Új Szó, 1990. április (43. évfolyam, 78-101. szám)

1990-04-24 / 96. szám, kedd

Ideiglenes megoldás Kiegészítik az alkotmány környezetvédelmet érintő cikkelyeit Méry Gábor felvétele már a kiállításon készült A Robotron Pozsonyban Nemcsak az NDK-ban, hanem Kelet-Európában is a legnagyobb vállalatok közé tartozik a Robotron számítás- és irodatechnikai vállalat, amelynek a Technika Házában ren­dezett kiállítását tegnap r nyitották meg Pozsonyban. A vállalat vezér­igazgató-helyettese a megnyitó előtt tartott tájékoztatón szólt arról, hogy amint az egész ország úgy a ma 60 ezer embert foglalkoztató vállalat­óriás is hatalmas változásokon megy keresztül. A jövőben külföldi tökeérdekeltségű részvénytársa­sággá alakul át, de megőrzi önálló­ságát. 1991-től már más szervezési rendszer alapján működik, de az ez évre lekötött szerződéseiket még kötelező érvényűnek tartják. Mintegy száz EC 1055 és 1057 típusú nagyszámítógépük, 800 ter­minál-hálózatuk működik Csehszlo­vákiában is, de a legnagyobb beru­házásuk nálunk az ismert ARES rendszer volt, a vasúti és autóbusz menetjegyek árusítására. A jövőben váljalják az eddigi rendszerek mo­dernizálását, s a színvonalát a Sie­mens, a Dataprint, a SAP, az IBM és más világhírű cégekkel való jövőbe­ni együttműködésre alapozzák. A kooperációra és a COCOM-lista enyhülésére számítva a termékinno­vációt nagyon rövid idő alatt szeret­nék végrehajtani. Hogy mi látható a péntekig tartó bemutatójukon reggel 9-től délután 4 óráig? Elsősorban az új AT osztá­lyú EC 1835-ös professzionális sze­mélyi számítógépük, a magyar No­vodata céggel közösen kidolgozott, a vonalkód olvasására alkalmas pénztárgép-rendszerük, a Hotel­computersystem hotelszoba fogla­lásra, szám- és ügyvitel automatizá­lására és még egyéb újdonságok. SZ. GY. -^(Munkatársunktól) - A csehszlo­vák föderációról szóló alkotmánytör­vény a környezetvédelmet a köztár­saságok hatáskörébe sorolja. A je­lenlegi helyzet azonban különféle problémákat vet fel - például a szö­vetségi szervek által irányított ága­zatok ökológiai hatását illetően - és nem teszi lehetővé környezetvédel­mi törvényeinknek az Európai Kö­zösségek joggyakorlatával való egyeztetését. Az említett hiányossá­gokat ideiglenesen a csehszlovák föderációról szóló 143/1968. Tt. számú alkotmánytörvény megvál­toztatásával, illetve kiegészítésével kívánják megszüntetni. A javaslat szerint, összhangban az egységes hozzáállás követelmé­nyeivel, szövetségi hatáskörbe tar­tozna a levegő, a talaj, a víz és az erdők védelmével, a veszélyes hul­ladékok megsemmisítésével, a má­sodlagos nyersanyagokkal foglalko­zó, valamint az emberi tápláléklánc védelmét biztosító jogalkotás. A végrehajtás viszont a köztársasá­„Bőrfejűek" Berlinben Több száz „bőrfejű" fiatal és huli­gán tömegverekedést provokált a berlini Alexanderplatzon. Az FC Berlin és a Hansa Rostock labdarú­gó-mérkőzést követő randalírozás mintegy 30 résztvevőjét őrizetbe vette a 600 fővel kivonuló keletné­met rendőrség. A hivatalos jelenté­sek szerint a rendbontás során négy rendőr és három járókelő könnyeb­ben sérült meg, a szemtanúk azon­ban legalább tíz súlyos sebesültről számoltak