Új Szó, 1990. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1990-03-14 / 62. szám, szerda

Beke Sándor, az „esőcsináló" Vannak színpadi történések, amikor az ítésznek csak az előadásra kötelező koncentrálni, viszont vannak olýan színházi események is, amelyeknek széles udvaruk van. Éppen ezért lenne vétkes közöny figyelmen kívül hagyni olyan tényeket, melyek a Magyar Területi Színház háza táján, a Komáromban és Kassán történteket minősítik. Nemcsak az új társadalmi klímában, de már azt megelőzően is, a gondolkodni akaró néző számára az igazi színházi események többnyire Kassán játszódtak le. A legutóbbi kétkét bemutatót egymás mellett látva is megállapítható: míg Komáromban a Szórakoztatni! jelszóval a dolgok könnyebbik végét ragadták meg (Szép Ernő: Vőlegény; Colin Higgins: Maude és Harold), addig Kassán saját múltjával és jelenével késztetik szembenézésre a nézőtéren ülőt (Illyés Gyula: A lélekbúvár; Richard Nash: Az esőcsináló). Beke Sándor majdnem tizenöt esztendő után rendezett ismét a Thália Színpadon, amelynek alapítását az ő csapatában megszülető teremtő nyugtalanságnak köszönhetjük. Olyan lett ez a visszatérés, amelynek modellje a most bemutatott Righard Nashdarab egyik rétegét is képezi. Az esőcsináló története egy mondatba is sűríthető: egy aszály sújtotta vidék egyetlen családjának kötelékei között vergődő vénlány és egy szélhámos története. Csakhát az egész játék nem az aszályról, nem a lány elcsábításáról, de mégcsak nem is az Esőcsináló ügyeskedéséről szól. Ebben a színműben Richard Nash a lelkek elsivatagosodását tekinti alaphelyzetnek, minden történetformáló írói megoldás ennek az állapotnak a kihangsúlyozását fokozza. Az „esőt" a lélek kívánja; az egymás közelségének szárító hatása érezhető a család kapcsolatrendszerében. Az anya nélkül nevelkedő gyerekek, és két fiának az anya pótlására képtelen, valamint Lizie-t, az öregedő lányt a nőszerepre megtanítani természetszerűleg alkalmatlan apa drámáján kívül, Beke gondosan ügyelt arra, hogy legalább ilyen szinten jelenjen meg a játékban Starbuck, a vándorló szélhámos is. Beke nem a szegénység veszélyes közelségét érző család drámájára figyelt. Az igazi aszály az ő értelmezésében is a lelkek kiszáradását okozza. Rendezésével mondja ki, hogy a létfenntartáséit vívott szüntelen küzdelem, az önmagunkról való lemondás azt is jelenti, hogy elfeledkezünk másokról, a velünk együtt élőkről, míg aztán észrevétlenül kivesznek lelkünkből a tápláló nedvek. A végső kiszáradás, a megkeseredés, az egymás ellen fordulás előtti utolsó pillanatban téved a Curry-család farmjára Starbuck, az esőcsináló. A Boráros Imre megformálta figura lefegyverző magabiztossága mögött olykor egy-egy leírhatatlan, valójában elemezhetetlen mértékben és helyeken, meg-megvillan a figura tragikus bizonytalansága. Boráros Imre Esőcsinálójának öngyógyító ereje (de nemcsak az) a szélhámosság. Minduntalan bizonygatja magának, hogy ő igenis ér valamit, s eközben téved egy olyan farmra, ahol valójában nálánál sokkalta gátlásosabb embereket talál. Kivételt csupán a még kamasz Jim képez, aki felnőtté érésének nagy pillanatait azokban a napokban éli át, amikor a farmjukra téved Starbuck. Boráros a szó minden értelmében lefegyverző a színpadon. Alakítása a hős „arcátlanságát" egyszerre mutatja ezen álarc alatti férfiével, aki csak Richard Nash színműve a Thália Színpadon abban- különbözik a Curry család tagjaitól, hogy képes az öngyógyításra. Persze, az is hiteles a játékában, ahogyan Starbuck Lizie lelkére esőt hozó