Új Szó, 1990. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1990-03-30 / 76. szám, péntek

Nyelvelés a nyelvért A 21. Kazinczy nyelvművelő napok után Nem szeretem a jegyzőkönyvszerű számbavételeket; különösen nem egy olyan tudományos és közművelődési fórum kapcsán, mint a Kazinczy nyelvművelő napok. Tudományos higgadtság, nyelvművelői féltés és szavunkat őrző érzelem vegyült egybe a három napba. Már nem hatott meglepetésként, hogy az ilyen tömeges részvételre alapozott rendezvényen megjelent a sietős közöny is. Miért éppen a Kazinczynapok különböznének önmagunk tudati és lelki állapotaitól? Egyáltalán, lehetséges lenne egy nyelvművelő rendezvényt elszigetelni mindattól, ami nemzeti kisebbségi létünk mindennapjaiban egyre inkább sűrűsödni látszik? Miféle magatartás lenne a nyelvtudományok művelőitől, pedagógusoktól, újságíróktól, de akár á laikusnak számító nyelvféltőktől is, ha csak nyelvhasználatunk negatív jelenségein méltatlankodnának? Lehet-e elfelejteni politikák csonkító megkülönböztetéseit, a nyelvkupecek készülődését, a demokrácia csíramentes leplét magukra borító nyelvsebészek mesterkedését? Megkerülhető-e az iskoláinkra újra „elsőrendű", „másodrendű" és „harmadrendű" kötelességekként a politika béklyóit kényszerítő parancs? Lehet-e nem látni, hogy nyelvhasználatunk gyakorlatilag már csak az iskolákban, a sajtóban, a színházakban, az amatőr művészetben és a családokban vizsgálható? Köznyelvként többnyire a magyar nyelv valamelyik tájnyelvi változatát használjuk. A politikából szinte teljesen kiszorult a magyar nyelv használata. Nincs lehetőség nyelvtudományi kutatásokra, nem áll jobban a magyar nyelvű felsőfokú oktatás sem. Miközben ilyen állapotokat vettünk számba, saját közönyünk önveszélyes voltát is tapasztalhattuk. Mi másnak nevezhető, ha nem közönynek, hogy a nyelvművelő rendezvény résztvevőinek a fele sem tartotta kötelességének, hogy belépjen a Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társaságába. Tehetnék szemrehányást a jelenlévő pedagógusoknak, de akkor milyen szavakkal illessem újságíró, kiadói szerkesztő vagy irodalmár barátaimat, kollégáimat, akiknek mindennapi munkaeszközük a magyar nyelv? Miközben Szabómihály Gizella előadását hallgattam a rádió és a televízió magyar adásaiban beszélt nyelvről, azt igyekeztem számolgatni, hogy a rádió és a televízió munkatársai közül hányan ülnek a teremben. Fél kezem minden ujjára sem volt szükség... Wacha Imrének az újságírói műfajokról és a sajtónyelvről tartott előadását is kevés újságíró hallgatta. Pedig megszaporodtak lapjaink, s ezekben megtöbbszöröződtek a nyelvi vétségek. Ha többen vagyunk, talán nem marad meg Wacha Imre abban a hitében, hogy az információ csak akkor rendelkezik hírértékkel, ha az akadémikus nyelvészkedés igényeinek megfelelően fogalmazzák meg. Ez persze nem jelenti azt, hogy a sajtó levethetné saját válláról a felelősséget mindazért, amit naponta elkövet. Amit a nyelvészek oldaláról az újságírók szemére lehet vetni, ahhoz az olvasó is sok mindent hozzátehet. Sajtónyelvünk hibáinak döntő többsége a gondolattalanság, a sekélyes észjárás, a politikai közhelyek, a nyelvi panelek és sablonok használatának rovására írható. A sajtó írott és beszélt nyelvének hibáit minden alkalommal a lehető legnagyobb teljességgel fel kell róni. Csakhogy különbséget kell tenni a tanulással, odafigyeléssel, gondossággal megszüntethető hibák és a gondolkodásmód egyoldalúsága, a tehetségés hivatástudat, a szakmaszeretet hiánya szülte hibák között. Idén is úgy tűnt, hogy az újságírókon kívül irodalmáraink és kiadói szerkesztőink zöme is bűntudattal terhelve maradt távol az évente egyszer megtartott nyelvművelő napokról. Méltán hihetem: semmilyen érdek nem köti