Új Szó, 1990. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-26 / 48. szám, hétfő
A 12. férfi kézi labda-vb előtt Továbbra is kérdéses Bártek szereplése Eperjesen már elkezdődött a visszaszámlálás. Két nap múlva, szerdán 17.00 órakor a Koreai Köztársaság - Románia mérkőzéssel kezdetét veszi a 12. férfi kézilabda-világbajnokság. Az érdeklődés az esemény iránt ebbena kelet-szlovákiai városban minden várakozást felülmúl, már elővételben elkelt áz összes jegy az itt lejátszandó hat találkozóra. > MffSOČBBR Mint ismeretes, a négy alapcsoportból három-három együttes jut tovább az Ostraván és Pozsonyban lebonyolításra kerülő elődöntőbe. A hazai válogatottnak nem lesz könnyű dolga, hiszen olyan ellenfelekkel kell megküzdenie, mint Románia, Koreai Köztársaság és Svájc. Valószínűleg a román csapat okozza majd a legtöbb gondot Vícha edző legénységének. Az együttesben a felkészülési időszakban több fiatal tehetség kapott bizonyítási lehetőséget. A közelmúltban Izlandon vendégszerepeltek a román kézilabdázók. Kétszer kikaptak a hazaiaktól (22:24; 20:23), míg egyszer győztek (24:21). A hírügynökségi jelentések szerint keményen, helyenként durván játszottak. Egyébként a válogatott gerincét a Steaua Bucuresti (5) és a Unierea Tricola (6) játékosai alkotják. A csapat legnagyobb ásza, Vasile Stinga (többszörös világválogatott) Spanyolországban profiskodik, s az ottani bajnokságban ez idáig ő dobta a legtöbb gólt. A szöuli olimpián ezüstérmet szerzett dél-koreaiak is keresik egykori önmagukat. Jelenleg déli szomszédainknál, Magyarországon Bajnoki pontokért KOSÁRLABDA (tics) - Férfiak: Az I. liga döntő csoportjában váltakozó sikerrel szerepeltek a bajnoki cím legnagyobb várományosai: Eredmények - szombat: Sparta Praha - VŠ Praha 93:89 (36:41, 83:83), Žilina - Prievidza 86:75 (51 :50), Brno - Pardubice 93:77 (47:39). Vasárnap: Žilina - Inter 65:76 (32:35), Sparta - Pardubice 99:80 (53:41), Ostrava - Prievidza 99:61 (52:32), Zbrojovka - VŠ Praha 92:77 (50:37). Az élcsoport: 1. Zbrojovka 50, 2. Inter 47, 3. Sparta 47 pont. A bentmaradásért a következő eredmények születtek: VŠT Košice - Litoméŕice 66:67 (23:36), Svit - Litoméŕice 93:70 (53:52), Litoméŕice - Handlová 87:78 (47:46), VŠT Košice - Handlová 87:78 (38:45). NÖK. Az 1-6. helyért az éllovas VŠ Praha a vártnál nagyobb arányú vereséget szenvedett a 2. helyen álló Banská Bystricától, ennek ellenére továbbra is az első helyen áll. Eredmények: Slávia UK - ZŤS Košice 51:56 (26:26), B. Bystrica - Sparta 71:46 (30:31), Ružomberok - VŠ Praha 66:69 (33:41), B. Bystrica - VŠ Praha 71 :46 (32:22), Ružomberok - Sparta 61:45 (26:24). Az élcsoport: 1. VŠ Praha 49, 2. B. Bystrica 47, 3. ZŤS Košice 43 pont. RÖPLABDA FÉRFIAK. Az I. liga döntő csoportjának eredményei: Zlín - Žilina 3:2, Liberec - ČH Bratislava 1:3, Aero Odolena Voda - Zbrojovka 3:2, Ústí nad Labem - VŠ Praha 1:3, Č. Budéjovice - RH Praha 3:1, Liberec - Zbrojovka 0:3. NÖK. A hétvégi forduló eredményeiből: Slávia UK - KS Brno 3:0, Liberec - Olomouc 3:0, RH Praha - SVŠT Bratislava 3:0, ČH Bratislava - Slavia Praha 3:1, Liberec - Slávia SVŠT 3:0. JÉGKORONG SZNL A 44. forduló szombati öt mérkőzésének eredménye: Slovan - Poprad 8:4 (1:2, 4:1, 3:1), B. Bystrica - Michalovce 6:4 (1 :Ó, 0:2, 5:2), L. Mikuláš - Prešov 7:2 (6:1, 0:0, 1:1), Sp. N. Ves - Ekonóm Bratislava 6:7 (0:4, 3:2, 3:1), Topoľčany - Zvolen 7:2 (2:1,2:1, 3:0). Az élcsoport: 1. Slovan 69, 2. Nitra 68, 3. Dubnica 53 pont. Ezzel a fordulóval befejeződött a bajnoki idény. Az első két helyezett az osztályozóban szerepel a feljebbjutásért. BIRKÓZÁS A kötöttfogású-liga öt mérkőzésének eredménye: Trinec - VTJ Bratislava 7:2, Chomútov - RH Praha 5:4, Teplice - Hodonín 7:3, Teplice - RH Praha 5:5, Chomútov - Hodonín 6:4. edzőtáboroznak. Több mérkőzést játszottak az ottani II. ligás csapatpkkal, persze nem hivatalosan, s mindannyiszor kikaptak. Tegnapelőtt a nagyválogatottal mérkőztek, s az eredmény 22:40-es vereség. Ebből ugyan nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de annyi biztos, a dél-koreaiak nem ismétlik meg a nyári olimpián nyújtott teljesítményüket. Svájc hazai környezetben csiszolja formáját a másik ázsiai együttes, Japán társaságában. Óriási fejlődésnek indult az utóbbi időben a sportág ebben az alpesi országban. Bizonyítja ezt válogatottjának szereplése az izlandi tornán. A közös csoportbeli ellenfelünktől Romániától ugyan 21:24 arányban kikapott, ám a második mérkőzésen 21:21-es döntetlent ért el ellene. A svájci játékosok agresszívan, keményen védekeznek, viszont sokáig tartogatják a labdát, s helyzeteiket igyekeznek ziccerig kijátszani. Talán csak kapusainak teljesítménye marad el a világszínvonaltól. Mindenesetre nem lehet lebecsülni őket, annál is inkább, mivel Csehszlovákia elsőként ellenük lép pályára. Gondban van Jirí Vícha a csehszlovák válogatott edzője: továbbra is kétséges a világhírű kapus Bártek szereplése. Együttese, a nyugatnémet ligában szereplő Minden a kiesés ellen küzd, s nem akar lemondani a legjobb játékosáról. A problémát az okozza: Bártek szerződésének nincs olyan kitétele, hogy amennyiben a válogatottnak szüksége van rá, klubjának azt lehetővé kell tennie. Az Algériától elszenvedett vereség (remélhetőleg) rádöbbentette a szakvezetést: mennyi mindent nem tudnak még játékosaink. Úgy látszik, ezek közé tartozik a szerződéskötés is. Ha Csehszlovákiának sikerülne kivívnia a továbbjutást, az ostravai elődöntőben az A-csoport (Magyarország - az 1986-os vb ezüstérmese, Svédország - a szöuli olimpia ötödik helyezettje, Franciaország, Algéria) három legjobbjával kerülne szembe. Persze az sem mellékes, hány pontot sikerül magával vinnie a csoportból. NÉMA LÁSZLÓ I. jégkorongliga, play off-elődöntők Büntetők döntöttek a trencséni jégen (ČSTK) - Szombaton megkezdődött az I. jégkorongliga elődöntőjének mérkőzéssorozata. Mindkét találkozón hazai siker született. Igaz, Trencsénben a hosszabbítás sem döntött; a büntetőlövések a vendéglátók javára billentették a mérleget. SPARTA - KLADNO 5:1 (1:1, 2:0, 2:0), gólütők: Kverka 2, Geffert 2, Tlačil, ill. V. Kameš. ötödször találkozott egymással az idei bajnokság során a két együttes és ötödízben is Sparta-győzelem született. Igaz, a vendégek sorait alaposan megtizedelte az influenzajárvány. Ezért a Kladno csak két hátvédkettőssel játszhatott. Ennek ellenére a Poldi a mérkőzés közepéig lépést tudott tartani a Spartávaf, sőt ellentámadásai rendre gólveszélyt jelentettek. A hajrában már csak vergődött a Poldi, szemmel láthatóan elfogyott a játékosok ereje. TRENČÍN - LITVÍNOV 5:4 (4:1, 0:0, 0:3, 1:0). Gólütök: Jánoš, Bokroš, Kölnik, Horák, ill. Lang, Jeŕábek, Kaščák, Rosol. Telt ház eiou izgalmas mérkőzés zajlott. A vendégek