Új Szó, 1990. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-12 / 10. szám, péntek

A főpolgármester lemondását követelték (ČSTK) - A Nyilvánosság az Erőszak Ellen kezdeményezésére tegnap mintegy 500-an gyűltek össze Pozsonyban, a fő­városi nemzeti bizottság székháza előtt. A Nyilvánosság az Erőszak Ellen koor­dinációs bizottságának tagjai tájékoztat­ták a jelenlévőket, hogy egyebek között követelik a nemzeti bizottság vezetőségé­nek, a főpolgármesternek és a kompro­mittálódott képviselőknek a lemondását. Az emberek tapssal fogadták annak a ké­relemnek az elhangzását, hogy a nemzeti bizottságoknál valóban szűnjön meg a kommunista párt vezető szerepe. A résztvevők előtt Štefan Barták fő­polgármester is megjelent. Kijelentette, hogy nem érzi magát kompromittálva, és tisztségével sosem élt vissza. A tömeggyűlés során a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom követelései­ről tanácskozni kellett volna a fővárosi nemzeti bizottság vezetőivel. Marián Duj­nič, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen képviselője leszögezte, hogy itt párbe­szédnek már nincs helye, s felkérte a fő­polgármestert s a nemzeti bizottság veze­tőit, hogy távozzanak tisztségükből. Štefan Barták mintegy 15 percig ta­nácskozott a fővárosi nemzeti bizottság vezetőivel, majd közölte, hogy akceptálja a vezetőség állásfoglalását. - A felvetett kérdéseket törvényes, demokratikus mó­don kell rendezni, ezt a nemzeti bizottság vezetői mielőbb megteszik rendkívüli ple­náris ülésükön. Az állampolgárokkal folytatott párbe­széd során Štefan Barták rosszul lett, s kórházba kellett szállítani. Európai kerekasztal a Mozart fedélzetén (ČSTK) - A bécsi kikötőben horgonyzó Mozart nevű hajó fedélzetén tegnap 28 európai ország kereszténydemokrata pártjainak és reformmozgalmainak mint­egy 150 képviselője kezdett tárgyaláso­kat. Az „Európai kerekasztalnak" elneve­zett kétnapos vitafórumot Josef Riegler, az Osztrák Néppárt elnöke, alkancellár kezdeményezte, azzal a céllal, hogy meg­* Dán lapértesülés: Václav Havel a skandináv országokba készül (ČSTK) - A Politiken dán napilap tegnapi híre szerint Václav Havel köztársasági elnök ez év tavaszán felkeres három skandináv országot. A napilap értesülése: II. Margit ki­rálynő hívta meg Dániába Havelt, s valószínű, hogy a csehszlovák államfő Norvégiát és Svédországot is felkeresi. Az AP amerikai hírügy­nökség szerint a dán külügyminisz­térium azt közölte, hogy egyelőre nem tudják megerősíteni ezt az érte­sülést. Nyelvtanárok érkeznek (ČSTK) - Nem titok, hogy hazánkban elhanyagolták az idegennyelv-oktatást. Ezért a két tagköztársaság oktatási, ifjú­sági és testnevelési minisztériuma fontos reformokhoz látott hozzá e téren. De kevés a nyelvtanár. Miképp oldható meg ez a probléma? A kanadai John Hásek egy tegnapi diáktanácskozáson konkrét segélyprog­ramot terjesztett elő. így nyilatkozott a Csehszlovák Sajtóiroda munkatár­sának: ,,Azért jöttem, hogy segítsek önöknek. Hogyan? Amikor megérkeztem, megálla­pítottam, hogy az itt élők közül kevesen beszélnek angolul. Egy kis nemzet csak akkor tud megvalósítani nagy dolgokat, ha képes kommunikálni egy nagy nem­zettel. Kanadában ezért dolgoztuk ki a Műveltség a demokráciáért elnevezésű programunkat. Ennek keretében hamaro­san mintegy 200 lektor érkezik