Új Szó, 1990. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-22 / 45. szám, csütörtök

Elkobozták - megtalálták Mihail Bulgakov ismeretlen naplója A szovjet Irodalom története még sok meglepetést tartogat, kivált abban az esetben, amint a biztonsági szervek (nevezték ezeket CSEKÁnak, NKVD-nek, OGPU-nak, MVDnek, mostani címük KGB) irattárai egyszer megnyílnak a tudományos kutatók előtt. Egyáltalán nem csak annak a több száz szovjet írónak a kézirataira gondolok, akik a terror áldozatai lettek, s letartóztatásukkor, természetesen, irataikat ugyancsak elkobozták. Ki tudja, hogy mi lett Iszaak Bábel írásaival, Borisz Pilnyak kézirataival, Oszip Mandelstamnak maradt-e verse, naplója, amely valamely irattár mélyén lappang? De hát tudunk esetekről, amikor az írót nem tartóztatták le, nem pusztították el, „csak" kéziratait kobozták el, akár öntevékeny módon, akár felsőbb utasításra. A szemtanúk, például, emlékeznek arra, hogy amikor 1956 tavaszán Alekszandr Fagyejev öngyilkosságot követett el (ez közvetlenül az SZKP XX. kongresszusa után történt, s az író - nyilván - tudatában volt személyes felelősségének), éjjeliszekrényén egy vastag boríték feküdt, a központi bizottságnak címezve. A boríték eltűnt. Mi lehetett Alekszandr Fagyejev utolsó üzenete? Valamivel szerencsésebb sors adatott Vaszilij Grosszman korszakos fontosságú regényének, Az élet és a sorsnak... Grosszman a hatvanas évek elején a Znamja szerkesztőségébe nyújtotta be regényének kéziratát, amely a sztálini szisztéma rendkívül bátor bírálata. A folyóirat főszerkesztője feljelentette az írót, s ezért kéziratát a biztonsági szervek elkobozták, s még az indigót és az írógépszalagot is magukkal vitték. Szerencsére maradt egy másolat, amelynek alapján - több mint negyedszázados késéssel - Grosszman regénye megjelenhetett. Mihail Bulgakov híveinek pedig éppenséggel hatvanöt évet kellett várnia, amíg 1926. május 7-én, moszkvai lakásán történt házkutatása során elkobzott 1923 és 1925 között vezetett naplójának három füzete előkerült. Az író 1940-ben, 49 esztendősen meghalt, a naplót pedig most találták meg a KGB irattárában, s onnan közli a moszkvai Ogonyok néhány részét. (A történet még ennél is kalandosabb, tudniillik, az író 1929-ben visszakapta 1926ban elkobzott kéziratait, de annyira félt, hogy azokat nyomban elégette. Viszont az állambiztonsági szervek az alatt a három év alatt, amíg a kézirat az ó „megőrzésükben" volt, természetesen, lemásoltatták ezt, s most ez a másolat került elő.) Nem éppen vidám korszakról számol be Mihail Bulgakov a naplójában. Harmincéves, van egy orvosi diplomája, de nem kíván gyógyítani: eredeti hivatását valószínűleg a háború és a polgárháború idején elégelte meg, hiszen több évig katonaorvosként szolgált, hol a cári hadseregben, hol a vörösöknél, hol a fehéreknél. író szeretne lenni. Két állása is van: a Nakanunye című Berlinben szerkesztett orosz lap egyik moszkvai szerkesztője, illetve a Gudok (ez a vasutasok lapja) munkatársa, Katajewel, llffel és Petrowal, Pausztovszkijjal együtt. Az új gazdasági politika, a NEP ideje ez: a polgárháború minden következménye jól látható. Az utcákon apátlan-anyátlan gyermekek kószálnak, üzérek pillanatdicsősége hivalkodik, közben pedig szívósan berendezkedik az új rend a békés építésre. „1921-ben pénz és poggyász nélkül érkeztem Moszkvába, azzal a céllal, hogy végleg itt maradjak" - írta Bulgakov 1924. októberében kelt önéletrajzában. - „Moszkvában hosszas gyötrelmeket álltam ki, hogy valamiképpen fenntartsam magam: voltam riporter és tárcaíró, és meggyűlöltem ezeket a címeket, amelyek semmiben sem különböztek egymástól. Egyidejűleg meggyűlöltem a szerkesztőket is, gyűlölöm őket'mindmáig, és gyűlölni fogom őket életem végéig." Komor a kép? De azért ne feledjük, hogy ezekben az időkben emelkedik ki lassan Bulgakov az ismeretlenségből. Megjelent már a Feljegyzések a mandzsettán, az első jelentős novellafüzére, megjelenik az első nagy regény, A fehér gárda, s ekkor írja első hamarosan világsikerré növő drámáját, A Turbin család napjait. (Hiteles adatok szerint I. V. Sztálin e dráma Művész Színház-beli előadását 15-ször tekintette meg.) Ezek után lássunk néhány részletet a most előkerült bulgakovi naplóból... 