Új Szó, 1990. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1990-03-26 / 72. szám, hétfő

Ugye, nem ürül ki a ház? Meglehetősen furcsa, de még a vendéglős is örült annak, hogy Héger Rudolf népművelő elcsalta a fiatalokat a kocsmából, s odaszoktatta őket a művelődési házba. Sajnálja ő is, mások is, hogy a népművelő a múlt* hónapban egyszeriben elhagyta ezeket a fiatalokat. Felmondott, nem akart tovább ingázni. „Érettségi után egy évig Alsópéteren zenét és oroszt tanítottam az alapiskolában - mondta Héger Rudolf -, aztán behívtak katonának. Kiskorom óta vonzódom az irodalomhoz, a zenéhez, a tánchoz, s olyasféle munkára vágytam, amellyel talán felnyithatom mások szemét is a művészi értékekre. Titkon azt reméltem, hogy a szolgálati idő letöltése után - szükség lesz rám a szülőfalumban, Perbeten a művelődési otthonban. Hidegzuhanyként ért az elutasítás, hogy nem tudnak alkalmazni. Ellenben a jnb kulturális osztálya négy évvel ezelőtt felajánlotta, ha vannak ilyen ambícióim, vállaljam el a Madari Művelődési Ház vezetését. Hírből ismertem a falut, azt hallottam, hogy sorra költöznek el a fiatalok, ugýanis az államkasszából meglehetősen gyéren csordogált a településfejlesztésre. A népművelók gyakran váltották egymást, talán mert úgy érezték, nem bírnak mozdulni, esetleg, mert nem támogatták őket úgy, ahogy kellett volna, ki tudja. Tény, hogy amikor idejöttem, a kulturális tevékenységnek, a közművelődésnek otthont adó épületben sanyarú körülmények fogadtak: rossz volt a világítás, szakadt függönyök lógtak az ablakokon, télen a radiátorokban megfagyott a víz, beázott a tető, egy ceruza, darab papír nem volt arra, hogy hivatalos dolgokat intézzfek, lépjek valamerre. Első dolgom az volt, hogy kialakítottam a környezetet, használhatóvá tettem az épületet. Nem ment ez olyan könnyen. Tudtam, hogy olyan községben, ahol csak a vendéglő új meg az efsz irodaháza, s ezzel jóformán lezárul a kör, a költségvetés kidolgozásánál nem én állok majd a sor elején. Mégis mentem a hnbre, vittem a lajstromot, letettem az asztalra, és azt mondtam, kell írógép, íróeszközök, kell lemezjátszó. Hízelgő, volt számomra a jnb részéről felkínált lehetőség, de egyfajta kihívás is: találni sem lehetett volna még egy olyan nyaktörő vállalkozást, mint ez volt. Paradox helyzet alakult ki körülöttem. A faluban néhányan abból indultak ki, hogy megkérdezték, minek az anyagi támogatás, hiszen nincs itt semmiféle kulturális tevékenység, minek akkor áldozni rá. Én viszont, aki a faluközösségnek idegen voltam, ráadásul húszéves, csak a munkámmal fogadtathattam el magam, de nehezen tudtam volna bizonyítani a semmiből. Gondoltam egyet, elmentem a járási nemzeti bizottságra is, hetente jártam az illetékesek nyakára, s nem hiába. Mindarra, ami másutt megvolt, de erről a faluból hiányzott, időleges megoldásokat kellett találnom. Sajnáltam, hogy ezek a fiatalok nem láthatják azokat a filmeket, amelyekre városban bármikor jegyet válthatnának, mert itt nincs mozi. Csináltam hát mozit: elhoztam a saját képmagnómat, és vasárnap délutánonként leültünk a képernyő elé, néztük a filmeket. Közben addigaddig jártam a hivatalokat, amíg a színes tévé után a videót is megkaptuk. Volt már tévénk, képmagnónk. Irigylésre