Új Szó, 1990. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-30 / 25. szám, kedd

Az iskolában is - szabad utat a nézetek pluralizmusának RÉSZLET A SZLOVÁK KORMÁNY PROGRAMNYILATKOZATÁBÓL Az SZSZK kormánya tudatában van annak, hogy a modern, szabad társadalomnak a működéséhez szabad és független tudományra van szüksége. Az állam érdeke, hogy a tudományt függetlenítse az állami beavatkozástól, s éhhez megteremtse a feltételeket - úgy, hogy az állami hivatalnokok ne avatkozhassanak be a tudomány belső életébe, korántsem tehát a kutatás és a fejlesztés állami dotálásának megvonásával mert csakis az állami beavatkozástól független tudomány képes az állami szervek objektív tanácsadójává válni a bonyolult társadalmi kérdések megválaszolásában. Ezért az SZSZK kormánya már intézkedéseket hagyott jóvá, hogy a Szlovák Tudományos Akadémia - mint tudományos csúcsintézmény - legfőbb szervei az érvényben levő jogi módosítás alapján formálódjanak, de demokratikus alapon, a tudományos közvélemény, illetve választott képviselői nézeteinek teljes tiszteletben tartásával. Ezenkívül az SZSZK kormánya a tudományos közvélemény kezdeményezése alapján a Szlovák Nemzeti Tanács elé terjeszti - ha lehetséges, még 1990 első felében - az új tudományügyi törvény demokratikusan készülő javaslatát. Az SZSZK kormánya feltételeket teremt ahhoz, hogy az oktatási rendszer visszatérjen oktatásügyünk bevált hagyományaihoz és egyidejűleg közelebb kerüljön a legfejlettebb gazdaságú és kultúrájú nemzetek oktatási rendszeréhez. Ennek a célnak az elérése megköveteli, hogy száműzzük egyrészt az oktatás és nevelés eddigi módszereinek torzulásait, másrészt alaposan áttanulmányozzuk és átvegyük más országok tapasztalatait. Azt akarjuk, hogy megújuljon a pedagógus Személyi és társadalmi méltósága, hogy az iskolák megszabaduljanak a félelemtől, a képmutatástól, az álszent viselkedéstől. Az oktatási, rendszert a tömegtájékoztató eszközök, illetve a pedagógusok, a tanulók és szülők szabadon alakult és független társulásai révén nyilvános ellenőrzés alá vetjük. Az oktatásügy centralizált és rideg irányítását széles körű decentralizálással váltjuk fel, mely a pedagógust, mint a rendszabályozás és direktív utasítások passzív alanyát, a szabad alkotás szubjektumává alakítja, az ezzel járó felelősségtudattal. Rehabilitáljuk az oktatásügy valamennyi dolgozóját, akik számára lehetetlenné vált a pedagógiai tevékenység, vagy független nézeteik és állásfoglalásuk miatt üldözöttek voltak. Felülvizsgáljuk azoknak a pedagógusoknak és irányító dolgozóknak a pedagógiai alkalmasságát és képességeit, akik tisztségüket az érvényben levő jogi normáknak ellentmondó módszerekkel vagy egyéb nem megfelelő módon érték el. Minden eszközzel azon leszünk, hogy az iskolákból száműzzük a protekcionalizmust és a korrupciót. A művelődéshez való egyenlő esély megteremtését a nyilvánosság ellenőrzése alá vonjuk. Az iskolák pluralista intézményekké alakulnak, ily módon szabad utat engednek a nézetek pluralizmusának és támogatják a független és szabad gondolkodást. Megszüntetjük azt az oktatást, melynek tartalma és formája ellentétben van a CSSZSZK érvényben levő alkotmányával. Ahol ehhez megvannak a feltételek, sürgősen bevezetjük az angol nyelvnek, mint a tudomány és az