őket a nyelvműveléshez, a nyelvőrzéshez. így aztán csodálkozva vehetjük Vézbe a Madách kiadó könyveit, amelyekben bizonyára az alkotói szabadság nevében szaporítják a nyelvi hibákat. Amikor sokan és sokszor a csehszlovákiai magyarság százfelé szakadásáról beszélnek, aligha gondolnak arra, hogy valójában egyetlen veszély fenyeget bennünket, amelytől nem ment meg bennünket semmilyen politikai egység. Bennünket nem a szürkeség egysége őriz meg, hanem a nyelvhasználat és a gondolkozás változatossága: politikai vitákban, helyhatósági tanácskozásokon, közügyek intézésekor, vitafórumokon anyanyelvünk akkor gazdagodik igazán, ha nemcsak az iskolákban, a sajtóban és a családokban tölti be szerepét. Egy nyelv jövőjét a mindenkori politika csak akkor tudja garantálni, ha a politizálás gyakorlatának valamelyik szintjén polgárjogot ad számára. Ez napjaink egyik kulcskérdése, s ennek tisztázásakor a politikai nézetek különbözőségét félre kell tenni, mert anyanyelvünkről, s általa létünkről, vagy nem létünkről nélkülünk dönthetnek. Ha elfogadjuk alapelvként, hogy a nyelvhasználat, a nyelvművelés, a nyelvkutatás végeredményben politikai összefüggéseket világít meg, akkor kétszeresen így van a kétnyelvűséggel. Lanstyák István referátuma számtalan olyan kérdést vetett fel, amelyeket nyelvészek, pedagógusok és pszichológusok kellőképpen tisztáztak, de a politika mindeddig nem vett róluk tudomást. A tökéletes kétnyelvűség olyan ritka, mint az alkotói zsenialitás. A szlovák és a magyar nyelvet beszélők az egyik nyelvet a másikhoz képest rendszerint kevésbé jól használják. Ez nem jelenti azt, hogy nem tudhatunk szlovákul, de az idegen akcentus, a kisebb nyelvi vétségek, az anyanyelvhez képest kisebb szókincs tény marad. Amikor a politika a kétnyelvűséget szorgalmazza, nem minősít, nem kivételez. Tetszik, nem tetszik, egyforma mércét alkalmaz ÚJ SZÚ 5 1990. III. 30. Már vagy fél órája betegségekről, azok válfajairól, no meg persze, a magunk bajairól folyik a társalgás, öten üldögélünk az orvosi rendelő aprócska várótermében, nemcsak fiÖrökzöld témák zikailag, hanem lélekben is közel kerülünk egymáshoz. Szóba kerül, hogy tulajdonképpen mi nők mitől is vagyunk idegesek, hogy mennyivel nehezebb a mi sorsunk, a szüléstől kezdődően a változókorig, s közben az a sok nyavalya, ami bennünket, nőket szemel ki áldozatul. Aztán rátérünk a fizetésekre, ami általában olyan ,,beteg téma", mint egy epeműtét. És itt ér a meglepetés. A hölgytársak, korombeli harmincasok, közlik a bruttó fizetésüket. Lévén, hogy tizedike körül vagyunk, egyikük-másikuk dokumentumokkal is bizonyít. A munkásasszony szalagján három és fél, az állami gazdaságban dolgozóén három, a tanítónőjén kettő és fél ezer áll. Ekkor lép a színre a nővérke, aki a rendelőbe átszűrődő eszmecserének akaratlanul is a fültanúja lett. -Én a tizenöt éves gürizés után kétezernégyszázat kapok... Amikor én is megmondom az összeget, a háromezresek közül az egyik ironikusan megjegyzi: - Azért öt, tíz év múlva csak utolérnek bennünket. ..! - Istenem - sóhajtunk fel -, de szép is lesz! Addig meg éltessen bennünket a szakmaszeretet! (szitás) öregre, fiatalra, óvodásra és egyetemi tanárra. Pedig a személyekre kényszerített kétnyelvűségben a mindenkori hatalom nem az érintettek nagyobb jogait, szabadabb érvényesülését, politikai vagy tudományos karrierjének biztosítékát látja, hanem saját lelkiismeretének megnyugtatását. Abban a lelkiismeretben - ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről - az önigazolás megszerzése munkál, s nem a politikai tolerancia. Ezért sem mindegy, hogy a kétnyelvűséget a politika felől vagy a nyelvtudomány és egyes segédtudományai felől közelítjük-e meg. Tolcsvay Nagy Gábor a nyelvi