Új Szó, 1990. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-27 / 23. szám, szombat

Kultúrát - hogyan, kivel, miből? EGY KEREKASZTAL-VITA REMÉLT EREDMÉNYEI Jelentős érdeklődést váltott ki a közelmúltban Gálán Géza színművész kezdeményezése, amelynek eredményeként a pozsonyi Fórum Szállóban egy asztalhoz ült a hazai magyar értelmiség népes csoportja. Körülbelül százötvenen jelentek meg a felhívásra, amelynek központi gondolata ez volt: kulturális intézményrendszerünk merész és intézményes átalakításáért. Eredményes volt a véleménycsere? Van lehetőség kulturális intézményrendszerünk korszerűsítésére? Megteremthetóek ehhez a személyi és tárgyi feltételek? Ezek voltak azok a kérdések, amelyek a riportert foglalkoztatták. • Elégedett vagy a véleménycsere eredményeivel? - tettem fel az első kérdést Gálán Gézának. - Elsősorban az volt a célom, hogy elindítsuk a kulturális intézményrendszer mocsárban tocsogó kerekét. Úgy gondolom, a vita során sikerült új gondolatokat provokálnunk, és ez nem kevés. Persze, érezhető volt, hogy közösségünkben ez már a harmadik nekifutás. Reményeink kétszer már ködbe vesztek, illetve csak részben valósultak meg terveink. Nyilvánvaló, hogy 1948-ban, de méginkább 1968-ban többet vártunk, mint amit utána elértünk. Sőt úgy is fogalmazhatnék, hogy 1968 után hatalmas visszaesés következett be. • A találkozó szervezésekor azért, valld be, úgy gondoltad, hogy a résztvevők majd elsősorban az általad kezdeményezett témákra összpontosítanak... - Nem egészen így történt. A fórumon mindenki elmondta, hogy mi bántja. Nem csoda, hiszen húsz évig hallgatás volt az emberek dolga. • Bevezető előadásod második részében a kulturális intézmények starthelyzetéről vázoltad elképzeléseidet. - Igen. Fontosnak tartom, hogy a demokratikus elvek már ott megvalósuljanak. Az állami támogatás legyen arányos nemzeti kisebbségünk számarányával. Ezért elképzelhetőnek tartom, hogy az irodalomban a lapgazda, a zenei életben a zenekarok fenntartója, a színház esetében a társulat finanszírozója stb. n.e csak az állam legyen. Fontos, hogy a konzumens is érezze, övé a lap* az együttes, a színház, a televízió. Úgy kell ezeken a területeken dolgozni, olyat kell produkálni, amit „megvesznek". • Bizonyára elismered, veszélyei is vannak a kulturális produktumok áruvá alacsonyításának. -De még mennyire. Viszont itt már megint a szakmai színvonalról ós az erkölcsi tartásról van szó. Mert azt is el kell ismerni, tarthatatlan helyzet, ha a színházigazgató,

1 az együttes vezető, vagy a cirkuszigazgató állandóan „felfelé", a dotációt osztó hivatal felé kénytelen tekintgetni. Ilyen viszonyok között a kultúra gyakran kényszerül minőségi engedményekre. Ez, persze, az udvari trubadúroknak sohasem okozott gondot. Hasznos, ha a néző, a hallgató, a tárlatlátogató is tisztában van azzal, hogy ő „delegálja" a művét. • Konkrét elképzeléseid is vannak? -Vannak, például a televízióval kapcsolatban. Megérdemelné a délszlovákiai magyar, hogy naponta sugározzon a tévé anyanyelvén is, és hetenként egyszer néhány órás műsorra lenne szükség. Körülbelül 700 ezer állampolgárról van szó. Emberekről, akik búzát termelnek, hajót gyártanak, adót fizetnek, katonát állítanak és így tovább. Tehát nem túlzok, és nem teljesíthetetlen a televízióműsor iránti igény. • Tegyük fel, hogy az anyagi kérdéseket megoldanánk. Kikkel lehetne megvalósítani elképzeléseidet? Csak amatőrökre nem támaszkodhatsz. -A kezdet nem lenne könnyű. Mindazonáltal konkrét személyekről is beszélhetnék. Nem mindenki ott van, ahol képességei szerint lehetne. Vegyük például a tavalyi