igazolták: nem véletlenül diadalmaskodtak a Jihlava ellen. Az első 20 percet a vendéglátók uralták és úgy tűnt, döntő előnyt szereztek. A befejező harmadban a Lítvínov fergeteges iramot diktált, három gólt ütött és szinte a sírból hozta vissza a mérkőzést. A döntetlent jelentő gól egy másodperccel a rendes játékidő befejezése előtt született. A hosszabbítás nem hozott döntést, így következtek a büntetők. A hazai Kölnik és Beránek betalált a kapuba, míg a Litvínov játékosai egyszer sem tudták bevenni a trencséni Tóth kapuját. A visszavágókra ma kerül sor a következő párosításban: Trenčín - Litvínov, Sparta - Kladno. Labdarúgó Európa-bajnokság '92 Az első selejtezőcsoport menetrendje (ČSTK) - Több mint kilenc órán át tárgyaltak Párizsban az 1992-es labdarúgó Európa-bajnokság első selejtező csoportjának menetrendjéről. Mindenekelőtt az képezte a vita tárgyát, hogy a spanyolók utolsó mérkőzésüket Csehszlovákia ellen 1991. november 13-án, tehát a selejtező hajrájában akarták lejátszani. Mint ismeretes, a csoportban Izland, Albánia, Franciaország, Spanyolország és Csehszlovákia kapott helyet, s közülük csupán egyetlen együttes kerül a legjobbak közé. A csehszlovák válogatott először szeptember 26-án hazai pályán mutatkozik be Izland ellen. A párizsi tárgyalásokról Rudolf Baťa a következőket mondotta a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójának: „A tanácskozás éjfél után két órakor ért véget, és amint az már ilyenkor lenni szokott, meglehetősen sok vitát eredményezett. Ez érthető, hiszen mindegyik küldöttség védte a maga érdekeit, ráadásul bonyolította a dolgot, hogy Izland, ahol az év nagy részében kedvezőtlenek az időjárási viszonyok, csupán májustól október derekáig fogadhatja ellenfeleit. A spanyoloknak egyáltalán nem sikerült megállapodniuk Izlanddal, és a már elkészült menetrendet a végén át kellett dolgozni. A spanyolok mellett a franciák is rendkívül szívósan harcoltak vélt érdekeikért." A SELEJTEZŐK MENETRENDJE: 1990 Május 30: Izland - Albánia Szeptember 5: Izland - Franciaország Szeptember 26: Csehszlovákia - Izland Szeptember 10: Spanyolország - Izland Október 13: Franciaország - Csehszlovákia November 14: Albánia - Franciaország December 19: Spanyolország - Albánia 1991 Február 20: Franciaország - Spanyolország Március 30: Franciaország - Albánia Május 1: Albánia - Csehszlovákia Május 26: Albánia - Izland Június 5: Izland - Csehszlovákia Szeptember 4: Csehszlovákia - Franciaország Szeptember 25: Izland - Spanyolország Október 12: Spanyolország - Franciaország Október 16: Csehszlovákia - Albánia November 13: Spanyolország - Csehszlovákia November 13 vagy 20: Franciaország - Izland December 18: Albánia - Spanyolország Női I. kézilabdaliga Az éllovas növelte előnyét (sr) - A női I. kézilabdaliga 15. fordulójában a táblázat élén álló Vágsellye a vártnál nehezebben, de győzött a štart ellen és így két pontra növelte előnyét a Prešov előtt, mely meglepően nagy arányú vereséget szenvedett idegenben Zlíntől. A nyárasdiak háromgólos különbséggel alul maradtak Prágában a Slaviával szemben. SLAVIA PRAHA-TOPOĽNÍKY 19:16 (8:8). Legtöbb gól: Šešinová 5, Korandová 5/1, illetve Šrámková 5, Bertalan és Pappová 3-3. Egymást váltották a csapatok a vezetésben. A hajrában a vendéglátók határozottabbak voltak és eldöntötték a két pont sorsát. A Slavia ezzel a győzelemmel biztosította részvételét a legjobb hat között. Zlín - Prešov 24:17 (13:10). A legtöbb gól: Reichová 6, Hudáková 5, illetve Damitšová 6, Jančová 5, Partizánske - Bohemians 31:14 (17:4). Legtöbb gól: Kemková 8/4, Medvecká 6, illetve Vlková 7/4, Hašková 4, Šaľa - štart 23:22 (9:13). Legtöbb gól. Prokopová (8/2, Halmová 5, ill. Turčanová 5, Jančárová 4/4, Inter - ZMDŽ Bratislava 28:16 (13:5). Legtöbb gól: Čápová 9/5, Kiss és Kántorné - 6-6, ill. Čičkanová 6/5. 