Új Szó, 1990. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1990-03-29 / 75. szám, csütörtök

ÚJ szú 1990. III. 29. Halál Chrudinákra?! A Vatra Romaneasca szervezet nevében, egy magyarul írt névtelen levélben kivégzéssel fenyegették meg Chrudinák Alajost, a Magyar Televízió külpolitikai főszerkesztőjét. A magyar hatóságok nyílt rendőri és titkosszolgálati védelmet adtak a Pa­noráma műsorvezetőjének, miután több körülmény is arra intett: itt nem egy rossz tréfáról van szó. Mint az ismert, a ,,secu" továbbra is kémkedik Magyarország ellen. Kedden hajnalban pedig Athénban szovjet, csehszlovák, bolgár, szír és palesztin diplomaták gépkocsijain kí­vül két magyar diplomata gépkocsiját is felrobbantották. Az sem titok, a szókimondó újságíró éles szálka a nacionalista vatrások szemében. A hírhez tartozik: a nemzetiségek összefogásának szükségességét hir­detők is megmozdultak. Budapesten két éve működik a Romania Libera, a román emigránsok voltaképpen mindmáig egyetlen vegyes tagsáqű, többnemzetiségű szervezete. Ok a komáromi Magyar Területi Színház ötletére áprilisban a temesvári ma­gyar színházban szeretnék összehív­ni a közép-európai szabad, demokra­tikus szervezetek és mozgalmak szö­vetségének alapító kongresszusát. Mint azt a Romania Libera egyik ala­pítója, Emil lovanescu, elmondta, szándékaik a bukaresti vezető értel­miséget tömörítő társaságban, a Gru­pul Pentru Dialog Socialban is értő fülekre találnak. V. PAIZS GÁBOR, Budapest Landsbergis bízik a litvánok szilárd elhatározásában (Folytatás az 1. oldalról) Zdenék Hejduk, a Csehszlovák Sajtó­iroda tudósítója azon kevesek közé tarto­zik, akiknek az utóbbi_napokban sikerült eljutniuk Litvániába. Ö jelentette, hogy Landsbergis kedden nyugtalanítónak ne­vezte a szovjet-amerikai titkos táviratvál­tást. A továbbiakban nyilvánvalónak ne­vezte, hogy a szovjet katonák engedélyt kaptak az erő alkalmazására. Tegnapi sajtójelentések szerint Litvá­niában továbbra is bonyolult a helyzet, a hírügynökségek elég kevés információ­val rendelkeznek az ottani eseményekről, aminek hátterében az áll, hogy kedden felszólították a külföldi állampolgárokat: ne utazzanak Litvániába. Azok pedig, akik már ott vannak, hagyják el a köztársasá­got. Erről Jurij Gremitszkih külügyi sajtó­szóvivő tájékoztatott, hozzáfűzve: ez az ideiglenes rendelet nemcsak a diploma­tákra vonatkozik, hanem a kereskedőkre és az újságírókra is, beleértve a Moszk­vában akkreditált tudósítókat. Egyébként ez a lépés Gorbacsov március 21 -i elnöki rendelete megvalósításának a részét ké­pezi. Gennagyij Geraszimov szóvivő ugyanezen a sajtóértekezleten fejtegette, hogy az újságíróknak azért kell elhagy­niuk Litvániát, hogy ez a „család maga oldhassa meg a problémáit." Szerinte egyes szélsőséges elemek visszaélnek a külföldi újságírók jelenlétével, s a tudó­sítók anyagai a robbanásveszélyes hely­zetet tovább élezhetik. Egyébként Gera­szimov elutasította azt a lehetőséget, hogy a szovjet csapatok törvénytelensé­geket követtek volna el. Az amerikai Kongresszus szenátusának március 22-i, Litvániával kapcsolatos határozatát rend­kívül élesen bírálta, mondván, hogy az ,,durva beavatkozás a szovjet állam belügyeibe, ami ellentétes a nemzetközi jogi normákkal és elvekkel". Egyébként