be. (MTI) A jogállam megteremtése nem rövid távú feladat A LEGFŐBB ÜGYÉSZ INTERJÚJA Dr. Tibor Böhm, a Cseh-Szlovák Szövetségi Köztársaság legfőbb ügyésze nemrég interjút adott a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának. A beszélge­tés szövegét rövidítve közöljük. • Böhm úr, ön szerint hogyan definiálható a jogállam? - Tömör válaszra ez túl bonyolult kérdés. Például a jogállam nem jel­lemezhető csak azzal, hogy benne az államhatalom realizálását törvé­nyek szabályozzák. Nem demokrati­kus országban is törvények szabá­lyozzák ezt, csak éppen rosszak. Ezeknek a jogszabályoknak nem csupán az állami szervekre, hanem a törvényhozó testületekre is vonat­kozniuk kell. A jogállamban azonos módon kell szavatolni az állampol­gárok politikai, szociális és egyéb jogait. • Csehszlovákiának van-e reális esélye arra, hogy belátható időn be­lül jogállammá váljék? - Erre nagy esélyünk van. A jog­állam megteremtése azonban nem rövid távú feladat, mivel tökéletes demokratikus társadalmat sem hoz­hatunk létre rövid időn belül. Ugyan­is az egykori rendszer, az egy párt akaratát kifejező törvények és a CSKP apparátusa által irányított állami szervek törvénytelenségei túl mélyen gyökereznek, s az okozott sebek nehezen forrnak be. Mind­annyiunktól, az állampolgárok jogtu­datától és jogi kultúrájától függ, hogy a jogállam megteremtése a léhető leggyorsabb ütemben folyjék. • A Szövetségi Gyűlés bizottsá­gaiban napjainkban törvénymódosí­tásokkal, köztük a Büntető Törvény­könyvével is foglalkoznak. Ez utób­biról mi a véleménye? - A módosítás során abból indu­lunk ki, hogy e rendelkezések csak átmeneti időszakra lesznek érvé­nyesek. Az új alkotmány elfogadása után egészen új koncepció szerint történik a büntetőtörvény-hozás. Ebben az átmeneti időszakban a módosítások célja az, hogy a Btk. eddiginél jobban töltse be társada­lomvédelmi szerepét. • Milyennek kell lennie a bünte­tésnek, hogy elérje célját? - Arra fogunk törekedni, hogy csak abban az esetben büntessünk, ha egyéb intézkedés már nem ele­gendő. Csupán akkora büntetést fo­gunk alkalmazni, amely elegendő a társadalom megvédésére, s a tet­tes átnevelésére. Eddigi tapasztala­taink arról tanúskodnak, hogy a megtorlás erőltetése fordítva sül­het el. A büntetésnek egyszerűen humánusnak kell lennie. Ezért meg­győződéses ellenzője vagyok a ha­lálbüntetésnek. gokat illetné. Ugyancsak szövetségi hatáskörben maradna - együttmű­ködve a köztársasági szervekkel - az állami környezetvédelmi politika irányítása s a nemzetközi együttmű­ködés megszervezése. A Szlovák Köztársaság kormá­nyának alelnöke, Vladimír Ondruš által előterjesztett törvényjavaslatot az SZNT környezetvédelmi bizottsá­ga, kisebb kiegészítéssel, egyhan­gúlag elfogadta. -pr­Szuper játékközpont A Tadzs Mahal nevet kapta a vi­lág legnagyobb játékszalonja, me­lyet a napokban nyitott meg Atlantic Cityben (New Jersey állam) Donald Trump többszörös milliomos. A szu­perluxus játékközpontban mintegy 3 ezer játékautomata, 12 vendéglő és szálloda van. A legjobb apartman egy éjszakára 10 ezer dollárba ke­rül. A dúsgazdag tulajdonos úgy véli, az üzlet havonta 35-40 millió dollá­ros