méltó lemeztárat sikerült kiépítenem a művelődési házban. Ezek utan rendbehoztam a könyvtárat. Fájt a szívem, látva, hogy értékes kötetek dohosodni kezdtek, mert beázott az épület. Bútorokat vásároltam, s a könyveket átköltöztettem a művelődési házba, majd szép lassan kibővítettem a könyvállományt. Egy ilyen kistelepülésen a könyvtáros negyedévenként kétezer koronát kap könyvvásárlásra. Én meg addig győzködtem az illetékeseket, hogy negyedévre hat-hétezer koronát is kaptam új könyvekre, s előfizethettem tizenöt magyarországi folyóiratra. Szereztem kétszázötven bejegyzett olvasót, azelőtt volt hetven. S idősek, fiatalok, gyerekek rendszeresen jöttek kölcsönözni. Nekem nincs főiskolai végzettségem, ámbár nem vagyok róla meggyőződve, hogy diplomával többet tudnék nyújtani. Tehát elég alacsony, tavalytól kétezerszáz korona a fizetésem, ennek ellenére perspektivikusnak tartom ezt a pályát. Az, aki szereti ezt a hivatást, szép lassan kiépíti a kapcsolatait, mindig talál magának egy újabb célt, amit el akar érni, születnek új elképzelései, amelyeket meg akar valósítani. A múlt hónapban eljöttem ugyan Madarról, de már volt egy következő tervem. Számítógépet szerettem volna vásárolni a művelődési házba, mert manapság a számítástechnika, a programozás sok fiatalt vonz. Meggyőződésem, hogy a művelődési ház akkor telik majd meg igazán, ha valóban sokrétű szórakozást és művelődési lehetőséget tudok kínálni, kinek-kinek igénye szerint. Ezt akár jótanácsként üzenhetem az utódomnak. Belátom, hogy a munkám nem lehetett volna sikeres és eredményes a közönség, az emberek ragaszkodása, támogatása nélkül, tőlük nem féltem, mert úgy gondolom, csak lélekkel kell közelítenem feléjük. Bíztam benne, ha belefogok valamibe, nem fordítanak hátat, nem hagynak cserben. Való igaz, hogy a legtöbben kényelemből leülnek a tévé elé, s ha nincs más, azzal is megelégszenek. Állítom, hogy ki lehet őket mozdítani a karosszékből. Csakhogy ehhez azt a helyiséget, ahová szórakozni, művelődni hívom őket, kényelmes otthonná kell alakítani, ahol jól érezhetik magukat, ahol nem csorog a fejükre az esővíz, nem hullámzik a lábuk alatt a "parkett, s ahol jó házigazda módjára vendégként tudom fogadni őket; ma már másképp ez nem megy. És még valami, fontos dolog nagyon. Fiatal korukban szoktatni kell az embereket a közösségre. Gyalogtúrákra vittem a fiatalokat, hogy összeszokjanak, tisztázni tudják egymással, egymás előtt, mit hogyan, miért szeretnének. A fiatalokat, különösen egy ilyen faluban, ahol éveken keresztül csak a kocsma volt a szórakozóhely, minden új dolog elbűvöli. Eljöttek az ismeretterjesztő előadásokra, persze olyan témát kellett választani, amire kíváncsiak, amiről feltételeztem, hogy szívesen hallanának. Jöttek az író-olvasó találkozókra, tetszéssel fogadták a képzőművészeti kiállításokat. Ámbár sose hagytam a véletlenre, hogy valamely rendezvényre majdcsak .eljönnek néhányan. Nem, névre szóló meghívókat postáztam, sőt elmentem az emberekhez, személyesen hívtam őket, és nem mondtak nemet. Nem ülhettem ölbe tett kézzel, várva, majdcsak jön valaki. Mentem én, hogy lássák, érdekel, amit csinálok, valóban a szívügyem. Négy év után sikerült elhelyezkednem a szülőfalumban. Most