Új Szó, 1990. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1990-03-31 / 77. szám, szombat

A NAP kel nyugszik a HOLD kel nyugszik Kelet-Szlovákia 06.20 19.07 08.29 00.37 Közép-Szlovákia 06.27 19.14 08.36 00.44 Nyugat-Szlovákia 06.33 19.20 08.42 00.50 Még az első félévben elkészülnek? Március 8-án „Mikor jelennek meg az új közúti közlekedési szabá­lyok" címmel rövid írást közöltünk lapunkban. Ennek utolsó mondatá­ra, arra, hogy a magyar nyelvű tan­folyam résztvevői szóbelileg vizs­gáznak, reagált Pente Ferenc, a du­naszerdahelyi autóiskola igazgatója. „A Belügyminisztérium utasítása szerint a vizsgáztató rendőr (vizsga­biztos) szlovákul felolvassa a kér­dést és a hozzá tartozó három fele­letet, utána a tolmács - akit a tanu­lók kötelesek biztosítani - magyarra fordítva megteszi ugyanezt. A vizs­Pigmeus a Rockstúdióban A budapesti TV 2 Rockstúdió műsora ma 20.20-kor bemutatja a rádiófelvételei­ről már ismert Pigmeus együttest. Az adásban a csehszlovákiai magyar rock­élet kibontakozásának akadályairól és le­hetőségeiről is szó lesz. (Tóth) A savas esők ellen Az európai erdők sorsa Kelet­Európa kezében van. A Nemzetközi Alkalmazott Rendszerellenőrzési In­tézet (HASA) szerint csak óriási - évente mintegy 170 milliárd schil­lingnek megfelelő - beruházások árán érhető el, hogy 2000-ig javul az erdők ökológiai, s kontinensünk la­kóinak egészségi állapota. Az inté­zet dolgozói emlékeztettek arra, hogy Csehszlovákiának, az NDK­nak és a többi kelet-európai ország­nak nincs pénze ilyen beruházások­ra, ám ugyanakkor figyelmeztettek arra is, hogy ezeknek a befekteté­seknek kétszer nagyobb lenne a ha­tékonyságuk, mint Nyugat-Európá­ban. Az osztrák ipar az utóbbi tíz évben 77 milliárd schillinget fordított környezetvédelmi programokra. Ez az összeg az éves bruttó termelés 0,86 százalékát jelenti. (ČSTK) Valutaárfolyamok Érvényben: 1990. március 30-tól április 5-ig Pénznem Eladási turistaárfolyam csehszlovák koronában x 1 USA dollár 40,66 1 NSZK márka 23,75 1 osztrák schilling » 3,39 1 angol font 65,01 1 francia frank 7,04 1 svéd korona 6,58 1 konvertibilis jugoszláv dinár 3,41 10 ezer zloty 55,83 100 forint 45,23 1 szovjet rubel 8,04 100 NDK márka 303,07 1 bolgár leva 10,05 100 román lej 116,85 * Ilyen árfolyamon vásárolhatunk a bankban gázó pedig a hosszú, bonyolult, szakkifejezésekkel teletűzdelt szö­veg elhangzása után x-szel bejelöli a vizsgalapra a jó feleletet, mégpe­dig mind a 27 kérdésre. Az egyszerű szöveget is - márpedig ebben az esetben nem erről van szó - lénye­gesen jobban megérti az ember, ha azt saját maga olvassa." Azzal zárja levelét: segítsük elő, hogy mind a szabályzat, mind pedig a vizsgalap mielőbb megjelenjen magyar nyel­ven is. Amint megtudtuk, a Madách Könyvkiadónak szándékában áll az új közúti közlekedési szabályzat ma­gyar nyelven való megjelentetése, de erre legkevesebb fél évet várni kell. Stanislav Kušík alezredes, a Szlovák Köztársaság Belügyi és Környezetvédelmi Minisztériuma, rendőrfőkapitánysága közlekedés­rendészeti osztályának parancsno­ka száVai szerint a magyar nyelvű vizsgalapok az első félévben elké­szülnek, s ezzel megoldódnak a problémák. -nj­Motorosok figyelmébe Április 1-jén lép érvénybe az elsőse­gélyládák tartalmát szabályozó