zselizi akciónkat. Az Úri murit adtuk elő szabadtéri színpadon. Hatvanhét szereplőnk volt, közöttük csak egy Matesz-színész. Négy előadáson csaknem 20 ezren voltak. • Igen, csak nehezen tudom elképzelni, hogy teszem azt, egy földműves-szövetkezet gépesítési csoportvezetője, vagy egy üzemmérnök feladná az állását, hogy színész legyen. - Ezernyi lehetőség van, csak fel kell kutatni a tehetségeket. És új, az eddigiektől eltérő megoldásokra van szükség. Rendkívül fontos például a monopolhelyzet kizárása, a verseny megvalósítása. Ahol monopolhelyzetbe kerül valamelyik kulturális vagy gazdasági ágazat, ott szükségszerűen bekövetkezik a pangás. • Milyen elvhez igazodva kellene kinevezni a kulturális intézményi vezetőket? - Semmiképpen sem kulisszák mögötti megegyezések alapján. Minden kinevezésnek a legszélesebb nyilvánosság előtt kellene történnie. Azt mondod erre, hogy túlságosan jó véleményem van a tömegek ízléséről? Ezt ne mosolyogd meg. Előlegezni kell a jóhiszeműséget, és abból induljunk ki, hogy a népben hallatlanul sok bölcsesség halmozódott fel. Igényeljük és becsüljük meg a szakmai tudást, és ne szóljunk becsmérlően az egészséges ambícióról. Akinek van elképzelése, hozza nyilvánosságra. Három tényező hasson: a publikum, a szakmai szféra és a finanszírozó. Ha önérzetesen számba vesszük lehetőségeinket, ha keressük és megtaláljuk tartalékainkat, a nemrég tartott találkozón elhangzott elképzelések zömét meg tudjuk valósítani. • Holnap megint nyílt fórum lesz. Mit vársz tőle? - Az első fórumon megválasztott munkacsoport (tagjait az Új Szó ismertette) részletesen kidolgozta elképzeléseit, meghatározta az elvi szempontokat, és megvizsgálta a megvalósítás lehetőségeit is. Mindezt ismertetjük a nyílt fórummal és amennyiben a fórum - akár változtatásokkal is - elfogadja, eljuttatjuk beadványként az összes illetékes állami szervhez. Az interjút készítette: TÓTH MIHÁLY Jog- és érdekvédelmi célokkal alakul Pozsonyban megalakult a hadikárosultak és -rokkantak szlovákiai szövetségének előkészítő bizottsága. „Mint a második és az első világháború következtében egészségileg károsult emberek kategóriája, akiknek száma folytonosan csökken, szociális szükségleteink kielégítésének javítása végett meg akarjuk alakítani a hadikárosultak és -rokkantak szlovákiai szövetségét. Ebből az alkalomból kijelentjük: 1. A világ nemzetei békés együttélésének hívei vagyunk, elsők vagyunk a háború és mindennemű erőszak ellenzői között. 2. Társadalmunk humánus, demokratikus és pluralista fejlődését, amelyet Chňoupek, a „nimród" Bohuslav Chňoupek volt külügyminiszter is rendezett minden évben vadászatot Konopišté környékén. Az úgynevezett diplomáciai vadászatokon a hazánkban akkreditált nagykövetek és külföldi vendégek vettek részt. - Ezek mindig monstruózus akciók voltak - mondotta a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának az az erdész, akinek jelen kellett lennie ezeken a vadászatokon. - A ,,záróünnepségre" általában két-három termet kellett előkészítenünk a konopištéi kastélyban. - Az egykori külügyminiszter meghívására ide érkező külföldi vendégek lövésztudományával megvoltak a tapasztalataink. Amikor tudomást szereztünk arról, hogy ilyen vadászat van készülőben, a Külügyminisztériumtól jegyzéket kértünk, hogy melyik vendég tud lőni és melyik nem. Ennek alapján az utóbbiak külön kíséretet kaptak, amelynek az volt a feladata, hogy a vendég kezében a helyes irányban fordítsa a fegyvert... - folytatta az erdész. Szomorúan emlékezett vissza arra a vadászatra, amelyen egy másik erdész súlyosan megsérült az arcán, sőt egy sörét még