Új Szó, 1990. április (43. évfolyam, 78-101. szám)

1990-04-18 / 91. szám, szerda

Csehszlovák benzinárak Felháborodás az NDK-ban Felháborodottan reagált tegnap a Berliner Zeitung a benzin árának emelésére a Csehszlovákiába látogató turisták számára. A keletnémet lap szerint egyenesen tisztességtelen doloc; 18 koronát elkérni egy liíor benzinért. Ez ugyanis azt jelenti, hogy egy liter ára 6 keletnémet márka, míg a konvertibilis valutával rendelkező idegennek literenként elég 1,40 nyugatnémet márka. Ha pénzről van szó, vége a barátságnak - szögezi le a lap. Már nem lehet egy hétvégére átruccanni Prágába, aki pedig hosszabb utat tervez a szomszédos országba, mélyebbre kell a zsebébe nyúlnia, vagy utazhat vonattal. A napilap azzal nyugtatja olvasóit, hogy rövidesen már nekik is nyugati márkájuk lesz, s akkor a vendéglőkben újra gyors és tisztességes kiszolgálásra, a benzinkutaknál pedig normális árakra számíthatnak. (ČSTK) Szlovéniában vesztettek a kommunisták Kemény csapás a törékeny jugoszláv egységre A kelet-európai turistákat sújtja Belgrád intézkedése (ČSTK) - Közzétették a szlovéniai parlamenti választások végeredményeit. Eszerint április 8-án a szavazatok 55 százalékával győzött a Szlovénia Demokratikus Ellenzéke (DÉMOSZ) nevű hétpárti koalíció, melyet tavaly decemberben hoztak létre. A köztársaság függetlenségét szorgalmazó, agrár- és nacionalista jellegű szövetség fogja felváltani 45 év után a kommunistákat ebben a tagköztársaságban. A Szlovén Kommunisták Szövetsége - Demokratikus Megújulás Pártja a voksok 17 százalékával a másik legerősebb párt lesz a parlamentben, a harmadik helyen a Liberális Párt végzett. Jozse Pucsnik, a DÉMOSZ jelöltje és Milan Kucsan reformkommunista április 22-én méri össze erejét Szlovénia legmagasabb állami tisztségéért. Az április 8-i első választási fordulóban Kucsan a szavazatok 44 százalékát szerezte meg, Pucsnik csak 28 százalékot. Sevardnadze a szovjet-amerikai kapcsolatokról (ČSTK) - Eduard Sevardnadze külügyminiszter hétfőn szovjet újságírókkal találkozott, a közelmúltban'! egyesült államokbeli látogatásáról, a közelgő szovjet-amerikai csúcstalálkozóról beszélt. Elmondta, „maximálisan hasznos" tárgyalásokat folytattak a regionális konfliktusokról, mindkét fél rámutatott annak szükségességére, hogy e konfliktusok rendezésében kihasználják a szovjet-amerikai viszony egész potenciálját. Sevardnadze emlékeztetett windhoeki tárgyalásaira James Baker amerikai külügyminiszterrel, ezeken mindenekelőtt Angoláról és Mozambikról, a dél-afrikai apartheid-rendszer felszámolásáról volt szó. Jó esélyeket ad az együttműködésnek, hogy az USA-nak vannak bizonyos kapcsolatai a dél-afrikai kormánynyal, a Szovjetuniónak pedig az Afrikai Nemzeti Kongresszussal és a térség más erőivel. A szovjet diplomácia vezetője szerint az afgán kérdésben fokozatosan, lépésről lépésre közeledik a két nagyhatalom álláspontja. Nagyon jelentősnek minősítette a haladást a hadászati támadófegyverek korlátozása, a vegyi fegyverek betiltása, s részben készleteik felszámolása terérr. Sevardnadze közölte: George Bush elnökkel és James Bakerrel Litvániáról is tárgyaltak. Az érdeklődés mellett szerinte érezhető volt a nyugtalankodás a globális helyzet és a szovjet-amerikai viszony miatt is. Úgy vélekedett, a realisztikus és józan hozzáállás volt a jellemző. Azzal a javaslattal kapcsolatban, hogy NATO-csúcson foglalkozzanak Németország egyesítésével, Sevardnadze azt mondta, érthető a kívánság, hogy megvitassák a problémák egész komplexumát, de a kettő plusz négy konferencia mechanizmusát semmi sem helyettesítheti. Szerinte az egyesítés nem lesz olyan gyors és fájdalommentes, mint ahogyan azt többen állítják. Április 22-én Horvátországban is parlamenti választások lesznek, ha itt is veszítenek a kommunisták - márpedig ez nem kizárt-, akkor az újabb csapás lesz a törékeny jugoszláv egységre, s tovább fogja mélyíteni az ellentéteket a Jugoszláv Kommunisták Szövetségén belül. A