1925. szeptember 3-án, hétfőn jegyzi fel: „A rémes nyár után csodálatos az idő. Néhány napja ragyogóan süt a nap és meleg van. Minden nap bejárok ebbe a Gudokszerkesztőségbe, s teljesen feleslegesen lopom a napot. Az életem úgy alakult, hogy a pénzem kevés és - mint mindig -, most is tovább nyújtózom, mint ameddig a takaróm ér. Sokat eszem és iszom és jól, s ezért másra már nem jut. Enélkül az átkozott moslék-sör nélkül egyetlen nap sem múlik el. Ma is voltam a sztrasztnoj téri sörözőben Alekszej Tolsztojjal..." Bulgakov nem rendszeresen vezette naplóját. A következő feljegyzés szeptember 30-án keletkezett. „Valószínűleg azért, mert konzervatív vagyok... akartam írni »csontom velejéig«, de ez már túlságosan sablonos lenne, szóval konzervatív vagyok, ezért rendszerint a régi ünnepeken veszem elő a naplómat. Sajnos, nem emlékszem, hogy két évvel ezelőtt pontosan melyik szeptemberi napon érkeztem Moszkvába. Két éve már... Változott valami ez alatt? Természetesen, sok minden. Mégis ez a második évforduló ugyanabban az albérletben talált, ami ugyanúgy néz ki, mint akkor. És beteg is vagyok, mindamellett... Először valamit a politikáról, ugyanarról az undorító és természetellenes politikáról. Németországban ugyanaz a zűrzavar. A márka árfolyama azonban mégis emelkedni kezdett, nyilván, mert a németek abbahagyták a Ruhr-vidéken a passzív ellenállást. Viszont a bolgároknál belvillongás. A kommunistákkal folytatnak harcokat. A vrangelisták részt vesznek benne és a kormányt védik. Semmi kétségem nem maradt, hogy ezek a másodrendű szláv államok ugyanolyan vadak, mint Oroszország, s remek talajt kínálnak a kommunizmus számára. A mi lapjaink mindenféleképpen felfújják az eseményeket, bár, ki tudja, lehetséges, hogy a világ valóban két részre szakad - a kommunizmusra és a fasizmusra..." Magyarázni Bulgakovot? Bulgakov nem volt kommunistaellenes író, s nem volt kommunista sem. Bulgakovot az a vadság riasztotta, amelyet a kommunizmus nevében követtek el sokan, és sokszor. Bulgakov a humanista, alkotni szeretett volna - és szülőhazájában. Ezért nem hagyta el hazáját (noha tett kísérletet erre, s fivére Párizsban élt, ez tehát némi létbiztonságot is nyújthatott volna), s ezért lázad az embertelenség bármely formája ellen. A világtörténelem alapkonfliktusát, a kommunizmus és a fasizmus szembenállását pedig pontosan sejtette meg. Két naplójegyzetben is visszatér a kétség, vajon jól választott-e, amikor abbahagyta orvosi hivatása gyakorlását... „A betegség és a magány pillanataiban" - jegyzi fel 1923. október 26-án, pénteken este - hatalmukba kerítenek a szomorú és irigy gondolatok. Keserűen elátkozom magam mert otthagytam az orvosi hivatást és bizonytalan létre kárhoztattam magam. De, isten látja lelkemet, egyedül az irodalom iránt érzett szeretetem volt az oka mindennek." Ugyanebben az évben, november 6-án ezt írja fel magának: „Most tanulni fogok. Lehetetlen, hogy az a belső hang, amely mostan sem hagy nyugton, ne legyen látnoki. Lehetetlen. Semmi más nem tudok lenni, egyedül író tudok lenni. Tanulni£gok, hallgatni fogok." Az egyik 1924-es naplójegyzetben (szeptember 12-én) feltűnnek a forradalmi időknek azok a komikus túlzásai, amelyek Bulgakov regényeiben is, llf-Petrov szatirikus írásaiban is ábrázoltattak. „Ragyogó napos idő. Újdonság, hogy Moszkvában teljesen meztelen emberek jelentek meg (férfiak és nők), akik mindössze egy vállszallagot viselnek: „Le a szégyennel!" felirattal. Felszálltak a villamosra is, de a villamost a felháborodott utasok leállították. Kínában dühöng a polgárháború. Nem követem a lapokban ezeket az eseményeket, csupán azt tudom, hogy az "imperialista ragadozók« belekeveredtek ebbe az ügybe is, ezért Odesszában(l) megalakult az »EI a kezekkel Kínától!