itt próbálom bizonyítani ugyanezt." így aztán Madarhoz, a Madari Művelődési Házhoz Héger Rudolfnak már csak a múltjával van köze. Ez az írás azonban azért született, hogy hitet adjon utódjának, s ne engedje vissza a fiatalokat a kocsmába. - TALLÓSI BÉLA Lapok a keleti végeken Eddig is szükség lett volna rájuk, hiszen a regionális és a helyi sajtó mindig fontos szerepet töltött be a csehszlovákiai magyarság szellemi kultúrájában. Hosszabb-rövidebb ideig az első köztársaságban időszaki kiadványok, újságok egész sora szolgálta a vidéken élőket. Természetes igények fojtódtak el, amikor az utóbbi négy évtizedben nem engedélyezték ezek megjelentetését. Az első független regionális lapok egyike a Kassai Fórum című kiadvány, szerkesztője Balassa Zoltán mérnök, helytörténész. Tőle kérdeztem: hogyan született meg a Kassai Fórum? - Szerkesztését az itteni értelmiségiek egy csoportja határozta el, még 1989 szeptemberében. Az általuk megalakított Kassai Magyarok Baráti Társaság akkor még egy szamizdat folyóirat kiadásán gondolkodott. Időközben, a forradalmi események eredményeként ez a szándék legális keretek között valósult meg. November 17-e után a Magyar Demokrata Fórum miskolci szervezete vállalta a nyomtatást. Röviddel azután meg is jelent első számunk. - Kik szerkesztik? Milyen a szerkesztőség összetétele? - Senki ne gondolkozzon valamifajta profi szerkesztőségi keretekben. Két tanár, amatőr fotóművész, pszichiáter, mérnök, egyetemista, környezetvédő dolgozik a szerkesztőségben. -A lap és a Kassai Magyarok Baráti Társasága kapcsolódik egymáshoz. Valójában a társaság lapja lenne? - Igen is, nem is. Többet szeretnénk átfogni a lapban, mint amit a KMBT végez. Vagyis: nem szeretnénk bezárkózni, mindenki számára fórumot szeretnénk teremteni ahhoz, hogy kulturális, irodalmi, nemzeti kisebbségi, helytörténeti kérdésekben véleményt mondjon. Ahogy társaságunkban sem, úgy a lapban sincsenek különösebb megkötöttségeink. A szimpatizánsokból most szerveződik a tagság, amihez remélhetőleg segítséget nyújthat a lap is. Bizonyos értelemben szélesebb horizontra figyelő, a regionális jelleget csupán a megjelenés helyhez kötöttségével vállaló, újságformájú, de eddig tartalmában folyóirat-jellegű lap a Keleti Napló. Szerkesztőként Máté László, pedagógus és író jegyzi. Amikor beszélgettünk, a második szám megjelenését várták. Azóta megjelent, s legalább olyan színvonalas, mint az első. A művészet története képregényben? ÚJZXÚ 5 1990. III. 26. A giccs szó a nagy Larousse szótárban nem szerepel, a másik francia értelmező szótár, a Robert is csak 1980-ban vette föl címszavai közé, olyan magyarázattal, mintha az Egyesült Államokból ide került és elterjedt fogalomról lenne szó. Pedig a „giccs" (pontos jelentése: „az utánzó stílusok keveréke") egyáltalán nem angol kifejezés, hanem német. II. Lajos Bajorországában keletkezett az 1870-es években, írja Dominique Fernandez a Connaissance des Arts folyóirat 413/414. számában, majd érdekes adatokat közöl II. Lajos uralkodásáról, amely egybeesik a giccs kiteljesedésének időszakával, jóllehet nem ő volt az, aki útjára indította. Nagyapja, I. Lajos München átalakítása során ilyen törekvést juttatott érvényre, mikor athéni ízlés