a központi sajtóban tovább folyik a Litvánia elleni kampány. A TASZSZ különtudósítója először arról számolt be, hogy a litván tömegtájékozta­tás már nem vádolja azzal a szovjet sajtót, hogy Litvániáról szóló tudósításai­val destabilizálni akarja a köztársaságban a helyzetet. Idézte Vladislav Svejdát, az SZKP platformján álló Litván KP KB titká­rát, aki kedden megpróbálta indokolni Marián Čalfa Olaszországban (ČSTK) - Marián Čalfa szövetsé­gi miniszterelnök ma hivatalos láto­gatást tesz az Olasz Köztársaság­ban. Ott-tartózkodása során tárgyal Giulio Andreotti kormányfővel s több más vezetővel, valamint fo­gadja őt II. János Pál pápa is. a párt néhány épületének elfoglalását a szovjet katonák által. A TASZSZ megpróbálta bizonyítani, hogy ,,a litván dolgozók aggodalommal figyelik saját parlamentjük tevékenységét, s távolról sem egyértelműen fogadják az általa jóváhagyott törvényeket". Bizonyí­tékként pedig a litván parlament előtt kedden este megrendezett, a litván füg­getlenség elleni tüntetést hozta fel, ame­lyen - így a TASZSZ - hozzávetőleg 20 ezren vettek részt. Zdenék Hejduk, aki a helyszínen volt, viszont csak 8 ezerre bécsülte a résztvevők számát. Közve­tett vilniusi információkra hivatkozva a TASZSZ olyan hírt is közreadott, amely szerint a litván szervek folytatják propa­gandakampányukat annak érdekében, hogy lejárassák a szovjet hadsereget. ,,A szeparatista erők zsarolják, megfélemlítik és provokálják a katonákat, s így akarják őket rávenni a dezertálásra." Zdenék Hejduk tegnapi tudósítása szerint visszatért a kaunasi kórházba az a két páciens, akiket a szovjet katonák a kórház elleni támadás során kedden reggel a dezertőrökkel együtt magukkal vittek. Ez csak azért érdekes, mivel Moszkva mindeddig azt állította, hogy a deszantosok csupán katonaszökevé­nyeket tartóztattak le. A litván sajtó tegnapi anyagai szerint a kaunasi, illetve a vilniusi kórházak elleni keddi támadásokról nem volt tudomása sem G. Belousznak, a vilniusi katonai körzet parancsnokának, sem Vlagyimir Trikoznak, a belügyminisztériumi csapa­tok helyettes parancsnokának. Egyébként mindketten tagjai a litván parlament által felállított koordinációs bizottságnak, amelynek feladata a köztársaságban ki­alakult helyzet ellenőrzése. Arturas Pau­lauskas litván főügyész szerint mindkét támadás körülményeit kivizsgálják. A litván ügy a nemzetközi politika homlokterében áll. Néhány kedd esti pél­da. Az Európai Közösségek „maximális önmérsékletre" szólította fel Moszkvát. A 12 tagország kormányai annak a remé­nyüknek adtak hangot, hogy nem kerül sor az erő alkalmazására, sem az azzal való fenyegetésre? Brüsszelben a NATO képviselője elmondta, rendkívüli figye­lemmel kísérik az eseményeket, de nem akarják élezni a helyzetet Moszkva és Vilnius között. A litván helyzettel a NATO politikai bizottsága rendkívüli ülésen fog­lalkozott. Margaret Thatcher brit kormányfő Moszkvát is, Vilniust is önmérsékletre és a párbeszéd felvételére szólította fel. Lech Walesa, a lengyel Szolidaritás elnö­ke is levelet intézett Gorbacsovhoz, azt javasolva, hogy Moszkva hagyjon fel a katonai nyomással és kezdjen politikai dialógust a litván kormánnyal. Keletnémet parlament Valószínűleg kedden lesz a premier (CSTK) - Az