Új Szó, 1990. március (43. évfolyam, 51-77. szám)
1990-03-30 / 76. szám, péntek
Milan Čič beszéde az SZNT ülésén Fokozatosan beindul az új piacgazdasági mechanizmus ÚJ szú 1990. III. 29. (ČSTK) - A Szlovák Köztársaság miniszterelnöke a kormány programnyilatkozatának jóváhagyása óta eltelt 100-ik napon beszámolót terjesztett a Szlovák Nemzeti Tanács elé a szlovákiai népgazdaság fejlődéséről és állapotáról. Az alábbiakban kivonatosan ismertetjük Milan Čič beszédét. Bevezetőjében egyebek között kiemelte: A szlovákiai népgazdaság szempontjából nagyon fontos az eddigi fejlődés elemzése és a gazdasági problémák rekapitulálása. 1990 ugyanis az áttörés éve. Elmondható, hogy véget ért egyfajta gazdasági rendszer, és fokozatosan beindul a minőségi szempontból új piacgazdasági mechanizmus. A jövőben már nem alkalmazható az ún. ágazati rendszer. A központi irányítási szféra új dimenziót kap. Ugyanis a múltban az egyes reszortok mindig csak a direktív módon kitűzött feladatokat, terveket teljesítették vagy szárnyalták túl, miközben az életszínvonal, államunk nemzetközi szerepe, a korona átváltási értéke egyre csökkent. A nagy illúziók és tévedések évtizede A nyolcvanas évek a nagy kötelezettségvállalások és egyben a nagy illúziók, az ideológiai deformációk, tévedések, előítéletek esztendei voltak. A csehszlovák gazdaság, mint egész, és benne a szlovákiai gazdaság is olyan, lényegében változatlan rendszerben dolgozott, amelyben mindig a gazdaságfejlesztés extenzív jellege reprodukálódott. Mindez a dinamika csökkenéséhez vezetett. Nem eléggé alkalmaztuk az intenzifikációs tényezőket, főleg a tudományos-műszaki fejlesztés eredményeit, s nem a megfelelő formában vettünk részt a nemzetközi munkamégosztásban. A Szlovák Köztársaság népgazdaságában a nyolcvanas évek jóval bonyolultabbnak mutatkoztak, mint az egész ország, gazdasága tekintetében. 1980 és 1988 között a beruházások 67 százaléka a termelő, s csak 33 százaléka irányult a nem termelő szférába. Ezen belül alacsony részarányúak voltak az oktatási, kulturális és egészségügyi beruházások, s a tudományosak, a kutatásiak és a fejlesztésiek csak 1,2 százalékot tettek ki. Nagyon kicsi a licenctermelés volumene. Értéke az 1980. évi 7 milliárd koronáról 1988-ra nem egész két milliárdra csökkent. Rossz minőségű gépek ára gyorsabban nőtt, mint ahogyan javultak volna paraméterei. Ezzel csökkent a beruházások hatékonysága, és nagyobb dotációkra volt szükség az állami költségvetésből. 1989-ben tovább lassult a gazdasági növekedés dinamikája. Lassú ütemben térültek vissza a műszaki-fejlesztési beruházásokra fordított pénzeszközök. Az állami költségvetés 3,4 milliárdos deficittel zárt. Az előző évvel összehasonlítva 1989ben 3,4 (a valóságban azonban csak 2) százalékkal nőttek a lakossági bevételek. A vásárlóerő növekedését nem kísérte a szállítások kívánt növekedése. Nem teljesültek a célkitűzések a lakásépítésben sem. Továbbra is (elmaradás mutatkozik az ökológiai beruházások kivitelezése terén. Szlovákia részaránya a csehszlovák exportban 25,1 százalék volt. (1988-ban ez az arány majdnem elérte a 27 százalékot.) A lakosságnak jobb minőségű fogyasztási cikkekkel való ellátásában kialakult helyzetet sem sikerült javítani. A hazai piacon tapasztalható hiányosságoknak nemcsak politikai következményei vannak - amelyek a lakosság elégedetlenségében is, megmutatkoznak -, hanem bizalmatlanságot is kiváltanak a csehszlovák korona iránt. Ezt tükrözi a bankbetétek 9,4 százalékos csökkenése is. Új gyártási programokat A szlovák kormány programnyilatkozatában felelősséget vállalt Szlovákia átfogó fejlesztéséért. Ezért fokozatosan módosítja a szövetségi szervek által irányított iparral - amely a szlovákiai ipari termelés 50 százalékát alkotja - kapcsolatos elképzeléseit. Hazánkban legalább negyven éven át olyan gazdaságot építettünk, amely a lehető legkevésbé függött a világtól, és a szlovákiai ipar a csehországinak a kiegészítője volt. Napjainkban ez bonyodalmakat okoz. A nemzetközi feszültség enyhülése - amelyet mindannyian üdvözöltünk - néhány szlovákiai válla-4 latnál jelentós nyereségkiesést okozott, s ezt nem egyszerű gyorsan pótolni. A hadiipari termelés átalakításával összefüggő problémákat elsősorban az érintett vállalatoknak kell rendezniük. A nehézségek ellenére látnunk kell, hogy az új gyártási programok meggyorsíthatják a szlovákiai gépipar korszerűsítésének folyamatát. Külföldi partnerekkel intenzív tárgyalásokat folytatunk a szlovákiai autóipar fejlesztéséről. Szorgalmazzuk, hogy az erre vonatkozó koncepciót a kormány már májusban hagyja jóvá. A fémkohászat fejlesztésével kapcsolatos álláspontok átértékelése mindenekelőtt a garamszentkereszti alumíniumgyár és a Szeredi Nikkelkohó termelését érinti. Megállapodás született arról, hogy a Kohó-, Gép- és Elektrotechnikai Ipari Minisztérium a szlovák kormánnyal közösen május végéig tervet dolgoz ki a szlovákiai színesfémkohászat fejlesztésére. A termelés energiaigényességével összefüggő problémák mielőbbi rendezéséhez mindenekelőtt a készülő ipari szerkezetváltásnak kell hozzájárulnia. Nagy gondot okoz a mohi atomerőmű építésében tapasztalható lemaradás, valamint a kecerovcei erőmű kivitelezésének megkezdése elleni tiltakozás. Mindez növeli a szlovákiai elektromosáram-hiányt. Eközben már most mintegy 20 százalékkal kevesebb villamosáramot állítunk elő annál, mint amennyire szükségünk lenne. Súlyos hiányosságok vannak a közlekedésben is, a vasúti közlekedés aránytalanul túlterhelt. A déli vonal - amellyel mentesülne a többi - építése lassú ütemben folyik. Főleg Pozsonyban alakult ki feszült helyzet a városi tömegközlekedés terén. A lakosság jogos elégedetlenségének forrása a közúti közlekedés is. Tarthatatlan viszonyok vannak a távközlés fejlesztése terén is. A szlovákiai vegyipar - amely a nyugati világból való behozatal kikerülésével működik - napjainkban nagy venergiaigényességével és egyéb súlyos hiányosságokkal tűnik ki. A külföldi vegyipari vállalatokkal fenntartott kooperáció aránya - az említettekből adódóan - nagyon alacsony. A direktív irányítási rendszer talán leginkább a könnyűipart sújtotta. A vállalatok állóeszköz-állománya erkölcsi és fizikai szempontból egyaránt elavult. A könnyűipar nem tudott lépést tartani a világgal. Továbbra is aránytalanul nagy vállalatok és széles választék miatt magas a monopolizáltság foka, s a piacon csökken a versenyképesség. Azonban ez az ipari ágazat továbbra is pótolhatatlan szerepet tölt be. Egyrészt az export terén, másrészt pedig a hazai piaci ellátás szepontjából. Az ágazat jövőjét a nem effektív termelés korlátozásában látjuk. A Szlovák Köztársaság miniszterelnöke a továbbiakban az erdőgazdaságban és a faiparban felmerült hiányosságokról szólt, majd a cellulóz- és papíripar, a vízgazdálkodás, a városok és községek, továbbá az építőipar, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az egészségügy és a szociális ellátás helyzetével foglalkozott. A bősi vízerőmű kapcsán elmondta, hogy a beruházás sorsáról a magyar féllel közösen döntenek. Jobb feltételeket az anyanyelvi oktatáshoz A kultúra terén felmerült problémákat is érintette, s a következőkben így folytatta: „Fontos kérdés a rádió, a televízió, a filmművészet, valamint a Csehszlovák Sajtóiroda szerkezeti és irányítási problémáinak rendezése. A tömegtájékoztató eszközök úgynevezett pártirányításának megszűnését követően e területen vákuum keletkezett. Noha a politikai irányítás megszűnésével valódi sajtó- és szólásszabadság jött létre, azonban főleg a kiadói politikával és a sajtó egyéb területeivel kapcsolatos kérdésekben bontakoztak ki éles viták. A miniszterelnök ezt követően az oktatás helyzetét tekintette át. Elmondta: a kormány legfontosabb feladatának tekinti az alap- és középiskolák rendszerének átalakítását. Hozzátette, hogy az erre vonatkozóan jóváhagyott törvénymódosítás, a jogszabályok, valamint az új tantervek kedvező feltételeket teremtenek az oktatás minőségi javításához. Azt is hangsúlyozta, hogy a vegyes lakosságú területeken folyik a jelenlegi oktatási rendszer elemzése, készülnek a szerkezeti módosításokra, hogy az eddiginél jobb feltételek jöjjenek létre az anyanyelven való tanuláshoz. A továbbiakban részletesen foglalkozott a középiskolák problémáival, majd azt is közölte, hogy szeptemberben megnyitják a szlovákiai nemzetközi közművelődési központot, ahol hazai és külföldi szakemberek fognak oktatni. Ebből a központból azután kialakulhat a pozsonyi Európai Egyetem. Vitathatatlan, hogy a piacgazdaság fejlesztése további, dinamikus szerkezeti változtatások végrehajtását teszi szükségessé, de ezzel növekedni fog a munkanélküliség veszélye. A problémák rendezése mind a kormány, mint a gazdasági vállalatok részéről megnövelt figyelmet fog megkövetelni. Az SZNT által január 12-én jóváhagyott alkotmánytörvénnyel összhangban folyik az 1986. évi választásokon létrejött nemzeti bizottságok felújítása. Gyakorlatilag minden kerületi és járási nemzeti bizottságon kicserélődtek a vezetők és a képviselők. A folyamat elérkezett záró szakaszához, a nemzeti bizottságok túlnyomó többsége stabilizálódott, s képes kifejteni tevékenységét. A komáromi ülés eredménye Amint tudják, a kabinet március 5-i ülésére nemzetiségileg vegyes területen, Komáromban került sor. A dél-szlovákiai járások szlovák és magyar képviselőinek részvételével arról tanácskoztunk, hogy a humanizmus és a tolerancia szellemében miképp szüntethetők meg a kölcsönös ellentétek. A magyar nemzetiség képviselői is egyetértettek abban, hogy a volt hatalmi struktúra vezetői állnak a zavargások mögött. Megállapodtunk abban, hogy mindkét fél szoros együttműködéssel energikus erőfeszítéseket tesz arra, hogy a vitás kérdéseket józanul oldják meg. Ez a tanácskozás jelentősen hozzájárult a feszültség enyhüléséhez. A kormány tudatában van annak, hogy az előterjesztett elemzésben számos negatívum van, s nem hat túl derűlátón. A kabinet azonban szükségesnek tartja, hogy a képviselőket tájékoztassa a reális helyzetről. A testület az idei évet a gazdasági reform stratégiája kidolgozása esztendejének tekinti. Megteremti a szükséges feltételeket a piacgazdaságra való áttéréshez. E tekintetben fő szabályozó az állami költségvetés, amely a gazdaság számára szigorú kritériumokat irányoz elő. A költségvetés kidolgozására a kormány nagy figyelmetfordított. Tekintettel a politikai és gazdasági helyzetre s a gazdasági körülmények elengedhetetlen stabilizálására, azokat a költségvetési szabályozókat tűzte ki benne, amelyeket a törvényhozó szervek a múlt év végén hagytak jóvá. A szlovákiai közvélemény nagy figyelemmel kíséri a külföldi vállalatokkal folyó tanácskozásokat. A tárgyalások a hazai népgazdaság modernizálásában való közvetlen részvételük különféle formáira irányulnak. A kormány és számos gazdasági vállalat meg van győződve arról, hogy főleg ezen az úton szüntethetők meg a felgyülemlett gyártási és szervezési problémák, s egyúttal erre a lehetőségre építhetjük a hosszú távú fejlesztési koncepciót. A kormányfő beszéde végén hangsúlyozta: a kabinet olyan megállapodásokat fog szorgalmazni, amelyek előmozdítják a hazai piacon felmerült hiányosságok megszüntetését, s egyúttal azt, hogy sokoldalúan bekapcsolódhatunk az európai és a nemzetközi termelési struktúrákba. A kabinet különösen azon termelési ágak fejlődését fogja támogatni, amelyek nagy igényeket támasztanak a dolgozók szakmai felkészültségével, a nyersanyagok és az energia ésszerű felhasználásával szemben, s biztosítják, hogy versenyképesek lesznek a külföldi piacokon. (Alcímek: ÚJ SZÓ) VILNIUS! FELHÍVÁS: Moszkva szüntesse be az agresszív katonai akciókat Ellentmondó hírügynökségi jelentések • Óvatos külföldi reagálások (ČSTK) - Litvániában továbbra is bonyolult a helyzet - állítják a TASZSZ hírügynökség vilniusi különtudósítói. Emellett úgy vélik, a litván hatóságok fokozzák a feszültséget, ellenben az AP amerikai hírügynökség értékelése szerint a köztársaság kormánya lépéseket tesz a Vilnius és Moszkva közti feszültség enyhítésére. A litván parlament szerda este felhívással fordult a helsinki folyamatban részt vevő országok parlamentjeihez és kormányaihoz, hogy „tegyenek meg minden lehetségesei a szovjet kormánynak a Litván Köztársaság elleni akciói leállítása érdekében". A Vitautas Landsbergis által aláírt felhívás hangsúlyozza, a szovjet fegyveres erők folytatják akcióikat Litvánia ellen, s ezeket a lépéseket a litván parlament úgy értékeli, mint az emberi jogok, az állami szuverenitás, a területi egység és a belügyekbe való be nem avatkozás elveinek megsértését. A litván kormány felkérte továbbá a szovjet kormányt, hogy azonnal szüntesse be az agresszív katonai akciókat és engedje szabadon az elhurcolt litván állampolgárokat. A már idézett AP hírügynökség szerint a vilniusi kormány egyelőre nem hozza létre saját határőrségét és felszólította állampolgárait, hogy ne tanúsítsanak ellenállást a fegyverek átadásával szemben. Ezzel ismét csak ellentétes a TASZSZ híre, miszerint hivatalos adatok szerint már 250-en dezertáltak a szovjet hadseregből, s közülük kb. 80an már jelentkeztek az önkéntes alakulatokba. A hivatalos szovjet hírügynökség azt is tudni véli, hogy a városi piacokon titkos fegyverkereskedelem folyik: egy géppisztoly 1500, egy pisztoly 800 rubelbe kerül. Ugyancsak a TASZSZ írta hogy más szövetségi köztársaságok nacionalista szervezetei is támogatják a litvánokat. E szervezetek közé tartozik a Lett Népfront, az ukrán Munkaszövetség, valamint több-moszkvai és leningrádi szervezet. Nyilvánvalóan ezek az egymásnak ellentmondó hírügynökségi jelentések, de - természetesen - a Litvániában zajló, a Szovjetunióban eddig példátlan folyamatok már több mint 250 külföldi újságírót és vagy 30 tévéstábot vonzottak a balti köztársaságba annak ellenére, hogy Moszkva kitiltotta innen a külföldieket, köztük az újságírókat is. A litván miniszterelnök-helyettes, Romualdas Ozolas Jogos aggodalom (ČSTK) - George Bush amerikai elnök szerda esti nyilatkozatában mély aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a Közel-Keleten elterjedhetnek az atomfegyverek. Mint. ismeretes, szerdán a londoni repülőtéren letartóztattak öt embert, akik atomfegyverek robbantószerkezetek próbálták meg kicsempészni. Az elnök felszólította a közel-keleti országokat, főleg Irakot, tartsák tiszteletben az atomsorompó-sžerzôdést. Irak washingtoni nagykövete tagadta, hogy országa hozzá akarna jutni a nukleáris eszközökhöz. Tegyük hozzá, az USA már régebben aggódik amiatt, hogy Bagdad fel akar zárkózni az atomblokk országainak táborához. Amerikai vámosok másfél esztendeje működnek együtt brit kollégáikkal, s ez tette lehetővé az öt férfi letartóztatását. Közülük kettő iraki állampolgár. Egyébként az említett szerkezetek amerikai gyártmányúak, s alkalmasak arra, hogy egy vagy két atombombát felrobbantsanak velük. Az ügy további részleteit egyelőre szigorúan titokban tartják. Tőkés Lászlót püspökké választották (ČSTK) - A romániai magyar kisebbség kiemelkedő személyiségét, Tőkés László lelkészt a nagyváradi református egyházkerület püspökévé választották. Tőkés ebben a tisztségben Papp László püspököt váltja fel, aki a Ceausescuházaspár kivégzése után Franciaországba távozott. Mint ismeretes, Papp Lászlónak is szerepe volt abban, hogy Tőkést tavaly decemberben Temesvárról egy kis faluba telepítették. Tőkés László szerdán felszólalt az Egyházak ökumenikus Tanácsa vezető szervének genfi ülésén, ahol kijelentette, hogy a román egyházaknak előbb maguknak is meg kell újulniuk, mielőtt részt vehetnének a román társadalom megújításában. támogatja a külföldi sajtó jelenlétét a köztársaságban, az újságíróknak vízumot és segíséget ígért, ami az adott helyzetben érthető. Szerdán sajtóértekezletet ta-tott Landsbergis államfő. Üdvözölte, hogy Edward Kennedy amerikai szenátor két litván képviselővel Moszkvában megtartott találkozóján beleegyezett abba: megpróbál közvetíteni Vilnius és Moszkva között. Az amerikai szenátor, egyébként saját kérésére szintén szerda este nyilatkozott a szovjet televíziónak, mégpedig elsősorban Litvániáról, ami úgy fogható fel, hogy nyomban megkezdte közvetítői tevékenységét. Hiszen párbeszédre, a helyzet józan megítélésére szólított fel. A legfelsőbb litván vezető már említett sajtóértekezletén szintén államközi tárgyalásokat szorgalmazott, szigorúan meghatározott keretek között, előzetes feltételek nélkül, semleges területen. George Bush amerikai elnök szerdán elutasította a Kongresszus egyes tagjainak bírálatát, amiért nem lép fel keményebben Moszkvával szemben a litván ügy miatt. Mariin Fitzwater, a Fehér Ház szóvivője ezzel összefüggésben közölte, az amerikai kormány nem akarja elhamarkodott vagy átgondolatlan nyilatkozatokkal és lépésekkel tovább bonyolítani a már így is eléggé súlyos litvániai helyzetet. Margaret Thatcher brit kormányfő szerdán telefonon gratulált Mihail Gorbacsovnak elnöki tisztségéhez, de érintette a litván helyzetet is - más fontos kétoldalú és nemzetközi kérdés mellett. A TASZSZ hírügynökség szerint Gorbacsov „a Szovjetunió alkotmánya megsértésének következményeként" jellemezte a litvániai eseményeket. Leonyid Zamjatyin, a Szovjetunió londoni nagykövete levelében - amelyet tegnap tett közzé a The Times napilap - párbeszédre szólított fel a litván politikusokkal. Kifejezésre juttatta meggyőződését, hogy Moszkva csak akkor használ katonai erőt Litvániában, ha életek kerülnek veszélybe. Megerősítette, nem'indítanak büntető eljárást a hadseregből dezertált katonák ellen. Bronislaw Geremek, a Szolidaritás parlamenti frakciójának vezetője litvániai látogatása utáni sajtóértekezletén annak a véleményének adott hangot, hogy a Litvánia elleni szovjet intervenció károkat okozna Gorbacsov reformjainak, nemcsak Litvánia, a Szovjetunió, hanem egész Kelet-Európa helyzetét fenyegetné. Véleménye szerint a pszichiátriai klinika elleni támadás nemcsak a litván érdekek, hanem Gorbacsov politikája ellen is irányultak. Tény, vannak országok - s nyilván ide sorolható a többség -, amelyek nagyon óvatosak, nem hamarkodják el az állásfoglalást ebben a valóban kényes ügyben. Nyilván ez váltotta ki, hogy Landsbergis parlamenti elnök azzal vádolta meg Svédországot, támogatja Moszkva litvániai politikáját. A svéd rádiónak adott nyilatkozatában bizonytalannak, változónak és hibásnak nevezte a svéd álláspontot, ami véleménye szerint Moszkva kezére játszik. A kötőjel - amerikai szemmel Rosszul titkolt csodálkozással és értetlenséggel számolt be a New York Times amerikai napilap arról a vitáról, amely Csehszlovákiában az ország új neve körül folyik. Míg más kelet-európai országokban az etnikai ellentétek összecsapásokba és akár lövöldözésekbe is torkollnak, a csehek és a szlovákok humánus és irodalmi hagyományaikhoz híven egy kötőjelről vitáznak - írja a lap, megállapítva, ez a módszer sokkal civilizáltabb ugyan, de a következmények hasonlóan veszélyesek lehetnek mint másutt. A szenvedélyek magasra csapnak, mégpedig akkor, amikor a lehető leggyorsabban kellene fontos, a gazdasági reformot szolgáló törvényeket jóváhagyni. A New York Times mindehhez még hozzáteszi: már a kötőjel ügyében tett engedmény sem elégítené ki Szlovákiát, mivel most azt követeli, hogy a köztársaság szót helyettesítsék a föderációval. (ČSTK)