Új Szó, 1990. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-15 / 12. szám, hétfő

A Csemadok és az FMK tagságának állásfoglalása az Érsekújvári járásban 1. Mi nyugtalanítja a járás magyar nemzetiségű lakosságát? - Az alkotó együttműködés hiánya a Csemadok központi szerve és az FMK képviselői között. - Nömzetiségi problémáink jogos felvetése miatt sok esetben nacionalizmussal és irredentizmussal vádolják a csehszlovákiai magyarságot. - A szövetségi kormányban nem valósult meg a nemzetiségek érdekképviselete. 2. Mit szeretnénk? - A progesszív szlovák erőket meggyőzni arról, hogy nem elszakadni akarunk Csehszlovákiától, hanem egy olyan demokratikus közös hazában élni, melyben minden nemzetnek és nemzetiségnek egyformán biztosítottak a jogai. -A Csemadok közel százezres tagsága maradjon meg, és a szövetség olyan politizáló társadalmi szervezet legyen, amely egybefogja a különböző pártokba tömörülő magyar nemzetiségű állampolgárokat és a pártonkívülieket is. - Megtalálni a legjobb formát arra, hogy ebben az átmeneti időszakban nemzetiségi jogaink védelméért a legtöbbet tehessünk. 3. Hogyan megvalósítani? - Jelenleg a FMK-ban (mint a Nyilvánosság az Erőszak Ellen szerves részében) látjuk a legtöbb politikai erőt és lehetőséget a demokrácia és ezen belül a nemzetiségi érdekek biztosítására. -A megújuló Csemadok járásunkban jelképesen és konkrétan is teret biztosít a FMK működésének, s vele az érdekvédelemben szorosan együttműködik, függetlenül más járásoktól és a központi irányítástól. - Tevékenységünkben az érdekvédelmi egység sajátos érsekújvári módozatát kívánjuk létrehozni; a régi rendszer hibáiból tanulva nem várjuk meg a felülről jövő utasításokat. 4. A Csemadok és az FMK 1989 Havi 135 millió korona... Felülvizsgálják a kiemelt nyugdíjakat Az utóbbi napokban a nyilvánosság nagy fölháborodását váltotta ki egykori vezetőink nagy kiemelt nyugdíja. További részletekért a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársai a Szövetségi Munka- és Szociálisügyi Minisztériumhoz fordultak. Itt megtudták, hogy az első kiemelt nyugdíjakat 1957-től folyósítják. A nyolcvanas évek elejétől számuk gyorsan növekedett. Jelenleg a CSSZSZK-ban 36 788 ilyen nyugdíjat fizetnek, s ez megközelítőleg 135 millió korona. Ezek egy részét azok alkotják, amelyeket 1985-ben a felszabadulás 40. évfordulója alkalmából 100-300 koronás egyszeri emeléssel alakultak ki. Ilyen nyugdíjat háromezer személy kap. Az emelés feltétele az volt, hogy 1971 előtt a megállapított korábbi nyugdíj ne haladja meg az 1400 koronát. Ugyanilyen arányú emelést hajtottak végre a februári események 40. évfordulója alkalmából. 1988ban egyes olyan nyugdíjasoknál, akiknek nyugdíja korábban nem haladta meg az 1750 koronát. Most 15 ezer így fölemelt nyugdíjat fizetnek ki havonta. így módosították a nyugdíját a Népi Milícia alapító tagjainak, a CSKP egyes további tagjainak, pártonkívülieknek és más politikai pártok tagjainak. 16 ezer kiemelt nyugdíjat hagyott jóvá 1968-as keletkezése óta az a kormánybizottság, melynek elnöke a szövetségi kormány munka- és szociálisügyi minisztere. Többnyire 200-500 koronás emelésekről van szó. Ezeknek a nyugdíjaknak átlagos összege a múlt év elején 2483 koronát tett ki, kiemeli nyugdíjat az ágazat vezetőjének a javaslatára kaphatták, amelyekben az illetők dolgoztak. Ezeknek a nyugdíjaknak a nagysága még nem kell, hogy szálka legyen bárki szemében. Különben mintegy 500 olyan nyugdíj van, amely magasan kiemelkedik a leggyengébb szociális rétegekéből - ahogy a nyugdíjasokat nevezni szokták - azoké, akiké meghaladja a 3800 koronát. Ezt a legmagasabb határt egyes volt vezérigazgatóké, társadalmi szervezetek elnökeié, minisztereké és helyetteseiké, a belügyminisztérium és a hadsereg magas beosztású tisztjeié és természetesen a CSKP vezetőié haladja meg.