újonnan megválasztott keletnémet parlament valószínűleg már kedden, április 3-án megtartja alakuló ülését. Berlini jelentés szerint ezt az idő­pontot a választásokból győztesen kike­rült Szövetség Németországért (CDU/ DSU/DA) és a liberális pártok koalíciója javasolja. Martin Kirchner, a CDU főtitkára fel­szólította a szociáldemokratákat (SPD),* hogy a hét végéig adjanak végleges vá­laszt arra a kérdésre, belépnek-e a kor­mánykoalícióba vagy sem. A CDU rögtön a választások után ajánlotta fel együttmű­ködését az SPD-nek, amely azonban mindeddig elutasította a javaslatot. Kifo­gásolja, hogy a kabinetben helyet kap a konzervatív DSU is. Berlinben közben megalakították a ke­reszténydemokraták parlamenti csoport­ját. 163 képviselőjével a CDU lesz a leg­erősebb párt a 400 tagú népi kamarában. A képviselői csoport elnökévé ideiglene­sen Lothar de Maiziere-t, a párt vezető­jét, miniszterelnök-jelöltet választottak meg. Az ADN hírügynökség szerint a nyu­gatnémet CDU és az SPD élesen bírálta a keletnémet kommunisták (DSZP) szán­dékát, hogy az NDK parlamentjének elnö­ki tisztségébe Hans Modrow ügyvivő kor­mányfőt akarják javasolni. Erich Honeckert, az NDK egykori leg­felsőbb vezetőjét és közeli munkatársait egészségügyi okokból kifolyólag valószí­nűleg mégsem állítják bíróság elé. Ezt a Reuter hírügynökség közölte az NDK főügyészségére hivatkozva. Szlovák Labdarúgó Kupa - elődöntő I. jégkorongliga Kikapott az Inter, de továbbjutott Az idény legjobbjai (sr) - Szerdán délután bonyolították le a Szlovák Labdarúgó Kupa elődöntőjé­nek visszavágóit. Mindkét találkozón az esélyesebbnek tartott vendégcsapat 2:0 arányú vereséget szenvedett. Az Inter Slovnaft ZŤS Bratislava Besztercebányán, a Spartak Trnava pedig Zsolnán kapott ki. A pozsonyiak ennek ellenére bejutottak a döntőbe (az első összecsapáson 3:0-ra nyertek), a nagyszombatiak viszont nem (egy hónappal ezelőtt 0:0-ra játszottak). Az Inter - Žilina finálé április 11-én Garamszentkereszten (Žiar n. Hr.) lesz. B. BYSTRICA - INTER 2:0 (2:0), góllövők: Baláž és Majoros. Nagy lendü­lettel kezdett a Dukla, s már az 5. percben vezetést szerzett. Ezt követően is a házi­gazdák rohamoztak, és négy perccel a szünet előtt növelték előnyüket. Az I. liga tavaszi idényének meglepetéscsapata a második félidőben is csak védekezett; szerencséje volt, hogy nem kapott újabb gólt. Az Inter veretlenségi sorozata az őszi szezon utolsó fordulójában, éppen az Urpín alatt kezdődött, s ugyanitt szakadt meo' A pozsonyi sárga-feketék 9 bajnoki és kupamérkőzésen nem szenvedtek ve­reséget ... ŽILINA - TRNAVA 2:0 (0:0), góllövő: Goffa 2. Kezdettől fogva nagy fölényben futballozott a II. ligás hazai gárda. A nagy­szombatiak három erősségük, Gabriel, Brezina és Solár nélkül érkeztek, s nem sok vizet zavartak. A zsolnaiak a 65. percben szerezték első góljukat, majd tíz perccel a befejezés előtt a mezőny leg­jobbja, Goffa végleg eldöntötte a to­vábbjutás sorsát. Az esélytelennek tartott együttesek ju­tottak a Cseh Labdarúgó Kupa döntőjébe (április 11, Hodonín). A Dukla a bajnok Spartát győzte le, a CSNL ll-ben szereplő (!) Uherské Hradište pedig a Bohemianst. DUKLA - SPARTA 0:0, 11-esekkel 5:4, UH. HRADIŠTÉ - BOHEMIANS 4:3 (4:1), g.: Kadleček 