Új Szó, 1990. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1990-03-08 / 57. szám, csütörtök

Magánvállalkozás Á Dunaszerdahelyi járás 107 magánvállalkozója és több mint 200 érdeklődő február derekán ta­lálkozott először. Az eszmecserét a Pódafán élő LADISLAV DOH­ŇANSKÝ szervezte meg: - Úgy éreztem, át kell adnom ta­pasztalataimat, melyeket az elmúlt évek során magánvállalkozóként szereztem. Abban az időszakban, amikor a törvények elsősorban az ilyen megélhetési forma megnehezí­tését célozták. A némi könnyítést hozó 1988-as kormányrendelet re­mélhetőleg már csak néhány hétig lesz érvényben, s ideje felkészülni az új törvény megjelenését követő időszakra. Ezt szolgálta a februári összejövetel, amelyen megalakítot­tuk a Szlovákiai Magánvállalkozók Egyesületének járási szervezetét. • A kollégák, bízva tapasztala­taiban, egy éves időtartamra meg­választották a szervezet elnöké­nek. (Alelnök Bőhm Péter mérnök, újdonsült magánvállalkozó, vezető­ségi tag Németh László állatorvos.) A járási szervezet feladatait mi­ként látják? - A belépési díj befizetésére kö­zel ezer utalványt osztottunk szét, de a találkozóra az érdeklődők alig harmada jött el. Sokan talán azért léptek vissza, mert sajnálták a pénzt. Aki az ilyen és hasonló eseményekről elmarad, az magán­vállalkozóként nehezen boldogul. Az érvényesüléshez széles körű tájéko­zottság nélkül a szakmai hozzáértés kevés. • A járási szervezet hogyan akarja segíteni a magánvállalko­zást? - Megnyitjuk járási irodánkat. Egyetlen fizetett tisztségviselővel - jogásszal -, hogy a problematikus dolgokban konkrét segítséget nyújt­hassunk. » • Például? -A lélektani segítséget sem ha­nyagoljuk el. Figyelmeztetjük a kez­dőket, hogy bár a magánvállalkozás jövedelmező, a közhiedelemtől elté­rően mégsem jelent könnyű meg­gazdagodást. A magánvállalkozó­nak egyszemélyben jó szakem­bernek, kiváló szervezőnek, tájéko­zottnak és előrelátó egyénnek kell lennie. Vagy megállja helyét a ver­senyben, vagy tönkremegy. Szeret­nénk elérni, hogy a magánvállalko­zást semmiféle bürokratikus előírás se korlátozza. A tevékenységet ne kelljen engedélyeztetni, hanem csak bejegyeztetni. Az alkalmasságot a versenyképesség döntse el. A döntőbíró ne a nemzeti bizottság tisztviselője legyen, hanem magán­vállalkozó munkáját igénylő vagy mellőző lakosság. Az új törvény élet­be lépése után pedig valószínűleg olyan magánvállalkozások iránt is megsokszorozódik az érdeklődés, amelyek megindításához az egyén­nek tőkére lesz szüksége. Idővel az anyagi jellegű problémák megoldá­sában is szeretnénk segíteni. EGRI FERENC „Nem én tehetek róla" Az Uj Szó március 3-i számá­ban jelent meg Agócs Béla nyílt levele. Az érintett - Vojtech Zúzák - szerkesztőségünknek átadott válaszlevelében kinyilvánította, hogy az Agócs Béla levelében foglaltakkal nem kíván vitatkozni. Ami a szerkesztőségi megjegyzé­sünket illeti, ahhoz az alábbi lé­l«BI nyeges észrevételeket kívánja hozzáfűzni. 1. Abban a helyzetben, amely 1989. november 17-e után alakult ki, a Galántai járás pedagógusainak fó­rumán lefolytatott számos vita után úgy nyilatkoztam, hogy tekintettel az új helyzetre, nem ellenzem megbí­zatásomból történő visszahívá­somat. 