általános tájékoztatás nemzetközi nyelvének tanítását az alapiskolákban, és bővítjük, javítjuk oktatását a többi iskolafokon. Kidolgozzuk a felnőttekátképzésének és szakmai továbbképzésének rendszerét, a meghonosításra kerülő piacgazdálkodás igényei szerint. Kiküszöböljük azokat az akadályokat, melyek gátolták a külföldi tanulmányok lehetőségeit. A felsőoktatási intézményekbe neves külföldi szakembereket hívunk meg. A pedagógusokat, a tanulókat és a közvéleményt tájékoztatjuk az élenjáró országok oktatási rendszeréről, hogy a következő oktatási rendszer a közmegegyezés eredményeként jöjjön létre, annak ismeretében és tudatában, ami a világban már bevált. Ennek értelmében nyilvános vitára bocsátjuk az új oktatási törvények tervezetét, úgy, hogy jóváhagyásuk után ezeket már 1990. szeptember 1 -jén bevezethessük. Az SZSZK kormánya feltételezi, hogy szeptembertől javíthatja a pedagógiai dolgozók bérét. Az SZSZK kormánya örömmel fogadja a tanulóifjúság és a diákság forradalmi aktivitását, értékeli azt a tiszteletet, amelyet az ifjúság az emberi és a nemzeti értékek, a valódi szakértelem, az erkölcsösség és a becsületes munka iránt tanúsít. Tudatában van annak, hogy társadalmunkban éppen az ifjak többségének szociális helyzete rossz. Ezért arra törekszik, hogy lehetőségeitől függően megoldja Szlovákia ifjúságának jogos követeléseit. Szlovákia lakosságának több mint 22 százaléka a 15-29 évesek korosztályához tartozik. Az ifjúság gondjainak és szükségleteinek megoldására törekszünk életünk egyes területein - így a nevelés és oktatás, a szociális fejlesztés, a munkafolyamat, az irányításban való részvétel, a szabadidő kihasználása terén -, s ennek a szándékunknak jogi alapot kívánunk teremteni a törvény erejével. Törekvéseink célja, hogy az ifjúságot humánus elvek alapján szakmailag jól, a hazafiasság szellemében és sokoldalúan készítsük fel az életre. Mintha mindig a rosszat keresnék Az elmúlt ősz folyamán Kiss Péntek József cikksorozatot írt a Magyar Területi Színház munkájáról. Fent nevezett költő, alkalmi újságíró, műkedvelő rendező és amatőr grafikus - a felsoroltakból világosan kitűnik sokirányú tevékenysége és a művészethez való vonzalma. Mi sem természetesebb tehát, hogy a színházhoz is ért

v A bökkenő csupán az, hogy a cikksorozatban tényként közölt megállapításai nem fedik a valóságot. Az általa igazságként kimondottak csupán féligazságok, s a dolgok állását egyoldalú megvilágításba helyezik. Az olvasó talán már nem emlékszik pontosan az írások tartalmára (legfeljebb arra, hogy „beolvastak a színháznak"), ezért úgy hiszem, késő részleteiben kitérnem, illetve válaszolnom az említett írásokra. Akkor kellett volna, de eredeti szándékomat megváltoztatva, úgy gondoltam, ez is elmúlik majd - mint ahogyan annyi más ledorongoló kritikát is elfelejtett az ember, legföljebb marad utána egy kis heg. (Végül is: a kritikus írjon, a színész meg játsszon.) Miért emlegetem fel mégis néhány hónap távlatából? Úgy vélem, hogy a szóban forgó cikksorozat iskolapéldája annak (mi mással magyarázzam?), ami a Matesz ellen irányul. Úgy vélem, az (alkalmi) újságíró (is) csak akkor ragadjon tollat, ha a témáról elfogultság nélkül tud írni, pro és kontra tud tényeket felhozni. Kár, hogy Kiss Péntek József alaposnak