Politika című belgrádi napilap szerint április 23-án várható az ítélet Azem Vlaszi, egykori prominens albán nemzetiségű kommunista tisztségviselő és további 14 albán nemzetiségű volt koszovói gazdasági vezető perében. A tavalyi koszovói tömegtüntetések után tartóztatták le őket, s a tisztán politikai jellegű perben - hivatalosan ellenforradalmi tevékenység a vád - valószínűleg súlyos büntetéseket fognak kimérni. Április 20-tól kezdődően a középés kelet-európai országokból Jugoszláviába érkező turistáknak kötelezően 200 amerikai dollárt kell dinárra beváltaniuk. A jugoszláv kormány ezzel a népszerűtlen intézkedéssel akarja megakadályozni az utóbbi időben rendkívüli módon elharapózott feketézést. Bár a legtöbb feketéző Romániából, Bulgáriából, a Szovjetunióból és Lengyelországból érkezik, a kötelező dollárbeváltás minden turistát, így a csehszlovákiaiakat is érinti. Nem vonatkozik viszont az utazási irodák által szervezett utakra, sem a szolgálati utakra vagy a kishatárforgalomra. A magánutaknál a 14 évnél fiatalabb gyerekeket nem érinti. Medvegyevnek sem hittek A szovjet fiatalok elítélik az SZKP KB levelét (ČSTK) - A Komszomol XXI. kongresszusának küldöttei nem értenek egyet az SZKP Központi Bizottságának levelével, amely az egyes frakcióhoz tartozó párttagok kizárását szorgalmazza. A küldötttek a vitában komoly politikai hibának nevezték ezt a levelet, olyan fenyegetést látnak benne, hogy adminisztratív és erőszakos módszereket alkalmaznak a másként gondolkodó párttagokkal szemben. Felszólították 0z SZKP Központi Bizottságát, hogy tartózkodjon a „szervezeti intézkedésektől". A fiatalok felhívásukban hangsúlyozzák, hogy ezekről a kérdésekről csak a kongresszusnak van joga dönteni. A levelet úgy jellemezték, mint a párton belüli vita elfojtására irányuló kísérletet. Ugyanakkor felA Mandela-koncert Thatcher vereségét jelentette ÚJ szú 1990, IV. 12. (ČSTK) - A két évvel ezelőttihez hasonló nagyszabású könnyűzenei koncertet rendeztek a londoni Wembley Stadionban Nelson Mandelának, a dél-afrikai apartheid-ellenes mozgalom világhírű vezetőjének a tiszteletére. Persze volt egy óriási különbség: a 76 ezer néző előtt Nelson Mandela is megjelent. Elkísérte őt a felesége, Winnie is. Az ismertebb politikusok közül jelen volt az amerikai Jesse Jackson, viszont a brit politikai életet csupán két munkáspárti vezető, Neil Kinnock és David Steel képviselte. Mandelát most Trevor Huddleston, az anglikán egyház érseke, a brit apartheid-ellenes mozgalom elnöke hívta meg, aki szintén a díszhelyen foglalt helyet. A pretoriai kormány tiltakozása ellenére a koncertet közvetítette a BBC 2 tévéállomás, s ezenkívül még vagy harminc külföldi televízió is. A hangulat szinte leírhatatlan volt, s a tervek szerint a késő esti órákban szólt Mandela a jelenlevőkhöz. Azaz sokáig csak szólt volna, hiszen hosszas ünneplésben részesítették. Köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatják a fajüldözés elleni harcot, hangsúlyozva, hogy ez még távolról sem ért véget, a pretoriai rezsim még nem engedett szabadon minden politikai foglyot. Kijelentette: azok, akik a jogtalanság felszámolása érdekében tett első kis pretoriai lépéseket meg akarják jutalmazni, az igazságos harc ellenségeinek tekinthetők. Itt nyilvánvalóan a brit kormányra utalt, amely normalizálta Dél-Afrikával a kereskedelmi kapcsolatait. Felszólított mindenkit, ne engedjék meg, hogy idő előtt véget érjen az apartheid elleni küzdelem, mondván: mielőbb fel kell szabadítani Dél-Afrika népét, s olyan államot kell létrehozni, amely nem a rasszizmusra támaszkodik. Beszédében kiemelte Oliver Tambónak, az ANC elnökének az érdemeit, aki jelenleg beteg és Svédországban gyógyke-. zelik. A Liberation című francia lap tegnapi kommentárjában azt írta, Wembley hosszú orrot mutatott a brit miniszterelnök-asszonynak, aki a nemzetközi színtéren mindjobban elszigetelődik. Mandela nem volt hajlandó találkozni Thatcherrel. A lap felteszi a kérdést: a pretoriai