szerint kapuzatokat és oszlopsorokat emeltetett. A Propyleák „Híres emberek galériájába" német férfiak szobrai kerültek. Ez előtt tartották a müncheniek hagyományos októberi ünnepüket, hangos tivornyázás, ökörsütés közepette, összeházasították a legnemesebb hellénizmust a legközönségesebb lakmározással: ebből keletkezett a giccs - állapítja meg a szerző. II, Miksa, II. Lajos apja Hohenschwangaut választotta vidéki rezidenciájául. Ebben a keresztes háborúk korabeli, illetve Tudorkori várakhoz hasonlítható kastélyban töltötte Lajosunk magányos ifjúságát. A termeket Schubert barátjának, Moritz von Schwindnek a freskói díszítették lovagi jelenetekkel, sárkányokkal, törpékkel, romantikus meserészletekkel. Az ifjú herceg itt fedezte fel magának Lohengrin és a hattyú legendáját, jóval Wagner előtt. Hohenschwangau jelentése: a hattyú magas földje. A lovag erről a feltételezett helyről sietett Elsa segítségére. Ez a történet sugallta Lajos anyjának, hogy a kastélyban hattyú formájú edényeket tartson. Nem volt egyetlen sótartó vagy ajtókilincs sem, amely ne ezt a tavi madarat utánozta volna. Semmi meglepő nincs tehát abban, hogy a hercegnek nem volt különösebb művészi érzéke. A bajor uralkodók között ő volt az egyetlen, akit a Müncheni Képtár műremekei hidegen hagytak - egyetlen képpel sem gyarapította a gyűjteményét. A képeken csupán a téma érdekelte, s nem a megfestés módja. Wagner műveiben sem annyira az esztétikai érték, mint inkább az a bátorság fogta meg, amivel a szerző a középkor felé fordult, A tizennyolc évesen trónra került II Lajos elhatározta, hogy kastélyokat fog építeni, majdnem mindegy, hogy hol, de olyan építményeket, melyek lehetővé teszik, hogy elmeneküljön saját korából, olyan régmúlt korok hőseinek bőrébe bújhasson, amilyeneket képzeletben alakított ki magának. Hohenschwangau fölött kezdett építkezni egy gránitsziklán: a Hattyú új szirtjét ahol minden annak a vágynak felel meg, hogy elrejtőzzék az imitációban, az utánzásban, a hamisban. Az építkezés vezetője nem építész volt, hanem Hank, a királyi opera díszlettervezője. Neuschwanstein nem is lett más, mint egy papírmasé fantázia, amelyet kőbe faragtak. Egyedül a helyszín csodálatos: fenyővel borított zord hegyoldalak, a sziklás csúcsok között mély szakadékokkal. Ahelyett, hogy a természet tisztelete uralkodna itt, kívül-belül fantasztikus exhibícióval, mesterkélten és furfangosan valósul meg minden. Középkorias a bástyákkal és tornyocskákkal megtűzdelt homlokzat, bizáncias a trónterem, melynek apszisát vidéki kaszinóba iliő mozaik díszíti, neogótikus a hálóterem, katolikus a Szent Lajos tiszteletére emelt kápolna, rusztikus-erotikus a Venus cseppkőbarlang, wagneri a festett és öntött hattyúkkal teli nagyszalon, lírai a koncertterem, mely a wartburgi Dalnokok Termét utánozza, ahol szfinxek, szirének, pávák kísérik Parsifalt a Graal felé. 