tűnő művészi munkák színvonalát taglaló írásaiból kifelejtette saját szerepét - munkáját, annak káros visszahatását a színpadi munkára, az egész üzemeltetésre. A múlt év májusáig ugyanis ó állt színházunk szervező-propagációs osztályának élén. Elismerésre méltó sokoldalú érdeklődése és szakértelme ellenére azonban éppen ehhez nem értett: a szervezéshez. Melléfogásai köztudottak voltak, s nem egyszer ugyancsak megkeserítette az életünket. A szervezési osztály ugyanis a színház motorja (annak kellene lennie). Igen ám, de hogyan lehet ilyen fontos munkát jól elvégezni, ha annak főnöke - saját bevallása szerint - egyszerre öt műkedvelő csoport munkáját irányítja - ami egyébként dicséretes dolog (lenne) -, s ha a munkaidő alatt nem egyszer zsűrizik az illető? Ha mindehhez még hozzávesszük az írásom legelején felsorolt tevékenységeit, igazán nem csodálkozhatunk, ha a tulajdonképpeni munkája rendes elvégzéséhez nem maradt sem ereje, sem kedve. Igaz, valamiből meg is kell élni. Lehet, hogy a szóban forgó írások is ezért születtek meg. Csak sajnálni tudom, hogy kifogásait, élesszemű meglátásait nem színházi tagsága idején mondta el. így azok, tekintettel arra, hogy a színházból való távozása után jelentek meg, erkölcsietikai szempontból (is) erősen kifogásolhatók. Cserhalmi György jut eszembe, aki miután egy riporter a Katona József Színházból való távozása okáról faggatta,- így válaszolt: „Nem fogok abba a levesbe köpni, amelyikből ettem." Nos, az utóbbi időben - hála a demokráciának! - szabadabban gondolkodunk és beszélünk a társadalomban végbemenő változásokról, gondjainkról, bajainkról. Sőt, meg is írjuk, nemcsak a hivatásos újságírók hanem egyszerű polgárok is. Érthető, hiszen sok a felgyülemlett keserűség, a lerakódott szenny. A tüskéket el kell távolítani, a dolgokat rendbe kell rakni. Mindehhez azonban idő kell, nem megy egyik napról a másikra; és itt akarok visszatérni saját, színházi dolgainkhoz. Tudom, a színház ügye nem magánügy, hanem mindannyiunk ügye, a magyarság ügye. De tudni kell határt szabni abban, mikor válik közüggyé a színházi ügy és meddig marad csupán belső ügy, melynek megoldása, véleményem szerint, csakis a színház tagjaira tartozik. Jó, hogy az embereket érdekli a színiláz, annak sorsa, jövője, de a felénk nyújtott kéz valóban segítsenl Például kézzel fogható, megvalósítható javaslatokkal, amelyek valóban a színház épülését szolgálnák. Újsütetű újságírók (pl. a komáromi Reflexben) ne vezessék félre az olvasót olyan írásokkal, amelyek az objektivitásra való törekvésnek csupán a csíráját (vagy még azt sem) tükrözik. (A fent említett lapban megjelent cikkre egyébként másutt, más alkalommal válaszolunk.) Honnan veszik a bátorságot egyesek, hogy - ha nem újságban, akkor nyilvánosan (pl. a most divatos nyílt fórumokon) - bírálják a Matesz munkájának színvonalát akkor, amikor az évadonkénti öt-hat bemutatott darab közül csak egyet-kettőt néznek meg, s az előadások idejének nagy részét is inkább a büfében töltik, mondván: amit a Matesz produkál, az úgyis rossz!? Erkölcsi alapja és joga az ilyen általános elbíráláshoz csakis annak van, aki átfogó képet tud alkotni a színházról. S hogyan alakulhat ki megalapozott vélemény előadásainkról, ha - mint a példa mutatja - az illető meg sem nézi