1. Šaľa 2. Prešov 3. Inter 4. Slavia 5. Partizanske 6. Topoľníky 7. Zlín 8. Štart 9. ZMDŽ •10. Bohemians 15 11 1 15 10 1 15 10 0 15 10 15 8 15 15 15 15 15 335:274 23 310:311 21 330:277 20 290:282 20 311:274 18 297:266 18 8 296:302 13 10 298:315 9 1 12 246:292 5 1 13 247:367 3 Anton Dragúň: „A csupaszív játékosokra építünk" Milyen lesz a futballtavasz Dunaszerdahelyen? Változások a klubvezetésben • Szponzor Izraelből is? Nem elég csak beszélni a Baráti Körről A ŠPORTKA 8. játékhete I. húzásának nyerőszámai: 8 13 25 29 30 32 Pótszám: 40 A II. húzás nyerőszámai: 5 7 11 13 14 16 Pótszám: 31 Minden tekintetben feledtetni az őszi idényt - ez a kívánsága a DAC I. ligás labdarúgócsapatának, az edzőknek és a vezetőknek. A szurkolók óhaja is hasonló (tavasszal 6600, ősszel 5151 volt az átlagos nézőszám a hazai meccseken), hiszen az utolsó három mérkőzést kivéve nem sok örömüket lelték az együttesben. Gyenge játék, gyenge eredmények, 13. hely a táblázaton... Az elmúlt több mint két és fél hónapos „téli pihenő" alatt sok minden történt a DAC háza táján. A társadalmunkban zajló forradalmi változások a klubban is éreztették hatásukat. Akcióbizottság alakult és az évzáró közgyűlés után a következőképpen módosult a szakosztály strukturális felépítése: 19 tagú tanácsot választottak, melynek élén egy öttagú végrehajtó bizottság áll (elnök: Sánta Imre, alelnök: Dušan Kollár, titkár: Vígh János, tagok: Bátky Sándor és Patasi Ferenc), ez irányítja a tulajdonképpeni futballéletet. Olyan nevek vannak a tanácsban, mint Weisz Mihály alias „Misi bácsi", a dunaszerdahelyi labdarúgás országszerte ismert „nagykövete", Kosár Lajos, volt I. ligás bíró, Kalmár László, volt I. ligás játékos, Tóth Gyula, Habán Ottó és mások. Nem sikerült megtudnunk: milyen célból hívták vissza a vezetőségbe a futballdiplomata Weisz Mihályt. Talán később a testnevelési egyesület élére akarják javasolni? Az viszont ismert dolog, hogy a DAC is keresi a szponzorokat. Egyet már talált - Pozsonyban. Nevét még titokban tartják. Konkrétabban azt sem akarták megnevezni (érthetően) a vezetők, hogy melyik izraeli céggel, illetve vállalkozóval állnak tárgyalásban. Persze a kontraktáláshoz az lenne a legjobb ajánlólevél, ha a csapat ismét régi fényében csillogna. De hol van már a tavalyi hó?! És a jövő esztendei! Most a bentmaradás a cél. Nem lesz könnyű. Annál is inkább, mivel az együttes az első négy meccsből csak egyet játszik otthon - a harmadik fordulóban a Sparta ellen! Anton Dragúň edző: „Tudatosítaniuk kellene a játékosoknak: már tényleg profik! Tehát meg kellene változtatniuk hozzáállásukat az edzésekhez és a mérkőzésekhez. A klubok és a szövetség teljesítette sok jogos követelésüket, így most már illene törődniük a kötelességükkel is. Sokkal jobban mint eddig. A DACban a játékos típusú labdarúgók vannak fölényben, kevés az istenigazából küzdeni tudó, harcos futballista; olyan, aki