rendelet, mely a gépkocsik és motorkerékpárok kötelező felszerelését képező elsősegély­dobozokra is kiterjed. A jelenleg használt elsősegélyládákat a tulajdonosoknak 1992. március 31-ig kell felújítaniuk. Az új rendelet értelmében az egészségügyi lá­dának a következőket kell tartalmaznia: Septonex, vagy hasonló dezinfekciós ké­szítmény, öt csomag 7,5 cm x 7,5 cm méretű steril géz, 2,5 cm x 2 m-es Spofaplast, 10 cm x 5 méteres gumiszo­rító. A gépkocsi-tulajdonosoknak ajánla­tos Nerit kötszerrel, Pórin vánkossal és háromszögű kendővel kiegészíteni az el­sősegélyláda tartalmát. A motoros elsóse­gélyládának öt csomag 7,5 cm x 7,5 cm méretű steril gézt kell tartalmaznia, vala­mint 6 cm x 5 m-es vagy 8 cm x 5 méte­res kötszert. Ajánlatos tartozék a három 1 szögű kendő. (ČSTK) Kastélyok, kúriák - áruban A piacgazdálkodás jellemzőinek erősödésével párhuzamosan foko­zódik az érdeklődés a kastélyok ós a kúriák megvásárlása iránt, bár ezek zöme műemlék vagy műemlék jellegű építmény. A Nyugat-szlová­kiai kerületben a felügyeletükkel megbízott illetékes, Marian Havlík történész, az Állami Műemlék- és Természetvédelem Kerületi Köz­pontjának osztályvezetője ezzel kapcsolatosan részletes tájékozta­tással szolgált. -Jelenleg öt adásvételi szerző­dés ügyében tárgyalunk. Csak akkor hagyjuk jóvá azokat, ha a^vásárlók szerződésileg kötelezik magukat, hogy az átépítést, a javítást általunk előírt módon valósítják meg, és elis­merik felügyeletünket. Egyébként a szerződést minden esetben a tu­lajdonosokkal kötik, az állammal, vagy valamelyik földműves-szövet­A XI. Ghymesi Művelődési Tábor A Csemadok nyitrai városi szer­vezete és a Juhász Gyula Ifjúsági Klub április végén rendezi meg a XI. Ghymesi Művelődési Tábort, amely­nek programja a következő: április 28, szombat 9.00 Gyermekdélelőtt: - a JUGYIK báb- és színjátszócsoportjá­nak előadása, Kóka Rozália mesemondó műsora Helyszín: a kastély udvara, rossz idő esetén a ghymesi alapiskola 11.00-18.00 Elszállásolás 19.00 Püspöki Nagy Péter előadása 22.00 Táncház a Ghymes zene­karral április 29, vasárnap 9.00 Alkotmányjogi előadás - Gyurcsík Iván, Szabó Rezső 11.00 Duray Miklós előadása Duray Miklós Galántán Az Együttélés politikai mozgalom a de­mokráciáért és a nemzeti kisebbségek jogaiért járási koordinációs bizottsága 1990. április 2-án, hétfőn, 18.30 órai kez­dettel a galántai városi művelődési köz­pont esztrádtermében találkozót rendez a mozgalom vezető személyiségével, Du­ray Miklóssal, melyre ezúton meghívja az Együttélés politikai mozgalmat aláírásaik­kal támogatókat, annak programnyilatko­zatával és alapszabályaival egyetértő­ket. (s) Felhívás pedagógusokhoz! A magyar tanítási nyelvű iskolák pedagógusai szakmai színvonalá­nak növelése érdekében a Nyitrai Pedagógiai Fakultáson tavaszi elő­adássorozatot indítunk, várva min­den érdeklődőt. Az előadásokat a budapesti Színház és Filmművé­szeti Főiskola, az Országos Peda­gógiai Kutatóintézet, valamint az egyes kísérleti általános és középis­kolákban folyó értékközvetítő és ké­pességfejlesztő pedagógiai progra­mokkal foglalkozó tanárok tartják, A magyar beszéd stílusáról szóló, a pedagógus beszédével foglalkozó előadásokhoz csoportfoglalkozások is kapcsolódnak. Az előadássorozat betekintést