a szemét is eltalálta. Ekkor Chňoupek elutasította a vadászat megszakítását, mondván, hogy az eset valahogy csak majd megoldódik. A volt külügyminiszter magatartása teljesen ellentétben állt a vadászat szabályaival, amelyek ilyen esetben kimondják, hogy fel kell függeszteni a vadászatot, s rendőrt kell hívni. Chňoupek azt sem tartotta tiszteletben, hogy csak 18 éven felüli személyek vadászhatnak. Ő ezzel szemben ezt megengedte kiskorú fiának, akinek ráadásul még saját fegyvere is volt. Ma már a konopištéi erdész mosolyogva mesélte el, hogyan készülődtek egy brazíliai vendég látogatására. Ő colttal szeretett volna fácánt lőni, s ezzel Chňoupek is egyetértett. - Nem aludtam egész éjjel, hiszen ismerem, hogy egy colt mire képes, és Benešov csak másfél kilométerre van Konopištétôl. Szerencsére'a brazíliai vendég megbetegedett- tette hozzá. (6-mg) a Csehszlovák Szocialista Köztársaság vezetői képviselnek, támogatjuk. A második világháború után országunkban alakult hivatal a hadikárosultak számára, és a hozzá szükséges intézmények is létrejöttek, melyeknek tevékenysége kapcsolódott a korábban létezett hasonló intézményekéhez. Az ötvenes években nálunk megszűntek létezni ezek az intézmények, szerepüket és vagyonuk egy részét az egységes Rokkantak Szövetsége vette át. Sokoldalú tevékenysége miatt a Rokkantak Szövetségének nincs elegendő tere teljes mértékben biztosítani a hadikárosultak és -rokkantak érdekeit. Döntöttünk egy célszerű szervezet, a Háborús Károsultak és -rokkantak Szlovákiai Szövetsége megalakítása mellett, melynek székhelye Pozsony lesz, és tevékenysége kiterjed egész Szlovákia területére. Az előkészítő bizottság megalakítása után szlovákiai értekezletet hívunk össze a lakosság e rétege képviselőinek részvételével, és ez alakítja meg a Háborús Károsultak Szövetséget. Az alapszabály tartalmazni fogja a Szövetség szerkezetét, más szervezetekhez való társulásának vagy csatlakozásának lehetőségét. A HÁBORÚS KÁROSULTAK ÉS -ROKKANTAK SZLOVÁKIAI SZÖVETSÉGÉNEK ELŐKÉSZÍTŐ BIZOTTSÁGA Lehetetlenség vagy tehetetlenség? 1990. január 23-án szülői értekezletet tartottak az ipolysági óvodában. Az óvoda részéről Olczár Józsefné, az óvoda igazgatónője és a magyar nyelvű osztályok tanítónői voltak jelen; a vnb részéről annak elnöke, Olczár József mérnök - aki egyúttal az igazgatónő férje - és a jnb oktatási osztályának egyik új vezetője, Precechtel úr. A szülői értekezletet egy 1989. november 6-i beadvány kapcsán hívták össze. A beadványt 21 szülő írta alá, akik egy magyar nyelvű osztály megnyitását kérték. Jelenleg az óvodában 6 osztályban folyik a nevelés: 4 osztályban szlovák nyelven - 99 gyermek számára és két osztályban - 61 gyermek számára - magyar nyelven. Egy osztály kapacitása legfeljebb 30 gyermek. Ezen az áldatlan állapoton szerettek volna a szülők változtatni. Mivel a beadványra nem kaptak választ a jnb oktatási osztályától, a knb-hez fordultek, amely azután utasította a jnb-t az ügy felülvizsgálására. A szülők kérése az volt, hogy minél előbb nyissanak meg még egy magyar nyelvű osztályt ebben az óvodában, leivel a vnb elnöke nem tudott megnyugtató választ adni, parázs vitára került sor. A feltett kérdésekre mindig ugyanaz a válasz jött, hogy a szülők értetlenek ... Miért értetlen az a szülő, aki nem hajlandó megérteni, hogy a gyermekének miért kell túlzsúfolt osztályba járnia, ha egy új osztály megnyitásával, egy kis jóindulattal és emberséggel lehetne javítani úgy a gyerekek, mint a tanítónők helyzetén. Harmincegy gyermekkel lehetetlen sikeres oktató-nevelő munkát folytatni! Nemegyszer a városban, mikor a