rezsim egyes intézkedései - beleértve Nelson Mandela szabadon bocsátását is - igazolhatják-e a kereskedelmi kapcsolatok normalizálását? Az Európai Közösségek országainak külügyminiszterei erre a kérdésre már februárban nemmel feleltek, s csupán egyetlen szavazat hiányzott: Nagy-Britanniáé. szólították a Demokratikus Platform tagjait, a júniusi kongresszusig szervezetileg ne hozzák létre saját frakciójukat. Vagyim Medvegyev, az SZKP KB ideológiai titkára a Komszomol kongresszusán megpróbálta védelmébe venni a központi bizottság eljárását, azt hangsúlyozta, nem a másként gondolkodók elleni tisztogatásról van szó, hanem olyan „szervezeti intézkedésekről", amelyek „csak" a frakciók szervezőit érintik. Mint azt a TASZSZ hírügynökség is megállapította, a kongresszus nem támogatta Medvegyev vélekedését. Odaadás kubai módra (ČSTK) - Kubában számos akcióval hétfőn ünnepelték a forradalom szocialista jellege meghirdetésének 29. évfordulóját. Ezekkel a megmozdulásokkal akarták demonstrálni a kubaiak erősödő forradalmi és szocialista lelkesedését, s ezt ellentétbe állítani a világ más részein lejátszódó változásokkal. A havannai központi ünnepségeken - a rendezők szerint - 200 ezer ember vett részt. Ezzel is kifejezésre juttatták, hogy Havanna „sosem lesz Budapest, Varsó vagy Prága", ahol a fiatalok az utcákon követelték a kommunista vezetők leváltásé*. A díszszemle és más katonai jellegű akciók hangsúlyozták Kuba készségét, hogy visszaverje az Egyesült Államok esetleges támadását. Egy ilyen támadás veszélyének a hangoztatása jelentős szerepet játszik a kubai vezetés azon erőfeszítéseiben, hogy a jelenlegi politikai irányvonal alapján egyesítse a lakosságot. Az egyik akción például egyenruhás gyerekek mutatták be tökéletes katonai fegyelmüket, ám a jelenlévő Raul Castro, a forradalmi fegyveres erők minisztere cáfolta, hogy a kubai társadalom militarizált lenne. Szerinte csak felkészült a védelemre. Külföldi megfigyelők eléggé szkeptikusan nyilatkoznak az odaadás efféle megnyilvánulásairól, de elismerik, hogy az ilyen módszerek bizonyos mértékig gyümölcsözőek lehetnek. K AT Y N ötven év után végre megszűnt a lengyel-szovjet kapcsolatok legnagyobb fehér foltja lenni. Nem volt szenzáció, hogy a múlt pénteken Moszkva először ismerte el: a 15 ezernyi lengyel katonatiszt lemészárlásáért a sztálini NKVD (belügyi népbiztosság) a felelős, s Gorbacsov erről levéltári dokumentumokat is átadott Jaruzelskinek. Nem volt szenzáció, hiszen előre tudni lehetett, hogy ez lesz a lengyel államfő szovjetunióbeli látogatásának egyik fontos esemériye - kissé időzítetten is. Mindenesetre Varsóban megelégedéssel nyugtázták, hogy a hosszú kényszerű hallgatás után végre fény derül a teljes igazságra. 1987-ben, Gorbacsov varsói látogatása után lengyel-szovjet történészbizottság kezdett foglalkozni a katyni tragédiával. A hivatalos lengyel sajtó tavaly februárban (tehát még a Szolidaritás választási győzelme előtt) közölt bizonyítékokat arról, hogy a tömeggyilkosságért a szovjetek a felelősek. A lengyel történészek ezt követően eljuttatták saját bizonyítékaikat arra vonatkozóan, hogy a tömegmészárlást szovjet belügyi funkcionáriusok követték el 1940 nyaráig, s nem pedig a németek 1941 második felében, ahogy azt addig a hivatalos szovjet politika állította. Ősszel pedig a lengyel főállamügyészség felhívta Moszkva figyelmét: a tisztek lemészárlása népirtásnak tekinthető, így a bűncselekmény máig sem évült el. Mi is történt tehát a vörös hadsereg által internált (tartalékos) tisztekkel, akik a lengyel értelmiség elitjét képezték? Az eddig nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján, a túlélők vallomásaiból a következő kép rajzolódik ki: 1939. szeptember 17-én a szovjet hadsereg átlépte a lengyel határt, s a Hitlerrel kötött paktum titkos záradékával összhangban elfoglalta a keleti lengyel területeket: Nyugat-Ukrajnát és Nyugat-Belorussziát. Lengyelország ekkor már két hete harcolt Hitler ellen, nem