nyereséget hoz majd neki, s hogy vállalkozása több szerencse­lovagot csalogat majd Atlantic City­be, mint a Las Vegas-i játékközpont, mely a játékos kedvűek valóságos Mekkája volt. (ČSTK) KÖSZÖNTŐ • Április 24-én ünnepli 70. születésnapját a dolgos kezű, fáradhatatlan férj, édesapa és nagyapa, Szabó László Besén. E kerek évforduló alkalmából jó egészsé­get, hosszú, békés életet kívánnak: felesége: Gizella, lányai: Eszter és Márta, valamint veje: Zoltán. Az ün­nepeltet mindannyiuk nevében csó­kolja két unokája: Tímea és Ildikó. Ú-863 • Szívünk teljes szeretetével kö­szöntjük a drága jó édesapát, nagyapát és dédapát, Hriadelsky Józsefet Ipolyságon, aki április 24-én ün­nepli 85. születés­napját. E szép ünnep alkalmából békés, boldog, jó egészségben eltöltött életet kívánunk: szerető lánya, Ili, férje: Józsi, unokái: Pali és Jancsi családjukkal, továbbá felesége: Margit, fia: Laci és lánya: Rózsi családjukkal, akik csókolják az ünnepeltnek munkában elfáradt dol­gos kezét. A jókívánsághoz csatla­kozik a rokonság. Ú-1134 • 1990. április 24-én ünnepli 70. születés­napját Gálffy Etela Hodosban. E szép jubileum alkalmából jó erőt, egészséget és hosszú boldog életet kívánunk: férje, gyermekei, unokái, unokavejei és dédunokája. Ú-1503 • 1990. április 13-án ünnepelte 50. szü­letésnapját a drága édesanya és feleség, Szabó Jánosné/Vörös Magdaléna Vezekényen. E kerek évforduló alkalmából szívből gra­tulál és jó erőben és egészségben eltöltött születésnapokat kíván: szerető családja. Ú-1407 • 1990. április 24-én ünnepli 60. szüle­tésnapját a drága jó feleség, édesanya, anyós és nagymama, Krčmár Julianna Udvardon. E szép ünnep alkalmából jó erőt egészsé­get és sok boldogságot kíván családja körében: szerető férje: Feri, fiai: Pityu és Feri, menye: Darina valamint a két unoka: Monika és Nórika. Ú-1261 VA KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS • Mély fájdalommal és megtört szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik 1990. március 17-én elkísérték utolsó útjára a dióspatonyi temetőbe a felejthe­tetlen, drága, jó férjet, édesapát, szerető nagyapát, apóst, Ágh Pétert, akit a kegyetlen halál 65 éves korában tragikus körülmények között ragadott ki boldog családi köréből. Külön köszönetet mondunk a volt munkatársainak, a helyi sportszervezetnek, a Tűzvédelmi Szövet­ségnek, a falu lakosainak, a jó barátoknak és mindazoknak, akik koszorúikkal és részvétükkel enyhíteni igyekeztek soha el nem múló, mély fájdalmunkat. Gyászoló felesége, gyermekei, menye, vejei, uno­kái és a rokonság. Ú-1395 • Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetet minden rokonnak, szomszéd­nak, ismerőnek és munkatársnak, akik elkísérték utolsó útjára a nyárasdi temető­be a drága férjet, édesapát, Soóky Istvánt, akit a halál 1990. március 11-én, 55 éves korában búcsúszó nélkül ragadott ki sze­rettei köréből. Köszönetet mondunk a szép búcsúbeszédért, koszorúért, virá­gért, melyekkel enyhíteni igyekeztek soha el nem múló, mély fájdalmunkat. Szerete­tét szívünkben örökké őrizzük. Szerető felesége és lánya Judit. Ú-1396 • Ezúton mondunk köszönetet mind­azoknak, akik 1990. április 1-jén