nyújt a nyugat-európai és a magyarországi kísérleti progra­mokba, foglalkozik az oktatási folya­mat képességfejlesztő módszerei­vel, a kommunikációs készség kiala­kításával és fejlesztésével. Az egyes témákhoz sokszorosított téziseket Újabb tömegsír Az NDK-ban valószínűleg a sztá­linista perzekúció áldozatainak újabb tömegsírjára bukkantak a Ber­lintől északra levő Oranienburgnál. Heinz Erdmann, aki a sírhelyet meg­mutatta, az egykori sachsenhauseni koncentrációs táborban rabosko­dott. Elmondta, |iogy saját szemével látta, miként lőtték le 1945. végén a szovjet titkosszolgálat emberei az erdőben a rabokat. Az áldozatok főleg zsidó származásúak voltak. (Reuter, ČSTK) biztosítunk. Az előadások szomba­tonként 10.00 órai kezdettel a PF Lomonoszov utcai főépületében az alábbi időpontokban lesznek: 1990. április 7. Zsolnai J., Kiss É.; Anyanyelvi, irodalmi és kom­munikációs nevelés a Kísérleti Ál­talános Iskolában a képességfej­lesztő program keretében. 1990. április 21. Fischer S.: A be­széd lélektana ós technikája. (Csoportfoglalkozással egybe­kötve). 1990. május 5. Fischer S.: A beszéd művészete, a pedagógus beszé­de. (Csoportfoglalkozással egy­bekötve.) 1990. május 12. Zsolnai J., Kiss É.: Művészeti nevelés a képesség­fejlesztő program keretében. , 1990. május 19. Heit G., Horn Gy.: Egy alapítványiskola modellje - az Alternatív Köztársasági Gim­názium Budapesten. Mivel az időtervben feltüntetett dátumok előtti napokon a főiskola hallgatói számára folynak az elő­adások, kis létszámban erre az idő­pontra is elfogadhatunk jelentkezé­seket (ezt kérjük az iskolákba kikül­dött jelentkezési szelvényen feltün­tetni!). A résztvevők nevét és a kivá­lasztott előadásokat feltüntetve a je­lentkezési szelvényt postafordultá­val kérjük visszaküldeni a következő címre: Ing. Bohony Pál, CSc., Pe­dagogická fakulta, Lomonosovo­va 1, 949 74 Nitra. A szervezők nevében: Teleki Tiborné 15.00 Találkozó a Független Ma­gyar Kezdeményezés és a Magyar Diákszövetség szó­vivőivel 19.00 Molnár Imre - Eszterházy János * 21.00 Ág Tibor és a Ghymes zene­kar közös előadása: A népze­ne és a műzene kölcsönhatá­sa Európában 22.00 Táncház a Ghymes és az ök­rös zenekarral április 30, hétfő 10.00 „Káprázat" - Laár András és Galla Miklós közös közönség­találkozója 14.00 Túra a ghymesi várromhoz, a helyszínen Kobzos Kis Ta­más műsora 19.30 Szigeti László - Hrapka Tibor: „Zsebcselek" című, Hrabalról írt könyvük kapcsán író-olva­só találkozó 21.00 Az ökrös zenekar koncertje 22.00 Táncház a Ghymes és az ök­rös zenekarral május 1, kedd 10.00 Kolozsvári egyetemisták mű­sora 12.00 Kopjafaállítás - táborbontás A szállásolás faházakban és sát­rakban történik - de sajnos csak korlátozott mennyiségben, ezért a faházakat a jelentkezések érkezé­si sorrendjében utaljuk ki, előnyben részesítjük azokat, akik 3 éjjelre ve­szik igénybe a szállást. Azok szá­mára, akiket nem sikerült faházak­ban elszállásolni, gondoskodunk sátrakról, gumimatracokról és háló­zsákról. A különbözetet a táborbon­tás után a helyszínen visszafizetjük. A faházakban való elszállásolás éjszakánként 50 korona. Sátorozás esetén a részvételi díj naponta 25 korona. Az árakban benne foglaltatik az előadásokra szóló belépőjegyek ára. Az érdeklődők részére (akik nincsenek elszállásolva a táborban, például a helybéliek) a részvételi díj 1 napra 10 korona. A részvételi díjakat kérjük 1990. április 15-ig eljuttatni a következő címre: TÓTH ANDREA, ŠD PF Drá­žovská 76 b, 949 01 NITRA kezettel, esetleg az egykori tulajdo­nos örököseivel. - Külföldiek is vásárolhatnak? - Igen, de a hazai intézmények­nek és érdeklődőknek elővételi jo­guk van. Az állagmegóvás és a mű­emlékjelleg megőrzése érdekében kidolgozott építészeti terv, az adás­vételi érték meghatározása ós nyil­vános ismertetése után kilenc hóna­pig érvényes az elővételi jog. - Milyen az érdeklődés? - Mérsékelt. Jelenleg hat külföldi vétel ügyletével foglalkozunk. Újab­ban a stuttgarti HeAeM pozsonyi képviselőjével tárgyalunk a lehető­ségekről. Szívesen fogadjuk érdek­lődésüket, mert tapasztalatunk sze­rint a szerződéseket nagyon komo­lyan veszik, a vállalt kötelességeket maradéktalanul teljesítik. A kasté­lyok és a kúriák használatával meg­bízott eddigi illetékesek nem sok figyelmet, még kevesebb pénzt for­dítottak a karbantartásra. - Ajánlata is van? -Több is, de vegyük a legelsőt. Párkánytól 9 km-re, nagyszerű műú­ton haladva kitérünk észak felé, a két kilométerre fekvő Bélára. Itt található a vidék legnagyobb ba­rokk-rokokó kastélya, mely egykor a Baldácsy-családé volt. Kastély, melléképületekkel, istállókkal. Szí­vesen vennénk, ha megvásárol­ná. (hajdú) Elhunyt Herdics János Gyászol a csehszlovákiai magyar pedagógustársadalom. Rövid, sú­lyos betegség után 74 éves korában elhunyt Herdics János nyugalma­zott gimnáziumi igazgató. Herdics János 1964-től a szenei magyar gimnázium igazgatója volt nyugdíjba vonulásáig. Nagy érdemei voltak abban, hogy a legnehezebb időkben a Szencr Magyar Tanítási Nyelvű Iskola megőrizhette önálló­ságát. A pedagógusi pályától búcsút véve is tevékeny életet élt, elsősor­ban a szenei Csemadok-szervezet munkáját segítette. Temetése holnap 14.00 órakor lesz a keszegfalvi (Kameničná) te­metőben. (m) Maratoni koncert a békeharcos tiszteletére A rock- és jazz- zenei élet kiváló művé­szei nagyszabású koncertet adnak hús­véthétfőn Londonban, a Wembley stadi­onban, a nemrég szabadlábra helyezett Nelson Mandela dél-afrikai békeharcos tiszteletére. Itt két évvel ezelőtt, hasonló céllal már rendeztek koncertet, de akkor Mandela még börtönben volt, s szabadon bocsátása nem volt kilátásban. Most az eseményen személyesen is részt vesz, és beszédet mond. Az AFP hírügynökség jelentése szerint a koncertre szóló 72 ezer belépőjegy 48 óra alatt elkelt. Az órákon át tartó zenei maratont a BBC tévéállomás egyenes adásban közvetíti, előreláthatólag közel egymilliárdan kísérik majd figyelemmel. A résztvevők között lesz: Tracey Chapman, Peter Gabriel, a Simple Minds együttes, Neil Young, Miriam Makeba dél-afrikai énekes, Dave Steward gitárművész, Anita Baker és Na­thalie Cole, Abdullah Ibrahim és Stanley Clarke dzsessz-zenészek. Két néger ko­mikus: az amerikai Denzel Washington és a brit Lenny Henry konferál majd. APRÓHIRDETÉS VA KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS • Fájó szívvel, könnyes szemmel mon­dunk köszönetet minden kedves rokon­nak, ismerősnek, a tűzoltó és a sport­egyesület tagjainak, a polgári ügyek tes­tületének, a falu lakosainak