2. A járási nemzeti bizottság volt elnökét (ezt a funkciót 1990. febuár 28-ig töltötte be) többször is felkér­tem, hogy találkozzon a pedagógus­fórum képviselőivel és a helyzet megkönnyítése céljából állapodjon meg visszahívásomról az iskolaügyi szakosztály vezetőjének tisztségé­ből. Sürgetéseim és ígérete ellenére a kérdést nem oldotta meg. Egyéb­ként küldött valamilyen levelet mind­két polgári fórum címére. Légi rekord A Blackbird SR-71 amerikai fel­derítő repülőgép a héten rekordidő, 1 óra 4 perc alatt repült át az Egye­sült Államok keleti partvidékéről a nyugatira. Mi több, a Los Angeles­Washington útvonalon 3800 kilo­méteres sebességet ért el óránként. Ezzel bebizonyította, hogy korunk leggyorsabb repülőgépe. Ennek el­lenére a rekordrepülés a Blackbird „hattyúdalának" tekinthető. Ismere­tes, a hatvanas évek elejétől gyárt­ják, az amerikai katonai költségve­tésben eszközölt megszorításoknak köszönhetően azonban a közeljövő­ben kiselejtezés vár rá. (ČSTK) 3. Nem az én hibám, hogy a jnb plénuma nem sorolta be tanácsko­zásainak programjába a szakosz­tályvezetői tisztségek személyzeti kérdéseinek megoldását. Végsőso­ron mind ez idáig nem következett be a jnb tanácsának felújítása és nem választották meg az új funkcio­náriusokat sem. 4. Tekintettel arra, hogy rám néz­ve a helyzet tarthatatlanná vált, az 1-3. pontokban foglaltak tényének ellenére 1990. február 28-án írásbeli kérelmet nyújtottam be, hogy ment­senek föl szakosztályvezetői tisztsé­gemből. Attól a naptól kezdve ezt a funkciót nem is töltöm be. 5. Ezt a kérvényemet még Agócs úr ún. éhségsztrájkja előtt nyújtot­tam be, aki személyesen meggyő­ződhetett erről 1990. március elsejé­nek délelőttjén a jnb titkáránál, szá­mos tanú jelenlétében. Ezért nem lehet igaz az, hogy tisztségemről az éhségsztrájk miatt mondtam le. Minden nő szép! „Minden nő szép" elnevezésű hétvégi találkozónkra hívjuk a gyengébb nem azon képviselőit, akik legalább egy napot tudnak szánni önmagukra és nőiessé­gükre. A kozmetika, a divat, a kondíciós torna, valamint a he­lyes táplálkozás szakemberei vár­ják az érdeklődőket március 10-én, szombaton a Karpatská ut­ca 2 számú ifjúsági szabadidő­központban. A belépőjegy, amely az ebédet is tartalmazza, 100 ko­rona. Jelentkezni lehet a 433-03, valamint a 432-67-es telefonszá­mon. (ČSTK) Sumér sör Csaknem 4 ezer éves recept alapján főzik a sört egy San Francis­co-i sörgyárban. Az Anchor Brewing Co társaság évekkel ezelőtt érdeklő­dést tanúsított Solomon Katznek, a Pennsylvániai Egyetem p.rofesz­szorának kutatásai iránt, aki 1964­ben megfejtette a sumérok sörfőzési titkát: az italt kenyérből készítették - mert nerp ismerték a komlót - s datolyával édesítették. A több­ezer éves agyagtáblából megtud­hatjuk: a sumérek a sör szónak 55 szinonimáját ismerték. Kétszázötven millió Az Amerikai Egyesült Államok la­kosságának száma kedden elérte a 250 milliót - jelezte a népszámlá­lási hivatal. Kiszámították azt is, hogy a lakosság száma 14 másod­percenként eggyel növekszik. Az adat abból a tényből következik, hogy átlagosan minden nyolc má­sodpercben születik egy gyermek, minden 35 másodpercben érkezik egy bevándorló, minden 14 másod­percben meghal egy ember, s min­den harmadik percben egy ember elmegy az Amerikai Egyesült Álla­mokból. Az USA a világon a negye­dik legnépesebb ország Kína, India ós a Szovjetunió után. A népszámlá­lási hivatal előrejelzése szerint la­kosságának száma 30 év múlva elérheti a 300 milliót. Tokió - csökken Japán fővárosa lakosainak száma a múlt év végén 11 millió 916 ezer volt. A tokiói városháza jelentése szerint nyolc év óta először csökkent a világváros lakosságának a száma - 13 ezerrel. Ennek fő oka a külföldi­ek nagyobb arányú távozása és a csökkenő születési arányszám. Tokiónak, a világ egyik legnagyobb városának lakossága 1984 és 1988 között évente átlagban 60 ezerrel nőtt. Mikor jelennek meg a közlekedési szabályok? Január elsejével új közúti forgalmi szabályok léptek érvénybe. Sokan - főleg azok, akik korábban szerez­ték meg a hajtási jogosítványt - azt kérdezik, hogyan ismerkedjenek meg azokkal, ha még nem jelentek meg nyomtatásban. Amint megtud­tuk, a Cseh Köztársaságban a Naše