Csehszlo­vákiába. Az egyetemeken és főiskolákon fél évig fogják oktatni ezt a világnyelvet". vitassák, miként fog alakulni az összeuró­pai folyamat a legfontosabb területeken. A tanácskozáson részt vevő csehszlovák küldöttséget Ján Čarnogurský, a szövet­ségi kormány alelnöke vezeti. Čarnogurský újságírók kérdéseire vá­laszolva elmondta, ez a fórum újabb al­kalmat nyújt arra, hogy felszámolják Csehszlovákia bizonyos mértékű nemzet­közi elszigeteltségét. Síkraszállt azért, hogy politikai, erkölcsi és intellektuális szempontból kell átértékelni a szudétané­metek kitelepítését. Méltatta Havel köz­társasági elnök bátor lépését, aki nyilat­kozataival lényegében elindította ezt a vi­tát. Čarnogurský szerint Csehszlovákia szövetsége a Szovjetunióval nem kérdő­jelezhető meg, viszont az új feltételek megkövetelik ezek újrafogalmazását. Egy másik kérdésre azt felelte, az új csehszlovák kormány „egyelőre szintén folytatja a temelíni atomerőmű építését". Hozzáfűzte azonban, a kormánynak még nem volt ideje arra, hogy kidolgozza saját álláspontját az erőmű kihasználásával kapcsolatban. Csehszlovákia dilemmá­ban van, mivel a hőerőművek a levegő­szennyezés következtében pusztítják az erdőket. A gabčíkovói erőműről kifejtette: üzembe fogják helyezni, mivel gyakorlati­lag felépült. A szövetségi kormány azon­ban tárgyalni akar a magyar-vezetéssel - amely leállította a nagymarosi erőmű építését - arról, hogy eltekintsenek-e bi­zonyos járulékos beruházások építésétől, amelyek károsítják a környezetet. Dienstbier befejezte varsói tárgyalásait (Folytatás az 1. oldalról) a két fél, megvan-e az akarat az egyetértésre, s mindkét fél azono­san törekszik-e erre. Ugyanis, ha az egyik ország szeretné a konföderá­ciót, a másik viszont inkább más szomszédokkal kíván együttműköd­ni, akkor a javaslatnak nincs semmi esélye. Skubiszewski szerint a két ország konföderációja az összeuró­pai konföderáció része volna, ez utóbbinak a létrehozása viszont sok­kal nehezebb, mint egy kétoldalú szövetségé. Kifejtette, hogy szerinte a két ország között először vám-, majd gazdasági uniót kellene kiala­kítani. Elmondta, ő már korábban is szorgalmazta a szorosabb kapcso­latokat Csehszlovákiával, mivel ezt természetesnek tartotta. A lengyel külügyminiszter a kétoldalú kapcso­latok jelenlegi helyzetével minden­esetre elégedetlen volt. XXX A lengyel rádió jelentette, hogy Vác­lav Havel csehszlovák államfő január végén hivatalos látogatásra Varsóba uta­zik. Köztársasági elnökünket Wojciech Jaruzelski államfő hívta meg. A jelentés szerint Mazowiecki kormányfő is Prágába érkezik a közeljövőben, a pontos dátumot egyelőre nem közölték. Sztrájk a kerületi nemzeti bizottságokon (ČSTK) - A Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság munkatársai a nemzeti bizottságok struktúrájáról folytatott egyol­dalú beszélgetésen elhangzottakon - amelyet szerdán sugárzott a pozsonyi televízió - megütközve tegnap délben okkupációs sztrájkba léptek. Egyúttal fel­szólították a Közép- és a Kelet-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság dolgozóit, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Ez meg is történt. Kora este a sztrájkolok képviselői találkoztak Nagy Kázmérral, az SZNT alelnökével és Jozef Czafíkkal, az SZSZK belügy- és környezetvédelmi mi­niszterének helyettesével. Miután