x Ezek közül a legmagasabbat, 10-12 ezret, Lubom ír Strougal, Antonín Kapek, Vasil Biľak és Josef Korčák kap. 3800 koronánál nagyobb nyugdíjra jogosultak az alkotmányos tényezőkön kívül például a nemzeti művészek, a rendes egyetemi tanárok és a „Szocialista Munka Hőse" kitüntetésben részesültek. Sajátos csoportját alkotják a kiemelt nyugdíjaknak azok, amelyeket a CSKP Elnöksége vagy Titkársága állapított meg a „Szociális intézkedések rendszere a politikai dolgozók és a CSKP apparátusának néhány további dolgozója számára" című dokumentum alapján. Ilyent csaknem 24 ezret fizetnek ki havonta, s róluk a döntés az állami szerveken kívül történt, folyósításukra a javaslatot egyenesen a nyugdíjintézetbe küldték. Évi 10 millió koronás költségét azonban az állam téríti. Az új szövetségi kormány tudatosítja e probléma megoldásának sürgősségét, és az említett pótlékok kifizetését február elsejével leállítja. Minden kiemelt nyugdíjat 3800 koronára csökkent. Előkészíti az „alkotmányos tényezők" igényeinek szabályozását, és április végéig átértékel minden eddig kifizetett kiemelt nyugdíjat. -mordecember 18-án megtartott közös fórumának határozatai: - A Csemadok és a FMK érsekújvári járási alapszervezetei és csoportjai támogatják a demokratikus jogállamért vívott küzdelmet, amely biztosítaná nemzetiségi érdekvédelmünkhöz szükséges szerveink és intézményeink kialakítását is. -A Csemadok az FMK-val és a többi haladó nemzetiségi mozgalommal is szorosan együtt kíván működni járásunkban. - Kérjük a járási és kerületi nemzeti bizottság iskolaügyi osztályait, hogy járásunkban értékeljék át nemzetiségi iskolahálózatunkat. A fórum egy szakértői bizottságot hozott meg a fejlesztési program kidolgozásával. -A jnb választott tisztségeiben a járás nemzetiségi arányszámát vegyék figyelembe. A járási, illetve a két városi nemzeti bizottságon (Érsekújvár, Párkány) az egyik magyar nemzetiségű alelnök munkakörébe tartozzon a nemzetiségi ügyek intézése is. Amennyiben a felépítménnyel foglalkozó alelnök szlovák nemzetiségű, akkor az iskolaügyi osztály vezetője legyen magyar nemzetiségű szakember. - A 144/68. sz. alkotmánytörvény értelmében a városi, illetve helyi nemzeti bizottságok biztosítsák a járás magyar és vegyes lakosságú helységeiben a kétnyelvűség következetes betartását, (helységnevek, utcanevek, feliratok, hirdetmények, nyomtatványok, illetve az állami szervek és intézmények tisztségviselőinek magyar nyelvismeretét). Érsekújvár 1990. január 6. A Csemadok nevében: SZÁRAZ DÉNES s. k. A FMK nevében: FORRÓ LÁSZLÓ s. k. Apa e s fia Levelet hozott a posta... Feladója, Kardos István írja, hogy a közelmúltban (Új Szó 1989. XII. 19-i számában) megjelent Üzenet az „Elvtársamnak" című cikke nyomán olyan tisztességes embereket ért jogtalanul sérelem, akiknek a neve nem íródott le. Az ott leírtakkal kapcsolatban olyan embereket akarnak felelősségre vonni - többek között Krecskó Károly Galántáról és másokat -, akikre ó nem is gondolt. A jövőben, hasonló félreértés elkerülése végett, mindenkinek figyelmébe ajánljuk a mondást: Akinek nem inge, ne vegye magára! (Tóth) Talán jobb lett volna, ha akkor, 1989 decemberének végén nem fogadja el Dr. Pavol Čarnogurský a Szlovák Műszaki Főiskola gépészeti fakultása hallgatóinak a meghívását. Sok félreértéstől megkímélte volna Szlovákia lakosságát. Persze, lehet, hogy egyáltalán nem félreértésről van szó, hanem a valós élet egy