mesterkedésében érzékeltetni képes a figurának az érzelmi gazdagságát is. Partnereként a Lizie-t játszó Petrécs Anna inkább a szerep meghatározottságait erősítette fel, ami ebben az esetben nagymértékben segítette Boráros (a hősre gondolva) önveszélyességet mutató játékát. Petrécs igazából nem két Lizie-t játszott el. Inkább kibontotta a Starbuck érkezése előtti Lizie figuráját. Ez a lány valójában így válhatott, a neki szánt családmentő vénlány helyett, egy önmagát mentő, lélekben gyönyörű nővé. Petrécs ezt kiválóan formálta meg. Petrécs Anni (Lizie) és Boráros Imre (Starbuck) (Bodnár Gábor felvétele) Beke rendezéseinek sajátossága, hogy semmit sem akar a színész kénye-kedvének kitenni. Talán ezért is van néha úgy, hogy budapesti rendezései (szemben az itteniekkel) az ottani „mesterszínészek" anarchiájába fulladnak. Kassán ezzel szemben (a múltban is) mindig a csapatra szabja rendezői elképzeléseit. Azt is mondhatnám, hogy egy igazi „színészcsináló" rendezővel állunk szemben, olyannal, akinek saját együttesre, saját színházra van szüksége. így, amikor Lengyel Ferenc Apájáról írok, nem tudom magamban tartani a véleményemet. Lengyel egyike azoknak a színészeknek, akik mély alázattal viseltetnek a rendező elképzelése iránt, ha abban akárcsak megsejtik a tiszta gondolatot. Játéka most is pontos, mértékletességével a családja fenn- és összetartását a magányos férfilét csúcsteljesítményének tekintő apát jeleníti meg. Úgy szolgálja a rendező igazgatta csapatot, hogy közben drámát érzékeltet, hallgatásaiban is feszült önvád érződik. Beke és Pólós Árpád közös munkáját dicséri Noah alakja. Pólós valójában a színműn belül egy kisebb kamaradrámát játszik el a Starbuck-kal való szembeszegülések közben. Ez az alakítás is jelzi, hogy Beke színészei számára mindig megépíti az elrugaszkodáshoz szükséges biztos ta lajt. Dudás Péter File-je ugyanolyan lelki szárazsággal küzd mint a többiek. Neki is Starbuck-ra van szüksége ahhoz, hogy „kigyógyuljon" életéből. Dudás első síkban a pisztolyába kapaszkodó segédseriffet játssza. Sikerül azonban azt is elhitetni a nézővel, hogy ez az ember valójában a döntésektől irtózik, és nem Lizie szerelmétől. Érsek György Sheriff-je megfelelt annak a szándéknak, amely a törvény embereinek effajta nyugodtságát hangsúlyozza a színpadon. Fabó Tibor kamaszságának végén járó Jimje igazi tükör, katalizátor, szemünkbe röhögő vagány, akinek még nem volt ideje elromlani. Számára a legjobb pillanatban érkezett Starbuck, akinek nyomban szövetségese, titkos szurkolója lett. Fabó ebben a figurában képes volt arra, hogy hetykeségével, vagányságával jelezze: itt az új nemzedék, amely már kitör a konvenciók korlátai közül. Szerintük az Apa már csak mellébeszél; Noah, a nagyobbik fivér pedig irigy és gyáva hím marad. Játékában megmutatta az örök fiatalságot, amelynek küldetése a mindenkori megváltás. Amikor Hajnal Mihály díszleteinek ügyesen prakticista megoldásaira gondolok, önkéntelenül eszembe jut az egyes átrendezések alatt felhangzó zene. Valószínűleg a rendező válogatta össze a zenei betéteket, amelyeknek két hibájuk van. Nagyon konkrét módon keltenek asszociációkat jól ismert, klasszikusnak számító western-filmekről, s ugyanakkor nem egységesek, sem a játék stílusával, sem az előadás drámai állapotaival. Ugyanebben a megoldásban van a gyökere annak is, hogy Starbuck amolyan klasszikus western-hősként, fekete ruhában jelenik meg a Curry-ház ajtajában. Beke Sándor, mint színházcsináló „esőcsináló" jelent meg (nem is annyira