Új Szó, 1990. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-08 / 33. szám, csütörtök

CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR BALOLDALI NAPILAP Csütörtök, 1990. február 8. * Ára 1 korona XLIIL évfolyam, 33. szám Az SZKP Központi Bizottsága tanácskozásának harmadik napja A párt lemondott alkotmányban rögzített előjogairól Jóváhagyták a kongresszusi platformot • Csak Jelcin szavazott a dokumentum ellen • Napirenden a Litván KP elszakadása (ČSTK) - Tegnap már harmadik napja tanácskozott a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bi­zottsága. A résztvevők jóváhagyták a XXVIII. pártkongresszusa plat­formjának tervezetét. A TASZSZ hír­ügynökség tájékoztatott arról, hogy az ülésen kidolgozták az előrehozott kongresszus platformjának végle­ges változatát. A tegnapi ülést is az éles vita jellemezte a párt és a szovjet állam átalakításának fontos kérdéseiről. A figyelem középpontjában Mihail Gorbacsov hétfői beszámolója állt, valamint a lehetséges többpártrend­szer jövőbeni formái és irányzatai. Algirdas Brazauskas, a Litván Kommunista Párt első titkára, aki megfigyelőként vett részt az ülésen, közölte, hogy a délutáni órákban kezdődött meg a tanácskozás a Lit­ván Kommunista Párt tavaly decern­beri döntésével kapcsolatos állás­pontról. Mint ismeretes, a köztársa­sági pártszervezet úgy döntött, el­szakad a Szovjetunió Kommunista Pártjától. Szvjatoszlav Fjodorov, az is­mert szemsebész, népi képviselő, aki megfigyelőként vett részt az ülé­sen, a Reuter hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondta, hogy a kommunista pártnak a társa­dalomban betöltött vezető szerepét garantáló 6. alkotmánycikkely már nem fog létezni, ezt a többpártrend­szer váltja fel. Fjodorov beszámolt a szavazás eredményeiről is. Csak Borisz Jel­cin, a radikális reformer, a moszkvai pártszervezet volt első titkára szava­zott a platform tervezete ellen, s csak egyetlen központi bizottsági tag tartózkodott a szavazástól. A TASZSZ hírügynökség és a moszkvai rádió is tájékoztatott a platform jóváhagyásáról, de a do­kumentumról semmilyen részleteket sem közöltek. Csak azt jelentették be, hogy a platformot közzéteszi a sajtó. Meghívó Spanyolországba (ČSTK) - Václav Havel köztársa­sági elnök tegnap a prágai várban fogadta Jósé Luis Dicento Balles­terót, Spanyolország csehszlovákiai nagykövetét. A diplomata államfőnk­nek átadta I. János Károly király spanyolországi látogatásra szóló meghívását. Ezt Václav Havel kö­szönettel elfogadta. A látogatásra valószínűleg májusban kerül sor. xxx Köztársaságunk elnöke tegnap találkozott a külföldi vállalkozókból álló azon küldöttséggel, amely To­Ma érkezik Mose Arensz (ČSTK) - Mose Arensz izraeli külügyminiszter ma érkezik Cseh­szlovákiába. Jegyzőkönyvet ír alá a két ország közötti diplomáciai kap­csolatok felújításáról. A minisztert gazdasági vezetők kísérik el útjára, ők a Csehszlovákia és Izrael közötti gazdasági együttműködésről folytat­nak tárgyalásokat. A Haarec című izraeli napilap szerint Arenszt fogad­ja Václav Havel köztársasági elnök, találkozik Alexander Dubčekkel, a Szövetségi Gyűlés elnökével, Ma­rián Čalfa szövetségi kormányfővel és Jirí Dienstbier külügyminisz­terrel. A Davar című napilap az izraeli Hisztadrut szakszervezeti központ tagjainak csehszlovákiai látogatásá­ról tájékoztat. A delegáció többek között Pozsonyban részt vesz a nemzetközi szakszervezeti konfe­rencián. Mose Arensz 1925. december 27­én Kaunaszban született. Lettor­szágban nevelkedett, ahonnan 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált. A háború idején az Ameri­kai Hadseregben szolgált. Háború után a Massachusetts'! Műszaki In­tézetben tanult. 1948-ban átköltö­zött Izrael Államba, ahol a légiipar­ban dolgozott. Az ötvenes évek ele­Havel és Čalfa Finnországba látogat (ČSTK) - Václav Havel köztársa­sági elnök Finnországba szóló meg­hívást fogadott el. Ezt a Reuter hír­ügynökség szerint a finn külügymi­nisztérium képviselője közölte teg­nap, azzal, hogy a felek még nem állapodtak meg, az időpontban. A Reuter úgy tudja, hogy hazánk államfője májusban Dániába, Nor­végiába és Svédországba látogat. Az említett finn képviselő elmond­ta továbbá, hogy Marián Čalfa szö­vetségi miniszterelnök a jövő hónap­ban látogat Finnországba, a pontos dátumról később egyeznek meg. jén visszatért az Egyesült Államok­ba. Folytatta tanulmányait, majd a Curtis-Wright Corporation légitár­saságnál dolgozott. Izraelba való visszatérése után is ebben az ipar­ágban helyezkedett el. 1962-71­ben az Israel Aircraft Industry társa­ság vezérigazgató-helyettese volt. Politikai tisztségekben 1974óta te­vékenykedik. 