garan­ciát kaptak a két vezetőtől, hogy mielőbb megkezdődik a valódi párbeszéd, a kerü­leti nemzeti bizottságok munkatársai be­fejezték sztrájkjukat, de továbbra is ké­szültségben maradnak. Bukaresti munkatársunk telexjelentése Temesvár követeli halottait... Gyökeres szemléletváltást az iskolában (Munkatársunktól) - Nemzeti kisebb­ségünk oktatásügyi problémáiról volt szó tegnap a Független Magyar Kezdemé­nyezés sajtótájékoztatóján. A. Nagy László, Tóth Károly és öllös László szóvi­vők felvázolták a hazai magyar iskolahá­lózat általános képét, s ismertették a szervezet elvi álláspontját a feladatok megoldásával kapcsolatban. A kisebbségi oktatásügy problémái ál­talános tekintetben azonosak az egész csehszlovákiai oktatási rendszer gondjai­val. Ha ezt az intézményt ezentúl politika­mentes közegnek tekintjük, tudatosíta­nunk kell, hogy a pedagógusoknak gyöke­keres szemléletváltást kell végrehajtaniuk, s ezentúl az egyetemes kulturális érté­kekre és az európai oktatási rendszerek kedvező tapasztalataira kell támaszkod­niuk, hogy az iskola ténylegesen a műve­lődés, a nyelvoktatás, a kultúraközvetítés Felhívás A Szlovák Pedagógiai Könyvkiadó magyar szerkesztősége az új tankönyvek megjelenésének harmonogramjával összhangban folya­matosan adja ki az alapiskola (majd a középiskola) tantárgyainak tankönyveit. A szerkesztőség szeretné, hogy tankönyveink megfelel­jenek az elvárásoknak. Ezért felhívással fordul az iskolák tantárgybi­zottságaihoz, a járások módszertani csoportjaihoz, valamint a peda­gógusokhoz: Levélben 1990. február 15-ig jelentkezzenek mindazok, akik vállal­ják, hogy társadalmi munkában átnézik alábbi tankönyveink valame­lyikének kéziratát és véleményüket, javaslataikat, ötleteiket elküldik szerkesztőségünknek. Az alapiskola 7. osztálya számára készülő következő tankönyvek kéziratát szeretnénk az érdeklődők rendelkezésére bocsátani: 1. magyar nyelv, magyar irodalom, 2. szlovák nyelv, szlovák irodalmi olvasókönyv, konverzációs kézi­könyv, 3. orosz nyelvkönyv, 4. zenei nevelés. Célunk, hogy lehetőséget teremtsünk a pedagógusoknak a véle­ménynyilvánításra és javaslattételre, s ezáltal is javítsuk tankönyveink szakmai, didaktikai és nyelvi színvonalát. Hisszük, hogy ebbe a munkába a pedagógusok széles köre bekapcsolódik, és közösen sikerül tanulóink kezébe megfelelő tan­könyvet adnunk. Felelősségteljes hozzáállásukat előre is köszönjük. Címünk: Slovenské pedagogické nakladateľstvo Redakcia maďarských učebníc Sasihkova 5 815 60 Bratislava legfontosabb színtere legyen. A nemzeti kisebbségi iskola a csehszlovákiai nem­zetiségi politikában rendkívül fontos sze­repet játszott, gyakorlatilag a kisebbségi önvédelem egyik eszköze volt, így kapha­tott politikai hangsúlyt. Ezt a jövőben el kellene, hogy veszítse. Az FMK örömmel fogadta a csehszlo­vákiai magyar pedagógusok fóruma meg­alakításának hírét, mert úgy látja, az len­ne az a megfelelő szervezet vagy szövet­ség, amely kisebbségi oktatási intézmé­nyeink átépítésének szakmai-módszerta­ni kérdéseivel érdemben foglalkozhatna. A Független Magyar Kezdeményezés statisztikai adatokat bocsátott az újság­írók rendelkezésére, melyek szerint 1962-ben a magyar nemzetiségű tanulók 17,5 százaléka, 1984-ben 27,6 százaléka (ez volt 1988-ig a legmagasabb arány), 1988-ban pedig 25,2 