Új Szó, 1990. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-09 / 34. szám, péntek

A szobrokat is rehabilitálni kell Egy város történelmi arculatának, múltat idéző szimbólum értékű kulturális emlékeinek tisztelete és szeretete erkölcsi kötelessége minden honpolgárnak. Csakhogy az elmúlt negyven évben szűklátókörű döntések, önkényes' határozatok egész sora született, melyek nyomán a városfejlesztés leple alatt, folyt a rombolás, a kegyeletsértő pusztítás: értékes épületek omlottak össze, kotrógépek vaskarmainak szorításában temetők tűntek el, emlékhelyek, szobrok és egyebek estek áldozatul az apparátcsikok elképzeléseinek. Talán nincs is olyan város Dél-Szlovákiában, ahol a sztálinista, illetve posztsztálinista etnikumsorvasztó kezdeményezések ne döntöttek volna le, ne helyeztek volna át félreeső helyekre, ne dugtak volna el poros raktárak mélyére egy-egy jeles tárgyi emléket, művészi alkotást, mely értékek hordozója évtizedek-évszázadok óta. A szobrok ellen elkövetett merényletek iskolapéldáival szembesít bennünket az idő Rozsnyón. Két néma szobor - Kossuth Lajos bronzba öntött életnagyságú alakja és gróf Andrássy Dénesné (Hablovecz Franciska) fehérmárvány-oszlopon nyugvó büsztje, valamint az azt • kiegészítő, mesterien megformált szoborkompozíció - joggal hívhatnák a vádlottak padjára az emléksorvasztó önkény bajnokait. A nagy forradalmárnak, a magyar szabadságharc hősének heroikus mozdulatát megörökítő bronzszobor, Róna József mester alkotása, közadakozásból készült a század elején. A Kossuth nevével fémjelzett szabadságharc hőseinek sorában rangos helyet elfoglaló gömöri huszárok és mindenekelőtt a nagy forradalmár emlékének tisztelgő alkotást 1907-ben avatták fel. A főtér nyugati szegletében elhelyezett talapzatot először 1918-ban távolították el a városba vonuló cseh legionáriusok,

xmajd a felvidék visszacsatolása (1939) után újra felállították a szobrot. Másodszor a felszabadító csapatok távozása után minősítették az emlékművet nemkívánatosnak, így került évekre a Bányászati Múzeum lomtárába. Mintegy húsz éve áll a múzeum udvarán. Páratlan érzékkel megválasztott helyre, a főtér déli részébe került annak idején Hablovecz Franciska mellszobra. A város jótevőjéről, Horvay János és Szamolovszky ödön szobrászművészek által 1905-ben készített, nemes egyszerűségében is kiváló alkotást a város lakossága közadakozásból emeltette és oltárként tisztelte. Hatvanhét év után a város vezetése, a polgárok tiltakozása ellenére likvidálta a városképformáló szoborcsoportot, pontosabban a Krasznahorka és Hárskút közötti Mauzóleum előtti rétre száműzte. A hatalmas félkört formáló lépcsős alakzat faragott kövei és a míves öntöttvas kerítés nyomtalanul eltűnt a harácsoló, a bontásoknál nagy előszeretettel ólálkodó haszonlesők révén. Ezt követően Petróvics Emil hatvanéves Igazgatóválasztás avagy embert keresünk „Akinek az Isten hivatalt ad, észt is ad hozzá" - szól a régi, beletörődő népi bölcsesség. Szocialista rendünk a múlt évtizedekben azonban fordított a dolgok rendjén. Úgy gondoltuk, hogy a dialektika jegyében az észhez adta a hivatalt. Az elmúlt évek társadalmi gyakorlata, a napjainkban felszínre került hordalék cáfolni látszik ezt a tételt. Tapasztalhattuk, hogy sok meg nem felelő ember került a neki megfelelő helyre. Rá kellett ébrednünk, hogy számos esetben a szakmai hozzáértésnek egy