szeletének tükröződéséről. Lássuk, mi történt? A Smena január 11-ei számából tudtam meg, hogy a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetői levelet intéztek Dr. Ján Čarnogurskýhoz, a szövetségi kormány alelnökéhez, és nyugtalanságuknak adtak kifejezést amiatt, hogy Dr. Pavol čarnogurský, a Tiso-féle Szlovák Állam parlamentjének egykori tagja nem a történelmi tényeknek megfelelően tájékoztatta a főiskolai hallgatókat a második világháború éveiben bekövetkezett szlovákiai zsidóüldözésekról. Ellátogattam a Smena szerkesztőségébe, ahol magyarázatképpen elém tették a lap december 28-ai számát. A 4. oldalon Polémia címmel tudósítás jelent meg a műszaki főiskolai találkozóról, amelyen az idős politikus véleményét kifejtette. Az egésznek az a lényege, hogy Dr. Pavol Čarnugorský is, meg a történelem is más-más módon értékeli a zsidók második világháború alatti helyzetét. Az egykori képviselő úgy emlékezik, hogy igaz, Szlovákiában létesítettek a zsidók elhelyezésére három koncentrációs tábort, ezekben azonban zavartalan életet éltek az ott elhelyezettek, még saját bizottságot is alapíthattak. Novákyban, Sklené Teplicében és Seredben működött ilyen tábor. Lakóit később lengyelországi táborokba szállították át, azonban ezeket már németek irányították. Két szlovákiai zsidó 1942ben megszökött, a szlovák államvezetés illetékesei tőlük tudták meg, hogy a rabok kegyetlen bánásmódnak vannak kitéve, és megsemmisítés vár rájuk Oswieczimben. A szökött raboktól kapott tájékoztatás alapján a Tiso-kormány a zsidók elszállítását leállította - mondotta Dr. Pavol Čarnogurský. A Smena tudósítója - Milan Krupčík - a kijelentés által kiváltott reakcióról így ír: „Ezt már nem bírta ki Matilda Hrabovecká asszony, aki jelen volt a főiskola aulájában, és kijelentette, hogy ót olyan transzporttal vitték ki Oswieczimbe, amely 1944-ben indult Szlovákiából." Egy szó mint száz: az idős politikus is máshogy emlékezik vissza az eseményekre, meg azok is, akik túlélték a zsidókérdés ,,végleges megoldását". Nem lesz Kossuth utca? Nem véletlenül fogalmaztam meg a címbeli kérdést. A Szlovákia fővárosában megjelenő esti újság - a Večerník -, amely minden pozsonyi újságjának nevezi magát („Noviny všetkých Bratislavčanov ), január 11-ei számának 4. oldalán szintén egy kérdést tett fel egyik cikkének a címében: Új neveket kapnak az utcák? (Nové mená uliciam?). Senki sem vitatja, hogy számtalan olyan utca van a fővárosban, amelynek nevét hamarosan meg kell változtatni, hiszen olyan férfiak és nők viselik, akik még a munkásmozgalomban is kétes szerepet játszottak. Az azonban sok mindenre figyelmeztet, hogy a legtöbben legelsőnek éppen a „Kossuth" utca nevének a megváltoztatását követelik. Ez a tény annyit mindenesetre elmond, hogy a negyven évig tartó tendenciózus agymosás következtében egy nemzet történelmi tudatában keletkezett fehér foltokat nehéz lesz eltávolítani. A szlovák sajtó már-már naponta megerősíti bennem a véleményét: a november 17-e utáni gyengéd forradalom kisebbségekkel szembeni toleranciáját, erőszakmentességet hirdető bölcsességét és az európai nemzetekhez való csatlakozás szándékát torpedózzák meg ezek a disszonáns hangok. Kossuth Lajos (és nem „Kossúth", ahogyan a Večerník írta) korántsem olyan negatív alakja a magyarok és a szlovákok közös történelmének, hogy valós érveket hozhatnának fel ellene. Rendszerint Kossuth Lajos és Ľudovít Štúr egyoldalú szembeállításával közelítik meg a magyar államférfi szerepét a szlovákok történelmében. Ez a szembeállítás nem abból következik, hogy Kossuth és Štúr a polgári jogokat, a jobbágyfelszabadítást ugyan együtt, de nem azonos módon követelte az országgyűlési sorozaton - éppen Pozsonyban - együtt követelte. Vagyis a szembeállításuk már itt elveszi minden történeti érvelés lehetőségét. 1848 tavaszán az Osztrák Birodalomban minden nemzet számára olyan változások következtek be, amelyek összhangban voltak az európai forradalmi folyamatokkal. Csakhogy ezt a forradalmi harcot a formálódó szlovák nemzet számára tetézte az is, hogy mind az osztrákokkal, mind a magyarokkal, mind a csehekkel szemben a nemzeteszmény nevében is fel kellett lépniük. Ilyen megközelítésből érthető meg igazán, hogy a többi nemzetekkel szemben késedelmeskedő magyar forradalmi kormányban csalódva, štúrék a Habsburg-ház ausztro-szláv ígérgetéseinek a csapdájába sétáltak. Az utolsó pillanatban, 1848-ban megvalósított nemzeti egységüket a szlovákok már nem 1848 általánosan érvényes európai forradalmi eszméinek szolgálatába állították, hanem a nemzeti szabadságéba. Niederhauser Emil írja a Nemzetek születése Kelet-Európában című könyvében: „Mert a szabadság, az általános szabadság, az alkotmányos szabadság, a jobbágyok szabadsága, az iparűzők szabadsága mellett volt még egy szabadság, amelyet mindenütt hangoztattak, amelyért mindenütt lelkesedtek, időlegesen nagy egységben ezért is: a nemzeti szabadság. Nos, ez „a nemzeti szabadság" eszméje állította szembe Štúrt és Kossuthot. Történelmi szerepüket azonban nem e két neves férfiúnak az 1848-as forradalom és szabadságharc utáni tévedései határozzák meg elsősorban. A szabad magyar kormányzat bizony csak 1849 júliusában szavazta meg Szegeden azt a törvényt, amely a magyarországi nemzetek és nemzetiségek 1848 tavaszán megfogalmazott követeléseit elégítette ki. Ez Kossuth Lajos tragédiája volt, de nem kevésbé Ľudovít Stúré is, hiszen a magyar szabadsággal, az ő szabadságuk is odaveszett. Rossz oldalra állva döbbentek rá, hogy a világosi mezőn valójában ama 1848-beli „népek tavasza" fordult télbe. Van-e hát mit egymás szemére vetnünk, tisztelt szlovák sorstársaink? Aligha van. Feltéve, hogy már nincsenek közöttünk olyanok, akik a múlt felemlegetésekor nem a tanulságot, nem a mindannyiunk számára oly érvényes üzenetet kutatják, hanem a kicsinyes leszámolás lehetőségét keresik. Kossuth és Štúr történelmi útja figyelmeztet: senki sem rendelheti nemzete (a mi mai esetünkben a szlovák nemzet és a magyar nemzeti kisebbség) szabadságát az általános szabadság, az alkotmányos szabadság, a demokrácia szabadsága fölé. Ha megteszi, az általános szabadságjogokat sérti. Ezért várom el, hogy a velünk együtt gondolkodó Nyilvánosság az Erőszak Ellen polgári mozgalom eddig bölcsnek bizonyult vezetői most is bölcsen megfontolásra intik a szlovák nemzetet és a magyar nemzetiséget. És azt is kifejtsék, hogy a forradalmár Kossuth Lajosnak, ama híres 1848-as diéta magyar hősének, hosszú ideig Ľudovít Stúr harcostársának, utcája lesz Pozsonyban, illetve Bratislavában. Komoly történelmi tévedésekre figyelmeztet, de közös győzelmekre is emlékeztet bennünket az utcanévtábla. DUSZA ISTVÁN Tanulság: azért mindig akad egykét túlélő, aki emlékezik. Most is van, pedig már idestova 50 esztendeje, hogy befejeződött a háború. Dr. Ján Čarnogurský szövetségi miniszterelnökhelyettes a Smenában válaszolt a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Szövetségétől kapott levélre, amelynek szerzői reményüknek adnak kifejezést, hogy a címzett ma is úgy vélekedik, ahogy 1987 októberi nyilatkozatában tette. E nyilatkozatban miniszterelnökhelyettesünk megállapította: a Szlovák Állam totalitárius rendszere embertelenséget követett el a zsidó lakossággal szemben, és bocsánatot kér az életbenmaradottaktól. A hitközségek szövetségének vezetői felteszik a kérdést: még mindig a nyilatkozat megállapításaihoz tartja magát Dr. Ján Čarnogurský? A címzett így válaszolt: Levelük újból felidézte bennem a Szlovák Állam tragikus örökségét. A zsidók elleni gonosztettek árnyékot vetnek a szlovák történelemre. Azzal kívántuk törleszteni tartozásaink egy részét, hogy 1987 októberében, a szlovákiai zsidók deportálásának évfordulóján nyilatkozatot tettünk, amelyet magam is aláírtam. Dr. Ján Čarnogurský még kijelentette, hogy édesapja nyilvános kijelentéseit az ő (Dr. Pavol Čarnogurský) ügyének tekinti. Ennek ellenére - érthető okokból - nem közömbös a megnyilvánulások iránt. Ugyanakkor nincs joga és nem áll szándékában édesapját megnyilvánulásaiban gátolni, különösen ha elvárja, hogy őt magát se gátolja senki véleménye kinyilvánításában. Rendkívül fontos - írja levelében - hogy a diákok ne torzított információkat kapjanak a történelmi eseményekről, főképp pedig a szlovákiai zsidók helyzetéről. Talán egy éve, hogy másik, hasonló „családi" esemény történt Csehszlovákiában. Általános megdöbbenést keltett Jan Fojtík központi bizottsági elnökségi tag feleségének a cikke. Miközben Fojtík a legfelsőbb pártvezetés tagjaként - igaz, mérsékelt lelkesedéssel - Gorbacsov peresztrojkáját éltette, felesége jelentős terjedelmű cikket írt a peresztrojka ellen. Valaki ezt így kommentálta: egy vezető politikusnak tudnia kellene rendet tartani a háza táján. A ma már csak múlt időben emlegetett politikus nem tudott. Valószínű, hogy nem is akart. Ďr. Ján Čarnogurský - úgy tűnik - más kaliberű közéleti férfiú. Megnyugtató, hogy úgy tett, ahogy tett, és egyértelműen állást foglalt a humanizmus mellett és az embertelenség ellen. Egy valami azonban továbbra is aggaszt. Joggal elvárhatta volna az ember, hogy a jelentős példányszámban megjelenő Smena olvasói közül keresztények és marxisták is felemelik szavukat a negyvenes évek tragikus eseményeinek torzított értékelése ellen. Nem így történt. Vajon minek kell még bekövetkeznie, hogy a szlovákon, a zsidón, a magyaron, a németen esett sérelmet minden másik ember saját sérelmének is tekintse? Véleményem szerint jónéhány osztályt el kell még végeznünk a demokrácia iskolájából. TÓTH MIHÁLY ÚJ szú 4 1990. I. 11. „Rehabilitálás" Az utóbbi időben szinte naponta rehabilitál valaki. Olyanok is, akik még nem is olyan nagyon régen még le se köptek, olyanok is, akikannakidején rajtam, rajtunk taposva csúsztak-másztak a vélt megdicsőülésük felé! Megbotránkoztató! Kikérem magamnak! Húsz év után, ebben a forradalmi nagy váltás napjaiban az 1970-es és későbbi szélhámosok tőlem legfeljebb csak bocsánatot kérhetnek. Ók engem ne rehabilitáljanak! Nem vagyok mimóza természetű, de túlságosan kilóg a lóláb...! Bizton mondom, nem fogok asszisztálni kétségbeesett csillaghullásuknál. (Bennünket csak a demokratikus új erők rehabilitáljanak! az utóbbi hetekben azt tapasztalom, hogy ezt tisztességben meg is teszik.) KARDOS ISTVÁN