százaléka járt szlo­vák tanítási nyelvű alapiskolába. -hó­Pályázat az SZTA Elnökségébe (ČSTK) - A Szlovák Tudományos Akadémia tagjaiból álló tanács - amely az SZTA-intézmények tudósközösségének demokratikusan megválasztott szerve - választást ír ki az SZTA Elnökségébe. A testületbe az Akadémia tagjain kívül más elismert tudósok is bekerülhetnek. A jelentkezési íveket január 16-ig kell eljuttatni a következő címre: RNDr. S. Takács, DrSc., Elektrotechnický ústav SAV, Dúbravská 9, 842 39 Bratislava. Tartalmazniuk kell a pályázó rövid életraj­zát, publikációs tevékenységének leírá­sát, jelenlegi alkalmazójának nevét és címét, találmányainak és egyéb fontos tudományos eredményeinek jegyzékét, a jelölő nevét, valamint azt, hogy az illető egyetért jelölésével. Javaslatot tehetnek: tudományos társaságok, tudományos, pedagógiai és kutatóintézetek, valamint az SZTA tagjaiból álló tanács és a tudo­mányos intézményeknél létrejött állam­polgári kezdeményezések képviselői. Az SZTA új Elnökségének megválasz­tására január 22-23-án kerül sor Po­zsonyban. Romániában ma nemzeti gyásznap van. A decemberi forradalomban ele­sett sokezer áldozat emlékére minde­nütt kitűzték a kék-sárga-piros színű román nemzeti lobogót, sok helyen fekete gyászszalaggal. A kulturális in­tézmények, a televízió és a rádió szin­tén emlékműsorokat készítettek, illetve sugároznak. Már csütörtök este or­szágszerte istentiszteleteket tartottak az elhunytak lelki üdvéért, s a mai nap folyamán újabb misékre, gyászszertar­tásokra kerül sor. Ugyanakkor még mindig nincsenek pontos és megbízható adatok a legutóbbi hetek tragikus eseményeinek áldozatairól és sebesültjeiről, valamint az anyagi ká­rokról. Hivatalos fórumok állítása szerint a helyzet pontos felmérése és az adatok ellenőrzése, összesítése folyamatban van, azonban sok a probléma. A közvéle­mény viszont már kezd türelmetlenné vál­ni. Egyre többen és hangosabban követe­lik, hogy legalább hozzávetőleges adato­kat hozzanak nyilvánosságra a legfelsőbb állami szervek. Az illetékes fórumok azonban hallgatnak, nem nyilatkoznak. Csupán Silviu Brucan mondta el egy interjújában, hogy a Ceausescu-perben megadott több mint 60 ezer áldozat a dik­tatúra egész időszakára vonatkozik. Eb­ből a forradalom harcaiban elesett áldo­zatok számát mintegy tízezerben jelölte meg. Továbbra is ellentmondóak a te­mesvári véres események áldozatairól és azok hollétéről fel-felbukkanó hivatalos és nem hivatalos hírek. Temesvár hősi város és környéke azonban egyre hangosab­ban visszaköveteli halottait. Ezzel kap­csolatos az a megrendítő hivatalos közle­mény, melyet csütörtök délelőtt adott ki közösen a legfőbb ügyészség és a rend­őrség: a december 17-i temesvári vé­rengzés áldozatainak egy csoportját, 40 holttestet, Elena Ceausescu zsarnok-fe­leség személyes parancsára Bukarestbe szállítottak és december 19-én éjjel a he­lyi krematóriumban elégették. Elena Ceau­sescu, aki a diktátor távollétében (ez esetben éppen Iránban volt) mindig az ország teljhatalmú ura volt, Ion Coman pártelnökségi tagot és Tudor Postelnicu belügyminisztert bízta meg a szégyentel­jes feladat megvalósításával, s ők ezt készségesen vállalták. Parancsukra az­tán a Securitate, a biztonsági szolgálat pribékjei műanyagzsákokba rakták a negyven holttestet és egy fagyasztóko­csiban