szépen pirosító párttagkönyv is mattot adhatott. • Mi, nevelők, tanítók, tanárok, akik az új szél tákolta urnákba dobjuk szavazatainkat, most érezzük először felelősségteljesnek kinyilatkozásunkat. Most már minket is kérdeznek! Persze, véleményünk, javaslatunk volt ezelőtt is erről meg arról... De ki kérdezett? S ha kérdeztek? A nagy körültekintéssel, gondossággal megírt tanterv-, tankönyvmódosító javaslatok... stb. nagyon mélyre kerültek a fikókokba. Sokszor vallottuk, sokszor éreztük Karinthy Frigyessel szólva: ránk szakadt „az élet szörnyű értelmetlensége". S most? Most kérdeznek, most választunk, szavazunk. „Embert keresünk!" Tulajdonképpen ez kurta életünk legfőbb törekvése: barátságban, munkahelyen, szerelemben, alkalmi és tartósabb kötődésekben is embert keresünk. Embert keresünk a vezetőkben is. Most nem az érdekel bennünket, milyen a világnézete az "általunk választott igazgatónak, milyen a kapcsolata a különböző szervekkel, hogy átlagos vagy kiváló pedagógus-e. Ezek a megállapítások most negatív előjelet kapnak választásaink során. Mi most olyan vezetőt keresünk, ha kell, lámpással, aki emberséges, aki majd érezteti velünk munkánk fontosságát, aki igényt tart kezdeményezésünkre, aki kíváncsi képességeink fejlődésére, akinek ellenőrzése segítő-serkentő tendenciájú, s nem hibavadászó körút, aki tervező-szervező tevékenységébe bevon minket is, akinek mérlege hiteles. Aki átérzi azt a felelősséget, amely a kinevezésével ráhárul. Hiszen a sokféle munkatársat, tanulót, szülőt kell neki - az igazgatónak - azonos célokban gondolkodó és cselekvő egyszívű közösséggé forrasztania. Végül, de nem utolsósorban, olyan igazgatót támogatunk, aki képes az emberek magatartásában a pozitív vonásokat érvényre juttatni, aki képes tekintélyt adni a pozíciónak (s nem megfordítva)! KULCSÁR ERZSÉBET Dokumentum értékű felvétel: A város főtere a Franciska szoborral a rozsnyóiakat már mintha nem érdekelte volna ifjúságuk, szüleik, nagyszüleik városának sorsa, úgy vélték úgysem tudnak megálljt parancsolni, az ilyen barbárságnak. A Rozsnyó történelmi főteréről két olyan, közakadozásból emelt szobor tűnt el, melyeket évtizedeken keresztül együtt emlegettek a várossal, melyek fényképeken, festményeken, képeslapokon és egyéb dokumentumokon mindig a város főterének anyajegyét jelentették. A város lakói most a szabad véleménynyilvánítás, a demokrácia platformján kérik e régi sérelem orvoslását. Elemi erővel tört fel az igény, s a polgárok egyre hangosabban és egységesebben kérik a szobrok visszaállítását. A régi jelkép, a Franciska-szobor eredeti helyére történő visszaállítása egyben egy fejezet lezárását is jelentené, hiteles bizonyítékául annak, hogy vége az oktalan pusztításnak, a múltrombolásnak. A város közelgő, hétszázadik születésnapjára a huszonhétezer lakos számára ez lehetne a legszebb ajándék. POLGÁRI LÁSZLÓ JO-? a leggyengébb bolt a körLZ nyéken. Talán az egész városban. Ide már reggel úgy megy az ember, hogy el lesz rontva az egész napja. Kilépsz a kapu alól, s ha sikerül hasraesés és sérülések nélkül megúsznod az emberemlékezet óta feltört járda gödreit, s elhaladtál a karácsonykor kifűrészelt fenyőcsonk mellett, megállsz az újságosbódénál. Csak úgy, megszokásból. Napilapot úgysem kapsz, se Új Szót, se Napot, se egyebet. Az ám, megnőtt a lapok ázsiója! Morogva cigarettát kérsz, a vénasszony enyhe