Új Szó, 1990. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1990-03-03 / 53. szám, szombat

A csapatkivonásról - háromszor Mongóliából két éven belül távoznak a szovjet katonák NAGY FORGALOM A CSAPI HATÁRÁLLOMÁSON • MAGYARORSZÁGON A SZÁLLÍTÁS OKOZ GONDOKAT (ČSTK) - Mongol-szovjet csapatkivonási tárgyalások kezdődtek szerdán ^Ulánbátorban, s erről a TASZSŽ tegnapi rendkívül tömör híradásából az tudható meg, hogy létrejött egy kormányközi megállapodás. Ennek értelmében 1991-1992-ben minden szovjet katona hazatér. A harci egységek döntő többsége már a jövő évben, 1992ig marad a hadtáp és a szállítást biztosító alakulatok. Hivatalos adatok nincsenek arról, hogy hány főből is áll a Mongóliában állomásozó szovjet kontingens. Szakértők a múlt év elején 65 ezer főre becsülték. Dzsambin Batmönh legfelsőbb mongol vezető tegnap fogadta a tárgyalásokon részt vevő szovjet katonai küldöttséget, s elégedetten nyugtázta, hogy azok sikerrel jártak, xxx A Csehszlovákiából történő szovjet csapatkivonás keretében eddig két haditechnikával megrakott szerelvény lépte át a határt, s a csapi vasúti csomóponton két másikból most folyik az átrakodás. Két további Ján Budaj, á Nyilvánosság az Erőszak Ellen egyik vezető képviselője a DIE PRESSE bécsi napilapnak adott tegnapi interjújában elmondta: a szlovák politika KözépEurópára összpontosul, főleg az Ausztriához és Lengyelországhoz fűződő kapcsolatainkra. Ezek a kapcsolatok áthidalják azt a nacionalista feszültséget is, amely jelenleg Szlovákiában megnyilvánul. „A lehető legnyitottabb határokat ^karjuk, annak érdekében, hogy új etika érvényesüljön Közép-Európában." A Die Presse Ján Budajt a fordulat központi személyiségének, szlovák Václav Havelnak nevezte. Arra a kérdésre, milyen a kapcsolata az államfővel, és hogy Havel a választások után is köztársasági elnök marad-e, Budaj kijelentette: ,,A viszonyunk nagyon baráti. Véleményem szerint Havelnak a választások után is elnöknek kell maradnia. A kommunisták is ezt akarják." A továbbiakban arról beszélt, hogy a reformfolyamat - főleg a gazdaságban - igazából csak a választások után kezdődik meg. Szerinte nem reális dolog azt hinni, hogy a lakosság a gazdasági nehézségek miatt, például, két év múlva a kommunista hatalom visszatérését fogja akarni. Hozzáfűzte, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalomnak nincs ellenvetése az ésszerű baloldal ellen, s üdvözölné, ha egy új baloldali párt alakulna, amely mentes Gottwald, Jakeš, Sztálin örökségétől. Végezetül Budaj azt mondta, kizárt dolog, hogy egy államcsínyre kerüljön sor Csehszlovákiában. (ČSTK) vonat útban van Csap felé. Erről a Krasznaja Zvezda számolt be Grinkjevics vezérezredesnek, a szovjet szárazföldi erők vezérkari főnökének a tájékoztatására hivatkozva. A tábornok szerint teljes mértékben tiszteletben tartják a szerződésben foglalt menetrendet. Az idén Csehszlovákiából a katonák és a haditechnika 65 százalékát szállítják haza, a többit a jövő évben. A Tyihomirov ezredes parancsnoksága alatt álló harckocsizó hadosztályt, amely ugyancsak most tért haza, a moszkvai katonai körzetben telepítik le. A Csehszlovákiából és Magyarországról hazatérő tisztek és családjaik szociális helyzetének megoldására külön programot dolgoztak ki, új állomáshelyeiken összesen 227 lakótömböt építenek, mintegy 17,5 ezer ember számára. xxx A szovjet-magyar csapatkivonási megállapodás aláírását nagymértékben hátráltatják a hazaszállítással összefüggő problémák. Matvej Burlakov, a déli szovjet hadseregcsoport parancsnoka a Magyar Televízióban elmondta, azért nem