váratlanul) közöttünk. Szerencséje volt, mint ahogy Lizienek is a darabban, hogy az aszály még nem pusztította el (ez elsősorban Rencz Antal érdeme) a Thália Színpad családjának lelkét. így aztán már csak az a kérdés: marad-e, vagy ugyanúgy el akar futni a segédsheriff elől, mint Starbuck? DUSZA ISTVÁN Legyen az évszázad utolsó évtizede a környezetvédelemé Az emberek már a nyolcvanas években felismerték, hogy áldatlan tevékenységükkel károsítják a kör„nyezetet és ezzel saját létüket is veszélyeztetik. Az évszázad utolsó évtizedét tehát arra kell felhasználni, hogy elejét vegyük a bolygónkra leselkedő ökológiai katasztrófának. Mint ismeretes, a környezetrombolásnak számtalan „módja" van. A tartályhajók balesetén, az atomeröművi és egyéb katasztrófákon kívül hatalmas pusztítást okozhat a forró égövi őserdők felégetése, az élősövények elpusztítása, valamint a környezetet nem kímélő gépkocsik üzemeltetése, a rossz minőségű barnaszén felhasználása, a veszélyes hulladék felelőtlen módon történő megsemmisítése... A következmény: a korábban természeti katasztrófának tekintett hatalmas szárazságok, terméketlenség, erős szélviharok. Minden idők legsúlyosabb tengeri katasztrófájaként tartják számon egy iráni tartályhajónak a portugál partvidék közelében elszenvedett balesetét, amelynek során mintegy 70 ezer tonna kőolaj ömlött ki. A képen: így néz ki egy „olajfürdőt kapott" tengeri teknőc. (Foto: ČSTK - Lehtikuva) FELHÍVÁS Az 1989/90-es tanév második felét megváltozott társadalmi körülmények között kezdtük. Az iskolák tantestületei értékelték eddigi tevékenységüket, az oktatónevelő munkában elért eredményeiket, s számba vették mindazokat a deformációkat, melyek az elmúlt negyven év alatt az iskolákat érintették. E tényekből kiindulva az alábbi felhívással fordulunk a szülőkhöz: - a város területén működő iskolák függetlenítik magukat a politikai pártoktól, a tömegszervezetek befolyásától és minden külső behatástól, mely az iskolák belső életét, oktatónevelői munkáját befolyásolhatná. - minden, ami az iskolákban történik a tanulókért van, s a ráhatást a pedagógusokon kívül a szülők gyakorolják. - elhatároljuk magunkat minden nacionalista követeléstől és megnyilvánulástól. Célunk, hogy a családi és iskolai nevelés a lehető leghatékonyabban formálja a tanulók személyiségét, ezen belül jellemét, akarati tulajdonságait és lelki tisztaságát. - közös célunk, hogy tanulóink tiszteljék szüleiket, tanítóikat, társaikat, a felnőtteket általában tekintet nélkül a nemzetiségi hovatartozásra. Ne azt keressük, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt bennünket! A bocsánatkérés még nem elégtétel Az elmúlt közel félévszázados időszakban egyetlen értelmiségi csoportot sem tépáztak meg úgy az idők viharai, mint tanítóságunkat. Emlékezzünk a háború utáni évekre, amikora nép napszámosainak színe-javát a Duna túlsó oldalára telepítették. Akik itt maradtak és vállalták a szolgálatot, a párt boszorkányüldöző politikájának estek áldozatául az ötvenes években. A helyükbe verbuválódott munkáskáder tanítóknak csupán kis hányaduk maradt meg becsülettel a helyén, mert az alacsony fizetés és az emberfeletti munka nem állt egyenes arányban egymással. Gondolok itt arra, hogy a tanítás mellett be kellett kapcsolódniuk a szövetkezetek alakításába, politikai agitációba, tojásgyűjtésbe stb. Ezt az időszakot mind a mai napig nem „heverte ki" a tanítóság tekintélye. Ami még szomorúbb, hogy szerény anyagi megbecsülésük következtében még napjainkban is elmaradnak más rétegek életszínvonala