vojsko, a Szlovák Köztársaságban A gyermek neve K. I.: Több mint egy évvel ezelőtt költözködtem el a férjemtől a gyer­mekünkkel együtt a jelenlegi élettár-' samhoz. Eddig még nem váltunk el. Most ismét várandós vagyok (négy hónapja). Mi lesz a gyermek veze­tékneve? Hol kezdjem esetleg intéz­ni, hogy a gyermek az élettársam vezetéknevét viselhesse? Elsősorban azt ajánlanánk, for­duljon mielőbb ahhoz a járásbíró­sághoz, melynek körzetében a férjé­vel a legutolsó közös állandó beje­lentett lakhelye volt, és kérje a há­zasságuk megszüntetését. A bíró­ság a válóperben dönt majd az első gyermeke elhelyezéséről, valamint a tartásdíj összegéről is. A második gyermeke akkor visel­heti az élettársa vezetéknevét, ha a megszületéséig jogerőre emelke­dik a válóperes ítélet és ön házassá­got köt jelenlegi élettársával. A Csa­ládjogi Törvény szerint ugyanis az anya férjét kell a gyermek apjának tekinteni, ha a gyermek a házasság fennállása alatt született vagy a há­zasság megszűnésétől számított 300 napon belül. Ha azonban a nő korábbi házasságának megszűnése után újból házasságot kötött, a gyer­mek apjának a későbbi férjet kell tekinteni még akkor is, ha a gyermek a korábbi házasság megszűnésétől számított 300 napon belül született meg (lásd a Családjogi Törvény 51. paragrafusa (1) és (2) bekezdéseit). Másként fogalmazva, a gyermeke apjának elsősorban a jelenlegi férjét tekintik majd (és az ő vezetéknevét viseli majd a gyermek is), ha a gyer­mek a házasság fennállása alatt vagy a házasság megszűnésétől számított 300 napon belül születik meg. Az élettársát a jog csak akkor tekintené a gyermek apjának, ha még a gyermek megszületése előtt házasságot kötnének. Ez viszont valószínűleg inkább csak elméleti lehetőség, hiszen rendszerint a há­zasságkötés intézése sem megy egyik napról a másikra (a 22/1977. Tt. sz. rendelet 48. paragrafusa (5) bekezdése burkoltan bár, de három­hónapos várakozási időt ír elő a há­zasodni szándékozóknak, s ezt a határidőt csak fontos indokokból lehet lerövidíteni vagy elengedni). A Családjogi Törvény 52. parag­rafusa szerint az apaság meghatá­rozható a szülők egybehangzó kije­lentésével is. Az ilyen kijelentésnek azonban mindaddig nincs jogi jelen­tősége, amíg fennáll az előbb emlí­tett apasági vélelem, vagyis amíg a jelenlegi férjét kell a gyermek apjá­nak tekinteni. A gyermek megszüle­tése után azonban pert indíthat a já­rásbíróságon (ugyanezt megteheti a férje is), és megdöntheti a Család­jogi Törvény 51. paragrafusa (1) be­kezdésében említett apasági vélel­met, bizonyíthatja, hogy nem a férje a gyermek apja. Miután a bíróság jogerős ítélet­ben megállapította, hogy nem a je­lenlegi férje a gyermek apja, nem lesz már akadálya annak, hogy az apaságot a bíróság vagy a nemzeti bizottság előtt tett egybehangzó ki­jelentésükkel határozzák meg, illet­ve annak sem, hogy a gyermek az élettársának vezetéknevét viselje. (m-n.) pedig az Alfa Kiadóvállalat jelenteti meg. Előreláthatólag az első félév végén kerül ki a nyomdából. Duba Gyulának, a Madách Könyvkiadó fő­szerkesztő-helyettesének tájékozta­tása szerint, ők is mérlegelik az új forgalmi szabályzat magyar nyelven való megjelentetését. Egyébként több napilap és folyóirat folytatások­ban közölte a szabályzatot. A múlt év utolsó negyedében a Vasárnapi Új Szóban is közöltük a szabályzat fontosabb részeit. Amint a Szlovák Köztársaság Belügy- és Környezetvédelmi Mi­nisztériumában megtudtuk, magyar nyelvű vizsgalapok eddig nem jelen­tek meg. A vizsgabiztosok szóbeli­leg vizsgáztatnak. -nj­És mi lesz a katonákkal? A szovjet televízió hétfő este a Vremja című műsor keretében egy hosszabb riportot közölt a Csehszlo­vákiából hazatérő szovjet egységek