elkísér­ték utolsó útjára a szerető férjet, gon­dos édesapát és nagyapát, Herdics János nyugalmazott gim­náziumi igazgatót. Külön köszönetünket fejezzük ki a meg­ható búcsúbeszédekért és a sok szép virágért. Felesége, Éva lánya, János fia, uno­kái: Melinda, Adélka, Ricsiké és a gyászoló család. Ú-1457 MOZIK MŰSORA • DUKLA: Szellemirtók (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA: Dirty Dancing (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • METRO­POL: Kabaré (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • MIER: Meztelen szerelem (francia) nonstop vetítés 9-től 13-ig • Arany szőlő­tőke (szlovák) 15, 17.30, 20 • OVSIŠTEI MŰVELŐDÉSI HÁZ: Kellemes húsvéti ünnepeket! (francia) 17.30, 20 • SLO­VAN: Esőember (amerikai) 15, 17.30, 20 • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Tőzsde­cápák (amerikai) 17, 19.30 • TATRA: Végzetes vonzerő (amerikai) 15, 17.30, 20 • HORNAD: Szolgaidő (cseh) • MLADA GARDA: Folyékony fegyver (NDK) • SLOVAN: Tőzsdecápák (amerikai) • TATRA: A Beverly Hills-i zsaru II. (amerikai) • ÚSMEV: Végzetes vonzerő (amerikai) SZÍNHÁZAK MŰSORA • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Herodes és Herodias (19) • KIS SZÍNPAD: Caligula (19) • ÚJ SZÍNPAD (Ružinovi Művelődé­si Ház): Szép Heléna (19) • STÚDIÓ­SZÍNPAD: Az ittmaradás művészete (19) • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: A Pani­ka prágai női rockegyüttes koncertje (19) • Bolondok bárkája (19) • RADOŠINÁI NAÍV SZÍNPAD (Szakszervezetek Háza): Hajó - világ (19) • KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ (Smer Stúdiószínpad): Rómeó és Júlia (19) • MATESZ (Csicsó): Peti meg a róka (11) RÁDIÓMŰSOR POZSONY (magyar adás az 1017 kHz­en, a 294,9 méteres hullámhosszon): 7.00-8.00: Jó reggelt. Zenés, információs műsor, benne: hírek, körzeti időjárás, sajtószemle, riport, műsorajánlat. 12.00: Hírek. 12.10: Szép szó. Irodalmi összeál­lítás (ism.). 12.30: Pop-rock ritmusban. 12.55: Hírek. 15.00: Hírek. 15.05: Tíz perc könnyűzene. 15.15: Sport és muzsi­ka (ism.). 16.00: Napi krónika. TV-MUSOR POZSUNY 8.55: Hírek 9.00: Iskolatévé (ism.) 9.20: A hét tanú. Tévéfilm (ff.) (ism.) 10.20: Academia film Olomouc 1990 11.10: Sporttükör (ism.) 12.10: A rendőrség nyomoz (ism.) 12.20: A Televízió diszpécserszolgálata 15.30: Postaláda - katonáknak 16.10: A tisztelet visszaadása 16.20: Jégkorong-vb: Svédország - Ka­nada mérkőzés Az 1. szünetben: A nap esemé­nyei pár percben A 2. szünetben: A paragrafusok ölelésében 18.50: Tom és Jerry. Amerikai rajzfilmso­rozat 19.00: Esti mese (ism.) 19.10: Gazdasági jegyzetek 19.20: Időjárás-jelentés 19.30: Tv-híradó 20.00: De Bois Doré márki. Francia film­sorozat. V/2, rész (ism.) 21.40: Párbeszéd-stúdió 22.20: Kamarahangverseny 23.05: Hírek II. MŰSOR 16.35: A Televízió zenei szótára 16.50: Kontaktus-stúdió 18.00: Esti mese 18.10: Német nyelv gyerekeknek. 3. lec­ke (ism.) 18.35: Cirkuszművészek bemutatója (ism.) 19.10: Tévétorna 19.20: Időjárás-jelentés 19.30: Az erdők nagy erejű bölénye. Ter­mészetfilm , 19.50: Jégkorong-vb: Csehszlovákia - Szovjetunió mérkőzés Az 1. szünetben: Téli turisztika Riportfilm A 2. szünetben: Időszerű esemé­nyek. 1. rész 22.20: Időszerű események. 