azokat, ugyanakkor nem átall véleményének nyilvánosan hangot adni? Könnyű az örök oppozíció biztos fedezékéből ítélkezni; ha (szerintük) nem jó a darabválasztás, azt csepülik, észre sem véve, hogy esetleg ennek ellenére is tisztességes munkát végzett a színész vagy a rendező. Ha pedig (szerintük) megfelelő a darab, azzal fordulnak az előadás létrehozói ellen, hogy nem tudták annak aktualitását, mondanivalóját megfelelően kidomborítani, egyszóval elszalasztották az adott lehetőséget. Úgy tűnik, mintha a rosszat keresnék elődásainkban, s ha nem ott, akkor - mint mostanában - a színház működésében-működtetésében, számonkérve rajtunk a demokratikus változásokat. Gondunk valóban van elég, de - remélem - írásomból világosan kitűnik, hogy az egyoldalú szemléletet bírálom, bízzunk abban, hogy a színház képes a meglévő és a majdani problémák megoldására, s az új időknek megfelelően meg tud újulni. Ehhez azonban bizalom kell. Mégis, hogy elejét vegyem további hasonló bírálatoknak, alaptalan feltételezéseknek és számonkéréseknek, hadd tudósítsak néhány, a színházunkban végbemenő változásról. 1. Takáts Ernőd igazgató működési ideje december 31-dikével lejárt. Felmondását őmaga adta be, a múlt év tavaszán. 2. Holocsy István, akit a Kulturális Minisztérium még november 17-e előtt javasolt az igazgatói posztra, önként lemondott jelöltségéről. (A színház dolgozóinak egyértelmű kérése vele együtt korábban is az volt, hogy színházon kívüli szakember kerüljön az igazgatói székbe.) 3. A Matesz a Kulturális Minisztérium jóváhagyásával pályázatot hirdetett az említett funkció betöltésére. 4. Az új igazgató kinevezéséig öttagú színházi kuratórium - ahogy a minisztérium javaslata alapján nevezzük - áll a színház élén. A színház dolgozói mindegyiküket a demokráciának megfelelően, nagy többséggel választották meg. 5. A színház működésében minden területre kiterjedő változások várhatók, illetve folyamatban vannak. Végleges döntésekre valószínűleg az új igazgató belépése után kerül sor. 6. Minden lényeges kérdés eldöntése a dolgozók bevonásával történik. Érvényesül az alulról történő kezdeményezés. Legyen erőnk és kitartásunk! Nemcsak nekünk és nemcsak ebben, de a valamennyiünket érintő közös dolgaink igazításában. VARSÁNYI MÁRIÁ ÚJ FILMEK Kellemes, nézhető film a Dirty Dancing (Piszkos tánc), még ha botlábú, esetlen, kisvárosi lánykájának történetét nem is veszi komolyan senki. Mert ki is vehetne komolyan egy klasszikus hollywoodi séma szerint bonyolódó cselekményt, melynek végén nemcsak jóra fordul minden, hanem szinte mindenki jó ember is lesz, ahogy (a mesében) illik. De hát a zene és a tánc tökéletesíti (vagy inkább felejthetővé teszi) a mesécskét. A laza szövésű szerelmi románc - mely a szokásos akadályokat követően felhőtlen idillbe torkoll - közben ugyanis ragyogó táncszámokat látunk és rabul ejt a profi színészi munka meg Emilé a hatvanas évekről szóló munkák kiemelkedő darabja. Zajos sikereit elsősorban zenéjének és a történet szövéséből igen gyakran következő fergeteges, erotikus táncbetéteinek köszönheti, nem pedig annak, hogy a felszín alá hatolva igyekezett volna megfejteni a hatvanas évek fiatal generációjának titkát. Az ilyesmi - úgy tűnik - keveseknek sikerült, s nekik is csak akkor, ha nem olyan