sorsáról. Mint a tudósításból kide­rült, a gorkiji katonai városkában találnak otthont a hazatérő egysé­gek tisztjei, altisztjei és katonái. A laktanyai elhelyezés megfelelő, ám a tisztek családtagjai nem cse­kély nehézségek elé néznek. Nincs elegendő és megfelelő lakás, s így egyelőre közös szállás áll a hazaté­rő tiszti családok rendelkezésére. Nem csekély gondot okoz a gyerme­kek óvodai, illetve iskolai elhelyezé­se is. (MH) ÚJ SZŐ IndM 4S011 Kiadja a Pravda Kiadóvállalat. Megbízott főszerkesztő: Szilvássy József. Megbízott főszerkesztő-helyettesek: Pákozdi Gertrúd és Zsilka László. Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Martanovičova 25., 8. emelet. Telefon: központ 210/9, főszerkesztő: 532-20 és 210/4456, főszerkesztő-helyettesek: 210/4460 és 210/4453, szerkesztőségi titkárság: 550-18, vasárnapi kiadás: 673-70, sportrovat: 505-29 és 506-39, gazdasági ügyek: 210/4425 és /4426. Távíró: 923 08. Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 819 02 Bratislava, Martanovičova 25., telefon: 586-07. Fényszedéssel készül a Pravda 02-es üzemében 815 80 Bratislava, Martanovičova 21. Hirdetési iroda magánszémélyeknek: 819 18 Bratislava, Jiráskova 5., telefon: 335-090, 335-091. Hirdetési iroda közületeknek: 819 18 Bratislava, Martanovičova 25., 17. emelet, telefon: 210/3659 és 551-83. Havi előfizetési díj - a vasárnapi kiadással együtt - 34,20 korona. A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévre 26,- korona. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6. A két felvétel a hétfőn nyílt és holnap záruló brünní Autoprogress kiállításon ké­szült Az IZO elnevezésű után­futó a losonci autójavító válla­lat martini üzemében készül majd, ha a kiállításon elegen­dő potenciális vásárlóra akad­nak. Kereskedelmi-szolgálta­tási célokra készítették ma­gánvállalkozók számára, s mozgó üzlethelyiségként szolgálhat. Megrendelés sze­rint felszerelik pulttal, polcok­kal, vízvezetékkel, 200 literes szennyvíztartálya van, de igé­nyelhető hűtőszekrénnyel, vil­lanytűzhellyel, vagy egyéb fel­szereléssel is. A gyártók sze­rint 70 és 100 ezer korona közötti árban lesz majd kap­ható. A másik felvételen látható óriási hóláncos kerékabroncs akár egy modern művészeti galériában is helyet kaphatna. Noha az utca embere csak nagyon-nagyon ritka esetben rendel ilyesmit, mégis szívesen elácsorog előtte, hiszen látványnak sem utolsó. (Méry Gábor felvételei) Suzuki Esztergomból Budapesten 54 magyar vállalat, keres­kedelmi intézet és bank Autókonszern néven részvénytársaságot alapított, mely a japán Suzuki céggel fog együttműködni a személyautók összeszerelésében. Ez­zel a világhírű japán autógyár gyakorlati­lag megszerezte a garanciát a magyaror­szági vállalkozáshoz. A magyar-japán közös vállalatot 10 milliárd jen (66 millió dollár) alaptökével alapították meg, ebből 30 százalék az alapítóé és közel 50 százalék az Autókonszerné. A gyár felé­pítéséhez már nyáron hozzákezdenek Esztergomban és az első kész, 1000 és 1300 köbcentis Suzuki Swift személy­autók 1992 nyarán hagyják el a szerelő­csarnokot. (ČSTK) Volán és kábítószer Az Egyesült Államokban egyre több tehergépkocsi-vezető ül alkohol vagy ká­bítószer hatása alatt a volán mögé. A je­lenség, amely nyugtalanító mértéket öl­tött, egyre inkább súlyos gondot jelent az illetékesek számára. A felmérés 182 olyan közúti balesetet vizsgál, melyek emberéletet követeltek, s melyekért a tehergépkocsi-vezetőket terheli a felelősség. A Közlekedésügyi Minisztérium számítása értelmében az Egyesült Államokban 1982 ós 1988 között 33 174 súlyos baleset történt, melyeknek következtében 38 965 személy vesztette életét. (ČSTK) Az elsó lépések

Next

/
Oldalképek
Tartalom