változatok; a nyelvi normák és a nyelvhelyesség viszonyrendszeréről tartott előadásában meglepően új szempontokat vetett fel. Sokak számára bizonyára visszatetsző volt, hogy a nyelvművelés közismert gyakorlatát (amelyet Lőrincze Lajos, Deme László és mások neve fémjelez) elítélően vizsgálta. A látszólagos felmentés, amelyet a beszélt nyelv változataival, az írói nyelv szabadságával kapcsolatban kifejtett, meglepő volt. De csak addig, míg nem magyarázta el, hogy a kategorikus ítélkezés a miénkhez hasonló kétnyelvű közegben sorvasztó hatású és önbizalomromboló is lehet. Ezért egységes normát nem szabad, és nem is lehet számon kérni. A 21. Kazinczy nyelvművelő napok legfontosabb eseménye a Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társaságának megalakulása volt. Esemény, amelynek egyelőre szellemi gesztusértéke van. Az, hogy végül is nem valamifajta köldöknéző csoportosulásként jött létre, bizonyítja az a tény is, hogy megalakulását követően a résztvevők két levelet fogadtak el. Az egyiket, amely a romániai magyarokat ért erőszakos támadások elleni tiltakozást tartalmazott, a Román Köztársaság prágai nagykövetségének címezték. A másikat a Szlovák Köztársaság oktatási, testnevelési és ifjúsági miniszteréhez. Az utóbbiban tiltakoztak az Učiteľské noviny idei 11. számában megjelent alapelvek egyes kitételei ellen. A bizonyosság, a magabiztosság mindig gyanús: megnyugtat, lelkiismeretet altat, felszínessé tesz és lefegyverez. Ha azt állítom, hogy az idei nyelvművelő napok elbizonytalanítottak, s újabb őszinte szembenézésre késztettek-, valójában dicséretet fogalmaztam meg. Nyugtalanító jelenségekkel szemben foglaltak állást az előadók és a résztvevők. Nyíltan tehették, s ez bizakodással tölt el. DUSZA ISTVÁN Méry Gábor felvétele Bős - Nagymaros Erőmű helyett nemzeti parkot m a Az év elejétől a Szlovák Természet- és Tájvédők Szövetségének munkacsoportja külföldi természetvédőkkel együttműködve a Duna menti trilaterális nemzeti park tervezetének előkészítésén dolgozik. A jövendő nemzeti park területét és a Duna mentét a vízerőmű építése továbbra is veszélyezteti. A beruházás érvényben levő tervei sem az ökológusoknak, a természetvédőknek, sem az érintett terület lakosságának véleményét nem veszik tekintetbe. A technokrata maffia tagjai a természeti és gazdasági értékek tönkretételéért várható felelősségrevonás elkerülése és pozícióik megtartása érdekében folyamatosan, demagóg módon nyomást gyakorolnak a kormányra, s helytelenül tájékoztatják a közvéleményt. Arról akarnak meggyőzni bennünket, hogy a vízlépcső mind a természet, mind a társadalom számára egyaránt hasznos létesítmény. Az erőmű várható hatásait felmérő két szakbizottság azonban egyértelműen igazolta a természetvédők és a lakosság félelmeit. A vízlépcsőt ezért a régi rezsim örökségének tekintjük. Ha a bősi vízerőmű működésének valamennyi negatív következményétől eltekintünk, s csak a Szlovákia lakosságának 36 százalékát ellátni képes ivóvízkészleteket fenyegető veszéllyel számolunk, az is elegendő érvként szolgál az építkezés azonnali leállítására, valamint nemzetközi szakértőkkel történő felülvizsgálatára. > A Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer Befejezését Támogató Fórum megalapítását a technokrata maffia egyik utolsó lépésének tekintjük, amely elveszítve a régi rezsim biztosította támogatást, egyre alantasabb eszközökhöz folyamodik. Nekünk, az SZTTSZ, a Zöldek Pártja tagjainak, szakembereknek és a Duna mente lakosságának nincs szükségünk arra, hogy ,,a vízlépcső befejezése elleni fórumot" alapítsunk. Elveink helyességéről mélyen meg vagyunk győződve, s azt tudományos érvekkel tudjuk alátámasztani. A beruházás támogatóinak becstelen és hisztérikus viselkedése