szép, lekerekített, a végén „minden jóra fordul" történetben gondolkodnak, mint amilyen ez az amerikai film. Emilé Ardolino kitűnő partnerekkel dolgozott. A zabolátlan, szenvePatrick Swayze és Jennifer Grey, az amerikai film táncos- és szerelmespárja Ősz van. Az oroszországi Bolgyinóban a már melegíteni nem tudó nap legalább mindent bearanyoz: a Puskin-emlékházat (itt élt az orosz költő száműzetése idején), a környező erdőt, a kis folyót és az emberek szívét. Minden idilli és szép. Idillien filozofálnak a Puskin-évforduló megünneplésére érkezett irodalomtudósok, szépen szeretnek a szerelmesek. Csak az a baj, hogy a szovjet Roman Balajan a finomra csiszolt kis. remekműnek, a Leőegésnek az alkotója) által rendezett, a műfajokat gyakran keverő alkotás - hol dokumentarista elemeket, hol szimbólumokat alkalmazó művészfilm - sem szépérzékünket, sem intellektusunkat nem köti le eléggé. Kezdeti érdeklődésünk lanyhul a sok bizonytalanságot látva: meghatározhatatlan műfaj, meghatározhatatlan karakterek, meghatározhatatlan indítékok és okozatok. Az egyetlen világos vonal: a párhuzam Puskin sorsa és a film Puskint kutató újságíró-főhősének sorsa között. Az újságíró meghasonlik önmagával, amikor bajának orvoslására a múlt (a Puskin sorsa) által sugallt megoldást választja: a tisztességén esett csorbát párbajjal akarja kiköszörülni, ám lövés helyett elájul és rádöbben, hogy az addig egyértelműnek, biztosnak tűnő dolgok sem biztosak és egyértelműek. Még mi magunk sem. Jót unatkozhat, aki azt figyeli, hogyan fejezi ki a film a Puskin nemzedéke és a mai értelmiség közötti különbséget, s nem veszi észre, hogy az alkotásbán „csupán" arról a fájdalomról van szó, hogy az egyén nem tud elmenekülni saját kisszerűsége, a sértések, az apró mozzanatokból összeálló boldogtalanság elől. Roman Balajan a viszszahozhatatlan tisztaság iránti gyötrelmes várakozást ábrázolja költői filmjében, s mondandója kifejtésében olyan művészek segítették, mint Oleg Jankovszkíj, Bulat Okudzsava, Tatyjana Drubics, Alekszandr Abdutov és mások. -ymÚJ SZÚ 6 1990. I. 20. Jelenet a szovjet filmből; a képen (jobbra) Oleg Jankovszkij Dirty Dancing Védj meg, talizmán! délyes társastáncok koreográfiáját Kenny Ortega készítette, megannyi szenzációs videoclip alkotója. John Morris muzsikája tökéletesen igazodik a hatvanas évek stílusához. A két színész - Jennifer Grey és Patrick Swayze - egyszerűen szenzációs. Jennifer Grey, a fiatal esetlenke, aki a mesék szabályai szerint a film végére táncos tündérkirálynővé alakul, még azt is elhiteti, hogy a forgatással egy időben, jelenetről jelenetre tanult meg táncolni. Patrick Swayze, a kissé giccses parketttáncosból szerelmes „jó fiúvá" váló Johnny, szenvedélyes, férfias, lenyűgöző táncos. Ardolino stílusos-ritmusos rendezése. A Dirty Dancing az ártalmatlan sikerdarabok közül való. Paneljei, amelyekből az alkotás építményét emelték, bombabiztosak. Egy kis nosztalgia a hatvanas évekből, merthogy a történet azokban a csodás hatvanas években, pontosan 1963 nyarán egy divatos üdülőhelyen játszódik, s a film ebben a korszakban „mártja meg" a nosztalgiázásra hajlamos nézőt. A korszak képi megjelenítése valóban imponálóan tökéletes, s szenvedélyesek a filmben fölhangzó divatos slágerek is. A Dirty Dancing mégsem lett