mögött. Az évtizedek folyamán a tanítóság létszáma fokozatosan feltöltődött ugyan a pedagógiai gimnáziumok, a pozsonyi és nyitrai főiskolák jóvoltából, de az ezekbe az intézményekbe felvett hallgatók olyan politikai szűrön mentek át, hogy a minőség csak nagyon lassan javult. A pedagógusok zöme a hátrányos megkülönböztetést a saját bőrén tapasztalta, de csak elvétve elégedetlenkedett, mert azokra, akik lázadni mertek, rövidesen lesújtott a hatalom. Közülük többen lettek földönfutóvá, vagy mellózöttek, kirekesztették őket a közéletből, több évtizeden át családtagjaikat is üldözték. Annak idején hamis vádak alapján befeketítették őket, és most, amikor kérik a vádak visszavonását, a káderanyagokból hiányzanak a vádiratok és a feketelisták... A volt hatalmasok és a még meglévők, úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Az oktatási miniszter utasítására napjainkban a járási oktatási osztályok mellett országszerte rehabilitációs bizottságok alakultak. A bizottságok elnökei és tagjai várják azoknak a pedagógusoknak a jelentkezését, akiket a pártszervek vagy a munkáltatók politikai okokra hivatkozva, bírósági döntés nélkül, hamis vádak alapján a munkahelyükről elbocsátottak, vagy vezető beosztásból leváltottak. Rehabilitációs kérelmükkel jelentkezzenek azon jnb oktatási osztályán, ahonnan a sérelmezett indézkedés érte óke. A bizottságok minden egyes esetet kötelesek jóindulatúan megtárgyalni, majd javaslatot tenni a munkaügyi és erkölcsi jóvátétel módozatára. Szeretnénk remélni, hogy a társadalom részéről többre is számíthatnak, mint puszta bocsánatkérésre. NÉMETH ODON tanító - erkölcsi nevelésünk az egyetemes etikai értékekre épül: „Tedd és ne tedd az embertársaidnak, amit magadnak kívánnál és nem kívánnál!" Az etikai értékekhez kötődjék az egyéni és a közösségi viselkedés, az anyanyelv, valamint a magyar iskolák esetében a szlovák nyelv használatának kultúrája. - fontos szerepet kapjon az érzelmi nevelés, s ezen keresztül a kötődés a családhoz, barátokhoz, ismerősökhöz, a szülőföldhöz, a hazához, annak népéhez és minden emberi értékhez. - A társadalomban érvényesülő demokrácia, így az iskolai is, nagyfokú fegyelmet, türelmet és megértést kíván. Nemes törekvéseink megvalósításához, amelyek alapján mi, párkányi szlovák és magyar pedagógusok példaként szeretnénk szolgálni, e vegyes lakosságú terület minden becsületes polgárának egyetértését és támogatását kérjük. A párkányi szlovák és magyar alapiskola, a gimnázium, a papíripari szaktanintézet, a kisegítő iskola, a gyermekotthon, a művészeti alapiskola és az óvodák pedagógusai Válságban a véradás? Napjainkban, amikor oly sokat emlegetik egészségügyünk áldatlan állapotát, elgondolkoztató, hogy csökken az érdeklődés a térítésmentes véradás iránt. Ezt bizonyítja a Lovosicében legutóbb megrendezett véradás is. Kilencven meghívót küldtek szét a véradóknak, s míg régebben ennyi meghívott közül mintegy ötvenen jelentek meg, ezúttal mindössze húszan jöttek el. Valószínű, hogy nem véletlen megingásról van szó. Hiszen már az előző véradáskor sem érték el a várt eredményt. Magyarázatot persze lehetne keresni. Például abban, hogy az emberek félnek az AIDS-től. Ám a betegségről már évek óta tudnak, s a véradók száma csupán az utóbbi időben csappant meg. Vagy a náthaláz terjedése volna az oka a sikertelenségnek? Ez sem valószínű, hiszen ez az esztendő hasonló időszakában máskor is terjed. Mi tehát a magyarázat? Valóban válságban van a térítésmentes véradás? PROCHÁZKA VILMOS Lovosice ÚJ SZÚ 4 1990. III. 13.