és mindazok­nak, akik 1990. március 11-én elkísérték utolsó útjára, a békéi temetőbe a szeretett férjet, édesapát, apóst, nagyapát, vöt, testvért, sógort és nászt, Lelkes Ernőt, akit a kegyetlen halál 67 éves korában ragadott ki szerettei köréből. Köszönjük a sok szép virágot, koszorút és a részvét­nyilvánítást, melyekkel enyhíteni igyekez­tek mély fájdalmunkat. Szerető felesége és gyermekei csalá­dostól. Ú-1161 MEGEMLÉKEZÉS • Könnyes szemmel és soha el nem múló szeretettel emléke­zünk a szerető férjre, gondos édesapára, drága jó nagyapára, Komi ősi Károlyra, (Vágfarkasd), akit a kegyetlen halál 1989. március 31­én, 56 éves korában ragadott ki szerettei köréből. Akik ismerték és szerették szen­teljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a fájdalmas, első évfordulón. Emlé­két szívünkben őrizzük. Bánatos felesége és szerető család­ja. Ú-1048 Kiadja az Apollopress Kiadóvállalat. Főszerkesztő: Szilvássy József. Főszerkesztő-helyettesek: Pákozdi Gertrúd és Zsilka László. Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Martanovičova 25., 8. emelet. Telefon: központ 210/9, főszerkesztő: 532-20 és 210/4456, főszerkesztő-helyettesek: 210/4460 ós 210/4453, szerkesztőségi titkárság: 550-18, vasárnapi kiadás: 210/4454, sportrovat: 505-29 és 506-39, gazdasági ügyek: 210/4425 ós /4426. Távíró: 923 08. Adminisztráció: 819 02 Bratislava, Martanovičova 25., telefon: 586­07. Fónyszedéssel készül a Pravda 02-es üzemében 815 80 Bratislava. Martanovičova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 819 18 Bratislava, Jiráskova 5., telefon: 335-090, 335-091. Hirdetési iroda közületeknek: 819 18 Bratislava, Martanovičova 25., 17. emelet, telefon: 210/3659 és 551-83. Havi előfizetési díj - a vasárnapi kiadással együtt - 34,20 korona. A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévre 26,- korona. Terjeszti a Postai Hirlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta ós kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlače, 813 81 Bratislava, Nám. slobody 6. A beküldött kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. Index: 48067 Szombat, 1990. március 31. Névnapjukon szeretettel köszöntjük: ÁRPÁD - BENJAMIN nevű kedves olvasóinka t • 1890-ben született William Lawrence BRAGG Nobel-díjas angol fizikus (t 1971) • 1900-ban született SZABÓ Lőrinc költő, műfordító, az Ady utáni nemzedék egyik legkiválóbb lírikusa (t 1957). & A DUNA VÍZÁLLÁSA: Pozsony: 200, árad Medve: 195, árad Komárom: 200, árad Párkány: 170, ára d __ IDŐJÁRÁS: Ma Szlovákiában változóan felhős idő várható. Reggel a völgyek­ben helyenként köd. Az éjszakai hőmérséklet 5 és 1 °C , a nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között, északon 13 fok körül alakul. Az északnyugati szél erőssége 1-4 m másodpercenként. Előrejelzés vasárnapra és hétfőre: Napközben tovább tart a kellemes, meleg idő. Vasárnap reggel elszórtan köd. Az éjszakai hőmérséklet vasárnap 4 és 0 fok között, a hegyvidéki völgyekben helyenként 2 fok. A nappali hőmérséklet többnyire 16 és 20 fok között valószínű. A MAI LAPSZÁM kiadásvezetője: SZÉNÁSI GYÖRGY, külpolitikai szerkesz­tője: URBÁN GABRIELLA, sportszerkesztője: TOMI VINCE, grafikai szerkesz­tője: TORONYI PÉTER

Next

/
Oldalképek
Tartalom