Bukarestbe vitték. A krematórium alkalmazottait úgy tájékoztatták, hogy a temesváriaknak küldött külföldi segítsé­get semmisítik meg. Bár mindenki tudta, milyen embertelen dologról van szó, a holttesteket a törvény előírta dokumen­táció hiánya ellenére is elégették és a hamvakat szétszórták. A temesvári ügyészség azonban állító­lag birtokában van különböző ügyészségi és orvosi jegyzökönyveknek, melyek le­hetővé tehetnék a holttestek azonosítá­sát. Az ügyészség közölte: a bűnösök ismertek, s akik közülük még életben vannak, nem kerülik el méltó büntetésü­ket. Szükséges még elmondani, hogy ezek a vizsgálatok a temesvári és a kör­nyékbeli lakosság kérésére folynak, me­lyeket a sajtó is erőteljesen támogat. Nagyon sokan ugyanis még ma sem tudnak semmit legközelebbi hozzátarto­zóikról. Temesvár követeli halottait! Itt jegyzem meg, hogy a Romania Libe­ra című lap teljes terjedelmében közölte annak az ülésnek a jegyzőkönyvét, me­lyen az RKP KB végrehajtó bizottsága december 17-én döntött a temesvári tün­tetések erőszakos elfojtásáról. A Nicolae Ceausescu szájából elhangzott ember­telen parancs egyértelmű volt: „lőni kell a tömegre". Sajnos, ezzel az egész veze­tőség egyetértett. Enyhébb álláspontra csak Vasile Milea volt honvédelmi mi­niszter próbált helyezkedni. S ami még a jegyzőkönyvből egyértelműen kiderül: a lehető legkeményebb fellépést a diktá­tor mellett éppen a felesége szorgal­mazta. Csütörtökön Bukarestben járt Roland Dumas francia külügyminiszter. Találko­zott Románia legfelsőbb vezetőivel és megtárgyalta velük a kétoldalú együttmű­ködés kiszélesítésének lehetőségeit, s több konkrét megállapodás is született az élelmiszeripar, a mezőgazdaság, a kultúra, a tájékoztatási eszközök stb. területén. Máról holnapra halasztották a Romá­niai Magyar Demokratikus Szövetség or­szágos tanácskozását. Megváltozott a helyszín is. Főként az erdélyiek kérésé­re Bukarest helyett Marosvásárhelyen jönnek szombaton össze a romániai ma­gyarság képviselői, hogy megbeszéljék az időszerű gondokat, a jövőbeni terveket és célokat. Minden területen sok a tenni­való. A kisebbségi magyar iskolák sajátos problémáiról tegnap a Romániai Magyar Szó közölt érdekes beszélgetést dr. Pál­falvi Attila közoktatási miniszterhelyet­tessel. Hangsúlyozta: „Kezdeti lépésként mintegy huszonöt évvel ezelőtti helyzetet kell visszaállítanunk az oktatási hálózat­ban, hiszen körülbelül ennyi ideje folyik a nemzetiségi oktatás rosszindulatú, rendszeres megfojtása." A továbbiakban arról beszélt, hogy általában is kevés a pedagógus. „Sajnos, a magyar oktatás esetében siralmas a helyzet, hiszen a múltban rendszeresen igyekeztek csök­kenteni a nemzetiségi oktatók számát minden szinten, romlott a minőség is. Az utánpótlást pedig messze a szükségletek mögött elmaradó beiskolázási számokkal sorvasztották el. KOKES JÁNOS XXX A Szovjetunió megkezdte Moldávia és Románia határán a torlaszok eltávolítá­sát. A határzár felszámolásáról a moszk­vai rádió adott hírt. A határőrséget is a minimálisra csökkentették. A román féllel történt megállapodás értelmében egyszerűsítették a hét határátkelőhelyen az utazásokkal kapcsolatos formasá­gokat. JIŔÍ DIENSTBIER meghívására janu­ár 16-17-én hivatalos baráti látogatást tesz hazánkban Budimir Loncsar ju­goszláv külügyminiszter. BORSITS