tőlünk idegen. Ismételten felkérjük a szlovák és a szövetségi kormányt, hogy a szükséges árvízvédelmi intézkedésektől eltekintve, azonnal állítsa le a munkálatokat, s a problémák végleges megoldása érdekében hozzon létre független szakértőkből álló nemzetközi bizottságot. A jelenlegi helyzetet ugyanis, amikor folyamatosan további fölösleges anyagi befektetésekre kerül sor (nyilvánvaló, hogy az eredeti elképzeléseknek megfelelően az erőmű nem fejezhető be) és tovább növekszik a természeti és gazdasági értékek veszélyeztetettsége, tarthatatlannak tekintjük. A táj értékeinek megőrzéséért nemcsak országunk polgárainak, de az egész civilizált világnak felelősséggel tartozunk. Bizonyítsuk be, hogy a környezetünk javítására tett forradalmi ígéreteket s polgáraink érdekeinek tiszteletben tartását képesek vagyunk megvalósítani. A Duna mentén azonban egyelőre mindez fordítva történik. A Duna menti trilaterális park előkészítésével megbízott munkacsoport A parlamentben hallottuk Mi lesz az árakkal? Kedden az árreform kérdéseiről tájékoztatta a Szövetségi Gyűlést Ladislav Dvoŕák, a Szövetségi Árhivatal vezetésével megbízott miniszter. Az árváltoztatási programtervezetet rövidesen a kormány is megtárgyalja. Mindnyájunkat elsősorban az érdekli, mi lesz a kiskereskedelmi árakkal? Merthogy változnak, s többnyire emelkednek, az nyilvánvaló. Már a mostani koncepció alapvonásai is erre utálnak: csökken a termékek és szolgáltatások ártámogatása, változik az adórendszer, közelebb kerül egymáshoz a belföldi és külföldi árszínvonal és fokozatosan megkezdődik az árak liberalizálása. Milyen konkrét lépésekre számíthatunk? Az esztendő első felében változnak a vasúti és közúti tömegközlekedés (a Csehszlovák Államvasutak és a Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat szolgáltatásában) viteldíjai. Éves tételben 5 milliárd koronáról van szó, ennek következtében átlagban 84 százalékos áremelkedésre lehet számítani. Mindez azonban a dotációnak csak a 62 százalékát fedezi, az állami támogatás hátralévő hányadát takarékossági intézkedésekkel kellene felszámolni. Valószínűleg az esztendő második felében változik a szilárd tüzelőanyagok ára. Ily módon az erre felhasznált dotáció nagyságrendje 5,3-ról 1,4 milliárd koronára csökken. A javaslál a környezetkímélőbb tüzelőanyagok alkalmazására ösztönzi a fogyasztókat. A hőszolgáltatás árrendezését a lakbér módosításával egyidőben oldják meg. Júliusig változik a cigaretták és a dohánytermékek ára. Meghatározásában számolnak a tarifaadó bevezetésével, egyébként ezt az árut szerződéses áron akarják árusítani. Még ebben a félévben csökkennie kellene (1,4 milliárdos tételben) a fogyasztási elektronikai cikkek árának. Ugyanebben az időszakban növekszik az olyan kevésbé fontos iparcikkek ára, amelyekből még mindig nincs elég, s amelyek árát évente 200 millió koronával támogatja az állam. Az árdeformációk felszámolásának programja 1993-ig készült el. Jövőre számolnak a városi tömegközlekedés viteldíjainak s 15 milliárd koronás tételben az élelmiszeripari termékek és építőanyagok kiskereskedelmi árának módosításával. Ugyanakkor az iparcikkek árának csökkenése várható 4 milliárd koronás összegben. Kilencvenkettőtől emelkedik a lakbér, bejelentésére azonban korábban kerül sor, hogy a lakosság felkészülhessen az új helyzetre. Ugyancsak módosul a vízés hőszolgáltatás ára. ötmilliárd koronás tételben csökken az iparcikkek ára. A kiskereskedelmi árrendezés befejezése 1993-ra várható. Ezeknek az áraknak a tervezetében már az idén rátérünk a tiszta értékből származó adó alkalmazására, ám mindenkori színvonalukat az árfolyam, az adó és egyéb gazdasági tényezők alakulása is befolyásolhatja. (č) ////////////////////////////x^^^