magyar osztály sétál, megkérdezik a tanító nénit, hogy hány osztályt sétáltat? A vita azzal zárult, hogy a vnb elnöke megígérte: felülvizsgálják az ügyet. Az új magyar osztály nyitása attól függ, hogy a szlovák osztályokba járó gyerekek szülei hajlandóak-e magyar ajkú gyerekeiket átíratni... Jogos ez az eljárás? Már 1976ban ugyanez az óvoda megszüntette egy magyar osztály működését egyik napról a másikra. Akkor sem kérdezték meg a kedves szülőket! Mi csak ezt az egy osztályt szeretnénk visszakapni, hogy végre gyermekeink megfelelő oktatásban, nevelésben részesülhessenek. Mi a jogainkat nem akarjuk más kárára érvényesíteni, mint ahogy az a vitában elhangzott. Mi nem sértettünk meg senkit, de minket a vnb elnöke értetlenséggel vádolt. Elgondolkodhatnánk afölött, hogy valójában ki is az értetlen... SZABÓ PÁSZTOR EDIT Ipolyság Lenni vagy nem lenni... Tudom, hogy közhelyes, elcsépelt a cím, de a hamletti kérdésnél találóbbat most elképzelni sem tudok a mai rendkívüli országos SZISZ-kongresszus előtt... Mikor is voltam ez ügyben utoljára Prágában? Na, igen. November 11-12-én, amikor is megfogadtam, hogy egyhamar ilyen cirkuszra nem „fizetek" be. Pár emlékfoszlány a műsorból: Miloš Jakeš, a CSKP KB akkori főtitkára, a maga hatalmát védve a párt ideológiájának szentté avatásán ügyködött, míg a „néhai" miniszterelnök, Adamec, az asztalt csapdosva, bennünket, fiatalokat oktatott: „Mit akartok ti, fiatalok? - szegezte nekünk a kérdést, míg ujjával mutatva ecsetelte, hogy bezzeg az ő idejükben nem volt ifjúsági kölcsön, meg ilyen-olyan juttatások. Husák „elvtárs" pedig ezalatt csendesen szunyókált a dísztribün sorában, mígnem felébresztették a protokoláris beszéd elmondása miatt. Hogy mi hangzott el pártunk és államunk képviselőinek szájából? Az a sztereotip szöveg, melyet tapasztalt kollégáim már szinte fejből tudtak, (gy fordulhatott elő, hogy míg én nagy kínok és keservek között megírtam az összefoglalómat, addigra ők már el }s küldték nagyszerű irományaikat. A fiatalok meg... Nos, az akkori közel 1000 küldött olyan heterogén társaságot alkotott, hogy már a megnyitón látni lehetett: a SZISZnek nincs nagy jövője. A második napon pedig már várható volt, hogy elóbb-utóbb agonizál. Az a sok vita és veszekedés, ami az egyes szekcióban zajlott, mind-mind azt bizonyították, hogy a forgatókönyv szerinti történések véget értek, de az T

oleranciáról beszélünk, miközben erőszakosan cselekszünk, s mindezt úgymond, a demokrácia jegyében - jutott eszembe amikor a kormány épülete előtt megláttam a távközlési vállalat tüntető dolgozóit. Miről van szó? - kérdezhetné a tisztelt olvasó, aki a hírközlés özönében talán átsiklott az eseményen. A tét: kié legyen a pozsonyi állami egészségügyi intézet. Ugyanis a postások elhatározták, az övék lesz. Mert hogy sokan vannak, betegesek, s üzemi rendelőik a város több pontján nem megfelelő épületekben találhatók. Az állítás igaz, és a kormány problémáikat az év elején ideiglenesen azzal oldotta meg, hogy valamennyiük egészségügyi ellátása átkerült az állami egészségügyi intézetbe, egy fedél alá. Későb viszont kiderült, az ilyen korszerű egészségügyi létesítményben rászorultabb betegeket is kezelhetnének, az intézet közhasznúbb célokat szolgálhat. A kormánynak döntenie kellett, a szívbetegek vagy az onkológiai betegek kerüljenek-e az intézetbe. Érvek és ellenérvek ütköztek, s ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a beteg egészségügy sok sebből vérzik. Számos fiatal szívbeteg hal meg csak azért, mert idejében - helyhiány miatt - nem tudják megmúteni, és a rákos betegek - gyerekek és