LÁSZLÓ altábornagy, a Magyar Néphadsereg vezérkari főnöke, a hadseregparancsnok első helyettese tegnap rövid csehszlovákiai munkaláto­gatást tett. Itt-tartózkodása során találko­zott Anton Slimák vezérőrnaggyal, a Csehszlovák Néphadsereg vezérkari főnökével, a nemzetvédelmi miniszter el­ső helyettesével, és fogadta ót Miroslav Vacek vezérezredes, nemzetvédelmi mi­niszter is. LADISLAV CHUDÍK, az SZSZK kultu­rális minisztere tegnap beiktatta tisztsé­gébe Svetozár Štúrt, a Csehszlovák Saj­tóiroda új szlovákiai igazgatóját. RENDKÍVÜLI ÜLÉST tartott tegnap Prágában a Honvédelmi Szövetség Köz­ponti Bizottsága. A vitában a felszólalók úgy vélekedtek, hogy várhatóan önálló szövetségek alakulnak ki, s ezek majd a technikai sportok föderációjába tömö­rülnek. AZ ALBÁNIAI Skadar városban szük­ségállapotot vezettek be - közölte tegnap „bizonyos forrásokra" hivatkozva a ju­goszláv Politika című napilap. A rendőr­ség állítólag fokozottan ellenőrzi a gépko­csikat és a járókelőket. A jugoszláv lap beszámolt arról is, hogy Tiranában meg­erősítették Ramiz Alia legfelsőbb albán vezető, valamint Enver Hodzsa özvegye, Nedzsmije Hodzsa rezidenciájának az őrizetét. Az utóbbi napokban több olyan hír látott napvilágot, hogy bizonyos nyug­talanság tapasztalható ebben a kis balká­ni országban, amely még mindig a sztálini rendszer híve. AZ AZERBAJDZSÁNI Lenkorany vá­rosban a népfront helyi tagjai meg akarták akadályozni a helyi néphatalmi szervek munkáját. Az ehhez hasonló akciókat ha­tározottan elítélte a köztársaság minisz­tertanácsa, rámutatva: a felelőtlen sze­mélyek így akarják lehetetlenné tenni a Hegyi Karabah problémáinak politikai rendezését. HARMINCÖT NAPJA tart Lengyel­országban négy gdanski fiatal éhség­sztrájkja, akik a zarnowieci atomerőmű építése ellen tiltakoznak. A fiatalok állan­dó orvosi felügyelet alatt állnak, s a tegna­pi jelentések szerint felléptek az első zavarok a szívműködésükben. A gdanski vajdasági nemzeti tanács január 16-án rendkívüli ülésen vitatja meg, mi legyen a jövőben az atomerőmű sorsa. A SALVADORI PARLAMENT egy hó­nappal meghosszabbította a rendkívüli állapotot, amelynek keretében az ország­ban felfüggesztették az emberi jogok ér­vényességét. A rendkívüli állapotot tavaly novemberben hirdették ki, amikor a parti­zánok nagyszabású offenzívát indítottak a kormányerők ellen. Az utóbbi napokban nőtt a feszültség Alfredo Cristiani elnök és a hadsereg vezetői között. A NICARAGUAI FŐVÁROSBA érke­zett Elliot Richardson, az ENSZ-főtitkár különmegbízottja. Feladata a február 25­re tervezett választásokra való felkészü­lés tanulmányozása. STRATÉGIAI MEGÁLLAPODÁST írt alá szerdán Panama és az Egyesült Álla­mok a kábítószer-ellenes harcban való együttműködésről. Egy másik, a témába vágó hír: Bush amerikai elnök tegnap hajnalban telefonbeszélgetést folytatott Virgilio Barco kolumbiai államfővel. Bizto­sította öt arról, hogy az USA nem tervez tengeri blokádot Kolumbia ellen. A múlt hét vége óta ugyanis megromlott Kolum­bia és az USA viszonya, az Egyesült Államok két hadihajót küldött a kolumbiai partok felé. KAIFU TOSIKI japán kormányfő szer­dán este Brüsszelből Párizsba utazott. Délelőtt Mitterrand államfővel, délután pe­dig Rocard miniszterelnökkel folytatott tárgyalásokat. ÚJ szú 74 1990. I. 11.

Next

/
Oldalképek
Tartalom