'Keveredése ez mindenféle stílusnak, ízléstelenségnek. Míg Neuschwansteint az ógermán mitológia táplálta és a wagneri pátosz alakította, addig a másik két kastély a Bourbonok hatását mutatja. A király gyakran látogatott inkognitóban Franciaországba, ahol különösen a pierrefonds-i kastély rekonstrukciója nyűgözte le, melyet Violette-le-Duc végzett. A világkiállításról magával hozott egy mór stílusú pavilont, melyet a linderhofi parkban helyezett el. Maga Linderhof egy, XV. Lajos-féle stílusjáték, pazar - akkoriban szenzációsan új - villanyvilágítással és figyelemreméltó tájépítészeti megoldásokkal. A szalonokban Watteau-, Boucher- és De La Tourfestmények másolatai. Sehol egy szabad felület, melyet ne díszítene valami. Olyan barokk egyveleg ez amelyet Walt Disneynél láthatunk újra. Herrenchiemsee XIV. Lajos verseilles-i kastélyának a mása, kisebb méretben ugyan, de még az eredetit is túlszárnyaló pompával. A liliomos ornamentika mindent elborít, mintha az uralkodó képtelen volna saját szimbólumot kitalálni. Ma már nem kell királynak születni ahhoz, hogy emésztetlenül keverjük a különböző stílusokat - állapítja meg a Connaissance des Arts. A képesalbumok sokasága, a fényképezés és főleg a tömegturizmus a nagyközönség számára is hozzáférhetővé teszi mindazt, ami régen csak kevesek kiváltsága volt. Az a forradalom, amely a műalkotások és a befogadók közötti kapcsolatban napjainkban zajlik, látszólag modernné teszi ezen múlt század végi kastélyok építtetőjének a tevékenységét. A Neuschwansteinba zarándokló látogatók a stílusok eme szupermarketjében aranynak vesznek mindent, ami fénylik. Ujjonganak, hogy egy helyen találhatják meg a bizáncit, a gótikust, a rokokót, Trisztánt és Vénuszt, a pogány jelképeket és a keresztény szimbólumokat - a kultúra egész tartalomjegyzékét. II. Lajos talán nem is volt annyira őrült, ahogy ezt a közfelfogás tartja - sokkal inkább egy ördögi iróniával megáldott ember, aki előre tudott gúnyolódni a turisták özönén, akik idejönnek csak azért, hogy ámuldozzanak, miközben képtelének megkülönböztetni a hamisat az eredetitől. Az egyik dolog, mely II. Lajos korából tovább, élt, az opera mai divatja, ahol minden mesterkélt, minden egyszerűsített és ugyanakkor az érzelmek miatt felnagyított: a másikat a rajzfilmek és a képregények népszerűségében - látja a cikk szerzője. A művészet története képregényben - vajon ez a gondolat igazolhatja-e II. Lajost, akinek kastélyaiból ma Bajorország legfőbb idegenforgalmi bevételei származnak? Valóra vált hát a Wagnerhez írott levél jóslata: „Amikor mi ketten már régóta nem leszünk, müvünk akkor is elbűvöli majd a jövő századokat, és lelkesedéssel izzítja fel a szíveket"? Szerintem,/Tiár csak az ilyen és ehhez hasonló megválaszolatlan kérdések felvetéséért is érdemes időnként - visszavisszatérő, örökzöld témaként - beszélgetni a giccsről, és elgondolkozni a rajzfilmek, a képregények, az idegenforgalmi látványosságok esztétikai értékén, most a tömegkultúra korában sokkal inkább, mint bármikor. LÁZÁR EDIT - Ugy tudom, kifejezett szándékuk a nemzeti kisebbségi sajtó Pozsonyba koncentrált monopóliumának"megtörése. Ez egyik szándékunk, hiszen tarthatatlannak látjuk, hogy a hosszú sávban élő magyar nemzeti kisebbség szellemi életének fórumai Pozsonyra korlátozódnak. Amikor 1969-ben Kassán megalapították a Thália Színpadot, kis híján létrejött egy folyóirat is. Sajnos, az ismert „normalizáció" miatt, ebből nem lett valóság. Húsz év múltán nem kisebb elszántsággal láttunk munkához. Gál Sándor szüntelen ösztönzésére, persze, eléggé lassú folyamatban