2. rész 22.30: Sporthírek 22.35: Ez történt 24 óra alatt 22.50: Gazdasági és szociális jogok BUDAPEST Tv1 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10: A sors könyve. Tévéfilm (ff.) (ism.) 10.10: Alois Musil arab világa. Osztrák ismeretterjesztő film 11.05: Mozgató 11.15: Képújság 15.20: Képújság 15.30: Pannon krónika 15.40: Hírek német nyelven 15.45: Német nyelvű nemzetiségi ma­gazin 16.20: Műsorajánlat 16.25: Telesport 18.50: Szám-adás. Gazdasági ne­gyedóra 19.10: Esti mese 19.25: Közlemények. Műsorajánlat 19.30: Híradó. 2 20.05: Tövismadarak. Amerikai tévéfilm­sorozat. X/7. rész 20.55: Stúdió '90 21.55: ,,Azt a boldog hattyút elhozom ha­za". Kanadai magyar költők estje a Pesti Vigadóban 22.55: Híradó 3 Tv2 Radványí Dorottyával és Dömsödi Gáborral 17.00: Képújság 17.15: Tv2 - Riportok, időjárás, zene, Teledoktor 17.45: Bumm!!! Telefonos játék 18.00: Tv2 18.25: Gyerekeknek 18.46: Tv2 19.00: A labdarúgó-világbajnokságok tör­ténete. IX/3. rész: 1962 (ff.) „ 19.55: Jégkorong-vb: Szovjetunió - Csehszlovákia mérkőzés Az 1. szünetben 20.40: Tv2 A 2. szünetben 21.30: Híradó 2 22.15: Tv2 - Napzárta 23.00: Glenn Gould Bachot játszik. Angol filmsorozat. D-dúr partita 24.00: Tv2 A SZOVJET TELEVÍZIÓ MŰSORA 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.30: Doku­mentumfilm. 6.45: Koncert. 7.10: Két tö­kéletlen ember. Játékfilm (ism.). 8.25: Dokumentumfilm. 8.55: Nosztalgia... 9.25: Francia nyelv gyerekeknek. 10.30: Tv-híradó. 13.30: Időszerű események. 13.35: Népi muzsika. 14.20: Következ­mények és okok. Dokumentumfilm. 15.10: Miről énekelnek a világ gyermekei. 16.00: Közlekedésbiztonsági magazin. 16.30: Tv-híradó. 17.00: Ti ezt tudjátok. 17.45: 9-es stúdió. 18.45: Kamaramuzsi­ka. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Aktuális in­terjú. 19.40: Rajzfilmek. 19.55: Jégko­rong-vb: Csehszlovákia - Szov|etunió mérkőzés. 22.30: Időszerű események. 22.55: Hosszú út a dűnéken. Tévéfilm. 4. rész. 0.10: Sportműsor. 0.40: Koncert. 1.40: Nosztalgia... AZ OSZTRÁK TELEVÍZIÓ MŰSORA FS1 9.00: Hírek. 9.01: Sinha Moca. 9.30: Angol nyelvtanfolyam. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Zorba, a görög. Amerikai film (ism.). 12.45: Hétfői sport (ism.). 13.40: Hírek. 13.50: Mi. 14.20: Batman. 14.45: Ház az Eaton téren. 15.35: Alice Csoda­országban. 16.00: An-tan-ténusz. 16.30: A tévézés örömei. 16.55: Mini tv-híradó. 17.10: A hetedik út titka. 17.35: Mini találkozó. 17.55: Vörös és kék. 18.00: Mi 18.30: Praxis Bülowbogen. 19.30: Tv-hír­adó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Univer­zum. 21.07: Júlia. Film. 22.00: Oldalpil­lantások. 22.10: A láthatatlan harmadik. Amerikai film. 0.20: Hírek. 0.25: Miami bűn. Krimi-sorozat. 1.05: Hírek. FS2 16.55* Müvészlexikón. 17.00: Iskolatévé. 17.30: Tájékozódás. 18.00: Sinha Moca. 18.30: Wurlitzer. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kul­turális hírek. 20.15: Zengő Ausztria. 21.07: Külpolitikai magazin. 22.00: Tv­híradó. 22.2b: Sport. 0.30: Hírek. (Műsorváltozás lehetséges!) ÚJ SZÚ 6 1990. IV. 24. X

Next

/
Oldalképek
Tartalom