idősek - ellátása még a jelenlegi körülmények között sem megfelelő. Nincsenek kétségeim s elhiszem, a kormány döntéshozatala nem volt könnyű, Tüntetni könnyű! nehezítette az is, hogy a postások figyelmeztető sztrájkkal fenyegetőztek. Még egyszer hangsúlyozom, a távközlési vállalat dolgozóinak egészségügyi ellátása nem megoldott. De kérdem én, kinek a hibájából? Miért nem intézkedtek előbb? Miért nem igyekeztek saját erőből megoldani sajátos problémáikat! Hogy nem lehetett? Ezt egy az egyben nem fogadom el. Mert például a vasutasok felépítették korszerű egészségügyi intézetüket, a Slovnaft dolgozói úgyszintén. És Szlovákia szerte számos kisebb üzem, szövetkezet (például Perbetén és Szőgyénben) korszerű egészségügyi központot létesített saját dolgozói számára. Nekik sem volt könnyű megszerezni a beruházáshoz szükséges összeget, ám tűzön-vízen át, kemény csaták árán mégis szert tettek erre. A postások, úgy érzem, a könnyebb utat választotr\ ták, kényszerhelyzet elé állítva a kormányt. Azt a kormányt, amelytől jelenleg mindenki azt várja, hogy most és azonnal megoldja a társadalomban felgyülemlett húsz, negyvenévnyi gondot. Nem csodálkoznék, ha a kormány is sztrájkot helyezne kilátásba. Vagy mi, lakosok úgy gondoljuk, csak nekünk van erkölcsi alapunk, jogunk a sztrájkra?! (péterfi) igazi problémák megvitatására nem került sor. A konferencia után pár nappal ezután vulkánszerűen tört a felszínre az elégedetlenség, ami már akkor bennük, fiatalokban munkált. Mi várható a mai naptól? Nos, ha éppenséggel nem esik is szét a szervezet, a jelenlegi struktúrákon mindenképpen változtatni kell. Magyarán: teljes újjászületésre, a vezetőség megváltoztatására, az alapszabály módosítására és névváltoztatásra van szükség. A Szlovákiában két héttel ezelőtt lezajlott rendkívüli kongresszus küldöttei üres kézzel jöttek Prágába, mert Pozsonyban nem oldódott meg egyetlen vitás kérdés sem. Reménykedjünk, hogy a fiatalok a mai napon közös nevezőre jutnak és hazavisznek társaiknak valami biztatót, valami reményt. (szitás) Önálló magyar iskolát 1990. január 12-én az összejött szülők és a helyi magyar tanítók, a meghívott vendégek (Nyilvánosság az Erőszak Ellen rimaszombati járási koordinációs bizottságának küldöttei, Független Magyar Kezdeményezés rimaszombati járási koordinációs bizottságának képviselője, a Magyar Tanítók Fórumának járási képviselője, a helyi alapiskola igazgatója, a helyi nemzeti bizottság elnöke, a helyi szülői szövetség választmánya) abban állapodtak meg, hogy követelik az önálló magyar iskolát. Indok: a jelenleg működő kétnyelvű iskolát 454 diák látogatja, ebből 104 jár szlovák osztályokba. A tantestület tagjainak összlétszáma 32 fő (23 magyar és 9 szlovák). A közös iskolát már több mint 15 éve szlovák igazgatók irányítják. A szülők és a pedagógusok úgy látják, hogy a nyelvet a család mellett az iskolán keresztül lehet megtartani, s ezzel együtt a nemzetiséget is. Legyen Bátkában magyar és szlovák iskola közös gazdasági irányítással! -Kérjük, hogy a bátkai körzeti könyvtárat helyezzék át más épületbe, mivel épülete eredetileg iskola, majd óvoda volt. Javasoljuk, hogy ott legyen körzeti kisegítő iskola! Indok: az iskolába járó 58 mentálisan retardált - szellemileg visszamaradott - gyerekeknek erre van szüksége. -Az áthelyezett könyvtárat töltsék fel magyar könyvekkel, mivel kevés a magyar könyv! Kérjük, tegyék lehetővé a vallásoktatást! A Magyar Szülők Fóruma nevében: CSÍKFEJES ERZSÉBET, BATTA ISTVÁN mérnök, FEJES ZOLTÁN mérnök, a magyar tanítók képviseletében: TELEK GYULÁNÉ. Bátka, 1990. január 15. ÚJ SZÚ 4 1990. I. 27.