« Társaság." Bulgakov megtalált naplója, magától értetődik, nem egyenértékű Bulgakov műveivel. Izgalmas dokumentum, amely bepillantást enged a fiatal író világába, aki éppen elindult rögös és még rögösebbé váló pályafutásán. Az embert és gondjait ismerjük meg ezekből a feljegyzésekből, az írói »nyersanyagot«. Ebből az élményből épült fel a XX. századi világirodalom egyik legjelentősebb egyéni teljesítménye. E. Fehér Pál Próba közben (Bodnár Gábor felvétele) ííäÄ' bemutató a Tháliában Az idény harmadik bemutatóját tartja ma a kassai Thália Színpad. Ezúttal a második világháború utáni amerikai drámairodalom egyik fenegyerekének, Richard Nashnak Az esőcsináló című drámája kerül színpadra. Az O'Neill, Tenesse Williams és Arthur Miller ma már klasszikusnak tekinthető nagy triásza mellett Nash neve kissé halványabban ragyog. Ám a kitűnő dramaturgiai iskolázottságú író Az esőcsinálóját, Porgy és Bess című musicaljét a világ minden jelentős színházában műsoron tartják. Sikere semmivel sem kisebb, mint kortásaié. Nashnál az egymásnak feszülő indulatok mérsékeltebbek, emberibb léptékűek, mint az expresszionistanaturalista Williamsnél, témái a kisember hétköznapjai tükrözik (Porgy és Bess); lírája gazdagabb, s darabjai; tragikumuk ellenére is optimista végkicsengésúek. Nash az egyszerű amerikai polgár - közelebbről a honfoglaló pionírok késői leszármazottainak, a kisfarmereknek - napi gondjait, bajait viszi színre, s teszi drámájának központi témájává. A Thália Színpad bemutatójának pikantériáját az adja, hogy a hazánkban végbemenő politikai változás eredményeként visszatérhetett a Tháliába Beke Sándor, az együttes alapítója, s rendezésével vállalja az 1969-es kezdethez való kötődést. Arra a kérdésre, vajon a megváltozott politikai viszonyok után visszatelepülne-e Budapestről Kassára, így válaszolt: - Nem, nincs szándékomban. A család úgy rendezkedett be, hogy ma már nem lenne olyan egyszerű a kiszakadás abból § környezetből. Az én művészi életem is annyira kötődik Pesthez, hogy ezt nem tudnám nélkülözni. Minden erőmmel azon leszek, hogy a Tháliát a legmesszebbmenőkig támogassam. -Húsz év után milyennek ítéli meg a Thália Színpad művészi gárdáját? - Jórészt ugyanazok, akikkel kényszerű távozásom előtt együtt dolgoztam. A fiatalok jól beépültek a társulatba, s ha megvalósul a teljes önállósulás, minden reménye megvan az együttesnek arra, hogy jó színházzá váljék. - Tud újat mondani Az esőcsináló bemutatásával az együttes? -Nemcsak az együttes, hanem én is. Ebben a darabban sok minden van, amit az eddigi rendezések nem, vagy nem teljesen bontottak ki. Többek között az egymás becsülése, emberszámba vevése a családon belül, a kölcsönös szeretet és a boldogság utáni vágy, hogy csak egynéhány dolgot említsek, ami ma aktuálisabb, mint a mű keletkezésekor. - A két főszerepet vendégművészekre bízta a színház vezetősége. Mi a véleménye erről? -Általában az a szokás, ha egy szerep megformálására van karakterszínész, akkor azt kérik fel a játék bemutatására. Ez mindenképpen többletet hoz mind a színháznak, mind pedig a nézőközönségnek. Új színt, új játékstílust ismer meg vele. Bár sem Boráros Imre (a címszerepló), sem pedig Petrécs Anni (Lizzi) nem idegen a kassai közönségnek, szereplésük elé mégis nagy várakozással tekintünk. -gyüreA Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaságról A hazai néprajzos szakembereknek és a néprajz iránt érdeklődők nagy csoportjának hosszú idő után, a múlt év őszén Budapesten, a Magyar Néprajz Társaság megalakulásának 100. évfordulója alkalmáról megrendezett emlékülésen nyílott alkalmuk szakmai találkozásra. Igaz, hogy ennek ellenére a szlovákiai magyarság néprajzával foglalkozó tevékenység folyamatos volt, mert ki hol tehette, ott művelte. A múzeumokban dolgozó szakemA magyar nyelv a Szovjetunióban Az európai nyelvek közül talán a magyart a legnehezebb megtanulni, s ebből a szempontból csak a finnel lehet összemérni. Ugyanakkor az utóbbi időben a magyar nyelv sikeresen tör előre. Ma 29 ország 96 felsőoktatási intézményében folyik a magyar nyelv és irodalom oktatása. A magyar nyelv kilépése a világ színpadára 1981 -re tehető, amikor is megalakult a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság. Mi a helyzet a Szovjetunióban? A Szovjetunió nyolc városának egyetemein és főiskoláin tanítják, illetve tanulják a magyar nyelvet. Mindenekelőtt Moszkvában, Leningrádban, Ungváron, valamint Izsevszkben, Joskar-Olában, Szaranszkban, Sziktivkárban és az észt Tartuban. Az utóbbi városokban olyan nyelveken beszélnek, amelyek a finnugor családba tartoznak, vagyis a magyarral rokon nyelvek. A magyar nyelv oktatásának színvonala Ungváron különösen magas. Az ottani egyetemen magyar tanszék működik, ahol kiváló oktatók dolgoznak. Emellett Ungvár lakosságának tíz százaléka magyar. Ezért nem véletlen, hogy éppen Ungváron hozták létre az idén a Szovjetunió első hungarológiai centrumát. Első szimpóziumát tavaly májusban tartotta ugyanitt. Ez a központ minden magyarul tanulónak segít, a legkülönfélébb információkért, bármilyen nyelvtanulási segítségért lehet ide fordulni. Az ország vezető felsőoktatási intézményében, a Moszkvai Állami Lomonoszov Egyetemen a filológiai, közgazdasági, földrajzi és újságírói fakultáson folyik magyar nyelvoktatás. Ezeken a fakultásokon Antonyina Guszkova és Klara Mayer tanít. Évente más-más anyanyelvi lektort hívnak Magyarországról. -Nem problémamentes az életünk - mondja Klara Mayer, a moszkvai egyetem tanára -, elsősorban a nyelvtanulás természetes nehézsége miatt. Másodsorban, sajnos, kevés a tantermünk, a nyelvi laboratóriumunk, nincs számítógépes programunk, mint a ,,nagy" nyelvek esetében. Kevés a kor követelményeinek megfelelő oktatási eszközünk. Az egyetemen magyarul tanuló hallgatók mindössze harmincan vannak. Ugyanakkor a magyarur tudó szakemberek iránti igény gyorsan nő. A nehézségek ellenére sikereket érnek el azok, akik komolyan tanulnak. így például nemrég jelent meg a Molodaja Gvargyija Kiadónál A legénység érzése címmel szocialista országok költőinek gyűjteményes kötete, melyben a mai magyar költőket Pavel Zarifoj fordította, a Moszkvai Lomonoszov Egyetem végzőse, Vera Belouszova, aki a közelmúltban végzett a filológiai fakultáson, saját fordításban adta ki Móra Ferenc Négy apának egy leánya című regényét. És még folytathatnám a felsorolást. A baráti országok nyelvének oktatása a sikeres együttműködés záloga az élet minden területén. Magyarország és a Szovjetunió szoros, jószomszédi kapcsolatokat tart fenn. Egymás nyelvének ismerete csak erősíti ezeket. Alekszandr Beljajev berek között is kialakult az együttműködés. A Csemadokban pedig a néprajzi szakbizottság tartotta ébren a néprajzkutatást. A néprajzi szakbizottság kereteinek fokozatos szűkítése után egyre jobban hiányzott égy országos méretű szervezet, amely összefogja a szakma iránt érdeklődőket, s irányítja, tartalmasabbá teszi tevékenységüket. A múlt év december 9én végül szárnyat bontott újra egy régen elhalt mozgalom, s megalakult a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság, mely örökébe kíván lépni az 1969-74-es években hasonló néven, a Csemadok mellett működő társaságnak. A kezdet nehéznek és bizonytalannak mutatkozik, lelkesedésben és hozzáértésben azonban nincs hiány, még akkor sem, ha néhányan bizonytalankodva fogadják a bátrak első lépéseit, s esetenként külső akadály gördül a szakember tenniakarása elé. A Csemadok örömmel vette a társaság megalakulását, reálisan számol a lehetőségeivel. Ezért megfontolás tárgya egy másik ajánlat is, amely szerint a társaság a Szlovák Néprajzi Társaság (májustól az új tervezet alapján Szlovákiai Néprajzi Társaság) önálló magyar szakosztályaként működjön. Mindezt a január végi közgyűlés résztvevői is tárgyalták. Sor került a társaság alapszabályzatának megvitatására és a tisztségviselők megválasztására. A társaság tagjai érdeklődésüknek megfelelően (az anyagi, társadalmi és szellemi kultúra szakosztályában, valamint a népzenei, a néptánc, a népművészeti és a múzeumi szakosztályban) dolgozhatnak. Ez idáig több mint száz tagja van a társaságnak. DANTER IZABELLA ÚJ SZÚ 358 1990. I|. 16.