csoda, hogy a harapófogóban hamar elvérzett. Egyes források szerint 250 ezer lengyel katona esett fogságba, hozzávetőleg 15 ezer tiszt, s ezen kívül több mint egymillió embert deportáltak a Szovjetunióba. Három táborban helyezték el a tiszteket: Kozelszkben, Sztarobelszkben és Osztaskovban. Az első kettőben összesen kilenc ezret, köztük tizenkét tábornokot. Kozelszkben a tartalékos tisztek között 21 professzor, 300 orvos volt, továbKQMELSMK SZTAROBELSZK O S IT AS KOV bá jogászok, mérnökök, tanárok, újságírók százai. A több mint 15 ezer emberből 1941 végén, a lengyel -szovjet kibékülés után (1941. július 21-ét követően, miután Németország megtámadta a Szovjetuniót) csak 448-an kerültek elő. De mi történt addig? Egyértelműen kiderül a dokumentumokból, hogy a három tábort már 1940 tavaszán likvidálták. Erre utalnak a túlélők visszaemlékezései mellett a megtalált naplók is. Például a kozelszki tábort az első transzport április 3-án hagyta el. A londoni lengyel emigráns kormány és Moszkva megegyezése után (1941 július) Wladyslaw Anders tábornok vezetésével megkezdődött egy lengyel hadsereg szervezése, a Szovjetunióban. De a tisztikart már nem lehetett felkutatni - az említett 448 ember kivételével. Hiába érdeklődött Molotovnál az emigráns kormány moszkvai nagykövete, s később, 1941 decemberében Sikorski kormányfő magánál Sztálinnál, mindketten kitérő választ kaptak. Másfél évvel később, 1943 áprilisában a német rádió röppentette fel a hírt, hogy a katyni erdőben (ez a terület akkor német megszállás alatt volt) lengyel tisztek tömegsírjait tárták fel. A sztálini propaganda válasza az volt, hogy a tömegmészárlást a nácik követték el 1941 nyarán. A németek maguk szerveztek egy, 12 ország képviselőiből álló vizsgálóbizottságot. Nyolc tömegsírból 4243 holttestet exhumáltak. A Lengyel Vöröskereszt szakértői csoportja is járt a helyszínen még ugyanabban az esztendőben. Miután a szovjet csapatok visszafoglalták Szmolenszk környékét, szovjet orvosszakértők is megvizsgálták a tömegsírokat. De a szovjetek oldalán harcoló lengyelek és a szövetségesek képviselőit nem hívták meg, s a Nemzetközi Vöröskereszt sem mehetett Katyn közelébe. így született 1944 januárjában az a moszkvai jelentés, amely szerint „bebizonyosodott", hogy a németek voltak a bűnösök. De a Sztálin által felállított bizottság a bizonyítékokból nem mutatott be semmit. S még egy adalék: lengyel történészek szerint 1956-ban Hruscsov állítólag felajánlotta, hogy derítsenek fényt a katyni tragédiára, amely árnyékot vet a két ország viszonyára, de Gomulka ezt visszautasította. Hozzávetőleg 11 ezer lengyel tiszt holttestét még nem találták meg. xxx Most Varsóban értékelik Gorbacsov gesztusát, de ... Lech Walesa például azt mondta, ez még nem elég, Moszkva egy szóval sem említette a kártérítést. „Jó dolog, ha a gyilkosok beismerik tettüket, de a népirtás elkövetőit meg kell büntetni, az áldozatok családtagjainak pedig anyagi kártérítést is kell kapniuk. " A kormány szóvivője kijelentette, Varsó elvárja, hogy a szovjet-lengyel kapcsolatok minden fehér foltjára adjon magyarázatot a Szovjetunió. Ilyen fehér foltok a mai napig: az 1920-as szovjet-lengyel háború; a lengyel kommunista vezetők likvidálása a harmincas években; továbbá az, miért nem volt hajlandó a Szovjetunió 1944-ben segítséget nyújtani a varsói felkelőknek. Wladislaw Cichy, az egyik túlélő a brit televíziónak nyilatkozva szintén azt hangsúlyozta, hogy Lengyelországnak anyagi kártérítést is kell követelnie. Szerinte Sztálin Katynnal vissza akart fizetni a vörös hadsereg 1920-as vereségéért, akkor a lengyelek gátolták meg a kommunizmus terjeszkedését. Sztálin ezért úgy döntött, hogy kiirtja a lengyel értelmiség színe-javát (a hazait sem kedvelte), azokat, akik tartalékos tisztekként szolgáltak. "Fény derült tehát az igazságra, de úgy tűnik, a Katyn-dossziét még nem lehet lezárni. (-nák) Archívumi felvétel 1943-ból: a nemzetközi vizsgálóbizottság tagja az egyik tömegsírnál