sikerült még tető alá hozni a szerződést, mert a katonaság és a haditechnika elszállításához összesen 2000 vonatra lenne szükség. Tekintettel a határátkelőhelyek kis áteresztőképességére és a szovjet vasút szűk kapacitására, ez legalább 500 napot vesz majd igénybe. A magyar kormány viszont maximum 450 nappal ért egyet, s követeli, hogy a kivonás a szerződés aláírása után azonnal kezdődjön meg. Az USA és Kanada ellenzi a szovjet zsidók letelepítését a megszállt területeken Bush-cáfolat túszügyben • Elnöki felhívás a magánvállalkozókhoz (ČSTK) - A kaliforniai kereskedelmi kamarában tegnapra virradó éjszaka George Bush a változások útjára lépett kelet-európai és közép-amerikai országokkal való együttműködésre, gazdasági támogatásra ösztönözte a vállalkozókat. Hangsúlyozta, nem lehet csak a kormány segítségére támaszkodni, a magánvállalkozókat is be kell vonni. Los Angelesben az elnök cáfolta azokat a híreket, melyek szerint kormánya Genfben titkos tárgyalásokat folytat Iránnal a Közel-Keleten, konkrétan a Libanonban fogva tartott egyes amerikai túszok kiszabadításáról. Az amerikai lapok közel-keleti muzulmán forrásokra hivatkozva idézték a Bush által „nevetségesnek" nevezett híreket. Libanonban egyébként nyolc amerikai tűnt el, legrégebben, 1985 márciusában Terry Anderson, az AP hírügynökség bejrúti irodájának vezetője. James Baker külügyminiszter a képviselőházban tegnapra virradó éjszaka kijelentette, az Izrael által megszállt területeken létesített településeket az Egyesült Államok akadálynak tekinti a béke útjában és ellenzi a szovjet zsidók ottani letelepítését. Ez volt az első eset, hogy az USA ilyen egyértelműen reagált Izrael eljárására, a szovjet emigránsok arab területeken történő letelepítésére. Baker a szenátorok egy csoportjának javaslatára válaszolt, hogy folyósítsanak 400 millió dollárt Izraelnek házépítésre a szovjet zsidók számára. A külügyminiszter ezt nem tartotta helyesnek, mondván, ebből a pénzből esetleg a megszállt területeken hoznak létre újabb településeket. Egy egyiptomi látogatáson tartózkodó kanadai parlamenti küldöttség kifejezésre juttatta: nem értenek egyet a bevándorlók letelepítésével a megszállt területeken. Kanada kész befogadni a Szovjetunióból kivándorló zsidókat - mondották a delegáció tagjai, ugyanakkor rámutattak, a tömegtájékoztató eszközök eltúlozzák a zsidó kivándorlás kérdését. LIBANON Szíria gátolja Egyiptom közvetítési törekvéseit Újabb tűzpárbaj Kelet-Bejrútban (ČSTK) - Szíria akadályozza Egyiptom közvetítési törekvéseit Libanonban - írta tegnap diplomáciai forrásokra hivatkozva a kairói ellenzéki sajtó. Szalem Hossz libanoni miniszterelnök állítólag Damaszkusz nyomására mondta le az egyiptomi külügyi államminiszter libanoni útját. Butrosz Ghali a konfliktusban érdekelt vezető pártok képviselőivel akart találkozni. Egyiptomnak az a véleménye, hogy Libanonból minden idegen erőnek távoznia kell az ország kétharmadát ellenőrző szíriai egységeknek is. Kairó egyenesen • azt szorgalmazza, hogy pontosan határozzák meg a szíriai csapatok kivonulásának időpontját. Éjszakai jelentések szerint késő este megszűntek a súlyos harcok Kelet-Bejrútban, de a sötétedés után is folytatódtak a szórványos lövöldözések, így - szemtanúk szerint - az utcákról nem tudták elszállítani a halottakat és a sebesülteket. A legutóbbi hírek szerint közel 70 személy vesztette életét és kb. 150 sebesült meg a csütörtöki összecsapásokban. Biztonsági források azt jelentették, hogy Aun fábornok alakulatainak sikerült bizonyos mértékig visszaszorítaniuk az ugyancsak keresztény