utálattal odalöki eléd, hálából apróval fizetsz, hadd bíbelődjön. Úgyis visszaadja, ha legközelebb papírpénzzel fizetsz, kamatostul. Hónapok óta dúl ez a néma harc közöttetek, talán az első percben barátságtalanságot kötötteteti, s azóta naponta eljátszátok a kis jelenetet, ha cseh Spartát kérsz, juszt is szlovákot ad, ha gyufát kérsz, azért sincs neki, ha ismerőssel trécsel, direkt nem vesz figyelembe, úgy kell közbemorognod, hogy sietsz. Ez is megvolt. Egyszer úgyis rádöntöd a roskatag bódéját, fogadkozol, míg elérsz a boltig, ahol a megszokott felállásban vár az ismerős gárda. A legimpozánsabb személyiség a főnöknő, kis dobogóján magasodik a polcok mellett, szemléli a terepet, ki mit szeretne lopni, ki gyanús, ki még gyanúsabb. Enyhe undorral mér végig. Hátul, az üvegkalitkában a férje űzi ugyanezt a mesterséget, ô a kereskedők gyöngye, zsíros hajával, malacszemeivel vesézi a vevőt. Talán arra gondol, mennyit zsebelnek ma be. Nem kockáztatnak, mindenből annyit rendelnek, hogy az utolsó morzsáig elkeljen, ezért nem kapsz délután ötkor kenyeret (naná, ha olyan süket vagy - munkaidőben kell vásárolni) ezért hiányzik a tej, a túró. A túróba, gondolod, már megint csak egy kassza működik, kupimama csibéi most is a raktárban traccsolnak, esznek, vihognak, miközben tizenöt ember tipródik türelmetlenül, helybenfutással, még a munkahelyre is be kéne érni. HÁTTÉR Lehetőleg időben. Ám ezek itt időmilliomosok, a Nagyszemű ismét elmélázva nézeget, majd felfal a tekintetével, hosszan elkalandozik a slicced körül, hetek óta kiszúrt magának, s te juszt se szólítod meg, majd ha lesz friss kenyér, te liba, hisz azért vagytok itt, vagy mi a fene. Az üvegpult mögött, a felvágottak siralmas választéka fölött tornyosul Mona Lisa, igaz, kissé lerobbant kiadásban. Felnyalábol vagy félmázsányi fagyasztott halat, odébb hajítja, közben foghegyről megkérdi, mit akarsz, tizenöt deka párizsit, mondod, már vágja is, nyeszeteli a véget, gyűri a szeletelő gépbe, ki tudja, mikor élezték azt is, eléd rakja a gyanús masszát, tovább szédelegsz. Joghurt is kellene, a gyerek szereti, mit nem kíván a nyavalyás kölke, egye azt, ami van. Joghurt nincs. Elslattyogsz a sor végére, közben bátorkodsz felszólni a kupimamához, legyen szíves odaülni a másik masinához, úgy látod, unatkozik. Egyszeribe megélénkül, értelmet kap az élete, neked esik, mit képzelsz, te szaros vevő, megzavarni a Nagy Fehér Mama nyugalmát, mikor olyan kellemes így reggel tájt a polcra dűlve ejtőzni. Talán zenbuddhizmussal foglalkozik a szentem. Te viszont pofátlan vagy és morózus, mint minden reggel, de hisz majd elvisz az ördög, védtelen hústornyokat zaklatni, te hólyag. A kereskedelem patológiája fölött morfondírozva kiszédülsz a boltból s ügetsz hazafelé, még tízórait kell készíteni a gyereknek, meg valami dobozokat keresni neki, este valahogy kiesett, ma is munkára nevelésük lesz, dobozolás, miegymás. Csak nevelődjetek gyerekeim, dobozoljatok és hímezzetek. Ki tudja, talán űrhajós is lehet belőletek. Föllihegsz a lépcsőn, bedűlsz az ajtón, mit hoztál apa, ront neked a gyerek, hoztál ezt meg azt? Naná, hoztam, ami van. És amaz miért nincs? Már hogyne volna, csak nem itt, egy kicsivel arrébb, na tünés mosakodni, mit képzelsz, forradalom van. Aztán megállsz egy pillanatra az előszoba közepén, elnézed fauszti képmásodat a tükörben, te jó ég, ez én vagyok, s arra gondolsz, hogy fura egy bokszmeccs ez a forradalom. Mintha mindenki a barikád túloldalán állna, s elmerengsz, olyan vagy, mint bármelyik figura Dietl mester Nők a pult alatt-jából, ugyanaz a fazon minden reggel, csak annyi a különbség, hogy a maestro csak vázlatot kreált, álhelyzeteket és álszituációkat, valahogy nem derogált neki az emberek sötét lelkébe bekukucskálni, s minden áldott reggel át kell élned ezt a kanosszajárást, a nőket, a pultokat -de a fenébe is, ki mondja meg nekik egyszer, hogy vége a játéknak, bújjanak elő? KÖVESDI KÁROLY Az ötvenes évek vége felé több magyarországi fiatal művész igyekezett bekapcsolódni az európai zene vérkeringésébe. A szerzők - anélkül, hogy Bartókot vagy Kodályt megtagadták volna - ^.modern zenei törekvések szélesebb spektrumával igyekeztek kapcsolatot teremteni. E fiatal művészek egyike Petróvics Emil, aki Mihály Andrással, Ránki Györggyel és Szokolay Sándorral együtt részese a magyar operairodalom megújhodásának. Petróvics Emil tanulmányait a budapesti Zeneművészeti Főiskolán végezte, ahol Szabó Ferenc és Farkas Ferenc voltak a mesterei. Első jelentős műve az 1958-ban írt Vonósnégyes, mely egy évvel később a rangos liége-i vonósnégyes-versenyen díjat nyert. Petrovicsot mindenekelőtt mint operakomponistát tartjuk számon, ám a muzsika egyéb területein is értékeset alkotott. A fagottra és zongorára írt PassacagJia in blues című darabjának zenéjéhez Eck Imre koreográfiát is készített, melyet a Pécsi Balett sikerrel mutatott be. Ugyancsak sikert aratott - külföldön is - a csembalóra írt Négy önarckép álomban című kompozíció. A rádió mutatta be Fuvolaversenyét, melyben a szólóhangszer groteszk-virtuóz effektusai adják meg az alaphangulatot. A Magyar Állami Operaház 1962ben mutatta be Petróvics Emil egyfelvonásos operáját, a C 'est la guerret-\, amely Hubay Miklós Hősök nélkül című drámája alapján született. A korábbi kamaramuzsikus egyszerre mint vérbeli színpadi szerző jelentkezett. Az opera a második világháború utolsó, félelmetes szakaszát, az alantas ösztönök pusztító hatását ábrázolja, hirdetve, hogy a sötét erőkön túl érvényre jut egy másik erő is - az igaz emberé. A zene részben a Puccini-dramaturgia szerint épül: rövidebb motívumok váltják egymást szélesen áradó melódiaívekkel. Csaknem egyidejűleg az említett egyfelvonásos operával, Petróvics új művel mutatkozik be: a Lysistrate című „koncert-vígoperával". Sziporkázó zenei ötletek, dallamosság jellemzi ezt az alkotást, amelynek teljes ellentéte a néhány évvel később született Bűn és bűnhődés című zenedráma. A lélektani jelenségeket feltáró Dosztojevszkij-reg é n y alapján Maár Gyula készítette a szövegkönyvet. Az opera zenei anyaga két részre osztható: a zsánerképek tonális zenéje mellett a dráma hőse, Raszkolnyikov jelenetei kötetlenül, az emberi beszédhez igazodó ritmusban hangzanak - mindig hangszórókon keresztül, magnetofonról. A két tenorhangra, baritonra és basszusra komponált Jónás könyve című oratóriumról a szerző ezt írta: „Babits Mihály lenyűgöző erejű és szépségű költeménye sokat foglalkoztatott. A cselekvés, a megszólalás kötelességéről van szó. A C 'est la guerre című operámban a passzivitás tragédiáját, a Lysistratéban az aktivitás komédiáját írtam . meg, a Jónás könyve módot adott, hogy felidézzem mindazokat a drámákat és tragédiákat, amelyekkel a cselekvő ember találja magát szemben az életben, s amelyeknek ő maga lesz leginkább a szenvedő részese." Petróvics Emil zenei nyelvezete mérsékelten alkalmazza korunk modern eszközeit, megtalálható benne a szabadon kezelt dodekafónia, ám ugyanakkor a tonális alap is. Minden művében az egyetemes, az örök emberi témák korszerű értelmezését keresi. DELMÁR GÁBOR KIS NYELVŐR Csak a nyelvművelő rovatok vezetői a megmondhatói annak, hány és hány levélben tudakolják szigorú és még szigorúbb levélírók, hogy pl. ugye a tegyél nem helyes, csakis a tégy az elfogadható alak, vagy pedig a szók többes száma helytelen, csakis a szavak a helyes forma stb. A válasz persze nem lehet más - és e cikkecske címe éppen ezt idézi -, minthogy ez is jó, meg az is jó. Nyelvünkben nem kevés a vagylagos helyesírási lehetőséggel bíró szó. Közülük néhányat ideiktatok, hozzátéve, hogy a kettősség természetesen a származékokra, a szókapcsolatokra és összetételekre is vonatkozik. Tehát: aztán v. azután; benn v. bent; cseber v. csöbör; cseng v. csöng; csepp v. csöpp; csorog v. csurog; csüng v. csügg; dől v. dűl; érette v. érte; fed v. föd; fel v. föl; fenn v. fönn; hova v. hová; kinn v. kint; lenn v. lent; mégy v. mész; öregedik v. öregszik; per v. pör; sosem v. sohasem; szög v. szeg; téged v. tégedet; tégy v. tegyél; űzd v. űzzed; zsemle v. zsömle. Helyesírási szabályzatunk tizenegyedik kiadása (1984) a kétféleképpen helyesen írható szavainkban is hozott némi újdonságot. A változás kétirányú: (1) azelőtt csak egy alak volt helyes, most kettő; és (2) azelőtt két alak volt helyes, most csak az egyik. Nézzük először az (1) csoportot (első helyen áll a tizedik kiadás (1961) szerinti helyes alak): arrább v. arrébb; Attila v. Atilla; föveny v. fövény; glóbus v. glóbusz; hátrább v. hátrébb; homogeneitás v. homogenitás; idébb v. idább; levő v. lévő; lyuk v. luk; mienk v. miénk; muslinca v. muslica; paralel v. paralell; szkizofrén v. skizofrén; sztyepp v. sztyep; tied v. tiéd; tietek v. tiétek. S íme a (2) csoport (a régebbi változatok zárójelben): Alpok (Alpesek); Amazonas (Amazon); Balassi Bálint (Balassa); bandzsa (bandzsal); csoda (csuda); fedez (födöz); fiadzik (fiazik); fütyül (fütyöl); gall (Gallus); hív (hí); holland (hollandus); hü (hív); sarjadzik (sarjazik); sörte (serte); sztereotip (stereotip); szív (szí); vörös (veres); vív (ví). De mit is jelentenek a bemutatott két csoportba foglalt változások? Az első csoport bizonyos szóalakoknak, illetve írásképeknek a köznyelviségbe való bejutását (Atilla, lévő, miénk stb.), míg a második csoport egyes formák régiessé válását (elavulását) regisztrálja (fütyöl, veres, ví stb.) Érdemes szót ejteni róla, hogy a perget és pörget szavaink alakváltozatoknak is tekinthetők, de bizonyos „munkamegosztás" is kialakult közöttük. Perget = 'szemenként szór', pl. homokot perget; pörget = 'gyorsan forgat', pl. pörgeti az orsót. Es még egy megjegyzés: új szabályzatunk a mienk, tied, tietek , birtokos névmások helyesírását miénk, tiéd, tiétek alakban is feltünteti, azaz az utóbbi, valamelyest népies, illetve irodalmi formáknak is polgárjogot ad. A nékem, néked, néki személyragos határozószók - bár szintén sokak szájából és gyakran elhangzanak - ezt a tisztes eredményt még nem érték el. Talán majd a tizenkettedik kiadás nékik is igazságot szolgáltat. ROZSLAY GYÖRGY ÚJ5ZÚ 6 1990. II. 9. örök értékek keresője