született a Keleti Napló. - Milyen orientációjú az egyelőre havonta megjelenő lap? -Szeretnénk elvontabb, az írói megközelítésekre is lehetőséget adó, nívós publicisztikát és időtálló alkotásokat közölni. Napi aktualitások helyett lényegi sorskérdéseinkkel akarunk foglalkozni. - Elegendő szellemi potenciál szolgálja a Keleti Naplót? , - Úgy alakult a helyzet, hogy a januári számunk februárban jelent meg, ami nem a munkatársak hiányát jelzi. Nyomdai gondjaink vannak elsősorban, amit nem kis mértékben befolyásol a pénzhiány. Elegendő az az anyag, amit a KeletSzlovákiában élő írók, költők, újságírók és pedagógusok képesek produkálni. Egyelőre helyszűkével küzdünk, és nem az írások hiányával. - Hogyan terjesztik? - A Csemadok járási bizottságai, helyi szervezetei, valamint diákok, papok és még a buszsofőrök segítségét is igénybe vesszük. - Biztosított a Keleti Napló folyamatos megjelenése? -Mindent elkövetünk, hogy megjelenhessen. Ez persze, elsősorban pénzkérdés. Fordultunk a Charta 77 alapítványhoz is, de onnan csak független szervezeteket, mozgalmakat támogatnak. Mi nem vagyunk párt, csak egy szerkesztőség, ezért nem kaphattunk semmit. Meglepő volt, hogy a Soros György, magyar származású amerikai üzletember által támogatott alapítványtól kapott levélben azt írták, forduljunk a Magyar Köztársaság Soros-alapítványához. Úgy látszik, <ez is a nemzeti kisebbségek ellentmondásos helyzetéhez tartozik. Egy ideig kénytelenek vagyunk úgy berendezkedni, hogy a magunk erejére támaszkodunk. - Mi várható el a laptól? - Szeretnénk Fábry Zoltán szellemének megfelelni, az ö hagyatékát felvállalni. A lap neve közvetve a régi polgári napilap, a Kassai Napló nevének második tagját vette át, ami azt is jelzi, hogy az itteni sajtó hagyományát szintén felvállaljuk. Reméljük, igényességben is elérjük azt a szintet, elvégre itt a múltban olyan nevek fémjelezték a lapokat mint Máray Sándor, Ignotus, Gábor Andor, Fábry Zoltán és mások. Rég várt pillanatok megvalósulásának tanúi lehetünk. Az eltökéltségnél, sajnos a pénzhiány a nagyobb. Amikor a független demokrata mozgalmak fokozatosan lapokat alapítanak, továbbra is nemzeti kisebbségi szellemi életünk fővároscentrikusságát látszanak erősíteni.' Pedig az már ma is nyilvánvaló, hogy zavartalanul működő, minden elemében kiegyensúlyozott szerkesztőséget szakavatott szerkesztők és újságírók híján, Pozsonyban már alig lehet létrehozni. Ezzel szemben vidéken jól láthatóan elevenek, működőképesek azok a szellemi centrumok - Komárom, Kassa -, amelyek „csak" pénzhiány miatt nem tudják igazán kedvük szerint alakítani vadonatúj lapjaikat... DUSZA ISTVÁN VÉGET ERT A DZSESSZFESZTIVÁL Szombaton este véget ért Karlovy Varyban a 7. csehszlovákiai dzsesszfesztivál, amelyen 13 csehszlovákiai, dániai, finnországi, francia, holland, magyar, németországi, svéd, svájci és angol amatőregyüttes mérte össze erejét. A zsűri az első díjat a hollandiai Mike Del Ferro Quartetnek ítélte oda, a második díjat egy angol, a harmadikat pedig egy dániai együttesnek. A legjobb szólista díjat a Nagy-Britannia-i Phil Bancroft és a holland Stefan Lievester kapta. A fesztivál keretében számos neves hazai és külföldi művész is hangversenyt adott. (ČSTK) i A giccsről