ha kell, a pályán hagyja a lelkét. Ezért - a lehetőségektől függően - elsősorban a csupaszív, fegyelmezett labdarúgók kapnak bizalmat. Persze az lenne az igazi, ha a játékosságot képesek lennénk ötvözni a jó értelembe vett agresszivitással. Közönségünk megérdemelné az attraktív meccseket." Akárcsak ősszel, a DAC ezúttal sem kezdheti optimális összeállításában az idényt. A tavalyi hajrában végre formába lendült Chaloupka csaknem egy hónapig betegeskedett, Lieskovský és Király sérült. Az előbbi gyógyulása hosszú távon sem nagyon kecsegtető. A világbajnokság miatt „erőltetett menetben" zajlik majd a pontvadászat, tehát még hatványozottabban előtérbe kerül a labdarúgók egészségének „karbantartása", a preventív orvosi kezelés, a rehabilitáció és más minden. Ősszeía gyakori és hosszadalmas sérülések szinte megtizedelték a csapatot. Talán ennek tudható be, hogy a játékosok megvonták a bizalmat az orvosoktól és a gyúrótól. Már új emberek szorgoskodnak a csapat körül: dr. Karol Škoda és dr. Beleš Emil, illetve Peter Hrnčírik és Jozef Kanička. Tekintettel arra, hogy hét 30 év körüli futballista van a keretben (többen külföldre kacsingatnak - Takáč, Chaloupka, Vahala, Kapko, Pavlík, Fieber) és Prokop a szezon végén visszamegy Ostravára, az edzőnek másokat is be kell építenie a csapatba. Anton Dragúň így jellemezte a DAC gerincét alkotó labdarúgókat - Vahala: minden tekintetben profi. Kapko: kitűnő játékos, egyedül ő tehet róla, hogy csak ennyire vitte, hogy nem válogatott: Škarecký: tapasztalt, határozott, bulldog szívósságú védő, kerülnie kellene azonban a könynyelmű megoldásokat. Lišivka: az SZNL l-ben az egyik legjobb középhátvéd volt. Szaban: olyan becsületes a pályán, mint az életben; megszállottsága és hozzáállása példaértékű. Kašpar: Jolly Joker, minden poszton fölöttébb megbízható. Fieber: komplett labdarúgó; ebből talán többet is kamatoztathatna saját érdekében. Pavlík: az I. liga legjobb támadófedezetei közé tartozik, megérdemelné a címeres mezt; kevesen tudják egy az egyben olyan eredményesen megjátszani a labdát, mint ő. Simon: egyike azoknak a tehetségeknek, akikből hiányzik az állandó becsvágy; egyszer a Mount Everest, másszor a losonci síkság. Takáč: technikás, rutinos csatár-középpályás, erőnléti gondok miatt(?) vannak „üresjáratai". Súkenník: hasznos csapatember, mozgékonyságban és koordináló-készségben kell javulnia. Valach: erőteljes és erőszakos középcsatár, jól fejel, de a lövések mikéntjén elgondolkodhatna. Király: ritka érzékkel találja fel magát a legbonyolultabb helyzetekben is, játéka azonban eléggé kis területre korlátozódik. Piszár: fiatal őstehetség, rövid időn belül befuthat. Belanszky: kiválóan képzett csatár - szerény akarati tulajdonságokkal; szinte egyedül képes lenne megverni az AC Milánt, hogy aztán Kisabonyban teljesen eltűnjön a pályáról. Épül, szépül az angol pályákra emlékeztető DAC-stadion. A vezetők fel akarják karolni a Baráti Kört (évek óta mondják, de a városban mindmáig nem alakult meg, csak Galántán működik!) és élénkíteni a klubéletet. Azt is fontolgatják, hogy az FC Plastika Nitra mintájára a közeljövőben önállósulna a klub, kiválna a testnevelési egyesületből. De ez még odább van és nem egyszerű folyamat. Más téren is bonyolult a helyzet. A kiesésről azonban hallani sem akarnak Dunaszerdahelyen... TOMI VINCE ÚJ SZÚ 6 1990. II. 26.