Libanoni Erőket. Tegnap reggel kiújultak a súlyos harcok, s a heves tűzpárbaj során NyugatBejrút egyes területeire is gránátok csapódtak be. Butrosz Naszrallah Szfeir maronita keresztény pátriárka kijelentette, ha Michel Aun és Szamir Zsazsa nem fejezi be ezt a testvérgyilkos háborút, nem köt tűzszünetet, akkor kiátkozza őket. Dzsakartai koktélparti Újabb holtpont Egyáltalán nem okozott meglepetést, hogy sikertelenül ért véget szerdán éjszaka a harmadik dzsakartai koktélparti, amelynek az lett volna a feladata, hogy elősegítse a tizenegy éve húzódó kambodzsai konfliktus rendezését. A résztvevők: Hun Sen phnompenhi kormányfő és a három ellenzéki frakció vezetői, továbbá Vietnam, Laosz, a hat ASEAN-állam, Franciaország és Ausztrália külügyminiszterei. A kiindulási alap Gareth Evans ausztrál külügyminiszter tavaly ősszel ismertetett rendezési programja volt. Talán ezzel is magyarázható, hogy a koktélparti előtt Evans volt a legbizakodóbb, másrészt pedig azzal: nemfoglalkozik olyan régen a kambodzsai gordiuszi csomó kibogozásával, mint a többiek. Úgy nyilatkozott, az álláspontok csak egyes „nem lényeges" kérdésekben különböznek, s ezért esélyt adott a kompromiszszumnak. A jószándékú Evans két dolgot hagyott figyelmen kívül: 1. az ördög mindig a részletekben bújik meg; 2. a tapasztalatok azt mutatják, a négy kambodzsai fél közül legalább az egyiknek mindig az az érdeke, hogy megtorpedózza a megállapodást. Ezt a legtöbbször a katonailag legerősebb ellenzéki csoport, a Vörös Khmer tette meg - lényegében most is, mert elutasította a záródokumentum aláírását. Röviden az Evans-terv lényegéről: az ENSZ-nek szánt főszerepet a rendezésben, szerinte a világszervezetnek nemcsak a szabad és demokratikus választásokat kellene előkészítenie és felügyelnie, hanem a választásokig hátralévő átmeneti időszakban Kambodzsa ENSZigazgatás alá kerülne. Ami azt jelenti, hogy fel kellene oszlatni mind a phnompenhi kabinetet, mind a Szihanuk-féle „árnyékkormányt". Ez több oknál fogva irreális: 1. Phnompenh mindig fájlalta, hogy „Kambodzsa helyét az ENSZ-ben Szihanukék bitorolják". Ezért már az is haladás, Hun Sen kormányfő beleegyezett abba, hogy a világszervezet valamiféle szerepet vállaljon a rendezésben. 2. Phnompenh mindig alapfeltételnek tekintette: garanciákat kell kapnia arra, hogy a népirtó vörös khmerek (polpotisták) nem kerülhetnek ismét hatalomra. A Hun Sen-kormány ezért nem hajlandó egyszerűen feloszlatni magát. Dzsakarta előtt Hun Sen állítólag abban egyetértésre jutott Szihanukkal, hogy az átmeneti időszakban nem az ENSZ igazgatná Kambodzsát, nem is egy négypárti átmeneti kormány, hanem az úgynevezett Nemzeti Főtanács, amelyben a két mostani kormány képviselői vennének részt. 3. Végezetül azért volt irreális elvárni, hogy a phnompenhi kabinet épp most oszoljon fel, amikor a kormánycsapatok sorozatban aratják katonai sikereiket. Dzsakarta előtt felszámolták a három ellenzéki fegyveres csoport 13 bázisát, s kiterjedt offenzívával teljesen a thaiföldi határhoz szorították vissza a lázadókat. Hun Sen Dzsakartában azt mondta, „a politikai megoldás nem a jelenleg egymástól függetlenül létező két kormány feloszlatásától, illetve egy átmeneti kormányzás létrejöttétől függ. Sokkal nagyobb jelentősége van annak, hogy általános, szabad és tiszta választásokat tartsanak majd." Egy valóban tiszta választásoktól pedig a vörös khmereknek van a legtöbb félnivalójuk, hiszen a lakosság döntő többsége - teljesen érthetően - még mindig iszonyodik a népirtó polpotistáktól. Több érzékeny pont is meghúzódik a diplomáciai erőfeszítések hátterében. Vietnam tavaly ősszel kivonta csapatait Kambodzsából. A vörös khmerek szerint ez nem igaz, s a vietnami telepesek is gerendának számítanak a szemükben. Sokan azt tartják: nem zörög a haraszt... Egy nappal a koktélparti után röppentették fel Thaiföldön például a hírt, hogy két vietnami katona átállt a kormányellenes erőkhöz, s nyilatkozatuk szerint a kormánycsapatok sikeres akcióiban több ezer vietnami katona is közreműködött - persze kambodzsai mundérban. Az egyik dezertőr kijelentette: „Tavaly szeptember végén valóban minden vietnami alakulat hazatért, de novemberben visszaküldték bennünket, mondván, hogy a küldetésünk még nem ért véget." Mindez nem éppen a megegyezéshez szükséges bizalmat erősíti. De a párbeszéd folytatódik, más szinten ugyan: a Biztonsági Tanács öt állandó tagállama között. Közülük három: az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Kína közvetlenül is érdekelt, más-más csoportokat támogatnak pénzzel, fegyverrel. Talán rajtuk múlik majd a legtöbb, nekik kellene lépniük. És addig? Folytatódik a vérontás, emberek százai halnak meg. Ma is, holnap is, s ki tudja még medd'

9 MALINÁK ISTVÁN ANC: Még korai Quayle látogatása Pretoriában Dél-Afrika kész segíteni az angolai békekötést (ČSTK) - Nelson Mandela, a világhírű dél-afrikai polgárjogi harcos, valamint az ANC több más vezetője a zambiai fővárosban, Lusakában találkozott az amerikai Kongresszus képviselőinek 10 fős csoportjával. Ezen amerikai politikusok többsége Nem volt még rá precedens ÚJ szú 1990. III. 3. Gyökeres György felvétele Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett, szinte már közhellyé váló új formulája az a megállapítás, hogy a szocialista országok direktív tervgazdaságából a piacgazdaságba való átmenetre eddig még nem volt precedens. Marián Čalfa szövetségi miniszterelnök az ország gazdasági helyzetét elemző parlamenti beszámolójában szintén érvelt ezzel a megállapítással. Nos, ha erre mindeddig sehol a világon nem volt még példa, ez azt jelenti, hogy ennek az útnak többféle alternatívája lehet, s ezek közül kell megtalálni a társadalmi szempontból leginkább elfogadhatót. Olyan megoldást kell tehát választani, amely a lehető legnagyobb összhangban van a demokratikus, szociális jogállam fogalmával. A szocializmus építésének nálunk negyven éves kísérlete után tehát egy újabb kísérlet következik, ami azt jelenti, hogy ebben a kérdésben is csak utólag lehetünk majd okosak. A piacgazdaságba való átmenet gyakorlati megvalósítását illetően a politológusok, közgazdászok, pénzügyi szakemberek véleménye az érintett országokban jelentősen megoszlik. Magyarországon például újabban Kornai János „indulatos röpirata" borzolta fel a kedélyeket, nálunk pedig előreláthatóan az idei módosított állami költségvetés parlamenti vitája alkalmából várható a különböző nézetek nyilvános kifejtése. Magának az átmenetnek a következetesen inflációellenes, megfontolt lépésekből álló programtól kezdve egészen a sokkos hatásokkal, társadalmi megrázkódtatásokkal járó azonnali radikális intézkedésekig különböző kompromisszumos változatai lehetnek. Mivel ezek leginkább az ár-, a bér- és a hitelpolitika, valamint a külgazdasági kapcsolatok fokozottabb liberalizálását jelentik, az ország gazdaságáért felelős vezetők joggal tartanak attól a veszélytől, hogy az infláció gonosz szelleme kiszabadulhat a palackból, és azt már nehéz lenne oda visszagyömöszölni. Ma már csaknem általánosan elfogadott az a nézet, hogy az a piaci szocializmus, amely gyakorlatilag csak az áruk piacára korlátozódik, a direktív tervgazdálkodásból eredő gondokra nem jelenthet megoldást. A piacgazdálkodásra való átmenetet csak komplex módon lehet elképzelni, ami egyaránt jelenti az áru, a munkaerő és a tőke piacát. E három tényező közül kettővel rendelkezünk, tőkénk azonban nincsen, s amíg nem lesz, addig nem is lehet piaci mechanizmusról beszélni. A vita magvát tehát elsősorban az a kérdés képezheti, hogy hogyan, milyen útonmódon teremtsünk reális, működő tőkét. Milyen belső forrásaink vannak ehhez, s hogyan, milyen mértékben merítsünk hozzá külső forrásokból? Ami a belső forrásokat illeti, elsősorban azon kell elgondolkoznunk, hogy milyen módon lehetne a termékekben és a munkaerőben rejlő potenciális tőkét valódi tőkévé változtatni, vagyis a munkát és az általa létrehozott értékeket tőkésíteni. Ez a kérdés szorosan összefügg a nyereségelvonások és az adók rendszerével, ami a gazdasági mechanizmus átalakításának neuralgikus, leginkább vitatott és vitatható pontját képezi. Közvetlenül összefügg ezzel a privatizálás kérdése is, aminek különböző módszerei és formái lehetnek. Az állampolgárok eddigi megtakarításaiból vajmi kevés tőke származhat, a részvényvásárlások esetléges meghitelezése pedig koncepció kérdése, amely egyelőre még tisztázatlan. Külön fejezetet képez a külföldi tőke beáramlása, ami egyúttal a nemzeti vagyon kiárusítását is jelentheti. Nem fér hozzá kétség, hogy ebben a helyzetben kiindulási pontként csak az antiinflációs, a célszerűségre és takarékosságra ösztönző, sőt kényszerítő gazdaságpolitikát lehet elfogadni, amely azonban - az évek során - egyre nyitottabbá válhat a piacgazdálkodás viszonyainak befogadásához. Ehhez elsősorban arra van szükség, hogy a gazdasági átalakítás gondjai közérthető közüggyé váljanak, s végre a sajtó is felzárkózhatna az elképzelések, az összefüggések, az alternatív lehetőségek tolmácsolásához. A sajtónak lehetővé kell tenni az érvek és a nézetek nyilvános ütköztetését, a közgazdasági gondolkodás demokratikus kibontakoztatását. Amint arra parlamenti beszédében szövetségi miniszterelnökünk is utalt, a piac és a demokrácia kölcsönösen feltételezik egymást, mert demokrácia nélkül nincs alkotó gondolkodás, alkotó gondolkodás nélkül pedig nincs egészséges gazdasági fejlődés. MAKRAI MIKLÓS a múltban azt követelte, hogy az USA keményebben lépjen fel a pretoriai kormánnyal szemben, követelje az emberi jogok tiszteletben tartását. Az ANC vezetői fenntartásukat hangoztatták Dan Quayle amerikai alelnök tervezett látogatásával kapcsolatban. Quayle a hírek szerint március 21-én a namíbiai függetlenség kikiáltása alkalmából érkezne Dél-Afrikába. Az ANC szerint egy vezető amerikai politikus látogatása Pretoriában túl korai, mivel a rezsim még nem tett elég konkrét lépést az apartheid felszámolására. Az amerikai honatyák egyesült államokbeli látogatásra hívták meg Nelson Mandelát, s felkérték, hogy mondjon beszédet a Kongreszszusban. Roelof Botha, dél-afrikai külügyminiszter csütörtökön rövid munkalátogatást tett Angolában, s ebből az alkalomból hangsúlyozta: Pretoria kész segítséget nyújtani a béke helyreállításához ebben az országban, vagyis közvetítene a dos Santos-kormány és a vele szembenálló UNITA-fegyveresek között. Pretoria 1988 decemberéig az angolai lázadók legjelentősebb támogatója volt, tehát mindaddig, amíg alá nem írták a szerződést az Angolában állomásozó kubai csapatok kivonásáról és Namíbia függetlenségéről. Meg kell még jegyezni, hogy 1975 óta (az egykori portugál gyarmat akkor nyerte el függetlenségét) dél-afrikai külügyminiszter nem járt Angolában.