1974-1982-ben parla­menti képviselő volt és néhány par­lamenti bizottság tagja. 1982-ben amerikai nagykövet lett. 1983 óta különféle kormánytisztségeket töltött be. Először hadügyminiszter, ké­sőbb tárca nélküli miniszter, 1988 decerhber óta pedig külügymi­niszter. Akarják is, meg nem is * (Munkatársunktól) - Szokat­lan felmérés volt az elmúlt na­pokban a vajáni viilanytelepen. A Nyilvánosság az Erőszak Ellen kezdeményezés helyi akcióbi­zottsága arra volt kíváncsi, mennyire élvezi a vállalat igaz­gatója a dolgozók bizalmát. Ilyen témájú közvéleménykutatásra a helyiek nem emlékeznek, és hogy helyeslik, azt hozzáállá­sukkal egyértelműen igazolták. 1326-an nyilvánították ki véle­ményüket, a dolgozók 79,74 százaléka. Köztük 644-en - tud­tam meg a bejáratnál levő faliúj­ságról - megfelelőnek tartják Ja­roslav Šimo mérnököt az igaz­gatói posztra, 650-en viszont nem szavaztak neki bizalmat. A faliújságon függő jegyzőkönyv szerint a felmérés eredményéről a polgári kezdeményezés cso­portja hivatalosan is tájékoztatja a dolgozók tanácsát, s egyben megkéri, hogy ez ügyben foglal­jon állást, illetve az érvényes törvények értelmében cseleked­jék. (gazdag) máš Bat'a vezetésével látogatást tett hazánkban. xxx A csehszlovák államfő ugyancsak tegnap folytatott megbeszélést a Politikai Foglyok Szövetsége elő­készítő bizottságának delegációjá­val. Az új szervezet az 1948 és 1989 között politikai okok miatt bebörtön­zött személyek rehabilitálására fog törekedni. xxx Václav Havel tegnap a prágai vár­ban fogadta Rita Klímovát, hazánk újonnan kinevezett rendkívüli és meghatalmazott washingtoni nagy­követét, s átadta neki megbízóle­velét. xxx A köztársasági elnök tegnap Petr Pitharttal, a CSSZK új miniszterel­nökével ugyancsak találkozott. Helyünk az Európa Tanácsban (ČSTK) - Kétnapos látogatásra tegnap hazánkba érkezett Anders Björck, az Európa Tanács parla­menti közgyűlésének elnöke. A Ruzynéi repülőtéren a vendéget Alexander Dubček, a Szövetségi Gyűlés elnöke és Bohuslav Kučera alelnök üdvözölte. A fogadáson je­len volt Lars-Ake Nilsson, Svédor­szág prágai nagykövete is. Az Európa Tanács legfelsőbb szerve a parlamenti közgyűlés, amely a szervezet 23 tagállamának 354 parlamenti képviselőjéből áll. Magyarország, Lengyelország, Ju­(Folytatás a 2. oldalon) Mai számunkban: Elfogadják a bírálatot, de... ...Remélhető-e, hogy a tápok minőségét és az ellátás rugalmatlanságát bíráló mezőgazdasági vállalatoknak ezentúl kevesebb okuk lesz a panaszra?... (5. oldal) A valóság látomásai ... Dúdor István itt pusztult el közöttünk, s mi hagytuk, mert nem tudtuk megvédeni, mert önmagunkat sem tudtuk megvé­deni... (6. oldal) Három mérkőzésnél többet ...Kubík és Knoflíček vb-szerepléséhez a játékosoknak is lesz szavuk... (7. oldal) Az amerikai külügyminiszter prágai programja Minőségi változás várható a két ország kapcsolataiban Dienstbier sajtóértekezleten értékelte a látogatást (ČSTK) - Jiŕí Dienstbier külügy­miniszter tegnap a prágai Czernin­palotában találkozott James Baker amerikai külügyminiszterrel. Megbe­szélésük napirendjén főleg az összeurópai folyamattal összefüggő kérdések szerepeltek. Egybehang­zóan megállapították, hogy a NATO és a Varsói Szerződés szerepét egyaránt össze kell hangolni a nem­zetközi kapcsolatokban végbemenő változásokkal. James Baker ki­emelte, hogy a NATO stabilizáló szerepet játszik az európai változá­sok időszakában. Jirí Dienstbier hangsúlyozta: a meglevő katonapo­litikai tömb eddigi értelmezése épp­úgy, mint a politikai gondolkodás elmarad a kelet-európai országok­ban s a nemzetközi életben zajló dinamikus folyamatok mögött. Rá­mutatott azokra a lehetőségekre, amelyeket a kontinens békéjének megőrzéséért a helsinki folyamat te­remt. Mindkét külügyminiszter nagýra értékelte Bush elnök javaslatát, mely szerint a Varsói Szerződés és a NA­TO tagállamaiban állomásozó szov­jet, illetve amerikai katonák számát mindkét részről 195 ezerre kell csökkenteni. Véleményük szerint ez kedvező feltételeket teremt a ha­zánkban állomásozó szovjet csapa­tok kivonásáról kezdődött csehszlo­vák-szovjet szakértői tanácskozás folytatásához is. A megbeszélések­ről Jirí Dienstbier tájékoztatta ven­dégét. A csehszlovák-amerikai kapcso­latokat áttekintve a felek megállapí­tották, hogy minőségi szempontból (Folytatás a 2. oldalon) A washingtoni diplomácia vezető­je bevezetőjében kiemelte: az 1989­-es forradalmak Csehszlovákiában és Kelet-Közép-Európa más orszá­gaiban egyaránt visszaállították az ész hatalmát. Huszonkét évvel eze­lőtt olyan diákok, mint önök és ami­lyen Jan Palach volt, a sorsdöntő Második tárgyalási forduló Moszkvában A szovjet csapatok kivonásáról (ČSTK) - Moszkvában szerdán megkezdődött a Csehszlovákia te­rületén ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok kivonásáról szóló tárgyalások második fordulója. A csehszlovák küldöttséget Evžen Vacek külügyminiszter-helyettes, a szovjet delegációt Ivan Aboimov külügyminiszter-helyettes vezeti. A tárgyalásokon áttekintik a szovjet csapatok távozásával összefüggő kérdéseket, valamint 22 éves ittlétük következményeit, ezen belül a kár­térítést, a vagyonjogi ügyekkel összefüggő problémákat. Luboá Dobrovský külügyi szóvi­vő a Csehszlovák Sajtóiroda tudósí­tójának adott nyilatkozatában hang­súlyozta: már a január közepén megtartott prágai első forduló során is jelentős mértékben közeledett a felek álláspontja. A szovjet küldött­ség tudatta: célja csapatainak teljes kivonása, ami az 1968-as esemé­nyek értékeléséből ered. A második forduló célja a csapatkivonás kezde­tének, módjának a meghatározása és a műszaki problémák megoldása. Csehszlovák részről figyelembe ve­szik a kivonulás szociális és huma­nitárius szempontjait is. Dobrovský szóvivő ezzel kapcsolatban elmond­ta, véleménye szerint az év végéig szóló határidő lehetővé teszi ezek­nek a problémáknak a megoldását is (rendezni lehet a távozó katonák és családjaik elhelyezését, a gyerekek számára például a tanév befejezé­sét stb.) Ľuboš Dobrovský Moszkvában reagált a kedd esti prágai tüntetésre, illetve annak szovjetunióbeli fogad­tatására. Mint mondotta, a prágai (Folytatás a 3. oldalon) Prágai Tavasz idején bekapcsolód­tak az Európa szívében egykor léte­zett demokratikus társadalom meg­újításába. Itt Prágában szeretném önökkel megosztani az azzal kapcsolatos nézeteimet, hogy Csehszlovákia és szomszédai a forradalomból miképp mehetnek át a tartós demokráciába. A történelmi, demokratikus mozgal­mak, amelyeknek tanúi lehetünk egész Európában - itt Prágában és Pozsonyban, Varsóban és Buda­pesten, Berlinben, Szófiában, Belg­rádban és Bukarestben -, mindany­nyiunk számára nagy ígéretet jelen­tenek. Mégpedig arra, hogy Európa elérheti azt, amit Havel elnök a sza­badság korszakának, Bush elnök pedig egységes, szabad Európának nevezett. Arra kell törekednünk, hogy ezt az ígéretet megtartsuk és megóvjuk. Mindannyian tudatában vagyunk an­nak, hogy a demokráciára irányuló kezdeti ösztönzések bizonyára nem (Folytatás a 3. oldalon) Beiktatás (ČSTK) - A cseh kormány tegna­pi ülésén Jaroslav Šafaŕík, a CSNT elnöke beiktatta tisztségébe Petr Pithartot, a cseh kormány új el­nökét. James Baker és Jirí Dienstbier Prágában (Jaroslav Hejzlar felvétele - ČSTK) Ugy tervezték, hogy a soron kívü­li, harmadik tanácskozási nap már délután befejeződik, de egészen az esti órákig tartott. „Másodkézből" szerzett informá­ciók szerint tegnap éles vita alakult ki Jegor Ligacsov és Eduard Se­vardnadze között. Ligacsov azt állí­totta, Mihail Gorbacsov is jelen volt tavaly azon a politikai bizottsági ülé­sen, amelyen döntöttek a hadsereg tbiliszi bevetéséről. (Ismeretes, Tbi­lisziben a hadsereg fellépése a tün­tetőkkel szemben véres tragédiába torkollott.) Sevardnadze a leghatá­rozottabban cáfolta Ligacsov állítá­(Folytatás a 2. oldalon) James Baker beszéde

Next

/
Oldalképek
Tartalom