2, Lorenc, Ježek, ill. Šrejl. Hamsa és Chytrá; 3000 nézö. (ČSTK) - Pőstyénben tegnap este ki­hirdették az I. jégkorongliga 1989-90-es idényének legjobb játékosait. EREDMÉ­NYEK - a kanadai pontverseny legjobbja: Robert Reichel (Litvínov); a legjobb gól­ütő: Robert Reichel; a legaktívabb védő­játékos: Milan Jančuška (Košice); a leg­több gólpassz: Petr Rosol (Litvínov) és Ottó Haščák (Trenčín); a legjobb kapus: Dominik Hašek (Jihlava); a legsportsze­rűbb játékos: Roman Horák (Trenčín); az idény legjobb újonca: Jirí Vykoukal (Sparta); a play off-döntő legjobb játéko­sa: Petr Bn'za (Sparta); a legjobb edző: Július Šupler (Trenčín); a legjobb játék­vezető: Martin Danko. SPORTHÍRADÓ • A FÉRFI kézilabdaliga elhalasztott mérkőzésén: Dukla Praha-Tatra Kopŕiv­nice 29:17 (14:12). Spanyolország-Ausztria 2:3! (va) - Az első félidőben minden a pa­pírforma szerint alakult: a 2. percben Manolo, a 34.-ben Butragueňo volt ered­ménye§. Szünet után azonban váratlanul fordult a kocka: a 47. percben Hörtnagl szépített, majd Polster egyenlített (64. p). Már mindenki elkönyvelte a döntetlent, amikor a 90. percben Rodax megszerez­te az osztrákok győztes gólját. A malagai barátságos mérkőzésre 10 000 néző volt kíváncsi. Félidő 2:0. További nemzetek közötti mérkőzések: Szovjetunió - Hollandia 2:1 (1:0), Pro­taszov, Lutij, ill. R. Koeman; 60 000 néző. Írország - Wales 1:0 (0:0), Slaven (86. p), 40 000 néző. Észak-Írország - Norvégia 2:3 (1:0). • A SZOVJETUNIÓBAN alakult Profi Boksz Liga felvételét kérte az egyik profi ökölvívó tömörülés, a WBA szervezetébe. • W. HUGHES, New Jersey állam egyik demokrata képviselője olyan tör­vényjavaslat előterjesztésére készül, ami­nek elfogadása esetén a doppingszerek használata a kábítószerekkel azonos el­bírálás alá esne. • MILOSLAV MEČÍŔ ugyan ott volt a csehszlovák Davis Kupa-válogatott szerda délelőtti edzésén, de nem valószí­nű, hogy pénteken pályára lép az ameri­kaiak elleni negyeddöntőn. Sabonis - soha többé! Arvydas Sabonis, az olimpiai aranyér­mes szovjet kosárlabda-válogatott egyik legjobbja, aki a spanyol Valladolid csapa­tában játszik, elmondta, hogy teljes mér­tékben azonosul hazája, Litvánia függet­lenségi törekvéseivel. A 25 esztendős sportoló kijelentette: „Soha többé nem öltöm magamra a szovjet válogatott vörös mezét, s a himnuszt sem éneke­lem el többé. Az idén nyáron, az argen­tínai világbajnokságon sem vagyok hajlandó szovjet színekben játszani. Mivel addig aligha jön létre az önálló litván kosárlabda-válogatott, kényte­len leszek távol maradni a tornától." Amennyiben Sabonis példáját a többi litván kosárlabdázó is követi, akkor a szbornaja rendkívül tartalékos lesz a vb-n. (MTI) Samaranch hiába kért kihallgatást (ČSTK) - A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ellenőrző bizottságának küszöbönálló barcelonai látogatása előtt Juan Antonio Samaranch, a NOB spanyol elnöke kihallgatást kért Felipe Gonzáleztől. A feszített tempóban dolgozó miniszterelnök azonban, Samaranch szerint eddig Keserű volt a franciasaláta Magyarország-Franciaország 1:3 (1:1) (tzsi) - A Népstadionban alig 10 000 néző volt kíváncsi a két ország válogatott­jának 21. összecsapására. Détári 30 m­es kapu közepébe tartó szabadrúgása vezette be a barátságos mérkőzést, majd enyhe vendégfölénnyel teltek a percek. Az első félidő közepén vezetést szerez­hettek volna a franciák, ám Ferreri lövése a felső lécen csattant. A 29. percben Limperger hibázott, a labda Cantonához került, aki nem hibázott. Az első 45 perc hajrájában rákapcsolt a magyar csapat, előbb Kovács Kálmán a kapufára bom­bázott (35. p), majd Bognár közeli lövé­sét védte Martini. A 38. percben Pintér 11-esből (Kovácsot lerántotta a kapus) egyenlített. Fordulás után ismét a franciák játszot­tak jobban, Cantona két ziccert is elpus­kázott, de a 68. percben nem hibázott: Perez beadását bólintotta a hálóba. Az egész magyar védelem csak statisztált az akciónál! A 70. percben Sauzée kapáslö­vését elnézte Brockhauser, és ezzel el is dőlt a meccs, amely végig alacsony szín­vonalú volt. A házigazdáknál Détárival az élen csődöt mondtak az idegenlégi­ósok. A magyar együttes összeállítása: Brockhauser - Limperger, Pintér, Mé­szöly - Mónos, Máriási, Bognár, Détári (80. p Balog), Palaczky - Petres (51. p Fischer), Kovács Kálmán (61. p Jován). A találkozót a lengyel Diakonowicz ve­zette. nem teljesítette ígéretét. A NOB el­nöke csak közvetve, a sajtón ke­resztül emlékeztetheti erre. A kor­mányfő ugyanis nem szakít időt rá, mondván, hogy a tavalyi megállapo­dások az idén is érvényesek, tehát ami annak idején elhangzott, az bő­ségesen elég a számára. Lám, a NOB elnöke előtt sem nyílik meg minden ajtó. Több nyitott kérdés is van. A szer­vezőknek mindenekelőtt azt kellene tisztázniuk, melyik létesítményt te­kintik a nyári olimpiai játékok köz­ponti stadionjának, amely minden szempontból megfelel a nyitó- és záróünnepségekkel kapcsolatos igényeknek. Aki arra gondol, hogy két évvel a 25. Nyári Olimpiai Játé­kok megnyitójának napja előtt ez már lefutott ügy - téved. • JOSEF HROMÁDKA, a szövetségi kormány alelnöke tegnap délután Prágá­ban, a Hrzán-palotában fogadta az elmúlt év legsikeresebb cse'hszlovák sportolóit. Rövid beszédében hangsúlyozta: az ál­lam továbbra is támogatni fogja a sportot. A kikötőben el akarják ásni a csatabárdot BOKSZHABORU KOMÁROMBAN Komáromnak 1978-tól két ökölvívó-szakosztálya van, a Spartak és a ČSPD. Amióta az utóbbi megalakult, bokszháború dúl a Duna-parti városban; több mint tíz éve tart ez az áldatlan állapot. Nem és nem tud (vagy talán nem is akar?!) közös nevezőre jutni a két klub. Sokszor már úgy tűnik: elássák a csatabárdot a harcoló felek, aztán megint lángra lobban a tűz. Az egyik és a másik fél hívei sem segítik a megbékélést, az álhírekkel elég gyakran csak fokozzák az izgalmakat. Közben nem tudatosítják: vitájuk nagy vesztese, maga a komáromi boksz. Addig nem lesz győztes, amíg meg nem állapodnak. Vajon, meddig tart még ez az értelmetlen, önpusztító harc? Nem lehetne kéz a kézben egy úton járni, s azon fáradozni, hogy bajnokságot nyerjen az I. ligában a komáromi csapat. Nagy port kavart fel a Flachbart-ügy, amely ismét felkor­bácsolta a kedélye­ket a két táborban. A Spartak azt ne­hezményezte, hogy a ČSPD 17 esztendős országos ifjúsági bajnok öklözője nem a lila-fehéreket erősí­ti, hanem az RH Ústít. Václav Bergman, a ČSPD szakosztályelnöke ezt így ma­gyarázta. „Mi három évvel ezelőtt fel­ajánlottuk a Spartaknak Flachbartot, Bukort és Holubot. Azt mondták, nekik csak kész bokszolok kellenek. Ezután jöttek az Ústí szakvezetői, és megálla­podtunk. Mivel nekünk nincs felnőtt csapatunk, ezért Flachbartot köl­csönadtuk az RH-nak. Csak úgy fejlőd­hetett, ha ringbe lép a legjobbak kö­zött. Most már hiába jönnek a sparta­kosok, a szerződést ugyanis egyik napról a másikra nem lehet felbontani. Különben, ha az Ústínak kifizetik az átigazolásért járó összeget, akkor Flachbart a Spartak öklözője lehet." Győrffy György már 12 éve a ČSPD edzője. Ez alatt az idő alatt 39 elsőligás bokszolót nevelt ki. Az ő keze alól került ki Várhegyi Vlado, aki bronzérmes lett az 1983-as junior világbajnokságon. Feren­czi, Hencz, Szabó, Fekete, Ambrus, Hrabovsky, Bors, Sárközi is a kikötői csapatban kezdett, és érte el első sikereit. Az említettek közül valamennyien orszá­gos felnőtt bajnoki címet szereztek. Ki­sebb-nagyobb szünetekkel négy és fél éven át irányította a Spartak I. ligás együttesét. Győrffy György keserű szájíz­zel szólt a viszályokról: „Nem harag­szom senkire sem, pedig lenne rá okom! Nem értem, miért ellenségeske­dünk, együtt nem menne könnyebben? A közelmúltban meg akarták szüntetni a ČSPD bokszszakosztályát, azzal az ürüggyel, minek két klub a városban. Állandóan a pártszervekkel ijesztget­tek. Különben valaki feljelentette szak­osztályunkat, hogy a saját zsebünkbe tesszük az átigazolásokért járó pénzt. Már a vizsgálat első napján kiderült: alaptalan volt a vád. Egyesek annyira nem kedveltek, kedvelnek, hogy még a nyári kirándulásaimat is meghiúsítot­ták. Nem utazhattam el a családommal Ausztriába és Jugoszláviába. Állítólag politikai okok miatt..." Annak ellenére, hogy nehéz helyzet­ben van a ČSPD ökölvívó szakosztálya, lelkesedésben nincs hiány. Mivel nem rendelkeznek sportcsarnokkal, nagyobb teremmel, így naponta a komáromi Mun­ka Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola ^tornatermében edzenek. A fiatal tehetsé­gek csupán a tétmeccseken látnak szorí­tót, tréningeken kénytelenek nélkülözni a ringet. Ez azonban nem nyomja rá bélyegét az eredményességre. A március közepén lebonyolított országos ifjúsági bajnokságon Flachbart és a 16 éves Búkor aranyérmes lett, Bodoki pedig a harmadik helyen végzett. Flachbart, Búkor.és Holub tagja a szűkebb, junior válogatott keretnek, amely a júliusi, Ústí­ban rendezendő világbajnokságra készül. A múltban a kikötő 375 dolgozója havonta 7 koronával támogatta a szakosztályt. Ebből azonban 3,40-et elvett(!) a CSSZTSZ járási bizottsága. Jelenleg egyre csökken a sportegyesületet támo­gató dolgozók száma... Hrabovsky Mihály, a ČSPD másik edzője is a megbékélés híve: „Én szur­kolok a Spartaknak, de etikátlan dolgo­kat nem támogatok. Mi nem akarjuk tovább élezni a helyzetet. A jelenlegi állapot tarthatatlan. Tudatosítanunk kell: a komáromi boksz jövője forog kockán. Egy biztos, a Spartak is, meg a ČSPD is pénzügyi nehézségekkel fog küszködni! Mi azon vagyunk, hogy minden komáromi öklöző odahaza bokszoljon. És még valamit: mi to­vábbra sem akarunk felnőtt csapatot." Nincs szándékunkban vitát 'indítani a Spartak és a ČSPD között, de termé­szetesen a másik felet is meghallgatjuk, és véleményüknek, nézetüknek helyet adunk lapunk hasábjain. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom