- és szaglószerveink másképp nem jeleznek. Azt is figye­lembe kell venni, hogy a beszűrődés folyamatát mederkotrással akarják javítani. Ennek hatására pedig a tá­rozó rosszab minőségű vize a mé­lyebb rétegekbe is eljutva „megin­dul" a Csallóköz belseje felé. Mit okozhat az oxigénmennyiség csökkenése? Korábban több alkalommal is ol­vastam, hogy a tározóban nem lesz pangó víz - egy-két nap alatt lecse­rélődik -, annak minőségét sem­miféle veszély nem fenyegeti. Az 1. számú bizottság hogyan ítéli meg ezt a kérdést? - A Duna még hazánk területén is megőrzi alpesi jellegét. Hideg, gyors folyó. Tavasszal a gleccserek olva­dékvizei táplálják. Ennek köszönhe­tően nagyon jó az oxigénháztartása. Egy liter Duna-víz 9-10 milligramm oldott oxigént tartalmaz. A folyót fel­duzzasztva viszont egy több kilomé­ter hosszú, széles tározót alakítunk ki, így folyása lelassul, a hordalék pedig lerakódik. A folyó hordaléka 10-12 százalék szerves anyagot tartalmaz, amely a tározó alján szin­tén felgyülemlik. Bizonyos idő eltel­tével annyi szerves anyag rakódhat le, hogy lebomlásához jelentős mennyiségű oxigénre lesz szükség. A tározó sekély, alig áramló vize természetesen jobban felmelegszik. A melegebb víz pedig kevesebb oxi­gént képes elnyelni. így a vízben oldott mennyisége literenként 5,5-6 milligrammra csökkenhet. Mivel a tározó vize az elképzelések és a műszaki megoldások ellenére tel­jesen mégsem cserélődhet le, a me­der alján felhalmozódott szerves anyagokban - oxigén hiányában - a víz minőségére károsan ható, úgynevezett anaerób folyamat, rot­hadás következhet be. A tározó alatt, az alvízcsatomában a vízmi­nőség javul, hiszen a felső szaka­szon a szerves anyagok már leülle­pedtek, és a turbinákon átfolyva a víz oxigénnel feldúsul. Az ivóvíz­készletek szempontjából azonban a tározóban lejátszódó folyamatok­nak van döntő szerepük. Tudomásom szerint a vízben ol­dott oxigén mennyiségének csökke­nése nemcsak a szerves anyagok rothadását okozza, de egyéb káros következményei is vannak... - A folyó vizében lévő oxigén mennyisége jelenleg azt is biztosítja, hogy a különféle nehézfémek - a vas, a mangán - vegyületei oldott állapotban maradjanak. Ha azonban az oxigén mennyisége csökken, akkor egy bizonyos hatá­ron a vas és a mangán kicsapódik, a nitrátok ammóniává, a szulfátok pedig kénhidrogénné redukálódnak, alakulnak. Ezek a folyamatok pedig egyértelműen a víz minőségének je­lentős romlásához vezetnek. Vannak-e erre utaló külföldi és hazai tapasztalatok? - Igen. A szakirodalomból isme­retes - bár ezt a beruháhás hívei elhallgatják -, hogy az ausztriai, NSZK-beli, franciaországi erőmű­veknél ez a minőségromlás bekö­vetkezett. A Vágón épült tározók is káros hatással vannak a víz minősé­gére. Üledékeikben nagy mennyisé­gű nehézfém halmozódott fel. Ezért, ha a bősi vízlépcsőt mégis üzembe helyeznék, akkor a különféle szeny­nyező- és szerves anyagok bejutá­sát teljesen meg kellene akadályoz­ni. Ezek fő forrásai - elsősorban ősszel, a cukorrépa-kampány idején - a Morva-folyó, az osztrák főváros, Pozsony ligetfalusi lakótelepe és a Dimitrov Vegyiművek. A szakem­berek szerint a Slovnaft már nem jöhet számításba, mert a körülötte kiépített hidraulikus függöny az olaj­származékok bejutását megakadá­lyozza. Óriási és olcsó forrás A hidrológusok a csallóközi ivó­vízkészleteket mintegy 10 milliárd köbméterre becsülik. Mit jelent ez a gyakorlatban? - A Duna vízhozama, a kavicsré­tegekbe behatoló, ott megszűrt víz a jelenlegi hidrológiai viszonyok mellett lehetővé teszi, hogy ezekből a folyamatosan pótlódó készletekből másodpercenként 18 köbmétert emeljünk ki. Ennek a mennyiségnek a kivétele gyakorlatilag nem is érzé­kelhető. Például Pozsonynak a sze­meti és a somorjai központi kútrend­szer másodpercenként 1700 liter vi­zet ad. Szükség esetén azonban ezekből a kutakból több is kiemelhe­tő. A csallóközi kutak jelentősége azonban nemcsak mennyiségi és minőségi kérdés. Az ország más vidékein ugyanis olyan gazdaságos körülmények között, mint a Csalló­közben, ivóvizet nyerni nem lehet. Kevésbé ismert, hogy az országban másutt egy liter (!) ivóvíz beruházási költsége - a feltárást, a kiemelést, a kezelést, a szállítást, a közműve­sítést stb. beszámítva, tehát míg az eljut a fogyasztóig és visszakerül a természetes körforgásba - átlago­san 1,5 millió (!) korona. A Csalló­közből kitermelt vízre literenként azonban csak 150 ezer koronát kell fordítani. A szükséges vezetékrend­szer megépítése után - ha ezt a kin­cset el nem herdáljuk - ilyen olcsó, gazdaságosan kitermelhető vízzel láthatnánk el Szlovákia lakosságá­nak közel 40 százalékát és még mintegy másfél millió dél-morvaor­szági lakost. Bizottságuk véleménye szerint te­hát a tározó feltöltése károsan hatna a felszín alatti vizek minőségére, s csökkenne azok mennyisége. En­gedje meg, hogy megkérdezzem: a szakemberek, intézetük dolgozói korábban is ezen a véleményen vol­tak vagy pedig csak a megváltozott politikai viszonyok hatására mertek így nyilatkozni? - Mi már tizenöt évvel korábban is ugyanezt mondtuk. Tanúság erre az a zárójelentés is, amelyet a Bős­Nagymarosi Vízlépcsőrendszernek a felszíni és a föld alatti vizek minő­ségére gyakorolt hatásával kapcso­latban 1976-ban kidolgoztunk. Gondolom erről a nyilvánosság, sőt ,,hivatalosan" a szakma sem tudhatott. Mi volt ennek a tanul­mánynak a sorsa? - Megköszönték, kifizették és fél­retették... POMICHAL RICHÁRD Mi lesz a szakszervezetek vagyonával? Már a szakszervezeti kongresszuson, amely a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom felszámolásáról döntött, felmerültek a vagyonmegosztással össze­függő jogi kérdések. Az egyedüli lehetséges megoldásként megalakult a Szak­szervezeti Szövetségek Vagyoni, Igazgatási és Delimitációs Uniója, amelyben az összesen újonnan megalakuló szakszervezeti struktúra képviselve lenne és így közösen dönthetnének a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom több milliárdos vagyonának sorsáról. Az unió végrehajtó titkára Bofivoj Šubrt lett, ő válaszolt a vagyonmegosztással kapcsolatos kérdésekre. M Az unió rendelkezik gyakorlatilag a szakszervezeti vagyonnal. Képviselve vannak benne a volt FSZM keretében keletkezett szakszervezeti szövetségek. Ennek ellenére vannak olyan szakszerve­zeti szervezetek, amelyek nem csatlakoz­tak az újonnan keletkezett szövetséghez és nem küldtek küldötteket a kongresz­szusra. így tehát sehol sincsenek képvi­selve. A kongresszus megszüntette a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalmat, s ezáltal ezeknek a szakszervezeteknek nincsen gazdája. Hogyan részesednek a közös vagyonból? - Hasonló nézetet fejtett ki a közel­múltban Karel Heneš, az FSZM akcióbi­zottságának volt elnöke. Helytelen állás­pontról van szó, mivel a kongresszusnak, mint az FMSZ legfelsőbb szervének jogá­ban állt felszámolni a mozgalmat. A kong­resszus a tagság akaratát képviselte. Más kérdés, hogy a volt FSZM egyes tagjai nem azonosulnak ezzel a nézettel. A ki­sebbség nézete miatt a többségnek nem kell új struktúrákat kialakítania. Csupán a többség jogának respektálásáról van szó. A kisebbségnek jogában áll, hogy szakszervezeti szervezeteket létesítsen, akár Forradalmi Szakszervezeti Mozga­lom névvel. A mai szakszervezeti szerve­zetek és szövetségek az FSZM keretében jöttek létre. A tagok döntő többsége azon­ban úgy döntött, hogy az új struktúrához csatlakozik. • Azok a szakszen/ezeti szervezetek, amelyek egyelőre nem csatlakoztak egy újonnan alakult szövetséghez, jelenleg a szakszen/ezeti mozgalmon kívül állnak. -Minden alapszervezetnek jogában áll, hogy létezzen. A nemzetközi doku­mentumok szerint nem zárható ki a telje­sen önálló alapszervezetek léte. így pél­dául Lengyelországban ún. autonóm szakszervezetek működnek.Más kérdés, hogy ez a gyakorlatban hogyan válik be. Az ilyen szervezeteknek nincs csúcsszer­vük, a tagok érdekeit senki sem tolmácsol­ja az állami szervek felé. A szervezetek­nek jogukban áll, hogy egy szövetséghez se csatlakozzanak. Tudjuk, hogy az ilyen szervezetekből új szövetségek alakulnak majd és ez a folyamat még nem fejező­dött be. Ez nem zárja ki, hogy valamelyik szakszervezeti alapszervezet az említett magasabb szintű szakszervezeti struktú­rákon kívül álljon. A szakszervezeti kong­resszus határozata szerint minden alap­szervezet a jogutódlás szempontjából a Forradalmi Szakszen/ezeti Mozgalom örököse. Gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy a szövetségek, vagy a magasabb szakszervezeti szervek vagyonát elosz­szák az alapszervezetek között. Hu­szonnyolcezer alapszervezet működött és döntő többségük csatlakozott a szö­vetséghez. Részesedésük a vagyonban koronában kifejezve elenyésző lenne. A kongresszusi döntés értelmében az FSZM vagyonának az a része került az alapszervezetek tulajdonába, amelyet ed­dig használtak. Erről a vagyonról az alap­szervezet tagsága dönt. Ez az összes alapszervezetre vonatkozik, tekintet nél­kül arra, hogy csatlakoztak-e az új struk­túrákhoz. így tehát azokra az alapszerve­zetekre is, amelyek napjainkban nem tag­jai egy szakszervezeti szövetségnek sem. • A szakszervezetek vagyonának je­lentős részét a szakszervezeti üdülők ké­pezik. Mi lesz ezekkel? -További sorsukról az unió, vagyis a benne képviselt szakszervezeti szövet­ségek döntenek. De nemcsak az üdülők­ről, hanem a szakszervezeti szervek által kezelt egész vagyonról. A szakszervezeti szövetségek többsége most tudatosítja, hogy a vagyonmegosztás az egyes szö­vetségek között nagyon bonyolult lenne és nem ez jelentené a helyes megoldást. Nyilván elónyösebb, ha a vagyon osztatla­nul megmarad, valamilyen szervezet, nyilván a központi üdülési igazgatóság gondozásában. El kell érni, hogy az üdü­lők továbbra is az összes szakszervezeti tagot szolgálják, miközben az üdülők ki­használásának alapelveit fel kell újítani. A továbbiakban nem alkalmazható az a módszer, hogy az alapszervezetek kö­zött elosztották a beutalókat. A legalkal­masabb az lénne, ha szakszervezeti uta­zási iroda létesülne, amely hazai és kül­földi üdüléseket is közvetítene. Az alap­szervezetek a beutalókat ugyanúgy meg­rendelnék, mint más utazási irodánál. Nem lesznek már tehát központilag támogatott üdülések, az alapszervezetek ún. gazda­sági áron veszik majd meg ezeket. Ez logikus megoldás, mivel a szakszerveze­tek pénzének nagy része az alapszerve­zeteknél marad, maguk döntenek, hogy a beutalókat a szakszen/ezeti utazási iro­dától vagy mástól vásárolják meg. Ugyan­csak döntenek, hogy saját pénzükből térí­tik-e meg a költségeket. • Nem áll fenn az a veszély, hogy az unió eladja a szakszervezeti üdülőket. - Eddig senki sem tárgyalt az ingatla­nok eladásáról, vagy átutalásáról, azokat az épületeket is beleértve, amelyeket a szakszervezetek jelenleg használnak a kerületekben és járásokban. Csupán olyan esetben jöhet számításba az el­adás, ha nem tudjuk szavatolni a haté­kony kihasználásukat. A szakszervezetek minden vagyonáról az unió szervei dön­tenek. Ez a központi üdülési igazgatóság létesítményeire is vonatkozik. • Mi lesz a sorsa a kerületi és járási szakszervezeti tanácsok, valamint a fel­sőbb szakszervezeti szervek épülete­inek? - Számos kérvényt kaptunk az állami vállalatoktól, intézményektől és az állam­pogári kezdeményezésektől, hogy az épületeket adjuk át nekik. Ezek az épüle­tek a szakszervezetek vagyonát képezik és nekünk mérlegelnünk kell a szakszer­vezetek jövőbeni szükségleteit. Azzal számolunk, hogy a járási és kerületi szak­szervezeti tanácsok eddigi épületeiben fokozatosan tanácsadó szolgálatást léte­sítsünk. Az épületek által kihasználatlan részeit bérbe adnánk és így további pénzeszközökhöz jutnánk. Elhamarkodott döntés lenne, ha megszabadulnánk az ingatlanjainktól, hiszen tudjuk, hogy áraik emelkedni fognak. V. N. Alkonyat ÚJ SZÚ 4 (Méry Gábor felvétele) 1990. IV. 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom